A stressz a szervezet természetes reakciója a külső behatásokra. Életünk minden mozzanata bizonyos mértékű stresszt okoz. Tehát nem az összes ilyen hatást kell elkerülnünk, hanem csak azokat, amelyek olyan nagymértékűek, hogy a szervezetben kárt okoznak. Így nem lehet célunk egy teljesen stresszmentes élet kialakítása, mert ezzel egy napi 24 órát alvó ember sivár életét vállalnánk fel.
A túlhajszoltság, a kevés pihenés és a türelmetlen indulatok azok a nagy stresszkiváltó hatások napjainkban, amelyekre nagyon oda kell figyelnünk.
A szervezet egy darabig tudja ellensúlyozni a kizsákmányoló életmódot, de egy idő után maradandó káros hatások is jelentkeznek. Fontos ezért, rendszeres alvással, pihenéssel és nyaralással alkalmat adjunk a szervezetnek a regenerálódásra.
Tervezzük meg életünket és kerüljük el azokat az élethelyzeteket, amelyek feleslegesen rónak ránk túl nagy terhet. Törekedjünk arra hogy ne a mának éljünk, és ne a most azonnal akarom lelkület vezéreljen bennünket, mert a rohanó világ ütemét felvéve nem tudjuk elkerülni a váratlant és súlyos stresszhelyzeteket. Érdemes átértékelni ezek alapján értékszemléletünk, mert a korai elöregedés és halál, és sok-sok betegség kiindulópontja a nagy mértékű és folyamatos stresszes állapot.
Immunrendszerünk működése:
Immunrendszerünknek van felismerő, emlékező és végrehajtó része. A felismerő apparátus feladata az immunrendszer többi részének tájékoztatása a beérkező információkról. Ezen jelentések alapján reakcióba lép az emlékező apparátus. Ugyanis ha már egyszer túl estünk valamilyen fertőzésen, azonos típusú kórokozó megjelenésekor immunrendszerünk emlékező tehetségének köszönhetően nem betegszünk meg.(védőoltás lényegében egy legyengített kórokozó)A végrehajtó apparátus gondoskodik az idegen anyagok elpusztításáról. Ehhez kétféle katona is rendelkezésünkre áll: az ölősejt és a falósejt.
Érv az egészséges életmód mellett:
Pontos adatok nincsenek de egy átlagos emberi szervezet a legszegényebb becslések szerint 200-250 ezer kórokozóra vagy egyéb molekulára, ingerre képes reagálni. Nem vagyunk egyformák, így immunrendszerünk-állapotunk is más és más. Annyit azonban tudunk, hogy szervezetünk egészének állapota is összefügg a immunrendszerünk reakciókészségével. Az évek multával immunrendszerünk is folyamatosan gyengül. Ezét fontos az ésszerű táplálkozás: a változatos és fehérje dús ,vitaminokban gazdag ételek.