A reneszánsz



Az olasz városállamok polgársága új életformát alakított ki, új eszméket kezdett magáévá tenni. Megnôtt az egyéniség szerepe. Az itáliai polgárság a XIV.sz. elején föltámasztotta az ókori görög és római kultúrát. Tudatosan tárták föl a múlt emlékeit, a régi szobrokat, felkutatták a latin és a görög szerzôk műveit, és olaszra fordították. Az ember újra felfedezte önmagát, minden dolgok mértéke és végsô célja önmaga lett.

A reneszánsz rendkívül összetett korszak, idôbeli, helyi, társadalmi különbséget foglal magába. A reneszánsz művelôdéstörténeti korszak, stílusirány. A humanizmus a reneszánsz szerves része. A reneszánsz polgárság világi ideológiáját jelenti. Mindenki születésétôl fogva egyenlô. A humanista polgár elveti az egyház vagyonát. A reneszánsz újjászületés, klasszikus műveltséget, tudós magatartását is jelenti.

Petrarca: A korai itáliai reneszánsz elsô nagy képviselôje. Firenzei családból származott, Arezzóban született. Két család harca a hatalomért életét örökös menekülésbe kényszerítette. Eleinte latinul írt. Az ô ösztönzésére készült el az Iliász elsô latin nyelvű fordítása. Világhírnevét az olasz nyelven irt költeményeivel, szerelmes verseivel szerezte. Két korszak határán élt ô is, mint Dante. Együtt létezik benne a középkor és a reneszánsz életöröme. 1327-ben látta meg azt az asszonyt, kit Laurának nevezett. Petrarca teremtette meg a reménytelen szerelem évszázadokon át érvényes formuláját.

A Daloskönyv 366 versbôl, szonettbôl áll. 14 sorból álló 4 szakaszos vers. Az elsô két versszak 4-4, a harmadik és a negyedik 3-3 sorból áll. Az elsô két versszak egy rímrendszert alkot, a második két strófa egy másik rímrendszert. Eredeti rímképlete a következô volt: abba-abba-cdc-dcd. A szonett egymástól formailag elütô, eredetileg két különbözô szerkezeti egységet alkot. Petrarca azonban feloldja a hagyományos szerkezetet. Csak az utolsó strófa hoz új elemet az elsô hárommal ellentétben.

Ti szerencsés füvek kezdetű szonettjében a természet és a szerelem uralkodik Petrarca világában. A költemény elsô három versszaka (megszólítások sorozata) sorra veszi azokat a természeti jelenségeket, amelyek kapcsolatba vannak a szeretett nôvel. A vers világa Laura elképzelt sétáját követve egyre tágul. A természet nem önmagában és nem önmagáért szép, minden Laura szépségét tükrözi, lényének sugárzása telíti az egész világot. A negyedik versszak keserű felkiáltásban váratlanul az eddigiekkel ellentétes, az ellenszenvet is magába foglaló kínzó féltékenység. Az utolsó két sor fogalmazza meg a fô gondolatot. Erélyes felszólítás, türelmetlen parancs az eddigi megszólítottakhoz. Ember és természet kapcsolata újszerű, többértelmű. A mű nagy részben gyöngéd vonzalom és szeretet, de hirtelen féltékenységgé válik.


Magamban lassan, gondolkodva járom… kezdetű vers is szonett. Az elsô strófában a magány, a csend uralkodik, s ezt egészíti ki a külsô és a belsô csendet nem zavaró lassú, vontatott ritmusú mozgás. A környezet magánya, az elhagyott, ember nélküli pusztaság árulkodik arról, hogy ez nem valami kellemes. A második versszakban zaklató gondolatokat, lelki háborgásokat titkolni vágyó menekülés, az emberek elôl való védekezés az oltalom egyetlen lehetôsége. A szerelem és a szégyen immár rejthetetlen lángja lobog az arcon a kitörni vágyó szenvedély külsô jeleként. A harmadik versszakban robban ki a panasz: a költô csak a természetre bízhatja titkait. Az utolsó versszak a végsô kibontakozás, a legelsô szakasz tagadása. A versindító motívumok önmaguk ellentétébe csapva térnek vissza lezárt szerkezetet adva a szonettnek. A magány nem egyedüllét, az embertelen táj nem elhagyatott, a lassú mozgás és a csend már izgatott vitává vált, s nincs menekülés.

Dante: A polgári Guelfek csoportjában politizált. Választott tisztségviselô volt. Nagyon higgadt típus volt. Itália egységesítéséért harcolt. Élete nagy szerelmét, Beatricét, egy kislányt, 9 éves korában látta elôször. Ez az ideál végigkísérte az életét.

Isteni színjáték: 1307 és 1320 között keletkezett. Eredeti címe Comedia. Viszontagsággal kezdôdik, de szerencsés megoldással ér véget. A címhez az elragadtatott “isteni” jelzôt az utókor csatolta. Dante toszkánai nyelvjárásban írta meg művét, s ezzel megteremtette az olasz irodalmi nyelvet. Joggal nevezik a középkor enciklopédiájának. Az egész korszak szinte lexikálisan teljes tudástömegét foglalja magában. A tudós bedolgozta művébe az akkori kultúra egész birodalmát: a természettudománytól kezdve a filozófián át a középkori teológia nagyszabású összegezéséig.

Témája, szerkezete: a lírai én túlvilági “utazása”. Bejárja a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot. Azt az allegorikus utat mutatja be,  hogyan tisztulhat meg az emberi lélek a bűntôl. Epikus keretbe foglalt lírai, filozófiai költemény, fontos szerepük van a drámai elemeknek is. A hatalmas 14233 sorból álló mű szerkezetében rend uralkodik. Száz énekbôl áll. Ez a száz ének 3 nagy egységre bomlik. A bevezetésen kívül mindegyik rész 33-33 éneket foglal magába. Az egyes másvilági birodalmak szintén 3*3 részbôl épülnek fel. 9 körbôl, 9 gyűrűbôl és 9 égbôl. Három rímmel összefogott 9 soros technikából fonódik össze (aba-bcb-cdc-…). A hármas és a kilences számnak misztikus értelme van. A három a Szent háromság, a kilenc pedig Beatricére utal.

Boccaccio: Firenzei. A novella új hír. Ô honosította meg ezt a rövid elbeszélést, a novellát. Nápolyban tanult. Petrarca barátja volt, aki arra kérte, írja meg Dante életrajzát. A Decameron tette híressé.

Decameron: Pestisjárvány idején a várost elhagyja 3 arisztokrata lány és 7 fiú, hogy egy vidéki kastélyba bezárkózva vészeljék át a dögvész elvonulását. 10 napot töltenek együtt. Minden nap választanak egy királyt vagy egy királylányt, aki mond egy témát, és mindegyiküknek kell kitalálnia a témával kapcsolatos történetet. Minden nap 10 történet, 10*10=100 vagyis deka. Vallásos, ironikus hangvételű a mű, ami városi polgárokról szól.