A petefészek működése



A női nemi működés során a petesejtek termelése, valamint a női nemi hormonok képződése a petefészek páros szervében történik. A petefészek őssejtjeiből képződnek a petesetkezdemények. Kialakulásuk azonban nem az ivaréréssel kezdőnek, és nem folyamatos, mint a hímivarsejteké. A petefészekben ugyanis még a magzati élet első hónapjaiban az összes petesejtkezdemény kialakul. Sőt, ezen diploid sejtek meózisa is megindul, de ez csak egy rövid kezdeti szakaszra korlátozódik, majd a folyamat egészen az ivarérettségig szünetel. Csak a serdülőkorral kezdődően indul el átlag 28 naponként egy-egy petesejt meózisának befejezése. Ennek során a keletkező haploid ivarsejtekből csak egyetlen megtermékenyíthető petesejt alakul ki, a másik három elsorvad. A még magzatkorban megkezdett meózis első osztódása a tüszőrepedés idejére fejeződik be, míg a második osztódás csak megtermékenyítéskor, a behatoló spermium ingerére játszódik le.