A vállalkozások vagyona

A vállalkozások vagyona mindazon eszközök összessége, amelyek a gazdasági tevékenység végzéséhez szükségesek.

Megkülönböztetünk:

• Befektetett eszközöket, egy évnél hosszabb időn át szolgálják a termelést, a termelési folyamatban fokozatosan használódnak el. A bennük megtestesülő pénz nem, vagy nehezen mobilizálható.
• Forgóeszközöket. A vállalkozás az értéktermelő folyamatban egy évnél rövidebb időn belül használ fel. (Készletek, követelések, értékpapírok, pénzeszközök)

Az eszközök mobilitási sorrendje

A legmobilabb, és így a legrugalmasabb eszköz a készpénz és a bankszámlapénz, ezt követik a piacképes késztermékek, a jó adósokkal szembeni követelések. Rugalmatlan eszköznek tekinthetők az elfekvő készletek, vagy a speciális célgépek.

A vagyon rugalmassági mutató kifejezi, hogy a vagyonstruktúra milyen hatást gyakorol a vállalkozás rugalmasságára.

Vagyon rugalmassága = rugalmas vagyonelemek / rugalmatlan vagyonelemek

Vagyon rugalmassága = forgóeszköz vagyon / tartós befektetések.

Az egyes eszközök, vagyonelemek rugalmassága nagymértékben befolyásolja a vállalkozás rugalmasságát, tehát azt, hogy a vállalkozás vagyonvesztés nélkül hogyan képes alkalmazkodni a folyamatosan változó piaci körülményekhez.

Azt a folyamatot, amelynek révén a termelésbe fektetett pénzből újra pénzforma jön létre, a forgóeszközök körforgásának nevezzük. Egy körforgás időtartama a fordulat.

A finanszírozás fogalma, formái

A finanszírozás kifejezés általános értelmezésben pénzellátást jelent. Konkrétabban valamely gazdasági művelet, tevékenység, funkció, kiadás pénzügyi fedezetéről való gondoskodást, ill. a pénzügyi fedezet rendelkezésre bocsátását jelenti. A finanszírozás fő célja a rendelkezésre álló pénzeszközöknek a termelési folyamathoz történő célszerű hozzárendelése annak érdekében, hogy azok gyors megtérülése révén minél nagyobb nyereséget lehessen elérni.

Az eszközök csoportosítása finanszírozási szempontból

• Tartós eszközök. Természetesen a befektetett eszközök, valamint a forgóeszközök egy része is, amelyeket tartós forgóeszközöknek nevezünk. Tartós forgóeszközöknek tekintjük a forgóeszközök állományának azt a részét, amelyre a folyamatos termelés mellett állandóan szükség van.
• Átmeneti forgóeszközök. A forgóeszközöknek a tartós eszközök közé be nem sorolható hányadát tartalmazzák. Az átmeneti forgóeszköz állomány olyan eszköznövekedés következménye, amely bizonyos idő elteltével, mint igény megszűnik, és így állandó finanszírozási forrást sem igényel.

A vállalkozásfinanszírozás formái

1. a. Belső finanszírozás

• Forgalmi bevételekből történő finanszírozás. A folyamatos működéshez szükséges pénzkiadások fedezetének az árbevételen keresztül történő realizálódását jelenti. A vállalkozás így az árbevételen keresztül olyan forráshoz juthat, amellyel szemben nem merült fel tényleges kiadása.
• Tartalékolásból történő finanszírozás. A vállalkozások az egyes években előállított adózott eredményüket kifizethetik osztalékként, de dönthetnek úgy is, hogy tartalékba helyezik, tőkésítik.
• Az eredmény visszaforgatása révén megvalósuló finanszírozás. A visszatartott nyereségből történő finanszírozást önfinanszírozásnak is szokták nevezni. A belülről származó (belső) finanszírozás és az önfinanszírozás tehát nem szinonimák, mivel az önfinanszírozás szűkebb fogalom.

1. b. Külső finanszírozás

• Részesedés finanszírozás. Azt jelenti, hogy a vállalkozásba újabb tulajdonosokat, befektetőket vonnak be, akik pótlólagosan tőkét juttatnak a cégnek. Ha a külső finanszírozás saját tőke szerzésével történik, akkor a vállalkozás lejárat nélküli tőkéhez jut.
• Idegen finanszírozás. Az idegen finanszírozás (hitel igénybevétele) esetén a tőkét juttatók tulajdonosi igényekkel nem léphetnek fel, viszont általában az összes lehetséges forrás közül a hitel költsége a legmagasabb. A hitelek felvételének adókímélő hatása van (adópajzs), mivel a hitelek kamatát a vállalkozások ráfordításként, az adózás előtti eredményük terhére számolhatják el, így csökkenteni tudják adóalapjukat, s végső soron a fizetendő adó összegét is.

A vállalkozások számára a rövid lejáratú idegen források a vállalkozói tevékenység folytatásához szükséges, általában teljesítmény kapcsolatokon alapuló, éven belüli lejáratú forrást jelentenek.

A rövid lejáratú idegen pénzforrás származhat:

• A vevők előrefizetéseiből.
• A szállítók által nyújtott hitelekből.
• Tartós passzívákból.
• A rövid lejáratra felvett hitelekből, kölcsönökből.
• Egyéb kötelezettségekből.

A tartós források közé tartozó saját tőke véglegesen, a hosszú lejáratú hitelek több éven keresztül folyamatosan vannak jelen a termelési folyamatban. Hangsúlyozni kell azt a fontos pénzügyi alapelvet, amely szerint az eszközök megtérülésének (mobilizálhatóságának, pénzzé tehetőségének) és az őket finanszírozó források lejáratának összhangban kell lenni. Ezt az elvet az illeszkedés elvének nevezik.

A finanszírozásba bevont tőkeelemek költségei

A hitelek költsége a teljes hiteldíjjal egyezik meg, amely a kamatokon felül tartalmazza a hitelnyújtással összefüggő egyéb járulékos költségeket is. A belülről származó tőke költsége tehát tulajdonképpen az az elmaradó haszon, amelyik azért veszik el, mert a termelésben való lekötés miatt a tőkét más célra felhasználni nem lehet.

Az össztőke hozamának meghatározása

A jövedelmezőség, vagy másként rentabilitás olyan viszonyszám, amely a gazdálkodás eredményét viszonyítja különböző vagyonelemekhez. Az össztőke hozama (hozadéka) alatt azt az általában százalékos formában kifejezett jövedelmezőséget értjük, amely megléte mellett az idegen tőke kamatköltségének megfizetése, és a saját tőkét biztosító tulajdonosok osztalék iránti igénye egyaránt biztosítható.

Össztőke hozadéka = (Saját tőke összege / Össztőke összege)× Saját tőke elvárt hozadéka + (idegen tőke összege / Össztőke összege)× Idegen tőke költsége.

Ha az össztőke hozadéka nagyobb, mint az idegen tőke költsége, akkor a saját tőkére jutó hozadék nagyobb lesz az össztőke hozadékánál. Az össztőke hozadéka tehát mindig a saját tőkére jutó hozadék és az idegen tőke hozadéka között helyezkedi el.

A finanszírozási tevékenység vizsgálata

Legfontosabb az idegen és a saját források aránya, s annak időbeli változása. Minél kisebb a vállalkozás forrás szerkezetén belül az idegen tőke részaránya, annál nagyobb a cég pénzügyi önállósága.

A tőkeszerkezet megváltoztatásával a vállalkozás piaci értékét nem lehet megváltoztatni. A vállalkozás nettó eszközértékén a vállalkozás eszközeinek a kötelezettségekkel csökkentett piaci árát értjük. Minél inkább nő a tőkeáttétel, tehát minél több hitelt vesz fel a vállalkozás, annál magasabb lesz a saját tőkére jutó hozam értéke. Amennyiben a hitel kamatlábak alacsonyak, úgy kijelenthető, hogy van egy olyan optimális tőkeösszetétel, amelynél a tőke súlyozott átlagköltsége minimális lesz.

A vállalkozásfinanszírozás alapelvei

A finanszírozási döntéseket felfoghatjuk úgy is, mint különböző tőkefajták közötti választást.

• A rentabilitás elve. Egyrészt értelmezhetjük úgy, hogy olyan tőkefajtákat kell választanunk, amelyek együttes tőkeköltsége a legalacsonyabb. Másrészt a rentabilitás elve alapján azt vizsgáljuk, hogy részben idegen tőkével történő finanszírozás esetén hogyan alakul a saját tőke jövedelmezősége, hozama. Az idegen tőke részarányának növelésével a saját tőke jövedelmezősége is növelhető (természetesen csak akkor, ha az éves nyereség fedezetet nyújt az idegen tőke költségére). A saját tőke jövedelmezősége úgy is növelhető, ha az idegen tőke költsége, vagyis a hitel kamata csökken.
• A normativitás elve. Azt jelenti, hogy a bankok idegen forráshoz csak akkor juttatják a vállalkozásokat, ha azok az ügyfélminősítés alapján megbízhatóknak bizonyulnak.
• A rugalmasság elve. Az átmeneti eszközigényt átmeneti forrásokkal, a tartós eszközigényt pedig tartós forrásokkal célszerű finanszírozni. A tőkeszükséglet meghatározását rugalmasan kell kezelni, hogy a szükségtelen kamatköltségek elkerülhetőkké váljanak. A biztonság és a rugalmasság elve sokszor ellentétben állnak egymással. a vállalkozás pénzügyi politikájának a feladata az, hogy a finanszírozás folyamatosságát és biztonságát biztosítva a legkisebb költséggel járó optimális megoldást találja, ami a rugalmasság követelményeinek betartásával érhető el.
• A likviditás elve. Arra keresi a választ, hogy az adósságszolgálati kötelezettségeit, milyen forrásokból fogja tudni a hitelt igénybe vevő vállalkozás kiegyenlíteni.
• Az önállóság elve. Az önállóság elvét annak érdekében kell érvényre juttatni, hogy nem szabad oly mértékben eladósodni, hogy az már az önálló döntéshozatal lehetőségétől is megfossza a vállalkozást.

Finanszírozási stratégiák

Három típusát különböztetjük meg egymástól.

• A szolid stratégia megvalósítása esetén érvényesül az illeszkedési elv.
• A konzervatív finanszírozási stratégiát óvatos stratégiának is szokták nevezni. Lényege, hogy nem csak a tartós eszközöket, hanem az átmeneti eszközök egy részét is tartós forrásokkal finanszírozzák. Ez a stratégia ugyanis meglehetősen költséges, hiszen ha az átmeneti forgóeszköz állományban csökkenés következik be, a tartós források költségeit továbbra is viselni kell.
• Az agresszív stratégia ellentétes álláspontot képvisel. E stratégia alkalmazói az átmeneti eszközökön túl a tartós eszközök egy részét is átmeneti, csak időlegesen rendelkezésre álló forrásokból finanszírozzák. Ez a stratégia tehát jelentős kockázatot hordoz magában, ugyanakkor olcsóbbnak tekinthető a konzervatívnál.