A nemzetek életében, amikor megkezdődik a polgárosodás kibontakozása, ennek kísérő jelensége a városépítés, a polgárság közösségteremtése és megjelenik a drámaírás, amely összefogja és gondolatokkal biztosítja a polgári élet kibontakozását. Akár az ókorban, akár az elmúlt századokban vizsgáljuk a drámaírást, azt tapasztaljuk, hogy a dráma megjelenése, a színházak igénye polgári fejlődés eredménye. Ez a folyamat kezdetben az ókori Athénban bontakozott ki, Kr.e. az V. században.
A feudalizmus – amely két alapvető rétegre tagolta a társadalmakat – a polgárság mint réteg fokozatos megszűnéséhez vezetett. A dráma ismételt feltűnése az elsőként polgárosodó országokban figyelhető meg: Angliában, majd Franciaországban. A drámafejlődéshez kapcsolódóan meg kell említeni a középkori vallásos drámákat is, majd az angol reneszánsz drámát, amely nem ismerte a hármas egységet. A Franciaországban kibontakozó klasszicista dráma visszatért a hármas egység követelményéhez, az antik drámákat és drámaírókat tekintve példának.
A hagyományos dráma a XIX. század végén átalakult: ettől fogva korunk drámáiban igazi konfliktust egyre kevésbé találunk, a drámai szituáció nem mindig konkrét, hanem általánosságban példáz valamit, a drámába lírai, epikai elemek keverednek, a hármas egység követelménye pedig végképp eltűnt.
Ibsen
Henrik Ibsen norvég drámaíró a modern dráma nagy megújítója: a görög tragédiák analitikus módszerével és a szimbolizmussal teremtette újjá a polgári drámát (pl. A vadkacsa, Solness építőmester). Jellemző, hogy a darab kezdetekor már minden megtörtént: a cselekmény csak annyi, hogy a dialógusokból feltárul a múlt, a drámai helyzetet tulajdonképpen a múltban megtörtént események hozzák létre. Az előzmények vizsgálata lendíti tovább a művet, ezért nevezik Ibsen színpadi alkotásait analitikus drámáknak. Műveiben nem a megoldás a fontos, hanem a különböző életfelfogások összecsapása. Ibsen csak a közvetlen jellemzést tartja meg (sem az író, sem más hős nem minősíti az alakokat). Az író legtöbb drámáját áthatja a jelképes kifejezésmód.
Csehov
A XX. századi orosz dráma teljesen más kérdéseket fogalmaz meg, mint a nyugati drámaírók: az orosz kérdéskör az, hogy a polgárosodás időszakában az orosz társadalmat még mindig feudális állapotok jellemzik. Csehov reális képet fest Oroszországról, s az írói kötelességet így fogalmazza meg: “Aki igazat akar írni, annak le kell mondania az izgalmas mesékről … írása legyen olyan, mint az élet, és az életben nem történik semmi nevezetes dolog.” Csehov drámáiban nincsenek tehát nagy szenvedélyek, összecsapások, látszólag nem történik semmi, mégsem csillapodik a drámai lüktetés, mert az emberi lélek magával az élettel kerül konfliktusba. Voltaképpen novelláit vitte színpadra, megteremtve így a cselekmény nélküli drámát.