Ibsen és Csehov az, akik elsősorban megváltoztatják a drámát. „Drámaiatlan drámák!” Nincsenek igazából konfliktusok, szereplőkön belül vannak. Ezek sosem oldódnak meg. Az események a szereplőkben játszódnak le. A dialógusok megváltoznak, a monológok a jellemzőek, minden szereplő valamiféle változást vár, de ez soha nem következik be. Hiányzik az aktivitás a szereplőkből, mindig valamilyen külső tényezőtől (leginkább a szerelemtől) várják a változást. De szerelemre sem képesek, csak beszélnek róla. A XX. szd-ban elmélyülnek a dráma gondjai.
materialista
színházak
expresszionista
Csoportosítás: a., megtartja a valóságot kiindulópontnak
b., nincs a valósághoz köze, általánosít, valamilyen tételt jelenít meg, szereplője akárki lehet. Pl.: paraboladrámák.
c., abszurd drámák: képtelen, lehetetlen helyzet, csökkent értékű emberek a szereplők.
Bertold Brecht: Kurázsi mama és gyermekei
Bertold Brecht Augsburgban született, jómódú polgári családban 1898-ban. A müncheni egyetemen orvostanhallgató volt, amikor 1918-ban behívták katonának. 1919-ben beválasztották az augsburgi munkás- és katonatanácsba. Érdeklődése a színház felé fordult: Münchenben volt dramaturg és rendező, majd Berlinbe ment. Olyan rendezők mellett dolgozhatott, mint Max Reinhard, Erwin Piscator. A fasiszta uralom idején emigrációban élt. Amerikában telepedett le. 1947-ben visszatért Európába, s feleségével, Helena Weigellel együtt megalakította a Berliner Ensemble nevű színtársulatot.
A Kurázsi mama és gyermekei (1939) a harmincéves háború idején játszódik. Brecht a témát Grimmelshausen XVII. szd-i regényéből vette. Az epikus szerkezetű dráma 12 év eseményeit tárja elénk 12 jelenetben. A mű egy tételt fejt ki: a háború minden emberi érték romlását, pusztulását idézi elő. Az író ennek a tételnek az igazságáról akarja a nézőt elgondolkodtatni.
A központi figura Fierling Anna markotányosnő, akit az emberek Kurázsi mama néven ismernek, megpróbál alkalmazkodni a háború rendjéhez. Egész életvitelét, magatartását ez az alkalmazkodás szabja meg. Életelvét a Nagy Kapituláció dalában fogalmazza meg a legvilágosabban: aki boldogulni akar, annak „nyelni kell, nyelni kell, nincs más oltalom”.
A markotányosnő sokat tud a háborúról. Csak a legfontosabbat nem tudja: az öldöklést, az embertelenséget nem lehet büntetlenül szolgálni. A háború tönkreteszi őt is. Kurázsi mama azonban nem tanul szenvedéseiből, és megint nekivág a kalmárkodásnak. Kurázsi mama alakja nem egysíkú és egyszerű. Nem tudjuk egyértelműen elítélni hibáiért, mert látjuk, hogy egy elvadult világ áldozata, őrült erők játékszere. Látjuk benne a gyermekeit reménytelenül védő anyát, az emberséges életre vágyó nőt, a kiszolgáltatott, megcsúfolt, szánandó embert is. Értékeljük hihetetlen élni akarását, a nehézségeken úrrá levő okosságát, de látjuk életvitelének csődjét is: a háború eszközévé, bűneinek megtestesítőjévé lesz, és önköréből kitörni nem tudva húzza kacatokkal teli szekerét. Figurája így válik tragikusan groteszkké: egyszerre nagy és kicsinyes, szánnivaló és nevetséges, okos és korlátolt.
Kurázsi mama megalkuvó magatartásának, egyre embertelenebb elvakultságának ellenpólusa Kattrin hősiessége. Kifejező gesztusai és az eseményekre való reagálásai nagyon sokat elmondanak a háború borzalmáról és kegyetlenségéről.
Kattrin alakja pozitív ellenképe, ellenpontja Eilif gátlástalanul erőszakos figurájának is, aki szintén „hős”: gyilkol és rabol. A kisebbik fiú, Stüsszi tisztessége viszont túlságosan is együgyű jámborság és becsületesség: az ellenség fogságába kerülve jóhiszeműen rejtegeti a zsoldpénzt. Mindkét fiú naivan következetes saját jelleméhez, egyikük sem tanult meg alkalmazkodni a körülményekhez, hiányzik belőlük a realitásérzék.
Az egész művet átjárja a sziporkázóan szellemes brechti gúny és irónia. Brecht drámája több szempontból is ellentéte a klasszikus tragédiának. Abban ugyanis a hős lázad, környezete ellen, és valami nagy tettet hajt végre, amely kihat az egész közösség életére. Ebben pedig a főszereplő bukását éppen az okozza, hogy elfogadja helyzetét, hogy belenyugszik sorsának változtathatatlanságába, és egyetlen nagy tettet sem hajt végre, élete apró tettek sorozatából áll.
Brecht színházi újításai
Gyökeresen szakított a hagyományos színházi dramaturgiával, amely a valóság illúziójának felkészítésével érzelmi hatásokra törekedett. Ezzel a színházzal szembeállította a maga epikus színházát. A „beleélés” helyébe az „elidegenedés” fogalmát állította. Azt akarta elérni, hogy a néző ne feledkezzék bele a látványba, legyen tudtában annak, hogy színházban van, ahol az ő okulására előadnak valamit. Elidegenítő hatásokkal törte meg a színházi illúziót. Ilyen elidegenítő eszköz a narrátor felléptetése, a cselekményt megszakító „song” (dalbetét), kórusok, táncok beiktatása, feliratok, képek alkalmazása az előadásban. A színész nem azonosulhat egészen a szerepével, egy bizonyos távolságtartással éreztetnie kell véleményét a bemutatott személyről.
Színműveinek központi kérdése, hogy mit tehet az ember, hogyan élhet, hogyan őrizheti meg emberségét egy olyan világban, melyben az egyén csak mások rovására boldogulhat, ha pedig jó és becsületes akar lenni, akkor elpusztul.