Az önállóvá vált és egységes etelközi magyarság vezetőiben már a 890-es években felmerült a Kárpát-medencébe költözés gondolata. 892-ben újból a Kárpát-medencében vannak a magyarok: a keleti frankokkal szövetégben pusztítják Szvatopluk Morva birodalmát. 894-ben viszont Árpád fia, Levente vezetésével a Balkánon a bolgárok ellen harcolnak. Még ugyanebben az évben Szvatopluk hívására újból a Kárpát-medencében teremnek a magyarok.
Ekkor történik az esemény, amely elindítja a honfoglalást. Váratlanul meghal a magyarok szövetségese, Szvatopluk nagyfejedelem. A Dunántúlt fosztogató hadak nem térnek vissza Etelközbe, hanem a Felső-Tisza vidékére vonulnak. Maga a fősereg Álmos fiának, Árpádnak irányításával 895 tavaszán nyomult be a Vereckei-hágón át az Alföldre. A 894-es háborúban vesztes bolgárok a magyarok háta mögött szövetkeztek a besenyőkkel és a fősereg távollétét kihasználva rátámadtak az etelközi magyarságra. A katonai védelem nélkül maradt nép fejvesztetten menekült, és átvergődött a Kárpát-medencébe. Ez a vereség az életébe került a főfejedelemnek: Álmosnak. Halála után Árpád lett a kündü, míg a gyulai méltóságot továbbra is Kurszán birtokolta. A katonai hatalom azonban nem a kündü, hanem a gyula kezében összpontosult, így a honfoglalás hadműveleteit valószínűleg Kurszán irányította. Az etelközi vereség súlyos volt, de nem sorsdöntő.
895-ben a Kárpát-medencének a Dunától keletre eső része került magyar uralom alá. Majd 4 éves szünet következett, amit a hadvezetés az ország védelmére használt fel.
899-ben a magyarok megverték az észak-itáliai királyt. A hadjárat közben azonban meghalt szövetségesük, Arnulf császár. Most már semmi sem tarthatta vissza a magyarokat a Dunántúl birtokba vételétől.
A Keleti-frank Birodalom 907-ben kísérletet tett a régi szövetséges magyarok visszaszorítására. A Pozsony mellett megvívott bajor-magyar csata a bajorok megsemmisítő vereségével végződött. Ezzel fejeződött be a honfoglalás. A záró harcban Árpád nagyfejedelem már nem tud résztvenni, mert 900-ban meghalt.
A honfoglalástól a korai magyar feudális állam megalakulásáig eltelt éveket a honfoglalás korának nevezzük. A honfoglaló magyarság létszámát nem ismerjük: a becslések 200-500 ezer közt ingadoznak. A gazdálkodásra a letelepült gazdálkodás a jellemző. A szántóföldek bősége miatt a földművelés került előtérbe. Az állatállomány is változik. A társadalom alapsejtjét a nagycsalád alkotta. Erre lehet következtetni a temetőtérképekből. A sírok szerkezete a társadalom szerkezetét tükrözi, csakhogy a másvilágon minden fordítva van (bal-gazdagok, jobb-szegények). A honfoglalók lakástípusai a nemezsátrak, faházak, később téglaházak voltak. A honfoglalók falvakban éltek. Már a honfoglalás előtt bekapcsolódtak a kereskedelembe. A társadalom felső rétegének támasza a fegyveres kíséret volt. Katonai feladataik ellátásáért szállást, eltartást, ruhát, fegyvert kaptak. Az ő eltartásukat szolgálták elsősorban a kalandozások. A magyarok többféle célt szolgáló hadjárat sorozata 7 évig szinte állandó hadiállapotban tartotta Európát. A magyar veszedelemmel szemben az európai népek kevésbé találták meg az eredményes védekezést, mert a magyarok a könnyűlovas harcmodor mesterei voltak. A 930-as években végeszakadt a győzelemsorozatnak, mert Európa megtalálta a hatékony védekezés módját. A városokat fallal veszik körül, várakat építenek. A magyarok a különböző királyoktól sorra szenvednek vereséget. A kalandozásoknak bealkonyult. A belső helyzet sem biztató: a törzsszövetség felbomlott és a legfőbb hatalom kicsúszott a nagyfejedelmek kezéből. A 972-ben uralomra jutott Géza sorsdöntő választás előtt állt.