A mai világirodalomból: Thomas Mann



a) Egy szabadon választott regény, elbeszélés vagy dráma elemzése

a XX. századi világirodalomból

A XX. század

A XX. századi próza megértéséhez tudnunk kell, hogy a XX. század a változás, a modernizáció százada. A világ többcentrumúvá vált, faji-tudományos-gazdasági-kulturális ellentétek jellemzik napjainkban is. Egy kétezer éves világszemlélet rendül meg: a hit; ugyanakkor a polifónia teljes körűen jelen van az emberi világban. A filozófiai irányzatok közvetlenül megjelennek az irodalmi művekben; különösen fontos a  pszichológia, mint új tudományág szinte robbanásszerű felbukkanása. A világirodalom valóban a világ irodalmává kezdett válni. Olyan nevek fémjelzik a XX. századi prózát, mint Proust, James Joyce, Faulkner, Borges vagy Márques.

Thomas Mann: Mario és a varázsló

Thomas Mann

A modern próza német ajkú képviselője Thomas Mann; egy korváltás időszakában született meg életműve, amelyben kiteljesedik a polgárságot mint osztályt és a művészt mint feladatkört bemutató törekvés. Első regénye, A Buddenbrook ház a század egyik legnagyobb könyvsikerévé vált. Tonio Kröger című regényében behatóan foglalkozik a polgár-művész ellentéttel: elítéli a polgárok művészetekkel szemben néha megnyilvánuló ostobaságát, de a művészek szépségimádatát is. Thomas Mann az első világháborút szükségesnek tartotta, világnézeti fordulata később következik be, akkor már kiáll a köztársaság mellett. Párizsi előadóútjáról Svájcba megy, majd az Egyesült Államokba utazik, ahol aktív fasizmusellenes tevékenységet folytat. Szállóigévé vált híres mondata: “Ahol én vagyok, ott van Németország.”

ĺrói világa

Thomas Mann írói világánál kell, hogy szót ejtsünk az idő kérdéséről, amely fontos szerepet játszik a XX. századi szépirodalomban. Az idő kétféleképpen is szerepet játszik az elbeszélő irodalomban; mint elbeszélő idő, azaz az az idő, amire szükségünk van, hogy az elbeszélést meghallgassuk vagy elolvassuk, és mint elbeszélt idő, azaz az az időtartam, ami alatt az események lejátszódnak – a XX. századi irodalom felfedezése. Éppen Thomas Mann volt az, aki ezt a kettősséget tudatosan kihasználta, s mibenlétéről elgondolkodott. Thomas Mann kifejezetten intellektuális író, s ez a művek koncepciójában, a szereplők alkatában is tetten érhető. Erősen önéletrajzi, vallomásos író: a személyest azonban szimbolikussá teszi, s ezzel elszakítja az életrajztól. Az írói szemléletet áthatja az irónia. Ironikus látásmódja már önmagában is azt mutatja, hogy a szerző felülről nézi az embereket és az eseményeket. Az elbeszélő véleménye és a hősök önmagukról alkotott véleménye gyakran átmegy egymásba (pl Tonio Kröger).

Mario és a varázsló

Mario és a varázsló (1930) című regénye életrajzi háttéren nyugszik. A mű egy korábbi olasz tengerparti nyaralás élményéből keletkezett. Csak a halálos befejezés költött – a “varázsló” valóban létezett. Thomas Mann, felfigyelve a politikai változásokra, egy Olaszországba helyezett történet keretében megrajzolja, milyen hatása van a túlfűtött nemzeti érzésnek és az értelemmel meg nem magyarázható tömeghipnózisnak. A helyszínnél maradva, a szerelem istennőjének latin nevére utaló helységnév (Torre di Venere) azokra a törekvésekre is utalhat, amelyekkel az olasz fasizmus az ókori Róma jelképeihez akart kapcsolódni. Az író egyes szám első személyben beszéli el a történetet, maga is részese annak, magyaráz is.

Feszült légkörben kerül sor Cipolla, a varázsló vendégjátékára. Az elbeszélő családostul, két gyermekkel megy el az előadásra. A gyermekmotívumnak nélkülözhetetlen a szerepe: a romlatlanság képzete társul hozzá. Ugyanakkor a gyermekek reakciói az egyik lehetséges változatot jelentik: ők még élettapasztalataik hiányában vélik csak játéknak a varázsló tevékenységét. Cipolla, a varázsló késleltetve lép színre: az író a kellékekkel és a jellemével mutatja be lelki (és testi) torzságát. A varázsló azonban a művészetet is képviseli. Cipolla keményen dolgozik, munkájának lényege a másik ember akaratának megtörése. Tevékenysége közben hazafias eszméket hangoztat, s ezekbe fasisztoid elemeket fűz bele. Mario is megteszi, amit a varázsló parancsol, s akkor válik hőssé, amikor fellázad az emberi voltát megszégyenítő varázsló ellen. “Azt teszed, amit akarsz. Vagy előfordult már, hogy nem tetted azt, amit akartál? Vagy éppen azt tetted, amit nem akartál? Amit nem te akartál?” Míg a római úr “nem akar”, Mario “mást akar”, fellázad.

A mű meglehetős egyértelműséggel konkretizálja a minden időkre érvényes igazságot. A Mario és a varázsló látnoki írás, csak 1933 után nyeri el teljes értelmét, s a valóságban csak 1945-ben hangozhat el a “felszabadító vég” kijelentése, a II. világháború végetérésére vonatkoztatva. A varázsló “művészi” tevékenysége mélyíti el a szimbolikus jelentéskört, s teszi nyilvánvalóvá, hogy embercsoportok megbolondítása mindenkor szörnyű bűn.