Magyarországnak a vesztes Németország oldalán való részvétele a második világháborúban katasztrofális helyzetet teremtett: körülbelül félmillió ember esett áldozatul, 900 ezren kerültek hadifogságba, az ország nemzeti vagyonának 40%-a elpusztult, a hidak zömét felrobbantották, a vasúti sínpályáknak a 40%-a megsemmisült, az állatállomány, vetőmag, terményben keletkezett kár megkérdőjelezte az ország élelmezhetőségét. Az egész országban káosz és anarchia uralkodott. A közlekedés, a hírközlés megbénult, a közigazgatás nem működött. Nem volt törvényes hatalom.
Ebben az amúgy is nehéz helyzetben tovább súlyosbította az ország gondjait a kettészakítottság. Míg nyugaton és a fővárosban még fennállt a nyilas uralom, addig az ország keleti része már szovjet megszállás alá került. A régi közigazgatás ezeken a területeken megszűnt, helyettük, spontán szerveződéssel sorban megalakultak a népi bizottságok. Ezek minden helységben mint külön világban önkényesen irányították a dolgokat. Legfőbb szerepük az ellenőrzés volt.
Ezen az állapoton azonban sürgősen változtatni kellett. Szükség volt egy törvényes hatalomra, mely megkötheti a szövetségesekkel a fegyverszünetet, megszünteti Szálasi uralmát, és egy közösen elhatározott programmal kivezeti az országot a válságos helyzetből. Ezzel a céllal alakult meg 1944. december 2-án Szegeden a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF) öt párt: MKP, FKGP, SZDP, PDP, NPP és a szakszervezetek részvételével. Közös nyilatkozatukban összefoglalták a legfontosabb teendőket: – azonnali szakítás a hitleri Németországgal
– aktív részvétel az ország felszabadításában
– fasiszta jellegű intézkedések hatályon kívül helyezése
– szélsőjobboldali pártok felszámolása
– demokratikus szabadságjogok biztosítása
– alapvető szociális követelmények megvalósítása
– szomszédos országokkal való barátságos viszony kialakítása
– földosztás
Ideiglenes Kormány
December közepére a pártok képviselői megállapodtak az ideiglenes nemzetgyűlés összehívásáról és választásokat írtak ki. Ezek december 15-21 között a németektől megtisztított területeken zajlottak le a helyi nemzeti bizottságok segítségével, tulajdonképpen népgyűléseken, nyílt szavazások formájában. Így december 21-én Debrecenben megalakulhatott az Ideiglenes Nemzetgyűlés, 22-én pedig felállt az Ideiglenes Kormány is. Ennek a feje, a miniszterelnök Dálnoki Miklós Béla lett. A kormány jellege koalíciós volt, és a kommunisták túlsúlya jellemezte: 3 kommunista, 2-2 szociáldemokrata és kisgazda, 1 parasztpárti valamint 4 párton kívüli képviselő foglalt helyet benne.
Az Ideiglenes Kormányra nehéz feladatok vártak: gazdasági stabilizáció, fegyverszünet megkötése, a szétesett államgépezet újjászervezése, politikai konszolidáció, a tulajdoni és tulajdonosi rendszer átalakítása, az államforma megváltoztatása, a polgári demokratikus jogállam intézményeinek megteremtése. Ezeknek megfelelően hozta intézkedéseit:
– dec. 28: hadüzenet Németországnak
– jan. 20: Moszkvában aláírták a fegyverszüneti egyezményt
— fasiszta szervezetek feloszlatása
— közalkalmazottak igazoló bizottság elé állítás
— háborús bűnösök népbíróság elé állítása
— jóvátétel fizetése
— 1937. dec. 31-es határokhoz való visszatérés
— szovjet csapatok állomásoztatása az országban (Ausztriában lévő csapatok utánpótlásának biztosítására)
— SZEB csapatok állomásozása az országban
– febr. – 1950. ápr.: háborús bűnösök népbíróság elé állítása
A népbíróság elé került közel 60 ezer ügyből kb. 27 ezer esetében hoztak elmarasztaló ítéletet. A 477 halálra ítélt közül pedig 189-et végeztek ki. Köztük voltak a háborús kormányok miniszterelnökei: Bárdossy László, Imrédy Béla, Sztójay Döme.
– márc. 17: elfogadták a földosztásról szóló rendeletet
A rendelet megszüntette a nagybirtokrendszert, így a korábban politikailag is meghatározó szerepet játszó nagybirtokos arisztokrácia eltűnt a társadalomból, ami tovább növelte a világháború alatt rendkívül meggyengült polgárság politikai elszigetelődését. Ugyanakkor földhöz juttatták a „földmíves népet”.
A rendelet értelmében a bankok, pénzintézmények földjeit, az egyházi birtokokat és az 1000 holdnál nagyobb földeket teljes egészében felosztották.
Az 1000 holdnál kisebb területű birtokokból a tulajdonos 100, 200 vagy 300 holdat megtarthatott, attól függően, hogy úri vagy paraszti birtokról volt szó. Paraszti birtokok voltak azok a birtokok, melyeket maga a tulajdonos művelt meg, maga értékesítette terményeit, és ott élt a földjén. Az ilyen típusú birtokból 200 holdat lehetett megtartani. Az úri birtok tulajdonosa nem maga foglalkozott földje művelésével, csupán annak jövedelmeit hajtotta be, és nem is abban a helységben lakott, ahol birtoka volt. Ő csupán 100 holdat tarthatott meg. Azok pedig, akik az antifasiszta ellenállásban részt vettek, 300 holdat mondhattak továbbra is magukénak.
A földosztás az ország megművelt földjeinek 35%-ára terjedt ki, 5,6 millió hold került felosztásra, többnyire 5-50 hold között terjedő nagyságban. Ezzel a kisbirtokos osztály jelentős mértékben megerősödött, a kisbirtok vált az uralkodó birtoktípussá.
– ápr. 11: a kormány Budapestre költözött
Koalíciós kormányzás
1945 végére már szükségessé vált az ideiglenesség megszüntetése az államhatalom területén. A győztes nagyhatalmak szintén szorgalmazták a választások mielőbbi megtartását. Erre 1945 őszén került sor, az Ideiglenes Nemzetgyűlés szeptemberben hozott törvénye alapján. Ez kimondta, hogy minden húsz év feletti magyar állampolgár szavazhat, kivéve a háborús bűnösök és közismert fasiszták. Az országos választásokat megelőzte még a budapesti törvényhatósági (önkormányzati) választás október 7-én, melynek az eredménye előrevetítette az országos választások eredményét. Bár a két munkáspárt: az MKP és az SZDP közös listát állított, 42,7%-ával nem tudta felülmúlni az 50,5%-ot elérő kisgazdákat, kiknek támogatottsága vidéken még erősebb volt.
Így a november 4-én lezajlott választások nem hoztak nagy meglepetést: FKGP 57%, SZDP 17,4%, MKP 17%, NPP 6,8%, PDP 1,7%. A kisgazdák fölényes győzelmet arattak, mégsem alakítottak egyedül kormányt. Egyrészt, mert a SZEB koalíciós kormány felállítását követelte, másrészt pedig nem akarták egyedül vállalni a kormányra váró nehéz feladatokat, nem akartak egyedül belebukni. Így a november 15-én megalakult koalíciós kormányban 9 kisgazda, 4-4 szocdem és kommunista valamint 1 parasztpárti politikus volt. A miniszterelnök a kisgazda Tildy Zoltán lett. A tárcák elosztásában azonban az FKGP nagy hibát követett el. A kulcspozíciókat (belügy, közlekedésügy, iparügy, igazságügy) a két munkáspártnak osztotta, magának pedig megtartotta a számára fontos tárcákat: földművelésügy, oktatásügy, külügy… A külügyminiszter Gyöngyösi János, a belügyminiszter pedig Rajk László lett.
Az államforma kérdésében is döntést kellett hozni. A koalíció minden pártja a köztársaság államformája mellett állt, csak a kisgazdák vonakodtak (támogatóik, a katolikus klérus tagjai monarchisták voltak). Végül 1946. február 1-jén kikiáltották a köztársaságot, köztársasági elnökké pedig Tildy Zoltánt nevezték ki. A miniszterelnöki poszt sem maradhatott üresen: Nagy Ferenc kisgazda politikus lett a kormányfő február 4-től.
A kormány egyik legnehezebb feladata a béke megkötése volt. Gyöngyösi János külügyminiszter részt vett a július 29-én megnyílt párizsi béketárgyalásokon, és próbált némi engedményt kicsikarni a szövetségesekből. Egyrészt az országhatár kedvezőbb meghúzását akarta elérni, másrészt pedig a külföldre került magyarok védelmére kisebbségvédelmi törvényeket akart elfogadtatni a döntéshozókkal, de sajnos egyik próbálkozása sem járt sikerrel. Magyarország rendkívül kedvezőtlen esélyekkel várta az ország sorsát eldöntő békekötést. Hisz a békefeltételeket attól függően dolgozták ki, hogy az adott ország milyen hamar szakított a hitleri Németországgal és milyen mértékben vett rész az antifasiszta erők felszámolásában. Az aláírandó béke súlyosságát vetítette elő a négy hatalom külügyminiszteri küldötteinek májusi értekezlete, melyen nyíltan kimondták: Magyarországnak vissza kell vonulnia a trianoni határokhoz. Ezt a határozatot foglalta magába az 1947. február 10-én aláírt párizsi béke is:
– trianoni határok mögé való visszatérés
– pozsonyi hídfő elcsatolása: Oroszvár, Dunacsún, Horvátjárfalu Csehszlovákiáé
– 300 millió dollárnyi kártérítés fizetése: 200 millió a Szovjetuniónak, 70 millió Jugoszláviának, 30 millió az USA-nak
– hadsereg-korlátozás: 70 ezer fő
– szovjet csapatok állomásozása az országban
– szovjet hadifoglyok hazaszállítása
A külügyi viszonyok rendezésén kívül még a belügyi helyzetet is rendezni kellett:
– 1946 elején a köztársaság védelmére hoztak egy törvényt, mely kimondta, hogy az is bűnt követ el, aki tudomást szerez egy köztársaságellenes összeesküvésről, de nem azt jelenti fel.
– befejezték a földosztást
– „B-listázásokkal” megtisztították a közigazgatást a „reakciós elemektől” (1946 elejétől)
A közalkalmazottakat A, B és C kategóriákba sorolták. Az A-listába a minden tekintetben megbízható alkalmazottak kerültek, B-listába tartoztak a valamelyest megbízhatatlan, gyanús emberek. Őket csak ideiglenesen bocsátották el munkahelyeikről, azonban azokat a teljesen megbízhatatlannak pecsételt embereket, akiket a C-listába soroltak, végérvényesen menesztették.
Egyre élesebbé váló ellentétek a koalícióban
A koalíción belül azonban állandósultak a politikai küzdelmek, melyek a hatalmi egyensúly megszűnéséhez vezettek. Az FKGP kísérletet tett az államhatalom és a közigazgatás szintjein is arányos pozíciók megszerzésére, de a kommunista vezetés alatt álló rendőrség biztosította az MKP túlsúlyát. 1946. március 5-én a Magyar Nemzeti Függetlenségi Fronton belül az MKP, az SZDP, az NPP és a Szakszervezeti Tanács összefogásával megalakult a Baloldali Blokk az FKGP-vel szemben. Beavatkoztak a Kisgazdapárt belügyeibe, a földosztás védelmét, a közigazgatás megtisztítását, és az államosítások bevezetését követelték. Az FKGP a szakítást elkerülendő engedett: még márciusban elfogadta a Baloldali Blokk legfőbb követeléseit. Ennek értelmében 1946. június 26-án megszületett a szénbányák államosításáról intézkedő törvény, mellyel megkezdődött a Blokk programjának megvalósítása:
– további államosítások
– közigazgatási apparátus felülvizsgálata
– 10%-os létszámcsökkentés a közigazgatási apparátusban a B-listák bevezetésével
– FKGP 20 jobbszárnyi képviselőjének kizárása a pártból
Þ ők Sulyok Dezső vezetésével létrehozták a Magyar Szabadság Pártot (MSZP)
Infláció, stabilizáció és újjáépítés
Azonban míg a koalícióban politikai csatározások folytak, az ország helyzete egyre súlyosbodott: 1945-46 fordulójára válságos helyzet alakult ki. Tragikus élelmiszerhiány jelentkezett. A lakosság napi fejadagja 500 kalóriára csökkent (a két világháború között 2700 kalória volt), azt is csak élelmiszerjegyre kaphatták meg. Virágzott a feketepiac, az ország gazdasági élete visszaesett a naturális árucsere szintjére. Széles körben elterjedt a „batyuzás”, ami azt jelentette, hogy a városi lakosság felpakolta ingóságit, majd vidéken élelmiszerre cserélte azt. A parasztság helyzete sem volt kedvezőbb, hisz az elvonuló német katonák kifosztották az istállókat, ólakat és a terménytárolókat. Mindemellett még a kormány beszolgáltatási kötelezettsége is sújtotta őket.
Nehezítette a helyzetet a közlekedés tragikus állapota is. A visszavonuló német csapatok felrobbantották a hidakat, a mozdonyok és vasúti kocsik nagy részét kivitték Németországba. Ideiglenes, gerendákkal megerősített hidakon, marhavagonokban és pőrekocsikban indult meg a vasúti forgalom. Menetrend nem létezett, a vonatok véletlenszerűen közlekedtek.
Az általános áruhiány következtében a pénz teljesen értékét vesztette. Az 1926 végén bevezetett pengő 1938 márciusában kezdett el inflálódni, mikor Darányi Kálmán a győri fegyverkezési program finanszírozására 1 milliárd pengőt hozott forgalomba. Ez az infláció pedig a második világháború után kialakult helyzetben csak még súlyosbodott, a világtörténelem eddigi legnagyobb mértékű inflációja alakult ki belőle: 1946 júliusában az árak naponta 300%-kal emelkedtek, az egy évvel korábbi pengő ekkor 50 milliárd pengőt ért. Ekkor nyomták ki az eddig ismert legnagyobb címletű bankjegyet, az 1 milliárd billió pengőt. Az infláció megfékezése a legsürgetőbb feladattá vált. A helyzet igen súlyos volt, ezt a szovjetek és az USA is belátta. Így a Szovjetunió engedményeket tett a fizetendő jóvátétel terén, az amerikaiak pedig visszaszolgáltatták a Nemzeti Bank 1944-ben nyugatra hurcolt aranykészletét. A stabilizáció alapvető feltételei adottak voltak: helyreállt a közlekedés, megindult a termelés. Az állami bevételek növekedtek, csökkentették a kiadásokat, szigorú ár- és bérszabályozást vezetettek be, külföldi támogatást is kapott az ország, mindez lehetővé tette egy sikeres pénzreformot. Így vezették be 1946. augusztus 1-jétől a pengő helyett a forintot.
Út az egypártrendszer megvalósításához
1946 végére egyre élesebbé vált a Baloldali Blokk és az FKGP közötti ellentét. Az FKGP egyaránt elhatárolódott a két világháború közötti rendszertől, és a ploretárdiktatúra elképzelésétől. Ezzel szemben az MKP célja a szocializmus megvalósítása volt, és ezzel a programmal az SZDP és az NPP is lényegében egyet értett. A Kisgazdák azonban további engedményekre már nem voltak hajlandóak. Így a kommunisták kénytelenek voltak eltávolítani a programjukat ellenző kisgazda politikusokat a kormányból. 1946 végén lelepleztek egy jelentéktelen politikai összeesküvést („összesküvés-per”). Az ügy nyomozását a kommunista vezetés alatt álló rendőrség és belügyminisztérium úgy vezette le, hogy az FKGP vezetőségének minél szélesebb köre kompromittálódjon benne (az 1946. februári törvényre hivatkoztak). Számos képviselőt letartóztattak, vagy ezzel fenyegetőzve külföldre üldözték őket. 1947-ben erre az ügyre hivatkozva a szovjetek letartóztatták Kovács Bélát, a Kisgazda Párt főtitkárát, aki az ezt követő nyolc évet börtönben töltötte. Alaptalan vádakkal lemondásra kényszeríttették Nagy Imrét is, majd Varga Béla, a parlament elnökének eltávolítása következett.
A politikai átmeneti válságot a kommunistákkal együttműködő kisgazda Dinnyés Lajos miniszterelnökké való kinevezése zárta le. 1947. május 31-én alakult meg az új kormány, mely rövid fennállása alatt három lényeges törvényt vitt keresztül:
– elfogadtatták az 1947. augusztus 1-jével induló első hároméves tervet
Célja: az utolsó békeév, 1938 szintjének elérése, mind az életszínvonal, mind a termelés tekintetében.
– ratifikálták a békeszerződést
– módosították a választójogi törvényt, így az 1945. október 31-e után Nyugatról hazatérők is kiszorultak a szavazók köréből
Az utolsó törvény elfogadása után Tildy Zoltán feloszlatta a nemzetgyűlést és 1947. augusztus 31-ére választásokat írt ki. A szavazatok 60%-a a koalíciós pártokra esett, a maradék 40%-ot pedig a különböző ellenzéki pártok kapták. A legtöbb szavazattal az MKP rendelkezett, 22%-kal megnyerte a választásokat. De a párt erőteljesen kompromittálódott az ún. kék cédulákkal elkövetett választási csalások miatt. Kék cédulákkal a nem a lakóhelyükön szavazók adhatták le voksukat, de a kommunisták rengeteg hamis cédulát hoztak forgalomba, melyekkel persze a saját pártjukra szavaztak. A csalás azonban még a délelőtt során kiderült, így nem jogtalanul leadott szavazatok lényegében nem változtattak az eredményen. Míg ez a csalás a kommunisták szemében bocsánatos bűnnek bizonyult, a Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párt – 670 ezer szavazatával a második legerősebb ellenzéki erőnek bizonyult – tiszta választási csalását a lehető legszigorúbban büntették. A párt több szavazatot regisztrált az összeszámolások után, mint amennyit valójában kapott, erre hivatkozva a kommunisták megfosztották őket mandátumaiktól. Az MKP után a legtöbb szavazatot szintén egy ellenzéki párt kapta, a Barankovics István vezette Demokrata Néppártra 820 ezren voksoltak. A párt mégsem kerülhetett be az új kormányba. Az 1947. szeptember 24-én megalakult kormányban az MKP 5, az FKGP és az SZDP 4-4, az NPP pedig 2 tárcát kapott. A miniszterelnök továbbra is Dinnyés Lajos maradt.
A másodi Dinnyés-kormány nagyszabású államosításokat hajtott végre. 1947 novemberében állami tulajdonba vették a nagybankokat, illetve az érdekeltségi körükbe tartozó ipari és kereskedelmi vállalatokat. 1948 elején kommunista vezetés alá vonták az Iparügyi Minisztériumot, 1948. március 25-én pedig törvényt hoztak a 100 munkásnál többet foglalkoztató üzemek államosításáról (kivéve a külföldi érdekeltségűek). Március végére megszüntette tevékenységét a tőzsde, majd feloszlott a Gyáriparosok Országos Szövetsége. A zömében államosított ipar irányítására ágazati ipari központok alakultak.
A következő lépés a munkásosztály megosztottságának megszüntetése, az egységes vezető párt létrehozása volt. Ehhez mindenek előtt ki kellett zárni az SZDP-ből azokat a politikusokat, akik ellenezték az egyesülést (pl.: Kéthly Anna). A fúzió a gyakorlatban az SZDP beolvasztásával valósult meg. 1948. Június 12-én a két párt egyesülésével létre jött a Magyar Dolgozók Pártja (MDF). A főtitkár Rákosi Mátyás lett, a formális jellegű elnöki posztot pedig Szakasits Árpád töltötte be.
1948. július 31-én Tildy Zoltán, az addigi köztársasági elnök lemondott, miután vejét, a kairói nagykövetet hűtlenség vádjával letartóztatták (később ki is végezték). Utóda augusztus 3-tól Szakasits Árpád lett. A hatalomváltás 1948. december 10-én vált tejessé, mikor is Dobi István megalakította kormányát. Az új kormányban 9 MDF-es, 3 kisgazda és 2 parasztpárti politikus kapott tárcát.
Ezt követően megindították a küzdelmet az ellenzéki pártok felszámolására, mindenek előtt a kereszténydemokrata elveket valló Demokrata Néppárttal szemben léptek fel. Ennek a harcnak a keretében tartóztatták le 1948. december 23-án a politikai ellenállás legfőbb erejét képező konzervatív Mindszenty József bíborost, aki a monarchia híve volt, és ellenezte a földosztást. A vád ellene hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés volt. Ezzel a lépéssel az egyház befolyását akarták tovább gyengíteni (1948. június 16-án államosították az egyházi iskolákat is), a keresztény eszméket hirdető politikusokat pedig megfélemlíteni. Következményeként a Demokrata Néppárt kimondta feloszlását, miután a párt vezetője, Barankovics István elhagyta az országot. A többi ellenzéki párt felszámolása úgy ment végbe, hogy csatlakoztak az 1949. Február 1-jén megalakuló Magyar Függetlenségi Népfronthoz.
Ezzel lényegében megvalósult hazánkban az egypártrendszer. A politikai életet egyetlen párt, az MDP uralta. A többi párt teljesen eltűnt, vezetőik emigrációban vagy börtönben voltak, tagjaik pedig politikai képviselet nélkül maradtak. Az országban létező egyéb szervezetek e párt kinyújtott karjai voltak, vezetőiket a párt nevezte ki. Bár az állami életet formálisan az országgyűlés, helyi szinten pedig a „választott” tanácsok vezették, a valóságban ezek tevékenységét a párttól kapott utasítások szabályozták és tagjaikról is a párt különböző szervei döntöttek. Az egypártrendszert szentesítette az 1949. augusztus 20-án elfogadott sztálini alkotmány is, amely deklarálta az MDP vezető szerepét Magyarországon.
Rákosi-diktatúra kialakulása
Rákosi Mátyás – „Sztálin legjobb magyar tanítványa” – az MKP főtitkáraként az ország első embere lett. Politikai rendszerének legfőbb eszköze a megfélemlítés volt. Az 1946-ban felállított ÁVÓ és az 1948. október 6-án megalakult ÁVH fegyveres belbiztonsági szervezetként látta el ezt a feladatot. Még az előző csak a nagyobb településeken működött, az AVH keze elért a legkisebb falvakba is. Törvények felett álló hatalom volt, melynek tevékenységét semmi sem korlátozta, s mely kizárólag a párt vezetőinek volt alárendelve. Mindenféle törvényes eljárást mellőzve bárkit letartóztathattak, kivégeztethettek vagy korlátlan ideig fogságban tarthattak embereket.
1949 januárjában megkezdődött Mindszenty bíboros pere, melyben február 8-án hoztak döntést. Az ítélet életfogytiglani fegyházbüntetés volt.
A többpártrendszer felszámolásának utolsó lépéseként Szakasits Árpád köztársasági elnök 1949. április 12-én feloszlatta a parlamentet, és május 15-ére választásokat írt ki. Az egyindulós lóversenynek tituált választások azonban már teljesen formálisak voltak, hisz a Népfront közös listát állított. Az egyetlen jelöltre a szavazók 96,27%-a adta le a voksát.
1949 májusában megkezdődött a párton belül megbúvó ellenség keresése, mivel az ellenzék immár nem létezett. Rákosi meg is találta a párt soraiban elrejtőző, a pártot bomlasztani akaró kémeket Rajk Lászlóval az élükön. Az egykori bel-, majd külügyminisztert szeptember 24-én ítélték el Jugoszláviának és az USA-nak való kémkedés, valamint hazaárulás vádjával egy koncepciós perben, majd hat társával együtt kivégezték. Ezzel Rákosi megszabadult legfőbb ellenségétől, ugyanakkor eleget tett a Sztálin által meghirdetett éberségi politikának is, mely szerint senkiben sem lehet megbízni, hisz az ellenség a párt soraiban is megbújhat, és akár hosszú ideig is jó munkával leplezheti kártevő tevékenységét. Azonban Rákosi nem elégedett meg Rajk és társai felelősségre vonásával, hamarosan sor került a második világháború alatt itthon tartózkodó kommunisták bebörtönzésére is.
A politikusok mellett számtalan kevésbé ismert embert is bebörtönöztek, halálra ítéltek és kivégeztek. Miután a börtönök megteltek, a szovjet GULAG példájára munkatáborokat állítottak fel pl.: Recsken, Kazincbarcikán és Oroszlányban.
Rákosi azonban még ezerféle módon szovjetesítette az országot:
– kötelezővé tették az orosz nyelv tanítását az iskolákban
– a mozikban szovjet filmeket játszottak
– a könyvesboltokat ellepték a szovjet szerzők magyarra fordított művei
– a sajtóban szelektálva jelentek meg a nyugatról érkező hírek
– a címert, a zászlót, a katonák egyenruháját is a szovjetekéhez igazították
– betiltották a külföldre való utazást
– Rákosi kiépítette saját személyi kultuszát
Magyarország egyre inkább a Szovjetunió hasonmása lett.