Pázmány Péter
A magyar prózastílus történetében kiemelkedő szerepet töltött be Pázmány Péter (1570-1637). Jezsuita volt, esztergomi érsek, az ellenreformáció harcos irányítója. A nyelv egyik nagy művésze: nála lesz először európai rangú kifejezőeszközzé a magyar prózai nyelv.
Bőven él a barokk stílus díszítőelemeivel, de nagyszabású körmondatai mindig tiszták, áttekinthetőek. Stílusára jellemző az érzékletes, realisztikus képek és az elvont tartalmak összekapcsolása. Kempis Tamás Krisztus követése című munkájának anyanyelvünkre történő átültetése során tisztázza a magyar fordításelmélet alapelveit. Hatalmas irodalmi munkásságot fejtett ki: tekintélyt szerzett a protestánsokat támadó nagyszámú vitairatával. Szónoki beszédeiben a magyar élőbeszédet emelte szónoki művészetté.
Mikes Kelemen
Mikes Kelemen (1690-1761) régi irodalmunknak – Pázmány Péter mellett – egyik legkiválóbb prózaírója. Törökországi levelek című emlékiratát emigrációban, a törökországi Rodostóban írta.
Egy elképzelt, Konstantinápolyban élő hölgyhöz, az “édes néné”-hez írta fiktív leveleit, melyben beszámol törökországi élményeiről, gondolatairól. A levél műfaj igen kedvelt volt a korszak francia irodalmában – nincsenek merev szabályai, korlátozás nélkül szólhat mindenről. Mikes Kelemen nyelvére az ízes, székelyes fordulatokban gazdag erdélyi társalgási nyelv jellemző.