A középkori irodalom – Halotti beszéd, Ómagyar Mária-siralom

A Nyugatrómai Birodalom bukásától, 476-tól az angol polgári forradalom kirobbanásáig, 1640-ig tartott a középkor. Művelődéstörténeti szempontból a 14. szd-ban kialakuló reneszánsz zárja le.

Új szellemet, új világnézetet hozott a keresztény vallás. A középkori egyház világszemléletének  középpontjában Isten, és az ő világa állt. A vallásos élet fő központjai a kolostorok, az egyetemek, a főúri várkastélyok és a királyi udvarok voltak.

A szerzetesrendek tagjai valamennyien egész életükre szóló tisztasági-szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalmat tettek. Kultúra teremtő és -terjesztő tevékenységet folytattak. Lelkész feladataik mellett tanítottak, könyveket, kódexeket másoltak, képeket festettek, betegeket gyógyítottak.

Latin nyelvű volt az egyházi irodalom, de később elkezdték lefordítani világi nyelvekre a műveket. A latin nyelven íródott diákköltészet alapja a vágánsdalok voltak. A vallásos irodalom műfajai közül  a himnusz és a legenda volt a legnépszerűbb. A himnusz Isten tiszteletéről szóló közös ima vagy ének. A legenda szentek életéről szóló mű. A kódex a középkori könyv formája volt. A planctus siraloméneket jelent. Az iniciálé nagyobb, díszesebb, sokszor festett kezdőbetűt jelent. A miniatúra a középkori kódexek rajzolt vagy festett díszítéseinek összefoglaló neve.

A két legelső ránk maradt magyar szöveg egy prédikáció, a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom. Mind a kettő egy-egy mintaként szolgáló latin szöveg szabad, lendületes magyar átdolgozása.

Ómagyar Mária-siralom

Az Ómagyar Mária-siralom egy 1300 táján lejegyzett magyar vallásos vers. Szerzője ismeretlen.

A költeményben Mária, a keresztre feszített Jézus anyja egyes szám első személyben szólal meg. A legnagyobb szenvedést átélő, a fia kínhalálát szemlélődő asszony, aki tehetetlen kétségbeesésben vergődik. Hol önmaga nyomorult állapotát zokogja el, hol fiát szólítja meg anyai becézgetéssel, hol halálát kéri úgy, hogy önmagát ajánlja fel fia helyett, majd Jézus kínzóihoz könyörög kegyelemért. A vers befejezésében feltör a tébolyult anyai sikoly: ha már nem mentheti meg egyetlen fiát, legalább osztozni akar vele a halálban.

A versben fejlett rímek, szép és tudatos alliterációk találhatók. Előfordulnak páros rímek (a a b b), félrímes megoldások (x a x a) és bokorrímek is (a a a). A régi irodalmi nyelvben gyakori forma, hogy egy szó önmagával alkot birtokos jelzős szószerkezetet (pl.: „halálnak halála”,  „énekek  éneke”). Ez  vehetjük  túlzófoknak  is  („énekek éneke”  =leggyönyörűbb ének).

Halotti beszéd

A Halotti beszéd 1200 körüli lehet. Ez az első összefüggő magyar nyelvemlék.

Temetési prédikáció. A szertartási rend szerint a koporsó sírba való leeresztése, és a szenteltvízzel való meghintés után hangzott el. A korabeli pap egy felkiáltó mondathoz kapcsolt kérdő mondattal a halál komorságát idézi fel. A kérdésre adott válasszal bizonyítja, hogy mindnyájan „por és hamu vagyunk”. Hogy a végzetes bűnt igazolja, feleleveníti a paradicsombeli tilalmakat, Ádám bűnbeesését és következményeit. Ezt az elmélkedő részt újra egy rövid, felkiáltásszerű kérdés és gyors válasz zárja le, majd egy figyelmeztető gesztussal mutat a sírgödörbe: egy ember sem kerülhet el ezt a „vermet”. Befejezésként imádkozásra szólítja fel a hallgatóságot a szegény halott bűnös lelkéért.

A mű bővelkedik a retorikai elemekben mint: megszólítás, kérdés, felkiáltás, válasz. Különösen erőteljes a hármas figura etymologica: „halálnak halálával halsz”. A figura etymologica a szó tövének ismétlésén alapuló stilisztikai alakzat. Az utolsó öt sor könyörgés, ami már csak egy latin szöveg fordítása.