Realizmus, Beszterce ostroma



A realizmus a XIX. század egyik irodalmi és képzõmûvészeti stílusirányzata, ábrázolási módja. Lényege, hogy a mûvész nem elfordul, mint a romantikában, hanem szembefordul a saját korukkal. Megpróbálnak minél életszerûbb képet alkotni a valóságról. Ezért részleteiben vizsgálják, tanulmányozzák a világot, a környezetüket és az egyént is. Ebben az idõben születik meg a modern lélektani regény (analitikus).

Mikszáth Kálmán pályakezdése

Írói pályáját elbeszélésekkel kezdte, s legelsõ írásai még Jókai hatását tükrözték. Az elsõ kötete (Tót atyafiak – 1881.) négy hosszabb novellát tartalmaz. A második kötet (A jó palócok – 1882.) 15 kis palóc elbeszélésbõl áll. A kötetek legtöbb novelláját összekapcsolja, hogy a szereplõk egymás ismerõsei, többször is fel-felbukkannak az egyes történetekben. Mikszáth novelláinek jellemzõ vonása az a mód, írói magatartás, ahogyan elõadja történeteit. Regényei: Az eladó birtok, Szent Péter esernyõje, A két koldusdiák, A beszélõ köntös, A kis prímás.

Beszterce ostroma

A mû fõszereplõje gróf Pongrácz István. Fura, különc, késõn született ember volt, rögeszmés hóbortjainak élõ figura. Számára az idõ a XVII. században megállt, hamis illúziói elhatalmasodtak szemléletében, s egy régmúlt kor erkölcsi szokásai szerint él. Tót parasztjaiból hadsereget szervezett, vitézi tornákat, hadgyakorlatokat tartott. Hasonlóságot lehet találni Pongrácz gróf és Don Quijote között. Mindketten megfeledkeztek az idõrõl és egy rég letûnt világ ideáljának hódolnak. De a két hõs között mégis lényeges különbségek figyelhetõk meg. A spanyol író hõsének világboldogító nagy eszméi vannak, rajong az igazságért, nõk, gyerekek, árvák és szegények védelméért. Pongrácz István viszont csak a saját hóbortjának él.

Pongrácz István sok tekintetben becsülésre méltó ember, nemes, érzelmes lélek. Hiányzik belõle a mohó önzõség, a nagyravágyás és mindenekelõtt a hazug képmutatás.

Estella és Apolka

Estella szeretett volna grófné lenni, gazdag és ugyanolyan fényûzésben élni, mint gróf Pongrácz. Viszont a gróf nem törõdött vele, csak úgy szerette, mint ember egy ügyes kutyát.

Igaz, hogy Apolja eleinte – miután apja meghalt – sorsa rosszra fordult, de rövidesen megváltozott. Két nagybátyja nevelte, ellátta mindennel, kényeztették. Versenyeztek, ki tud többet adni. Apolka ezt nem igényelte, õ csak szeretetre vágyott, ezért próbált öngyilkos lenni.

Apolka döntõ szerepet játszott a gróf életében. Pongrácz úr megszelidült, boldog volt. Csak a lány neveltetésével volt elfoglalva, bõkezû, gyöngéd apa módjára bánt vele.

Anakronizmus: valamely kor ábrázolásakor a kornak nem megfelelõ vonások bevitele.

Irónia: többnyire dícsérõ, elismerõ szavakba burkolt, keserû, de szellemes finom gúny.