A gazdaság és a társadalom a XVII. század első felében:
Angliában a lakosság jelentős része a két-háromezres Londonba összpontosult. Az angol fejlődés kulcsa a mezőgazdaság tőkés átalakulása. A parasztok kisebb része földjének tulajdonosa, többsége pedig – földjétől megfosztva – kisbérlő vagy bérmunkás. A parasztság, mint osztály fokozatosan megszűnt. A mezőgazdasági termékek után nagy volt a kereslet. A gazdag emberek a falu felé tekintettek: pénzt fordítottak a földek megjavítására, bérmunkásokat alkalmaztak. Az árutermelésre áttért nemesi birtokosok, az újnemesség és a polgárság között érdekazonosság volt.
Az abszolutizmus válsága Angliában:
1603-ban a Tudor-házzal rokon skót Stuart-ház tagja, I. Jakab (1603-1625) lépett trónra. A művelt, de túlságosan is öntudatos király az angol trónon hatalmi szervezet megerősítését tűzte ki célul. Az anglikán egyházra támaszkodva abszolutizmusra tört. Fölborította a Tudorok idején kialakult kényes egyensúlyt. A polgárság és az újnemesség a parlamentre támaszkodott melynek hatásköre és tekintélye megnőtt. Lehetőség volt arra, hogy a parlament a törvénysértő minisztereket felelősségre vonja. A parlament kezébe került az adómegszavazás joga. Jakab, majd fia és utódja, I. Károly (1625-1649) anyagi követeléseit a parlament sorozatosan megtagadta. A felbőszült uralkodó a parlamentet 1629-től össze sem hívta, korlátlan önkényuralmat gyakorolt. Az angol polgárságnak még nem volt saját nemzeti eszmerendszere. Politikai mozgalmai vallásos formában jelentkeztek. Az abszolutizmussal szembeforduló puritánok (tiszta) a teljes személyi és vagyonbiztonság mellett azt is követelték, hogy töröljék el az arisztokratákhoz húzó püspökök hatalmát és az egyház vezetését választott testületre, a presbiterekre bízták. A presbiteriánusoknál is messzebb mentek az independensek (függetlenek). Minden egyházközösséget önállónak tekintettek, és semmilyen emberi előírást sem fogadtak el, ha az véleményük szerint ellentmond az isteni törvénynek. I. Károly kegyetlenül üldözte a puritánokat.
A skót fölkelés. A forradalom kezdete:
Skócia Angliától a gazdasági fejlődésben elmaradt. A skót nemesség a királytól független, választott világi személyek irányította kálvini egyházszervezetet, nemesi demokráciaként értelmezte. I. Károly meg akarta szüntetni a skót egyház önállóságát. A skótok fegyvert ragadtak. I. Károly ellenük küldött csapata csúfosan szétfutottak. A királynak pénzre és katonára volt szüksége, ezért szorult helyzetében 1640 tavaszán összehívta a parlamentet.
Az angol parlament két házból állt. A felsőházi arisztokratái és püspökei az abszolutizmust támogatták. Az alsóházban az újnemesség képviselői kerültek többségbe. Ezért a király a parlamentet 3 hét után feloszlatta (csonka parlament). De a skótok Angliába is betörték és I. Károly ősszel, hogy a háborút folytathassa a parlamentet újra összehívta, amely 1653-ig együtt is maradt (hosszú parlament).
Angliában a forradalom szerve a parlament, ez kimondta, hogy csak saját határozata alapján lehet föloszlatni, adót szedni pedig a parlament fölhatalmazása nélkül tilos. A parlament magának igényelte a minisztereket és a hadsereg ellenőrzésének a jogát is. A parlament történelmi sikereit kézművesek, dokkmunkások, tengerészek tömegerejével vívhatta ki. A leggyűlöltebb kegyenc Strafford. A lordkancellárt elítélték, és százezernyi ujjongó tömeg előtt lefejezték. A király Londonba hívta a hozzá hű nemeseket, a „gavallérok”-at, és ezek London utcán véres jeleneteket provokáltak a parlament puritán híveivel, akiket nyírott hajukról „kerekfejűek”-nek neveztek el. De amikor a király személyesen akarta letartóztatni az ellenzék vezetőit, kudarcot vallott. Szembe találta magát a fölfegyverzett parasztokkal megerősödött londoni néppel. 1642-ben elhagyta a fővárost, és az elmaradott északra ment, majd Nottinghamben nyíltan felvonta a lobogóját. Anglia két táborra szakadt. Kitört a polgárháború.
A polgárháború (1642-1649):
A parlament tábora volt az erősebb, ezt támogatták a déli, délkeleti országrészek, a virágzó városok, a hajóhad. Az abszolutizmus felszámolása után azonban a parlament egysége megbomlott. Az újnemességre és a jómódú polgárságra támaszkodó presbiteriánusok a megegyezést keresték a királlyal. A presbiteriánus hadvezérek kudarcot kudarcra halmoztak. A parlament independens szárnya – mely a középrétegeket és a parasztságot képviselte – magához ragadta a kezdeményezést és Cromwell vezetésével megszervezte az „új mintájú hadsereg”-et. A győzelmek a presbiteriánusok és independensek ellentétét tovább élezték. A levellerek (egyenlősítők) kistulajdonosi irányzata, amely teljes jogegyenlőséget, és kimondatlanul bár, polgári köztársaságot akart. Cromwell összefogott a levellerekkel, lezárta a hadműveleteket, és a győztes forradalmi hadsereggel bevonult Londonba (1648. december 2.). A presbiteriánusokat dragonyosok távolították el a parlamentből, amelyben mindössze 100 independens képviselő maradt („csonka parlament”). A felsőházat föloszlatták. Stuart Károlyt halálra ítélték és kivégezték. Anglia – 1649-ben – köztársaság lett. Elhárultak az akadályok a tőkés fejlődés, a szabad vállalkozás kibontakozása elől.