Hogyan szervezte újjá a feudális monarchiát Károly Róbert?
A XIII-XIV. század fordulóján a tényleges hatalom egyes megerősödő nagyurak kezébe került. Magánhadseregükre és familiárisaik fegyveres erejére támaszkodva kiskirályként uralták tartományukat. Kedvezett a tartományúri hatalom megerősödésének, hogy az Árpád-ház kihalása után évekig nem sikerült a trónt betölteni. A versengő királyjelöltek közül a pápa által támogatott Károly Róbert bizonyult a legszívósabbnak. Az 1301-ben 13 Anjou-ivedékot többször is megkoronázták, de királyságának kezdete csak 1308-tól számítható, amikor az országgyűlés királlyá választotta. Legerősebb ellenfele Csák Máté volt, aki az 1310-es koronázásra tüntetően nem ment el. Károly Róbert nehéz harcok előtt állt. A kiskirályok fegyveres ereje számottevő volt. Csák Máté pl. 1311-ben hadjáratot vezetett a király hívei ellen és egészen Budáig tört előre. A király Csák Máté elleni hadjárata nem hozott eredményt. A következő év azonban meghozta a sikert a kiskirályok elleni harcában: a rozgonyi csatában szétverte Aba Amadé fiainak seregét. A tartományurakat sikerült elszigetelni, legyőzni, meghódításra kényszeríteni. Csák Máté 1321-ben meghalt: két év múlva az országban megszűnt a tartományúri különállás. A király támaszkodhatott a nemesekre és az egyházra, mely szerint a királyt csak szilárd központi hatalom védhette meg a kiskirályoktól. Hasonlóan foglaltak állást a városok is. A király oldalán harcolók közül új nagybirtokos arisztokrácia emelkedett ki. A király katonai reformja: az új arisztokrácia magánhadseregeire (bandériumaira) építette az ország haderejét. Károly Róbert átalakította a királyi jövedelmek rendszerét. Felismerte, hogy az eladományozott birtokokat lehetetlen visszaszerezni. Ő királyi méltósághoz kötődő regálékra alapozta az államháztartást. Értékálló aranyforintot vezetett be, és elősegítette a kereskedelem fejlődését. Ugyanezt eredményezte az 1335-ös visegrádi kongresszus, ahol a cseh és lengyel királlyal együtt fellépett Bécs árumegállító joga ellen. Új adónemet vezetett be: a telkenként, portánként szedett kapuadót (18 dénár).
Mutassa be az Anjou királyok társadalmi és gazdasági reformjait!
Károly Róbert 1310-es megkoronázása utáni években sikerült a kiskirályok hatalmát megtörnie (rozgonyi csata, 1312.) és a tartományurakat legyőznie, elszigetelnie és meghódításra kényszerítenie. Megváltozott hatalmi helyzetének biztos jele, hogy királyi székhelyét Temesvárról Visegrádra helyezte át. A konszolidálódott viszonyokat az államháztartás rendbehozatalára használta fel. Az Árpád-korban az állami-királyi jövedelmek fő forrása a királyi magánföldbirtok, az ún. dominális jövedelem volt. I. Károly gazdasági reformjának lényege, hogy az Árpádokkal ellentétben uralkodói jövedelmét a regálékra alapozta. Erre késztette a fejlődő árutermelés és a vele együtt terjedő pénzgazdálkodás, valamint a királyi uradalmak korábbi súlyos veszteségei. Nem mondott le a jogtalanul elidegenített királyi birtokokról sem, a levert tartományurak földjének jelentékeny részével is a királyi birtokállományt gyarapította, s ezek egy részét honorként, használatra adta legfőbb tisztségviselőinek. Gazdasági reformjai serkentették az árutermelést és a pénzgazdálkodást. Nagyszabású reformjait úgy hajtotta végre, hogy közben fennen hangoztatta: csak a régi rendet állítja vissza. Az ország vezetésében minden jelentős tisztség új kezekbe került, visszaállt a királyi birtokok 50 %-os aránya. A várak birtoklása a hivatalhoz kapcsolódott, ami a királyi akarat érvényesítését könnyítette meg. A tatárjárás következtében elnéptelenedett területek betelepítése új lendülettel indult meg, elsősorban német telepesekkel, akik berendezkedésükig gyakran tíz évi adómentességet élveztek. A felvidékre a németeken kívül sok morva és lengyel telepes érkezett. Az udvari bevételek fokozása céljából az Anjouk számos várost és falut vontak ki a földesurak fennhatósága alól. A szabad királyi városok csoportja a fallal is körülvett településekből alakult ki. Somogy és Zala térségében egyáltalán nem voltak városok, de a másutt meglévőkben élő polgárság súlya nem vetekedhetett a nyugat-európai polgárságéval. A világviszonylatban kiemelkedő magyar aranytermelés pénzügyi reformot tett lehetővé. A nemesfém-kitermelés fokozására alapította Károly Róbert a Felvidéken Körmöcbányát, mely évszázadokra a bányavárosok központja maradt. Az uralkodói jövedelmek növekedésére eltörölték a bányamonopóliumot, s a termelés növelésére érdekeltté tett tulajdonosok jelentős illetéket fizettek a termelés után. Az új magyar aranyforint Európa megbecsült pénzévé vált. A kincstár helyzete jelentősen javult a sóregálék bevezetése révén, az újjászervezett harmincadvám kereskedelem hasznát fölözte le, a kapuadó a pénzbeváltás jövedelmét pótolta. Az Anjouk gyakori háborúskodása vélhetően nem ingatta meg a kincstár anyagi helyzetét, hiszen Károly Róbert és utódja I. (Nagy) Lajos egyaránt a nemesi felkelést vette igénybe, ami ellenkezett ugyan az Aranybullában leírt jogokkal, viszont megfelelt a tényleges hatalmi helyzetnek. A pezsgő gazdasági élet fellendítette a külkereskedelmet is. Magyarország hátrányos helyzetben volt Bécs árumegállító joga miatt. Előnyösebb helyzetet sikerült teremteni az 1335-ös visegrádi királytalálkozón, ahol Károly Róbert Luxemburgi János cseh és III. Kázmér lengyel királlyal kötött kereskedelmi egyezményt. Károly Róbert így halálakor nemzetközileg elismert, belpolitikailag szilárd államot hagyott fiára, I. Lajosra. Ahogy a betelepített területeken is egyre sűrűbb lett a lakosság, a földesurak már kevésbé voltak “kiszolgáltatva” jobbágyaiknak, fokozták a terheket. A szolgáltatások növelése főleg a kevésbé tehetős, tehát kevesebb jobbággyal rendelkező földesuraknak állt érdekében, az ő birtokaikról volt a leggyakoribb a jobbágyok elvándorlása. Nagy Lajos 1351-ben vitathatatlanul a kevésbé módos földesurak védelmében intézkedett, amikor elrendelte a kilenced egységes beszedését. Így jogilag is egységes jobbágyság jött létre. Az 1351. évi törvények az Aranybullát újították fel, s az azonos jogú nemesség elvének megfogalmazásán kívül kimondták a nemesi birtok elidegeníthetetlenségét (az ősiség törvénye). A nemzetség kihalása után a birtok a királyra szállt vissza.
Értékelje Magyarország bel- és külpolitikáját Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején.
Nagy Lajos 1382-ben fiú utód nélkül halt meg. Megismétlődött az Árpád-ház kihalása utáni zűrzavar: csaj hosszú trónharcok után válhatott az ország tényleges uralkodójává Luxemburgi Zsigmond (1387-1437). Uralkodása alatt megpróbálkozott a királyi hatalom központosításával. Zsigmond – uralmának kezdetén – kénytelen volt tudomásul venni, hogy a ligába tömörült nagybirtokosok, mint egyenrangú felek kötnek vele szerződést, s így segítik hatalomra. Ő sem tehetett mást mint elődei: a bárók szolgálataiért váruradalmakat adományozott. Így a királyi várak száma csökkent, a magánbirtokosok váraié viszont nőtt. A király igyekezett kiszolgáltatottságát csökkenteni. Elérte, hogy 1397-ben országgyűlési döntés mondta ki: a király a kényszerhelyzetben tett adományokat, elzálogosított birtokokat ellenszolgáltatás nélkül visszaveheti. Zsigmond akkor is ragaszkodott elképzeléseihez, amikor az elégedetlen bárók egy csoportja fogságba vetette. Új híveinek segítségével kiszabadult és Sárkányrend néven új ligát alapított. Az erőviszonyok végül a király javára módosultak. Zsigmond felismerte, hogy érdemes támogatnia a köznemesség renddé szerveződését. Intézkedései megnövelték a köznemesség politikai befolyását, és öntudatát. 1435-ös intézkedése egyenrangúnak tekinti a köznemességet a főpapokkal és a bárókkal. Zsigmond uralkodása alatt kezdett kialakulni a központosításhoz elengedhetetlen humanista műveltségű, értelmiségi réteg. Tagjai köznemesi vagy polgári származásúak. E réteg legkiemelkedőbb képviselője Vitéz János volt. Zsigmondnak sikerült útját állnia a további királyi várak elvesztésének, sőt a XIV. század végére hatalma megszilárdult. Uralkodása alatt a legsúlyosabb gond a török terjeszkedése volt. A magyar külpolitika gyökeresen új helyzetbe került, hiszen az Árpád-korban szinte mindig Magyarország volt a hódító, most viszont először kényszerült az ország védekezésre a déli szomszéddal szemben. Előrenyomulásuk visszaverésére Zsigmond 1396-ban francia, német és angol lovagok bevonásával indított hadjáratot. A török ellen hadba küldhető magyar sereg csatadöntő zöme a királyi csatokból és főúri bandériumokból állt. A török sereg nagysága és harcmodora miatt azonban szükség volt kiegészítésre, főleg íjászcsapatokra. A lovagi hadviselés és a sereg összeomlott a nikápolyi csatában a jobban vezetett törökökkel szemben. Zsigmond megkísérelt együttműködni a törököktől közvetlenül fenyegetett balkáni országokkal. Uralkodóik hol a török, hol a magyar függést fogadták el aszerint, hogy éppen melyik fél látszott erősebbnek. Zsigmond halálával a központosítás megakadt.