Babits Mihály a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb jelensége. Költő, műfordító, regény-és esszéíró. A húszas évek második felétől a Nyugatnak a szerkesztője, és mint a Baumgarten-alapítvány kurátora az irodalmi közélet szervezője is. Mind alkotásaiban, mind közéleti szerepében rendkívüli igényesség vezette, ami tulajdonképpen családi örökség is volt.
Szekszárdon a Dunántúlon született. Család, szülőföld, nevelők együttesen formálták hagyománytisztelővé. Magyar-latin szakos tanári diplomát szerzett a budapesti bölcsészkaron, de közben görögül, németül, franciául, később olaszul is tanult. Gondolkodására, világlátására az antikvitás és a kereszténység mellett leginkább Kant, Nietzsche és Bergson hatottak. Nagy művében az 1936-ban megjelent Az európai irodalom történetében annak összefoglalására vállalkozott, amit közös európai hagyománynak tartott. Elsősorban olyan műveket akart fordítás révén beemelni irodalmunkba, amelyeket az európai szellemiség szempontjából meghatározó jelentőségűnek érzett. Legkiemelkedőbb műfordítói teljesítménye Dante Isteni színjátékának átültetése. Jelentősek drámafordításai is. Regényei közül a lélektan, különösen a tudathasadás iránti érdeklődését tükröző Gólyakalifa, az önéletrajzi ihletésű Halálfiai és az elégikus hangvételű lélekrajzi kisregénye, Tímár Virgil fia a legjelentősebbek. Költőként először 1908-ban A Holnap című antológiában jelentkezett. Verseire felfigyelt Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője, s ettől kezdve költőként és értekezőként rendszeresen szerepeltette a folyóiratában.
Első önálló kötete, a Levelek Írisz koszorújából 1909-ben jelent meg. 1911-ben újabb kötettel jelentkezett Herceg, hátha megjön a tél is. Ez évben ért véget a költő vidéki elszigeteltsége. Pest közelsége lehetővé tette, hogy bekapcsolódjon az irodalmi és tudományos közéletbe, a felgyorsuló politikai események pedig lírai válaszadásra késztetik. Az 1916-ban megjelent harmadik kötete, a Recitatív már jelzi, hogy a politikai események is hatnak költészetére. Ebben a kötetben jelent meg az 1912-es munkástüntetésre reagáló meditatív verse, a Május huszonhárom Rákospalotán. A háború után megsokasodnak politikai tartalmú versei. Háborúellenes verseiért (Húsvét előtt, Fortissimo) a hivatalos politika részéről megtorlást kellet elviselnie.
A kultúrát mindenki számára egyformán hozzáférhetővé akarta tenni, emiatt népszerűségében tevékenyen részt vállalt, de az erőszaktól idegenkedett. A tanácsköztársaság idején visszavonult a közélettől. A bukás után mégis meghurcolták. Személyes üldöztetésénél is mélyebben érintette azonban az ország kétségbeejtő helyzete. Mélységes, de minden szélsőséges nacionalizmustól mentes hazaszeretetét tükrözi a Hazám! című vers. A vers az 1925-ös kötetben , a Sziget és tengerben jelent meg. Az 1934-ben megjelent Versenyt az esztendőkkel kötet nagy verseiben már megfogalmazódik Babits hite.
1937-ben jelent meg utolsó verseskötete, a Babits Mihály összes versei. A még ezután írt nagy mű, a Jónás könyve, s az ehhez később (1939) hozzáfűzött Jónás imája, valamint a halál utáni kiadott posztumusz kötete bizonyítja, hogy szinte élete utolsó percéig alkotott.
1941-ben bekövetkezett halálával egyszersmind a Nyugat korszaka is véget ért.
Babits költészetének első szakasza
Babits, amint ezt első kötete (Levelek Írisz koszorújából) mutatja tárgyiasabb költészetet akart teremteni, egyúttal bölcseleti igénnyel lépet fel. A versek a kötetben nem keletkezésük ideje szerint következnek egymás után, hanem mintegy a szerző szellemi életének útját követik. A kötet élén az alkaioszi óda, az In Horatium áll. Ebben a költő merészen szembeszáll a horatiusi „arany középszerrel” és a „soha meg nem elégedést”, az örökös megújulás vágyát hirdeti. Testvérversében (Óda a Bűnhöz) még merészebb hangot üt meg. A lázadás erkölcsét hirdeti: ostorozza a kispolgári jellemtorzulásokat és lantját a fennálló renddel ellentétes „bűnöknek” ajánlja.
A nyitó versek ellenpólusaként a kötetet egy, a művészi megújulás vágyát sugalló szonett: A lírikus epilógja zárja. Babitsnak ez az egyik legkorábban közreadott verse a lírikus általános léthelyzetét fogalmazza meg: „Csak én bírok versemnek hőse lenni”. Babits szerint az emberi én önmagában keresztül látja a világot, önmegismerésre viszont azért nem képes maradéktalanul, mivel saját magát nem tudja kívülről szemlélni.
Babitsot 1908-ban Fogarasra helyezik tanárnak. Itt írt verseinek jelentős része második kötetében jelent meg. A kötet nyitó verse: Ballada Írisz fátyoláról formai újítást mutat. A ballada itt ajánlással záródó hármas strófaegyüttest jelent. Az ajánlás első sora: „Herceg! hátha megjön a tél is”. Eredetileg Babits a Klasszikus álmok címet szánta a kötetnek. Ez a cím azokra a görög tárgyú versekre utal, amelyekben Babits új, az impresszionizmust meghaladó poétikát alakított ki. Egyetemes lírát akart teremteni, s ennek érdekében fordult ösztönzésért a klasszikus ókorhoz. Legtöbbször a dionüszoszi szenvedélynek, valamelyik tragikus küzdelemnek utójátéka fogalmazódik meg ezekben a versekben. Ilyen vers a Danadiák is. A vers arra példa, hogy Babits a görög hagyományt díszítőelemként alkalmazza. A vers igazi hatását a hangzásával éri el, s a benne szereplő görög szavaknak is hangalakjuk különössége, zeneisége folytán van jelentőségük a szövegben. 1909-ben keletkezett az Esti kérdés. A vers tizenhét sornyi látomásos nyitány után, az olykor határozószóval kezdődő részben a bergsoni önkéntelen emlékezésnek megfelelően időrend nélkül kapcsol egymáshoz konkrét térre és önéletrajzi eseményekre utaló különböző életszakaszokat. A sebes képváltással föl-fölvillanó életút rajzolatai kérdésekbe torkollanak. A kérdésekre azonban a válasz is csak kérdés lesz.
Főleg az életlendület és a teremtő képzelet elve jelentett szinte kiapadhatatlan ihletforrást Babits számára. Így például az életlendületet testesíti meg a Cigánydalban a korlátozatlan szabadság szimbólumává növő lírai hős. A teremtő képzelet az ember tragikus kötöttségein, a tér problémáin is győzedelmeskedni képes – hirdeti a Bolyai című vers.
Babits költészete a két világháború között
A Trianont követő időszak első kötete, az 1925-ben megjelent Sziget és tenger tartalmi és formai szempontból is új korszakot jelentett Babits lírájában. A kötet tartalmi újdonsága a magánlírában a hitvesi szerelem, a közéletiben pedig a fennálló renddel szembeni elégedetlenségmegszólaltatása. A házasság révén kialakult biztonságot adó élethelyzetre utal a kötet címében szereplő sziget, mint a lehetséges pozitív értékek szimbóluma. A tenger ezzel szemben csupa negatívum. Vissza lehetne vonulni a védelmet nyújtó szigetre, de az „nem elég magas” ahhoz, hogy az érzékeny lélek elől elrejtse a nemzet, az emberiség szenvedéseit (A sziget nem elég magas). Nem hallgathatja el, hogy kétségbeejtőnek látja a nemzet sorsát. A közélet torzulásaira először a Petőfi-centenárium kapcsán figyelt fel annyira, hogy verssel tiltakozik ellene. Tiltakozó verse, a Petőfi koszorúi 1923. január 1-jén jelentek meg a Nyugatban.
Szekszárdon szülőházában írja meg hazaszeretetének egyik legszebb versét Hazám! címmel. A két részből építkező vers a költő lelkének szárnyalása a szülőháztól a városon, országon Európán, a világmindenségen át vissza a házhoz.
A húszas évek közepétől egyre többször kap hangot Babits költészetében az önvizsgálat. 1929-ben megjelent kötet: Az istenek halnak, az ember él, a közélettel annak problémáival foglalkozó alkotónak mutatja a költőt. Olyannak akit még akkor is foglalkoztat a közélet, amikor látszólag visszavonult tőle. Hagyományőrzése nem politikai állásfoglalás, hanem az erkölcs oltalmazása egy etikátlan környezetben. Az alkotói felelősség a baljós jövővel terhes világ szorongást, megnevezhetetlen félelmet vált ki belőle. A maga és a kor válsághangulatát a természeti környezet részleteinek szimbólummá nagyításával fejezi ki. A szimbólumversekkel párhuzamosan megszaporodnak önszemléleti költeményei. Közülük is kiemelkedik az ars poetica jellegű, költői fejlődését végigkísérő verse, a Cigány siralomházban.
Az 1934-ben megjelent Versenyt az esztendőkkel kötetben még inkább kiteljesedik a küldetéses költő magatartása. Már a kötet nyitó verse, a Mint a kutya a silány házban felvillantja zárlatában a prófétaszerepben való hitet.
A Holt próféta a hegyen lírai hőse kesergő, mord Jeremiásként pörlekedik, a Mint különös hírmondó pedig látszólagos köznapisággal lep meg. A vers valójában a természet örök körforgásának csodáját hirdeti. A vers lehetséges folytatásaként értelmezhetjük a költő öngyötrő lelkiismeretvizsgálatának megjelenítését a Csak posta voltál című önmegszólító verset. Az önmagát megszólító költő kérdéseket tesz fel magának.
1937 szeptemberében jelent meg verseinek gyűjteményes kiadása, a Babits Mihály összes versei, benne tizennyolc új verssel. Ezek, a költő életében még megjelent utolsó versek, költői erejének teljességében mutatják meg a halálra, éspedig a már nagyon közeli halálra készülő költőt.
A meglódult naptár, Babits lelki és művészi nagyságának egyik legszebb megnyilatkozása. Az öt tagversből álló kompozícióban az ember múlandóságának élménye a külső világra, az egyre gyorsabban változó évszakokra vetítve jelenik meg. A filmszerűen, merész vágásokkal felvillantott természeti képek, a környezet finom rajza mögött elsősorban az első és utolsó versszak „Jaj” felkiáltásában szól ki a halállal szembenéző lírai én. Ez a „Jaj” visszhangzik a középkori haláltánc hangnemét idézve a kötet, és egyben a lírai életmű egyik legtökéletesebb verse, az Ősz és tavasz között refrénjében is. A halálra való készülés másik nagy verse, a Balázsolás a kétes kimenetelűnek ígérkező műtét légkörében született. Még a műtété előtt érlelődött Babitsban a Jónás könyvének terve. Megírására az operáció után került sor. Babits ebben a művében még egyszer hitet tesz az európai kulturális hagyomány mellett. 1939-ben fűzte a műhöz a Jónás imáját, mint utolsó fohászt a végső búcsú előtt.