Az egyes nemzetek udvarhű főrendei a birodalom föderalisztikus átszervezése mellet foglaltak állást. Szószólójuk Windischgrätz, azt hangsúlyozta, hogy a rendi jogaiba visszahelyezett régi arisztokrácia elégséges a forradalmi erők ellensúlyozására. Az azonos módon kormányzott, német államnyelvű, centralizált birodalmat a katonatiszti- államhivatalnoki rétegek szorgalmazták. Képviselőik kulcspozícióban ültek. Az osztrák-német nagypolgárság is a centralizációs törekvéseket támogatta, mert arra számított, hogy az egyesített birodalmi piacon övé lesz a vezető szerep. Az abszolutizmus ezen új kiadásának legfőbb jellegzetessége az volt, hogy letiporta a polgári és nemzeti szabadságjogokat, de a tőkés átalakulást előmozdította. A nemzetközi fölháborodás 1850-ben véget vetett Haynau rémuralmának. A katonai diktatúra szerepkörét a “Bach-rendszer” vette át. A rendszer névadója Alexander Bach az új-abszolutizmus első számú tisztviselője lett. A Bach-rendszer a birodalom “koronaországait” minden autonómiát nélkülöző közigazgatási egységként kezelte. Mivel Magyarországot Erdély és Horvátország leválasztása után is túlságosan nagynak találták, tovább darabolták. Az osztrák-magyar belső vámhatárt eltörölték, de egyúttal az osztrák adórendszert is bevezették. Az osztrák polgári és büntető törvénykönyv hatályát Magyarországra is kiterjesztették. A közoktatást az egész birodalomban egységesen szervezték meg. Az élet minden területén nyílt germanizálás folyt. A hadseregnek aránytalanul nagy része állomásozott az országban. A Bach-rendszer szülötte az államrendőrség és a csendőrség. 1848 legnagyobb vívmányát a jobbágyfelszabadítást nem merték, talán nem is akarták visszacsinálni. A forradalom a kártalanítást a kincstári birtokok áruba bocsátásával akarta fedezni. Ezt az elnyomó hatalom pótadó formájában a lakosságra hárította.
A passzív ellenállás: Az új mártírok sorsa is bizonyította, hogy a fegyveres harcnak nem kedveznek sem a belső, sem az európai viszonyok. A forradalmat vezető birtokos nemesség kitartott 1848 tavaszának vívmányai mellett. A reformkor nagy nemzedékéből egyetlen férfi volt Magyarországon, aki 1848 sikereiben még osztozott, s bár 1849-ben a politikától visszavonult, a forradalom ellen nem bontott zászlót. Ez a férfi Deák Ferenc. Magatartása a passzív ellenállás jelképe lett.
Az emigráció: A szabadságharc politikai vezetőinek többsége külföldön lelt menedéket, megakadályozva az abszolutizmust abban, hogy szörnyű munkáját befejezze. Az emigráció feje Kossuth Lajos volt. A passzív ellenállást az emigráció minden követ megmozgató tevékenysége tette fenyegetővé.