Ie. V.szdban a dráma lett a görög irodalom vezető műneme. Kialakulása a vallásos szertartásokhoz kapcsolódik, elsősorban Dionüszosz ünnepeihez. A színház rendszerint domboldalra épített, félkör alakú, ahol lépcsőzetesen emelkedő padsorokat képeztek ki a nézők számára. A színház közepén egy kerek vagy félkör alakú tér helyezkedett el. Ez volt az orkhésztra, ide vonult a kórus. A valamivel magasabb színpad keskeny volt, alig fért el rajta 2-3 szereplő. A színpad mögött díszes épület állt, előtte pedig oszlopsor.
A színházi előadások reggel kezdődtek természetes világítás mellett. Belépődíjat kellett fizetni. A vélemény kinyilvánítása a nézőtéren az előadás közben történt. A színészek álarcot hordtak, így a női szereplőket is férfiak alakították. A színházaknak kitűnő akusztikájuk volt. A színházi előadás összetett látványosságot nyújtott. Ének, tánc, zenekíséret, díszlet együttesen jelent meg a nézők előtt.
A dráma az irodalom harmadik műneme. Eseménysort ábrázol, amit az alakok párbeszédéből, dialógusaiból és a magánbeszédeiből, monológjaiból ismerünk meg. A hős általában drámai harcra kényszerül. Sorsfordulatot mutat be legtöbbször. Konfliktusok, az egymással ellentétben álló színészek kapcsolata áll a középpontban. A dráma színpadra szánt alkotás.
Tragédia: egy olyan értékszerkezet, melyben hirtelen nagy értékpusztulás következik be. A tragikus hős többnyire pozitív erkölcsi értékeket képvisel, céljaiért vállalja a harcot. Általában az ellenséggel való küzdelemben bukik el, és így lesz tragikus hős.
A dráma a görög irodalom vezető műneme. A szatírdráma vagy szatírjáték minden bizonnyal Dionüszosz dicsőítését kellett tartalmaznia. Egyetlen megmaradt szatírdráma Euripidész Küklopsz című alkotása. A szatírok Dionüszosz kíséretébe tartozó félig állati külsejű, kecskelábú emberek voltak. A szatírdráma oldott hangvételű, könnyed műfaj.
A dialógus egyszerre visszafelé és előre viszi a cselekményt. Felidézi azt, ami volt, és sodorja a főhősöket addig a pontig, ahol drámájuk véget ér.
A kórus (kar) énekel (kardal). A kardal a kórus által énekelt, színdarab alá egyfajta aláfestés.
Prologosz alkotja az expozíciót, vagyis a bevezető részt, melyben az író megismertet az előzményekkel.
Exodosz a végkifejtés, a katasztrófa. Az események viharos gyorsasággal peregnek.
A komédia a dráma műnemébe tartozó műfaj. A komikum olyan értékszerkezet, melyben értékhiány képződik, vagy értékvesztés következik be. A komédia hősei átlagos emberek, kisszerű hősök. Valószerűtlen fordulat, cselszövés, véletlenek összjátékának áldozatai, de a megoldás mindig szerencsés kimenetelű. A komikumnak azt a fajtáját, mely a szereplő jelleméből következik, jellemkomikumnak nevezzük.
A megtévesztésen vagy félreértésen alapuló helyzet, melyben a komikus hős csapdába kerül, helyzetkomikumnak nevezzük.
Katarzisnak nevezzük a testet-lelket formáló, megrendítő hatást.
Szophoklész (ie. 496-ie. 406) az Antigoné című drámájával kitűnően érzékelteti az ókori mítosz világát, az elvek szembekerülését és az önfeláldozást. Szophoklész léptetett fel először három színészt, ő vezette be a díszletezést, s a kórus tagjainak számát 12 főről 15-re emelte.
Ránk maradt hét tragédiája közül három a trójai, három a thébai mondakörből meríti témáját, egy pedig Héraklészről szól.
Antigoné című drámáját ie. 440-es években mutatták be. A thébai mondakörhöz kapcsolódik. Szophoklész nagy művésze a tragédia szerkezeti elépítésének. A prologoszban előrejelzi az összes ütközés bekövetkezését, s ettől kezdve elvezeti az olvasót a végkifejletig. Szerkezeti egysége:
I. Prologosz 1. karének – parodosz (diadalmi ének)
II. 1. epeiszodion – bonyodalom kezdete, Kreon, az őr
1. karének – sztaszimón (az ember hatalmáról énekelnek)
2. epeiszodion – drámai harc fokozódása, Kreon, az őr, Antigoné, Iszméné
2. sztaszimón (az emberi sors törékenységéről és bizonyta-lanságáról énekelnek)
3. epeiszodion – késleltetés, Kreon, Haimon
3. sztaszimón (a szerelem hatalmáról szól az ének, a szerelem mindent legyőz)
4. epeiszodion – drámai feszültség fokozása, kommosz: a kar és Antigoné közös panaszdala
4. sztaszimón (hősökről és hősnőkről való megemlékezés)
5. epeiszodion – a drámai feszültség tetőpontja (krízis), Kreon, Teiresziász
5. sztaszimón (a kórus bizakodva a Thébai védőistenhez fordul segítségért)
Exodosz: végkifejlet, katasztrófa, első hírnök, második hírnök, Eurüdiké, Kreon, kommosz: Kreon és a karvezető panaszdala.
Exodikon: a „Bölcs belátás többet ér…”
Az expozícióban az író megismertet az előzményekkel, s bemutatja a kiinduló helyzetet. Antigoné el akarja temettetni Polüneikészt, de mivel ő egy áruló volt, a királyi törvények azt kívánják Kreontól, hogy ne temettesse el. Ebből indul ki a konfliktus. Ebben a helyzetben másképpen dönt Antigoné és Iszméné is. Antigoné lelkiismeretére hallgat, Iszméné azonban nem akar szembeszállni Kreon tilalmával. Egyre kiélezettebbé válik a drámai harc, ami a konfliktushoz vezet. Antigoné férfiasan kemény és megingathatatlan. Két erkölcsi világfelfogás áll egymással szemben. Iszméné vétlenül is vállalja büntetést, és Antigoné példáját követi. Antigoné visszautasítja Iszménét. A tragédiában még az is kiderül, hogy Antigoné Kreon fiának, Haimónnak a menyasszonya. Ez tovább fokozza a feszültséget. Kreon magára marad, míg Antigoné alakja megtelik nőiességgel és gyengéd érzelmekkel.
A tetőpont (krízis): Teriesziász baljós szavai következnek be, Kreon megbánta tetteit, de már késő, összeomlása nem tragikusbukás, hanem jogos büntetés. Antigoné tragikus hős, magára marad, mert a lelkiismeret parancsát életénél is drágábbnak tartja. Makacs és kitartó. A maga elé kitűzött célt meg tudta valósítani. Elérte célját, de nagy árat fizetett érte. Szerelme, Haimon meghalt. Magára maradt és öngyilkos lett.
Az antik drámák hármas egysége Egy helyszínen egy időegység alatt egy konfliktus bonyolódik.