József Attila, nagy szintézis-versek



Két nagy verse van, amelyek szintézis (összegző) versek. A Dunánál és a Hazám „megrendelésre” készültek, bizonyos értelemben „programversek”. A Szép Szó önálló kötetekben is megjelent különszámaihoz írta őket a költő bevezető versnek, de túlnőttek az alkalom keretein.

A Dunánál

A szép Szó negyedik-ötödik száma Mai magyarok régi magyarokról címmel történelmi tanulmányokat tartalmazott. Az antológiát József Attila A Dunánál című (1936) költeménye vezette be. Az óda három részből épül fel: az elsőben a költő odafordul a tárgyhoz, a másodikban kinyilvánítja felfogását róla, a harmadikban pedig levonja belőle a magatartást meghatározó következtetést.

Az I. rész főmotívumát a Duna képe és ennek asszociációi alkotják. Az egész részt áthatja a víz ősképe, mely az idő örökké egy, mégis újuló áramlását érzékelteti. A közvetlen környezet, a rakodópart lépcsőjéről szemlélt folyó látványával kezdődik a költemény. A messziről áramló víz a múltat idézi fel. A folyó hullámai és történelem, az eső és a múlt a költő belső világában eggyé válnak. A költő szerint az embernek a történelmi idő zaklató kérdéseivel szembe kell néznie.

A  strófák  hat  jambikus  lejtésű  sorból  állnak. A sorok szótagszáma: 11-10-11-10-10-10, a szakasz rímképlete: a-b-a-b-c-c. A keresztrímes első négy sor minden szakaszban ellentétes mégis összetartozó jelenségeket mutat be.

A II. rész összefoglaló válasz az I. részben felmerült kérdésekre: a jelen embere csak „százezer ős” tapasztalatát elsajátítva munkálkodhat, az ősök küzdelmei pedig a jelen emberének erőfeszítéseiben nyerik el értelmüket.

Ez a rész tételeket fogalmaz meg, ezért megváltozik a strófaszerkezet és a hangnem. A versszakok végéről elmarad a két páros rímű zárósor, és minden sorpár egy teljes mondat, egy-egy kijelentés.

A III. részben a költemény hangja ünnepélyes és emelkedett lesz. A költő a múltból és a jelenből vonja le a tanulságot a jövő számára. Először saját közvetlen múltját veszi birtokba, aztán egyéni létét kiterjeszti az őssejtig valamennyi ősre, végül már az egész világot felöleli. Ez a részlet a keleti filozófiák hatását mutatja. A történelembe a múlt minden eseménye egyenrangúan beletartozik. A teljes múltat a költő a történelmi harcok két típusával, a nemzeti és osztályküzdelmekkel érzékelteti. Az utolsó két sorban jelenik meg a „rendezni” ige, ami nemcsak a Duna-völgyi népek megbékélését és összefogását jelenti, a felhívás egy nagy társadalmi rendezésre s az abban való részvételre is vonatkozik.

A strófák meghosszabbodnak, nyolc keresztrímű sorból állnak. A mondatok is nagyobb ívet írnak le, nemegyszer átnyúlnak a következő sorba.

Hazám

A Hazám című vers 1937-ben íródott. Bevezetőnek szánta a költő a Szép Szó önálló Mi a magyar? című különszámához. A mű hét szonettből áll, a szerkezete három részre osztható.

Az I. rész (1. szonett)jelenti a bevezetést. A költő itt az ország helyzetét akarja bemutatni. Megszemélyesítést használ („tapsikolnak a jázminok”). A szép tájjal állítja szembe a „nemzeti nyomor”-t.

A II. rész a tárgyalás, amely a mű leghosszabb része (2-6. szonett).

A 2. szonettben a költő az ország bajairól ír. „Ezernyi fajta népbetegség”-így kezdődik a hosszú felsorolás, ami az olvasóban lázító hatást kelt. A költő szíve mélyéből tör ki a felkiáltás: „Föl kéne szabadulni már!”.

A 3. szonettben a parasztság helyzetét mutatja be. A földművelők élete nehéz, hiszen a földesúr sok esetben elűzi őket otthonról. A választások idején karhatalom kíséretében mennek szavazni („Cicáznak a szép csendőrtollak”).

A 4. szonettben az úri Magyarország egyik nagy problémájával, a tömeges kivándorlással foglalkozik. A költő hangulatfestő kifejezést használ: „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”.

Az 5. szonett a munkások helyzetét ecseteli, akinek körülményeik nyomorúságosak. A költő joggal kérdezi: „miért nem a munkás védelmére gyámolítják a gyáripart?”. A munkabérről gúnyosan jegyzi meg: „kuncog a krajcár: ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért”.

A 6. szonett leírja, hogy az országban a rettegés légköre uralkodik („Fortélyos félelem igazgat”). A hatalmon lévők erőszakkal és megtévesztéssel uralkodnak. A költő joggal bírálja azokat, akik egyénileg akarnak kiemelkedni.

A III. rész (7. szonett) jelenti a befejezést. A költő minden elmaradottsága ellenére szereti szülőföldjét. „Édes hazám, fogadj szívedbe”-ez a kérése igen megható. József Attila félti az országot egy még rosszabb sorstól: a hitleri uralomtól. Ezt fejezik ki sorai:

„Addj magyarságot a magyarnak

hogy mi ne legyünk német gyarmat.”

A vers nagyszabású áttekintést ad az ország állapotáról. Leírása valósághű. A költő nemcsak a jelenről ír, hanem a jövőről is. Előre látja, hogy népünk felszabadul. Akkor majd a „hozzáértő dolgozó nép okos gyülekezete” fogja intézni az ország ügyeit. Ez eredetileg Széchenyi mondása volt; ebből is látszik, hogy a költő mennyire tisztelte a magyar múlt haladó hagyományait.