A REALIZMUS
– a romantikával egy időben született
– forrása a csalódás az illúzióvesztés
– a realista írók szembefordulnak saját korukkal
– a realisták tisztelik az apró részleteket is
– a realizmus lényege a szereplők lelki világának föltárása
– a realista író nem a képzeletére támaszkodik, hanem a valóság pontos megfigyelésére
– a realista stílust a tárgyilagos, higgadt, részletező előadásmód jellemzi
– a realizmus uralkodó műfaja: a regény és a novella
– az új művészeti törekvéseket megnevező szó, a “realizmus” első ízben egy festészeti kiállításon szerepelt
– 1855-ben Gustav Courbert egy párizsi bódéban mutatta be képeit, s a kiállításának ezt a címet adta: “A realizmus”
AZ OROSZ REALIZMUS VILÁGA
– a 19. század az orosz irodalom fénykora
– Oroszországban a társadalom feudális megrekedtsége miatt nem volt még erős, művelt polgári osztály
– I. Miklós cár nem járult ugyan hozzá a jobbágyság felszabadításához, de hajlandónak mutatkozott számos enyhítő intézkedés meghozatalára
– a jobbágyságot 1861-ben II. Sándor cár szüntette meg
– a cári rendszer áttekinthetetlen bürokratizmusa, s az ország siralmas helyzete lett a mind erőteljesebben kibontakozó orosz realizmus legfőbb témája
– az orosz regényírók fedezték fel és ábrázolták elsőként a szegényeket, az alázatosokat, a megalázottakat, a cári rendszer deformált kiszolgálóit és kiszolgáltatott áldozatait
– az orosz realista írók művei jórészt arról szólnak, hogy hogyan nem szabad, hogyan nem érdemes élni
– hőseik afféle “fölösleges” emberek
NYIKOLAJ VASZILJEVICS GOGOL
1808-1852
– 1808 április 1-én született Szorocsinciben
– édesapja tisztviselőként dolgozott
– Gogol gyermekkorát Vasziljevkában töltötte
– apja szenvedélyesen szerette a színházat, s ukrán nyelven verseket írt
– gimnáziumi tanulmányait Nyezsinben végezte (1821-1828)
– már diákként verseket írogatott, vonzódott a festészethez különösen kitűnt a vígjátékokban megmutatkozó komikai tehetségével
– 1828-ban nagy reményekkel érkezett Pétervárra
– egy rövid ideig tartó németországi utazás után állami szolgálatba lépett: segédírnoki állást kapott havi 50 rubel fizetéssel
– fizetéséből alig tudott megélni
– kereset-kiegészítésként fordult az irodalomhoz
– 1830-ban megjelent egy “ukrán ” elbeszélése
– megismerkedett és összebarátkozott Zsukovszkijjal és Puskinnal
– otthagyta hivatalnoki állását
– első jelentős műve egy kétkötetes elbeszélés-gyűjtemény: a Tanyai esték (eredeti címe: Esték egy gyikanykai tanyán
– 1834-ben elnyerte a pétervári egyetemen a középkori történelmi tanszék adjunktusi állását, egy év múlva leköszönt
– 1835-től élete végéig csak az irodalomnak élt
– 1835-ben még egy kötete hagyta el a sajtót, az Arabeszkek című
– a pétervári csalódásokból, kiábrándulásokból fakadó kisember-novellák, az ún. pétervári elbeszélések egy-két darabja itt látott napvilágot
– későbbi hivatalnok-novellák közül jelentős Az orr (1836), A köpönyeg (1842), A revizor
– utóbbi művében a hivatalos körök oroszország megrágalmazását látták
– Gogol 1836 júniusában külföldre utazott
– ezekben az esztendőkben írta meg utolsó és minden eddigit betetőző művét: Holt lelkek címmel (1835-1852)
– 1841 őszén hazautazott Moszkvába, hogy könyve kiadásához megszerezze a cenzúra engedélyét
-1842-ben jelent meg a regény “Csicsikov útkalandjai avagy a holt lelkek”
– a Holt lelkek “megrázta egész Oroszországot” s újra az író ellen hangolta a közvéleményt
– visszatért külföldre
– a következő 6 év vándorlások között telt el
– önvád gyötörte az orosz világ sötét ábrázolásáért, s a folytatásban ki akarta engesztelni olvasóit
– utolsó éveit már súlyos depresszióban, a világtól elzárkózva töltötte
– halála előtt 8 nappal elégette a Holt lelkek második részének teljes kéziratát, tíz év munkáját
– 1852-ben Moszkvában halt meg
A köpönyeg
A hivatalnok novellák között a leghíresebb A köpönyeg (1842)című elbeszélése. Ezen is több éven át dolgozott: átírta, újra írta, kiegészítette.
Komikus előadás, stílus humor: A köpönyeg elolvasásakor egyre jobban az író stílusának a hatása alá kerül az olvasó. A humort, a komikus hatást az elbeszélés modora váltja ki, nem a téma: ez önmagában nem is nevetséges. Az elbeszélés nyomtatott szövege mögött mintha egy színész rejtőzne, aki mimikával és gesztusokkal kíséri az előadást. Hűvös, epikus tárgyilagossággal indul a novella, de ez a hangnem hirtelen megszakad, s a túlzott ingerültség, a maró gúny hangja váltja fel. Így a rögtönzés benyomása keletkezik, az eredeti közlési szándékot kitérők bontják meg. Az író még semmit sem mondott, de már hallottunk egy sebtében hanyagul odavetett anekdotát. Különös, komikus hanghatása van a kereszt- és az apai névnek is: Akakij Akakijevics. Érdemes megfigyelni a többi felmerülő név komikus hangzását is. A jelentéktelenségek pedáns részletezésével ellentétben a fontos dolgokról hallgat a történetmondó, s gyakran megjátssza, hogy bizonytalan emlékezete ki-ki hagy. Az elbeszélés olykor a bizalmas bőbeszédűség jellemét ölti. Se szeri, se száma a különböző szójátékoknak, a képtelen túlzásoknak, fölösleges részletek kiemelésének, közbeszúrt anekdotáknak, logikátlan szókapcsolatoknak és ellentmondásoknak, a különféle szatirikus elemeknek. A tudatos stilisztikai, nyelvi megoldások azt eredményezik, hogy A köpönyeg elbeszélésmodora sajátos, hanyag és naiv fecsegésnek tűnik. Éppen ezért az élő szóbeli bizalmas rögtönzés hatását kelti. Ez az egész elbeszélést a valóságos történet illúziójával ruházza fel. Az eseményeket az elbeszélő olyan tényként tolmácsolja, amelynek nem ismeri pontosan minden részletét.
Humánus érzelmesség
A köpönyeg komikus stílusába néhány helyen váratlanul hatol be egy másik hangnem: a szentimentális-patetikus érzelmesség, az ellágyulás. Ezzel a megoldással érte el Gogol, hogy A köpönyeg egyszerű anekdotából groteszkké emelkedett. Gogolnál a téma csak másodlagos, maga a mese, a cselekmény igen egyszerű: egy senkitől meg nem hallgatott magányos, megnyomorított kisember észrevétlenül meghal bánatában ellopott köpönyege miatt, amellyel az életet lopták el tőle. Halála után egy ideig kísértetként visszajár a túlvilágról, s “rangra és címre való tekintet nélkül mindenkiről leráncigál mindenféle köpönyeget”. A bosszú e komédiája igazságszolgáltatás Akakij Akakijevicsnek, de egyben az író ítélete is felette: élete nem több egy köpönyeg értékénél.
Eltorzult világ
A groteszk ábrázolás követeli meg, hogy a leírt esemény az élmények fantasztikusan korlátolt, kicsinyes világába ágyazódjék. Ennek szűk határai között az írónak módja van eltúlozni a részleteket és megbontani a mindennapok szokásos arányait. E világ törvényei és arányai szerint az egyhangú, lélekölő másolás. Tragikomikussá fokozódik az aprócska cél és az ironikusan felnagyított vágyálmok, a megnövekedett önérzet, emberi méltóság közti ellentét. Elégedett volt elevenebb és szilárdabb jellemű lett, viselkedéséből eltűnt az ingatag bizonytalanság. A helyettes irodafőnök estélyén a felnagyított boldogság lelkiállapota kezd visszájára fordulni: vannak drágább, szebb köpönyegek is, s az övét valaki gondatlanul a földre löki, bepiszkítja. A köpeny elrablása és a tekintélyes személy durva elutasítása, sértegetése pedig Akakijt a sírba viszi. Torz figura az elbeszélésben a rendőrfőnök is, aki épp az áldozat bűnösségét akarja bebizonyítani. A tábornokgondolat- és érzésvilága épp oly fantasztikusan leszűkített, korlátolt, mint Akakijé. Ebben a világban az arányok épp úgy eltolódtak, groteszk módon eltorzultak. A főszereplő halálát többféleképpen is lehet értelmezni. A szokásos magyarázat szerint Akakij Akakijevicstől köpönyegével együtt emberi méltóságát, életét is elrabolták, s a szerencsétlen kishivatalnok belehalt bánatába. Egész pályafutása alatt megalázkodó, mintaszerű hivatalnok volt: mindig a magasabb állású személyiségek értékrendjéhez igazodott, létének legfőbb értelmét abban látta, hogy a rangban felette állók elismerését kivívhassa. Csupán egyetlen egyszer került olyan helyzetbe, mikor egy feljebbvalóját viselkedése felháborította. A saját hatalmától megmámorosodott tekintélyes személy valóságos dührohamot kapott Akakij ügyetlen, félénk kérelme miatt. A tábornok ezt szemtelen vakmerőségnek, megengedhetetlen lázadásnak minősítette, ráordított a megszeppent hivatalnokra, s egyszerűen kidobta irodájából. Addigi élete összeomlott. Másnapra magas láz tört ki rajta, s a betegség lefolyása gyorsabb volt, mint várni lehetett volna.
Fantasztikus befejezés
Akakij Akakijevics halálát ugyan olyan groteszk módon meséli el a történetmondó, mint születését. Száraz tényközlésként jelenti be: “Szegény Akakij Akakijevics végül kilehelte lelkét”. Majd váratlanul mindenféle apróságokra tér át. A befejezés is furcsa, groteszk játék: maga az elbeszélő jegyzi meg tréfásan: “…szerény kis történetünk váratlanul fantasztikus befejezést nyer.” Gogol humora megkacagtatja, megnevetteti az olvasót, de nem vált ki igazi jókedvet, derűt belőle: a kacaj összemosódik a megdöbbenéssel, a keserűséggel. Épp ez a groteszk ábrázolás célja. A köpönyeget először Arany János ültette át magyarra német fordítás nyomán (1875).