Előzmények
A Középbirodalom eredményes XII. dinasztiáját két gyenge dinasztia követte. Az ún. második átmeneti kort a harci szekerekkel Egyiptomba özönlött hikszoszok utalták 150 éven keresztül (1791-1550). Erre az időre tehető József, majd később családja megérkezése Egyiptomban, akik végül – József pozíciójából adódóan – a Gósen földjén telepedtek le. Azonban a XVII. dinasztia idején, Amozisz vezetésével sikerült a hikszoszokat kiűzni az országból. Ezzel kezdetét vette az Újbirodalom.
A hikszoszok barátságos indulattal viseltettek a zsidókkal szemben. A kiűzésük után megerősödött vezetés azonban nem nézte jó szemmel az izraelitákat. Az új uralkodónak József személye már semmit sem jelentett. Intézkedéseiből az tűnik ki, hogy tartott egy esetleges zsidó felkeléstől (70-en mentek be Egyipomba, de akkora lett a létszám, hogy tartottak tőlük ® ez több évszázados ott tartózkodást feltételez).
Egy vezető felkészítése
Mózest a fáraó lánya fiává fogadta, így lehetősége volt a kor legfejlettebb civilizációjának bölcsességét elsajátítani. Valószínű, hogy kiképzését, Szíria és más közelkeleti ország leendő uralkodóinak társaságában szerezte meg.
Mózesnek népe megszabadítása érdekében tett bátor próbálkozása kudarccal végződött. A fáraó haragja elől Midián földjére ment, ahol életet következő 40 évét töltötte. Feleségül vette a midiánita főpap, Reuél (v. Jetró) lányát, Cippórát, és családot alapítva pásztorkodásba kezdett. Alaposan megismerte a vidéket. Anélkül, hogy tudatában lett volna, előkészítésben részesült jövőbeli feladatára nézve: évekkel később Izrael népét ezen a pusztán kellett átvezetnie.
Mózes Isten elhívása után nem ok nélkül húzódozott a feladattól. Tisztában volt, milyen hatalommal kell megküzdenie. Isten mennyei erővel ruházta fel, három csoda megtételére tette képessé (kígyóvá változó bot, leprás kéz, vérré változó víz), hogy az izraeliták előtt is elfogadtatást találjon. Miután Isten Áront tette mellé szószólóként, vállalkozott a feladatra.
Harc a fáraóval
Mózes Izrael elengedését követelő fellépése a királyi udvarban, a fáraó hatalma elleni kihívás volt. A csapások nemcsak a fáraó és az egyiptomiak előtt tették nyilvánvalóvá Isten hatalmát, hanem az izraelitáknak is. A fáraónak újból és újból lehetősége lett volna engedni Istennek, de megkeményített a szívét. A csapások célja: az Izrael mellett álló Isten erejének a bemutatása volt.
A páska
Abib (később Nísza) hónap 10. napján egy egyéves hibátlan hím bárányt kellett előkészíteni, majd a 11. napon este levágni, vérével megkenni az ajtófélfát. Az ország elhagyására felkészülten, indulásra készen kellett az izraelitáknak elfogyasztani a húst, kováasztalan kenyeret és a keserű füveket tartalmazó páska-vacsorát.
Izrael a Kr. e. második évezred első felében hagyta el a szolgaság földjét.
I. verzió (korai exodus): 1446.
I. Kir. 6/1 (Saul 960-ban kezd el uralkodni + 480 év=1440)
Bír. 11/26 (Jeftét kb. 1100-ra lehet tenni. Tehát a 300 év 1440-re jön ki.)
II. verzió: 1290 tájéka a történészek szerint.
Ex. 1/11: a zsidókat, amikor rabszolgamunkára vetik, elkezdenek építeni két várost: Ramszesz és Piton. A probléma: Ramszesz ugyanaz, ami Avarisz, a korábbi Hykszosz főváros. A nagy kérdés: ha a zsidók 1450 előtt voltak ott, akkor hogy építhettek egy Ramszesz nevű várost, amikor Ramszeszre még várni kellett kb. 150 évet.
A verzió védelmezői azt mondják, lehetséges, hogy mivel itt később írták le ezeket a dolgokat, akkor már Avariszt építették a zsidók, és később, amikor Mózes korában leírták a történetet, akkor már az a város már úgy szerepelt, mint Ramszesz. Mivel nem arról beszéltek, hogy többszáz évvel ezelőtt hogyan nevezték a várost, hanem a kortársaknak beszéltek.
A legnagyobb ellenvetés, ami a korai exodus mellett szól, hogy minden eddigi ásatás szerint Moáb és Eton, akiket kerülgetnek a zsidók, csak a XIII. században válik néppé.
Schultz szerint valószínűbb a korai, tehát 1146-os dátum!
Nílus keleti részén voltak, onnan Mózes vezetésével átkelnek a csatornán, elindulnak Kánaán felé. Az érdekes, hogy ha egyenesen mennek, 3 hét alatt ott vannak. Mégsem indultak neki egyenesen. Okok:
· rabszolga csőcselék, szükségük volt, egy szervezési időszakra,
· az Egyiptomi főhaderőt ugyan megsemmisítették, de a Hikszoszok kiverése után, a Sínai-félszigetnek a Kánaán felé vezető része meg volt erősítve erődítményekkel.
Isten csodálatos védelme alatt (Vörös-tenger, felhőoszlop) három napos út következett Súr pusztáján keresztül. Eljutottak Márába, ahol a keserű víz megédesedett. Legközelebb Élimben ütöttek tárbort, ahol 12 vízforrás és hetven pálmafa volt. Szin-pusztájában Isten csodálatos módon gondoskodott róluk: Isten mannával táplálta őket egészen addig, amíg el nem értek Kánaán földjére. Refidimben három esemény történt: víz a sziklából, Józsué vezetése alatt az izraeliták visszaverték az amálekitákat, amikor Mózes imádkozott, Jetró tanácsára Mózes megosztotta igazgatási teendőit a nép közül választott elöljárókkal. Alig három hónap múlva érkeztek meg a Sínai-hegyhez, ahol kb. egy évig táboroztak, és megkapták a törvénykönyvet. (Az erkölcsi törvények örök érvényűek, a polgári és szertartási törvények megváltoztathatók voltak.) Ezidő alatt Isten népe nemzetté formálódott.
|
Aranyborjú: Boá, Ápisz bikája Egyiptomban. Az egész meditterán világban a termékenység istenek azok sokszor bikaként ábrázolták magukat. Az asszír birodalomban, a bölcsesség istenének az ábrázolása szintén ez volt. Zeusz is vett fel bika alakot. Ugyanakkor, amikor a zsidók elkészítik az aranyborjút, azt mondják, hogy ez az az isten, aki kihozta őket Egyiptomból. Nem abban volt a bűn, hogy másik istenhez fordultak, nem azt a parancsolatot szegték meg, hogy ne legyenek más isteneik, hanem azt, hogy ne ábrázolják Istent. |
A Sínai-hegyi táborozás után északnak indultak. Párán pusztájában 11 napig tartó vándorlás után Kádesbe érkeztek. Az úton a nép zúgolódott és lázadozott. Kibrót-Taavát magyarul a „vágyak temetőjének” nevezik, mivel itt követeltek húst, ahol Isten fürjeket adott nekik. Azonban főtlenül ették meg, ami szörnyű csapás előidézője lett, sokan meghaltak. Hacérótnál Áron és Mirjám is kétségbe vonták Mózes vezető pozícióját. Mózes bizonyult igaznak, amikor Mirjám poklos lett. Kádesnél kiküldték a 12 kémet, akik közül csak ketten (Józsué, Káleb) tartotta – Isten segítségével – lehetségesnek a föld elfoglalását. Isten közel állt ahhoz, hogy ítéletében megsemmisítse Izrael népét, de Mózes közbenjárását meghallgatta. Isten büntetése: a 10 kishitű kém meghalt, és azt ígérte, hogy Józsué és Káleb kivételével egyetlen húsz éven felüli férfi sem megy be az ígéret földjére. A nép belátta bűnét, de hogy bűnbánatuk nem volt igazi, azt a lázadó lelkület is mutatja, hogy megpróbálták azonnal meghódítani Kánaánt, de súlyos vereséget szenvedtek.