A klasszicizmus óriásai: Goethe és Schiller

Johann Wolfgang Goethe (1749-1832)vagyonos családból származik. Kamaszkori művei rokokó versek, Strassburgban, 1770-ben,  ismerkedik meg Herderrel és  tôle a  Sturm und    Drang törekvéseivel, ennek hatására írja meg a műfajteremtô lovagdrámát, a Götz    von Berlichingen-t. 1772-ben, Wetzlarban beleszeret barátja menyasszonyába és    ennek az élménynek alapján megírja a Die Leiden des Jungen Werthers-t, Az Ifjú    Werther szenvedései-t, ami egycsapásra világhírűvé teszi. Johann Joachim Win-   ckelmann (1717-1768),a német klasszicizáló szemlélet atyja, régész és esztéta,    a Pompei ásatások vezetôje), valamint itáliai utazása hatására két csodálatos vers-   dráma születik tollából: az Iphigenia in Tauris (Iphigenia Taurisban) és aTorquato    Tasso. Hazatérve a Római elégiák, majd késôbb az Italianische Reise (Olaszorszá-   gi utazás).  A francia forradalom vérzivataros évei alatt hallgat, azok lecsengésével     ismét írni kezd: létrejön polgári eposza a Hermann und Dorothea, élettörténete: az    Aus minem Leben, Dichtung und Wahrheit (Életemrôl, költészetemrôl és az igaz-   ságról) Két újabb szerelem irodalmi lecsapódása: a Die Wahlverwandtschaften (Lelki rokonságok) a végzetes emberentúli szerelem regénye, ami a legromantiku-   sabb valamennyi romantikus regény között, és a keleti tanulmányainak  bölcsessé-   geivel átszôtt West-östlicher Diwan (Nyugat-keleti Divány). Életművét két további    halhatatlan mestermunkatetôzi be, a Wilhelm Meisters Wanderjahre (Vilmos mester    vándorévei) és a Faust. Ezen a helyen meg sem próbálhatjuk elemezni Goethe em-   beri nagyságát, művelôdsétörténeti  jelentôségét, politikai és művészi hatását amit    korára és az egész 19. századra gyakorolt.

Johann Christphh Friedrich Schiller ( 1759-1805) Az arisztokratikus nagyvonalúsággal, mintegy    szórakozásszerűen író  Goethevel szemben Schiller görcsösen, lázasan dolgozott,    mint aki tudja, hogy ideje rövidre van szabva. Ô is a Sturm und Drang gyermeke: el-   sô színdarabja a Die Räuber (Haramiák), ami elnagyolt kamaszossága ellenére u-   tolérhetetlen volt úgy a romantikusok, mint késôbb az expresszionisták számára.     A Kabale und Liebe (Ármány és szerelem) még lázadás: a kis német rokokó feje-   delmi udvarok életének szinpadi bírálata, de utolsó ifjúkori drámája a Don Carlos,    Infant von Spanien (Don Carlos, Spanyolrszág infánsa) már a klasszicizmus remek-   műve: II.Fülöp a trón magasságának magányában vergôdik, Posa márki az eljöven-   dô szabad századok hirnöke – melyek talán sose jönnek el ezen a világon?

Megnôsül, egzisztenciális problémák terhelik, gyönyörű költeményeket ír, majd

hoszszú hallgatás után ismét drámákat szerez: a kissé vontatott  Wallenstein -Triló-   giát ( Wallensteins Lager, Die Piccolomini, Wallensteins Tod – Wallenstein tábora, A   Piccilominik, Wallenstein halála) majd lágyabb hangvétellel: a Maria Stuart-ot, sze-   rencsétlen sorsú, katolikus  skót királynôrôl és a Die Jungfrau von Orleans-t, Jean    d’Arc történetét, amit sajnos egy kicsit “átír” Johanna beleszeret egy angol vezérbe,    azért kell elbuknia- evvel elveszíti mártíromságának erkölcsi méltóságát. Utolsó mű-   vében a Wilhelm Tell-ben(Tell Vilmos) ismét visszatér forrongó évei romantikus sza-   badságeszményéhez- talán új korszaka kezdôdött volna, ha a tüdôbaj nem oltja ki    lobogását.