Kassák Lajos élete
1887-ben született Érsekújvárott. Apja patikaszolga, anyja mosónő volt. Tizenegy éves korában kimaradt az iskolából, és beállt inasnak egy lakatosműhelybe. Innen segédként szabadult. 17 évesen Pestre költözött. Mint vasmunkás több gyárban és műhelyben megfordult. Dolgozott, szervezkedett, sztrájkolt, ezért sorra elbocsátották. Az irodalommal az egyletben és a munkáskörökben ismerkedett. 1909-ben útnak indult barátaival, és végigcsavarogta Nyugat-Európát.
1915-ben egy fanatikusan újat kereső kis csoportot szervez maga köré, és megindítja A Tett című folyóiratot, a magyar irodalmi avantgard első fórumát. A lapot 1916-ban betiltják, ám Kassák másik folyóiratot alapított Ma címmel. Kassákot a Tanácsköztársaság bukása után letartóztatták. Szabadulása után, 1920-ban Bécsbe emigrált. Ott folytatta a Ma szerkesztését, ami a nemzetközi avantgard egyik fontos fóruma lett.
1926-ban visszatért Magyarországra, és ismét folyóirat-alapításhoz látott. Kiadta a Dokumentumot és a Munkát. 1945 után rendkívüli aktivitással vett részt az irodalmi és művészeti élet újjászervezésében. A Magyar Művészeti Tanács alelnöke lett, és három folyóiratot is szerkesztett (Új Idők, Kortárs, Alkotás). 1949-től más írókhoz hasonlóan őt is elhallgattatták, csak 1956-ban szólalhat meg újra.
Mesteremberek
A Mesteremberek (1914) Kassák első klasszikus értékű megszólalása, mintegy magába foglalja az induló költő programját. Nem vállalták a vers közlését sehol sem, végül A Tett 3. számában jelent meg 1915-ben. Hangnemét tekintve a himnikus ódával tart rokonságot.
Már a szöveg első szava (Mi) jelzi , hogy itt a közösség hangját halljuk; ennek alapján közösségi drámai monológnak nevezhetjük a verset. A beszélők negatív jellemzést adnak magukról. A 3-5. sor monumentális képe holtakat láttat az egész földön. A költemény nem a „hősöket” dicséri, hanem az építkező embert. A „mesteremberek” a jövő emberei, szavaikból erő sugárzik, és a technika iránt érzett lelkesedés. Elvetik az ábrándokat. A költő hatalmas szerkezetek, építmények látomását idézi elénk. Egyre emelkedik a pátosz (anyagfelsorolás, túlzás, expresszív kifejezések), majd kozmikus hasonlattal („mint az ég szédületes meteorjai”) teljesedik ki a monumentális program, mely az új ember eljövetelét is meghirdeti. A művészet hivatása, hogy „az idők új arcát” énekelje, kiterjesztve a programot egész Európára. A nagyvárosok felsorolása a vers zárlatában az erő élményét is növeli.
Kassák ebben a költeményében a művész újszerű eszményét is megfogalmazza: a szórakoztató, a „szép” verset előállító költő vagy az egyéni látnok helyére a közösségi alkotás prófétáját állítja.
József Attila
Második kötete, a nem én kiáltok Szegeden jelent meg 1925 januárjában. Ebben már nagyobb számban szerepelnek kassákos expresszionista jellegű és szabad képzettársítású versek. A szabadvers a kötetlenebb formát, merészebb asszociatív képalkotás lehetőségét is jelentette a fiatal költőnek. A versekben megszólalnak a lázongásának, a testvériség hirdetésének hangjai. A kötet címadó verse (1924) költői program is.
Nem én kiáltok
Első és utolsó két mondata nem ellentétet, inkább összetartozást fejez ki. A versben kozmikus világszemlélet jut kifejezésre. A költő valami feltartóztathatatlan, elemi erejű változás közeledtét jelzi, ezt jeleníti meg apokaliptikus képekben. Nem tudja mit hoz ez a változás, borzalmas veszélyeket-e vagy nagyszerű lehetőségeket. Várja is, meg retteg is tőle. Menekül a közelgő vihar elől: el akar tűnni, a dolgokba szeretne belesimulni. A „menekülés-rész” nyolc sorának 2. személye önmegszólítás, de a többi „szegény”-hez is szól.
A versben megszólal az emberek közösségében és a világban való panteisztikus feloldódás vágy. A lírai én valami kozmikus megváltásra vár, a megőrült sátán ellen segítségül hív minden létezőt: „Ó gépek, madarak, lombok, csillagok!”. Ezek a költői fogalmak később egész költői világának jellemző motívumaivá nőnek, mint ahogy a tisztaságot, átlátszóságot, ártatlanságot kifejező forrás, üveg, gyémánt, fürösztés is.