Ady Endre, a magyar szimbolizmus megteremtője

A XIX. szd. végének új hangot kereső magyar lírája Ady számára készítette elő a talajt. Az új törekvések az ő költészetében teljesedtek ki véglegesen, művészete mégis annyira más és eredeti, hogy neve irodalmunk történetében új korszak kezdetét jelöli.

1877 november 22-én született a Szilágy megyei Érmindszenten. Apja 70 hold körüli földön gazdálkodó „hétszilvafás” nemes, maga is paraszti sorban élt, és néhánycseléddel művelte földjét. Anyja, Pásztor Mária.

Iskoláit Nagykárolyban (piarista gimnázium), Zilahon végezte. Jó tanuló, rendszerető, pedáns diák volt, az önképzőkörben már kitűnt verseivel. Szülei jogásznak, közgazdászi pályára szánták, de újságíró lett, s ez maradt élete végéig „polgári” foglalkozása.

Első verseskötete 1899-ben Versek, a második 1903-ban Még egyszer címmel jelent meg. Diósy Ödönné Brüll Adél, egy párizsi kereskedő felesége volt. Nemcsak szenvedélyes szerelemmel ajándékozta meg Adyt, hanem utat nyitott neki Párizsban is. Ő ismertette meg Adyt az új francia irodalommal, művészettel. Ady Lédának nevezte szerelmét.

A Léda szerelem végetérte után 1915-ben feleségül vette Boncza Bertát, akit Csinszkának nevezett.

1906-ban jelent meg az első igai Ady kötet Új versek címmel. 1914-ig évente jelentek meg verseskötetei.

Ady bohém éjszakai művészéletet élt, és ennek köszönhette élete végéig kísérő vérbaját. Otthona nem volt, különféle szállodákban lakott. Életében az utolsó versesgyűjtemény 1918-ban jelent meg A halottak élén címmel. Az utolsó kötete csak 1923-ban jelent meg Az utolsó hajók címmel. 1919 január 27-én halt meg Budapesten.

További kötetei:

Szeretném, ha szeretnének (1909)

A Minden-Titkok versei (1910)

A menekülő Élet (1912)

A Magunk szerelme (1913)

Ki látott engem? (1914)

Góg és Magóg fia vagyok én…

Az Új versek című kötetben az első vers. A népdalokhoz hasonló, mert nincs külön címe, hanem az első sorral egyező.

Az 1. versszakban először a múltba tekint: Góg és Magóg pogány fejedelmek voltak. A költő hozzájuk hasonlítja magát. Visszatérve a jelenbe úgy érzi, nem kap elég elismerést és teret. Látja a nemzet hibáit, de nem tudja, van e joga szóvá tenni.

A 2. versszakban először a múltba tekint: a honfoglaló magyaroktól, a pogányoktól származtatja magát, akik visszasírták az ősközösséget és az egyenlőséget. Visszatér a jelenbe: Párizsból hozza az új nézeteket, de nem fogadják el.

A 3. versszakban a múltba tekint: A szenvedéseket is vállalná azért, hogy újra ősközösség legyen.  A jelenben: más nézetek is vannak, de a párizsi példa a követendő.

A 4. versszakban erőteljes kötőszóval kezd (de). Vállalja a negatív kritikát; eszméit győzelemre akarja vinni. Nemcsak a feudális nagyuraké az ország. Magyar lesz, ha a polgárság győzelemre kerül.

Magyaros, hangsúlyos verselésű. Keresztrímes (x a x a), időmértékes, jambikus szimultán vers.

A szimultán vers: egy időben egymástól távol eső eseményeket, tárgyakat, gondolatokat egyszerre, egy időben egy helyen említ meg.

A magyar Ugaron

A legtöbb versének címe három szavas. Ebben a versben a szimbólum az elmaradt Magyarország.

Az 1. versszakban a költő megpróbálja megismerni az országot. A valamikori gazdag tájon most csak dudva és muhar nő. Ő a jelenlegi negatív helyzetet ismeri. Szóismétléssel erősíti meg: „Ezt a vad mezőt ismerem/Ez a magyar Ugar”.

A 2. versszakban megkeresi az okokat. Úgy véli, hogy a föld érintetlen az új eszméktől, de benne lakozik a tehetség. Indulatszó, ellentét a kérdésben: „Hát nincsen itt virág?”. Amit szeretne, elérhetetlen.

A 3. versszak: a költő szerepe az, hogy eltapossák. Visszaemlékezik a középkorra, ami gazdag kultúrájú volt. Szép lenne visszahozni.

A 4. versszakban lelassul, lehalkul a vers. 3 főnév (dudva, muha, gaz) és 3 ige (lehúz, altat, befed) fokozódik. A költőt kinevetik, és élnek tovább az elmaradt kultúrában.

Rohanunk a forradalomba

A „véres csütörtök” eltiprása, a pesti nép májusi tüntetésének brutális vérbefojtása még inkább kiélezte a forradalmi helyzetet. Adyn most nem lett úrrá a csüggedés, sőt elszántsága, a népbe vetett hite csak megerősödött.

Ennek a költeményének a legfőbb mondanivalója az új, győztes forradalom bizonyossága, az a meggyőződés, hogy a véres megtorlás ellenére minden készen áll az újrakezdésre. „S ha most támadunk, le nem vernek”- kiáltotta a néppel azonosuló költő többes szám első személyben az első versszak utolsó mondatában. Mindenütt „isteni robbantó kedv” érezhető, „Budapestnek futós utcáin/S falvak csöndjében dühök remegnek”. A Sors rendelése az elkerülhetetlen társadalmi változás. Az ötödik versszak hétszeres halmozása nemcsak a visszahúzódó erők sokaságát, hanem egyben tehetetlenségét is érzékelteti: feltartóztathatatlan a közeli robbanás. Ady lelkes víziójában a forradalom idealizált elképzelése egybemosódik a bűntől való megtisztulással. A hosszú vers végén összegződik a részletekből levonható tanulság:

„Csönd van, mintha nem is rezzennénk,

S rohanunk a forradalomba.”