Három élet három halál (Gogol, Csehov, Tolsztoj)



Az 1860-as, 70-es években az orosz epika a virágkorához érkezett, sőt a világirodalomban is meghatározó szerephez jutott. Az orosz regényhősök ugyanis úgy lépnek fel a “feleslegesség” és az orosz élet mozdulatlansága ellen, hogy a haladás lehetséges útját keresve Európa felé is kitekintenek, a Nyugat kultúráját is felémrik. Vívódásuk vagy úttalálásuk ezért és így nyer egyetemes jelentőséget. A “felesleges ember” figurája Puskinnál jelent, meg a feleslegesség mélypontja Goncsarov Oblomov című regénye mutatja be. A másik alapmotívium a “csinovnyik-lét” Gogolnál és Csehovnál ismerhető meg a legaprólékosabban.

A köpönyeg című elbeszélés “hőse” Akakij Akakijevics, az antihős, a kisember (Arany János találó szójátékával: Akárkijevics Akárki). Személyiség nélküli figura ő, a hivatali gépezet emberszámba nem vehető alkatrésze. A mű egyetlen sorsfordulatra épül: a “főhőst” egy alapvető életszükséglet ( a régi köpönyeg elhasználódása) előrelépésre kényszeríti a csaknem állati létből, igénytelenségből. Emberként kezd viselkedni, magatartási (emberi!) hibái is lesnek, önérzete is bontakozni kezd. Az újabb fordulatot éppe zért nem képes már elviselni, képtelen visszasüllyedni az emberhez méltatlan sorba: fellázad és büntet. Gogol a valóságos torzulást túlzással, sőt irreális elem beépítésével teszi láthatóvá. Groteszk az ábrázolt valóság, felemás szemléletmóddal (együttérzéssel keverő iróniával) tekintünk a történtekre. Az irrealitásnak, a groteszk vagy a fantasztikus elemnek azonban egyaránt és egyértelműen valóságfeltáró szerepe van Gogolnál.

Tolsztoj: 12 fejezetre van osztva. Ivan Iljics és családja történetét meséli el. Temetéssel kezdi az elbeszélést. A főszereplő halála mások ranglétán való felemelkedését jelentik. Az időrend megfordítása láttatja velünk, hogy viselkednek az ismerősök egy társuk halála után.

Alapvető magatartások: – közöny (barátok, feleség)

– sajnálat (inas)

– szomorúság (kisfiú)