A kiszolgáltatottság és lelki torzulás ábrázolása a XIX. századi orosz kisepikában



Nyikolaj Vasziljevics Gogol

Ukrajnai kozák családból származott. 1828-ban került Pétervárra, volt színész, hivatalnok, egyetemi tanár. 1836-ban elhagyta Oroszországot, kisebb megszakításokkal Itáliában, Rómában tartózkodott, s csak 1848-ban, miután elzarándokol Jeruzsálembe, tért véglegesen haza. Meghasonlott lélekkel, súlyos depresszióban töltötte utolsó éveit.

Az orosz realizmus egyik legelső kiemelkedő írója, az ún. kisemberirodalom megteremtője volt. Az orosz irodalom az ő művészetével fordult erőteljesen a verstől a prózai műfajok, a regény és az elbeszélés felé. Puskin fedezte fel, tőle kapott nemcsak bátorítást, hanem felhasználható irodalmi témákat is. Puskin ötlete alapján született meg két legismertebb alkotása, A revizor s a Holt lelkek.

Anton Pavlovics Csehov

Taganrongban született 1860-ban. Apja vegyeskereskedő volt. 1879 őszén Moszkvába költözött. Beiratkozott az orvosi egyetemre, s 180-ban jelentkezett először a sajtóban. A ‘80-as évek elején írt humoreszkjei mesterien ötvözik a tudálékos ostobaságot, az idült önhittséget, a talpnyaló szolgalelkűséget, a gerinctelen köpönyegforgatást s az efféle emberi hitványságokat. Az évtized második felétől novellái elmélyülnek. Írásai főleg a századvégi orosz ember sajátéletérzését fejezik ki. Egy ideig orvosként dolgozott, de hamarosan csak az írásnak szentelte életét. Melihovóban majd Jaltán élt. Tüdőbetegségben, hosszas szenvedés után halt meg.

Az orosz realizmus

A regény középpontjában a vidék csüggesztő sivársága, a közállapotok vigasztalansága, a feudális jellegű városokban élő kisemberek szánalmas vergődése áll. Az orosz regényírók fedezték fel és ábrázolták először a szegényeket, az alázatosakat és megalázottakat, a cári rendszer lelkileg deformált kiszolgálóit és kiszolgáltatott áldozatait. Az orosz realista írók hősei afféle „fölösleges” emberek, akik valamilyen magasabb elhivatottság nélkül, tétlenül, üresen tengetik napjaikat. Egyedül Tolsztoj műveinek alakjai próbálják keresni az élet értelmét, s hőseiben előbb-utóbb kigyullad a fény, s példát mutatnak arra, hogyan kellene élni.

Gogol Köpönyegében a humort, a komikus hatást az elbeszélés modora váltja ki, nem a téma. Ez önmagában is nevetséges. Gogolnál a téma csak másodlagos, maga a mese, a cselekmény igen egyszerű. Egy senkitől meg nem hallgatott, magányos, megnyomorított kisember észrevétlenül meghal bánatában ellopott köpönyege miatt, amellyel az életet lopták el tőle. Halála után egy ideig kísértetként jár vissza a túlvilágról, s rangra és címre való tekintet nélkül mindenkiről leráncigál mindenféle köpönyeget. A bosszú e komédiája igazságszolgáltatás Akakij Akakievicsnek, de egyben az író ítélete is felette: élete nem több egy köpönyeg értékénél.

Gogol művében rávilágít arra, hogy a „kisemberség” nem függ közvetlenül a társadalmi rangtól és a hivatali beosztástól. A főszereplő halálát többféleképpen is lehet értelmezni. Az egyik, miszerint Akakij Akakievicstől köpönyegével együtt emberi méltóságát is elrabolták, s a szerencsétlen kishivatalnok ebbe halt bele.

Sokkal valószínűbb, hogy életének megszakadása a csinovnyik-létével kapcsolatos. Egész pályafutása alatt megalázkodó, mintaszerű hivatalnok volt. Mindig a magasabb állású személyiségek értékrendjéhez igazodott. Létének legfőbb értelmét abban látta, hogy a felette állók elismerését kivívja.

Akakij Akakievics olyan helyzetbe jutott, amilyenben egy igazi csinovnyik képtelen élni. Kiváltotta egy nála magasabb állású ember rosszallását, haragját. Ezzel megszűnt csinovnyiknak lenni. Addigi élete összeomlott.

Csehov A csinovnyik halálában mutatja be hősén keresztül egy kisember szánalmas megalázkodását. Cservjakov, hagyatéki végrehajtó a novella hőse. Ugyanolyan megnyomorított lelkű kishivatalnok, mint Akakij Akakievics, de sajátosan leszűkített világában ő is megelégedett, jól érzi magát.

A bonyodalom akkor kezdődik, amikor egy színházi előadás alkalmával letüsszentette az előtte ülő Brizzsalov államtanácsost. A szolgalelkű alázatra nevelt kishivatalnok riadt képzeletében azonban ez az ártatlan élettani megnyilvánulás szörnyű bűnné terebélyesedik, hiszen egy magasabb állású személynek, egy főtisztviselőnek okozott kellemetlenséget.

Cservjakov azonnal bocsánatot kér, s a tábornok nem is foglalkozik többet az üggyel. A szerencsétlen csinovnyikot azonban továbbra is gyötri a bűntudat. Ismételt bocsánatkéréseivel zaklatja a tábornokot. Mikor hatodszorra is megalázkodva kér elnézést, Brizzsalov valóban megharagszik, és kidobja.

A befejezés tragikomikusan jelképes értelmű. Cservjakov hazatér, végigfekszik a díványon és meghal. Nem a vétsége miatti lelkifurdalásba, nem a képtelenségig felnövesztett rettegésbe hal bele, hanem abba, hogy valami megszakadt benne. Olyan tettet követett el, amelyet egy magas állású ember nem helyeselt, és ez összeférhetetlen a csinovnyik-élettel. Cservjakov ezzel egyszerűen megszűnt létezni.

Csehov hőse, az öntudatától megfosztott kisember, csak csinovnyik módon tudott élni is, meghalni is.