A Római Köztársaság válságát megelőző okok rendkívül összetettek voltak. A hódítások során Róma politikája válságba került, s a válságnak három politikai és egy gazdasági tényezője volt.
A kisparasztok birtokai tömegesen mentek tönkre, hiszen nem bírták a versenyt az olcsó munkaerőt ( rabszolgát ) foglalkoztató nagybirtokkal, a latifundiummal. Hannibál római tartózkodása alatt tömegesen mentek tönkre a birtokok. Mivel a katonai szolgálat kötelező volt, közben nem művelték földjeiket a besorozott katonák. A tönkrement kisbirtokokat a szenátorok, a nagybirtokosok vásárolták fel, így a kisparaszti birtokok tönkremenetele párhuzamba állítható a nagybirtokok erősödésével. A patríciusok ( szenátorok ) az állami föld bérléséből is gazdagodtak. A gazdaság belterjessé vált: felhagytak az eddigi növények termesztésével, és helyettük ( pl. gabona helyett ) virágot, szőlőt, olajbogyót, zöldséget, gyümölcsöt termesztettek.
A társadalomban i.e. 3.-2. századra a patrícius és plebejus réteg összeolvadásából létrejött a nobilitas, amely i.e.2. századra már ketté is vált: a módosabb lovagok és a szenátori párt tagjaira. A lovagok a felsőbb classisokba tartoztak ( lovas katonák ), s bár nem politizáltak, mégis befolyással voltak a szenátorokra. A szenátori párt ( optimaták: a legjobbak ) kezében volt a politikai hatalom, de megélhetésüket csak a földbirtokaikból fedezhették. ( Oka: i.e.220. Lex Claudia: az állami tiszteket betöltők csak a földjükből élhettek meg. ) I.e.2. században a társadalom döntő hányadát a parasztság tette ki, ugyanis sok polgár tönkrement ( ókori proletariátussá vált ). Ők vagyontalanok voltak és csak utód létrehozására képesek. Alkalmi munkákból éltek, s az állam gondoskodott róluk. Nem sorozhatták be őket katonának, ugyanis fegyverzetüket képtelenek voltak kifizetni. A harmadik réteg a rabszolgák rétege, akik a korban tárgyként kezeltettek.
A politikai szervezet válságát mutatja, hogy az állam kinőtte eddigi irányítási formáit, ugyanis pl. az egy év tisztségi idő kevés volt arra, hogy a birodalom irányítását megfelelő szakszerűséggel láthassák el. Meg kellett tehát hosszabbítani a hivatali tisztségek időtartamát, s ki kellett alakítani egy olyan hivatali aparátust, amely tisztviselőváltás esetén is irányítja a birodalmat.
Ha a hadsereg problémájára nem sikerül megoldást találni, annak ütőereje csökken a besorozhatók számának rohamos csökkenése kapcsán. Csökkente a hódítások, a rabszolga-utánpótlás. Gazdasági fejlődés kellett tehát a hadsereg fejlődéséhez is.
Nem megoldott tényező a római lakosság politikai jogállása sem. A legteljesebb jog a római polgárjog volt, amellyel csak kevesen rendelkeztek. Ez azt jelentette, hogy az egyén tisztségre választható, van választójoga, házasságkötési joga, s vagyonát szabadon örökítheti. Ezen túl több jogállás is volt:
- Latin jog, amellyel Itália lakói rendelkeztek.
- Szövetségi jog, amelyet a provinciák lakosai birtokoltak, de csak ez különböztette meg őket a rabszolgáktól. Ez a legcsökkentebb értékű jogállás.
Különböző pénznemek voltak, amelyek egyesítése fontos feladatnak tűnt. Nem volt tehát egységes pénznem és pénzkezelő szerv.
A hódítások kulturális következményeként a görög kultúra elterjedése is megemlítendő.
REFORMKÍSÉRLETEK:
I.e. a 2. század közepére a Római Birodalom kétségtelenül válságba került, amelyet reformokkal próbáltak megoldani. A reformokat a földkérdés megoldásával kezdték, mivel annak a parasztság révén katonai vonzata volt.
Tiberius Gracchus: ( i.e.133. – néptribunus )
Ő volt az első személy, aki felvetette a reformjavaslatait. Bár előkelő családból származott, mégis a plebejusok érdekeit szolgálta. Elérte, hogy proconsullá válasszák.
Azt javasolta, hogy elevenítsék föl Licinius földtörvényét, ugyanis azt az optimaták nem tartották be. A hadsereg problémájának megoldására olyan javaslatot tett, miszerint maximálni kell a bérelhető földterületet, hogy a patrícisok termelni tudjanak. Mint hadvezér, előre látta – s közelről – a hadsereg súlyos válságát, így elhatározta, hogy megmenti a katonaságot. A Licinius-féle földtörvény felelevenítésével azt akarta elérni, hogy a nincstelenek is földhöz juthassanak, hisz így besorozhatóvá válnak ( ez a szenátus jogait azért sértette, mert ők sokszor 500 jugenumnál többet béreltek ). A földosztást el is kezdte, de hivatali ideje közben lejárt. A szenátorok utcai verekedést robbantottak ki, s mivel újra jelöltette magát, meggyilkolták 300 társával együtt.
Gaius Gracchus: ( i.e. 123. – néptribunus )
Ő Tiberius Gracchus öccse volt, s felelevenítette bátyja szándékát a földosztást illetően. A Licinius földtörvényt ő is életbe akarta léptetni. A szenátus mellett a szövetségeseket is meg akarta nyerni, s római polgárjogot ígért nekik ( ugyanis hadakozniuk kellett, de földet nem kaphattak cserébe ). A lovagoknak a bíráskodás jogát ígérte. A földosztást Attikában akarta véghez vinni, de az elátkozott terület volt, s igazából a távolság miatt élni sem tudtak az ott élők a szavazati jogukkal. Földosztásának folytatása végett újra jelöltette magát, de csapatokat mozgósítottak ellene. Sokan ellene fordultak, ugyanis a haza ellenségének tartották a szövetségeseknek tett ígéretei, s a kitelepítettek polgárjogaiktól való megfosztása miatt. I.e.122-ben öngyilkos lett, de reformjai segítségével is csak részlegesen oldódott volna meg a hadsereg válsága.
A két testvér földreformja során 60000 nincstelen jutott földhöz, de ez még nem jelentette a problémák sikeres megoldását.
Marius:
I.e.111. és 105. között folyt a Római-Numídiai háború, amelynek hadvezére Marius volt (Jugurtha ellen). Ő a hadsereg megreformálását tartotta a legfontosabbnak. A nincstelenekből és a plebejusokból zsoldos hadsereget szervezett. Ezáltal a hadsereg képzettsége is jobbá vált volna. A hivatali idő 17 év volt, amelynek letöltése után a katona – mint veterán – földet kapott, birtokossá vált. A veteránokat egy helyre telepítették le, így könnyen mozgósíthatóvá váltak. A hadvezér és a zsoldosai között egymásra utaltság jelent meg, így a hadvezér fel tudta használni seregét önnön céljai elérésére, tehát katonai diktatúrára. Marius hétszer volt consul.
Gaius és Tiberius Gracchus, valamint Marius is populares – tehát néppárti – volt. Velük szemben a szenátorok, az optimaták a köztársaság régi rendjét akarták visszaállítani. I.e.2 század végére a néppártiak és az optimaták között harc dúlt az említett okok miatt. I.e.1. században polgárháborúk sora jellemző Rómában.
Livius Drucus: ( i.e.91. – néptribunus )
Ő is a Licinius-féle földtörvényt akarta feleleveníteni, valamint a szövetségesek ügyét is előhozza. Ez utóbbi terve miatt meggyilkolták. Mindez ahhoz vezetett, hogy i.e.90 és 88. között a szövetségesek sikeres háborút indítottak Róma ellen.
Az általános helyzet az i.e.1.században:
A szenátorok és optimaták úgy gondolták, hogy a néppártiak túl sok eredményt értek el, s ellenezték a reformokat is. A hadsereg parancsnoka és a katonák között szoros kapcsolat alakult ki ( amely hatalmi diktatúrához is vezethet ). Tiberius Gracchus óta nyílt polgárháború dúlt, így az optimaták megbíztak egy konzervatív vezetőt azzal, hogy rakjon rendet az országban.
L.C.Sulla: ( i.e.82. – előkelő származású optimata, a szenátori párt hadvezére )
Az optimaták Lucius Cornelius Sulla mellé állnak. Ő i.e.82-ben mint diktátor tartható számon. Azzal bízták meg őt, hogy ölje meg a néppárti politikusokat. Hadseregével bevonult Rómába, s menekülésre késztette a politikusokat. I.e.88-ban a Fekete-tenger déli részére vezetett hadjáratot. S ezalatt a néppártiak visszatértek Rómába – bekerítve ezzel az optimatákat. Sulla ekkor tért vissza, s nyilvánosan meg akarta ölni a néppártiakat. Katonai diktatúráját i.e.82-től számítjuk. Sulla alkalmazza a PROSCRIPTIOt, amely azt jelentette, hogy listát készített azon személyekről, akik ellenfelei voltak. Főleg lovagi származásúak (esetleg szenátorok) szerepeltek a névsorán. Sulla büntetlenül megölhette ellenfeleit. A szabad pénzt, a rabszolga földet kapott Sullától. A lovagoktól Sulla vette el a bíráskodás jogát. A szenátus létszámát 300-ról 600-ra emelte fel. A néptribunus tisztségét leértékelte, ugyanis megfosztotta őket vétójoguktól, és nem is javasolhattak törvényeket. Aki egyszer betöltötte e tisztet, azt nem választhatták újra. Tízezer rabszolgát felszabadított, s polgárjoggal ruházta fel őket. Így befolyásolták a népgyűléseket Sulla javára. Felvett neve: Cornelius.
Sulla célja tulajdonképpen a jogi hatalom kiépítése volt ( amelyet a diktatúra és a hadsereg adott neki). I.e.79-ben mondott le a tisztségéről. A polgárháborút Sulla módszerei tették még durvábbá.
I.e.81. és 79 között tartotta fenn hatalmi diktatúráját. I.e.74 és 71 között tört ki a Spartacus-féle rabszolgafelkelés. Ezt megelőzően is voltak már felkelések. I.e. 137 és 132 között a Szicíliai rabszolgafelkelés ( Euneus vezetésével ), illetve i.e.104 és 101 között a Szicíliai felkelés ( a második ).
Spartacus Capua-beli gladiátor volt ( Róma és Nápoly között.), trák származású vívómester. A gladiátorok a nép szórakoztatására szolgáltak. A fegyvert jól forgatták, hadifoglyok voltak, de a legügyesebbek is csak néhány évig éltek. A Spartacus felkelés legfontosabb okai: a rossz bánásmód, a nagy fizikai igénybevétel, megélhetési gondok, a gladiátorokkal való kötelező küzdelem.
I.e.74-ben Capuában tört ki ezen felkelés Spartacus vezetésével. A céljuk az volt, hogy a rabszolgák visszajussanak szülőföldjükre, s ott szabadon élhessenek. Sokan csatlakoztak a felkeléshez, például kelta, germán, trák rabszolgák is. Vezúv hegyére másztak fel, a hadsereg azonban bekerítette őket. Végül indákon leereszkedve menekültek meg. A katonákkal való ütközet során győzelmet arattak felettük. Az ellenük küldött seregeket mindig legyőzték. A csizma sarkában azonban ( mivel nem tudtak átúszni Szicíliába) vereséget szenvedtek. Crassus – aki Sulla párthíve volt – nagy szerepet játszott a felkelés leverésében. I.e.71-ben Brundisiumnál verték le a 100000 fős csapatot. Megtorlásként 6000 rabsolgát feszítettek keresztre a Rómából Capuába vezető út mentén.
Ezen felkelés jelentős változásokat eredményezett a rabszolgák életében. Ezután vált lehetővé számukra, hogy különmunkát vállaljanak, s pénzzel kiválthassák magukat. Így lehetett belőlük libertinus: felszabadított rabszolga. Egyre gyakrabban alkalmaztak colonusokat ( szabad bérlőket ) is. Ők a nincstelenek, a szabadok és a polgárjoggal rendelkező szegényebbek köréből kerültek ki, s volt érdekük a jó termelésre.
A köztársaság válságát úgy próbálták megoldani, hogy kiírtották az ellenzéket, s egyre több kérdést katonai erővel tisztáztak.
I.e.1.századra a hadvezérek szerepe megnőtt. Két hadvezér tűnt ki különösen: Crassus ( aki leverte a Spartacus-felkelést és Sulla híve volt ) és Pompeius ( aki nagyon ismert volt ). Ő tisztította meg a Földközi-tengert a kalózoktól, akik egész Ostiáig ( Róma kikötője ) merészkedtek, így veszélyeztetve a gabonaellátást.
I.e.70-re a két hadvezér népszerűsége igen megnőtt, s együtt lettek consulok. Pompeius Földközi-tengeri feladatai miatt veteránjainak földet, magának pedig diadalmenetet kért. A szenátus megtagadta tőle a fentieket, így ellentétbe kerültek egymással.
Julius Caesar éberen figyelte a helyzetet. Ő előkelő római származású férfi volt, akit rokoni szálai a néppártiakhoz fűztek, ugyanis nagynénje Marius felesége volt. I.e.105 és 102 között született, s Sulla idejében nézetei miatt Argoszra menekült. Kiválóan képzett szónok és jó hadvezér volt.
Julius Caesar:
I.e.63-tól pontifex maximus volt ( a legelőkelőbb papi méltóság ) egész élete végéig. I.e.60-ban Caesar és Pompeius kibékültek egymással ( Caesar megpróbálta orvosolni Pompeius sérelmeit ). I.e.58-ban Crassus, Caesar és Pompeius megalakították az I.Triumvirátust, amely a szenátus tudta nélkül létrehozott titkos szövetség. Caesar i.i.59-ben földet adott Pompeius veteránjainak, ugyanis ekkor ő volt a consul. A diadalmenetet is jóváhagyta. A három férfi a birodalom három fő tartományának címét akarta:
- Proconsul Pompeius: Hispánia
- Julius Caesar: Galícia
- Crassus: Szíria
Caesar államépítő tevékenysége:
– Minden római méltóságot a saját kezébe összpontosított
– Életfogytiglani diktátor volt, aki nyíltan szakított a köztársasággal
– Nagyarányú földosztásokat rendelt el, ahol a három- vagy többgyermekes családok voltak előnyben
– A szenátus létszámát 600-ról 900-ra emelte fel, és katonáit, valamint a provinciabelieket nevezi ki e posztra
– A római polgárjogot kiterjesztette ( néhány provinciabeli település is kapott polgárjogot )
– Aranypénzt veretett: denarist ( – a kereskedelem fellendült )
– Adóreformot vitt véghez ( csökkentek az adók )
– Naptárreformot hajtott végre : Szoszigenész egyiptomi csillagász naptárát tette hivatalossá
– Az első újság megjelenése is a nevéhez fűződik.
Amikor Crassus meghalt, a triumvirátus felbomlott, a helyzet pedig kiéleződött Pompeius és Caesar között, ugyanis i.e.59-ben Pompeius egyedül lett consul ( ami példátlan az eddigi történelemben ), s katonáira támaszkodva egyedüli hatalmat gyakorolt. Caesar is consul akart lenni, s a Rubico folyó átlépésekor mondta: ² Alea jacta est.² Caesar elől elmenekült Pompeius, sőt a szenátus is.
I.e.48-ban a Pharszaloszi ütközetben Caesar leverte Pompeiust. Ekkor mondta: ²Veni, vidi, vici.²
Caesar a Római Birodalom nagyura lett: volt már consul, cenzor, néptribunus, hadvezér; mögötte állt a hadsereg és akarata nélkül senki sem tölthetett be fontosabb posztot.
Nagy hibája volt azonban, hogy katonai diktatúrával próbálta megoldani a gondokat, a köztársaság felszámolására törekedett. Nem vette észre, hogy sok a köztársaságpárti, s nem egyik napról a másikra kell változtatni. A másik nagy hibája az volt, hogy képtelen volt megöletni ellenfeleit, inkább megbocsátott azoknak.
Bár a szenátus is alapvetően Caesar ellen volt, az mindig megbocsátott nekik. A szenátu s mégis összeesküdött ellene, s i.e.44-ben ( márc.15. ) 21 késszúrással meggyilkolták. Ekkor – utolsó mondatai közt – mondta szállóigévé vált mondatát: ²Et te mi filli, Brutus?²