Moliere: A fösvény



Moliere eredeti neve Jean Babptiste Poquelin. Apja révén – aki kárpitos volt a királyi udvarban – jó taníttatásban részesült. Egy vándorszínész csoport ismertette meg vele a mûvészet, a színjátszás örömét. Moliere ennek a csoportank írt számos mûvet, a Fösvény címût is. Az íro prózában írta ezt az alkotását, amiért sokan lenézték. Komédiáihoz három forrást használt fel: az ókori komédiákat, az olasz ‘comedia del arte’ rögtönzott, és a francia ‘farce’ (vásári komédia) mûveit.

Moliere a komikum mindkét változatát beillesztette mûveibe, de alkotói korszakanak megfelelõen egyik vagy másik nagyobb súllyal szerepel. A Fösvény címú mûvében a jellemkomikum ábrázolása van elõtérben, de helyzetkomikumokat is találunk.

Az elsõ felvonás harmadik jelenetében Fecske okos közbeszólásai, a zsugori apa szavainak kiforgatása, annak félelme a kirablástól teszi nevetségessé, humorossá a jelenetet. (“Életemben nem láttam ilyen gonosz csontot”, “Nincs álmom ettõl a kötnivaló inastól”)

A veszekedésig fajuló gunyoros humor is megmutatkozik a negyedik jelenetben: Eliz összeveszik apjával azon, hogy kihez menjen férjhez.

(“- (bókol) Engedelmeddel atyám, nem óhajtok férjhez menni.

– (gúnyosan visszabókol) Endegelmeddel kislányom, angyalkám én meg azt akarom, hogy férjhez menj.”

– “Inkább megölöm magam, de ilyen férj nem kell.

– Nem ölöd meg magad, s õ lesz a férjed”)

A zsugori telhetetlenség bemutatására tragikomikus elemeket használ fel az író. Például amikor Cleante megkapja hitelezõje levelet. Iniasával egyutt a közönség is visszahõköl a mérhetetlen kötelezettségek felsorolásakor. Szintén ezt mtuaja be az a jelenet, melyben Harpagon észreveszi, hogy ellopták a pénzét, és megõrülve saját magát kergeti a kertben.

A negyedik jelenetben Fecske és Fruzsina beszélgetésébõl ismerhetjuk meg Harpagont. Ebben a tragikomikus leírásban a szolgálók szókimondása révén tudjunk nevetve megismerni a fukarság emberemésztõ értéket. Jakab jóhiszemûen sorolja fel gazdájanak a róla keringõ pletykákat (túlzásokkal telített jellemrajzot adva), miközben a közönség majd megszakad a nevetéstõl.

A szavak, vélemények átalakításából, a halkan kimondott gondolatok megmásításából is adódnak furcsa helyzetek. Ezek néha jótékony célúak (Pl.: Jakab kibékíti Harpagont és Cleantet), de inkább rossz célra használják a szereplõk (Pl.: Mariannt bemutatja Fruzsina). A szó puszta eréjenek pedig az apa gyûrûje látja kárát.

Az egyik legnevetségesebb rész, amikor Fruzsina egy kis pénzt remélve hamisan dícséri Harpagont. Fantasztikus ügyességgel hiteti el urával, hogy milyen fiatalos, erõs stb., és közben beszámol leendõ felesége erélyeirõl, amelyek persze (szintén) nem igazak: “Minnél vénebb, õneki annál elragadóbb.”, azert szakított az esküvõ napján a võlegénnyel, mert “csak” 56 éves volt és nem kellett neki szemüveg az íráshoz, “csak aggastyán iránt érez hajlandóságot” és efejta badarságok.

A helyzetkomikum leginkább a félreértésekbõl és egyes szereplõk homályos céljaiból adódnak. Ilyen például az a jelenet, melyben Valér azt hiszi, hogy Elizzel való kapcsolata miatt zavarják, pedig vallatói a pénzesládáról és annak eltûnésérõl akarnak hallani. Vagy pedig, amikor Cleante nem tudta, hogy apja neki szánta Mariannt, azért mondott róla minden rosszat, mert azt hitte, hogy apja akarja feleségül venni.

Moliere a komikum két fajtájának lehetséges alosztályait kimerítve tette érdekessé ezt a mûvet. Egy olyan történetet alkotott, amely az idõszakadék ellenére még napjainkban is humorosnak is mondható.