Kosztolányi Dezső

A Nyugat körül létrejött írói csoportosulás kiemelkedő tagja, író, költő, esszéista. A délvidéki Szabadkán született, polgári családban. Tanulmányait az apja által igazgatott gimnáziumban kezdte meg. Beteges gyerek volt. Később a pesti egyetemen volt magyar-német szakos hallgató. Már diákkorában vonzódott az irodalomhoz. Itt ismerkedett meg Négyesi László irodalmi szemináriumán Babitscsal és Juhász Gyulával. Újságíró lett, igen sok lapnak volt munkatársa, természetesen a Nyugatnak is. 1908 és 1910 között sokat utazott. A háború lesúlytotta, rettegéssel töltötte el. Irói tekintélyét mutatja, hogy a magyar Pen Club elnökének elsőként őt választották meg. A harmincas évek elején kiderült, hogy rákos; hosszú szenvedés után halt meg 1936-ban.

Kötetcímei:

– Négy fal között

– A szegény kisgyermek panaszai

– Kenyér és bor

– Számadás

Mint aki a sínek közé esett

A beszélő szempontja dominál, az ihlet születésének állapota jelenik meg. Az ötször megismétel, tehát hangsúlyozottan kiemelt hasonlat a halál, a meghalás pillanatát villantja fel, s arra az általánosan elfogadott vélekedésre épül, hogy az ember a halál közvetlen közelében újra végigéli múltját.

A vers voltaképpen nem egyéb, mint részletező hasonlat, s az utolsó sorok fejezik ki az egész ciklus célkitűzését az impresszionista látásmódnak megfelelően. Az „örök” dolgok álandóságával szemben az indító költeményben minden fut, minden mozog, s a halált hozó robogó vonatkerekek zakatoló, kattogó monotóniáját érzékelteti a vissza-visszatérő kezdő soron kívül a bokorszerűen halmozódó három rím egyhangúsága is.

Kosztolányi a regénynek és a novellának is kitűnő művésze volt. Novelláiban többnyire valamilyen lélektani tétel, igazság ölt formát. Az események önmagukért nemigen érdekelték, az emberi cselekedetek rejtett rugóit, titkait kívánta felderíteni. Érett elbeszéléseiből általában az derül ki, hogy milyen kisszerűen, nevetségesen, értelmetlenül élnek az emberek elnyomorító, ostoba kényszerek között az adott társadalomban. Irónikus ábrázolása mögött mindig érezhető az emberi részvét, s ez későbbi írásaiban már tiltakozássá erősödik.

Édes Anna

Egyik legszebb regénye az Édes Anna. A szorgalmas, dolgos mintacseléd, Édes Anna, váratlanul és látszólag indokolatlanul megöli gazdáit, Vizy méltóságos urat és feleségét. Ennek az „érthetetlen” szörnyű tragédiájának lelki rejtélyeit kívánja megfejteni az író. Gazdái „jó bántak” Édes Annával, vendégeik előtt büszkélkedtek vele, elismerték alázatos munkáját, ragaszkodtak hozzá, csa éppen gépként, tárgyként kezeték, s nem vették emberszámba. Anna maga sem tudja, hogy csendes szelídsége, engedelmessége mögött az emberi megalázottság milyen rejtett indulatai lappanganak és halmozódnak, s az öntudatlan lelki sérelmek is meglepetésszerűen fakadnak fel benne, s ekkor követte el borzalmas tettét.

A regény cselekménye a proletárdiktatúra bukása utáni első hónapokban történik, éppen akkor, amikor az úri világ kényelmesen kezdi berendezni a maga fényűző életét. Kosztolányi a regényében keserűen bírálta a kor társadalmi rendjét, s rokonszenvvel fordult a szegények, az elnyomottak felé.