József Attila: Óda és Radnóti Miklós: Tétova óda – összehasonlító elemzése

1., A két költő magánéletének alakulása különböző, életkörülményük, egyéniségük.

József Attila: Az örökké magányos, a mindig társ után kapaszkodó ódájának az ihletője alkalmi társ, ismeretlen személy (1933. Lilafüred, Irókongresszus).

Radnóti Miklós: fiatalon tudatosan választott szerelme, és felesége, Fanni, aki biztosította neki a költői ihletet adó otthont.

2., A két vers műfaji és témabeli azonossága: aki kívánt és keresett társban segítséget kapni az élet problémáihoz, az írói küldetés megvalósításához; a szerelem lendülete sodorja a mondanivalót.

3., A versek gondolatmenetének azonossága:

– A nő alakjának felidézése, amikor a költő már egyedül maradt, s a környezetből a világmindenség egészét fejezi ki.

József Attila: „Ki szóra bírtad egyaránt … a világmindenséget”

Radnóti Miklós: „Szerelmem rejtett csillagrendszerét”

– A természet illetve a tárgyak őt idézik:

József Attila: törékeny lombok, szél, patak

Radnóti Miklós: cukordarab, méz, telítő vizespohár

– Egyé válik a szeretett lénnyel

József Attila: „némán ülsz fülemben”

Radnóti Miklós: „Benned alszom én is”

-beteljesült, viszonzott szerelem

József Attila: „bölcső, erős sír, eleven ágy”

Radnóti Miklós: „nem vagy más világ”

4., A gondolatok különbsége:

József Attila: a lány bizonytalan alakja a változó természetben szétfoszlik.

Radnóti Miklós: a feleség a megbízhatóság szimbóluma

József Attila: az ellentétek egységében érzi a szerelem lényegét (kegyetlenség-jóság, nap-homály)

Radnóti Miklós: az örökké változó biológiai lény, s mégis állandó érzés jelképe a feleség.

5., Az ódák hangulati végkicsengése különböző:

József Attila: vágyakozás az el nem érhető biztonság után (mellékdalban: „talán”, feltételes és felszólító módú igék)

Radnóti Miklós: a megnyugvást adó társ pihenve is erőt ad. („kezed párnámra hull”), optimizmussal zárul.