SPÁRTA – Társadalma – Spártát a dórok hozták létre, meghódítva az Eufrátesz völgyében élő akhiáokat. A spártai polgároknak egyenlő nagyságú földbirtok jutott. A földeket, s a hozzájuk tartozó akhiáokat (helóták=foglyok), akik a földet művelték, nem lehetett eladni. Az egyenlő nagyságú földbirtokok létesítésén kívül a vaspénz bevezetésével is a vagyoni különbségek kialakulását igyekeztek megakadályozni. A spártai polgár fő feladata a katonáskodás volt, hiszen csak így tudták fenntartani a leigázottak felett a hatalmukat, s csak így tudtak újabb földeket és munkaerőt szerezni. Spártában is léteztek olyan elemek, akik szabadok voltak, de nem rendelkeztek politikai jogokkal. Körüllakóknak nevezték őket, mivel Spárta peremterületein éltek. Részben akhái, részben dór ősöktől származtak, s létszámuk háromszorosan haladta meg a polgárjoggal rendelkezőket. Földjeik is lehettek, de fő tevékenységük ipari jellegű volt. A spártai társadalom harmadik, s egyben legalsó rétegét a meghódított akháiok, a helóták képezték, akik földművelést végeztek. Nem rendelkeztek semmiféle politikai joggal, bármely spártai megölhette, megszégyeníthette őket. A helóták létszáma tízszeresen felülmúlta a spártai polgárok számát. Ez az elnyomási forma eredményezte, hogy Spárta katonaállammá vált, ahol a polgárok legfőbb feladata a katonáskodás volt.

Az állam – a tényleges hatalom két szervezet kezében volt. Az egyik a vének tanácsa, mely a két királyból és a 28 vénből állt. A királyok háborúban hadvezérek voltak, békében a vallási szertartások irányítását végezték. A vének tanácsának jelentős volt a szerepe, ez a szervezet tehetett javaslatot a népgyűlésnek, hogy miről tárgyaljon, s ha a döntés nem volt a vének szerint kedvező, szétoszlathatták azt. A vének tanácsa mellett még választottak 5 felügyelőt, akik az állam életének tényleges irányítói voltak. A 30. évüket elért polgárok tölthették be egy évre ezt a tisztséget. Feladatuk volt a bíráskodás, rendőri felügyelet, tisztviselők ellenőrzése, külpolitika, stb.

Nevelés és életmód – a spártai nevelés fő célja az állam jellegéből adódóan fiúk esetében a jó katona, lányok esetében a jó katonát nevelő anya volt. Hogy jó katonákat tudjanak nevelni, a kevésbé életképeseket kitették a Taügetoszra, hogy ott pusztuljanak el.

ATHÉN – Az i. e. V. század közepe a demokrácia virágkora Athénban, ennek vezető politikusa Periklész volt. 15 éven át évről évre megválasztották első sztrategosznak, s így az athéni állam tényleges vezetője volt. A sztrategoszi tisztség egyike volt a kevés választott hivatalnak, miáltal kiemelkedett a sorsolás következtében méltóságukat vesztett tisztségek közül. A szegényebbek megélhetését veszélyeztette az időigényes politikában való részvétel, ezért a kiesett jövedelem pótlására bevezették ezen rétegek számára a napidíjat. Ezen az úton járt Periklész, amikor az esküdtbíróságon végzett munkáért, majd később a görög politikai életben sajátos szerepet játszó színházi előadásokon való megjelenésért is napidíjat fizettetett az állammal.

Gazdaság – az athéni államnak nem okozott jelentősebb megterhelést a napidíjak rendszere, mert ugyan a polgárok nem fizettek adót, de a felszabadított rabszolgák igen. Jelentős volt a vámokból, a bírságokból és az ezüstbányákból befolyó jövedelem is. Alapvetően Athén jóléte azonban a gazdaság virágzásán nyugodott. A mezőgazdaság továbbfejlődött abba az irányba, amelyre a gyarmatosítást követően tért rá, vagyis gabona helyett szőlő, olajbogyó, gyümölcsök, zöldségek termelése. Az iparban is jelentős fejlődés tapasztalható, virágzott a kerámia-, a fémipar, a hajóépítés és a nagy építkezések az építészetet is külön iparággá tették. A legjobban fejlődő ágazat a kereskedelem volt. Egyrészt lebonyolította Athén növekvő be- és kivitelét, másrészt jelentős közvetítő kereskedelmet folytatott, melyet Athén tengeri fölénye biztosított.

Társadalom – Athén társadalmának közel fele a virágkorban is polgárjoggal rendelkezők és családtagjaik közül került ki. A jogi egyenlőség létrejött a polgárok között, a vagyoni különbségek azonban nőni kezdtek. Enyhítették a különbségeket Periklész intézkedései, amik a vagyonosokra többletkiadásokat róttak, s a szegényeket napidíjjal támogatták. Született egy új rendelkezés is, mely szerint athéni polgár csak az lehetett, kinek mindkét szülője athéni polgár volt. A törvény értelmében sokan visszamenőleg is elvesztették polgárjogukat. Az athéni demokráciában is jogtalanok voltak a rabszolgák, szerszámnak tekintették őket. A demokráciában az állam életét a népgyűlés irányította, mely havonta 2-3-szor ülésezett a piactéren. Politikai joga volt minden 20. évét betöltött, athéni születésű szabad férfinak, aki polgársággal rendelkezett. A népgyűlésen hozták a törvényeket, tárgyalták a pénzügyeket, meghallgatták a követeket, döntöttek háborúról, vagy békéről. Kézfeltartással vagy cserépszavazással választottak. A demokrácia első embere a sztratégosz volt, aki a hadvezéri tisztséget is ellátta.

A demokrácia fénykora Görögországban

A görög föld nem nagy birodalom volt, hanem kisebb egységek ún. poliszok alkották. A poliszok különbözô jellegűek és típusúak voltak. Kezdetben valamennyi arisztokratikus berendezkedésű volt, azonban késôbb eltérô fejlôdést mutattak, melynek oka a különbözô típusú fejlôdés.

Két fejlôdési típust különböztethetünk meg:

• Spárta (árutermelése nincs, nincs kereskedelme, tipikus katonaállam)
• Athén (árutermelési és kereskedelmi berendezkedésű)

I. A köznép harcai az arisztokrácia ellen

A köznép (démosz) harcot indított az arisztokrácia ellen politikai részesedésért. Az ipar és a kereskedelem fejlôdése az árutermelés, majd a pénzhasználat kialakulása megnövelte az arisztokrácia gazdasági és politikai halalmát, viszont általában megnehezítette a parasztság helyzetét. Az egyre jobban elaprózódó kisparaszti birtok nem gyôzte a versenyt az arisztokrata nagybirtokkal, s mindjobban eladósodott. Az arisztokraták bekapcsolódva az árutermelésbe, mind nagyobb mértékben akarták növelni birtokaikat, s biztosítani kívánták a megműveléshez szükséges munkaerôt. Ezért a fizetni nem tudó adósaikat adósrabszolgájukká tették.

1. i.e. 621. Drakon írásba foglalta a törvényeket (Drakon „véres” törvényei)

Ezen törvények igen szigorúak voltak, s túlnyomórészt az arisztokrácia érdekeit szolgálták. Mégis – mivel írásba foglalt, ismert törvények voltak – némi határt szabtak az arisztokrata bíróságok önkényének. A démosz elônye tehát abban állt, hogy megszűnt a törvény önkéntes alkalmazása. (szólásjog (arisztokrácia-ellenes értelmezése lehet ezáltal a törvénynek (csökken a rétegek közötti feszültség)

2. A démosz legnagyobb sérelme (fôleg a parasztságé) az adósrabszolgaság veszélye volt. Ezt Drakón sem szüntette meg, ezért a társadalmi harcok egyre élesedtek. I.e. 594-ben az arisztokrácia és a démosz közös megegyezéssel Szolónra(az i.e. 594. év arkhonja, a hét görög bölcs egyike, költő és államférfi) bízta azt a feladatot, hogy az állam ügyeit rendezze.

Szolón olyan államrendet tartott helyesnek, ahol az emberek szabadok, függetlenek, ahol az egyénnek joga, sôt kötelessége, hogy a közösségre hasson, de ahol felelôs is tetteiért és szavaiért, s nem akarja kivonni magát az egész közösséget érintô feladatok, terhek vállalása alól sem, ahol tehát egyén és közösség viszonya kölcsönös. Ez a felfogás azóta is alapelve minden demokratikus közösségnek.

Szolón egy átfogó reformot ill. alkotmánytervezetet dolgozott ki, amely demokratikus berendezkedés körvonalát rajzolta meg. Ennek megvalósítása még nem volt megvalósítható, de az adósrabszolgaság intézményét sikerült eltörölni. Az adósrabszolgaság eltörlése után az athéni polgár adósságáért csupán vagyonával volt felelôs, személyével nem. A külföldre eladottakat államköltségen váltották ki és az eladósodott parasztok visszakapták földjeiket.

A démosz és az arisztokrácia közti harc során a legtöbb poliszban bizonyos egyensúlyi helyzet alakult ki. Az arisztokrácia birtokolta a földet és a politikai hatalom nagy részét. A démosz kezében bolt a gazdasági hatalom jelentôs része, a termelésben egyre fontosabbá váló ipar és kereskedelem. Az arisztokrácia tehát már nem tudta a politikai hatalmat szilárdan a kezében tartani, a démosz viszont még nem olyan erôs, hogy gazdasági súlyánál fogva meg tudja ragadni a politikai hatalmat.

Ebben az egyensúlyi helyzetben egyes arisztokraták, akik maguk is érdekelve voltak a kézművesség és a kereskedelem fejlôdésében, a démoszra támaszkodva erôszakos úton ragadták magukhoz a hatalmat, és uralmukat az arisztokrácia háttérbe szorításával gyakorolták.

Ezt a – lényegében a démosz érdekeit szolgáló – rendszert nevezzük Türannosznak.

3. Peiszisztratosz megteremtette a Türanniszt (i.e. 561-527)

(Athénban Szolón reformjai után kialakult egyensúlyi helyzetben)

Peiszisztratosz véget vetett a belsô harcoknak, s ezzel a gazdasági élet fölvirágzásához teremtett alapot. Az iparosoknak a türannisz (zsarnokuralom) alatt végbemenô nagy építkezések adtak bôséges munkalehetôséget. Peiszisztratosz külpolitikája egész sor fontos polisszal teremtett baráti kapcsolatot, s ez nemcsak politikailag növelte Athén jelentôségét, hanem kereskedelmét is fejlesztette. A parasztságot a vidékre kiszálló bíróságokkal védte az arisztokrácia hatalmaskodásától. A démosz megerôsítését szolgálta Peiszisztratosz vallási politikája is: az elsôsorban az arisztokrácia körében népszerű istenalakok ellensúlyozására elôkelô szerepet juttatott az inkább a parasztság körében kedvelt istenalakoknak.

Ahhoz, hogy a démosz gazdaságilag tovább tudjon fejlôdni, a politikai hatalmat is birtokába kellett vennie. A türannisz ezt nem engedte, s így a démosz fejlôdésének gátjává vált: ezért el kellett buknia. A türannoszok természetesen nem akarták a hatalmat átadni. A feszültség Peiszisztratosz utódai alatt egyre nagyobb lett, végül i.e. 510-ben elűzték a türannoszokat.

4. A nép Peisztratosz fiainak uralma altt megdönti a rendszert és Kleiszthenészt juttatják a hatalomra. A türannoszok elűzése után Kleiszthenész szervezte újjá az államot i.e. 508.

Kleiszthenész közigazgatási reformot hajtott végre.

Attika lakosságát területi alapon tíz phülébe (fűlé=kerület) osztotta.

Minden phülé három részbôl állt:

– az egyik volt a városban

– a partvidéken

– a harmadik a szárazföld belsejében lévő terület.

Egy-egy phülébe tehát mindenféle lakóhelyű, foglalkozású és társadalmi helyzetű ember került, így a szavazás alkalmával a helyi arisztokrácia nem érvényesíthette befolyását. Ez azért is volt jelentôs, mert minden phülé 50-50 tagot küldött az Ötszázak Tanácsába, ahol tehát minden társadalmi csoport képviselve volt.

A kerületek választották a hadvezéreket (Sztratégos), kerületenként egyet-egyet, a külpolitika, a törvényhozás ügyeiben döntô és a tanácsot ellenôrzô népgyűlésnek (ekklészia) viszont minden athéni állampolgár tagja volt.

Az Ötszázak Tanácsa vitatta meg elôzôleg a népgyűlés határozatainak végrehajtásáról is. A tanács tagjai és a tisztviselôk egy évig maradtak hivatalban, és ezalatt fizetést kaptak. A hatalom birtokosa a népgyűlés lett, melynek minden teljes jogú athéni polgár tagja volt. Ez hozta a törvényeket, választotta (sorsolta) a tisztviselôket, döntött a háború és béke kérdésében.

A közigazgatási reform eredményeként létrejött a demokrácia!

Az Ötszázak Tanácsa volt tehát a legfôbb törvényhozó hatalom. Mivel így a politikai hatalom a többség kezébe került megvalósult a demokrácia, s ezzel együtt megszűnt az arisztokrácia egyeduralma. Az athéni nép tehát önmagát kormányozta. Az athéni polgárok így nemcsak szabadok, de lényegében politikailag egyenjogúak lettek. Ebbôl az arisztokráciát sem zárták ki, ellenkezôleg: ami eddig csak az arisztokráciák illette meg, az most minden szabad polgárra kiterjesztették.

Kleiszthenész reformja betetôzte a Szolónnal kezdôdô és Peiszisztratosz-val folytatódó fejlôdést.

A démosz és az arisztokrácia osztályharca a démosz politikai gyôzelmével végzôdött, megvalósult a démosz uralma, a demokrácia. Athén arisztokratikus államból demokratikus állammá alakult.

Ötszázak Tanácsa: Az Ötszázak Tanácsa dolgozta ki azokat a törvényeket amelyek a legfôbb törvényhozó hatalom a népgyűlés elé kerültek. Az Ötszázak Tanácsának tagja lehetett minden teljes jogú athéni polgár.

A tisztségek: – évenként választott 10 hadvezér (sztratégosz). Eltért ez a tisztség a többitôl abban is, hogy ezt egy évnél tovább is lehetett viselni, s nem járt évenkénti számadási kötelezettséggel. Periklész 15 éven át volt sztratégosz.

– az igazságszolgáltatást esküdtbíróságok végezték, ennek tagjait naponta sorsolással állapították meg. A választott személy 30 életévét betöltött teljes jogú polgár lehetett, aki szolgálata fejében napi díjat kapott. Ez biztosította azt, hogy a kevésbé tehetôsek is részt vállalhassanak a munkából.