Milyen számot nevezünk prímszámnak? Mikor mondjuk, hogy két vagy több egész szám relatív prím?

A pozitív egész számokat osztóik száma szerint három csoportba sorolhatjuk:

  • Egy osztója van: az egyetlen ilyen szám az 1.
  • Kettő osztója van (1 és önmaga): ezeket a számokat nevezzük prímszámoknak (vagy törzsszámoknak).
  • Kettőnél több osztója van: ezeket a számokat nevezzük összetett számoknak.

Két, vagy több egész szám relatív prím, ha az 1 –en és a –1 – en kívül nincs más közös osztójuk. (Ilyenkor a legnagyobb közös osztójuk az 1.)


Mit értünk két vagy több egész szám legkisebb közös többszörösén? Hogyan határozható meg?

Két vagy több egész szám legkisebb közös többszöröse az a legkisebb pozitív egész szám, amely az adott számok mindegyikének többszöröse. A és B egész számok legkisebb közös többszörösének jele:  [A,B]
Meghatározása:  a számokat prímtényezőkre bontjuk, és azokat a prímszámokat, amelyek valamelyik számban szerepelnek, az előforduló legnagyobb hatványkitevőre emeljük és összeszorozzuk.


Mit értünk két vagy több egész szám legnagyobb közös osztóján? Hogyan határozható meg?

Két vagy több egész szám legnagyobb közös osztója az a legnagyobb egész szám, amely az adott számok mindegyikének osztója. A és B egész számok legnagyobb közös osztójának jele:  (A,B)
Meghatározása:  a számokat prímtényezőkre bontjuk, és azokat a prímszámokat, amelyek mindegyik számban szerepelnek, az előforduló legkisebb hatványkitevőre emeljük és összeszorozzuk.


A haláltudat hatása Kosztolányi életművére

Költészetének kezdetén nem a valóságélményeiből táplálkoztak versei, hanem a századvég modern költőit követte. Verseiben nem eszméket hirdetett, hanem elsősorban dallamokat, hangulatokat teremtett. Lírája az impresszionizmus jegyében bontakozott ki. A közéleti politikától elzárkózik, neki az eredetiség a megfogalmazás a fontos. Hiányzik belőle a küldetéstudat, a pályakezdés időszakában a személyes én világa fogalmazódik meg verseiben, formagazdagság jellemzi, szintúgy, mint Babitsot. A néha öncélúnak látszó fiatalkori könnyedség, a formai bravúr a világháború idején kezd eltűnni művészetéből. Észreveszi mások szenvedését, a szegények nyomorát, s önvád gyötri a maga gondtalanabb életéért. Kései költészetében a közélet a világ felé fordul, formagazdagsága leegyszerűsödik, klasszicizálódik. Költészete a halál közelségében teljesedett ki igazán. Az élet végső, nagy kérdéseivel, a lét miértjével, az egyéni megsemmisülés iszonyatával és a testi szenvedés kínjaival szembesült. Kiskorában örökösen betegeskedett: vékony volt, sápadt, ideges; naponta többször fuldoklási roham fogta el; neuraszténiás asztma gyötörte, s állandóan a haláltól rettegett. Súlyos, gyógyíthatatlan betegségének első tünetei 1933-ban jelentkeztek. A műtétek és a kezelések ellenére állapota nem javult, összesen kilenc műtéten esett át, hangját ideiglenesen elveszítette, s végül mesterségesen táplálták. Betegségének voltak olyan szakaszai, amikor viszonylagosan jobban érezte magát. 1935-ben megismerkedett Radákovich Máriával, a kései szerelem hatására eufórikus hangulatba került. 1936-ban egészségi állapota gyorsan rosszabbodott és többévi szenvedés után ínyrákban meghalt Budapesten.

Legnagyobb költeményeit az elmúlás könyörtelenségének egyre erősödő tudata, a megsemmisüléstől való félelem váltotta ki, mégis az élet szépségéről, az emberi méltóság dicséretéről szólnak a halál közelségében született legszebb alkotásai. Utolsó verseskötete 1935-ben jelent meg Számadás címmel, melynek versei megtervezett sorrendjükben fejtik ki tényleges művészi hatásukat.

A Számadás jelentős darabja a Halotti beszéd, melyben nem a saját, hanem egy másik, egy embertestvér halálán töpreng el a költő. A cím és a két megszólítás („Látjátok feleim” – „édes barátim”) legelső összefüggő szövegű nyelvemlékünket, a Halotti beszédet idézi fel, s egyszerre távlatot ad a Kosztolányi versnek: arra késztet, hogy évszázadokat átívelve összehasonlítsuk a két temetési beszédet. Az 1200 körül keletkezett prédikációban a középkori szerzetes a bibliai történettel igazolta a halál elkerülhetetlenségét, sorra figyelmeztetett, hogy mindnyájan a sír felé haladunk. Kosztolányi nem a halála rettenetéről, szól elsősorban, hanem sokkal inkább az élet ősi titkáról, az ember méltóságáról. A halotti beszéd egyetlen központi gondolatot fejt ki részletesebben: minden ember egyedüli, senki mással össze nem téveszthető. A halál tehát olyat semmisít meg, ami soha többé nem lelhető fel a végtelen térben, sem a végtelen időben: „Szegény a forgandó, tündér szerencse, / hogy e csodát újólag megteremtse”. Minden ember, különös, kiismerhetetlen világ: halála a világmindenség pótolhatatlan vesztessége. Ezt a gondolatot emeli ki az első szakasz végén a megrövidült sorok rímeinek furcsán ható csilingelése: „de nincs már. / Akár a föld: / Jaj összedőlt / a kincstár.” A rímek önálló életre kelnek, a szövegből kiszakadva új jelentést kapnak:” nincs már – kincstár”, „a föld – összedőlt”. A halott élő alakját apró értéktelen, hétköznapi mozaikokból rakja össze a versbeli szónok, de így is, ezekből is egy önálló egyéniség feledhetetlen és megismételhetetlen alakja bontakozik ki:” a homlokán feltündökölt a jegy, / hogy milliók közt az egyetlenegy”. Az ember az élet tisztelete és szeretete a költemény legfőbb üzenete, s ez önmagában is bátor kiállás volt az embertelenné váló világban. Azelőtt a névtelen ember előtt tiszteleg a költő, aki életében „küzdve tört jobbra”.

A Számadás, s egyben a magyar irodalom egyik legjelentősebb, nagy gondolati költeménye a Hajnali részegség. Minden filozófia egyik végső kérdésére, a ”Mért születni, minek élni…” felvetésre keresi a választ. A költő mintha egy furcsa utat járna be a versben: a szürke mindennapi lét sivárságából indul el, s eljut a hajnali ég csodájáig, a csillagokig, egy sajátos létértelmezésig. A költemény látható nyelve rapszodikus versépítésről tanúskodik. Változó a strófák sorszáma, a sorok 3-11 szótagosak, sok a soráthajlás, rendszertelenül váltják egymást a rímek, és a ritmus is izgatottságot sugall. Egy képzeletbeli bizalmas baráthoz való odafordulás, az intim beszéd vershelyzete indítja meg az eszmélkedés, a töprengő gondolkodás folyamatát. Már maga a hangütés szerénykedő feltételes módja is jelzi ezt a közvetlenséget, a kötetlen beszélgetést. A vers lírai hőse a megszólított ismerősnek meséli el gondjai természetes következményét. Ezek után lehangoló, kiábrándító leírás következik. Az álmatlan elbeszélő figyelme másokra terelődik, szobájából be lehet látni az otthonokba. Itt elég negatívan írja le, amit lát, a mindazt, ami ezek mögött van. A beszélő maga is azonosul a többiekkel, nem vonja ki magát a lehangoló, közös emberi sorsból, valamint egyes kifejezések arra utalnak, hogy állatokról, esetleg gépekről lenne szó. Kiszolgáltatottságot, elgépiesedést, ürességet sugall a vers első nagy szerkezeti egysége.  A „de” kötőszót követően megváltozik a szemlélődés iránya, a földivel szemben az égire siklott a tekintet. Megpillantotta a hajnali égbolt „tiszta, fényes nagyszerűségét”: a lassan kihunyó csillagok ragyogását, a hajnalhasadás ünnepi csodáját. S megkezdődik az ámulat, s valami varázslat folytán a felnőtt átlép a gyermekkor védett, s a végső kérdésekre még nem gondoló biztonságába. A hétköznap szürkeségével szembekerül az égi, ünnepi létezés misztikus szépsége, s e 68 soros részben a gyermek, a lírai narrátor. Az ő korlátokat nem ismerő képzelete népesíti be mesebeli lényekkel az őszi pirkadat gazdag csodáit. A látomás középpontjába egy báléj vége került, amikor is feltárul a mennyei palota kapuja, mialatt a házigazda búcsúzik bálozó vendégeitől. A gyermek jellegzetes ámuló-bámuló gesztusát fejezi ki a látomássár végén a helyzetrögzítés: ”Szájtátva álltam, / s a boldogságtól föl-föl kiabáltam”. Ekkor a költemény gondolkodó hőse a gyermekkori mennyországból visszahull a felnőttség sivár világába. Bűntudattal fordul maga ellen, magát vádolja a számonkérő kérdőmondatok felkiáltásaiban. Az új élmény szemszögéből kudarcnak, értelmetlen kisiklásnak érzi lenti, robotoló életét. Nyers elutasító szókapcsolatokkal határolja el magát a jelentéktelen kéziratoktól, talmi életcéloktól. Ezek miatt, csak későn, az élet végén látta meg az égi estélyt, pedig már 50 éve fölötte volt. Csak most a halál közelében jött rá, hogy a létezés csodálatos, s az életnek mégis van értelme. Ennek az új megvilágosodásnak a hatására fordul ismét a bizalmas barátjához, s neki gyónja meg ellentmondó érzéseit. A művet lezáró vallomásban egyszerre van jelen az önfeledt boldogság és a közeli elmúlás tragikus boldogtalansága, a vallási hitetlenség és ennek ellenére egy áhítatos hit „egy nagy ismeretlen Úr” létében. Ez a megtört beismerés kényszeríti a földre boruló hálaadásra.

Legutolsó verse a Szeptemberi áhítat, gyerekes ámulattal zengi az élet gyönyörűségeit. A költemény születésekor már túl volt egy súlyos műtéten, újra bizakodni kezdett, s egy új, utolsó nagy szerelem éltette. A költő a megsemmisülés előtt szeretne “még újra lenni” és hinni az “élet örök kincsében”. A költemény második része az újra felfedezett világ minden parányi részletének áhítattal és naiv ámulattal való megcsodálása. A halálból visszatérő, újraszülető lélek boldog rajongással kiált fel: “Jaj, minden oly szép, még a csúnya is, a fájdalom, a koldusgúnya is”. A halál szemszögéből nézve széppé varázsolódik a csúnya, a fájdalom, a szegénység is, hiszen mindez az élet tartozéka, s a létezés a nem-léttel szemben csakis boldogítóan gyönyörű lehet. Az életben való gyönyörködés varázsolja csodás meseországgá az egész világot, ahol minden titokzatos szépséggel telik meg. A költemény lírai hőse kapkodó sietséggel fedezi fel, s mutatja meg a hétköznap legmindennapibb tárgyait, amelyek most soha nem látott szépséggé változnak: pl. egy kis templom; a műhelyében dolgozó varga; a zuhogó eső. Az élet örök kincséhez jutott el a halál küszöbén a lélek, megvalósult, amiért a vers kezdő soraiban fohászkodott. Ezzel a hittel lázad az elmúlás, a rohanó idő ellen a záró sorokban.

A költő a szeptemberi naphoz fohászkodik; ez a nap az élet forrása, érleli az édességet, menedéket jelent a hideggel, a halállal szemben. Fiatalságára, életrevalóságára hivatkozik, lelkendezve mutatja föl a szeptember érett gyümölcseit. Majd egyetemes távolokba nyitja a képet, s egy csodás országban találjuk magunkat. Az idill a tovatűnt gyerekkort idézi fel benne; aztán váratlanul össze nem tartozó dolgokat sorakoztat egymás mellé, seregszemlét tart a világ mozzanatai felett, s a halálra készülő ember örök kérdését teszi fel: “Ki tette ezt? Ki volt ez a varázsló? …”. A vers végén az élet teljes diadalát hirdeti: “Szép életem, lobogj, lobogj tovább, | cél nélkül, éjen és homályon át.”

Kosztolányi a Nyugat első nagy nemzedékének a századelő művészi átalakulásának képviselője. Rendkívül tehetséges volt, s nagy könnyedséggel, tökéletes rímeléssel verselt. Távol állt tőle Ady küldetéstudata és Babits morális szigorúsága is, az ő erkölcse a szépség volt, s az alkotás függetlenségét hirdette. Egyformán maradandót alkotott lírában és elbeszélő prózában. Műfordító, az irodalom, a versek tudományának szakembere is, minden nyelvi dolgok tudója. Regényeiben, novelláiban a lélek homályos mélyeit, a cselekvések rejtve maradt indítékait igyekezett földeríteni. Ismerte a pszichoanalízis megteremtőjének, Sigmund Freudnak tanításait, hatással volt rá a magyar Ferenczi Sándor gyakorlata is, s Kosztolányi használta fel elsőként a magyar irodalomban a lélekelemzés eredményeit. Sok nyelvművelő cikke jelent meg, nyelvszemlélete a legújszerűbb volt a magyar klasszikus modernségben. A harmincas évek elején Shakespeare fordítása jelent meg, valamint kínai és japán versek fordított gyűjteménye is megjelent.


A hangtan

Hang: a beszéd legkisebb alkotóeleme. A hangok egymáshoz kapcsolódva alkotják a szóelemeket és a szavakat.

A beszédhangok képzése:

A beszédhangok képzésében nagy szerepet játszik a tüdő, a légcső, a hangszalagok, a garatüreg, a nyelv, a fogak, az orrüreg és a szájüreg. Ezek a hangképző szervek.

Betű: a beszédhangok írásban megjelenő jelei.

Fonéma: a nyelvi rendszer része, a beszédhang nyelvi formája.

A hangok rendszere

Magánhangzók                                       Mássalhangzók

–        a levegő akadálytalanul távozik a                    –  a levegő akadályba ütközik a száj-

szájüregből,                                                             üregben,

–        képzésükkor zönge keletkezik,                        –  lehetnek zöngések és zöngétlenek,

–        időtartam szempontjából: rövidek                   –  időtartam szempontjából: rövidek

és hosszúak,                                                             és hosszúak,

–        önmagukban is alkothatnak szótagot.              –  csak magánhangzóval alkothatnak

szótagot.

A magánhangzók
Mély magánhangzók Magas magánhangzók
ajakkerekítéses ajakréses ajakkerekítéses ajakréses
Felső nyelv-

állású

u, ú

ü, ű i, í
Középső nyelv-

állású

o, ó ö, ő é

Alsó nyelv-

állású

a e
Legalsó nyelv-állású á

A magánhangzótörvények

Hangrend: a magánhangzók típusát szabályozza a szavakban.

–        magas: csak magas mgh.-kat tartalmaz.

–        mély: csak mély mgh.-kat tartalmaz.

–        vegyes: magas és mély mgh.-kat is tartalmaz.

Illeszkedés: ajakműködés szerint is illeszkednek a mgh.-k.

Hiátustörvény: a szavakban két mgh. kerül egymás mellé, ilyenkor egy ejtéskönnyítő j hangot toldunk be.

A mássalhangzók
A képzés helye szerint
ajakhangok foghangok szájpadláshangok gégehang
zön-gés zön-gétlen zön-gés zön-gétlen zöngés zön-gétlen zöngés zön-

gétlen

A képzés módja szerint

Zár-

hangok

b p d t g k
Orr-

hangok

m n ny
Rés-

hangok

v f z, zs, l sz, s j=ly h
Zár-rés

hangok

dz, dzs c, cs gy ty
Pergő

hang

r

A mássalhangzótörvények

–        Zöngésség szerinti részleges hasonulás: két egymás mellé kerülő msh. közül az előbb álló zöngésség tekintetében alkalmazkodik a mögötte állóhoz (vasban).

–        A képzés helye szerinti részleges hasonulás: az n+p, n+b, n+gy és az n+ty hangok találkozásakor keletkezik (színpad).

–        Írásban jelölt teljes hasonulás: két egymás mellé kerülő msh. közül az egyik a másikkal azonossá válik és ezt írásban is jelöljük (késsel).

–        Írásban jelöletlen teljes hasonulás: két egymás mellé kerülő msh. közül az egyik a másikkal azonossá válik és ezt írásban nem jelöljük (hagyja).

–        Összeolvadás: két találkozó msh. helyett egy harmadikat ejtünk (tetszik).

–        Mássalhangzó-rövidülés: egy hosszú és egy rövid msh. kerül egymás mellé, s a hosszú hang ejtésben megrövidül (otthon).

–        Mássalhangzó-kiesés: három egymás mellé kerülő msh. közül a középsőt nem ejtjük (mondta).


Hunyadi Mátyás

Kolozsvárott született 1443. február 23-án, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet második fiaként. Még gyermek volt, amikor már gazdag tapasztalatokat szerzett a társadalmi és politikai életben. Az ország legműveltebb emberének, apja belső munkatársának, Vitéz János váradi püspöknek az irányításával elsajátította korának humanista színezetű általános műveltségét. Megtanult a magyar mellett latinul, csehül és németül. Apja tolmácsa fontos politikai tárgyalásokon. Mindössze 11 éves volt, amikor az apa Erdély vajdájának kardjával személyesen ütötte lovaggá Nándorfehérvárott. Nemcsak a Hunyadi-ház embereivel ismerkedett meg, hanem a világhíres Kapisztránnal és másokkal is. Tíz évvel idősebb bátyja kivégzését rabként élte át. V. László halálakor a csehek királyjelöltjének egyenrangú partnere lett. Önállóságát bizonyítja, hogy a későbbi cseh királlyal Podjedráb Györggyel szerződést kötött leánya, Katalin eljegyzéséről.

Mátyás bebizonyította, hogy saját képességei teszik méltóvá a királyságra. Szilágyit hamar eltávolította Budáról. A kormányzóságról is lemondatta.

Végső céljának az ország biztonságának, függetlenségének megőrzését tekintette. Ennek feltétele a belső rend megteremtése.

Legnehezebb feladat a bárók megfékezése volt. Elsőként az általuk kisajátított felségjogokat, a széjjelhordott királyi jövedelmeket próbálta visszaszerezni. A méltóságviselőket is leváltotta, kicserélte saját köznemesi híveivel, a Hunyadi-ház familiárisaival.

Trónra lépése után Garait a nádori, Újlakit az erdélyi vajda tisztétől fosztotta meg.

Garai ekkor III. Frigyes mellé állt és meghívta a magyar trónra.

1463-ban Frigyes békére kényszerült.

Mátyás is folytatott a török ellen háborút. Családi örökségének tekintette.

Mátyás uralkodásának első évtizedeiben arra törekedett, hogy megszilárdítsa a rendi monarchiát. Köznemesi többségű országgyűléssel kívánta korlátozni a bárók hatalmát.

Árutermelés és pénzgazdálkodás

Az árutermelés a XV. sz. második felében tovább szélesedett. A gabonatermelés mellett teret hódított a kertészet és a szőlőművelés. Növekedett a szarvasmarha-tenyésztés, és a ló- és juhtartás is jelentőssé vált. A parasztok mind sűrűbben vitték a piacra terményeiket. A gazdag parasztok bérbe vették a pusztásodás miatt elnéptelenedett jobbágytelkeket.

A földesurak szintén kezdtek bekapcsolódni a piaci forgalomba.

Az ipari termelés céhes keretek között folyt.

Egy-egy város vonzásában (50-60 km) megszilárdultak a piaci kapcsolatok, sőt országos kapcsolatok is létrejöttek.

A gazdasági fejlődés következményeként a lakosság száma jelentősen megnőtt. (Mezővárosok 800-900 fő, városok 4000-5000 fő).

Magyarországon az állami adók terhét, a központosítás anyagi terhének jelentős részét az ipar és a városi polgárság fejetlensége miatt a jobbágyságnak kellett viselnie.

Külpolitika

Mátyás volt apósa a cseh király ellen fordult. Tíz évig tartó hosszú harc után megszerezte Morvaországot és Sziléziát, de a cseh királyi címen osztoznia kellett a lengyel Jagellókkal.

Az államszervezet továbbfejlesztésével, a közigazgatás, az állandó zsoldos hadsereg a hatalom erőteljes központosítását akarta elérni. Újjászervezte az államháztartást. Új adók: füstpénz (20 dénár), rendkívüli hadiadó (egy aranyforint). Az új adók fizetése alól senkinek sem volt fölmentése. Ugyanakkor ügyelt arra, hogy a földesurak jogtalan adókkal ne terheljék jobbágyaikat.

A zsoldoshadsereg. A sereg magvát cseh, német és lengyel zsoldosok alkották. Természetesen találunk köztük magyarokat, délszlávokat, románokat is. (8 ezer gyalogos, 20 ezer lovas, nevesebb vezérei: Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Hag Ferenc, Haugwitz János)

A központosított államhatalomban a királyi tanács háttérbe szorult. A legfontosabb államügyeket a nagy kancellária intézte. A királyi jövedelmek behajtása a kincstartóság feladata volt.

A legfelsőbb szintű igazságszolgáltatás a „király személyes jelenlétének bírósága” végezte. Az intézmények vezetői, hivatalnokai a köznemesi, a polgári, időnként jobbágyi sorból emelkedtek föl.

1471-től kezdve Mátyás arra törekedett, hogy a rendektől függetlenül kormányozzon.  Az országgyűlést egyre ritkábban hívta össze és továbbra is a köznemességre támaszkodott. Az állam irányitását hivatalnokaira bizta, törvények helyett rendeletekkel kormányzott.

1485-ben Bécset is elfoglalta. Fölvette az „Ausztria hercege” címet. (Ennek következménye, hogy nem választják meg német királynak. Megijednek tőle.)

A nyolcvanas évek első felében a déli végek elsősorban Bosznia megerősítésén fáradozott.

1490. április 6-án halt meg. Utódjának fiát Corvin Jánost szerette volna.

Mátyás megteremtette a belső rendet, elhárította a külső veszélyt, megállította a török további terjeszkedését. Összefogta a gazdasági és társadalmi erőit.

A reneszánsz. A reneszánsz szó jelentése: újjászületés. Reneszánsznak nevezzük a nyugat-európai művelődéstörténetnek azt a szakaszát, amely hozzávetőleg 1300-tól 1600-ig tart. (A reneszánsz kor kezdetén és végén nincs éles törésvonal. A középkor és a reneszánsz között nagy mértékű a folyamatosság, az átmenet.) A reneszánsz nemcsak egy művelődéstörténeti korszak, hanem a művészeteknek a korban érvényesülő stílusiránya is. A reneszánsz kultúra bölcsője az itáliai városok voltak. Olaszországban a társadalmi változás a feudalizmus megrendítéséhez, majd fölbomlásához és a kapitalista rend megszilárdításához vezetett.

A gazdasági fejlődés lehetővé tette egy új osztálynak a polgárságnak a kialakulását és fokozatos megerősödését. A kialakult városi polgárságnak sok esetben sikerült leráznia a feudalizmus bilincseit, és ez a meggazdagodott, tehetségének tudatára ébredt osztály új életformát alakított ki és új eszméket kezdett a magáévá tenni. Az életet szabadon akarta élvezni, boldogan fedezte fel újra mindazt ami a födi életet széppé teljesebbé teszi (pl.: a jólétet, a szerelmet, a természetet, a szellem szabadságát…).

Eltűnt a középkorra jellemző névtelenség, megnőtt az egyéniség szerepe.

Feltámasztották az ókori görög és római kultúrát. Az antikvitás mint eszménykép először olasz földön hódított. Tudatosan tárták fel a múlt emlékeit, ásták ki a földből a régi szobrokat, felkutatták a latin és görög szerzők műveit, tanulmányozták a régi romok építészetét, s nekiláttak a másik ókori nyelv tanulásának.

A humanizmus szerves része a reneszánsznak, elsősorban a reneszánsz polgárság világi ideológiáját jelenti.

A humanizmus klasszikus műveltséget, tudós magatartást is jelent. Kezdetben egy olyan oktatási és kulturális program volt, mely a görög és latin klasszikusok tanulmányozását tűzte ki céljául. A humanizmus hívei a legtöbb figyelmet a klasszikus latin szerzők felfedezésének szentelték és az akkoriban ismert görög irodalom teljes anyagát latinra fordították le.

A reneszánsz kornak kiváló humanistái voltak: Petrarca, Dante, Leonardo da Vinci, Boccaccio, Shakespeare.

A magyarországi humanizmus virágkora Hunyadi Mátyás uralkodásának ideje 1458-1490. Az ő udvara a humanista műveltség európai szintű otthona volt. Az udvar legkiválóbb humanistája Janus Pannonius. Mátyás udvarát több külföldi humanista is fölkereste, és hosszabb ideig tartózkodott ott. Köztük legjelentősebbek Antonio Bonfini és Galeotto Marzio. Mátyás széles körű érdeklődésének bizonyitéka hatalmas könyvtára, a Corvina, amely eredetileg 4-500 pompás külsejű kötetet tartalmazott a tudomány különböző ágaiból. Mátyás fölismerte a könyvnyomtatás jelentőségét is. A könyvnyomtatás a német származású Hess András nyomdájában történt. Első kiadványa a Budai Krónika, amely az első humanista történelmi feldolgozás. Írója, Thuróczy János hun—magyar eredettel ruházta fel a köznemességet, s hangsúlyt kapott művében az anarchia- és németellenesség is.

A magyar zene- és énekkultúráról a XIV—XV. századból maradtak ránk írásba foglalt emlékek. Az énekes párbeszédformák első magyarországi példáit az egri érseki könyvtár őrzi. A Nádor-kódex (1508) két hangjegyes énekeiben feltűnnek az első gregorián dallamok, magyar szöveggel. A hangszerek körének bővülése a XIII. sz. óta követhető nyomon. Székesfehérvárott és Lőcsén már a XV. sz. első felében zeng az orgonaszó. Mátyás budai és visegrádi várában nagyszerű orgonák álltak.


Hunyadi János

Kitűnő katona, Zsigmond király oldalán világot járt, három-négy nyelven beszélő ember volt, aki a tudós Vitéz Jánossal barátkozott. (A krónikaíró Bonfinitól tudjuk, milyen nagy sikere volt már Milánóban, ahol 1431 novemberében Zsigmondot– német-római császárrá koronázása előtt– lombard királlyá koronázták. Zsigmond „egyik vitéze”, Hunyadi, nem csupán daliás termetével és pazar fényű öltözetével, de táncával is nagy feltűnést keltett. A legelőkelőbb hölgyek óhajtottak vele táncolni, úgyhogy maga Zsigmond is megirigyelte.)

Hunyadi apja talán Serba fia Vajk, Havasalföldről betelepült kenéz lehetett. Zsigmond az erdélyi Hunyad várát adományozta neki– innen a Hunyadi név–, a hozzá tartozó uradalmakkal együtt(1409). Hunyadi szláv neve Ugrin Jankó vagy Szibinyanim Jankó. Magyarországon sokan hívták Oláh Jánosnak. Ő magyar nemesnek, később magyar főúrnak tartotta magát. De tudott más népek fejével és érdekében is gondolkodni. Ezért, bíztak és reménykedtek benne a Balkán szabadságra vágyó népei. (Katonáinak egy része is közülük való volt.) A törökök egyre gyakrabban törtek be a Kárpát-medencébe. Erdély és Temesköz látta ennek kárát. Hunyadi öccsével együtt az Al-Duna vaskapui szakaszát védte. Itt elért sikerei hatására lett Szörényi bán és a későbbi királyi birtokadományoknak köszönhetően több mint 4 millió hold ura (28 vár, 57 város és 1000-nél több falu gazdája). Összes javait a török visszaverésére fordította. A szükséges anyagiakat saját jövedelmei mellett az igazgatása alatt álló területek adóiból fedezte.

Hadseregét huszita zsoldosok, személyes hívei, rokonai és köznemesi familiárisai alkották. Valamint kezdettől fogva megpróbált a felkelő néphez fordulni.

Első nagy győzelmét 1441-ben aratta. Ekkor tette meg a király Erdély vajdájának. 1442-ben Gyulafehérvár közelében véres harcban szétverte a törököket.

Hadvezetését a támadásra alapozta. Módszere: a különböző fegyvernemek összehangolt működtetése, az ellenséges arcvonal átkarolása volt. (Fejlettebb európai harcművészetből vette át.) 1442-ben alkalmazta először a sereg két szárnyát lezáró huszita szekérvárat.

1443-ban látta elérkezettnek az időt egy török elleni nagyobb szabású támadó hadjárat elindításához. Célja: a török kiűzése  egész Európából.

A hadjáratban számított más európai és délkelet-európai népek segítségére. Végül kb. 35 ezer fő indult hadba 1443 őszén. (A hadsereg cseh, lengyel, német és francia önkéntesekből és Hunyadi valamint Brankovics György szerb fejedelem katonáiból állt.)

A hadjárat: Belgrád alatt keltek át a Dunán. A közvetlen cél Drinápoly elfoglalása volt. Egyik győzelem követte a másikat. A balkáni népek is megmozdultak és így növekedett a hadsereg létszáma. Hunyadi hadai eljutottak a Balkán-hegységig. Időközben a törökök is felvonultak és az idő is elviselhetetlenül hideggé vált, valamint az élelmezés is akadozott. Drinápolyt nem tudták bevenni. A szultán igen kedvező békeajánlatot tett, amit Ulászló végül elfogadott. (Az európai államok és a pápa ugyan a háború folytatására ösztönözte.)

1444 júniusában 10 évre szóló békét fogadtak el a szultántól.

Azonban szeptemberben ismét hadjáratot indítottunk a pápa segítségére számítva. Ennek a hadjáratnak is vereség lett a vége.

1444 november 10-én Várnánál, ahol a csatában Ulászló is elesett.

A király halála zűrzavart okozott.

Az 1445. évi országgyűlés után a nemesek tömegesen tódultak az országgyűlésekre.

1446 júniusában a pesti országgyűlésen Hunyadit V, László kiskorúsága idejére kormányzóvá (gubernátor) választották. E tisztséget 1453 elejéig viselte.

Kormányzóként az országtanáccsal együtt helyettesítette a királyt. Első törvényeivel a kormányzó hatáskörét szabályozta.

Elrendelte a zavarok idején elfoglalt birtokok visszaadását. A hivatalban lévő bárókat lemondatta. Gondoskodott a királyi jövedelmek beszedéséről. Közben pedig készült a török elleni nagy támadásra. 1448. október közepén a második rigómezei csatában fölmorzsolta Hunyadi seregét a török (Murad szultánt Brankovics György figyelmeztette).

A bárók mindent megtettek Hunyadi háttérbe szorítására.

1453-ban a trónt V. László (1453-1458) foglalta el. Hunyadi az ország főkapitánya, Beszterce örökös grófja és a királyi jövedelmek örökös kezelője.

Újabb törökveszély. A pápa keresztes hadjáratot hirdetett. Az országba érkezett Kapisztrán János ferences szerzetes, hogy kereszteseket toborozzon.

1456 július elején II. Mehmed óriási sereggel megkezdte Nándorfehérvár ostromát. (V. László a nemesi felkelést elrendelve még májusban Bécsbe menekült.) Hunyadi azonnal Nándorfehérvárra sietett. A vár kapitányává sógorát Szilágyi Mihályt nevezte ki. A volt kormányzó jószerével csak a saját seregére támaszkodhatott. Kapisztrán egy hét alatt közel 18 ezer keresztest toborzott.

1456. július 21-én megindult a döntő támadás. Hunyadi szüntelenül katonái között küzdött. Végül a várvédők hősiessége és Dugovics Titusz önfeláldozásával megnyertük a csatát.

Hunyadi folytatni akarta a harcot, de ez a terve nem teljesült, mert pár héttel a győzelem után meghalt. A pestis vitte el.

Hunyadi halálát személyes tragédiák sora követte. A Cillei-párt a törökverő halálát a fiai kisemmizésére próbálta felhasználni.

Cillei Ulrik 4000 katonával Nándorfehérvárra ment. Hunyadi László csak Cilleit fogadta a hadseregét nem engedte be. Cilleit Hunyadi László hívei lemészárolták. V. László megesküdött, hogy nagybátyja haláláért nem áll bosszút. Garai nádor azonban Budára csalta a két Hunyadi fiút és Lászlót koholt vádak alapján kivégeztette, Mátyás pedig az uralkodó fogja lett és Bécsbe vitték. Innen Prágába vitte magával a király. A király Prágában váratlanul meghalt. Így a csehek és a magyarok is királyválasztásra készültek.

A magyar hatalmasok 1458 januárjában egyezményt kötöttek.

A királyválasztó országgyűlésre 1458. január 20-án került sor. A király Hunyadi Mátyás lett.


A MAGYAR BAROKK

Pázmány Péter

A magyar prózastílus történetében kiemelkedő szerepet töltött be Pázmány Péter (1570-1637). Jezsuita volt, esztergomi érsek, az ellenreformáció harcos irányítója. A nyelv egyik nagy művésze: nála lesz először európai rangú kifejezőeszközzé a magyar prózai nyelv.

Bőven él a barokk stílus díszítőelemeivel, de nagyszabású körmondatai mindig tiszták, áttekinthetőek. Stílusára jellemző az érzékletes, realisztikus képek és az elvont tartalmak összekapcsolása. Kempis Tamás Krisztus követése című munkájának anyanyelvünkre történő átültetése során tisztázza a magyar fordításelmélet alapelveit. Hatalmas irodalmi munkásságot fejtett ki: tekintélyt szerzett a protestánsokat támadó nagyszámú vitairatával. Szónoki beszédeiben a magyar élőbeszédet emelte szónoki művészetté.

Mikes Kelemen

Mikes Kelemen (1690-1761) régi irodalmunknak – Pázmány Péter mellett – egyik legkiválóbb prózaírója. Törökországi levelek című emlékiratát emigrációban, a törökországi Rodostóban írta.

Egy elképzelt, Konstantinápolyban élő hölgyhöz, az “édes néné”-hez írta fiktív leveleit, melyben beszámol törökországi élményeiről, gondolatairól. A levél műfaj igen kedvelt volt a korszak francia irodalmában – nincsenek merev szabályai, korlátozás nélkül szólhat mindenről. Mikes Kelemen nyelvére az ízes, székelyes fordulatokban gazdag erdélyi társalgási nyelv jellemző.


A második világháború utáni békerendezés

I. A háború lezárása

1. A jaltai elvek megvalósulása

–     1945. febr. 4.: jaltai konferencia megnyitása ® USA, Szu, Anglia: „Nyilatkozat a felszabadított Európáról” ® nem nemzetenként, hanem térségenként tárgyalja a politika kívánatos alakulását

egyezmény megvalósulása:

–     4 nagyhatalom megszállja No-t kapituláció után

–     megszállt területeken SZEB (Szövetséges Ellenőrző Bizottság) létrehozása

–     Nemzetközi Katonai Törvényszék felállítása ® 1945 nov-1946 szept.: Nürnbergben ülésezik

–     1945. jún 26.: ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete) alapokmánya

–     főbb pontjai:
– konfliktusok békés, diplomáciai úton való rendezése
– nemzetek egyenjogúsága
– béke fenntartásának célja
– az emberi jogok tiszteletben tartása
– faji megkülönböztetés elvetése
– együttműködés a globális problémák megoldásában

2. Az ENSZ felépítése

–     Közgyűlés: tagállamok küldötteinek fóruma; állandó bizottságok (ajánlási, nem döntési jog)

–     Biztonsági Tanács: fő feladata a tagok közti béke fenntartása; határozatai kötelezőek.
Állandó tagjai: USA, Fro., Nbr, Szu, Kína

–     1965 óta 10 nem állandó tag; évente 5 váltja egymást

–     Nemzeti Bíróság (15 tag; Hága)

–     Gyámsági Tanács

–     Gazdasági és Szociális Tanács

–     Titkárság, élén az ENSZ főtitkára

Főbb szakosodott szervezetei:

–     FAO – Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete

–     UNESCO – Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezet

–     WHO – Egészségügyi Világszervezet

–     Világbank

–     Nemzetközi Valutaalap

–     GATT – Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény

3. A nemzetközi erőviszonyok megváltozása

–     Szu katonai-politikai nagyhatalommá válik; határai mentén „biztonsági zóna” kialakítását kezdi meg (Kelet-Közép-Európa) ® szovjet vezetésű SZEB döntően befolyásolja ezen országok belpolitikáját (komm. pártok hatalomra segítése) ® jaltai elv (minden állam maga választja meg azt a fejlődési formát, amelyben élni akar) itt nem valósul meg

–     Fro. meggyengül háborúban; Anglia gyarmatbirodalmát is kezdi elveszteni; No. romokban hever; Japán veszteségei miatt tőkés világ perifériájára szorul ® világ legerősebb gazdasági, politikai, katonai hatalma: USA

4. Békeszerződések

–     1946 nyara Párizs: ideiglenes fegyverszüneteket rendezni kívánó konferencia összeül

–     1947. febr. 10.: békeszerződést Párizsban aláírja Mo., Finno., Bulgária, Románia, Olaszország
– jóvátételt kell fizetniük
– Mo. trianoni határok közé szorul vissza; 3 község Csehszlovákiához kerül
– Szu 1940-es határaihoz tér vissza; megkapja Kuril-szigeteket, Dél-Szahalint,                Kárpátalját, Kelet-Poroszországot
– Olaszo. elveszti afrikai gyarmatait; Etiópia és Albánia függetlenné válik
– Fiume, Isztriai-félsziget Jugoszláviáé
– Trieszt Olaszországé
– Romániáé Erdély, Partium, Alföld K-i része, de Szu-nak kell adnia Besszarábiát, Bukovinát
– Csehszlovákiától Szu-hoz csatolják Kárpátalját

–     békeszerződésből kimaradnak kisebbségi jogokat védő cikkelyek

–     nem születik békeszerződés No-gal, Japánnal

II. A világháborús koalíció felbomlása

1. Vasfüggöny

–     világháborúban együtt harcoló koalíciós államok útjai békében szétválnak

–     Szu: Sztálin célja a Szu vezette szocialista világrendszer kiépítése

–     USA vezette tőkés világ gazdasági-politikai érdekeit sérti szovjetbarát országok számának növekedése

–     1946. márc. 5.: Churchill fultoni beszéde ® világ kettészakadásának első jele

2. A Truman-elv

–     Szu érdekszférájához tartozó országokban mindenütt hatalomra segítette kommunistákat

–     Truman (USA-elnök): kommunista rendszer és Szu szabadságot veszélyeztető hatalom, ezért az USA-nak a demokrácia megvédése érdekében támogatnia kell a kommunizmus ellen fellépő államokat

3. A német kérdés

–     sem Szu-nak, sem USA-nak nem érdeke az egységes No. újjáalakítása

–     Bizónia: angol és amerikai megszállási övezetek egyesülnek; majd kapcsolódik francia zóna ® Trizónia

–     megszállt zónákból egyik megszálló hatalom sem vonul ki

–     1948.: német kérdés rendezésére összehívott londoni konferenciára Szu-t nem hívják meg

–     1948. jún.: Ny-i zónában pénzreform

–     Szu tiltakozik reform ellen ® Ny-Berlint blokád alá vonja. Blokádot nyugati hatalmak légi járatokkal hidalják át

–     1949. máj. 23.: Trizónia ® Német Szövetségi Köztársaság (szövetségi választások)

–     1949. okt. 7.: szovjet zóna ® Német Demokratikus Köztársaság (kommunista párt jut hatalomra)

4. A Marshall-terv

–     George Marshall USA-külügymin. dolgozza ki; európai országoknak nyújtanak támogatásokat 1959-ig (90% segély, 10% kölcsön)

–     cél: piac kibővítése és megtartása USA gazdasága számára; európai demokráciák stabilizálása; USA gazdasági és politikai hatalmának erősítése

–     Szu megtiltja általa elfoglalt országoknak pénz elfogadását ® Sztálin nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is elszigeteli a „szocialista” világrendszert

–     Truman-elv hatására kommunista politikusok kikerülnek Ny-európai (francia, olasz) kormányokból

III. A két világrend megszilárdulása

1. A nyugati világ integrációja

–     Marshall-terv, Truman-elv ® Ny-Európában erős USA-befolyás

–     1947.: Anglia-Fro.: kölcsönös segítségnyújtási szerződés

–     1948.: öthatalmi egyezmény (Anglia, Fro., Benelux)

–     1948. ápr.: OEEC (Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet). tagjai: Marshall-tervben részt vett államok; később USA + Kanada
Célja:  – segélyek elosztása
– gazdasági folyamatok tervezése
– vámszabályzók közös megállapítása

–     1949. ápr. 4.: NATO (Észak-atlanti Szerződés Szervezete):védelmi jellegű katonai szövetség Szu hadseregének ellensúlyozására. Célja: megóvni a rendet, a békét; megakadályozni a Szu diktatórikus uralmának további kiterjedését

2. Szovjet uralom a megszállt országokban

–     Sztálin külpolitikai célja: minél nagyobb területű birodalom létrehozása

–     marxista-leninista ideológia: szocializmus, majdani kommunizmus a legfejlettebb társadalmi formáció, amelynek a kivívására az adott ország kommunista pártjai hivatottak.
Meg kell szüntetni az országban a magántulajdont; tőkés világgal szemben nemzetközi összefogás szükséges

3. Diktatúra kiépítésének képlete

1. Vörös Hadsereg, SZEB a már elfoglalt területeken a kommunista pártot támogatja

2. Ideiglenes hatalom létrehozása

–     kulcsszerep biztosítása kommunistáknak (pl. belügyminisztérium)

–     reformok bevezetése (föld-, pénzügyi, gazdaságirányítási)

3. egypártrendszer megteremtése

–     polgári pártok kiszorítása a hatalomból

–     erőszakszervezetek létrehozása

4. államosítások

–     magántulajdon megszüntetése

–     korábbi vezetők leváltása

–     kultúra államosítása, uniformizálása

5. „sztálinizmus” átvétele

–     iparosítás: nehézipar egyoldalú fejlesztése

–     mezőgazdaság kollektivizálása

–     ideológiai, fizikai terror

–     kísérlet a vallástalanításra

4. Integráció a keleti blokkban

–     1947. szept.: KOMINFORM (Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája) ® nyilatkozatban határolja el térség államait a világ többi részétől
– tagországok „hűségesküt” tesznek Szu-nak ill. Sztálinnak
– Marshall-terv elutasítása
– harc az imperializmus ellen
– készül az újabb háborúra

–     Tito függetleníteni akarja országát sztálini uralomtól ® elítélik Jugoszláviát

–     1945-49.: kölcsönös barátsági, együttműködési és segítségnyújtási egyezmények

–     1949. jan.: KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanács) ® Szu és általa elfoglalt országok gazdasági-politikai elszigetelődése teljessé válik

IV. A szovjet érdekszféra országai

1. Háborús készülődés a Szu-ban

–     Sztálin: vh után még erőszakosabb konferencia; szembeszegül háborús szövetségeseivel

–     világ 2 táborra oszlik. Imperialista tábor: munkásosztály „kizsákmányolása”; „béketáborok”: szocializmus építése

–     újabb háborút elkerülhetetlennek és szükségesnek tartja

–     Szu „béketábor” országaira Szu saját politikai, társadalmi, gazdasági rendszerét kényszeríti rá

–     háborús hisztéria ® nehézipar egyoldalú fejlesztése; hadiipar felfuttatása (1949-től Szu-ban is atombomba)

–     hidegháború ® ország erejét felemészti a fegyverkezési verseny

–     milliószám dolgoznak politikai és hadifoglyok

2. Lengyelország

–     vh. befejezésekor 2 kormány:  – Ny-i hatalmak 1939 őszén megalakult emigráns                  kormányt ismerik el
– 1945. jan. 1-jén Szu saját embereiből létrehozza                  az ún. lublini kormányt

–     egész Lo. szovjet megszállás alatt ® Moszkván múlik minden

–     megoldás: 2 kormányból 1 ® komm. kormánynak lehetőség, hogy magába olvassza Ny-i demokratikus kormányt

–     Mikolajczyk min. eln. vállalja együttműködést ® Ny elfordul tőle

–     népszavazás ® komm. győzelem

–     demokratikus pártok felaprózódnak, kettészakadna

–     1947. jan. választás: körzetek ötödében nem indulhatnak parasztpárt jelöltjei ® kommunisták által létrehozott Demokratikus Blokk győz; parlament elfogadja proletárdiktatúrát megalapozó alkotmányt

–     1947. okt.: Mikolajczyknak menekülnie kell

–     1948.: komm. pártjukba olvasztják szocdemeket ® Lengyel Egyesült Munkáspárt ® proletárdiktatúra

3. Jugoszlávia

–     háború végén 2 kormány: londoni emigránsok + kommunista partizánok (vez. Tito)

–     vh-ban darabokra szakadt délszláv területeken harcok: No + szövetségesei ellen; egymást is ölik szerbek, horvátok, bosnyákok

–     partizánmozgalmak ® Jugoszlávia felszabadítja önmagát; mire a szovjetek odaérnek, már csak É-i területek kérdésesek

–     hatalom egyedüli birtokosa: komm. partizánmozgalom ® nem hajlandó segíteni abban, hogy elsőként jugoszláv partizánok vonuljanak be fővárosba

–     szovjetek ellenzik proletárdiktatúrát ® javaslatukra Tito koalícióra lép londoni jugo. kormány politikusaival (1945. márc.)

–     1945. nov. választás: Jugoszláv Népfront (komm.) 90% ® 1pártrendszer

–     komm. párt szovjet segítség nélkül, választáson szerzi meg kizárólagos hatalmat

–     Tito: Ny-ellenes politika. túl nagy önállóságot enged meg magának ® Sztálin nehezményezi

–     Tito elfogadja Marshall-segélyt

4. Csehszlovákia

–     győztes országnak számít

–     Benes kormányát elismeri London + Moszkva is ® vh. után Benes államfő; koalíciós kormány

–     1946. máj. választások: komm. 38%

–     1947-től polgári politikusok kiszorítása

–     1948. febr.: polgári miniszterek lemondásukkal akarják kikényszeríteni Gottwald (komm. min. eln.) távozását ® komm. tüntetések ® ellentüntetések ® Benes meghátrál; kinevezi kommunisták által összeállított kormányt (vez. Gottwald)

–     1948. máj.: 1párti választás ® Nemzeti Front (komm.) 88%

–     komm. magába olvasztja szocdem pártot ® proletárdiktatúra

5. Románia

–     1944. aug. átállás ® koalíciós kormány

–     1945. jan.: komm. vezetők hazajönnek ® tüntetések ® egyiken lövöldözés ® kommunisták min. elnököt teszik felelőssé; lemondását követelik

–     Vörös Hadsereg elfoglalja román hadsereg főhadiszállását; lefegyverzik fővárosi erőket ® Mihály király kommunisták követelésére Grozát nevezi ki min. elnökké (1945. márc.)

–     választást kommunisták elhúzzák 1946 őszéig; véres politikai küzdelem előzi meg

–     1946. ősze választás: Demokratikus Pártok Blokkja (komm) 80% ® komm. kiszorítja szövetségeseit hatalomból

–     1947.: király lemondatása

–     1948.: szocdem beolvasztásával Román Munkáspárt (vez. Gheorghiu-Dej); új alkotmány „törvényesíti” proletárdiktatúrát

6. Bulgária

–     1944. szept.: kommunisták Hazafias Frontot juttatják hatalomra

–     komm ®¬ demokratikus parasztmozgalom ® parasztpártiak, szocdemek kiválnak kormányból, Hazafias Frontból

–     1945. vége: komm. választást rendez ® demokratikus erők nem vesznek részt ® 1946 ősze: új választás

–     választás előtt terror, megfélemlítés ® Hazafias Front (komm.) 78% ® új min. eln.: Dimitrov (komm.)

–     1944.: Petkov (parasztpárt vez.) kivégzése

–     1948.: komm. beolvasztja szocdem pártot ® proletárdiktatúra


A II. világháború összefoglalása (személyek)

Molotov: szovjet külügyminiszter, Ribbentroppal megkötöttte 1939 augusztus 23-án a német-szovjet meg-nem-támadási szerződést, Faraghó Gáborral is tárgyalt békekötésről a háború végén

Ribbentrop: német külügyminiszter, 1939. augusztus 23-án megkötötték Molotovval a német-szovjet meg-nem-támadási szerződést, titkos záradékában pedig felosztották egymás között Lengyelorzságot és a Baltikumot, kéősbb ő éri el, hogy Magyarország sereget küldjön a németek segítésére a Don folyóhoz

Daladier: francia miniszterelnök, miután a németek megtámadták Lengyelországot, Angliával hadüzenetet küldtek Németországnak, ez volt a furcsa háború

Chamberlain: angol miniszterelnök, részt vett a furcsa háborúban, 1940-ben megbukik és helyére Churchill kerül

Churchill: 1940-45-ig angol miniszterelnök, németellenes politikát folytat, részt vesz a teheráni, jaltai és a potsdami konferencián, megköti Roosevelttel az Atlanti Chartát

Reynaud: francia miniszterelnök a németek franciaországi hadjárata idején, 1940. májusában

Petain: az első világháborúban a francia csapatok főparancsnoka volt, a második világháborúban a Franciaország déli részán kialakuló bábállam, a Vichy-Franciaország államfője

De Gaulle: tábornok, írt egy könyvet a modern fegyverkezésről, amit a franciák nem, de a németek felhasználtak, Franciaország veresége után a II. világháborúban ellenállást szervez Londonból

Rommel: a sivetagi rókának is nevezik, őt küldte Hitler az olasz csapatok megsegítésére az afrikai hadtesthez, Montgomery, brit tábornok győzi le, így Tniszig menekül

Paulus: német tábornok, kidolgozta a Barbarossa tervet, miszerint meg kell támadni a Szovjetuniót, hogy azok ne tudjanak szövetkezni az angolokkal, a tájfun hadműveletben 3-600 km-re tudnak előretörni csapatai

Bárdossy László: 1941-42 miniszterelnök, belép a háborúba a kassai incidens miatt a németek oldalán, Jugoszlávia, majd Szovjetunió ellen harcol, bevezeti a harmidik zsidótörvényt, miszerint zsidó nem házasodhat nem zsidóval

Zsukov: szovjet tábornok, a tájfun hadművelet vezetője, 1941 novemberére tudják megverni a németeket, Moszkvától 100-150km-re

Hirohito: japán császár a II. világháború idején

Hideki: japán miniszterelnöke a II. világháború idején

Jamamoto: japán tábornok, ő bombázta le Pearl Harbort 1941. december 7-én, majd Dk-Ázsia nagy részét elfoglalták a japánok, ez volt a japánok diadalmas 100 napja

Montgomery: brit tábornok, aki1942-ben az El-Alameini csatában legyőzi Rommelt,

Eisenhover: amerikai tábornok, aki Marokkónál a fáklya hadműveletben bekeríti a németeket

Kállay Miklós: 1942-44-ig miniszterelnök, célja, hogy távolodjon az ország a németektől, ő küldi a 2. magyar hadsereget a doni frontra

Sztójay Döme: 1944 március-augusztusig miniszterelnök, előtte Magyarország berlini nagykövete volt. Németbarát, széálsőjobboldali kormányt alakít ki, gettóba gyűjtötte a zsidóságot, deportálta őket, betiltotta a nem jobboldali lapokat, pártokat, harcol a szovjetek ellen

Tito: kommunista kormányt alakít Jugoszláviában, kezdetben jó kapcsolatot alakít ki a baloldallal

Vlasov: szovjet tábornok, Sztálin ellen lázad, de Sztálin kivégzi

Stauffenberg: 1944 júliusában bombával akarta fölrobbantani Hitlert, de emiatt a merénylet miatt Hitler kivégeztette

Lakatos Géza: 1944. augusztus-októberig miniszterelnök, előtte tábornok volt, ő küldte D-Erdély elfoglalására a második magyar hadtestet, de nem sikerült, volt egy kiugrási kísérlete a háborúból, de nem sikerült

Faraghó Gábor: tárgyalt Molotovval egy előzetes béketárgyalásról, ahol a szovjetek azt mondták, hogy csak akkor kötik meg, ha Mo. vsszavonul a Trianoni határok mögé és ha hadüzenetet küld Németországnak, ez nem valósíult meg

Szálasi Ferenc: 1944. október-decemberig miniszterelnök, vezérnek nevezteti magát, tejhatalommal bír, megkezdődik a nyilas-rémuralom, több százezer zsidót deportálnak és a másik felét a Dunába lövetik (kb 300 ezer zsidó hal meg összesen)

Curzon: angol külügyminiszter, a curzonvonal szerint Lengyelország határait a nemzetiségek szerint kell kialakítani

Jodl: 1945. május 8-9-én aláírja Eisenhoverrel a fegyverszünetet, ő volt német részről, hiszen ekkor Hitler már öngyilkos lett

Attlee: angol miniszterelnök, Churchill után őt választották meg, a postdami konferencia második részén már ő vett részt

Truman: amerikai elnök, Roosevelt után, a postdami konferencián már ő vesz részt, 1945 júliusában, ahol a nácizmus felszámolását, a német nemzetiségek összegyűjtését és a Külügyminiszterek Tanácsának létrehozását tűzik ki célul

Oppenheimer: 1945-ben ő volt az atombomba kísérletek vezetője, miután az USA felszólítja Japár a fegyverletételre és az megtagadja, az USA atombombát dob le Hiroshimára és Nagasakira (előtte lévő tenger alatti, sivatagi kísérletek vezetője is ő volt)


A Trianoni békeszerződés

1920. június 4. – Versailles-ban a trianoni palota tükörtermében írták alá.

A békében nem vették figyelembe a magyarok nézőpontját. Az új kormány, Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnökkel csak azért jött létre, hogy megkössék a szerződést.

Aláírta: Benárd Ágost, Drasche Lázár Alfréd

Területi rendelkezések:

Erdélyt Romániához (1,5 millió magyar)

Felvidéket Csehszlovákiához (1 millió magyar)

Bánát Nyugati részét a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz (fél millió magyar)

Keleti részét pedig Romániához

Bácskát, Muraközt, Dél-Baranyát a Szerb-Horvát Szlovén Királysághoz

Kárpátalját Csehszlovákiához.

Őrvidéket Ausztriához. (26 ezer magyar)

Magyarország területe 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre csökent. (az ország 2/3-a)

Lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra.

3,3 milliómagyar került határon kívülre, ez a magyarság 1/3-a.

Az elcsatolt területek fele színmagyar település volt.

Katonai rendelkezések:

– 35 ezer főben maximálták a magyar hadsereget.

– Tankot, léghajót, repülőt nem hozhattak be az országba és nem is tarthatott Magyarország

– Magyarország, mivel a vesztes oldalon állt, 20 év alatt 200 millió arany koronát kellett fizetni

Gazdasági rendelkezések:

– Magyarország gazdasági erőforrásait is felhasználják arra, hogy a jóvátételt fizetni tudják.

– Bányák, vállalatok, vasútvonalak más országok területére kerültek.

A trianoni béke következményei a belpolitikában

Miniszterelnök: Teleky Pál (1920-21)  cél: rendteremtés

Korlátozni kívánta, mind a szélső jobb, mind a balt oldalt.

Numerus Clausus (=zárt szám) törvény: Az egyetemekre a nemzetiségek arányában veszik föl a hallgatókat . – a zsidók érdekeit sértette (jobb oldali nyomásra született meg a törvény)

Földreform Nagyatádi Szabó István (kisgazdapárti politikus találta ki)

1 millió hold földet osztottak szét 300 ezer paraszt között, de nem volt sikeres, mert a megélhetéshez ez nagyon kevés volt.

1921 – Első királypuccs (IV. Károly jött vissza, tárgyalni kezdett Horthyval, de nem sikerült)

1921 – Kisantant létrejötte

Romnánia, Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság magyar ellenes szövetsége. A franciák támogatták őket.

Miniszterelnök: Bethlen István (1921-31)

Voltak az országban olyan alakulatok, melyek nem nyugodtak bele Trianonba, ezért próbálták visszaszerezni az elcsatolt területeket = Rongyos Gárda

Behlen feladata volt ennek a felszámolása. Tárgyalt is Héjjas Ivánnal és Prónayval, akik ki is vonultak ezekről a területekről   pl: Őrvidék

Népszavazás Sopronban. – Hűség Városa

Második királypuccs

IV. Károly fegyveres erővel akarta átvenni a hatalmat = budaörsi csata. Itt a királypártiak és az egyetemisták csaptak össze, de a királypuccs újra sikertelen volt.

Ezek után immár harmadjára megtörtént a Habsburg-ház trónfosztása. IV. Károly Madéra szigetére költözött.

Szomszédos országok és az uralmuk alá vont magyarság

Kisebbségvédelmi törvények születtek, melyek teljes jogú állampolgárságot, szabad anyanyelvhasználatot, kollektív jogokat hirdettek az oktatásd terén is. A Népszövetség védte a jogaikat. Mégis ez csak elméletben létezett, gyakorlatban nem siekrült megvalósítani.


XIV. Károly Róbert hatalomrajutása, uralkodása, intézkedései

1301-ben III András halálával kihal az Árpád – ház. Leányági örökösödés jogán több trónkövetelő is volt: 1. Károly Róbert (Anjou Caroberto), 2. II Vencel cseh király fia, a későbbi III. Vencel, 3. Bajor Ottó, osztrák herceg.

1. Harc a trónért:

1301-ben Károly Róbert, akit egyenlőre csak a pápa és néhány délvidéki úr támogatott, Magyarországra indult, hogy megkoronáztassa magát. Az ő nagyanyja (Martell Károly anyja = II. Károly felesége) V. István magyar király lánya volt. Károly azonban csak a délvidéki urakra támaszkodhatott Magyarországon, de a pápa (VIII. Bonifác), mint Nápoly hűbérese mögötte állt, és ez igen sokat számított.

1301-ben megkoronázza Károlyt Bicskei Gergely esztergomi érsek Esztergomban egy alkalmi koronával. A főurak többsége nem támogatja, és ezzel egy időben II. Vencel cseh király fiát Vencelt koronázza meg a kalocsai érsek a szent koronával, Vencel a László nevet vette fel. Egyik koronázás sem volt azonban teljesen érvényes. Az akkori magyar szokásjog szerint a az esztergomi érseknek, Székesfehérváron, a szent koronával, a főurak jelenlétében kell a királyt megkoronáznia. (Károly esetében sem a hely sem a korona nem volt jó, ráadásul Bicskei Gergely érseki rangját is sokan megkérdőjelezték. Bár Vencelt nem az esztergomi érsek koronázta meg, őt tekintették királynak. Politikai és egyéb hatalma azonban nem volt, így amikor apja halála után 1305-ben cseh királlyá koronázzák lemond a magyar trónról Bajor Ottó javára. (Vencel dédanyja IV. Béla lánya volt, tehát leányágon ő is az Árpád – ház leszármazottja). Ottó is jogos követelő volt (édesanyja IV. Béla lánya), de őt sem a főurak, sem a pápa nem támogatta. Csak két püspök (a csanádi és a veszprémi) vállalta a koronázást Székesfehérváron. ( A 2 püspököt a pápa kiátkozta). Ottó házassági ajánlatot kap Kán Lászlótól, az azonban elfogja, elveszi a koronát, Ottót azonban elengedi, aki kimenekül az országból. Károly így egyedül marad, mint királyjelölt, és egyre több híve lett. A papság nagy része a pápa nyomása miatt állt mellé, a kisnemesek, és parasztok pedig békét akartak, elegük lett a bárok önkényuralmából. Néhány főúr és Buda azonban ellenállt. A budai német polgárság és két pap kiközösítette a  pápát és a magyar főpapságot, és nem engedték be Károlyt. Erre a pápa egyházi tilalom alá vette a várost (tilos volt a szentségeket kiszolgál-tatni, Károly pedig fegyveres erővel indult ellenük. Erejüket azonban csak 1307 – re sikerült megtörni. Az 1307-es országgyűlésen néhány főúr elismeri Károlyt királynak. 1308-ban Gentilis bíboros jön legátusba Magyarországra hogy a többi főurat is meggyőzze. Ez sikerül is, az 1308-as országgyűlésen már Csák Máté és Kán László képviselői is jelen vannak, Károlyt megválasztják királynak. Kán László azonban nem akarja kiadni a koronát így Károlyt 1309-ben csak egy alkalmi koronával koronázza meg Tamás esztergomi érsek  a Nagy-boldogasszony templomban (ma Mátyás templom). 1310-ben kiadja Kán László a koronát, és Károlyt teljesen szabályosan megkoronázzák Székesfehérváron.

2. Harc a hatalomért: Károly(1308-1342) király lett végül, de hatalma kezdetben nemigen volt, a tényleges hatalmat a főurak (oligarchák) tartották kezükben. Egész országrésznyi területeik voltak, fosztogattak, kiski-rályként viselkedtek: adót szedtek, egymásnak és más országoknak hadat üzentek, háborúztak. 1311-ben Aba Amadé el hatalma alá akarta vonni Kassát, a város azonban ellenállt, és a kassai tumultusban véletlenül megölték Amadét. A fiai  Csák Mátéval szövetkeztek és a király ellen vonultak. Károlynak ekkor már elég sok híve volt: Az papság (többnyire a pápa hatására), a kisnemesség, polgárság, jobbágyság, az alföldi kunok, tehát mindenki aki rendet és békét akart. 1312-ben Károly csapatai megverik Csák Máté csapatait Rozgonynál. 1314-es országgyűlésen a bárók cserben hagyják Károlyt, ezért kiközösíti őket, és megfosztja minden méltóságuktól. 1315-ben Károly biztonsági okokból átteszi székhelyét Temesvárra. Ebben az évben meghal Kán László. 1316-ban Károly megveri a Kőszegieket, majd 1316 – 17-es hadjáratban Borsa Kopasz hatalmát is megtöri. 1321-ben meghal Csák Máté. 1322-ben Károly megveri a Subicokat, majd 1323-ban a Babonicokat. Ebben az évben visszateszi Károly a székhelyét Visegrádra. Ezután már csak kisebb zavargások vannak, pl.: 1330-ban Zách Felicián rátört az ebédelő királyi párra, de csak a királynét sebesíti meg. A testő-rök azonnal megölik. Ezt az esetet iszonyatos megtorlás követte, Zách testrészeit különböző városokban teszik ki, rokonságát harmadíziglen kivégzik, lányának megcsonkítva kell az országot járnia és ezt kiabálni: “Így jár aki szembeszegül a királlyal”. A merénylet oka: vagy összeesküvés, vagy Felicián a lánya becsületéért akart bosszút állni (a pletyka szerint a királyné öccse elcsábította Zách lányát).

3. Az ország újjászervezése: Károly Róbert gyakran hangoztatta, hogy az Árpád háziakkal rokon, és hogy az ő rendszerüket folytatja (a zászlójában és a címerében is megtalálható az Árpádok címere). Valójában másfajta politikát folytatott, a régi bárói réteget teljesen lecserélte, és új vezető réteget hozott létre (ezt személyi politikának hívjuk). A magas tisztségekbe saját idegen vagy magyar híveit ültette. Így lett nádor a nápolyi származású Drugeth, így emelkedtek fel a Széchényiek (erdélyi vajda), a Garaiak (Macsói bán), Nekcsei Demeter (tárnokmester), Nagymartoni Pál (országbíró), Bebekek, Cudarok, Szécsiek, stb. Károly többnyire mellőzte az országgyűlést, csak szűkebb tanácsadó testületével kormányzott. Minden tisztség mellé kiadott honorbirtokokat, amelyek nem voltak örökíthetők, viszont ameddig a tisztséget betöltötte az illető személy a birtok minden jövedelme az övé lett. Károly fő jövedelme a királyi jogon szedett ún. regáléjövedelmek voltak. Ennek növelése érdekében Nekcsei Demeterrel reformok egész sorát hajtották végre.

I. Pénzügyi reform:

– A nemesércek felkutatásának és bányászatának fokozása érdekében a bányabér (urbura)  egyharmadát annak adta, akinek a birtokán a bánya volt. (Előtte a földesúr nem volt érdekelt a bányák felkutatásában, vagy eltitkolta, mivel annak hasznából semmit nem kapott). A királyi kamarák felvásárolták az aranyat, így a nemesérc forgalmazása a 20-as évektől állami monopólium lett.

– Értékálló aranyforintot vezetett be firenzei mintára 1326-tól, az ezüstpénz megmaradt, de aprópénz lett. A pénzverést a kamarák végezték, melyek élén kamaraispánok álltak(10 db).

– A király elesett a pénzrontásból befolyó haszontól, ennek ellensúlyozására bevezette a kapuadót. Minden olyan kapu után szedték, melyen átfért egy szekér (más néven portális adó).

– Bevezette a harmincadvámot, ezt a főútvonalak mentén lévő harmincad helyeken kellett fizetni. Ez kereskedelmi vám volt.

– A király jövedelme volt még a birtokaiból származó pénzösszeg. Ezenkívül külön megadóztatta a zsidókat, kunokat, jászokat.

– Néha kivetett rendkívüli hadiadót is, ezt azonban mindenhol csak a földesúr beleegyezésével szedhette be.

– Károly a 30-as évektől az egyházat is megadóztatta, a tized egyharmadát saját kincstárába juttatta. (emiatt összetűzésbe is került a pápával).

II. Hadseregreform: A banderiális hadsereg felállítását Károly nevéhez fűzik, de ez a rendszer már korábban is működött. Sőt Károly megcsonkította azok számát, akik saját zászló alatt vezethették embereiket (csak ha több, mint 50 főből állt a zászlóalj). A többiek a király zászlaja alatt küzdöttek. A király alatt főleg kisnemesek, familiárisok, néha parasztok harcoltak. Ha szükséges volt, igénybe vette a kunok, jászok, székelyek hadait is, néha harcolt zsoldosokkal is.

4. Károly külpolitikája: Károly szerette volna a balkán államokat(tengermellék) ténylegesen is magyar fennhatóság alá vonni (névleg hűbéresek voltak). A Macsói Bánságot helyreállította, de a horvát és dalmát városok Velencéhez fordultak segítségért, így Károly itt nem ért el különösebb eredményt. 1330-ban Basarab havasalföldi vajda ellen fordult, mivel az nem akarta elismerni Magyarországot hűbérurának. Károly csapatai azonban csapdába estek, és a románok négy nap alatt szinte megsemmisítették a magyar sereget. Károly Hédervári Dezsővel cserélt páncélt, így néhány katonával sikerült kitörni. Ausztriával kezdetben jó volt a viszony, majd fokozatosan megromlott, mivel elfoglalták a Muraközt(Károly 28-ban visszafoglalta), és a Kőszegiek lázadásait nyíltan támogatták. 1337-ben magyar seregek lépnek Ausztria területére, de békét kötnek, baráti viszony azonban ezután sem lesz. Cseh- és Lengyelországgal végig  jó viszony, bár a csehek és lengyelek többször is összetűzésbe keveredtek. (Károly remek diplomáciai érzékének volt köszönhető a Visegrádi Egyezmény, és az, hogy mindkettővel jóba tudott lenni). A csehek a lengyel trónt, a lengyelek Sziléziát akarták. 1319-ben meghal Luxemburgi Beatrix, Károly felesége. Új feleség 1320-tól Lokiletek Erzsébet lesz. 1335-ben Károly megszervezi a Visegrádi Királytalálkozót, melyen ott van a lengyel III. Kázmér, és a cseh Luxemburgi János. Megállapodtak, hogy:

– a csehek lemondanak lengyel trónigényükről, cserébe a lengyelek lemondanak Sziléziáról.

– külső támadás esetén kölcsönösen segítik egymást.

– felállítanak egy Bécset elkerülő kereskedelmi útvonalat.

– ha III. Kázmér örökös nélkül halna meg Károly egyik fia örökli a lengyel trónt.

Eközben Károly gyakorlatilag kisemmizik Nápolyi örökségéből( a pápa közbenjárására, mivel nem akart két tűz közé kerülni). Károly fia hozzámegy ugyan Johanna nápolyi királynőhöz, de nem ő lesz a király. Károly halála után Johanna megöleti férjét.

Károly Róbert uralkodása elején az országban teljes anarchia volt, uralkodása végére egy gazdaságilag jól fejlett országot hagyott fiára Lajosra. Károly alatt a kultúra is fejlődésnek indult, 1333-45 Károly utasítására írják az Anjou-kalendáriumot. Temesváron, Visegrádon, és Budán pedig várat kezdtek építeni.


Magyarország 1945 és 1949 között : Az újrakezdés politikai nehézségei

Magyarországnak a vesztes Németország oldalán való részvétele a második világháborúban katasztrofális helyzetet teremtett: körülbelül félmillió ember esett áldozatul, 900 ezren kerültek hadifogságba, az ország nemzeti vagyonának 40%-a elpusztult, a hidak zömét felrobbantották, a vasúti sínpályáknak a 40%-a megsemmisült, az állatállomány, vetőmag, terményben keletkezett kár megkérdőjelezte az ország élelmezhetőségét. Az egész országban káosz és anarchia uralkodott. A közlekedés, a hírközlés megbénult, a közigazgatás nem működött. Nem volt törvényes hatalom.

Ebben az amúgy is nehéz helyzetben tovább súlyosbította az ország gondjait a kettészakítottság. Míg nyugaton és a fővárosban még fennállt a nyilas uralom, addig az ország keleti része már szovjet megszállás alá került. A régi közigazgatás ezeken a területeken megszűnt, helyettük, spontán szerveződéssel sorban megalakultak a népi bizottságok. Ezek minden helységben mint külön világban önkényesen irányították a dolgokat. Legfőbb szerepük az ellenőrzés volt.

Ezen az állapoton azonban sürgősen változtatni kellett. Szükség volt egy törvényes hatalomra, mely megkötheti a szövetségesekkel a fegyverszünetet, megszünteti Szálasi uralmát, és egy közösen elhatározott programmal kivezeti az országot a válságos helyzetből. Ezzel a céllal alakult meg 1944. december 2-án Szegeden a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF) öt párt: MKP, FKGP, SZDP, PDP, NPP és a szakszervezetek részvételével. Közös nyilatkozatukban összefoglalták a legfontosabb teendőket:   –    azonnali szakítás a hitleri Németországgal

–          aktív részvétel az ország felszabadításában

–          fasiszta jellegű intézkedések hatályon kívül helyezése

–          szélsőjobboldali pártok felszámolása

–          demokratikus szabadságjogok biztosítása

–          alapvető szociális követelmények megvalósítása

–          szomszédos országokkal való barátságos viszony kialakítása

–          földosztás

Ideiglenes Kormány

December közepére a pártok képviselői megállapodtak az ideiglenes nemzetgyűlés összehívásáról és választásokat írtak ki. Ezek december 15-21 között a németektől megtisztított területeken zajlottak le a helyi nemzeti bizottságok segítségével, tulajdonképpen népgyűléseken, nyílt szavazások formájában. Így december 21-én Debrecenben megalakulhatott az Ideiglenes Nemzetgyűlés, 22-én pedig felállt az Ideiglenes Kormány is. Ennek a feje, a miniszterelnök Dálnoki Miklós Béla lett. A kormány jellege koalíciós volt, és a kommunisták túlsúlya jellemezte: 3 kommunista, 2-2 szociáldemokrata és kisgazda, 1 parasztpárti valamint 4 párton kívüli képviselő foglalt helyet benne.

Az Ideiglenes Kormányra nehéz feladatok vártak: gazdasági stabilizáció, fegyverszünet megkötése, a szétesett államgépezet újjászervezése, politikai konszolidáció, a tulajdoni és tulajdonosi rendszer átalakítása, az államforma megváltoztatása, a polgári demokratikus jogállam intézményeinek megteremtése. Ezeknek megfelelően hozta intézkedéseit:

–          dec. 28: hadüzenet Németországnak

–          jan. 20: Moszkvában aláírták a fegyverszüneti egyezményt

— fasiszta szervezetek feloszlatása

— közalkalmazottak igazoló bizottság elé állítás

— háborús bűnösök népbíróság elé állítása

— jóvátétel fizetése

— 1937. dec. 31-es határokhoz való visszatérés

— szovjet csapatok állomásoztatása az országban (Ausztriában lévő csapatok utánpótlásának biztosítására)

— SZEB csapatok állomásozása az országban

–          febr. – 1950. ápr.: háborús bűnösök népbíróság elé állítása

A népbíróság elé került közel 60 ezer ügyből kb. 27 ezer esetében hoztak elmarasztaló ítéletet. A 477 halálra ítélt közül pedig 189-et végeztek ki. Köztük voltak a háborús kormányok miniszterelnökei: Bárdossy László, Imrédy Béla, Sztójay Döme.

–          márc. 17: elfogadták a földosztásról szóló rendeletet

A rendelet megszüntette a nagybirtokrendszert, így a korábban politikailag is meghatározó szerepet játszó nagybirtokos arisztokrácia eltűnt a társadalomból, ami tovább növelte a világháború alatt rendkívül meggyengült polgárság politikai elszigetelődését. Ugyanakkor földhöz juttatták a „földmíves népet”.

A rendelet értelmében a bankok, pénzintézmények földjeit, az egyházi birtokokat és az 1000 holdnál nagyobb földeket teljes egészében felosztották.

Az 1000 holdnál kisebb területű birtokokból a tulajdonos 100, 200 vagy 300 holdat megtarthatott, attól függően, hogy úri vagy paraszti birtokról volt szó. Paraszti birtokok voltak azok a birtokok, melyeket maga a tulajdonos művelt meg, maga értékesítette terményeit, és ott élt a földjén. Az ilyen típusú birtokból 200 holdat lehetett megtartani. Az úri birtok tulajdonosa nem maga foglalkozott földje művelésével, csupán annak jövedelmeit hajtotta be, és nem is abban a helységben lakott, ahol birtoka volt. Ő csupán 100 holdat tarthatott meg. Azok pedig, akik az antifasiszta ellenállásban részt vettek, 300 holdat mondhattak továbbra is magukénak.

A földosztás az ország megművelt földjeinek 35%-ára terjedt ki, 5,6 millió hold került felosztásra, többnyire 5-50 hold között terjedő nagyságban. Ezzel a kisbirtokos osztály jelentős mértékben megerősödött, a kisbirtok vált az uralkodó birtoktípussá.

–          ápr. 11: a kormány Budapestre költözött

Koalíciós kormányzás

1945 végére már szükségessé vált az ideiglenesség megszüntetése az államhatalom területén. A győztes nagyhatalmak szintén szorgalmazták a választások mielőbbi megtartását. Erre 1945 őszén került sor, az Ideiglenes Nemzetgyűlés szeptemberben hozott törvénye alapján. Ez kimondta, hogy minden húsz év feletti magyar állampolgár szavazhat, kivéve a háborús bűnösök és közismert fasiszták. Az országos választásokat megelőzte még a budapesti törvényhatósági (önkormányzati) választás október 7-én, melynek az eredménye előrevetítette az országos választások eredményét. Bár a két munkáspárt: az MKP és az SZDP közös listát állított, 42,7%-ával nem tudta felülmúlni az 50,5%-ot elérő kisgazdákat, kiknek támogatottsága vidéken még erősebb volt.

Így a november 4-én lezajlott választások nem hoztak nagy meglepetést: FKGP 57%, SZDP 17,4%,  MKP 17%, NPP 6,8%,  PDP 1,7%. A kisgazdák fölényes győzelmet arattak, mégsem alakítottak egyedül kormányt. Egyrészt, mert a SZEB koalíciós kormány felállítását követelte, másrészt pedig nem akarták egyedül vállalni a kormányra váró nehéz feladatokat, nem akartak egyedül belebukni. Így a november 15-én megalakult koalíciós kormányban 9 kisgazda, 4-4 szocdem és kommunista valamint 1 parasztpárti politikus volt. A miniszterelnök a kisgazda Tildy Zoltán lett. A tárcák elosztásában azonban az FKGP nagy hibát követett el. A kulcspozíciókat (belügy, közlekedésügy, iparügy, igazságügy) a két munkáspártnak osztotta, magának pedig megtartotta a számára fontos tárcákat: földművelésügy, oktatásügy, külügy… A külügyminiszter Gyöngyösi János, a belügyminiszter pedig Rajk László lett.

Az államforma kérdésében is döntést kellett hozni. A koalíció minden pártja a köztársaság államformája mellett állt, csak a kisgazdák vonakodtak (támogatóik, a katolikus klérus tagjai monarchisták voltak). Végül 1946. február 1-jén kikiáltották a köztársaságot, köztársasági elnökké pedig Tildy Zoltánt nevezték ki. A miniszterelnöki poszt sem maradhatott üresen: Nagy Ferenc kisgazda politikus lett a kormányfő február 4-től.

A kormány egyik legnehezebb feladata a béke megkötése volt. Gyöngyösi János külügyminiszter részt vett a július 29-én megnyílt párizsi béketárgyalásokon, és próbált némi engedményt kicsikarni a szövetségesekből. Egyrészt az országhatár kedvezőbb meghúzását akarta elérni, másrészt pedig a külföldre került magyarok védelmére kisebbségvédelmi törvényeket akart elfogadtatni a döntéshozókkal, de sajnos egyik próbálkozása sem járt sikerrel. Magyarország rendkívül kedvezőtlen esélyekkel várta az ország sorsát eldöntő békekötést. Hisz a békefeltételeket attól függően dolgozták ki, hogy az adott ország milyen hamar szakított a hitleri Németországgal és milyen mértékben vett rész az antifasiszta erők felszámolásában. Az aláírandó béke súlyosságát vetítette elő a négy hatalom külügyminiszteri küldötteinek májusi értekezlete, melyen nyíltan kimondták: Magyarországnak vissza kell vonulnia a trianoni határokhoz. Ezt a határozatot foglalta magába az 1947. február 10-én aláírt párizsi béke is:

–          trianoni határok mögé való visszatérés

–          pozsonyi hídfő elcsatolása: Oroszvár, Dunacsún, Horvátjárfalu Csehszlovákiáé

–          300 millió dollárnyi kártérítés fizetése: 200 millió a Szovjetuniónak, 70 millió Jugoszláviának, 30 millió az USA-nak

–          hadsereg-korlátozás: 70 ezer fő

–          szovjet csapatok állomásozása az országban

–          szovjet hadifoglyok hazaszállítása

A külügyi viszonyok rendezésén kívül még a belügyi helyzetet is rendezni kellett:

–       1946 elején a köztársaság védelmére hoztak egy törvényt, mely kimondta, hogy az is bűnt követ el, aki tudomást szerez egy köztársaságellenes összeesküvésről, de nem azt jelenti fel.

–       befejezték a földosztást

–       „B-listázásokkal” megtisztították a közigazgatást a „reakciós elemektől” (1946 elejétől)

A közalkalmazottakat A, B és C kategóriákba sorolták. Az A-listába a minden tekintetben megbízható alkalmazottak kerültek, B-listába tartoztak a valamelyest megbízhatatlan, gyanús emberek. Őket csak ideiglenesen bocsátották el munkahelyeikről, azonban azokat a teljesen megbízhatatlannak pecsételt embereket, akiket a C-listába soroltak, végérvényesen menesztették.

Egyre élesebbé váló ellentétek a koalícióban

A koalíción belül azonban állandósultak a politikai küzdelmek, melyek a hatalmi egyensúly megszűnéséhez vezettek. Az FKGP kísérletet tett az államhatalom és a közigazgatás szintjein is arányos pozíciók megszerzésére, de a kommunista vezetés alatt álló rendőrség biztosította az MKP túlsúlyát. 1946. március 5-én a Magyar Nemzeti Függetlenségi Fronton belül az MKP, az SZDP, az NPP és a Szakszervezeti Tanács összefogásával megalakult a Baloldali Blokk az FKGP-vel szemben. Beavatkoztak a Kisgazdapárt belügyeibe, a földosztás védelmét, a közigazgatás megtisztítását, és az államosítások bevezetését követelték. Az FKGP a szakítást elkerülendő engedett: még márciusban elfogadta a Baloldali Blokk legfőbb követeléseit. Ennek értelmében 1946. június 26-án megszületett a szénbányák államosításáról intézkedő törvény, mellyel megkezdődött a Blokk programjának megvalósítása:

–          további államosítások

–          közigazgatási apparátus felülvizsgálata

–          10%-os létszámcsökkentés a közigazgatási apparátusban a B-listák bevezetésével

–          FKGP 20 jobbszárnyi képviselőjének kizárása a pártból

Þ     ők Sulyok Dezső vezetésével létrehozták a Magyar Szabadság Pártot (MSZP)

Infláció, stabilizáció és újjáépítés

Azonban míg a koalícióban politikai csatározások folytak, az ország helyzete egyre súlyosbodott: 1945-46 fordulójára válságos helyzet alakult ki. Tragikus élelmiszerhiány jelentkezett. A lakosság napi fejadagja 500 kalóriára csökkent (a két világháború között 2700 kalória volt), azt is csak élelmiszerjegyre kaphatták meg. Virágzott a feketepiac, az ország gazdasági élete visszaesett a naturális árucsere szintjére. Széles körben elterjedt a „batyuzás”, ami azt jelentette, hogy a városi lakosság felpakolta ingóságit, majd vidéken élelmiszerre cserélte azt. A parasztság helyzete sem volt kedvezőbb, hisz az elvonuló német katonák kifosztották az istállókat, ólakat és a terménytárolókat. Mindemellett még a kormány beszolgáltatási kötelezettsége is sújtotta őket.

Nehezítette a helyzetet a közlekedés tragikus állapota is. A visszavonuló német csapatok felrobbantották a hidakat, a mozdonyok és vasúti kocsik nagy részét kivitték Németországba. Ideiglenes, gerendákkal megerősített hidakon, marhavagonokban és pőrekocsikban indult meg a vasúti forgalom. Menetrend nem létezett, a vonatok véletlenszerűen közlekedtek.

Az általános áruhiány következtében a pénz teljesen értékét vesztette. Az 1926 végén bevezetett pengő 1938 márciusában kezdett el inflálódni, mikor Darányi Kálmán a győri fegyverkezési program finanszírozására 1 milliárd pengőt hozott forgalomba. Ez az infláció pedig a második világháború után kialakult helyzetben csak még súlyosbodott, a világtörténelem eddigi legnagyobb mértékű inflációja alakult ki belőle: 1946 júliusában az árak naponta 300%-kal emelkedtek, az egy évvel korábbi pengő ekkor 50 milliárd pengőt ért. Ekkor nyomták ki az eddig ismert legnagyobb címletű bankjegyet, az 1 milliárd billió pengőt. Az infláció megfékezése a legsürgetőbb feladattá vált. A helyzet igen súlyos volt, ezt a szovjetek és az USA is belátta. Így a Szovjetunió engedményeket tett a fizetendő jóvátétel terén, az amerikaiak pedig visszaszolgáltatták a Nemzeti Bank 1944-ben nyugatra hurcolt aranykészletét. A stabilizáció alapvető feltételei adottak voltak: helyreállt a közlekedés, megindult a termelés. Az állami bevételek növekedtek, csökkentették a kiadásokat, szigorú ár- és bérszabályozást vezetettek be, külföldi támogatást is kapott az ország, mindez lehetővé tette egy sikeres pénzreformot. Így vezették be 1946. augusztus 1-jétől a pengő helyett a forintot.

Út az egypártrendszer megvalósításához

1946 végére egyre élesebbé vált a Baloldali Blokk és az FKGP közötti ellentét. Az FKGP egyaránt elhatárolódott a két világháború közötti rendszertől, és a ploretárdiktatúra elképzelésétől. Ezzel szemben az MKP célja a szocializmus megvalósítása volt, és ezzel a programmal az SZDP és az NPP is lényegében egyet értett. A Kisgazdák azonban további engedményekre már nem voltak hajlandóak. Így a kommunisták kénytelenek voltak eltávolítani a programjukat ellenző kisgazda politikusokat a kormányból. 1946 végén lelepleztek egy jelentéktelen politikai összeesküvést („összesküvés-per”). Az ügy nyomozását a kommunista vezetés alatt álló rendőrség és belügyminisztérium úgy vezette le, hogy az FKGP vezetőségének minél szélesebb köre kompromittálódjon benne (az 1946. februári törvényre hivatkoztak). Számos képviselőt letartóztattak, vagy ezzel fenyegetőzve külföldre üldözték őket. 1947-ben erre az ügyre hivatkozva a szovjetek letartóztatták Kovács Bélát, a Kisgazda Párt főtitkárát, aki az ezt követő nyolc évet börtönben töltötte. Alaptalan vádakkal lemondásra kényszeríttették Nagy Imrét is, majd Varga Béla, a parlament elnökének eltávolítása következett.

A politikai átmeneti válságot a kommunistákkal együttműködő kisgazda Dinnyés Lajos miniszterelnökké való kinevezése zárta le. 1947. május 31-én alakult meg az új kormány, mely rövid fennállása alatt három lényeges törvényt vitt keresztül:

–          elfogadtatták az 1947. augusztus 1-jével induló első hároméves tervet

Célja: az utolsó békeév, 1938 szintjének elérése, mind az életszínvonal, mind a termelés tekintetében.

–          ratifikálták a békeszerződést

–          módosították a választójogi törvényt, így az 1945. október 31-e után Nyugatról hazatérők is kiszorultak a szavazók köréből

Az utolsó törvény elfogadása után Tildy Zoltán feloszlatta a nemzetgyűlést és 1947. augusztus 31-ére választásokat írt ki. A szavazatok 60%-a a koalíciós pártokra esett, a maradék 40%-ot pedig a különböző ellenzéki pártok kapták. A legtöbb szavazattal az MKP rendelkezett, 22%-kal megnyerte a választásokat. De a párt erőteljesen kompromittálódott az ún. kék cédulákkal elkövetett választási csalások miatt. Kék cédulákkal a nem a lakóhelyükön szavazók adhatták le voksukat, de a kommunisták rengeteg hamis cédulát hoztak forgalomba, melyekkel persze a saját pártjukra szavaztak. A csalás azonban még a délelőtt során kiderült, így nem jogtalanul leadott szavazatok lényegében nem változtattak az eredményen. Míg ez a csalás a kommunisták szemében bocsánatos bűnnek bizonyult, a Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párt – 670 ezer szavazatával a második legerősebb ellenzéki erőnek bizonyult – tiszta választási csalását a lehető legszigorúbban büntették. A párt több szavazatot regisztrált az összeszámolások után, mint amennyit valójában kapott, erre hivatkozva a kommunisták megfosztották őket mandátumaiktól. Az MKP után a legtöbb szavazatot szintén egy ellenzéki párt kapta, a Barankovics István vezette Demokrata Néppártra 820 ezren voksoltak. A párt mégsem kerülhetett be az új kormányba. Az 1947. szeptember 24-én megalakult kormányban az MKP 5, az FKGP és az SZDP 4-4, az NPP pedig 2 tárcát kapott. A miniszterelnök továbbra is Dinnyés Lajos maradt.

A másodi Dinnyés-kormány nagyszabású államosításokat hajtott végre. 1947 novemberében állami tulajdonba vették a nagybankokat, illetve az érdekeltségi körükbe tartozó ipari és kereskedelmi vállalatokat. 1948 elején kommunista vezetés alá vonták az Iparügyi Minisztériumot, 1948. március 25-én pedig törvényt hoztak a 100 munkásnál többet foglalkoztató üzemek államosításáról (kivéve a külföldi érdekeltségűek). Március végére megszüntette tevékenységét a tőzsde, majd feloszlott a Gyáriparosok Országos Szövetsége. A zömében államosított ipar irányítására ágazati ipari központok alakultak.

A következő lépés a munkásosztály megosztottságának megszüntetése, az egységes vezető párt létrehozása volt. Ehhez mindenek előtt ki kellett zárni az SZDP-ből azokat a politikusokat, akik ellenezték az egyesülést (pl.: Kéthly Anna). A fúzió a gyakorlatban az SZDP beolvasztásával valósult meg. 1948. Június 12-én a két párt egyesülésével létre jött a Magyar Dolgozók Pártja (MDF). A főtitkár Rákosi Mátyás lett, a formális jellegű elnöki posztot pedig Szakasits Árpád töltötte be.

1948. július 31-én Tildy Zoltán, az addigi köztársasági elnök lemondott, miután vejét, a kairói nagykövetet hűtlenség vádjával letartóztatták (később ki is végezték). Utóda augusztus 3-tól Szakasits Árpád lett. A hatalomváltás 1948. december 10-én vált tejessé, mikor is Dobi István megalakította kormányát. Az új kormányban 9 MDF-es, 3 kisgazda és 2 parasztpárti politikus kapott tárcát.

Ezt követően megindították a küzdelmet az ellenzéki pártok felszámolására, mindenek előtt a kereszténydemokrata elveket valló Demokrata Néppárttal szemben léptek fel. Ennek a harcnak a keretében tartóztatták le 1948. december 23-án a politikai ellenállás legfőbb erejét képező konzervatív Mindszenty József bíborost, aki a monarchia híve volt, és ellenezte a földosztást. A vád ellene hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés volt. Ezzel a lépéssel az egyház befolyását akarták tovább gyengíteni (1948. június 16-án államosították az egyházi iskolákat is), a keresztény eszméket hirdető politikusokat pedig megfélemlíteni. Következményeként a Demokrata Néppárt kimondta feloszlását, miután a párt vezetője, Barankovics István elhagyta az országot. A többi ellenzéki párt felszámolása úgy ment végbe, hogy csatlakoztak az 1949. Február 1-jén megalakuló Magyar Függetlenségi Népfronthoz.
Ezzel lényegében megvalósult hazánkban az egypártrendszer. A politikai életet egyetlen párt, az MDP uralta. A többi párt teljesen eltűnt, vezetőik emigrációban vagy börtönben voltak, tagjaik pedig politikai képviselet nélkül maradtak. Az országban létező egyéb szervezetek e párt kinyújtott karjai voltak, vezetőiket a párt nevezte ki. Bár az állami életet formálisan az országgyűlés, helyi szinten pedig a „választott” tanácsok vezették, a valóságban ezek tevékenységét a párttól kapott utasítások szabályozták és tagjaikról is a párt különböző szervei döntöttek. Az egypártrendszert szentesítette az 1949. augusztus 20-án elfogadott sztálini alkotmány is, amely deklarálta az MDP vezető szerepét Magyarországon.

Rákosi-diktatúra kialakulása

Rákosi Mátyás – „Sztálin legjobb magyar tanítványa” – az MKP főtitkáraként az ország első embere lett. Politikai rendszerének legfőbb eszköze a megfélemlítés volt. Az 1946-ban felállított ÁVÓ és az 1948. október 6-án megalakult ÁVH fegyveres belbiztonsági szervezetként látta el ezt a feladatot. Még az előző csak a nagyobb településeken működött, az AVH keze elért a legkisebb falvakba is. Törvények felett álló hatalom volt, melynek tevékenységét semmi sem korlátozta, s mely kizárólag a párt vezetőinek volt alárendelve. Mindenféle törvényes eljárást mellőzve bárkit letartóztathattak, kivégeztethettek vagy korlátlan ideig fogságban tarthattak embereket.

1949 januárjában megkezdődött Mindszenty bíboros pere, melyben február 8-án hoztak döntést. Az ítélet életfogytiglani fegyházbüntetés volt.

A többpártrendszer felszámolásának utolsó lépéseként Szakasits Árpád köztársasági elnök 1949. április 12-én feloszlatta a parlamentet, és május 15-ére választásokat írt ki. Az egyindulós lóversenynek tituált választások azonban már teljesen formálisak voltak, hisz a Népfront közös listát állított. Az egyetlen jelöltre a szavazók 96,27%-a adta le a voksát.

1949 májusában megkezdődött a párton belül megbúvó ellenség keresése, mivel az ellenzék immár nem létezett. Rákosi meg is találta a párt soraiban elrejtőző, a pártot bomlasztani akaró kémeket Rajk Lászlóval az élükön. Az egykori bel-, majd külügyminisztert szeptember 24-én ítélték el Jugoszláviának és az USA-nak való kémkedés, valamint hazaárulás vádjával egy koncepciós perben, majd hat társával együtt kivégezték. Ezzel Rákosi megszabadult legfőbb ellenségétől, ugyanakkor eleget tett a Sztálin által meghirdetett éberségi politikának is, mely szerint senkiben sem lehet megbízni, hisz az ellenség a párt soraiban is megbújhat, és akár hosszú ideig is jó munkával leplezheti kártevő tevékenységét. Azonban Rákosi nem elégedett meg Rajk és társai felelősségre vonásával, hamarosan sor került a második világháború alatt itthon tartózkodó kommunisták bebörtönzésére is.

A politikusok mellett számtalan kevésbé ismert embert is bebörtönöztek, halálra ítéltek és kivégeztek. Miután a börtönök megteltek, a szovjet GULAG példájára munkatáborokat állítottak fel pl.: Recsken, Kazincbarcikán és Oroszlányban.

Rákosi azonban még ezerféle módon szovjetesítette az országot:

–          kötelezővé tették az orosz nyelv tanítását az iskolákban

–          a mozikban szovjet filmeket játszottak

–          a könyvesboltokat ellepték a szovjet szerzők magyarra fordított művei

–          a sajtóban szelektálva jelentek meg a nyugatról érkező hírek

–          a címert, a zászlót, a katonák egyenruháját is a szovjetekéhez igazították

–          betiltották a külföldre való utazást

–          Rákosi kiépítette saját személyi kultuszát

Magyarország egyre inkább a Szovjetunió hasonmása lett.


Hatalmi viszonyok és nemzeti egységmozgalmak a XIX. Század második felében

Itália a Római Birodalom bukása után közel másfél évezreden keresztül a teljes politikai széttagoltság állapotában volt. Területén német, spanyol, és francia hódítók osztoztak, virágzó városállamok jöttek létre és tűntek el. A pápaság – Róma székhellyel – Itália középső részén világi hatalommal bírt. Napóleon létrehozott ugyan egy nagyobb, a francia birodalomtól függő államot, a bécsi kongresszus után azonban Itália ismét széttagolódott.

Itália az egységes nyelv ellenére a XIX. században három nagy régióra volt osztható: az észak-itáliai kis fejedelemségekre, melyek Habsburg fennhatóság alatt állottak; a közép-itáliai pápai államra; és a Bourbonok dél-itáliai nápolyi királyságára. Az 1848-as forradalmak kézzelfogható közelségbe hozták az egységes állam létrehozását, azonban a szent szövetségi beavatkozás meghiúsította létrejöttét. Az egységesítési törekvések gátjaként jelent meg Itália belső tagoltsága is: az európai fejlettségű északi tartományokkal szemben, délen a maffia által uralt, elmaradott tartományok találhatók. Nem véletlen az, hogy a gazdasági és politikai egység kezdeményezői jobbjára az észak-olaszok voltak.

Az egységre két koncepció mutatkozott. Az egyik alapja a népfelség elvének érvényre juttatása volt, amely a feudális dinasztiák elűzését jelentette. Ezt hirdette Giuseppe Mazzini (1805-72), illetve Giuseppe Garibaldi (1807-82) a 48-as forradalmak legendás hőse. Másként látta a helyzetet Camillo Cavour (1810-61), az alkotmányos Piemont „zseniális miniszterelnöke”. 1847-ben beindította II Risorgimento című lapját, amely nevet adott a korszaknak. Úgy gondolta, külső szövetségesre van szükség és a legitimitás látszatára. Célja ezért a piemonti dinasztia vezetésével való egység megteremtése volt.

Az 1853-56 között zajló krími háborúba 15000 katonát küldött (1855 tavaszán) Piemont, ezzel Cavour megnyerte ügyének a nyugati hatalmakat, és az itáliai kérdést bekapcsolta az európai politikába. 1858-ban Cavour és III. Napóleon francia császár találkozott Plombieres-ben, ahol megállapodtak, hogy Franciaország Nizza és Savoya átengedése fejében egy esetleges olasz-osztrák háború során Franciaország az olaszokat támogatja. III. Napóleon persze másként képzelte el az olasz egységet, ő laza, szövetségi államot akart látni, a pápával az élen.

1859-ben piemonti seregek vonultak be Velencébe, minek hatására Ausztria hadat üzent Piemontnak. A rossz időpontban történt hadüzenet sokba került Ausztriának, ugyanis az felmentette a Német Szövetség államait a segítségnyújtás kötelezettsége alól.

Cavour a gyáriparosok, kereskedők érdekeit képviselte. Erős liberális pártot szervezett, és gazdasági reformokat kezdeményezett. A köztársasági és demokrata mozgalmakat távol tartotta a politikától, s nem riadt vissza attól sem, hogy Piemontot az emigránsok központjává tegye.

1859. június 4-én Gyulay Ferenc táborszernagy Magentánál visszavonulásra kényszerült, a döntő ütközetben 1859. június 24-én a Solferinó­nál a francia és olasz seregek fölénye sikert hozott. A véres ütközet hatására Henri Dunant megalakította a Nemzetközi Vöröskeresztet.

III. Napóleon azonban a francia csapatok kimerültségére hivatkozva fegyverszünetet kért, ezzel elárulván a francia-olasz szövetséget. Ráadásul Poroszország is mozgósított csapatokat, ezért Franciaországot kétfrontos háború fenyegette. 1859 júliusában megköttetett a Villafrancai fegyverszünet Ferenc József és III. Napóleon között. Így Velence az ún. várnégyszöggel Ausztria kezén maradt, Lombardiát pedig meg-kapta Piemont. (Az 1860-as Torinói szerződésben Lombardiát elcserélte III. Napóleon Nizzáért és Savoyáért)

A közép-itáliai államokban a fegyverszünet hírére forradalmak robbantak ki egészen Modenától Szicíliáig, elűzték az idegen uralkodókat és 1860 tavaszán népszavazással Piemonthoz csatlakoztak. 1860 áprilisában a szicíliai Palermóban és Messinában forradalom tört ki. 1860. május 11-én Garibaldi partra szállt a szicíliai Marsalában 1067 vörösingessel.  Észak felé indulva, véres küzdelmek közepette, felszabadította az idegen kézen lévő terü-leteket, így a nápolyi Bourbon-ház uralma összeomlott. Garibaldi seregében kulcsfontosságú szerepet játszottak a magyar tisztek is. Itt harcoltak: Türr István altábornagy, Éber Nándor és Éberhardt Károly dandárparancsnokok, Dunyov István ezredes. A döntő volturnói csatában is sok magyar tiszt esett el az olasz egység megteremtéséért. A Garibaldi által felállított magyar légiót Mogyoródy Adolf, volt honvéd őrnagy vezényelte. Türr István pedig nagyon fontos személy volt, Garibaldi távollétében a nápolyi királyságban harcoló csapatok főparancsnoki tisztét is betöltötte.

Garibaldinak már tejhatalma volt Szicíliában és Nápolyban, de azt Viktor Emanuell kezébe adta, így lehetőség nyílott 1861. március 17-én Torinóban az Olasz Királyság kikiáltására, amely immár egyesítette egész Itáliát Velence és Róma kivételével. A főváros Firenze lett, az állam vezetőjévé pedig a piemonti királyt, II. Viktor Emanuellt (1861-78) választották. Az államforma alkotmányos monarchia lett.

Garibaldi győzelmei után Cavour lefegyverezte a pápai sereget, de Rómát nem vehette birtokba, ugyanis ott francia helyőrség állomásozott. Garibaldi 1862 nyarán kiadta a jelszót: „Roma o morte”, ami azt jelenti: Róma vagy halál. Garibaldi tehát Róma ellen vonult, de augusztus 29-én útját állták a királyi hadak, s Garibaldi fogságba esett.

1866-ban Olaszország (mint Poroszország szövetségese) hadat üzent Ausztriának. Az olaszok ebben a hadjáratban vereséget szenvedtek ugyan, a prágai békében értelmében – hála a francia közbenjárásnak és a porosz győzelmeknek – Velence mégis Olaszországhoz került, de kénytelenek voltak lemondani Dél-Tirolról.

Amikor Garibaldi a vörösingesekkel ismét Róma ellen vonult, a franciák visszaverték őket. A francia diplomáciának így sikerült rövid idő alatt elveszítenie két lehetséges szövetségesét (Ausztria illetve Olaszország), pedig a küszöbön volt a porosz veszély.

1870. szeptember 20-án Egyházi Állam olasz megszállás alá került (az azt védő francia csapatokat hazarendelték). Róma ekkor lett Olaszország fővárosa, a pápa pedig a Vatikánba zárkózott. (Az olasz állam és a katolikus egyházfő viszonyát részletesen az 1929-es Lateráni egyezmény, Mussolini és XI. Pius megállapodása rendezte.)

Megszületett az egységes olasz nemzeti állam.

Vázlat: –     Az egység megvalósításának lehetséges útjai

–          Poroszország modernizálása, Bismarck kancellár

–          Háborúk a német egységért

–          A német egység létrejötte

1815-ben Napóleon bukásával a német területek széttagoltsága megmaradt, a létrejött Német Szövetség is csak 35 állam és négy szabad város laza szövetsége volt. A csekély jogkörrel bíró birodalmi gyűlésen az osztrák császár elnökölt. Az 1848-as forradalmak idején a német egység kérdése előtérbe került. Két lehetőség kínálkozott: a nagy német egység a katolikus Ausztria, ezáltal a Habsburgok vezetésével; illetve a kis német egység a protestáns Poroszország vezetésével. A nagy német egység megőrizte volna a középkori univerzalizmus (nemzetek fölötti egyetemesség) bizonyos elemeit. A Habsburg dinasztia a német államok viszonylag laza föderációját képzelte el, így megtarthatta volna a nem német államait is. A kis német egység vezetője, Poroszország, a XVIII. század derekától Ausztria legveszélyesebb ellenfele lett. A kis német egység kizárta volna Ausztriát az állam egyesítéséből. Végül a kis német egység valósult meg, ami a kortársak számára igen meglepő fordulatot jelentett. A politizáló magyarok számára egy harmadik változat lett volna kedvező, mégpedig az, amelyben Ausztria feloldódott volna egy erős, alkotmányos Németországban. Ez ugyanis Magyarország szabad leválását és önállósodását eredményezte volna.

Poroszország gazdasági erejét mutatta, hogy növekedési mutatóik a legmagasabbak voltak a kontinensen. Nagyon gyorsan fejlődött a gazdaság, s az ipari forradalom élen járó területei (a rajnai tartományok) Poroszországhoz tartoztak. A mezőgazdaság „poroszutas” fejlődést járt be, amelyben a nagybirtok a mezőgazdaság modernizálásának élére állt (a jobbágyfelszabadítás ugyanis szabadon hagyta a nagybirtokot). A tönkrement kisbirtokos parasztság, mint munkaerő a gyorsan fejlődő ipar rendelkezésére állt. Rohamosan bővült a vasúthálózat, Hamburg lett a kontinens legnagyobb kikötője. Németország gazdasági egysége a 60-as évekre megvalósult, a politikai széttagoltság azonban a további fejlődés gátjaként jelent meg.

Az alkotmányosan kormányzott Poroszországban I. Vilmos, 1862 szeptemberében Otto von Bismarckot (a „vaskancellárt”) nevezte ki porosz miniszterelnökké, aki a porosz junkerek (földbirtokosok) képviselője volt. Bismarck azelőtt Szentpéterváron illetve Párizsban volt követ. Nagy diplomáciai tapasztalatra tett szert, és elsajátította III. Napóleontól azt, hogy hogyan kell a népakarat látszatának megtartásával, a társadalom egy részének manipulálásával lényegében diktatórikusan kormányozni. Végrehajtotta Poroszország katonai modernizációját (a parlament felhatalmazása nélkül), katonaállammá fejlesztette Poroszországot. A hadsereg a parlamenttől független volt. Bevezették az általános hadkötelezettséget és a legmodernebb haditechnikát (hátultöltő, vontcsövű fegyverek) alkalmaztak.

Bismarck céljai közt első helyen a német egység megteremtése állt, melyben a legfőbb gát Ausztria jelenléte volt. Fontosnak mutatkozott tehát Ausztria félreállítása, melyre kedvező alkalmat adott az 1863-as dán konfliktus, ahol a megindult nemzeti mozgalom függetlenséget követelt a két északi hercegségnek. 1864-ben német-dán háborút követően a két észak-német állam (Schleswig, Holstein) közös porosz-osztrák igazgatás alá került. A két hercegség 1865-ben diplomáciai úton megosztásra került; Schleswig a poroszoké, Holstein az osztrákoké lett. 1866-ban porosz csapatok vonultak be Holsteinbe, ezzel egyidejűleg Poroszország kilépett a Német Szövetségből.

1866 júniusában beállt a hadiállapot a két állam között. Poroszország szövetségesének tudhatta Franciaországot (területi engedmények – a Rajna mentén – fejében), Oroszországot (a lengyel felkelők leverésében való segítség folytán), az olaszokat és a magyar emigrációt is. 1866. július 3-án Königgratz és Sadowa térségében a Benedek Lajos táborszernagy vezette osztrák főerők a porosz ismétlőpuskák tüzében egyetlen nap alatt szétolvadtak. 1866 augusztusában Bismarck és Ferenc József megkötötte a prágai békét, melynek értelmében Ausztria hozzájárult Németország egységesítéséhez (beleegyezik, hogy Poroszország beke-belezze szövetségeseit), illetve Olaszország megkapta Velencét.

1866-ban létrejött az Észak-német Szövetség Poroszország és 20 másik német állam részvételével. 1867-ben megalkották az Észak-német Szövetség alkotmányát, amely Poroszország hegemóniáját rögzítette. Vezetője a porosz király, a szövetség kancellárja pedig Bismarck lett.

Franciaország semlegességet fogadott az osztrák-porosz háborúban, ezért területeket kapott volna a Rajna bal partján. III. Napóleon területi követeléseit Bismarck azonban visszautasította. A franciák ekkor már Luxemburg megszerzésével is elégedettek lettek volna, de ez reménytelen volt, mivel az az 1867-es londoni szerződés óta semleges volt.

1870 nyarán Franciaország hadat üzent. Nem számolhattak azonban azzal, hogy váratlanul a dél-német államok (Bajorország, Baden, Württemberg) is Poroszország segítségére sietnek. A döntő ütközet 1870. szeptember 2-án zajlott Sedannál, ahol III. Napóleon is fogságba esett.

1870. szeptember 4-én Párizsban kikiáltották a harmadik köztársaságot. Az egyesült német hadak célja innentől kezdve az volt, hogy minél nagyobb területet szakítsanak ki a Francia Köztársaságból (Elzász-Lotaringia stb.).

1871. január 18-án Versailles-ban kikiáltották az egységes Német Császárság létrejöttét, amelynek császára (Hohenzollern) I. Vilmos lett. 1871. május 10-én megkötötték a franciákkal a frankfurti békét, amelynek értelmében Elzász-Lotaringia Németországhoz került, illetve a franciáknak 5 milliárd frank hadisarcot kellett fizetni.

A német császárság kikiáltásával új nagyhatalom született.


Az érett feudalizmus Magyarországon a XIV. században

1301 után az Árpád – ház kihalása után nem tudtak megfelelő királyt találni az ország élére. Így 1308-ig, Károly Róbert megkoronázásáig nem volt igazi, hitelesen megkoronázott királya az országnak.

E korban a királlyá koronázásnak több feltétele is volt. Ha ezek mind teljesültek, az adott személy csak akkor válhatott igazi királlyá. E feltételek a következők voltak: a koronázás Székesfehérváron, a szent koronával, az Esztergomi érsek által történjék; s a jelöltet az ország nemeseinek többsége fogadja el, s tegyen annak esküt.

1301 után három jelölt is akadt a trónra. Az egyik Cseh Vencel volt ( IV. Béla ükunokája), aki a Premysl dinasztia tagjaként Csák Máté támogatásával került Magyarországra. Megkoronázták ugyan, de nem az esztergomi, hanem a kalocsai érsek tette azt. Emiatt ő nem volt hiteles király.

A másik jelölt Károly Róbert volt ( mint V. István dédunokája ). Őt a délvidéki főurak támogatták (oligarchák) eleinte: Subics, Babonics és Frangepán. 1301-ben őt is megkoronázták ugyan, de nem a szent koronával. Az ország nemesei közül sem támogatták sokan, ugyanis a kiskirályok ellen volt ( pl.: Csák Máté ).

E fent említett két jelölt harcolt a trónért egészen 1305-ig, amikoris Cseh Vencelt az apja hazavitte, s haláláig, 1306-ig cseh királlyá lett. Ekkor halt ki a Premysl dinasztia, s őket a Luxemburgok követték.

Bajor Ottó ( mint IV. Béla  unokája ) is igényt tartott a trónra. Amikor Vencel elhagyta az országot, a koronát Bajor Ottónak adta. Őt is megkoronázták, de nem jogszerűen, ugyanis a Veszprémi és a Csanádi püspök koronázta meg a jelöltet. Kán László ejtette fogságba Bajor Ottót, akinek bár sikerült megszabadulni 1307-ben, de koronája Kán Lászlónál maradt. Károly Róbert esélyei ekkor kezdtek el javulni.

Károly Róbert ugyanis külföldi támogatókat tudott felsorakoztatni maga mögé. Így a pápát, aki abban reménykedett, hogy Magyarországot is be tudja vonni hűbéri láncába, ugyanis az Anjouk is hűbéresei voltak. A pápa ekkor VIII. Bonifác volt. Károly Róbertet az itáliai bankárok is támogatták nagy kölcsönökkel.

Az országon belül is egyre többen felismerték azt, hogy szilárd hatalomra van szükség, s így sokan Károly Róbert támogatójává váltak. A kiskirályok miatt ugyanis nem volt közbiztonság. A parasztság, s a városi polgárság egyaránt biztos közállapotot szeretett volna.  Károly Róbert a városi polgárságban találta meg fő támogatóit. Ugyanis e réteg meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben volt. Anyagilag támogatták a királyjelöltet, mivel gazdasági és kereskedelmi fellendülést kívántak elérni.

1308-ban a pesti Domonkos templomban tartott gyűlésen választották meg Károly Róbertet királynak, mivel ekkor több tartományúr is mellé állt ( Kőszegiek, Aba Amádé, Borsa Kopasz és Csák Máté képviselője ). A történelem ettől kezdve ismerte el őt királynak.

1309-ben a Budai Nagy Boldog Asszony templomában ( későbbi Mátyás templom ) újra megkoronázták, de mivel a korona Kán Lászlónál volt, nem azzal.

1310-ben a korona hazakerülése miatt újrakoronázták Károly Róbertet.

Károly Róbert elismert uralkodása 1308-tól 1342-ig tartott.

A meginduló árutermelés és pénzgazdálkodás, a regáléjövedelmek lettek az általa helyreállított feudális monarchia alapjai. Az egyházi nagybirtokosokban és a köznemességben ezen tevékenységéhez erős és befolyásos rétegre talált. Ők együtt a megerősödő királyi hatalomban kerestek menedéket a bárói réteggel és a jobbágyság antifeudális mozgalmaival szemben. A nemesség a kiskirályok felszámolását sürgette, mert úgy gondolták, hogy könnyebb lenne a helyzetük a király alatt. A familiaritás megszüntetése is előtérbe került, s ez ráadásul a jobbágyságnak is kedvezett volna.

Károly Róbertnek nagy gondot jelentettek tehát a kiskirályok, s megpróbálta őket egyesével, lassan legyőzni. ( „ Oszd meg és uralkodj ” elve ).

1312 júniusában Rozgony mellett ( Kassa mellett van északon ) legyőzte az Abákat. A királyt itt a szepesi és a kassai polgárok támogatták: katonával és pénzzel. Az Abákat pedig Csák Máté segítette.

1316-ban Debrecen mellett győzte le Borsa Kopasz tartományurát.

1319-ben Zalafő mellett győzte le a Kőszegieket.

Katonailag viszont képtelen volt legyőzni Csák Mátét. Így csak 1321-ben tette rá a kezét Csák Máté területeire, amikor az meghalt. Ekkor – 1322-ben – tette át az ország székhelyét Temesvárról Visegrádra. Megjutalmazta – földdel – a király azokat a főleg köznemesi származású személyeket, akik hozzásegítették őt hatalmának megerősítéséhez. A megerősödött királynak sokáig ez az új feudális nagybirtokos réteg lett a támasza. Ekkor emelkedtek föl például a következő családok: Laczkfy, Széchy, Széchenyi, Garay, Bánffi, Kanizsai és Báthory. A köznemesek báróvá emelkedése indult meg ekkor.

A banderiális haderő volt jellemző a korban. Azon bárók, akik legalább 50 katonát tudtak felvonultatni, azt saját zászlajuk alatt tehették. Ez pedig tekintélyt adott a báróknak. A király igénybe vette a székelyek, kunok, jászok könnyűlovas haderejét is. A zsoldos hadsereg csírái is megjelentek már, de nem volt túl jellemző.

Az államháztartást új alapokra helyezte, és új gazdaságpolitikát vezetett be. A királyi jövedelmek alapja egyre inkább a regálé lett, amely királyi felségjog alapján szedett jövedelmet jelentett. A legfontosabb királyi regálék: a bányamonopólium, a pénzverés monopóliuma, a harmincadvám és a kapuadó voltak. Rájött ugyanis, hogy a földbirtokra nem tud támaszkodni ( csak 20-25 % volt az övé ), így eljutott a regáléjövedelmek megreformálásához.

URBURA ( királyi bányabér )

Eddig a királyi bányamonopólium miatt nem állt érdekében a földesúrnak bejelenteni egy bányát, ugyanis nem részesülhetett annak jövedelméből. A király így 1327-ben hozott egy olyan rendeletet, amellyel érdeket teremtett a földesurak számára. Ettől kezdve az urbura (királynak fizetendő bányapénz ) harmadát a földesúr kapta meg.

A pénzverés monopolizálása újabb királyi jövedelemforrásként szolgált. Az urbura arany esetében egy tized, ezüst esetében egy nyolcad részt jelentett.

A teljes nyereség ( 100% bányabér ) a királyi bányászt illette meg. Ezt azonban a királyi pénzverési kamarához be kellett szolgáltatni, de a beszolgáltatott kb. 90%-ból  kb.35%-t levontak, mint pénzverési illetéket. A király 3,5 grammos, 23,5 karátos aranypénzt veretett a velencei Florentus mintájára. A magyar pénzt forintnak hívták, és egyik oldalán a király arcképe, míg a másikon az Anjou címer: a liliom volt látható.

Magyarország északi részén voltak fontosabb aranybányák, pl.: Selmecbánya, Körmöcbánya, amelyek ezüstöt is adtak. Európai viszonylatban nézve országunk aranytermelése évi 1500-2000 kg-mal az első helyen állt, míg az ezüst – évi 10000 kg-mal – Csehország mögött a második helyet foglalta el.

Az értékálló pénz megjelenése fontos volt, hiszen eddig sokféle pénz volt forgalomban. A garas és a dénár is a korra jellemző pénzek voltak. Egy aranyforint 100 ezüstdénárt ért, míg hat dénár egy garassal volt egyenértékű.

Az értékálló pénz bevezetésével a király elesett eddigi fő jövedelmének egy részétől, a kamara hasznától (pénzrontás…). Ezért e jövedelmek pótlására bevezette az első jobbágyadót, a kapuadót.

KAPUADÓ

1336-ban vezette be a király az ún. „portális adót”, amelyet jobbágytelkek után kellett megfizetni. Portánként 18 dénárt ( 3 garast ) kellett befizetni a királyi kincstárba.

HARMINCADVÁM, HUSZADVÁM

A király rájött, hogy a kereskedelem megadóztatásával is jelentős összegekre tud szert tenni. Így az országból kilépő és az országba belépő kereskedőkkel is vámot fizettetett. E vámösszeg a határon átmenő áru értékének egy harmincad részét tette ki, de csak a nyugati és az északi határokon. Déli irányba a huszadvám volt jellemző, ugyanis a kereskedők arra kisebb forgalmat bonyolítottak. A király a kisebb mértékű vámmal próbálta a kereskedőket arra ösztönözni, hogy déli irányba többet kereskedjenek.

A gazdasági reformok végrehajtására Károly Róbert kibővítette az ország gazdasági szervezetét, az állami jövedelmeket behajtó és kezelő kamarákat. A kamarák élén kamaraispánok álltak. A kamaraispánok beosztottjai a pénzbegyűjtők voltak, akik a megyék segítségével összeírták, kivetették és beszedték az adókat. A kamaraispán felettese a tárnokmester volt.

Károly Róbert tárnokmestere és a gazdasági reformok legfőbb szülőatyja Nekcsei Demeter volt. Az ő akkori posztja a mai pénzügyminiszterével egyezik. Az ő rendelésére készült a Nekcsei-Biblia, amely igen értékes kiadvány volt.

A gazdasági reformok következtében fellendült az ország gazdasági helyzete, a további fejlődésnek viszont útjában állt Bécs, és annak árumegállító joga ( 8 napos árueladási kötelezettséget jelentett ). A magyar kereskedők ugyanis eljutottak Bécsig, de ott átvették tőlük az árut, s azt nagy haszonnal vitték tovább nyugatra. Ez nemcsak Magyarországot érintette, hanem a cseheket és a lengyeleket is. Így Károly Róbert végül döntésre szánta el magát, s 1335-ben összehívta a Visegrádi Királytalálkozót, amelyen a fenti három nemzet képviseltette magát. A lengyel király: III. (Nagy) Kázmér; a cseh király: Luxemburg János és a magyar király: Károly Róbert.

A királytalálkozón kijelölték a legfontosabb kereskedelmi útvonalakat, természetesen Bécset megkerülve. Az egyik útvonal Buda – Esztergom – Nagyszombat – Brno – Nürnberg – Rajna-vidék irányába vezetett; a másik pedig Kassán, Eperjesen, és Bártfán át Krakkóba vitt.

Ez az új rendszer a gazdaság további fellendülését eredményezte; Magyarországról főleg nyersanyagot, bort, élelmiszert és élőállatot vittek ki, míg az országba luxuscikkeket ( keleti selyem, fűszer, flandriai, kölni posztó ) és fegyvereket hoztak be. A kivitt áruk kb. felét tették ki a behozottaknak, így a külkereskedelmi mérleg negatív volt. Sokszor a magyarok arannyal és ezüsttel fizettek az olasz és német kereskedőknek – bár ezt elvileg tiltották a királyrendeletek.

A cseh és a magyar király között Lokietek Erzsébet miatt rokoni kapcsolat is volt, ugyanis ő Károly Róbert testvére, egyben Kázmér felesége is volt.

1339-ben megállapodtak abban, hogy ha Kázmér utód nélkül hal meg, Károly Róbert örökli majd a lengyel trónt is ( vagy annak fia ).

Nápoly – Szicília felé is erősítette kapcsolatait, ugyanis fiatalabb fiát, Andrást, Nápolyi Johannával házasította össze.

A pápával összekülönböztek, mert Károly Róbert kihasználva a pápaság Avignoni fogságát, megadóztatta az egyházi jövedelmeket: azok harmadát lefoglalta.

Csupán egy hadjáratot vezetett: Havasalföld ellen. Hűbéri esküre akarta kötelezni a havasalföldi fejedelmet: Basarabot. Ez végül nem sikerült neki.

1330-ban Zách Felícián a királyi családra tört, ugyanis szerinte III. Kázmér elcsábította a lányát, Zách Klárát. Felícián a királynő négy ujját levágta, így Károly Róbert visszamenőleg négy nemzedékig kiírtotta a Zách családot. Zách Felícián egyébként a király alkalmazásában állt, előtte viszont Csák Máté embere volt, így lehetséges, hogy tartományi bosszúról volt csak szó.

Az ország lakossága 2-2,5 millió fő volt, s sok nemzetiség volt meglelhető: román, rutén, szlovák, német, flamand, vallon, tarján… E sok náció egy idővel elmagyarosodott. A hospeseknek igen nagy szerepük volt abban, hogy az új, háromnyomásos gazdálkodás alkalmazásával hozzájárultak a termésátlag, így az életszínvonal növeléséhez.

Az ipar fellendülése a 14.század elejére az első céhek megalakulását eredményezte. Először Kassán és Kolozsváron jelentek meg a céhek, ezek pedig német-lakta területek voltak.

Két új várostípus alakult ki: az oppódium (mezőváros) és a civitas (szabad királyi város). A mezővárosok a földesurak irányítása alatt álltak, nekik fizettek adót. Különböző jogaik is voltak, pl.: heti vásártartási jog. Lakosságuk 500 és 900 fő között mozgott, ilyen volt például Szombathely, Hódmezővásárhely. Országos vásártartási jogot ezek sosem kaptak. A civitasok száma a 14.században még negyven alatt volt. Ítélkezési joggal, esetleg pallosjoggal rendelkeztek. Vámmentességet, 30-ad vámszedési jogot, országos vásártartási jogot is kaphattak. A legnagyobb ilyen város a 8000 lakosú Buda volt, a legkisebb pedig Bártfa ( 2500 fő ).

1342-ben halt meg Károly Róbert, és nyugodt, békés országot hagyott legidősebb fiára: (Nagy) Lajosra.


Függetlenségi harcok a XVII. századi Magyarországon és Erdélyben. Reformáció és ellenreformáció

Magyarország sorsa lényegében akkor dőlt el, amikor a Habsburgok Bécs alatt vereséget mértek a törökre. A dunai monarchia végleg megszületett. A szabadságharc belső erőkkel indult, és végig meghatározott társadalmi célokért folyt, de a helyzet alakulásába beleszóltak az európai hatalmi viszonyok is.

Az abszolút hatalomra törekvő bécsi udvar adói, a német, vallon, morva katonák erőszakoskodásai még inkább növelték a feszültséget. Országszerte bujdosókkal teltek meg az erdők (főleg Máramarosnál és Zemplén mellett). 1697 nyarára Thököly egykori gyaloghadnagyai, Kis Albert, Tokaji Ferenc és Szalontai György vezetésével bujdosók foglalták el Tokaj és Sárospatak várát, a felkelést azonban a császári erők elfojtották.

Az elkeseredés a nemességen belül is egyre nőtt. Szervezkedésük 1700 végén kezdődött, amikor II. Rákóczi Ferenc és néhány északkelet-magyarországi nemes Lipót uralmának lerázására fogott össze.

II. Rákóczi Ferenc (I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fia) 1676-ban született Borsiban. Mostohaapja Thököly Imre volt, akinek az oldalán igen sokat tanult. Édesanyja mellett élte meg Munkács ostromát. Prágában tanult, járt Párizsban és a Rajna mellékén, élt Bécsben, és több nyelvet is beszélt. A császár engedélye nélkül kötött házasságot a Hessen-Rheinfelsi herceg lányával, Amália-Saroltával. A hegyaljai felkelés kirobbanásakor elmenekült, nehogy a bécsi udvar gyanúsnak találja. Bécs mégsem hitt a hűségében. Ez a keserű tapasztalat, valamint a felkelés kegyetlen leverése vezette odáig, hogy ősei példáját kövesse. Ebben komoly szerepe volt az ungi főispánnak, gróf Bercsényi Miklósnak is.

A nemesi szervezkedéshez kedvező alkalmat nyújtott az 1701-ben meginduló spanyol örökösödési háború, amelyben Lipót szembekerült a francia királlyal, XIV. Lajossal. Rákóczi pedig segítségért is a francia királyhoz fordult, leveleket írt neki, de a császáriak elfogták a leveleit és letartóztatták Rákóczit. A bécsújhelyi börtönbe zárták, ahonnan hamarosan megszökött. A galíciai Brezán várába menekült, s francia várépítő mérnöknek vallotta magát. Eközben a császári bíróság fej- és jószágvesztésre ítélte.

1702-ben Lipót Magyarországtól nyolc huszár- és négy gyalogezred kiállítását követelte. Az önként jelentkező Esze Tamás (tarpai jobbágy) és Kis Albert a toborzó munkát szervezkedésre használta föl. Amikor el kellett volna indulniuk, ők a beregi hegyekbe húzódtak. Ők és Szalontai György kérték fel Rákóczit arra, hogy álljon az elkeseredett tiszaháti parasztság élére (1703 áprilisa).

Rákóczi elvállalta a rábízott feladatot. Brezánban kelt kiadványában harcba szólította a Habsburgok ellen az ország valamennyi lakosát. A tiszaháti bujdosók követeinek átadta a „Cum Deo pro patria et libertate” (Istennel a hazáért és a szabadságért) feliratú piros selyemzászlaját, amely a szabadságharcot végigkísért, mint jelkép. 1703 májusában megkezdődött tehát a tiszaháti felkelés.

Rákóczi a kiáltványában rögzítette, hogy a harc célja „a törvénytelen és szenvedhetetlen iga alól” felszabadítani az országot. Fegyverbe hívta a nemeseket is, de kezdetben a jobbágyok kizsákmányolással és hazaárulással vádolták azokat, ezért többször feldúlták, felégették a nemesek udvarházait, jószágait. A tiszaháti felkelők Dolhánál tartottak pihenőt, ahol Károlyi Sándor, szatmári főispán, szétverte őket. A fölkelők Esze Tamás vezetésével a hegyekbe menekültek. Egy héttel később találkoztak Rákóczival a lengyel határon (1703. június 14-én). A találkozás azonban mindkét fél számára csalódást hozott. A felkelők arra számítottak, hogy Rákóczi katonákkal érkezik, míg Rákóczi elégedetlen volt az összeverődött sereg felszereltségével. Rákóczi mégis vállalta a vezér szerepét, és június 16-án, Vereckénél, Magyarország területére lépett.

Rákóczi serege folyamatosan gyarapodott. Bercsényi hat század, francia pénzen toborzott lengyel lovas és gyalogos katonával tért haza. Az első katonai sikereket a Tiszántúl elfoglalásával aratták. Júliusban már több ezer főre duzzadt paraszthaddal keltek át a Tiszán, s csatlakozásra szólították fel a nemeseket. A sikerek hatására a nemesek egy része és a hajdúvárosok Rákóczi hűségére esküdtek. Közöttük volt a Bécsben mellőzött Károlyi Sándor báró is. 1703 októberére a Duna-Tisza köze és a Felvidék jelentős része Rákóczi kezére került.

XIV. Lajos elismerte Rákóczit az erdélyi trón jogos örökösének, harcát pedig havi 10 ezer tallérral támogatta. Decemberben a kurucok bevonultak Lőcsére. Károlyi Sándor átkelt a Morván, s rohammal bevette a Bécs védelmére épült sáncokat. Átkeltek a Duna jegén, és megkezdték a Dunántúl meghódítását. Amikor egyes csapatok már Bécs alá jutottak, azt tervezgették, hogy egyesülnek a francia hadakkal, akik azonban súlyos vereséget szenvedtek a Savoyai Jenő vezette császári seregtől Höchstädtnél (1704-ben). Lipót így több katonát el tudott vonni a nyugati frontról, s 1704 végén vereséget mért a kurucokra Nagyszombat mellett.

Rákóczi a jobbágyok sorsának rendezése és a nemzeti összefogás erősítése érdekében országos érvénnyel szabályozta a jobbágykérdést. A vetési pátenssel a hadba vonulókat és azok családját mentesítette a közterhek és a földesúri terhek alól. A nem katonáskodókat csupán a mértéken felüli terheléstől óvta, szem előtt kellett ugyanis tartania a nemesség érdekeit is.

A jobbágyság katonai ereje mindvégig csekély maradt. A legmegbízhatóbb társadalmi bázis a vitézlő rend lett. A társadalmi egyensúlyt egészen az első nagy csataveszésig sikerült is fenntartani. Erre 1708-ban, Trecsénben került sor. A szabadságharchoz a magyarországi nemzetiségek nagy része is csatlakozott (ruszin jobbágyok, szlovák parasztok, erdélyi románok, valamint a szászok kivételével a magyarországi németség). Szinte az egész ország a nemzeti ügy mellé állt (talán a kivételt csak Székesfehérvár, Sopron és Pozsony jelentette).

Az 1705-ös esztendő legjelentősebb politikai eseménye a Szécsényben tartott ország-gyűlés volt. Itt kellett megteremteni a független magyar államszervezetet. Rákóczi már az 1704-es konföderációban megjelölte az államformát. Őt Szécsényben vezérlő fejedelemmé választották a rendek, s mellé egy tanácsadó testületet (szenátust) jelöltek ki, mint tanácsadót. A szenátus 24 fős testületet jelentett, amelynek vezetője Bercsényi lett. Az országgyűlés jóváhagyásával Rákóczi tejhatalommal intézhette a katonai- és pénzügyeket. A szenátus pedig a belpolitikával foglalkozott. A kuruc állam tehát a fejedelmi hatalom és a rendi állam között átmenetet jelentett: nemzeti abszolutizmus volt.

Az országgyűlés követelte a Habsburgoktól a szabad királyválasztást, az önálló erdélyi fejedelemség visszaállítását. Azt szerették volna elérni, hogy Anglia és Hollandia garantálja a Habsburgokkal kötendő békét és Erdély függetlenségét.

I. Lipót 1705 májusában meghalt. Utódja, I. Ferenc kiáltványban fordult az országhoz, s közölte, hogy a sérelmeket megérti, ugyanakkor megtorlással is fenyegetett. Képviselői angol és holland közvetítők segítségével tárgyalásokat kezdett a fejedelemmel. Mivel Rákóczi a megállapodást az erdélyi fejedelmi szék elfoglalásához kötötte, az egyezség elmaradt.

1705 végén a kuruc sereg a zsibói szorosban vereséget szenvedett. Erdély császári kézre került. A Bottyán János vezetésével indult dunántúli offenzíva viszont tartós sikereket hozott. Dunaföldvártól Fehérváron, Simontornyán át Kőszegig, Sopronig felszabadult az országrész. Fontos szerepe volt ebben a Béri Balogh Ádám és Bezerédj Imre vezette katonáknak. Az 1706-os őszi hadjárat során Erdélyből is kiverték a császáriakat, a nyugatról támadó erőket visszaszorították.

Rákóczi gazdaságpolitikája a szabadságharc szolgálatában állt. A hadak fegyverrel, élelemmel és fölszereléssel való ellátása azonban nehéz feladatnak bizonyult. Az élelmezés könnyítésére Rákóczi ún. tárházakat állított fel. Felismerte, hogy a manufaktúrákat kell elterjeszteni az országban. A fejedelem ösztönözte a vashámor-tulajdonosokat, támogatta a kézműveseket. Modern tisztviselő szervezetet alakított ki, amely számba vette az ország lehetséges erőforrásait. Terveket dolgoztatott ki az ipar és kereskedelem átfogó fejélesztésére. A legnagyobb gondot azonban a pénzügyi fedezet hiánya jelentette. Kezdetben Rákóczi nem akart adót kivetni, hisz éppen ez vezetett az elégedetlenséghez annak idején. A bányák, vámok, fejedelmi birtokok jövedelme azonban kevésnek bizonyult. A francia segélypénz a külföldi fegyvervásárlásra kellett, így végül a fejedelme rézpénzt veretett. A később alkalmazott általános adórendszer azonos elv szerint terhelt mindenkit.

A kuruc hadsereg katonai tapasztalatokkal rendelkező magját Thököly egykori katonái alkották, valamint a törökverő végvári tisztek és a császári seregből átállt katonák is ide tartoztak. Az idegen zsoldosok kevesen voltak, bár az ő katonai tudásuk is számottevő volt. A kuruc sereg kezdetben 70000 főt jelentett, de a hanyatló években már csak 30000 katonát tudtak felmutatni. A hadsereg lovasságra és gyalogságra tagolódott. A tüzérség is jellemző volt. A kiképzés szempontjából az ezredek irreguláris (mezei) és reguláris (hivatásos) hadakra oszlottak. A portyázó, könnyűlovas harcmodor maradt jellemző a harcok alatt, amely jó volt arra, hogy a császáriakat nyugtalanítsa, de a legtöbb összeütközés során a kurucok vereséget szenvedtek a szervezett erőkkel szemben.

A nemesi vezetés is mindvégig érvényesült, Rákóczi 26 tábornoka között 8 gróf, 7 báró és 10 birtokos nemes volt. Birtoktalan nemes családból származott Vak Bottyán János, nem nemesi származású volt Esze Tamás és Czelder Orbán.

1707-re csaknem az egész ország a kurucok kezén volt. Áprilisban a marosvásárhelyi országgyűlés Rákóczit az erdélyi fejedelmi székbe is beiktatta.

1707 májusában az ónodi országgyűlés rendelkezett több belüggyel kapcsolatosan is. Ekkor iktatták törvénybe az általános adóztatást. Itt használta először Rákóczi a „köztereh” kifejezést. Sor került a Habsburg-ház trónfosztására is. Rákóczi pedig tájékoztatta a kor Európáját arról, hogy Magyarország uralkodói széke üres. A várt francia-magyar szövetség azonban nem születhetett meg. A fejedelem továbbá lemondhatott a svéd, és lengyel támogatásról is. Egyedül az orosz cárhoz fordulhattunk segítségért. Nagy Péter cár Varsóban szerződést kötött Rákóczival, de a helyzet hamarosan megváltozott, ugyanis a cár figyelme a Balti- és a Fekete-tenger felé fordult.

Rákóczi a szabadságharc eredményeinek megmentésére egy igen komoly tervet dolgozott ki: egy sziléziai-morva-magyar konföderáció létrehozását. Királyjelöltként a porosz trónörökös szerepelt a terveiben. A 15 ezres fős kuruc hadsereg azonban súlyos vereséget szenvedett Trecsén térségében (1708-ban).

1708 után a szabadságharc állandó védekezésre szorítkozott. A háború kimerítette az ország anyagi és erkölcsi erejét. Megkezdődtek az átállások, a szökések. A nemzeti összefogás bomlani kezdett. A hadak eltartása kimerítette az ország anyagi erejét. A pestis is megjelent, és többen belehaltak, pl. Bottyán tábornok is. Esze Tamás meghalt, Béri Balogh Ádámot pedig kivégezték.

Az utolsó jelentős csatát Romhánynál vívták 1710 januárjában. A küzdelem oda szorult vissza, ahonnan 1703-ban elindult. Egyre többen felismerték, hogy az egyetlen lehetőség az, hogy a bécsi udvarral megegyezzenek.

Rákóczi 1711 elején tejhatalmat adott Károlyi Sándornak, és a béketárgyalások vezetését is rábízta. Ez után ő Lengyelországba ment, hogy az orosz cárral tárgyaljon. Károlyi tudomásul vette az udvar kedvező ajánlatát, s hűséget fogadott a cárnak. Az udvar közvetítője Pálffy János volt, aki 1710 ősze óta a császári erők magyarországi parancsnoka volt.

A szatmári országgyűlésen a résztvevők elfogadták a békefeltételeket. A fölkelők kegyelemben részesültek abban az esetben, ha hűséget esküdnek a királynak. Elnyert kiváltságaikat is megtarthatták. Az udvar megígérte, hogy tiszteletben tartja Magyarország és Erdély alkotmányát. Rákóczi eközben meggondolta magát, s a harc folytatására szólította fel a népet. Az eseményeket azonban már nem lehetett megállítani, és a csapatok képtelenek voltak a védekezésre. Rákóczi reményeit a nem várt külső és belső problémák döntötték halomra.

A kuruc hadsereg megszűnésére április 30-án került sor. A majtényi síkon tették le a résztvevők a fegyvert. Hadijelvényeiktől megfosztották őket. Nagykárolyban pedig a nemesek képviselői aláírták a szatmári béke néven ismert egyezményt. A bécsi udvar menedéket kínált Rákóczinak és a szabadságharc másik öt fő vezetőjének, ők azonban a száműzetést választották.

A szatmári béke kompromisszum volt az udvari abszolutizmus és a magyar-rendi-nemzeti erők között. Függetlenségünket nem tudtuk ugyan kivívni, a birodalmon belüli rendi különállást elnyertük. Az egyezmény több lehetőséget is kínált a nemzeti fejlődéshez, ez azonban a polgári átalakulás kibontakozásához szűknek bizonyult. Tanult azonban az udvar is, a földbirtokosok egy szűk rétegét bevonták a kormányba.

A Rákóczi szabadságharcot több tényező is befolyásolta kezdve a spanyol örökösödési háborútól a lehetséges szövetségesként fellépő Svédországon ás az orosz kapcsolatokig. Az európai helyzet nagyban befolyásolta a harcok menetét, és az vezetett el a bukásáig is. Rákóczi abban reménykedett mindvégig, hogy sikerül olyan szövetségest találnia, aki támogatja a magyarok törekvéseit. Ez azonban nem sikerült neki. A szabadságharc pedig elbukott.


Mutassa be a rendi monarchia kialakulását Angliában és Franciaországban!

A rómaiak uralmát a hatodik században a betelepült angolszász lakosság vágta át. Rátelepedtek az angol őslakosságra, a keltákra. Angolszász királyságok sora (pl.: Essex, Vessex, Kent) alakult, és ezek vették fel a harcot a normannokkal.

1066-ban a normannok Hódító Vilmos vezetésével átkeltek a La Manche csatornán és a Hasting-i csatában vereséget mértek az angolokra, Angliát normann fennhatóság alá vonták. Az új uralkodó dinasztia a Normann dinasztia lett 1154-ig, amikor Vilmos utódjai kihaltak.

Hódító Vilmos vezette be azon hűbéri rendszert, amelyben a fő hűbérúr a király, akinek minden hűbéres hűbéresküt tesz. Így egy közvetlen láncolat alakult ki. 1086-ban Hódító Vilmos kiadta a Domesday Book-ot (a végítélet könyvét), amellyel jogalapot teremtett arra hogy a paraszt adóját szerződésben rögzítsék, a paraszt lehetőséget kapott arra, hogy megválthassa magát. Akinek ez sikerült freeholder lett, akinek nem az copyholder. A Domesday Book a független bíróságok kezébe adta az ítélkezést.

Amikor 1087-ben Hódító Vilmos meghalt, rövid idő után I. Könyves Henrik (1100-1135)

került a trónra, akinek államszervező tevékenysége igen figyelemre méltó volt. „Mozgóudvarral” irányította az országát, megalapította a kincstárat, szabályozta a pénzügyeket, közigazgatási egységeket hozott létre (pl.: grófságok, amelynek élén a seriff állt). Bevezette az első állami adót. Halála után (1135) két évtizedes trónharc következett, unokaöccse és lánya között. A Normann dinasztia 1154-ben halt ki.

II. Plantagenet Henrik (1154-1189)

A Plantagenetek Anjou grófjai voltak, címerükben reketyeágat viseltek, és igen vagyonos család voltak. II. Henrik I. Henrik tevékenységét folytatta. Rájött, hogy igen fontos az, hogy a király mekkora állami jövedelmet produkál. Ez a királyi hatalom megteremtését segítette elő. Mivel a városok egyre nőttek és fejlődtek, vitték magukkal a kereskedelmet is, amelyet jól meg lehetett adóztatni. Bevezette a pajzspénzt, amelynek befizetésével mentesíthették magukat a hűbéresek a katonai szolgálat alól. Ehelyett a király befolyó pénzekből zsoldos hadsereget alkalmazott.

A királyi esküdtbíróságot akarta előtérbe helyezni az egyházi bíráskodással szemben szakképzett bírákat alkalmazott (Oxford, Cambridge) életbe lépett a Common Law (közjog- 12. század), így már megtörtént esetek alapján ítélkezhettek az angolok. Bárki fellebbezhetett. Mindez az egyház ellenállását váltotta ki. Centerburgi érsek, Thomas Becket, az egyház kizárólagos jogszolgáltatását akarta elérni. 1170-ben ölette meg a király. A megnövekedett bevételekből a király a hatalmát igyekezett kiépíteni. Zsoldos hadsereget alkalmazott, ugyanis

így nem  kellett a földesúr szívességét földbirtokkal honorálni. A zsoldos hadsereg pedig csak a királynak engedelmeskedett. A nem nemesi származású fiatalok Oxfordban tanulhattak jogot, munkájukért nem birtokot, hanem pénzt kaptak. A királyi hatalom megerősítését segítette házassága is, ugyanis Aquitániai Eleonórát vette el, így szerezve meg Aquitániát (francia terület Normandia mellett). Így vált az angol király a francia király hűbéresévé.

I. Oroszlánszívű Richard ( 1189-1199)

Összesen 9 hónapot töltött Angliában, részt vett a harmadik keresztes hadjáratban, amelyből hazaindulva Ausztriai Lipót (Babenberg dinasztia) fogságába esett, átadták VI. Henrik Német-Római Császárnak, aki váltságdíjat követelt érte. Robin Hood (angolszász nemes) Nottingham környékén a parasztok kifosztásával gyűjtötte össze a pénzt. II. Fülöp Ágost elkezdte visszafoglalni a franciaországi területeket, így harcba keveredett Richarddal. Richard e harcokban meghalt, s utódja folytatta a hadakozást.

I.  Földnélküli János (1199-1216)

János elvesztette az összes francia birtokát, de azokat vissza akarta szerezni. A háborúhoz pénz kellett neki, ezért újabb adókat vetett ki (városiakat is). A földesurak gyerekeit elraboltatta, s értük váltságdíjat kért. A királyi tanácsot mellőzte. Végül az angol nemesség és az egyház nyomására 1215.június 15-én kiadta a 63 pontból álló Magma Charta Libertártumot. Ennek szövegét Centerburgi érsek írta. Kimondták ebben, hogy a királynak tiszteletben kell tartani a városok kiváltságait, érvényes bírói ítélet nélkül senkit sem szabad elfogni, adót csak beleegyezéssel szabad kivetni, a királyi tanácsot be kell vonni a kormányzásba stb… Az ellenállási záradék értelmében a királynak a fentiek be nem tartása esetén ellent mondhatnak így korlátozhatják a király jogait.

III.Henrik (1216-1272)

1216-ban Henrik még csak 9 éves volt, tehát bírói tanács segítségével kormányzott, akik a későbbiekben is mellette álltak, a Magma Chartát többször is megszegték. Uralkodása alatt formálódott ki az első „angol parlament”, valamint akkor alakultak ki a rendek (azonos helyzetű, jogú, kiváltságú, érdekeiért közösen fellépő csoportjai a társadalomnak). Nemesi, népi ellenzék szerveződött ellene, amelynek fő vezetője Simon de Monfort volt. Ő bővebb fórumot próbált alkalmazni, s 1265-ben mint a nemesi ellenzék vezetője vereséget mért a királyra. Monfort Anglia kormányzójává választotta magát, s a grófságok illetve városok 2 – 2 küldöttjét meghívta az első angol parlamentbe. Ezután indult meg a parlament egyre gyakoribb összehívása.

I.  Edward (1272-1307)

Edward győzte le katonailag Wales-t. Ehhez viszont pénz kellett neki. Felismerte, hogy a parlament ily szempontból előnyös, ugyanis a lakosság könnyebben elfogadja az általuk magszavazott törvényeket. A rendek érdekei azonban mások voltak. Így ki kellett játszani azokat, s a királyi akaratot ezáltal kellett érvényesíteni (fiára hagyta Wales-t, ami azóta is hagyomány, – a Walesi herceg ma Károly). 1295-re kialakult a kétkamarás mintaparlament.

1.   kamara: „Lordok háza” – lordok, főpapok, főurak. Meghívó szükséges ide.

  1. kamara: „Közösségek háza” – grófságok, városok követei

Ezáltal a parlamentben részt vett a fő-, köz-, illetve városi nemesség is. Ez a rendszer 1640-ig állt fenn (az angol polgári forradalomig).

KIRÁLY

Lordok háza                         Közösségek háza

Főpapok                 Főurak                         Grófságok követei            Városok követei

Vázlat: –    II. Fülöp Ágost

–          IX. Szent Lajos

–          IV. Szép Fülöp (háború Angliával)

–          A pápaság avignoni fogsága

–          A templomos lovagrend

–          1302: a francia rendi parlament összehívása

–          A parlament felépítése

Angliában az uralkodót úgy kényszerítették a parlamentális rendbe, míg Franciaországban mindezt az uralkodó kezdeményezte. A francia királyok hatalma a 12. század során ugyanis kisebb volt, mint az angol uralkodóké, mivel kevesebb ténylegesen birtokolt területük volt. Ha a hűbéres fizetett volna a királynak, nem maradt volna feleslege. A francia király hatalma két város, Párizs és Orleans (Ile de France) közé korlátozódott. Az uralkodó arra törekedett, hogy uralmát továbbfejlessze.

II. Fülöp Ágost (1180-1223)

Fülöp Ágost hatalmának megszilárdítása végett visszavette az angol uralkodó francia birtokait a Loire környékén. Emellett D-Franciaországi területeket is szerzett, ugyanis vállalkozott a pápa (III. Ince – 1198-1270) felhívására, miszerint az albigensek (vagy katharok) és valdensek ellen kell fellépnie, ugyanis azokat eretnekeknek kiáltották ki a korban.

IX. Szent Lajos (1226-1270)

Lajos Fülöp Ágost unokájaként került a trónra. A „szent” előnevét onnan kapta, hogy a keresztes hadjáratokban kétszer is részt vett. Emellett oda tudott figyelni országának államigazgatási ügyeire is.

Az egyházi bíráskodást próbálta háttérbe szorítani, s ezzel párhuzamosan hatalmát kiterjeszteni. A Sorbonne-on képzett polgári jogászok alkalmazását emelte ki, s azokat nem földdel, hanem birtokkal honorálta. Így váltak ők a király kegyeitől függővé, ami egy nem nemes esetében nem így lett volna.

Megfosztotta a földesurakat a magánhadseregüktől, s ehelyett zsoldos hadsereget alkalmazott. A pénzverés jogát szintén elvette a földesuraitól, s azt királyi monopóliummá emelte. Felismerte, hogy az adott városok igen hálássá válhatnak, ha kiváltságokat adományoz azoknak.

IV. Szép Fülöp (1285-1315)

Házassága révén szerezte meg Champagne-t, amely vásárairól volt híres. Flandriát is meg akarta szerezni, s emiatt szembe is került Angliával (ipar, kereskedelem miatt jelentős). Háború tört ki a két állam között, ami rendkívül költséges volt.

Ezt a pénzt egyrészt az egyház megadóztatásából teremtette elő. Megtiltotta ugyanis, hogy a jövedelmet kivigyék Rómába. Emiatt össze is különbözött a pápával, aki kiátkozta őt. Fülöp Ágost elfogatta a pápát, és Párizsba vitette. A pápa egészen a haláláig, 1305-ig, Párizsban is tartózkodott. (A pápa ekkor VIII. Bonifác volt.) Bonifác utódja, V. Kelemen pápa, rakatta át a pápaság székhelyét Avignon-ba, s ezzel kezdetét vette a „pápaság avignoni fogsága” (70 éves: 1309-1379). E „fogság” alatt csak francia pápát lehetett választani.

IV. Szép Fülöp tartóztatta le a Templomos Lovagrend tagjait, akik a párizsi Temple-ben székeltek. Ez a rend nagyon gazdag volt, ugyanis a tagok a belépéskor csak bizonyos összeg befizetésével válhattak igazi „templomosokká”. Különböző kölcsönöket adtak, amiből jelentős bevételekhez juthattak. A templomosok gazdagsága mindenkit irritált, „államot alkottak az államban”. VIII. Bonifác pápasága alatt fogták el őket, s fajtalankodással, homoszexualitással vádolták a vezetőket. Végül a Rajna egy szigetén máglyán végezték ki a tagokat. A királyt elátkozták a templomosok, ugyanis az az egész vagyonukra rátette a kezét. A király, s mindhárom fia erőszakos halállal halt meg, így 1328-ra kihalt a Capeting dinasztia.

IV. Fülöp 1302-ben arra kényszerült, hogy összehívja – tanácskérés végett – a francia rendi monarchiát. Ennek következtében a király a rendekkel együtt kormányozta az országot, önkényes döntést nem hozhatott, így csökkent a hatalma. Viszont ha a parlament szavazott meg egy törvényt, akkor azt a nép könnyebben elfogadta. A király saját javára fordította tehát az ellentéteket. Csak a király személyétől függő hivatalszervezetet épített ki, s zsoldos hadsereget tartott. Mindezt az adókból, a fejlődő iparból finanszírozta.

A francia rendi gyűléseken a papság külön rendet alkotott. Ezentúl a kisnemesség és a polgárság is képviseltette magát. A főpapság, főnemesség személyre szóló maghívót kapott a gyűlésekre.

KIRÁLY

Papság                         Nemesség                     Polgárság

A rendi monarchia rendszere azonban nemcsak Anglia, Franciaország modelljével mutatható be, ugyanis minden államban kialakult. Kétségtelen, hogy vannak azonos, de ugyanakkor ellentétes vonások is a kialakuló rendi monarchia tekintetében. Ezek nemcsak nyugat- és közép-kelet Európa között mutathatók ki, vannak már eltérések Anglia és Franciaország között is.

Mindenképpen megemlítendő, hogy a rendi monarchia Angliában a nép, míg Franciaországban az uralkodó kezdeményezésére alakult ki. Érdekes az is, hogy Angliában a papság és a nemesség egy rendet alkotott, míg Franciaországban kettőt. Az uralkodók felismerték, hogy hogyan tudják a rendi monarchia tulajdonságait a saját hasznukra fordítani, annak segítségével hatalmukat megszilárdítani.

A XI. – XV. század folyamán a Közép-Európai országok gyors fejlődése jellemző. Gyorsabban tették meg a feudalizmus korai és érett szakaszát, mint a Nyugat-Európai államok, így lassan felsorakoztak azok mellé.


Mutassa be a római köztársaság megszilárdulásának folyamatát és a hódító társadalmi-politikai hatását!

A Római Köztársaság válságát megelőző okok rendkívül összetettek voltak. A hódítások során Róma politikája válságba került, s a válságnak három politikai és egy gazdasági tényezője volt.

A kisparasztok birtokai tömegesen mentek tönkre, hiszen nem bírták a versenyt az olcsó munkaerőt ( rabszolgát ) foglalkoztató nagybirtokkal, a latifundiummal. Hannibál római tartózkodása alatt tömegesen mentek tönkre a birtokok. Mivel a katonai szolgálat kötelező volt, közben nem művelték földjeiket a besorozott katonák. A tönkrement kisbirtokokat a szenátorok, a nagybirtokosok vásárolták fel, így a kisparaszti birtokok tönkremenetele párhuzamba állítható a nagybirtokok erősödésével. A patríciusok ( szenátorok ) az állami föld bérléséből is gazdagodtak. A gazdaság belterjessé vált: felhagytak az eddigi növények termesztésével, és helyettük ( pl. gabona helyett ) virágot, szőlőt, olajbogyót, zöldséget, gyümölcsöt termesztettek.

A társadalomban i.e. 3.-2. századra a patrícius és plebejus réteg összeolvadásából létrejött a nobilitas, amely i.e.2. századra már ketté is vált: a módosabb lovagok és a szenátori párt tagjaira. A lovagok a felsőbb classisokba tartoztak ( lovas katonák ), s bár nem politizáltak, mégis befolyással voltak a szenátorokra. A szenátori párt ( optimaták: a legjobbak ) kezében volt a politikai hatalom, de megélhetésüket csak a földbirtokaikból fedezhették. ( Oka: i.e.220. Lex Claudia: az állami tiszteket betöltők csak a földjükből élhettek meg. ) I.e.2. században a társadalom döntő hányadát a parasztság tette ki, ugyanis sok polgár tönkrement ( ókori proletariátussá vált ). Ők vagyontalanok voltak és csak utód létrehozására képesek. Alkalmi munkákból éltek, s az állam gondoskodott róluk. Nem sorozhatták be őket katonának, ugyanis fegyverzetüket képtelenek voltak kifizetni. A harmadik réteg a rabszolgák rétege, akik a korban tárgyként kezeltettek.

A politikai szervezet válságát mutatja, hogy az állam kinőtte eddigi irányítási formáit, ugyanis pl. az egy év tisztségi idő kevés volt arra, hogy a birodalom irányítását megfelelő szakszerűséggel láthassák el. Meg kellett tehát hosszabbítani a hivatali tisztségek időtartamát, s ki kellett alakítani egy olyan hivatali aparátust, amely tisztviselőváltás esetén is irányítja a birodalmat.

Ha a hadsereg problémájára nem sikerül megoldást találni, annak ütőereje csökken a besorozhatók számának rohamos csökkenése kapcsán. Csökkente a hódítások, a rabszolga-utánpótlás. Gazdasági fejlődés kellett tehát a hadsereg fejlődéséhez is.

Nem megoldott tényező a római lakosság politikai jogállása sem. A legteljesebb jog a római polgárjog volt, amellyel csak kevesen rendelkeztek. Ez azt jelentette, hogy az egyén tisztségre választható, van választójoga, házasságkötési joga, s vagyonát szabadon örökítheti. Ezen túl több jogállás is volt:

  • Latin jog, amellyel Itália lakói rendelkeztek.
  • Szövetségi jog, amelyet a provinciák lakosai birtokoltak, de csak ez különböztette meg őket a rabszolgáktól. Ez a legcsökkentebb értékű jogállás.

Különböző pénznemek voltak, amelyek egyesítése fontos feladatnak tűnt. Nem volt tehát egységes pénznem és pénzkezelő szerv.

A hódítások kulturális következményeként a görög kultúra elterjedése is megemlítendő.

REFORMKÍSÉRLETEK:

I.e. a 2. század közepére a Római Birodalom kétségtelenül válságba került, amelyet reformokkal próbáltak megoldani. A reformokat a földkérdés megoldásával kezdték, mivel annak a parasztság révén katonai vonzata volt.

Tiberius Gracchus:     ( i.e.133. – néptribunus )

Ő volt az első személy, aki felvetette a reformjavaslatait. Bár előkelő családból származott, mégis a plebejusok érdekeit szolgálta. Elérte, hogy proconsullá válasszák.

Azt javasolta, hogy elevenítsék föl Licinius földtörvényét, ugyanis azt az optimaták nem tartották be. A hadsereg problémájának megoldására olyan javaslatot tett, miszerint maximálni kell a bérelhető földterületet, hogy a patrícisok termelni tudjanak. Mint hadvezér, előre látta – s közelről – a hadsereg súlyos válságát, így elhatározta, hogy megmenti a katonaságot. A Licinius-féle földtörvény felelevenítésével azt akarta elérni, hogy a nincstelenek is földhöz juthassanak, hisz így besorozhatóvá válnak ( ez a szenátus jogait azért sértette, mert ők sokszor 500 jugenumnál többet béreltek ). A földosztást el is kezdte, de hivatali ideje közben lejárt. A szenátorok utcai verekedést robbantottak ki, s mivel újra jelöltette magát, meggyilkolták 300 társával együtt.

Gaius Gracchus:     ( i.e. 123. – néptribunus )

Ő Tiberius Gracchus öccse volt, s felelevenítette bátyja szándékát a földosztást illetően. A Licinius földtörvényt ő is életbe akarta léptetni. A szenátus mellett a szövetségeseket is meg akarta nyerni, s római polgárjogot ígért nekik ( ugyanis hadakozniuk kellett, de földet nem kaphattak cserébe ). A lovagoknak a bíráskodás jogát ígérte. A földosztást Attikában akarta véghez vinni, de az elátkozott terület volt, s igazából a távolság miatt élni sem tudtak az ott élők a szavazati jogukkal. Földosztásának folytatása végett újra jelöltette magát, de csapatokat mozgósítottak ellene. Sokan ellene fordultak, ugyanis a haza ellenségének tartották a szövetségeseknek tett ígéretei, s a kitelepítettek polgárjogaiktól való megfosztása miatt. I.e.122-ben öngyilkos lett, de reformjai segítségével is csak részlegesen oldódott volna meg a hadsereg válsága.

A két testvér földreformja során 60000 nincstelen jutott földhöz, de ez még nem jelentette a problémák sikeres megoldását.

Marius:

I.e.111. és 105. között folyt a Római-Numídiai háború, amelynek hadvezére Marius volt (Jugurtha ellen). Ő a hadsereg megreformálását tartotta a legfontosabbnak. A nincstelenekből és a plebejusokból zsoldos hadsereget szervezett. Ezáltal a hadsereg képzettsége is jobbá vált volna. A hivatali idő 17 év volt, amelynek letöltése után a katona – mint veterán – földet kapott, birtokossá vált. A veteránokat egy helyre telepítették le, így könnyen mozgósíthatóvá váltak. A hadvezér és a zsoldosai között egymásra utaltság jelent meg, így a hadvezér fel tudta használni seregét önnön céljai elérésére, tehát katonai diktatúrára. Marius hétszer volt consul.

Gaius és Tiberius Gracchus, valamint Marius is populares – tehát néppárti – volt. Velük szemben a szenátorok, az optimaták a köztársaság régi rendjét akarták visszaállítani. I.e.2 század végére a néppártiak és az optimaták között harc dúlt az említett okok miatt. I.e.1. században polgárháborúk sora jellemző Rómában.

Livius Drucus:     ( i.e.91. – néptribunus )

Ő is a Licinius-féle földtörvényt akarta feleleveníteni, valamint a szövetségesek ügyét is előhozza. Ez utóbbi terve miatt meggyilkolták. Mindez ahhoz vezetett, hogy i.e.90 és 88. között a szövetségesek sikeres háborút indítottak Róma ellen.

Az általános helyzet az  i.e.1.században:

A szenátorok és optimaták úgy gondolták, hogy a néppártiak túl sok eredményt értek el, s ellenezték a reformokat is. A hadsereg parancsnoka és a katonák között szoros kapcsolat alakult ki ( amely hatalmi diktatúrához is vezethet ). Tiberius Gracchus óta nyílt polgárháború dúlt, így az optimaták megbíztak egy konzervatív vezetőt azzal, hogy rakjon rendet az országban.

L.C.Sulla:     ( i.e.82. – előkelő származású optimata, a szenátori párt hadvezére )

Az optimaták Lucius Cornelius Sulla mellé állnak. Ő i.e.82-ben mint diktátor tartható számon. Azzal bízták meg őt, hogy ölje meg a néppárti politikusokat. Hadseregével bevonult Rómába, s menekülésre késztette a politikusokat. I.e.88-ban a Fekete-tenger déli részére vezetett hadjáratot. S ezalatt a néppártiak visszatértek Rómába – bekerítve ezzel az optimatákat. Sulla ekkor tért vissza, s nyilvánosan meg akarta ölni a néppártiakat. Katonai diktatúráját i.e.82-től számítjuk. Sulla alkalmazza a PROSCRIPTIOt, amely azt jelentette, hogy listát készített azon személyekről, akik ellenfelei voltak. Főleg lovagi származásúak (esetleg szenátorok) szerepeltek a névsorán. Sulla büntetlenül megölhette ellenfeleit. A szabad pénzt, a rabszolga földet kapott Sullától. A lovagoktól Sulla vette el a bíráskodás jogát. A szenátus létszámát 300-ról 600-ra emelte fel. A néptribunus tisztségét leértékelte, ugyanis megfosztotta őket vétójoguktól, és nem is javasolhattak törvényeket. Aki egyszer betöltötte e tisztet, azt nem választhatták újra. Tízezer rabszolgát felszabadított, s polgárjoggal ruházta fel őket. Így befolyásolták a népgyűléseket Sulla javára. Felvett neve: Cornelius.

Sulla célja tulajdonképpen a jogi hatalom kiépítése volt ( amelyet a diktatúra és a hadsereg adott neki). I.e.79-ben mondott le a tisztségéről. A polgárháborút Sulla módszerei tették még durvábbá.

I.e.81. és 79 között tartotta fenn hatalmi diktatúráját. I.e.74 és 71 között tört ki a Spartacus-féle rabszolgafelkelés. Ezt megelőzően is voltak már felkelések. I.e. 137 és 132 között a Szicíliai rabszolgafelkelés ( Euneus vezetésével ), illetve i.e.104 és 101 között a Szicíliai felkelés ( a második ).

Spartacus Capua-beli gladiátor volt ( Róma és Nápoly között.), trák származású vívómester. A gladiátorok a nép szórakoztatására szolgáltak. A fegyvert jól forgatták, hadifoglyok voltak, de a legügyesebbek is csak néhány évig éltek. A Spartacus felkelés legfontosabb okai: a rossz bánásmód, a nagy fizikai igénybevétel, megélhetési gondok, a gladiátorokkal való kötelező küzdelem.

I.e.74-ben Capuában tört ki ezen felkelés Spartacus vezetésével. A céljuk az volt, hogy a rabszolgák visszajussanak szülőföldjükre, s ott szabadon élhessenek. Sokan csatlakoztak a felkeléshez, például kelta, germán, trák rabszolgák is. Vezúv hegyére másztak fel, a hadsereg azonban bekerítette őket. Végül indákon leereszkedve menekültek meg. A katonákkal való ütközet során győzelmet arattak felettük. Az ellenük küldött seregeket mindig legyőzték. A csizma sarkában azonban ( mivel nem tudtak átúszni Szicíliába) vereséget szenvedtek. Crassus – aki Sulla párthíve volt – nagy szerepet játszott a felkelés leverésében. I.e.71-ben Brundisiumnál verték le a 100000 fős csapatot. Megtorlásként 6000 rabsolgát feszítettek keresztre a Rómából Capuába vezető út mentén.

Ezen felkelés jelentős változásokat eredményezett a rabszolgák életében. Ezután vált lehetővé számukra, hogy különmunkát vállaljanak, s pénzzel kiválthassák magukat. Így lehetett belőlük libertinus: felszabadított rabszolga. Egyre gyakrabban alkalmaztak colonusokat ( szabad bérlőket ) is. Ők a nincstelenek, a szabadok és a polgárjoggal rendelkező szegényebbek köréből kerültek ki, s volt érdekük a jó termelésre.

A köztársaság válságát úgy próbálták megoldani, hogy kiírtották az ellenzéket, s egyre több kérdést katonai erővel tisztáztak.

I.e.1.századra a hadvezérek szerepe megnőtt. Két hadvezér tűnt ki különösen: Crassus ( aki leverte a Spartacus-felkelést és Sulla híve volt ) és Pompeius ( aki nagyon ismert volt ). Ő tisztította meg a Földközi-tengert a kalózoktól, akik egész Ostiáig ( Róma kikötője ) merészkedtek, így veszélyeztetve a gabonaellátást.

I.e.70-re a két hadvezér népszerűsége igen megnőtt, s együtt lettek consulok. Pompeius Földközi-tengeri feladatai miatt veteránjainak földet, magának pedig diadalmenetet kért. A szenátus megtagadta tőle a fentieket, így ellentétbe kerültek egymással.

Julius Caesar éberen figyelte a helyzetet. Ő előkelő római származású férfi volt, akit rokoni szálai a néppártiakhoz fűztek, ugyanis nagynénje Marius felesége volt. I.e.105 és 102 között született, s Sulla idejében nézetei miatt Argoszra menekült. Kiválóan képzett szónok és jó hadvezér volt.

Julius Caesar:

I.e.63-tól pontifex maximus volt ( a legelőkelőbb papi méltóság ) egész élete végéig. I.e.60-ban Caesar és Pompeius kibékültek egymással ( Caesar megpróbálta orvosolni Pompeius sérelmeit ). I.e.58-ban Crassus, Caesar és Pompeius megalakították az I.Triumvirátust, amely a szenátus tudta nélkül létrehozott titkos szövetség. Caesar i.i.59-ben földet adott Pompeius veteránjainak, ugyanis ekkor ő volt a consul. A diadalmenetet is jóváhagyta. A három férfi a birodalom három fő tartományának címét akarta:

  • Proconsul Pompeius:   Hispánia
  • Julius Caesar:   Galícia
  • Crassus:   Szíria

Caesar államépítő tevékenysége:

–          Minden római méltóságot a saját kezébe összpontosított

–          Életfogytiglani diktátor volt, aki nyíltan szakított a köztársasággal

–          Nagyarányú földosztásokat rendelt el, ahol a három- vagy többgyermekes családok voltak előnyben

–          A szenátus létszámát 600-ról 900-ra emelte fel, és katonáit, valamint a provinciabelieket nevezi ki e posztra

–          A római polgárjogot kiterjesztette ( néhány provinciabeli település is kapott polgárjogot )

–          Aranypénzt veretett: denarist ( – a kereskedelem fellendült )

–          Adóreformot vitt véghez ( csökkentek az adók )

–          Naptárreformot hajtott végre : Szoszigenész egyiptomi csillagász naptárát tette hivatalossá

–          Az első újság megjelenése is a nevéhez fűződik.

Amikor Crassus meghalt, a triumvirátus felbomlott, a helyzet pedig kiéleződött Pompeius és Caesar között, ugyanis i.e.59-ben Pompeius egyedül lett consul ( ami példátlan az eddigi történelemben ), s katonáira támaszkodva egyedüli hatalmat gyakorolt. Caesar is consul akart lenni, s a Rubico folyó átlépésekor mondta: ² Alea jacta est.² Caesar elől elmenekült Pompeius, sőt a szenátus is.

I.e.48-ban a Pharszaloszi ütközetben Caesar leverte Pompeiust. Ekkor mondta: ²Veni, vidi, vici.²

Caesar a Római Birodalom nagyura lett: volt már consul, cenzor, néptribunus, hadvezér; mögötte állt a hadsereg és akarata nélkül senki sem tölthetett be fontosabb posztot.

Nagy hibája volt azonban, hogy katonai diktatúrával próbálta megoldani a gondokat, a köztársaság felszámolására törekedett. Nem vette észre, hogy sok a köztársaságpárti, s nem egyik napról a másikra kell változtatni. A másik nagy hibája az volt, hogy képtelen volt megöletni ellenfeleit, inkább megbocsátott azoknak.

Bár a szenátus is alapvetően Caesar ellen volt, az mindig megbocsátott nekik. A szenátu s mégis összeesküdött ellene, s i.e.44-ben ( márc.15. ) 21 késszúrással meggyilkolták. Ekkor – utolsó mondatai közt – mondta szállóigévé vált mondatát: ²Et te mi filli, Brutus?²


Habsburg abszolutizmus és dualizmus Magyarországon

A szabadságharc az osztrák és orosz haderő együttes támadása révén elbukott. Az osztrákok mindenképpen bosszút akartak állni a magyarságon, de az angol kormány és az orosz cár önmérsékletre intette a császári házat. Az osztrák miniszterelnök, Schwarzenberg is amnesztiatervezetet készített elő. A fegyverletétel után azonban az osztrák udvar a döntés jogát Haynaura bízta, aki a véres megtorlás mellett döntött.

1848. október 6-án Aradon kivégeztek 13 honvéd főtisztet (Knézics Károly, Nagy-Sándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Pöltenberg Ernő, LeiningenWesterburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos, Schweidel József). Pesten agyonlőtték a mindvégig együttműködést szorgalmazó Batthyány Lajost. Kivégezték Csányi Lászlót, Perényi Zsigmondot (az országgyűlés elnökét), Szacsvay Imrét (az országgyűlés jegyzőjét), Jeszenák Jánost (kormánybiztost), és még több mint száz felkelőt. A „kegyelemből” várfogságra ítéltek száma meghaladta a 400 főt. Akik külföldre távoztak, azokat távollétükben ítélték el, s nevüket nyilvánosan is kifüggesztették.

A Habsburg udvarnak sikerült tehát átvészelnie története legsúlyosabb megrázkódtatását. A győzelmet Ausztria egy régi álom teljesítésére használta föl: az egységállammá szerveződött új Ausztriát kívánták így megvalósítani.

A Habsburg-udvarnál két nézet hívei vitték a prímet. Az egyik a birodalom föderalisztikus átszervezését akarta, szószólójuk Windischgrätz volt. A magyar konzervatívok is ezt a nézetet osztották. A másik csoport egy centralizált összbirodalmat akart német államnyelvvel, azonos módon való kormányzással. Ezt a katonatiszti-államhivatalnoki rétegek támogatták – élükön Schwarzenberggel (1848 óta miniszterelnök). Később az osztrák nagy-polgárság is csatlakozott hozzájuk a nagy, egységes birodalmi piac reményében, amelyben a vezető szerepet maguknak szánták. Az osztrák nagypolgárság és a középrétegek alkotmányos centralizálásra vágytak, de alkotmányt nem kaptak. Az abszolutizmus ezen új kiadásának a legfőbb jellegzetessége éppen az volt, hogy a polgári és nemzeti szabadságjogokat semmibe vette, de a tőkés átalakulást előmozdította. Ez volt a neoabszolutizmus.

1850 nyarán véget ért Haynau rémuralma, s a katonai diktatúra szerepkörét a polgári kormányzat, a „Bach-rendszer” vette át. A korszakot Alexander Bach (liberális ügyvéd) neve fémjelezte. A modernizációnak, a tőkés átalakulásnak nem volt ellene az udvar sem, Bach sem. De ezt Bach erős központosítás mellett hajtotta végre. Magyarországot Erdély és Horvátország leválasztása után is nagynak találták, így kialakították a Szerb Vajdaságot, a maradék területet pedig 5 kerületre osztották. A megyei önkormányzatot megszűntették. Az osztrák-magyar belső vámhatárt eltörölték, s az osztrák adórendszert meghonosították Magyarországon. A közoktatást az egész birodalomban egységesen szervezték meg. Az élet valamennyi területén nyílt germanizálás folyt. Mindez nemcsak a magyarokat, hanem a nemzetiségieket is sújtotta, akik „azt kapták jutalomból, amit a magyarok büntetésből”.

A Bach-rendszer szülötte az államrendőrség és a csendőrség. Az országot elárasztották a besúgók, és a főleg idegenből érkezett hivatalnokok. Ez utóbbiakat „Bach-huszároknak” is csúfolták, mivel elő volt írva, hogy milyen ruhát kell viselniük.

A jobbágyfelszabadítás (kötelező örökváltság) költségét pótadó formájában a lakosságra hárították. A földek mintegy ötödét a jobbágyoknak maguknak kellett megváltaniuk.

Libényi János, egy fiatal szabólegény megsebezte tőrével Ferenc Józsefet 1853 elején. Ekkor tartoztattak le 379 embert csak azért, mert egyet értettek a merénylettel. Az elkeseredés sokakat arra bírt, hogy fegyveres felkelést szervezzenek. Titkos mozgalmakat szerveztek, de az önkény áldozatainak száma folyton csak nőtt. Kivégezték Gasparich Kilit, ferences rendi szerzetest, és Noszlopy Gáspárt, a híres gerillavezért is.  May János, honvéd tüzértiszt, pedig a börtönben lett öngyilkos.

Bebizonyosodott, hogy a fegyveres aktív ellenállásnak nem kedveznek sem a belső, sem a külső körülmények. A birtokos nemesség passzív rezisztenciába kezdett Deák Ferenc vezetésével. Az igazi hazafi nem vállalt hivatalt és közszereplést, nem fizetett adót. Szűk körben kegyelettel ápolták a szabadságharc emlékét. Ekkor alakult ki a Kossuth-kultusz és a magyar-kodás, azaz csak a külsőségekben magyar ember. Deák Ferenc a nemzet vezetőjévé vált. Birtokát eladta, és a pesti „Angol Királynő” szállodába költözött. Itt fejtette ki nézeteit, s valójában a nemzet tanácsadójává, jogászává vált.

A szabadságharc több vezetője is külföldi emigrációban élt. Az emigránsok feje Kossuth Lajos lett. Londontól egészen az amerikai kongresszusig eljutott, s beszédeket mondott a magyar helyzetről, és arról, hogy a szabadságharc valójában a nép fölszabadításáért és a dinasztikus önkény megtöréséért vívott küzdelem volt. Teleki László és Klapka György részvételével, Kossuth elnökletével megalakult a Magyar Nemzeti Igazgatóság, az emigráns magyar kormány magja. Románia és Szerbia is támogatta a magyar emigrációt, hiszen úgy gondolták, hogy jövőjüket egy független magyar középhatalom kedvezően befolyásolná. Az események kulcsa III. Napóleon kezében volt, ezért Kossuth is ragaszkodott ahhoz, hogy felkelés csak akkor törhet ki az országban, ha már francia csapatok léptek a határon belülre. III. Napóleon azonban megoldotta a helyzetet azzal, hogy titokban fegyverszünetet kötött.

Az 1859-61-es francia-olasz-osztrák háború és Lombardia elvesztése leleplezte az abszolutisztikus rendszer gyöngeségét. Bachot menesztették. Ferenc József kiadta az Októberi Diplomát (1860. október 20.) amely abszolutisztikus, föderalisztikus, alkotmányos elemeket ötvöző alaptörvény volt. A protestáns pátenst (nyílt parancsot) az ország közvéleménye megbuktatta. 1860. március 15-én a Pesten rendezett felvonuláson a tömegbe lőttek, s Forinyák Géza egyetemi joghallgató meg is halt a lövés következtében. Széchenyi névtelenül megjelentett egy röpiratot, amelyben a Bach-rendszert elemezte. Végül öngyilkos lett a „legnagyobb magyar”, hiszen attól tartott, hogy megtorolják a röpirat megírását. 1861-ben Ferenc József kibocsátotta a februári pátenst (amely a közös képviselőházban a magyarokat kiszolgáltatta volna az örökös tartományok többségének). 1861-ben összehívták a magyar országgyűlést, ami mind az októberi diplomát, mind a februári pátenst visszautasította. A képviselők az 1848-as törvényekhez ragaszkodtak.

Két párt volt: A Felirati és a Határozati párt. A Felirati Párt Deák vezetésével a 1848-asokat tömörítette, a 1848-as törvényeket tartották a maximumnak és a királyhoz intézendő felirat mellett érveltek. A Határozati Párt Teleki László vezetésével a 49-eseket tömörítette, a 1848-as törvényeket minimumnak fogadták el (és a 49-es trónfosztást is), s ők határozatban kívántak Ferenc Józsefhez fordulni. Teleki a szavazás előtti nap öngyilkos lett, végül Deák és pártja nyert három szavazattal. Az udvar még Deák feltételeit is visszautasította, föloszlatta a magyar országgyűlést és visszaállította a nyílt önkényuralmat. Ezt Schmerling provizóriumnak (1861-65) nevezte, s az udvar is csupán ideiglenesnek tartotta az állapotot.

A nemesség visszatért a passzív rezisztenciához, bár egyre jobban látszott, hogy ezt sok kisnemes nem bírja. Hivatalnokként vagy katonatisztként lett volna jövedelme, de pont ezeket nem vállalhatta a passzív rezisztencia miatt. Az udvart pénzügyi csőd és háború fenyegette Poroszországgal. Mindkét fél tehát közeledett egy megegyezés felé. Deák nagy nyugalommal kivárta, míg az udvar kezdeményezett. Deák híres húsvéti cikkében ismertette álláspontját (Pesti Napló-1865). A birodalom biztonságát tartotta fontosnak, alkotmány kért mind Magyarországnak, mind az örökös tartományoknak. A megegyezés hívei kerekedtek fölül Bécsben is, Schmerling miniszterelnököt menesztették. 1865 végén Ferenc József összehívta az országgyűlést.

1866-ban került sor a porosz-osztrák háborúra, amelybe az olaszok is bekapcsolódtak (Könnigrätzi csatavesztés).

Ezek után 1867-ben jött létre a kiegyezés. Gróf Andrássy Gyula lett a miniszterelnök.

Az 1848-49-es szabadságharc a világosi fegyverletétellel ért véget 1849. augusztus 13-án. A szabadságharc veresége a katonai túlerővel magyarázható. Ezt követően a társadalom átalakult, és miután a jobbágyrendszer visszafordíthatatlanná vált, a nemzet visszanyerte öntudatát és az önállóságra való törekvés ösztönzőjét. Az 1859-ben kitört osztrák-olasz háborúban az osztrákok Solferinónál (1859. június 24.) súlyos vereséget szenvedtek, aminek következménye az volt, hogy Lombardiáról le kellett mondaniuk. Ferenc József 1860. október 20-án kiadta az Októberi Diplomát, melynek lényege a következő volt:

  • ígéretet tett a parlament összehívására
  • hivatalossá tette a magyar nyelvet
  • helyreállíttatta az 1847 előtti helyzetet
  • a tartományok jogkörét növelte
  • az ország visszanyert bizonyos önkormányzati jogokat.

Mivel a magyar lett a hivatalos nyelv, felpezsdült a politikai élet is. Miután a császár újabb fordulatra szánta el magát, az alkotmányos centralista elképzeléseit az 1861-es februári pátensben fogalmazta meg, amelyet az országgyűlés visszautasított. 1861 áprilisára új politikai irányzatok alakultak ki: a Felirati Párt és a Határozati Párt között folyt a vita.

Igaz, hogy az országgyűlésen a határozati párt alkotta a többséget, azonban vezetésének egy része nem kívánta vállalni a történelmi felelősséget. Amikor a vezetés ellentmondásai között „őrlődő” Teleki László öngyilkosságot követett el, utódai a felirat elfogadásának szabad utat engedtek.

Miután Magyarországon 1861 augusztusában feloszlatták az országgyűlést, újra az abszolutizmus időszaka következett. Az ezek után következő új berendezkedés eleve ideiglenesnek, „provizóriumnak” nevezte el magát. Eme korszak magyarországi vezetőjének, Anton Schmerling osztrák nemesi családból származó lovagnak a jelszava „Mi várunk” volt. Ők tehát a kivárás technikájához folyamodtak, amelynek eredményei hamar megszülettek.

q  Egy új nemzedék nőtt fel, amely már megkívánta a politizálást. Ők ellenezték a passzív ellenállást.

q  Mivel a gazdasági élet nem volt jó, a közép- és kisbirtokos nemesi réteg tönkrement.

q  A passzív ellenállás tábora is elbizonytalanodott.

Deák az uralkodóval tárgyalásokat kezdeményezett. Ezekre a tárgyalásokra végül is 1864 végén került sor, s a tárgyalások titkosak voltak. 1865-ben Deák megjelentette nevezetes cikkét, az úgynevezett húsvéti cikket a Pesti Naplóban, amelyben felvázolta a kiegyezés elképzeléseit.

Míg eddig a magyar politikusok az 1848-as kormány alapján állottak, Deák e cikkében leszögezte, hogy a birodalom fennmaradása az elsődleges cél, nem pedig a magyar önállóság. Ezt azzal magyarázta, hogy csak a birodalom létét nem veszélyeztető magyar önállóság valósítható meg. Ezzel megnyílt az út a kiegyezés felé.

1865-ben összehívták a magyar országgyűlést, ahol már Deák hívei voltak többen. Itt a kiegyezés konkrét terveinek elkészítését egy ekkor megválasztott bizottságra bízták. Ezeket a munkálatokat az 1866-ban kitörő porosz-osztrák háború félbeszakította, ám az osztrák vereség Ausztriával még inkább éreztette a magyar kiegyezés szükségességét. Végül 1866 végén elkészült a tervezet, amit Bécs is elfogadott (1867. évi XII. törvény).

1867 februárjában megalakult a harmadik felelős magyar minisztérium, amelynek felelős minisztere Andrássy Gyula gróf lett.

1867-ben a kiegyezést koronázási ünnepség kísérte. Eredménye egy új, alkotmányos korszak lett, a dualizmus kora.

A magyarországi fejlődésre pozitív hatással volt a kiegyezés. Annak ellenére, hogy Magyarország elveszítette a lehetőséget az önállóságra (ami csak 1918-ban valósult meg), a gazdasági fejlődés megindulásával sokat nyert. Ettől kezdve kifinomult az osztrákokkal való kapcsolat, ami egy úgynevezett békeidőszakot hozott létre Magyarország történetében.

A kiegyezés nem rendezte a nemzetiségek helyzetét. Emiatt a nemzetiségek nem fogadták el a törvényt, s később (1868-ban) külön kiegyezést kellett kötni a legnagyobb nemzetiséggel, a horvátokkal. Horvátországnak külön kormánya lehetett, a saját ügyeit külön intézhette, s egy horvát miniszter is volt a magyar kormányban. Mindez nem elégítette ki a horvátok többségét. Elfogadták a nemzetiségi törvényt, amely biztosította az egyéni jogokat, de nem ismerte el a nemzetiséget.

A Habsburg Birodalom átalakult a kiegyezés után. Két egyenrangú állam alkotta: Magyarország és Ausztria. Az államszervezetnek is volt egy magyar és egy osztrák egysége, amelyeknek működése hasonló volt. Ezt az államszervezetet az uralkodó személye kötötte össze. A legfelsőbb szinten a törvényhozó testület állt, Ausztriában a birodalmi gyűlés, Magyarországon pedig az országgyűlés. Mindkét testület két részre oszlott:

Ausztriában:               –     urak háza

–     képviselők háza

Magyarországon:      –     felső ház

–     képviselők háza.

Volt ezeken kívül egy 60-60 személyt delegáló testület, amely eme két vezető testület között a közös ügyek intézését bonyolította. A végrehajtó hatalmat a felelős kormányok kinevezésével a minisztériumok jelentették.

A magyar országgyűléshez hozzákapcsolódott a horvát országgyűlés is, amelynek küldöttei voltak, 3 fő az urak házába és 40 fő a képviselők házába került. Az államjogi összeköttetést a közös uralkodó testesítette meg. A három közös ügy volt a külügy, a hadügy valamint ezeknek a fedezésére szolgáló pénzügy.

Létrejött a politikai kiegyezés mellett egy tíz évre szóló gazdasági kiegyezés is. Ennek fő pontjai:

  • Közös pénzrendszer
  • A birodalom vámegységet alkotott
  • Közös mértékrendszer
  • A tőke és a munkaerő a birodalmon belül szabadon vándorolhatott

Az 1867-es kiegyezéstől kezdve beszélhetünk Osztrák-Magyar Monarchiáról.

Az eseményeket látva Kossuth, aki aktív politikai tevékenységet folytatott, kijelentette, hogy Magyarország többet nem lesz önálló, valamint az ország a Habsburg Birodalmat fogja szolgálni. Jóslatai nem következtek be, ugyanis 1918-ban felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, Magyarország visszakapta önállóságát.

A kiegyezés nem rendezte a nemzetiségek helyzetét, emiatt a nemzetiségek nem fogadták el a törvényt. 1868-ban létrejött a nemzetiségi törvény, valamint a nemzetiségi kiegyezés. Ezek a törvények a nyelvhasználatra vonatkoztak, s kimondták, hogy a magyar nyelv használata csak az államélet felsőbb szintjein kötelező.

1868-ban jött létre a magyar-horvát kiegyezés is. Ők a saját anyanyelvüket is használhatták a Parlamentben, s volt egy horvát miniszterelnök is a magyar kormányban.

Az 1867-es kiegyezés tehát, bár reális kompromisszum volt, a társadalmi-politikai rendszert konzerválta egy időre.


A nemzetközi viszonyok átalakulása a II. világháború végétől 1990-ig, és Magyarország a második világháború után

1944 őszétől a szovjetunió megszállta a magyar területeket. 1944. október 1-jén Horthy megbízásából egy küldöttség Faraghó Gábor csendőrtábornok vezetésével Moszkvába utazott azzal a céllal, hogy fegyverszünetet kössön a szovjetekkel. E küldöttségnek volt tagja például gr. Teleki Géza is. Miközben ők a szovjetekkel tárgyaltak, a nyilasok hatalomra kerültek Magyarországon, így a küldöttség Moszkvában maradt egy időre. Idekerült az első magyar hadsereg vezetője is, Dálnoki Miklós Béla. Továbbá Moszkvában tartózkodtak az emigrációban levő magyar kommunisták is. Az imént említett személyekből, a szovjetek irányításával ideiglenes kormány szerveződött. A kormány vezetője Dálnoki Miklós Béla lett. Ehhez a csoporthoz csatlakoztak azok a Moszkvában élő kommunisták, akik később hazatértek és a kommunizmus gyökereit meghonosították Magyarországon. Ilyen Moszkvából hazatérő kommunista (ún. moszkovita) volt például: Rákosi (vagy Rozenfeld) Mátyás, Gerő (vagy Zinger) Ernő, Farkas (vagy Wolf) Mihály, Révai József, Nagy Imre, Vas (vagy Veinberger) Zoltán.

1944 novembere után a fent említett személyek hazatértek és rögtön programot hirdettek. 1944. december 2-án megalakították a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot (MNFF), amely több párt összefogását mutatta. Az MNFF tagja volt a Magyar Kommunista Párt (immár újjászerveződve), a szociáldemokrata párt, a Nemzeti Parasztpárt (1939. – Makó), a Független Kisgazdapárt (1930.), a Polgári Demokrata Párt és a különböző szakszervezetek.

A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja tartalmazta a szélsőjobboldali szervezetek betiltását, a háborús bűnösök felelősségre vonását, a demokratikus szabadságjogok biztosítását, a földreform kérdését. Említést tettek a bankok állami ellenőrzéséről, az ideiglenes nemzetgyűlés összehívásáról, valamint az ideiglenes kormány megválasztásáról és a nyersanyagforrások államosításáról. 1944 végére tehát valamilyen szintű demokratikus kibontakozás volt megfigyelhető Magyarországon. Megindultak az országban a képviselőválasztások (a Dunántúl és a főváros kivételével mindenütt – ott még harcok dúltak).

Mivel nem volt közigazgatás városi szinten, megindult a Nemzeti bizottságok alakulása, amelyek a városok, falvak élére álltak. Ezen bizottságok vezették a szavazásokat.

1944. december 21-én, Debrecenben, összehívták az ideiglenes nemzetgyűlést a református nagytemplomba. Az ideiglenes kormány tagjait december 22-én itt fogadták el. Az ideiglenes kormány miniszterelnöke Dálnoki Miklós Béla lett. Rögzítették azt is, hogy a kormány működése csupán ideiglenes jellegű, s a törvényes választásokig mind a nemzetgyűlés, mind a kormány csupán ideiglenes.

A Dálnoki-féle kormány 1944. december 28-án hadat akart üzenni Németországnak, de ezt Sztálin nem engedte, ugyanis ő vesztesként akarta elkönyvelni a magyarságot, hiszen Romániának és Csehországnak területeket ígért Magyarországból.

Az ideiglenes kormány 1945. január 20-án megkötötte a végleges fegyverszünetet, amelyben kimondták, hogy a magyaroknak vissza kell vonulniuk a trianoni határokig, s 300 millió dollár jóvátételt kell fizetniük. Megegyeztek a szélsőjobb szervezetek betiltásáról, és arról, hogy a magyaroknak nyolc hadosztályt fel kell állítaniuk. Sztálin ez utóbbit szintén nem engedélyezte. A fegyverszünetet a magyar küldöttség a szövetséges hatalmak előtt írták alá.

1945-ben megkezdték az Igazolóbizottságok és Népbíróságok felállítását. Az igazolóbizottságok azt vizsgálták, hogy az adott személy a háború alatt hogyan viselkedett, s ha találtak körülötte valami gyanúsat, akkor például nem is dolgozhatott. A Népbíróságok a halálos ítéletek végrehajtóivá váltak. Ha valaki a háború alatt nem úgy viselkedett, ahogyan kellett volna (a hatalom szerint), akkor halálra ítélték őt a tetteiért. A Népbíróságok a 477 halálos ítéletből csupán 189-t hajtottak végre. Ekkor végezték ki Bárdossy Lászlót, Imrédy Bélát, Szálasi Ferencet és Sztójay Dömét. Főleg azokra róttak ki halálos ítéleteket, akik a nyilasok felé húztak.

1945 áprilisára az ország felszabadult a szovjet megszállás alól, a kormány a fővárosba költözhetett. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság azonban szem előtt tartotta az országot. A SZEB-nek egy amerikai, egy angol és egy szovjet tábornok volt tagja. A szovjet tábornok (Vorosilov marsall) vezette a bizottságot. A SZEB vétójoggal rendelkezett az ország ügyeinek eldöntésekor, s a külpolitikai illetve a belpolitikai ügyek is a hatáskörükbe tartoztak. Az ideiglenes kormány nem is működhetett a bizottság nélkül.

Az ideiglenes kormány 1945. március 18-án kihirdette a földosztásról szóló rendeletét. A tervezet szerint nagyobb mértékű földosztást ígértek, de a kárpótlást ismét nem vették be a rendeletbe. A 100 holdon felüli földesúri, és a 200 holdon felüli gazdag paraszti birtokot földosztás céljából kisajátíthatták.

A pártok között nagy vita folyt arról, hogy milyen formában történjék a földosztás. A kisgazdák azt mondták, hogy feltétlenül olyan birtokokat kell kiosztani, amelyek életképesek, még akkor is, ha ily módon nem jut mindenkinek föld. A kommunisták ezzel szemben azt támogatták, hogy minél több birtokot osszanak szét, még olyan áron is, hogy a birtokok nem életképesek. A földművelésügyi miniszter ekkor Nagy Imre volt. Végül az ország 35-40%-t osztották szét, s átlagban 5,1 hold jutott egy-egy igénylő számára.

1945 nyarára (április) a Kommunista Párt megkísérelte azt, hogy az ifjúságot is maga mellé állítsa. Ekkor alakultak olyan szervezetek, mint a MADISZ (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség), vagy a NÉKOSZ (Népi Kollégiumok Országos Szövetsége – 1945 vége). Ezek igazából nem voltak demokratikus szövetségek, s amikor erre a tagok is rádöbbentek, sokan kiléptek e szervezetekből.

1945 nyarán az ideiglenes nemzetgyűlésnek Választójogi törvényt kellett biztosítani. Ekkor vezették be az általános és titkos választójogot, s azt, hogy bárki szavazhatott, ha már elmúlt 20 éves. Kivételt tettek azonban a szélsőjobb tagjaival, a Volksbund tagjaival, illetve azokkal, akik németnek vallották magukat; ők ugyanis nem szavazhattak.

1945 őszére választásokat tűztek ki, s a kommunisták meggyőzték a szociáldemokratákat, hogy Budapesten tartsanak előzetes helyhatósági választásokat. A kommunisták bíztak abban, hogy Budapesten sikerül győzniük, s úgy gondolták, hogy ez majd a befolyásolja az ország választását is. 1945 októberében a budapesti választásokon azonban a szociáldemokraták győztek, akiknek az élén Nagy Ferenc és Tildy Zoltán állott.

A szociáldemokrata párt vezetői, fontosabb személyiségei: Szakasits Árpád, Macsán György és Peyer Károly voltak. A Magyar Kommunista Párt élén Rákosi Mátyás állt. A Nemzeti Parasztpárt vezetője Veres Péter (író) volt. A Polgári Demokrata Párt elnöke Szubka Géza volt (a Habsburgok történetírója).

1945. november 4-én rendezték az első, szabad, demokrata választásokat, ahol 57%-kal a Független Kisgazdapárt győzött. A második helyet a szociáldemokrata párt szerezte meg 17,4%-kal, míg 16,9%-kal a Kommunista Párt végzett a harmadik helyen (Nemzeti Parasztpárt: 6,8%, Polgári Demokrata Párt: 1,6%). A kisgazdák tehát kormányt alakíthattak volna önállóan, bármely más párt bevonása nélkül. A kisgazdák azonban vállalták a koalíciós kormányzást, hiszen felismerték, hogy a szovjetek nem egyeznének bele az ő kizárólagos hatalmukba.

Így született meg a kormány négy párt koalíciójából: a Kisgazda párt, a Kommunista párt, a Szociáldemokrata párt és a Nemzeti Parasztpárt vett részt a koalícióban. Nagy vita folyt arról, hogy a kormányon belül az egyes pártok milyen tárcákat szerezzenek meg. A miniszterelnök természetesen kisgazda lett (Tildy Zoltán). A kommunisták szerezték meg a belügyminiszteri posztot, amelyhez a belső rendfenntartás is tartozott. Azt mondták, ha nem kapják meg e tisztséget, nem is vesznek részt a koalícióban; végül a kisgazdáknak engedniük kellett. Az igen hangsúlyos újjáépítési miniszteri tisztet is sikerült megszerezniük a kommunistáknak, a miniszter Gerő Ernő lett.

1945. november 15-én összeállt a kormány, amelyben hét tárcát a kisgazdák, hármat-hármat a kommunisták és a szociáldemokraták, és egy tárcát a parasztpártiak birtokoltak. A Gazdasági Főtanácsot is a kommunisták szerezték meg, amely önálló minisztérium gyanánt működött. Itt rendezték az ország gazdasági ügyeit. A gazdasági csúcsminisztérium vezetője Vas Zoltán lett.

Nagyon fontos kérdés volt az államforma ügye, amelyről a kormánynak is sürgősen döntenie kellett. Végül 1946. február 1-jén kikiáltották a köztársaságot Magyarországon (immár másodszor), s a kormány döntése alapján a köztársasági elnök Tildy Zoltán lett. Kellett tehát egy új miniszterelnök, aki végül Nagy Ferenc lett. Többen ellenezték a köztársaság kikiáltását. Így volt ezzel Schlachta Margit (a Keresztény Női Tábor vezetője, s az első nő, aki képviselő volt a parlamentben) és Mindszenti József hercegprímás.

1946 elején a kisgazdák bevezették az arányosítás politikáját, amely szerint a helyi közigazgatásban is a választás eredményének kell érvényesülni.

Az egyik miniszter, Kovács Béla szerint a földosztáskor történtek csalások, amiket felül kell vizsgálni.

1946. március 5-én megalakult a kommunisták vezetésével a Bal Oldali Blokk, amely a kommunisták, szociáldemokraták és a parasztpártiak szövetségét jelentette. Március 7-én a Bal Oldali Blokk szervezett egy tüntetést, amely az ellen tiltakozott, hogy a földosztást felül akarják vizsgálni. A tüntetők jelszava az volt, hogy „földet vissza nem adunk”. A tüntetésen főleg a volt agrárproletariátus vett részt. Ekkor hirdették meg a telekkönyvelést, amely szerint a földbirtok tulajdonlását hivatalosan is be kell jegyezni. Nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy a tüntetés mögött a kommunista propaganda állt.

Ezzel indult támadás a kisgazdák ellen először. Kovács Bélának le kellett mondani, s ezzel együtt húsz kisgazda képviselőt kizártak a Kisgazdapártból. Ekkor alakult meg ezen képviselőkből Sulyok Dezső vezetésével a Magyar Szabadság Pártja.

1946 nyarán megkezdődött az államosítás, amely először a szénbányákra és erőművekre csapott le.

1946 nyarán megjelent a „B-listázás”, amely a közigazgatás megtisztítását jelentette a reakciósoktól. Mindenkit elbocsátottak ekkor, aki nem volt tagja a Bal Oldali Blokknak. Alig pár hónap leforgása alatt elbocsátottak 60000 dolgozót. A kisgazdák ezt nem támogatták, de engedniük kellett, mert a nagyhatalmak képviselői ezt tanácsolták nekik. Úgy gondolták, hogy legalább a békeszerződésekig együttműködnek a szovjetekkel. 1946 tavaszán tartották a párizsi békeszerződéseket.

A kommunisták különböző intézkedései, szervezkedései mind arra irányultak, hogy megosszák a kisgazda párt tagjai, vagyis „felszeleteljék” a pártot. Ezért hívjuk ezt a módszert ún. „szalámi taktikának”.

1946 júliusára Rajk László (a kommunista belügyminiszter) reakciósnak minősített néhány szervezetet, amelyeket sürgősen fel is oszlattak. Ilyen volt például a Magyar Cserkész Szövetség is.

1946. augusztus 1-jén bevezették az új pénzt, a forintot az eddig használt pengő helyett. A pengő nagyon elvesztette az értékét, ugyanis az állam túl sok pénzt nyomtatott ki fedezet nélkül. Az infláció hatalmas méreteket öltött, 1946 nyarára a bevezetett forint 1027 pengővel volt egyenértékű. A helyzet már olyan súlyos volt, hogy a munkások például a gyárban már nem pénzt, hanem árut kaptak a munkájukért, így alakult ki a cserekereskedelem, a „batyuzás” folyamata. Megbénult a kereskedelem, a pénzforgalom.

A forint kibocsátásakor a kormány hazai erőforrásokra és külföldi segítségre is támaszkodhatott. Az országban hónapokon keresztül halmozták fel a terményeket, majd a forint megjelenésével piacra dobták őket. A külföldi segítők között meg kell említeni a Szovjetuniót és az USA-t. A Szovjetunió meghosszabbította a jóvátételi kötelezettség idejét, az USA pedig 20 milliárd dollár áruvásárlási hitelt biztosított az országnak, valamin visszaadta a Nemzeti Bank arany- és valutakészletét (a koronázási ékszerek kivételével). Így születhetett meg a forint.

1946 őszén a kisgazda párt gazdanapokat hirdetett, tömegtámogatást akartak szerezni ugyanis. A kommunistákat némileg vissza kellett szorítani, Vorosilov pedig nagyon ellenezte ezt.

1946 végén a kommunisták kirakatpert rendeztek. Rábukkant a Belső elhárítás (ami a kommunisták kezében volt) egy titkos szervezetre, a Magyar Közösségre (amely a ’30-as évek végén alakult), s köztársaság-ellenes összeesküvéssel vádolta e szervezet tagjait. Több elismert politikai személyt elfogtak. Ekkor tartóztatták le a kisgazdák főtitkárát, Kovács Bélát, akit kivittek a Szovjetunióba. A „szalámi taktika” sikeresnek bizonyult, hiszen több kisgazdapárti képviselő is kilépett a pártból.

1947 végén a kommunisták lezárták a pert. Nagy Ferenc ekkor ment hivatalos látogatásra Svájcba. Eközben Rákosi bejelentette, hogy újabb bizonyítékokra bukkantak, mégpedig Nagy Ferenc ellen. Rákosi közölte. Hogy Nagy Svájcban marad, s lemond a miniszterelnöki tisztéről.

1947 májusában tehát miniszterelnök-váltás történt, az elnök a kommunistákkal együttműködő Dinnyés Lajos lett.

1947. február 10-én aláírták a békeszerződést a magyar küldöttség tagjai. A külügyminiszter ekkor a kisgazda Gyöngyösi János volt. Ez nem volt hangsúlyos poszt, ugyanis a SZEB irányítása alá tartozott. Magyarország jelentős területeket vesztett el a békék során, s csupán 93094 km2 maradt az ország területe. Rögzítették a békében az ország államhatárát, maximálták a haderőt (60000 fő) és a légierőt (5000), jóvátétel fizetésére kötelezték az országot (300 millió dollár). Az USA le akarta csökkenteni a jóvátétel összegét 200 millió dollárra, de a szovjetek ragaszkodtak a 300 millióhoz, amelyből 70 milliót Jugoszlávia kapott meg, 30 milliót a Csehszlovákoknak ítéltek, és 200 millió maradt a szovjetek kezén.

1947 nyarára a kommunisták kiharcolták az első hároméves tervet.

A kommunisták újabb választásokat akartak tartani, hiszen tisztában voltak azzal, hogy pozícióik erősödtek, és ezt törvényesíteni akarták. A SZEB magyarországi mandátuma is lejárt 1947. szeptember 15-én, így még az előtt szükség volt a választásokra. Tildy engedett, és 1947. augusztus 15-re választásokat írt ki. Még ez előtt módosították a választójogi törvényt, s meghatározták, hogy a reakciósok és a nemesi nevet viselők nem szavazhatnak. Ekkor kezdték el alkalmazni azt, hogy az újonnan induló pártoktól prémiumos ajánlást követeltek meg. Ez azt jelentette, hogy csak bizonyos számú összegyűjtött szavazat esetén indulhat az adott párt a választásokon.

1947. augusztus 15-én rendezték meg tehát az ún. „kékcédulás választásokat”. Mivel sokan nem ott éltek, ahol dolgoztak (a terv miatt), a választások előtt ők kél cédulákat kaptak, amellyel azt igazolták, hogy nem az otthonukban szavaznak. Rajk László szervezte meg, hogy ezek az emberek többször is elmehettek szavazni. A végeredmény azonban az lett, hogy több szavazatot adtak le, mint amekkora a lakosság volt. Mivel a választási bizottságok a kommunisták kezében voltak, eltűntették a nyomokat. A vesztes pártok beadványt adtak be a bizottságokhoz, de mindhiába.

A választásokon a csalásnak meg is mutatkozott az eredménye, ugyanis a kommunisták 24,3%-kal győztek. A Demokrata Néppárt (Brankovics István a vezető – volt kisgazdapártiak) 14,6%-t, a Kisgazda Párt 16,5%-t kapott. (Szociáldemokrata Párt: 16,3%, Magyar Függetlenségi Párt: 11,9%, Nemzeti Parasztpárt: 8,7%, Demokrata Párt: 4,4%.)

A kisgazdák nyilvánvalóan elvesztették a korábbi hangsúlyos szerepüket. A kommunisták pedig nem voltak elégedettek az eredménnyel, ezért vizsgálatokat indítottak a Magyar Függetlenségi Párt ellen azzal a váddal, hogy hamis ajánlásokat gyűjtöttek. Több szavazatot eltöröltek, a szavazatokat érvénytelenítették. Új kormány alakult, de a miniszterelnök Dinnyés maradt.

1947 őszén alakult mag a Kominform, amely azt a tanácsot adta a magyar kommunistáknak, hogy mielőbb ragadják meg a hatalmat, mégpedig a bal oldali pártok összevonásával. Többen már ekkor látták, hogy mire készülnek a kommunisták. Több politikus ekkor emigrált külföldre. Az államosítást közben folyamatosan gyorsították.

1948 tavaszán (Június 12.-13.) a kommunisták és a szociáldemokraták egyesültek. Megalakult a Magyar Dolgozók Pártja, amelynek elnöke Szakasits Árpád, főtitkára Rákosi Mátyás lett. 1948. június 16-án Tildyt lemondatták az államfői posztjáról, s helyette Szakasitsot nevezték ki. 1948. december 10-én az új miniszterelnök Dobi István lett.

1948 végére a kommunisták emigrációba küldték azokat a politikusokat, akik a hatalomátvétel útjában álltak (pl.: Brankovics István). 1949 februárjára a kommunisták a papíron létező pártokat egy szervezetbe, a Magyar Függetlenségi Népfrontba, kényszerítették be.

1949. május 15-én újabb választásokat rendeztek a megváltozott erőviszonyok miatt. Ekkor már magasan győztek a Népfrontiak (92,6%), bár igaz az is, hogy más induló nem volt. Attlee nevezet ezeket a választásokat igen találón „egyindulós lóversenynek”.

A kommunisták szétbomlasztották a legnagyobb parlamenti pártot, megszabadultak legjelentősebb politikai ellenfeleiktől, s ezzel megteremtették a lehetőséget arra, hogy önhatalmúlag irányítsák az ország életét a demokratikus formák mellőzésével.


Küzdelem a polgári átalakulásért Magyarországon a XVIII. század végétől 1849-ig

1825-ben a király az európai események és a fokozódó nemesi ellenállás hatására jobbnak látta, ha összehívja az országgyűlést Pozsonyban. Úgy gondolta, némi teret kell engedni a rendi alkotmánynak. Ez az országgyűlés azonban csalódást okozott azoknak a messzebbre látó birtokosoknak és értelmiségieknek, akik a kiutat már a feudális viszonyok megreformálásában keresték. A rendek legfőbb törekvése az volt, hogy nemesi alkotmányukat megvédjék.

Az országgyűlés egyik előremutató törekvése a magyar nyelv ügyének felkarolása volt. Felsőbüki Nagy Pál, az ünnepelt vezérszónoknak az elkorcsosodott arisztokráciát ostorozó beszéde hatására felállt egy fiatal, ismeretlen arisztokrata, és a következőket mondta: „Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok, és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágaimnak egy évi jövedelmét föláldozom reá.”. Ez az arisztokrata gróf Széchenyi István volt.

Széchenyi apja a Magyar Nemzeti Múzeumot megalapító Széchényi Ferenc volt. Édesanyja Festetich Julianna volt, akinek bátyja (Festetich György) alapította a keszthelyi Georgicont (első magyar gazdasági főiskola). Széchenyi a fiatalkorát Bécs és Nagycenk között ingadozva töltötte el.

Széchenyi arisztokrata neveltetése révén a köznemesség rendi szemléletét, nemesi nacionalizmusát a kezdetektől fogva elutasította. De a többi arisztokratától is különbözött abban, hogy osztálya felvirágoztatását az egész nép jólétre emelésével együtt képzelte el. Már első gyakorlati kezdeményezései (a Tudományos Akadémia felállítása, a hazai társasélet szervezése: lóverseny, kaszinó) is felülemelkedtek a rendi korlátokon.

1830-ban adta ki a Hitel című munkáját, amelyben az eddig felbukkanó gondolatait most merész újításokkal egészítette ki, és összefüggő reformprogramba foglalta. Széchenyi a robotoltató gazdálkodásnak eleve ellene volt. A mezőgazdaság kapitalista átalakításához azonban pénzre volt szükség, ezt ő is jól tudta. A hitelt a bécsi bankok még az igen vagyonos Széchenyiektől is megtagadták, hiszen a nemesi birtokot elárverezni, eladni nem lehetett. Az ősiség törvényének megszűntetése logikusan maga után vonta a nemesség földvásárlásának jogát, ezért pedig azok megadóztatását. A robot Széchenyi szerint haszontalan és erkölcstelen volt, ezért azt meg kellett szűntetni (a jobbágyok egyéb feudális kötelezettségeivel együtt), de úgy, hogy a birtokosokat károsodás ne érje.

A Hitel rendkívül népszerű volt, és tömegesen kapkodták, de Széchenyi ellent-mondásossága már ekkor megmutatkozott. Bár szenvedélyesen ostorozta az arisztokráciát, ezt javító szándékkal tette, a vezető szerepet saját osztályának akarta fönntartani. Leghevesebben mégis az arisztokrácia támadta a Hitel gondolatait. A régi típusú ellenzék képviselője, Dessewffy József gr. 1831-ben megírta a Hitel című munka taglalatját, amely kemény bírálatot takart. Széchenyi a kormányzat támogatásában sem reménykedhetett, a reformok szaporodó hívei azonban jó szemmel nézték Széchenyi munkásságát.

Az őt ért támadásokra Széchenyi a Világ című munkájában válaszolt (1831.), majd 1833-ban megjelentette a Stádiumot, amelyben rendszerét sűrítve tárta a nyilvánosság elé.

Széchenyi óriási munkabírással és szervezőkézséggel kezdeményezte a hazai közlekedést javító munkálatok egész sorát. A Vaskapu hajózhatóvá tételéhez már 1831-ben hozzá-kezdtek. Ő irányította a Tisza-szabályozás előkészületeit. Fontos szerepe volt a dunai gőzhajózás megindításában. Hajógyárat és téli kikötőt létesítettek, ami szintén a hajózás fejlesztését szolgálta. Népszerűsítette a selyemhernyó-tenyésztést, és az ő érdeme a gőzzel hajtott hengermalom megépítése is. Gyakorlati tevékenységével a mezőgazdasági termelés élénkítését, és a jobb értékesítést akarta elérni. Széchenyi lankadatlan munkásságának következtében Magyarország elindulhatott azon az úton, hogy modern ország váljék belőle.

Kossuth fogalmazta meg talán legtalálóbban Széchenyiről: „Ujjait a kor ütőerére tevé, és megértette lüktetéseit; és ezért; egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak…”.

A reakció túlzásba vitt törvénytelenségeit mutatja gr. Wesselényi Miklós perbe fogása. Ez mutatta azt, hogy mennyire megváltoztak a politikai nézetek és erőviszonyok. A nemesi szólásszabadság korlátozása egyesítette az alsótáblát, amely korábban az örökváltság miatt meglehetősen megosztottá vált. A reformeszmék egyre inkább terjedtek, az elítéltek pedig az egész ország mártírjai lettek. Az udvar megrettent és taktikát változtatott. Pálffy kancellárt az udvar menesztette.

Gr. Dessewffy Aurél a magukat „fontolva haladóknak” nevező konzervatívokból pártot szervezett, s arra törekedett, hogy az ingadozók megnyerésével az ellenzék táborát megossza.

Az 1939-40-es országgyűlést az udvar megváltozott taktikája és a liberalizmus előretörése jellemezte. Fontos eredmény volt az önkéntes örökváltság törvénybe iktatása és az ipar üzemek alapításának engedélyezése bárki számára. A politikai perek elítéltjei amnesztiát kaptak.

Lovassy a börtönben megőrült, Wesselényit megtörte a bezártság, Kossuth viszont a fogságban nemzetgazdaságtant és angol nyelvet tanult (ők voltak azok az országgyűlési ifjak, akikre először csaptak le).

Landerer, a pesti nyomdatulajdonos, a bécsi titkosrendőrség ügynöke váratlanul felajánlotta Kossuthnak, hogy vállalja el az 1841 januárjában induló újság, a Pesti Hírlap szerkesztését. Egyrészt nem volt nagy példányszámú e lap, másrészt úgy gondolták, hogy a nagy nyilvánosság majd megnyirbálja Kossuth kemény ellenzékiségét. Kossuth azonban ahogy a kezébe került a lap szerkesztése, megteremtette a modern újságírást. A cikkek a jelen bírálatát a jövő fölvázolásával kötötték össze, egységes programmá ötvözve és kiegészítve az addig fölmerült reformgondolatokat.

Kossuth független nemzeti államot akart, amely azt jelenti, hogy a Habsburg Birodalmon belül gazdasági és politikai különválást szorgalmazott. Felismerte azt is, hogy akárhogy is akarják, nem birkózhatnak meg az új haza és új társadalom megteremtésének feladatával az egész nép támogatása nélkül. Szövetséget kell tehát kötni, amely szövetség ára: szabad, korlátozás nélküli földtulajdon a parasztnak. Nem elég tehát az önkéntes örökváltság, Kossuth már a kötelező örökváltság mellett állt ki. A kötelező örökváltságot a parasztság az állam támogatásával törleszti. Ehhez viszont anyagi alapra van szükség, amelyet csak a nemesség megadóztatásával, a terhek közös viselésével lehet előteremteni. A nemzeti egység feltételezi a politikai szabadságjogok kiterjesztését, a népképviseletet. Kossuth nagyon óvatos volt az újság miatt, programja mégis tartalmazta már a polgári tulajdonviszonyok és a politikai egyenlőség megvalósításának körvonalait. Kossuth ügyesen felismerte, hogy a polgári átalakulás megvalósítása a köznemességre vár, mivel a polgárság nagyon gyenge volt.

A kezdetekben Kossuth elképzelhetőnek tartotta azt, hogy az ipar fejlődhet a birodalmi vámhatárokon belül is. Nagy szerepe volt az Iparegyesület, a Magyar Kereskedelmi Társaság létrehozásában. Az első iparkiállítás (1842) azonban rádöbbentette Kossuthot arra, hogy a fejlettebb cseh és osztrák ipar közös vámterület esetén csíráiban elfojtaná a magyar kezdeményezéseket, – tehát önálló magyar védővámok kellenek. Ezt az ellenzék is helyeselte, de ez a felismerés már Ausztria és Magyarország viszonyát is érintette. Az 1843/44-es országgyűlésen az alsótábla megszavazta az önálló magyar védővámrendszert szorgalmazó törvényjavaslatot, a király azonban a következő országgyűlésre halasztotta a kérdés érdemi tárgyalását. Az ellenzék ekkor a magyar ipar védelmére kereskedelmi szervezetet, Védegyletet alakított (1844). A védegylet tagjai vállalták azt, hogy hat éven keresztül csak akkor vásárolnak külföldi árut, ha a megfelelő magyar termék hiányzik.

Széchenyit az egész ország tisztelte a gyakorlati tettei miatt, de az idő túllépett rajta az elvei tekintetében. Aggodalommal figyelte az ellenzék térhódítását, amely nem kímélte az Ausztriával való kapcsolatot, figyelmen kívül hagyta az arisztokráciát, és a nemességen kívül más társadalmi rétegekbe is behatolt. Kiadta hát a Kelet Népe című vitairatát (1841), amelyben mélységes aggodalmáról tett tanúbizonyságot.

Széchenyi látszólag Kossuth modorát, valójában egész rendszerét támadta. Félreértette az udvar kétszínű taktikáját, és a felülről jövő reformokban bízott. Az ország közvéleménye és az ellenzéki politikusok valamennyien Kossuth mellé, azaz a viszonylagos politikai és gazdasági függetlenség, és a polgári átalakulás demokratikus programja mellé álltak.

Hazánk agrárország. A XIX. század első felére a földesurak kiterjesztették a majorság területét árutermelés céljából, ezáltal saját vagyonuk gyarapodott. Továbbra is jellemző volt a robot, a háromnyomásos, külterjes gabonatermesztés. A földbirtokosok vagyona nőtt ugyan, de a pénzt csak nagyon kevesen forgatták vissza a birtokba. A korszerűsített nagybirtokokon elterjedt a vetésforgó, a vaseke, a vetőgép. Gyakorta képzett gazdatiszteket is alkalmaztak. Ez a példa igen vonzó volt, de csak nagyon kevesen tudták követni. Magyarország a mezőgazdaság szempontjából nem sokat lépett előre.

A napóleoni háborúk alatt fölvirágzott a kontinentális kereskedelem. Ennek hatására Magyarországon is több helyen keletkeztek manufaktúrák, a kézművesipar azonban céhes keretek között maradt. Nagy gondot és hátrányt jelentett a vámhatár is, ugyanis ez elvágta az utat a további fejlődés útjától.

A társadalom felső rétege differenciálódott, a nemességnek is csak egy kis csoportja volt, amely meggazdagodott. A nagy többség elszegényedett, hitelt kényszerült felvenni, amelyet aztán nem tudott visszafizetni, ezért nincstelenné vált. Így alakult ki a bocskoros nemesség rétege. Számuk kb. 700.000 volt, de vagyonukban, műveltségükben nemigen különböztek a parasztoktól, nemesi címükhöz mégis görcsösen ragaszkodtak. A parasztság rétegét is differenciálódás jellemezte. A parasztság felső rétege bekapcsolódott az árutermelésbe, ez azonban csak keveseknek sikerült. A társadalom harmadik rétegét a munkások tették ki, akik azonban nem voltak túl sokan. A polgárság Magyarországon meglehetősen gyenge volt, ugyanis nem voltak lehetőségeik a megélhetéshez, a hivatalokat, tisztségeket a nemesség képviselői töltötték be. Az értelmiségiek rétege a legalsóbb társadalmi rétegből emelkedett ki, s ők voltak a reformok és a polgárosodás legelszántabb hívei.

A XIX. század folyamán az európai nemzetek a feudalizmusból a polgári nemzetállam és a tőkés gazdasági rendszerbe vezető út különböző állomásain voltak, de a fejlődés mindenhol érezhetővé vált.

Az 1830-as években forradalmi hullám bontakozott ki, amely elsősorban a Szent Szövetség konzervatív rendszere ellen irányult, egyúttal megnyitotta az utat a polgári átalakulás és az azt elősegítő liberalizmus előtt.

Nyugaton a gazdasági és a társadalmi fejlődés egybeesett, a liberális eszméket a polgárság képviselte, amely felhasználta az új ideológiát saját hatalmának kiépítésére, ezzel szemben Kelet-közép Európában a politikai függetlenség és a területi egység –végső soron a polgárság-  hiányában a liberalizmus erősen nemzeti színezetet kapott.

Az Osztrák Birodalmon belül nagyon eltérő fejlődés figyelhető meg, míg az osztrák és cseh tartományokban nyugat-európai minta szerint megkezdődött az iparosodás és megerősödött a polgárság, addig Magyarország megmaradt agrárországnak, a birodalom többi tartományának nyersanyag szállítójának. Az ipar kialakulását többek között a megmerevedett céhes ipar akadályozta, de emellett a polgárság számaránya is alacsony volt (ráadásul a polgárság nagy része német anyanyelvű volt). Az idegen nyelvű és érzelmű polgárság helyett a nemesség egy része állt a nemzeti liberalizmus élére, fő követelésük a nemzeti önrendelkezés volt, és bár eleinte a társadalmi változásoktól kiváltságait féltette, a társadalmi helyzet változása arra kényszerítette őket, hogy a polgárosodás útjára lépve feleljenek meg a kor követelményeinek.

A magyar reformkor az 1830-as években született meg, elsősorban az Európán végigsöprő forradalmi hullám hatására, amely egyrészt a nemességen belüli reformtörekvéseket erősítette, másrészt a szétváló rendi ellenzéket állásfoglalásra kényszerítette. A reformkornak három jól elkülönülő irányzata figyelhető meg:

  1. Széchenyi és Wesselényi irányzata (1830-tól)
  2. Kossuth politikája (1840-es évek eleje)
  3. Centralisták irányzata (1840-es évek közepe)

A reformmozgalmak elindítója Gróf Széchenyi István, akit utazásai során (Anglia, Törökország, Görögország, Nyugat-Európa) szerzett tapasztalatai arról győztek meg, hogy életét a haza felemelkedésének szentelje.

A reformkor liberálisai túl békésnek találták Széchenyi programját, kevesellték a lényeget, a társadalom egészét érintő reformokat, nem értettek egyet az arisztokrácia vezető szerepének konzerválásával sem, de vitathatatlan érdemeket szerzett (ezt még ellenfele, Kossuth Lajos is elismerte) a nemzet felrázásában, a társadalmi reformok előkészítésében.

Az 1832-1836-os országgyűlésen az ellenzék vezéralakja az a Wesselényi Miklós volt, aki barátságot kötött Széchenyivel, majd együtt járták be Európát, de a polgári átalakulás és a nemzeti követelések összekapcsolásával politikája eltávolodott Széchenyitől. A megerősödött Bécs a reformmozgalmak elfojtásába kezdett, amely támadás fő célpontja Wesselényi lett, akit 1835-ben perbe fogták és bebörtönöznek. Bécs lépése nem érte el a kívánt hatást, az erőszak csak növelte az ellenzéki érzelmeket, ezért taktikát változtatva megpróbálta kisebb reformokkal leválasztani a jobb módú nemeseket a reformmozgalomról. Ennek értelmében született döntés az 1839-1840-es országgyűlésen az önkéntes örökváltságról, valamint a kedélyek megnyugtatása céljából a politikai foglyok amnesztiát kaptak.

A második irányzat vezéralakja Kossuth Lajos, aki elszegényedett nemesi családból származott, és képzett jogász volt. Kossuth hírnevét az általa szerkesztett Országgyűlési Tudósítások, majd a Törvényhatósági Tudósítások című újságaival (amelyeket a cenzúra elkerülése érdekében magánlevélként kaptak meg a címzettek, a megyék) alapozta meg. Tevékenységéért bebörtönözték, majd szabadon bocsátása (1841) után megbízást kap a Pesti Hírlap szerkesztésére. Szerkesztésében az újság népszerű és megbízható hírforrássá vált, politikai programját pedig vezércikkekben fejtette ki. Kossuth politikáját középutasnak nevezhetnénk, elsődlegesnek tartotta az önrendelkezés kérdését, bár a Habsburg Birodalommal való szakítást ellenezte. A reform folyamatok vezető erejének a kiváltságait elvető, a közteherviselést elfogadó középnemességet szerette volna látni. Az örökváltságot viszont csak kármentesítéssel összekapcsolódva tudta elfogadni.

Kossuth nevéhez fűződik az Országos Védegylet megalakítása (1844), amely összefogva a reform erőit előkészítette egy ellenzéki párt létrejöttét. Ezen kívül felkarolta a nemzeti ipar ügyét, mert a nemzeti fejlődés zálogát a gazdasági önállóságban látta, amihez védővámokkal támogatott nemzeti piac létrehozása szükséges.

Az 1840-es évek közepén jelent meg a harmadik, mindegyik közül a legradikálisabb irányzat, a centralistáké. Tagjai fiatal, lelkes értelmiségiek voltak (pl. Szalay László, Trefor Ágoston, Madách Imre, báró Eötvös József), akik fennálló rendszer mellett a vármegyerendszert is elutasították, és új, polgári intézményrendszer létrehozását tartották szükségesnek. Bár önálló politikai szereplésük csak rövid ideig tartott (1846-ban ért véget), de hatásukra olyan fogalmak kerültek a köztudatba, mint a polgári parlamentarizmus, a felelős kormány vagy a népképviseleti országgyűlés.

A következő (1843-1844) országgyűlés sem hozta meg a kívánt reformokat, ami felhívta a figyelmet az ellenzék egységének megteremtésére. A kormányzat mérsékelt reformokat hozott csak, ezek közé tartozik az adminisztrátori rendszer létrehozása, ami Apponyi György alkancellár nevéhez fűződik, a célja pedig a megyékben gyakorolt befolyás növelése volt.

1846-ban Kossuth ismét felvetette az úrbéri viszonyok megszüntetését és az egységes közteherviselés bevezetését (ennek apropója a galíciai parasztfelkelés volt). Az ellenzéki összefogás ismét elmaradt (meghiúsítva Kossuth tervét), ezt kihasználva a kormánypártiak, hogy létrehozzák az első modern polgári pártot Magyarországon, a Konzervatív Pártot (1846), amelynek programja a fontolva haladás lett.

Az élesedő politikai küzdelem halaszthatatlanná tette az ellenzék szerveződését, 1847-ben Batthyány Lajos vezetésével létrejött az Ellenzéki Párt, amelynek programját az Ellenzéki Nyilatkozat tartalmazta. Az utolsó rendi országgyűlésen sem születtek meg az áttörést jelentő reformok, a reformpolitika megfeneklett, ebből az állapotból csak a következő évben végigsöprő európai forradalmi hullám zökkentette ki.


Értelmezze a „hidegháború” fogalmát és mutassa be a nagyhatalmak viszonyának alakulását 1945-53 között!

1946 márcus elején Churchill volt angol miniszterelnök az amerikai Fulton nevű kisvárosban élesen támadta a Szovjetuniót elzárkózása miatt. A kihívásra Sztálin azonnal felelt és kollegáját háborús gyújtogatónak nevezte. Egy amerikai publicista Walter Lippmann 1947-ben nevezte el hidegháborúnak a két nagyhatalom viszonyát, vagyis az USA és a Szovjetunió fegyverek árnyékában, de az összecsapást kerülve politikai és gazdasági háborúba kezdett befolyásos övezeteik biztosítása és kiterjesztése érdekében.

1945-46-ban az angolok és a szovjetek között a távolodás felgyorsult. És ebben az időszakban vállalta magára az USA a tőkés világot vezető hatalom szerepét.

Görögországban 1944 decembere óta tartott a polgárháború az emigrációból hazatért polgári-monarchista kormány és kommunisták vezette Nemzeti Felszabadítási Front (EAM) seregei között. A kormányerők angol pénztámogatást kaptak, az EAM Jugoszláviától kapott segítséget. 1947 elején az angolok közölték Washingtonnal, hogy válságos gazdasági helyzetük miatt nem tudnak több pénzt folyósítani, és csak amerikai közreműködéssel kerülhető el a kommunisták hatalomra jutása Görögországban. A beavatkozást sürgőssé tette hogy a Szovjetunió Törökországtól ismét jogot követelt a Dardanellák ellenőrzésében. Az amerikai külpolitikában két elmélet volt uralkodó. Feltartóztatás és dominó. A feltartóztatás lényege, hogy elejét kell venni a további szovjet terjeszkedésnek Moszkván túl. Meg kell határozni az USA térségeit, és a fenyegetett országok segélyben részesülnek, az ellenük való támadás háborús oknak számit. A dominó-elmélet szerint, ha valamely országban kommunisták kerülnek hatalomra, az láncreakciószerűen vonja maga után a kommunista uralmat és a szovjet befolyást. Trumann elnök kifejtette, hogy két életforma létezik. Az egyik a többség uralmára épülő demokrácia, a másik a kisebbség erőszakos uralma a terror, a kommunista diktatúra. Trumann kötelezettséget vállalt arra, hogy az USA segíti a szabad életformát védelmező népeket.

A háborús országok újjáépíteni kezdték nemzetgazdaságukat. Erősödött a szocialista és a kommunista pártok befolyása. Az amerikai vezetés felismerte, hogy a feltartóztatási politika része kell, hogy legyen gazdasági rekonstruációt szolgáló kormány.

Marshall tábornok külügyminiszter kifejezte kormánya készségét egy európai segélyezési program finanszírozására. Nem szabott feltételeket a segély mindenkire vonatkozhatott. Az USA ellenőrzési jogot kívánt az általa rendelkezésre bocsátott összegek felhasználása fölött. A Szovjetunió elzárkózási politikájába semmilyen ellenőrzés nem fért bele. Sztálin ugyancsak megtiltotta az előkészítő tárgyalásokba való bekapcsolódást is Lengyelországnak, Csehszlovákiának, Magyarországnak és Finnországnak.

Márciusban a szovjet képviselő elhagyta a SZET ülését, amit nem hívtak többé össze. Július 20-án a nyugati övezetekben valutareformot vezettek be. Kelet-Berlinben sem volt egységes német fizetőeszköz már. Ezzel egyidejűleg a Szovjetunió blokád alá helyezte Nyugat-Berlint, megakadályozva a közlekedést a nyugati és keleti zónák között. A blokádot és az ellenblokádot négyhatalmi egyezmény követett. Ugyanekkor Németország mindkét felében külön-külön alkotmányt fogadtak el, majd szeptember 7-én megalakult a Német Szövetségi Köztársaság, októberben pedig a Német Demokratikus Köztársaság.

Nagy-Britannia, Franciaország és a Benelux államok 1948 márciusában aláírták a brüsszeli szerződést a gazdasági, szociális és kulturális együttműködésről és az együttes védelemről. Az USA is csatlakozni kívánt az egyezményhez, majd 1949. április 4-én Kanada, Dánia, Norvégia, Izland, Olaszország, Portugália és még 12 ország írta alá az Észak-atlanti Szerződést. 1952-ben csatlakozott Görögország és Törökország, 1955-ben az NSZK, 1982-ben pedig Spanyolország. Az aláírók kölcsönös katonai segítségnyújtási kötelezettséggel tartoznak. A NATO legfőbb szerve az Észak- atlanti Tanács. Legfontosabb részei a vezérkari főnökökből álló Katonai Bizottság. A közös vezérkar az Európai Legfőbb Parancsnokság és Atlanti Legfőbb Parancsnokság. 1949. május 5–én Londonban alakult meg az Európa Tanács.

A két nagyhatalom már szinte minden helyet felosztott, kivéve a Távol-Keleten a Koreai- félszigetet. Koreát északon szovjet, délen amerikai csapatok szállták meg. Északon Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néven kommunista diktatúra, délen pedig Koreai Köztársaság néven jobboldali, tekintélyuralmi állam jött létre. A szovjet és a kínai vezetés 1950 júniusában megtámadta Dél-Koreát az ország egyesítése céljából. A Szovjetunió tartózkodott a közvetlen katonai szerepvállalástól, Trumann elnök pedig megtiltotta a bombázásokat. Megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások és a haderők szétválasztására demilitarizált övezetet hoztak létre.

Sztálin már egy újabb háborúra készült. Egy 3-5 éves tervidőszakban a nehéz- és az energiaipar fejlesztését látta a hadikészülődés alapjául. 1947 szeptemberében megalakult a kommunista és munkáspártok tájékoztatási irodája a Kominform. Az SZKP vezető ideológusa Zsdanov szerint a világ két fő táborra szakadt. Imperialista az USA és célja egy új háború előkészítése, és az antiimperialista tábor, mely vezetője a Szovjetunió, és célja a háborús veszély elhárítása és a demokrácia megszilárdítása.

A szovjetizálás fő lépései a proletárdiktatúra megvalósítása, az erőszakos szövetkezetesítés, és az államosítás volt.  Egypárt rendszer alakult ki, a népképviselet megszűnt, a munkáspárton belül a demokratikus centralizmus érvényesült, és teljes államosítás valósult meg. Megkezdődött 1949-től a tisztogatás a Szovjetunióban és a kelet-közép európai országokban. Tito és a jugoszláv kommunista párt ragaszkodott önállóságához. Sztálin félve, hogy mások is követik Tito példáját, felhasználva a tájékoztató irodát megfenyegette, végül kiátkozta őket a nemzetközi kommunista mozgalomból. A Szovjetunió és a kelet-közép európai országok barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződéseket írtak alá. A szovjet vezetés tartva egy ellene szóló szövetkezésektől eleve lehetetlenné tették az ilyen kezdeményezéseket.

Sztálin halála után 1953-tól enyhülés indult a nemzetközi kapcsolatokban. 1955-ben megszüntették Ausztria négyhatalmi megszállását és megkötötték az osztrák államszerződést. A nagyhatalmak garantálták örök semlegességét. Az MSZK 1955-ben békét kötött nyugati ellenfeleivel és felvették a NATO-ba is. A Szovjetunió a varsói szerződés felállítása mellett döntött. 1955 májusában Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió kölcsönös védelmi és segítségnyújtási egyezményt kötött.


A zsidóság helyzetének jellemzői Magyarországon 1867-1945

A zsidóság története a XIX. századig

A zsidóság törzsterülete a Földközi-tenger és a Jordán folyó-Holt-tenger vonal által közbezárt terület, Palesztina volt. Az egyistenhívő zsidóság körében régóta várták a Messiást, aki megszabadítja az országot elnyomóitól, a népet szenvedéseitől. A zsidók életében fontos szerepet töltött be a hagyomány és annak tisztelete. A zsidók szétszóródása (diaszpóra) már a perzsa hódítás időszakában megkezdődött, s a Bar-Kochba lázadás (Kr. e. 132-35) leverésekor felgyorsult. Jelentős létszámú zsidó közösségek jöttek létre szerte a hellenisztikus világ városaiban (a legnagyobb ezek közül az alexandriai volt, ahol több mint százezres csoport élt). A hellenisztikus filozófiákkal találkozó zsidók és a zsidó kultúrát megismerő európaiak körében született meg a kereszténység. Már az ókorban is létezett egyfajta antiszemitizmus: ami Júdeában volt, illetve kapcsolatban állt a zsidókkal, azt gyanakodással nézték.
A középkorban páriaként, idegenként éltek a zsidók: elzárták őket, de ők maguk is elzárkóztak, a városokban gettókban laktak. Jogvesztettek voltak, ugyanis nem rendelkezhettek földtulajdonnal. A feudalizmus korában, amikor a föld jelentette a vagyont, a zsidók kénytelenek voltak más megélhetés után nézni, ezért tűntek fel nagy számban a kereskedelmi és értelmiségi pályákon. Ahogy az évszázadok során átalakult a gazdaságok szerkezete, s földbirtokok helyett mind inkább a pénz került előtérbe, a zsidók szerepe is átértékelődött. Ők ugyanis jelentős pénzbeli vagyonra tettek szert -hála a rájuk kényszerített foglalkozásoknak-, ez pedig irigységet váltott ki az emberekből. A középkorban a zsidóüldözés számos formája élt. A keresztes háborúk (1095-1291) bizonyos szempontból a zsidók ellen is szóltak, az 1348-as pestisjárványért is őket okolták, s gyakran emlegették (főleg Dél-Franciaországban) a vérvádat, miszerint a zsidók keresztény gyerekek vérét sütik bele a pászkába és a maceszba az ünnepek alkalmával. A zsidóknak két nagy csoportjuk alakult ki: a szefárd zsidók a Földközi-tenger térségében, főleg Spanyolországban éltek, és ladino nyelven beszéltek, a többségben lévő askenázi zsidók pedig Németországban és Kelet-Európában éltek, jiddis nyelven beszéltek.
A XIX. századot akár a zsidók aranyszázadának is nevezhetjük, ugyanis ez volt az a korszak, amikor -a több évszázados kirekesztés után- az európai országok többségében megvalósult az emancipáció. Bár a zsidók megkapták az egyenlő állampolgári jogokat, az antiszemitizmus bizonyos formája több helyen megmaradt (pl. a franciaországi Dreyfus-ügy, Oroszországban szinte államilag támogatták az antiszemitizmust, stb.). A középkorban élő vallási és gazdasági jellegű zsidóellenesség mellé a XIX. században a politikai jelleg társult. Szintén a XIX. század terméke a zsidóság körében megjelenő felvilágosodás, mely a század végén fellépő cionista mozgalomban öltött testet. A cionizmus „alapítója” Theodore Herzl volt; ő és követői egy Palesztinában létrehozandó zsidó államért küzdöttek. Tevékenységüknek -és a holokausztnak- köszönhetően 1948-ban megalakult Izrael állam.

A zsidóság helyzete Magyarországon 1867-ig

Magyarországon korábban is éltek zsidók, de a XVIII. században vált igazán jelentőssé a bevándorlásuk: a Morvaországból és Galíciából érkezetteknél jóval gazdagabb volt a kisebb számú lajtántúli zsidóság. Számuk II. József korára 82 ezerre tehető. A hazai zsidóság (akárcsak Európa más országaiban) nem rendelkezett földtulajdonnal, nem költözhetett városokba, és nem gyakorolhatott számos foglalkozást sem. II. József türelmi rendelete (1783) csökkentette a korlátozásokat, de a birodalmi egységesítés jegyében megkísérelte a német etnikumhoz asszimilálni a zsidóságot.
A reformkorban a magyar vezetőréteg az „egy politikai nemzet létezik, a magyar” koncepciója alapján magyarosítani kívánta a nemzetiségeket, tényleges asszimiláció azonban csak a nemzetiségi vidékek nemességének és a városok német és zsidó lakosságának körében volt megfigyelhető. Ezen nézetek és az 1848 tavaszán tapasztalható zsidóellenes megnyilvánulások miatt maradt ki az Áprilisi Törvényekből a többször tárgyalt zsidó emancipációs (egyenjogúsítási) törvény is. Csak az 1848-49-es szabadságharc tapasztalatai (a zsidók támogatták a hadiipart, ifjaik beálltak honvédnek) fogadtatták el 1849. július 28-án a nemzetiségi és a zsidó emancipációs törvényt.

A kiegyezéstől a második világháborúig

1867-ben a magyar és az osztrák vezetők megkötötték a kiegyezést. Ebben az évben mondta ki a magyar országgyűlés a zsidóság polgári és politikai egyenjogúsítását, s 1895-ben a bevett vallások sorába emelték az izraelita vallást. Mivel a zsidóság gyorsan asszimilálódott, s a gazdaságban fontos pozíciókat töltött be (pl. a kereskedelemben), a magyar vezetőréteg továbbra is nyitott maradt a zsidóság felé. A kedvező légkör és a lehetőségek gyors ütemben növelték a zsidóság bevándorlását Galíciából, akiknek leszármazottai hamarosan megjelentek az értelmiségi -újságíró, színész, orvos, ügyvéd- pályákon is. A bevándorlás következtében a zsidóság létszáma megközelítette az egymillió főt.
Az első világháború alatt az angolok és a franciák az araboknak függetlenséget, a zsidóknak pedig nemzeti otthont ígértek a Közel-Keleten (Balfour-nyilatkozat, 1917). Ez azonban nem valósult meg, a háború után egymás között osztották fel a térséget.
1933. január 30-án Hindenburg Németország kancellárjává Adolf Hitlert, az NSDAP vezetőjét nevezte ki. A náci ideológia egyik fő eleme a fajelmélet volt, mely szerint a német „faj” árja, vagyis felsőbbrendű. Főellenségnek a németországi zsidóságot kiáltották ki, amely súlyos üldöztetéseknek volt ezáltal kitéve. Bántalmazták őket, bojkottálták üzleteiket (bojkott-nap, 1933. április 1.), s mindehhez „törvényes” keretet adtak az 1935-ös nürnbergi törvények. A németországi zsidók elvesztették jogegyenlőségüket és állampolgárságukat, a zsidó és nem zsidó közötti nemi kapcsolatot pedig fajgyalázásnak minősítették. 1938-tól a zsidók kötelesek voltak Dávid-csillagot hordani, útlevelükbe pedig j betűt pecsételtek. A zsidó orvosok és jogászok engedélyét bevonták. 1938. november 9-10-én (Kristályéjszaka) átfogó, szervezett támadást intéztek a zsidóság ellen: üzleteiket szétverték, zsinagógáikat felgyújtották vagy lerombolták, embereket tartóztattak le és gyilkoltak meg, majd a károkat a zsidókkal fizettették meg.
Magyarországon 1920. március 1-jén nevezték ki Horthy Miklóst kormányzónak, aki több mint 24 évig volt az ország államfője. A Horthy-korszak uralkodó ideológiáját időnként „szegedi gondolatnak”, máskor „keresztény-nemzeti eszmének” nevezték. Ez az ideológia számos elemet sűrített magába (pl. területi revízió, liberalizmusellenesség, antikommunizmus, konzervativizmus), szerves része volt a zsidóellenesség is. A zsidóságot a liberalizmussal és a baloldalisággal azonosították, illetve őket okolták az 1918-19-es katasztrófákért. A felerősödő antiszemita hangulat hatására született meg 1920. szeptemberében a Numerus Clausus (zárt szám). Ez látszólag egy oktatási törvény volt, mely szerint a „magyarországi nemzetiségek és népfajok” tagjai csak számarányuknak megfelelő mértékben vehetnek részt a felsőoktatásban. Ugyan a törvény szövegében sehol nem szerepel a zsidó szó, mindenki számára világos volt, hogy ellenük irányul, mivel a zsidók bizonyos értelmiségi pályákon nagyobb arányban voltak jelen, mint a társadalom egészében. 1928-ban módosították a Numerus Clausust, ekkor már szakmánként is figyelték a zsidókat.
Az első világháború után Magyarországnak tovább romlott a kapcsolata a szomszédos országokkal, így más gazdasági partner után kellett néznie. Ez a gazdasági kényszer, valamint Németország külpolitikai érdekei azt eredményezték, hogy Magyarország egyre jobban elkötelezte magát a németek oldalán. A Gömböst követő Darányi-, Imrédy- és Teleki- kormányokra egyaránt jellemző volt, hogy miniszterelnökségük végén sokkal inkább németbarát politikát folytattak, mint ahogy kormányzásuk elején tervezték. Cserébe a revíziós sikerekért (1938. nov. 2.-Felvidék /1. bécsi döntés/, 1939. márc.-Kárpátalja, 1940. aug. 30.-Észak-Erdély és a Székelyföld /2. bécsi döntés/, 1941. ápr.-Délvidék), amikhez Németország juttatta a magyarokat, nekünk is fel kellett mutatnunk valamit. 1938. áprilisában beterjesztették az első zsidóellenes törvényt (A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosítására), melyet május 29-én el is fogadtak. A törvény az izraelita vallásúakat és az 1919. után kikeresztelkedetteket tekintette zsidónak, s arányukat 20%-ban maximálta az újságírók, ügyvédek, mérnökök és orvosok körében, valamint az ipari-kereskedelmi pályákon. A második zsidóellenes törvényt (A zsidók gazdasági és közéleti térfoglalásáról) 1938. decemberében terjesztették be, s 1939. május 5-én fogadták el. Ebben a törvényben már faji alapon határozták meg a „zsidó” fogalmát: vallásától függetlenül zsidónak minősítették azokat, akiknek egyik szülője vagy két nagyszülője izraelita vallású volt. A zsidókat kizárták az állami és közhivatalokból, más értelmiségi pályákon 20%-ról 6%-ra csökkentették arányukat, és korlátozták választójogukat. Szintén a Teleki-kormány készítette elő a harmadik zsidóellenes törvényt (A házassági jog módosításáról), de csak Bárdossy László alatt, 1941. augusztus 8-án fogadták el. A törvény tiltotta a „zsidók” és „nem zsidók” között a házasságot és a nemi kapcsolatot.

Második világháború: a holokauszt

A holokauszt nem csupán a zsidóság deportálásából és megsemmisítéséből (Endlösung) állt. A holokauszt egy évekig tartó folyamat volt, melyben lassan, lépésenként fosztották meg a zsidókat emberi mivoltuktól. A magyarországi holokauszt gyakorlatilag a Numerus Clausus-szal kezdődött: ez volt az első olyan eset, amikor törvényi szinten mutatták meg a célcsoportot. Ezt követte a három zsidótörvény, mire a lakosság úgy gondolta, hogy ha már törvényben kimondják a zsidók másságát, akkor biztos nem is olyanok, mint a többi rendes ember. A folyamat következő lépése az ún. verbális pogrom, vagyis különböző beszédekkel hergelték az embereket a zsidóság ellen. Ezek után a fizikai bántalmazások, a gettósítás, a külső jelekkel való megkülönböztetés és a vagyonelkobzás már nem is döbbentették meg a magyar embereket. Szép lassan mindenki elhitte, hogy a zsidók tulajdonképpen nem is emberek, és megérdemlik a rájuk váró sorsot. Ennek a gondolkodásmódnak volt köszönhető, hogy a magyarországi zsidóság deportálásában mind a magyar lakosság, mind a csendőrség és a közigazgatás közreműködött (e nélkül ugyanis nem valószínű, hogy a németek el tudták volna szállítani a magyar zsidókat).
Magyarország német megszállása (1944. március 17.) után nem sokkal megkezdődött a zsidóság szervezett megsemmisítése. Március 31-én kiadtak egy rendeletet, mely szerint április 5-től minden hat év feletti zsidó köteles sárga csillagot hordani a szíve fölött, később pedig a járműhasználattól is eltiltották a zsidókat. Az első gettót 1944. április 16-án állították fel Kárpátalján (ez lett a magyar holokauszt napja); itt és Észak-Erdélyben gyűjtőtáborokat állítottak fel, melynek költségeit az elkobzott zsidó vagyonból fedezték. A különböző intézkedéseket, így a zsidók begyűjtését is, a Sonder-kommandó hajtotta végre (néhány helyen, pl. Hódmezővásárhelyen, Esztergomban, Kaposváron nem gyűjtötték be a zsidókat). A tömeges deportálások 1944. május 15-én kezdődtek. A gyűjtőtáborokból vonaton szállították a zsidókat a haláltáborokba, elsősorban Auschwitz-Birkenauba (Kassán keresztül). A deportálásokat Vitéz Baki László és Vitéz Endre László szervezték, végrehajtói pedig a német irányítással dolgozó magyar csendőrök voltak. Először a visszacsatolt területek zsidóságát vitték el, majd a Tiszántúl, a Dunántúl és Budapest zsidó lakosai következtek. A budapesti zsidók deportálását azonban Horthy leállíttatta (július 6.): sok személyes ismerősét és a gazdasági élet több vezetőjét érintették a deportálások, a pápa és a svéd király hevesen tiltakozott, kelet felől megindultak a szovjetetek, a szövetségesek pedig azzal fenyegették, hogy háborús bűnösként elítélik őt.
Mielőtt Horthy 1944. október 19-én lemondott volna, még kinevezte miniszterelnöknek Szálasi Ferencet. Az aszemita Szálasi és a nyilasok a zsidómentes Magyarország filozófiáját vallották. Mivel a bombázások során tönkrement a vasút, amin keresztül deportálták a zsidókat, Szálasi „kénytelen” volt létrehozni a Dohány utca környékén lévő nagy budapesti gettót (november 2.), ahová kezdetben 60 ezer zsidót zsúfoltak be. Létrehozta a valamivel kisebb, 35 ezer főt befogadó nemzetközi gettót is, mely a Margit hídtól a Szent István parkig terjedt ki. November 6-án megindultak az első halálmenetek is, melyek során 50-70 ezer zsidót indítottak el gyalogmenetben a Német Birodalom irányába. Az ostromlott Budapesten nyilas csoportok az utcákon és a Duna-parton tömeges kivégzéseket hajtottak végre. Több tízezerre becsülik a fővárosban bujkáló zsidók számát: mentettek zsidókat nem zsidó magyarok, Friedrich Born (a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője), valamint diplomaták, pl. Angelo Rotta (pápai nuncius), Carl Lutz (svájci konzul) és Raoul Wallenberg (svéd követségi titkár), akik több ezer személynek nyújtottak diplomáciai mentességet.
1944. karácsonyának napjaiban a szovjet hadsereg bezárta a gyűrűt Budapest körül, s a főváros elfoglalásáért folytatott heves ostrom csak 1945. február 13-án zárult le. Márciusban lemondatták Szálasit -akit később halálra ítéltek és kivégeztek-, áprilisban pedig az utolsó német csapatok is elhagyták Magyarországot. A magyar holokauszt ezzel véget ért: a magyarországi zsidóság második világháborús vesztesége a becslések szerint 550-560 ezer fő az akkori, 250-300 ezer a trianoni országterületen (a nem zsidó polgári lakosság vesztesége 60-100 ezer ember, míg 340-360 ezer magyar katona halt meg.


A kommunista diktatúra kiépítése Magyarországon

1944-től 56 tart. A magyar események végig a világpolitika eseményeitől függnek. Főbb szakaszai: 1: 44-47 a demokratikus szakasz. 2: 47-49 átmenet évei. 3: 49-53-ig a rákosi diktatúra. 5: 53-55-ig az új szakasz Nagy Imre elnökletével. 6: 55-56 a forradalom előzményei.

A demokratikus szakasz: 44. Dec. 21.-én lérejön Debrecenben az ideiglenes nemzetgyűlés, ami 22-én megválasztja a kormányt. A miniszter Dálnoki Miklós Béla. Helyi szinte a közigazgatást a nemzeti bizottságok végzik, de ezeket ellenörzi a Szövetségi Ellenörző Bizottság. Teljgatalma van, vezetője Vorosilov. 45-ben fokozatosan helyreáll a rend.

1945-ös választások: Pártok: Kisgazdapárt, amely egy parasztpárt, és gyűjtőoártként fukncionál. Vezetője Tildy Zoltán. Van egy Szociáldemokrata párt, amely egy munkáspárt. Vezetője Szakasics Árpád. Létezik egy kisebb parasztpárt, amely baloldali parasztpárt, vezetője Veres Péter. Ami később lényeg lesz, a kommunista párt, amely egy szélsőbaloldali párt, vezetője Rákosi Mátyás. És végül egy egész kicsi párt, a polgári demokrata párt, vezetője Teleki Géza.

Ez egy demokratikus, szabad választás volt. Nyert a kisgazdapárt 57%-al. A Sz.E.B. nyomásra koalíciós kormány alakul, amibe a PDP kivételével mindenki benne van. A miniszter Tildy Zoltán, de kulcstárcákat kapnak a kommunisták. Legnagyobb gondok az élelmiszerhiány, az infláció, a jóvátétel, és hogy a gazdaság alig működik. Ennek fellendítésére létrehozzák a gazdasági főtanácsot, vezetője Vas Zoltán. 46. Ferbuár 1.-én kikiáltják a köztársaságot. 46- pedig megkezdődik a földosztás, ahol az egyház földjét osztják szét. Kisparaszti gazdaságok jönnek létre. Aug. 1-én bevezetik a forintot. 47-ben viszont megtörténik a párizsi békeszerződés. Elvesznek a revízió eredményei, 300 millió dollár jóvátétel terhel minket, itt maradnak a szovjetek, és megbélyegzett ország maradunk. A hidegháború élesedése miatt fokozatosan hajtják végre az államosítást, a kisparaszti pártokat folyamatosan gyengítik.

Az átmenet évei: Fokozatosan felszámolják a demokráciát, és kialakul a diktatúra.

1947-es választások: Ez már nem demokratikus, történnek törvénytelenségek. Több mint fél millió embernek elveszik a szavazati jogát, persze ezek kommunistaellenesek, plussz a komcsik még a kékcédulákkal csalnak. Így 100 ezer hamis szavazatot szereznek. Ennek eredményeképpen nyernek a komcsik. Ellenfeleiket ezután fokozatosan eltávolítják. Nagy Ferencet emigrációba, Kovács Bélát a Szovjetúnióba kényszerítik. Ezután maguk a baloldali politikusok is támadásba kerülnek. 1948-ban az SZDP és az MKP egyesül MDP-re. A pártelnök jogkör nélkül Szakasics Árpád, de az igazi hatalom Rákosi kezében összpontosul.

1949-ben egy baloldali politikust, Rajk Lászlót koholt vádak alapján kivégeznek. Ugyanebbe az évben van a:

1949-es választások: Ez már full csalásos volt, kommunista nyomásra olyan közös lista jött létre, amelyen csak kommunista jelöltek indultak, így kétségtelen volt a győzelmük.

Támadták az egyházat is. Vagyonukat elvették, iskoláit bezárták, tagjait üldözték. Az esztergomi érseket, Mindszenty Miklóst életfogytiglanra ítélték, és Ordass Lajost is börtönbe zárták. 49-re kiépült a diktatúra.

A rákosi diktatúra: A többpártrendszert megszüntették, a legfőbb szerv a Honvédelmi  Bizottság, amely teljhatalommal rendelkezik. A 4 vezér: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Révai Jószef, Farkas Mihály. Rákosi Mátyás körül személyi kultusz alakult ki, és létrehozta az ÁVH-t. Ez végezte a terrort. A letartóztattakat, akik kb egymillióan voltak, lelki és testi terroral kínozták. A börtönök megtelte után rabtáborokat hoztak létre. Pl: Oroszlány, Recsk, Kistarcsa. A legfelsőbb vezetésből is kerültek börtönbe, pl: Kádár János. 1949-ben új alkotmányt hoznak létre, ez valójában a sztálini alkotmány fordítása. 1950-ben létrehozzák a tanácsrendszert, ami a felsőbb körök utasításait hajtják végre. A szűk párt elit végrehajtotta Sztálin utasításait. Így sztálini diktatúra épült ki Magyarországon.

Gazdaság: A nehéz és hadipart erőltetett menetben fejlesztik, a könnyűipart hanyagolják. Meghirdetik az 5 éves tervet, terjed a Sztahanovizmus. A kiadások 25%-a a hadseregtr ment el.

Mezőgazdaság: Államosítás, a gazdákat erőszakkal TSZ-ekbe kényszerítik. Ezenkivül bevezették a beszolgáltatási rendszert.


A II. Világháború története. Magyarország részvétele.

A németek által megszállt területeken megkezdődött az élettér kialakításának politikája. Előre meghúzták Kelet-Európa leendő határait, majd igyekeztek az etnikai viszonyokat hozzáigazítani az élettérhez. Ez elsősorban a cigányságra és a szlávokra vonatkozott, a zsidóságra pedig megsemmisítés („endlösung”=végső megoldás) várt a haláltáborokban (Auschwitz, Birkenau). A birodalom országaiban ellenállási mozgalom bontakozott ki, több helyen fegyveres partizánakciók formájában.

1944 tavaszán a Vörös Hadsereg kiűzte a német csapatokat a Szovjetunió területéről (’44 elején 900 napos ostrom után szabadult fel Leningrád). Románia aug. 23-án bejelentette kilépését. Bulgária okt.-ben kötött fegyverszünetet a szovjetekkel. Magyarország okt. 11-én aláírta a fegyverszünetet, a 15-i kiugrási kísérlet azonban nem járt sikerrel. A szovjetek megindultak Jugoszláviában is, az angolok felszabadították Görögországot. A finnek is fegyverszünetet kötöttek szept.-ben. Lengyelország felszabadításában a Honi Hadsereg kirobbantotta varsói felkelés akart segíteni, de szovjet támogatás hiányában elbukott, majd azok ’45 jan.-ban szabadították fel.

’44 jún. 6-án, a „D”-napon megtörtént a szövetségesek normandiai partraszállása. Aug.-ban sikerült a szajnai átkelés, Párizsban felkelés tört ki, a szövetségesek bevonultak, és De Gaulle bejelentette az Ideiglenes Kormány megalakulását. A németek utolsó nagy ellentámadása ’44 decemberében az Ardenneki Hadművelettel nem tudta megállítani a szövetségeseket.

A szövetségesek ’45 febr.-ban mindent eldöntő offenzívát indítottak a nyugati fronton. Márc.-ban elfoglalták Kölnt, és átkeltek a Rajnán. Az amerikaiak ápr.-ban az Elbánál találkoztak a Vörös Hadsereggel. Sorban szabadulr fel Magyarország, Jugoszlávia, Olaszország (itt a szövetségesek kijutottak a Pó-vidékre, majd elfogták és kivégezték Mussolinit).

’45 ápr.-ban megindult a szovjet támadás Berlin ellen. Hitler öngyilkos lett, máj. 2-án a berlini helyőrség letette a fegyvert. 7-én Dönitz aláírta a feltétel nélküli megadásról szóló okmányt, megkötötték a fegyverszünetet.

’44 szept.-ben ült össze Londonban az Európai Tanácsadó Bizottság, ahol megkezdték a vitát Németország megszállási övezeteinek felosztásáról. Az USA nem ismert el semmiféle háború alatti területgyarapodást. Erről angol (Churchill, Eden)-szovjet (Sztálin, Molotov) tárgyalások folytak, és Kelet-Közép-Európában meghúzták az érdekszférákat. Görögország Angliáé lett, Románia, Bulgária és Magyarország a Szovjetunióé.

A febr.-i jaltai konferencián (Sztálin, Roosevelt, Churchill) megegyeztek az ENSZ alapvető elveiben, a szovjetek részvételéről a Japán elleni háborúban. Határoztak a nácizmus teljes felszámolásáról, a német megszállási övezetekről és a jóvátételekről. Lengyelországot a Szovjetuniónak adott területeit német területekkel kívánták kárpótolni.

Az európai hadműveletek lezárása után ’45 júl.-ban kezdődött a Potsdami Konferencia (Sztálin, Truman, Attlee). Véglegesen meghatározták Németország megszállási zónáit (francia, angol, amerikai, szovjet), döntöttek a háborús bűnösök felelősségre vonásáról, a németek kitelepítéséről Európa országaiból. Elhatározták a Külügyminiszterek Tanácsának felállítását a legyőzöttek békeszerződéseinek kidolgozására. Felszólították Japánt a fegyverletételre, mivel pedig az visszautasította, az amerikaiak aug.-ban atombombát dobtak Hirosimára és Nagaszakira, a szovjetek megtámadták a mandzsúriai japán hadtestet. A japánok szept.-ben írták alá a megadásról szóló okmányt. Ezzel véget ért a háború.

A háborúban 61 állam vett részt, 40 állam területe vált hadszíntérré, 52 millió ember halt meg (a haláltáborokban 6 millió zsidó), a halottak fele polgári személy volt.


Régebbi bejegyzések Újabb bejegyzések