Petőfi Sándor tájleíró lírája

Petőfi Sándor új tájeszményt teremt. A megszokott vadregényes hegyvidék helyett az Alföld tengersík vidékére kalauzolja az olvasót.

Az Alföld

Tájköltészetének első remeke Az Alföld (1844). Ez az alkotás  szenvedélyes vallomás a szülőföldről, a szülőföldhöz való ragaszkodásról. Egyik legfőbb szerkesztőelve az ellentétezés illetve a szembeállítás (1-2. vsz.).

A második versszak végén a rónák végtelenje a végtelen, korlátok nélküli szabadságot jelenti a költő számára. A 3. versszak a látókör kiszélesedésével kezdődik: „ a Dunától a Tiszáig nyúló róna képe ”  tárul a szemünk elé.

A következő versszakban az Alföld jellegzetességeit(pl: gulya, ménes, tanya, délibáb stb.) mutatja be, a nagyobbtól a kisebb egységek felé haladva. Az utolsó, 12. strófa meghitt, szenvedélyes vallomás, mely hatásosan zárja le a költeményt.

A puszta, télen

A puszta, télen című tájleíró költeményét 1848 januárjában írta Pesten. A címben szereplő puszta szó kettős jelentésű; főnévi értelemben a Rónaságot jelenti, melléknévi értelemben pedig a sivárságot, kopárságot. A mű címe a vers idejét és alanyát határozza meg.

A költemény sóhajtással kezdődik, majd megszemélyesítéssel folytatódik. A második strófában a már más alkotóktól ismert negatív festéssel érzékelteti a téli puszta halotti némaságát, hangtalan csendjét (pl.: Berzsenyi: Közelítő tél).

Az első három szakaszban a téli természet jellegzetes vonásai jelennek meg (üres halászkunyhó, hallgatag csárdák, uralkodnak a szelek, stb.), a következő egységben  azonban már  az emberi színhelyek  felé  fordul  a figyelem.

Míg a 2-6. vsz-ban konkrét képek, helyek, szereplők tárulnak a szemünk elé, a hetedik strófában a vers általánosba megy át. Az utolsó versszakban megjelenő betyárt Petőfivel is azonosíthatjuk, hiszen-akárcsak a költő-kívülhelyezi magát a fennálló törvényeken. A vers zárlatában a lemenő napot az országából elűzött királyhoz hasonlítja. A versforma eléggé bonyolult; a nyolc ütemhangsúlyos verssor szótagszáma a következőképpen alakul:

6-12-12-6-6-12-12-6

A félrímek különböző szótagszámú sorokat kötnek össze:

x a x a

x b x b


Petőfi, a forradalmi költő

Petőfi az új politikai tájékozódásáról is hírt ad. 1846 márciusában Pesten türelmetlenül vetette bele magát az irodalmi-politikai életbe. A lapkiadók „zsarnoksága” ellen szervezi a Tízek Társaságát, tíz fiatal író szövetségét.

A világforradalom lázban égett, a nemzeti és egyetemes emberi szabadság ügye 1848-ig szorosan összekapcsolódott gondolkodásában. Költészetében 1846-tól felerősödik a politikai líra, művészi forradalmiassága megtelik politikai forradalmiassággal.

Egy gondolat bánt engemet…

A forradalmi látomásversei közül egyik legjelentősebb, mely „a nagy romantikus-szimbolista víziókkal vetekszik”. Ezzel a zaklatott menetű rapszódiával búcsúztatja az 1846-os esztendőt. A bántó, elviselhetetlen gondolat a hosszú, észrevétlen elmúlás, melynek visszataszítóan hosszadalmas folyamatát a két hasonlat (hervadó virág, elfogyó gyertyaszál) részletező kibontása érzékelteti. A cselekvő akarat két izgatott felkiáltásban utasítja el ezt a halálnemet, s rögtön ezután lét metafora (fa, kőszirt) fejezi ki-egyenlőre-a költő óhaját. A metaforikus képek azonban csak annak a másiknak, a hosszú és beteg sorvadásnak vágybeli ellentétei: az épnek és erősnek hirtelen, elemi erők által okozott, nagyszerűjelenségektől kísért pusztulását jelentik. De ez a megsemmisülés is passzív halál, mint a verskezdeti, s ezért a költő számára is felfoghatatlan. A három pont és a gondolatjel a töprengés csendjét jelzi, a végleges döntést megelőző időt. Az előbbi képek után jelenik meg a cselekvő halál gondolata egy látomásban. Ez a látomásszakasz egyetlen hatalmas versmondat, mely időben egymást követő jelenségek során át rohan a megnyugtató megoldás felé. Ez a rész az előzőekhez képest is, de önmagában véve is nagyarányú fokozást valósít meg. A feltételes mellékmondatokban tárul fel a már más versekből ismert vízió: minden rabszolganép a „világszabadság” szent jelszavát harsogva megütközik a zsarnoksággal. Látási és hallási képzetek erősítik az ütközet elképzelését: lelkesedés „piros” színe az arcokon és a zászlókon s az „elharsogják” ige a földkerekségen kelettől nyugatig végighömpölygő mennydörgése.

A külön sorba kerülő világszabadság erőteljes hangsúlyt ad a nagy célkitűzésének. Egyes szám első személyben folytatódik a költemény. A felzaklatott költői képzelet a közvetlen összecsapás forgatagába vezet. Gyors mozgással kapcsolódik az acéli zörej, az ágyúdörej, a trombiták riadója, a fújó paripák száguldásának látomásai. Elesni a csatában nem passzív megsemmisülés, hanem hősi halál az utolsó csatában. A ponttal és a gondolatjellel lezáruló mondattal a költemény visszatér az előbbi ritmushoz, lecsendesedik, lelassul. Az ünnepélyes temetés a végső látomás. Az utókor, a hálás nemzedék adja meg a végtisztességet az önfeláldozó hőseinek. A rapszódia a „szent világszabadság” jelszavának zengésével zárul.

A XIX. század költői

1846 után jut el egy újfajta költői-ideál kialakításáig, egy új művészi hitvallás hirdetéséig. A vers szerint a költőket Isten küldte, egy „lángoszlop”, mely a zsidókat vezette Kánaánba, ahogy a költészet vezeti a népet. Ezt a követelményt állítja a többi költő elé. Ennek érdekében indulattal érvel és bizonyít: tiltással figyelmeztet a feladat rendkívüliségére (1. versszak), meghatározza a népvezér költők szerepét, rendeltetését (2. versszak), felháborodottan átkozza meg a gyáva és hamis, hazug próféták magatartását (3-4. versszak). (A látnok költő kétségbeesetten tengődő millióknak vigaszul feltárja a jövendőt: költői képekkel írja körül az elérendő célt (5. versszak). A vagyoni, jogi és kulturális egyenlőség elképzelése túlmutat a közeli jövőn („Ha majd…”). A cél elérése nem kétséges, de az időpont bizonytalan. A költő itt már nem láttatja magát, nem szól személyes részvételéről, sőt „talán” tétovasága  azt  jelzi, hogy „munkájának” eredményét  sem  fogja  megérni (6. versszak). A költemény mégis megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul. A képek ellágyulva, puha, tapintható finomsága (szelíd, lágy csók, virágkötél, selyempárna) a halál órájának lelki békességét sugallja. Mert nem az eredmény, hanem a szándék minősíti az embert. A biblikus motívumok átszövik a verset, s a politikai meggyőződést a vallásos hit magasságába emelik, a látomást ars poeticává avatják. Ez a költemény minden romantikus szenvedélyességének ellenére is kerek, zárt, szinte klasszicista ízlésű kompozíció; az indulatok nem teszik zaklatottá, nem bontják meg a sorok, a strófaszerkezetek és a rímek szabályos ismétlődését. Inkább érvelő, bizonyító, meggyőző retorikára esik benne a hangsúly.

Respublika

Petőfi az 1848-as év második felére csalódott, becsapott ember lett. Augusztusban verset írt a Respublikához. A 7. versszakban kétségbeesve kérdezi, hogy túléli-e a harcot, vagy nem. A respublica fenséges női alakban jelenik meg a versben. Ez a nőalak szelíd szemű, de szilaj karú, a szeretet védelmezője, de kardot is villogtat („Halálos vésznek kardja villan”). Az egyéni sors itt is alárendelődik a szent ügynek. Petőfi sírképpel zárja a verset. Az egyén halála ellenére csupa bizakodás a  vers. (Respublica=köztársaság)


Petőfi Sándor élete, pályakezdése

Petőfi Sándor 1823 január 1-én, Kiskőrösön született. Édesapja Petrovics István, egy mészárosmester volt. Édesanyja Hrúz Máriának hívták, aki cselédként dolgozott. A csecsemőt még aznap megkeresztelték, hiszen a bába csak pár órát jósolt neki.

1824-ben az ősz közepén Kiskunfélegyházára költöztek. Mivel a gyermek itt kezdett eszmélkedni, itt tanult meg magyarul. június ,- ezt a várost nevezi meg szülővárosául még a Szülőföldem című versében is („Itt születtem én, ezen a tájon / Az alföldi szép rónaságon”-Félegyháza, 1848. június 6-8 ).

Az ifjú Petrovics Sándor sok iskolába járt. Félegyházán kezdte tanulmányait, majd három éven át Kecskeméten tanult, azután egy félévet Szabadszálláson. 1831 és 1883 között a dunántúli Sárszentlőrincen tanult. Ezután két éven keresztül Pesten tanítatta az apja a piaristáknál németül. Mivel ezalatt a két év alatt nem ért el fényes sikereket, Aszódon kötött ki. Itt volt 1835 és 1838 között. Az 1838-as tanévzáróra írta a Búcsúzás 1838-ik évben című költeményét, amely 54 hexameterből áll. Ez volt az első verse. Innen Selmecbányára került. A Nemes Magyar Társaság tagja lett. Itt ismerkedett meg alaposabban a magyar költészettel, költőkkel, mint Gvadányi József, Csokonai Mihály és Vörösmarty Mihály.

Apja 1838-ban tönkrement, és „levette róla a kezét”. Így Petőfi 5-6 évig csak nyomorban, szegénységben élt örökös vándorlással tarkítva. 1839 márciusában a Nemzeti Színház kisegítő munkatársa. Májustól szeptemberig Ostffyasszonyfán élt (Vas megye) egyik rokonánál.

Végül 1839 szeptember 6-án Sopronban beállt katonának. 1840 tavaszán a császári hadsereggel Grazba jutott. Itt azonban nem bírta a megpróbáltatásokat, hisz csak 16 éves volt, és nagyon gyönge, így megbetegedett. A zágrábi katonai kórházban ápolták, végül egy orvosi vizsgálat 1841 februárjában alkalmatlanná nyilvánította, a elbocsátották.

Még ezután sem lelte nyugalmát, vándorolt ide-oda az országban. Sopronból Pápára ment. Március 20-ig időzött itt Orlay Petrics Soma vendégeként. Innen Pozsonyon keresztül Dunavecsére gyalogolt szüleihez, majd újra Pest, Selmec és ismét Dunavecse. Ozorán beállt a vándorszínészek közé. 1841 októberében visszatért Pápára, hogy tanuljon. Itt barátkozott össze Jókai Mórral. 1842 júliusáig tanult itt. Május 22-én az Atheneum című folyóiratban megjelent az első nyomtatott verse, A borozó. Augusztusban egy hetet Jókaiéknál töltött, majd Mezőberényben Orlayéknál vendégeskedett. Néha hazalátogatott a szüleihez Dunavecsére. Október végén pénztelensége miatt abbahagyta tanulmányait. Később viszont sok ismeretséget szerzett, „sokat, s az erős gondolat olvasztó tüzével olvasott”. Latinul, németül, franciául és angolul tudott, Shakespeare-t is fordított. 1842 novemberétől 1843 elejéig ismét színészkedett Székesfehérváron, majd áprilisig Kecskeméten. Ezt otthagyván Pozsonyba ment, s itt az Országgyűlési Tudósításokat másolta. Itt született a Távolból című költeménye. Innen szinte menekült Pestre. 1843 nyarán-Pesten és Gödöllőn – két angol regényt fordított le, s ennek tiszteletdíjából élt. A fővárosi értelmiségi ifjúsággal kapcsolatba került, főleg naponta a Pilvaxban.

1843 őszén Debrecenben ismét színésznek állt. A telet éhesen, fázva húzta ki egy szegény özvegyasszonynál. Ekkor írta össze nyolcvan legjobb versét. 1844 februárjában Pestre indult, hogy találkozzon Vörösmartyval. Az ő ajánlatára a Nemzeti kör vállalta a kötet kiadását.

Vörösmarty és Bajza József támogatásával Vahot Imre segédszerkesztőnek felvette az 1844 július első napján induló Pesti Divatlaphoz. Ez a kor egyik legnépszerűbb folyóirat típusa volt.  Mielőtt elfogadta volt az állást, két hónapot otthon, Dunavecsén töltött. 1844-ben jelent meg komikus eposza, A helység kalapácsa, majd 1844 novemberében napvilágot látott első verseskötete, a Versek 1842-1844. 1845 március 6-án megjelent a János vitéz című elbeszélő költeménye. Megismerkedett Pesten Vahot Imre testvérének sógornőjével, a 15 esztendős Csapó Etelkével. A meg nem valósult szerelemvágy és a gyász költeményeit egy versciklusba gyűjtötte össze (Cipruslombok Etelke sírjáról), amely 1845 márciusában jelent meg.

1845 március végén kilépett a Pesti Divat szerkesztőségéből, április elsején elindult felvidéki körútjára. Mindenütt lelkesen fogadták és üdvözölték. Erről az utazásról szól az Úti leírások című útirajza is. Még azon a nyáron ki is adták. Volt még egy sikertelen szerelme: a gödöllői Mednyánszky Berta. Petőfi szeptemberben megkérte a kezét, de a lány apja hallani sem akart a házasságról. A hozzá szóló költeményeket 1845 októberében a Szerelem gyöngyei című versciklusában adta ki.

1845 november 10-én megjelent a Versek II. is. Keserű, kétségbeesett hangulatú ember lett. Ezek hű tükre a 66 epigramma, amit Szalkszentmártonban írt, és 1846 áprilisában adták ki Felhők címmel. 1846 elején született a Tigris és hiéna című dráma, később a regényén, A hóhér kötelén dolgozott. 1846-ban megismerte, majd később feleségül vette Szendrey Júliát.

Az 1848 március 15-ei események vezető hőse lett. Királyellenes verseket írt, támadta a kormány politikáját, s elveszítette korábbi népszerűségét. 1849-ben Bem seregében szolgált. 1848-ban Petőfi és családja Aradon át Erdélybe készülődött, 1849 július 31-én tűnt el Petőfi a segesvári csatában.

Költészete: Legfőbb esztétikai elve az egyszerűség. Legjellegzetesebb költeményei:

– népies helyzetdalok, ezekben beleéli magár egy-egy sajátos emberalakba (A borozó)

– életképek, egy-egy kiragadott életdarabot jelenít meg (Megy a juhász a szamáron)

– új témakört jelentett költészetében a családi lírája; legszemélyesebb, legbensőségesebb családi kapcsolatairól beszél (Egy estém otthon)

Egy estém otthon

Tulajdonképpen leíró vers, de a leírás tárgyiasságát itt a leírás szubjektivitása egészen lírai atmoszférába helyezi. A költemény alanyiasságát nem csonkítja a leíró jelleg; a költő elbeszél, egy élményét mondja el, apja és anyja képeit varázsolja elénk, de úgy, hogy bennük és általuk önmagát is kifejezze. A költemény egészének bensőséges és közvetlen líraiassága, intim, családias hangulata sajátos egységbe olvasztja a személyeset és a tárgyiasat, a leírást és a vallomást-a költői egyéniség, a felszabaduló személyesség hőfokán.

A versforma tökéletes közvetítője a tartalomnak: a jambikus lejtés zavartalanul érvényesül a magyar előbeszéd tagolásához igazodó sorokban, illetve az előadásnak szinte prózai egyszerűségét nem keresztezi a jambikus metrum.

Sors, nyiss nekem tért..

Ezzel, és még néhány más verssel új hang csendül fel Petőfi lantján: a tettvágy, az alkotó életszeretet, a forradalmi szenvedély hangja.

Egy gondolat bánt engemet…

A lassú, értéktelen halált elutasítja. Az első két versszak a tett utáni vágyról szól, a halál, a „megfeszíttetés” csak a 3. versszak végén bukkan elő. Az utolsó két szakasz ennél torpan meg.


Arany János balladái, lélekábrázolása egy balladában

A ballada szó valószínűleg az olasz ballare (táncolni) illetve a ballata (táncolt mű) szóból származik. A ballada a XIII-XIV. szd-ban terjedte el a mai Olaszországban. Eleinte erősen lírizált mű zenélve, énekelve. A ballada az epika, a líra és a dráma határán van, mindhárom műnem jegyeit magában hordozza. A sűrített cselekmény háttere általában valamilyen erkölcsi konfliktus, mely rendszerint tragédiába torkollik.

Arany balladái az emberi lélek mélységeit járják be. Váltogatja az idősíkokat, képzettársításokat kapcsol össze.

Arany balladái 3 korszakra bonthatók:

1849 előtt: inkább csak kísérletek

1853-tól: Nagykőrösi balladák: A walesi bárdok, V.László, Ágnes asszony, Szondi két apródja

1877-től: Vörös Rébék, Tengeri-hántás, Tetemre hívás

Típus szerinti megoszlás:

Népies műballadák: Szőke Panni, Ágnes asszony, Tengeri-hántás, Vörös Rébék

Történelmi balladák: V.László, A walesi bárdok

Históriásénekszerű ballada: Szondi két apródja

Ágnes asszony

Az Ágnes asszony 1853-ban íródott. Alapjául az szolgált, hogy Arany gyakran látott egy szótlan parasztasszonyt, aki egész nap a patakban mosott.

A mű három szerkezeti részre bontható:

1., A patak partja (1-4. szakasz)

2., A börtön és a tárgyalóterem (5-19. szakasz)

3., Újra a patakpart (20-26. szakasz)

A téma rövid összegzése: a lappangó lelkiismereti konfliktusnak, a bűntudatnak bomlasztó hatása egy naiv, szép, érzéki asszony tudatában, s ez egyben az asszony megőrülésének magyarázata. Arany felfedezi a tudatalatti fogalmát (megelőzi ezzel az orvostudományt). Felismeri az éber tudat bizonyos cenzúrázó, elfojtó szerepét: egyes élményeket nem akar tudomásul venni, visszaszorítja őket a tudat alá, főleg a negatívokat. Ágnes asszony patakparti szavai arról árulkodnak, hogy valami titkos, talán bűnös dolog történt, amit senkinek sem szabad megtudnia.

A ballada az asszony megőrülésének fokozatairól szól. Barta János szerint Ágnes elmezavara a vér láttára következik be megrázkódtatásszerűen. A börtönben Ágnesnek a megőrülésen jár az esze. A ballada szembeállítja az őrület éjszakáját és az ész világosságát. A tárgyaláson a bírák szánalommal nézik Ágnest, aki a kihirdetett ítéletet fel sem fogja igazán, csupán az jár a fejében, hogy most nem fogja tudni kimosni a véres lepedőt. Kitör belőle a zokogás, a liliom a harmat, a vízgyöngy, a hattyú szerepel Ágens asszony metaforájaként, ezek a szavak a fehér tisztaságot jelképezik. A bírák elfogadják Ágnes asszony elmezavarát, hazaküldik, hogy mossa ki azt a lepedőt.

A harmadik szerkezei egységben Ágnes asszony a patakparton van, haja megőszült, a patak kis hullámaiból szilaj habok keletkeznek. Ekkor az asszony már megőrült.

A lélektani folyamat mellett a másik olvasási lehetőség az erkölcsi. A bírák az isteni igazságszolgáltatás képviselői lesznek, Ágnest hazaengedik, hiszen a megőrülésnél nincsen nagyobb büntetés. Egy harmadik olvasási lehetőség  szerint Ágnes a bűnbeesett ember jelképe. Isten megmenti azzal, hogy őrületet „bocsát rá”, így még életében lehetősége nyílik vezeklésre, elkerülvén az örök kárhozatot.


Arany János élete a szabadságharc alatt és után

Arany János 1817 március 2-án született Szalontán. 1823-1833-ig a szalontai iskolában tanult. 14 évesen anyagi okok miatt segédtanulói állást vállalt, beköltözött az iskolába, és arra gyűjtött, hogy Debrecenben diák lehessen. 1836-ban egy váratlan elhatározással színésznek állt Debrecenben. Később néhány évig ismét tanító lett, majd másodjegyző. 1840-ben megnősül, felesége Ecsey Julianna. 1841-ben lánya született, őt követte egy kisfiú 1844-ben.

1842-ben egy bizonyos Szilágyi István Nagyszalontára kerül, mint rektor, aki megváltoztatja Arany életét, ugyanis Szilágyi unszolására 1845-ben elkezd írni. Első fő műve az Elveszett alkotmány, amit egy pályázaton indít, és meg is nyeri. 1846-ban jelentkezik a Kisfaludy Társaság pályázatára, méghozzá a Toldival. Elsöprő sikerrel, különdíjjal nyer. Ekkor figyel fel rá Petőfi Sándor, és Arany elnyer rokonszenvét. Még ebben az évben elkészül a Toldi estéje nagy része, amit 1848-ra fejez be. Az időközben kitörő forradalomnak csak távoli szemlélője. Június elsején beindul a nép barátja című lap, amelynek az egyik szerkesztője lesz. Ősszel nemzetőrnek áll Aradon, 1849 tavaszán pedig állami állást vállal, belügyminisztériumi fogalmazó lesz Debrecenben és Pesten. Az orosz beözönlés hatására rövid ideig bujdosnia kell és elveszíti állását is. Érdekes, hogy a Toldi trilógia befejező része csak 1879-re készül el (Toldi szerelme). Hasonló sorsra jut a Bolond Istók című mű is. Ezt 1850-ben kezdi el, és csak 1873-ra készül el. 1851-ben egy a forradalmat ironikusan értékelő szatíra készül el, Nagyidai cigányok címmel. Még ebben az évben Nagykőrösre megy tanítani, ahol csaknem 10 évig él. Ezalatt kedélyvilága elborul, egyre többet panaszkodik testi és lelki betegségeiről. 1860-ban felköltözik Pestre, a Kisfaludy Társaság titkára lesz. Belefog a Csaba trilógiába, az első rész (Buda halála) 1863-ra készül el. 1865-ben a Magyar Tudományos Akadémia titkára, majd főtitkára lesz.

Decemberben lánya meghal, ennek hatására összeomlik, csaknem 10 évig egyáltalán nem ír. 1876-ban lemond posztjáról. 1877-ben írja meg az Őszikék című művet a Margitszigeten. Ebben az évben rendkívül sok művet ír. Halála hosszú betegség után 1882 október 22-én következik be.

Letészem a lantot

A mű 1850 március 19-re készül el. Lírikus hangvételű. A mű abból az elhatározásból született, hogy mint címe is mutatja, abbahagyja a versírást. A mű alapélménye a kiábrándulás, a múlt visszahozhatatlansága, a kialakult nemzeti és személyi válság. A jelent és a múltat állítja szembe egymással, a múltat részesíti előnyben. A kétségbeesés ódai magasztalásba csap át, de ez mindig visszatér a jelenbe. A versben szereplő ellentmondások a költő belső küzdelmét jelzik. A mű kompozíciója zárt. Az 1. 6. 7. vsz a jelenről szól, míg a 2.-5. a múltról. A dicső múlt állandóan szembesül a szomorú jelennel. Az első és utolsó versszak a keret, ami a jelenbeli állapotokat tükrözi. Az egyes versszakok múltbeli dicsérését a versszak végén lévő refrén „veri le”. A mű nyolcsoros versszakokból áll, rímképletük: x a x a – b c b c, ez azt mutatja, hogy az egyes versszakok két részre oszthatók.

A tölgyek alatt

1877 augusztus 5-én írta Arany a Margitszigeten. A vers 8 versszakból áll. Minden versszak 8 sorból áll, keresztrímes. A vers három részre bontható.

Az első részben a tölgyek alatt pihenve bemutatja a helyet. Elkezd visszaemlékezni a gyermekkorára, mikor a társaival fára mászott, és madarakat fogott.

A második részben ifjúkorára emlékezik. Bármerre járt a világban, akkor is szülővárosa maradt a legszebb és a legkedvesebb számára.

A harmadik részben visszatér a jelenbe. Ábrándozik egy kicsit. A hajókerekek zúgása gyerekkorából a malomkerekek zúgására emlékezteti. Lassan beesteledik, és a levegő is hidegebb lesz. Hazasiet, mert úgy érzi, hogy a vénnek és betegnek jobb otthon a melegben. A tölgy alatt szeretne végső nyugalomra lelni.

Eufeminizmus: kellemetlen, durva vagy illetlen fogalmakat kifejező szó helyett valamilyen szépítő, enyhébb árnyalatú szó.


Petőfi Sándor

  1. Életútja
    1. Származása
      1. Kiskőrös, Hrúz Mária + Petrovics István
      2. Kiskunfélegyháza – “2. szülőhely”, anyagi jólét
      3. 1838 Aszód első fennmaradt verse – tanévzáró beszéd
      4. 1838 apja tönkremegy ? nyomor, szenvedés
      5. színésznek majd katonának állt
      6. begyalogolja az országot, 1841-ben és 42-43-ban vándorszínész
      7. 1844 Vörösmarty pártfogolja, segédszerkesztő a Pesti Divatlapnál, megjelenik A helység kalapácsa és az első kötete, belefog a János vitézbe
      8. 1845 megismerkedik Csapó Etelkéval, de hamar meghal ? Cipruslombok Etelke sírjára
      9. Mednyánszky Berta, nem adják hozzá ? Szerelem gyöngyei
      10. 1846 Szendrey Júlia ? 1847 oo
      11. 1847 barátság Arannyal