Petőfi Sándor munkássága

A reformkor:

A reformkor 1823-1848-ig tartott, tehát a szabadságharccal szakadt vége. Azért hívjuk reformkornak, mert reformtörekvések jellemzik, melyek az 1848-as szabadságharcot készítik elő. A feudalizmus válságának korszakában kialakul a kapitalista átalakulás igénye. Lehetségessé, majd elkerülhetetlenné válik egy polgári forradalom, mely ezt az átalakulást segíti elő. A reformmozgalmakat elsősorban a liberális főnemesség és középnemesség támogatta, akik reformernek számítanak, de forradalmároknak nem. Akik a népet fel akarják szabadítani, de annak megmozdulásától rettegnek. Akik kívánják a polgári átalakulást, de attól félnek, hogy egy gyökeres változás megfosztja őket előjogaiktól. A reformmozgalomnak 3 fő követelése volt: – örökváltság

– közteherviselés

– népképviselet

A reformkor alapvető törekvése az volt, hogy a feudalizmus-maradványokkal küzdő társadalmat átalakítsa és a polgári fejlődést elindítsa. Ebben a korban a nép előtt két nagy feladat állt. Először kivívni a nemzeti függetlenséget az osztrákokkal szemben , és megvívni a maguk harcát a feudalizmus erőivel a polgári átalakulásért. Ezért ennek érdekében az irodalom politizálódik. A felvilágosodás eszméinek hatása erősen érződik és megpróbálják a felvilágosodás filozófiáját saját gondolkodásuknak megfelelően átalakítani. Az irodalom alapvető követelménye az eredetiség, vagyis , hogy eredeti, nemzeti irodalmat akarnak a népességre alapozva.

Petőfi Sándor: (1823-1849)

1823. január 1-én született Kiskőrösön

iskolái: Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Szabadszállás, Sárszentlőrinc, Pest, Aszód, Selmecbánya

1838-1844- vándorlás, színészélet katonaság (1839-1841), Pápán tanul és barátságot köt Jókaival (1841-42)

1842- A borozó az Athenaeumban

1844- Vörösmarty pártfogása, Versek 1842-1844 c. kötet, A helység kalapácsa

1844-45- János vitéz

1845- Cipruslombok Etelke sírjáról, felvidéki uatzás-Úti jegyzetek, Versek II.

1846- a Tízek Társaságának alapítása, Felhők: A hóhér kötele (regény)-első szatmári út

1847- Tigris és hiéna (dráma, könyv alakban), Összes költemények

Második szatmári út – házasság Szendrey Júliával

Úti levelek

1848- a forradalom vezéralakja: nemzetőr

Shakespeare: Coriolanus (fordítása)

Választási kudarc Szabadszálláson – Az apostol

1849- januárban a harctérre megy (Bem szárnysegédje, majd őrnagy)

július 13-án részt vesz a segesvári ütközetben, Fehéregyháza határán elesik

Indulása  a népies költészet jegyében (1842-1844)

Az 1842 és 1844 között írt verseiben az érzelmes almanach-líra meghaladására törekszik, egy új irodalmi ízlést honosít meg. A népköltészettel nyer tárgyi és formai ihletet, de nem “utánozza” a népdalt. Ekkor írt verseinek a többségére a hetyke, tréfás hangnem, a szándékoltan egyszerű nyelvhasználat, a természetesség jellemző. Legfőbb esztétikai elve az egyszerűség, mely tudatos művészi munka eredményeképpen jön létre, s az olvasóban azt az illúziót kelti, hogy ennél egyszerűbben, természetesebben aligha lehet szólni. Elveti a stílromantikát: a stílus nem akar önálló esztétikai hatást elérni, azt alárendeli a gondolat uralmának. Petőfi is nagymértékben kitágítja a líra témakörét, s új műfajokat teremt.

Népies helyzetdalok, életképek:

Legjellegzetesebb költeményei, melyekben szerepjátszó hajlama leginkább megnyilvánulhat, a népies helyzetdalok. Ezekben beleéli magát egy-egy sajátos emberalak: szerelmes juhász, bánatos parasztlegény, vidám borissza stb. helyzetébe, s egyes szám első személyben magát az alakot szólaltatja meg.

Gyakoriak a népi életképek, melyek egy-egy kiragadott életdarabot, a nép világából vett jelenetet emelnek költői témává. Keletkeztek ezekben az években olyan költemények is, melyek a szerepjátszás nélküli önmagát, őszinte érzéseit tükrözik.

Családi líra:

Új témakör a családi lírája. Legbensőbb családi kapcsolatairól is fesztelen, közvetlen modorban közügyként beszél. Egy estém otthon (1844) című Dunavecsén keletkezett költeményét nevezi az új ízlés egyik diadalának, mely szembefordul a korábbi költő-eszményével. a költő nagy művészi erővel imitálja a kötetlen, könnyed családi társalgás természetességét, s a csipkelődő, ironikus dialógus és elbeszélés felvillantja apa és fia ellentmondásos viszonyát. A jambikus ritmusú versben valóban nincsenek “költői kifejezések” csupán a legvégén ragyog fel a tükör metafora, mely az édesanya iránti rajongást érzékelteti.

Ebből az évből való a Füstbe ment terv, az István öcsémhez, a Szülőimhez című hasonló tárgyú három költemény.

Tájköltészet:

Újat hoz Petőfi a tájköltészetben is. E témakör első remeke az Alföld (1844). Az első két szakasz a kétféle tájideál szembeállításával indítja a verset, majd később fokozatosan egy sajátos szerkesztési technikával: a látókör tágításával, később fokozatos szűkítésével, egy ponttá zsugorításával, végül a horizont legtávolabbi széléig való lendítésével  a költő az Alföld végtelenségének illúzióját kelti fel; az utolsó versszak meghitt, személyes vallomása hatásosan zárja le a költeményt. A tájleíró versek nagy sora fog következni ezután: A csárda romjai (1845), A Tisza (1847), A puszta, télen (1848), Kiskunság (1848).

Elbeszélő költemények:

A helység kalapácsa komikus eposz, remek stílusparódia és kacagtató falusi történet: egy kisszerű  küzdelmet, egy kocsmában elkezdődő és lezajló szerelmi versengést a nagy eposzok ünnepélyességével ad elő, valamennyi eposzi kelléket is felhasználva. A stílusparódia legfőbb eszközei: az eposzi jelzők, értelmezők állandó használata, a szándékoltan bonyolult és fölösleges körülírások, a hosszadalmasra elnyújtott, aprólékosan részletező hasonlatok, a meghökkentést kiváltó tréfás fordulatok, ellentétek.

1844 novemberében fogott bele a János vitézbe (1845 március 6-án jelent meg). Kiharcolt új ízlésének összegezése ez az elbeszélő költemény. A népies epika mintapéldája. Versformája a régi hagyományokból örökölt négyütemű 12-es, de már páros rímekkel; pátosztalan nyelve a népnyelv kifejező gazdaságából táplálkozik; cselekményében a valószerű falusi életkép a mesevilág jól ismert motívuma, s a népi mesemondó színes képzeletével, tódító nagyotmondásaival kapcsolódik össze.

A talált gyerek Kukoricza Jancsi János vitézzé lesz, s nem csak erejével, bátorságával, eszességével kell rendkívüli akadályokat legyőznie, hanem jellempróbáló erkölcsi csapdákon is sikerrel túljut. A János vitéz a szegények, az elnyomottak győzelmes felülkerekedését hirdeti, de szól írójának derűs optimizmusáról is. A költő a világot, annak berendezését alapvetően jónak tartja: a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket, az erényesek pedig maguk megérdemelt jutalmát: az igazság diadalt arat.

Felhők:

Az a magabiztosság, melyet az 1844-es év sikerei teremtettek meg, a következő évben kezd szétfoszlani, megrendülni. 1845-ben kísérletet tesz témaköreinek bővítéseire. elsősorban a szerelmi költészettel szeretné gazdagítani költői palettáját. Ez az év főleg kudarcokat tartalmaz számára.

A Cipruslombok darabjaira is inkább a szándékoltság, némi színpadias póz, a mesterkéltség nyomja rá bélyegét; gyakori bennük az epigrammai szerkezet. Mikor megismerkedett Mednyánszky Bertával akkor is azt hitte, hogy igazán szerelmes, pedig csak egy újabb múzsát talált szerelmes verseinek. a gödölői szőke szépséghez írt 39 darabja esztétikai érték tekintetében alatta maradt a Cipruslombok verseinek, mert ott legalább a bánat volt őszinte. Itt a szerelemvágy s a szerelemköltői ambíció uralkodik. Szerelemköltői kudarcai, csalódása, a kritika támadásai, elmélyítik magányosságát. Szinte menekül Pestről. A kiváltó okok az önmagával való művészi elégedetlenség s az új utakat kereső szándék. Egy érték nélküli kiábrándító világ veszi körül. lelki betegségének lírai tükre a 66 “epigrammából” álló Felhők című versciklus, mely 1845 novembere és 1846 márciusa között keletkezett. A költemények arról vallanak, hogy nem csak lelki válságot él át a költő, a művészi világ is éppúgy tetten érhető. Eljut korábbi korszaka legjellemzőbb műfajának, a népdalnak legszélsőségesebb tagadásáig, s felerősödnek bennük a romantika túlzásai. E rövid versek formája, ritmikája is ideges nyugtalanságot, szeszélyességet árul el, szerkezeti elvük pedig az epigrammáké.

“Szabadság, szerelem…”

1846 tavasza meghozza a lelki betegségéből való kilábalást: a falu, a természet, a kikelet volt leghatásosabb orvosa. A Dömsödön 1846. május 22-én írt Levél Várady Antalhoz című episztola kedélyesen tréfálkozó hangneme a megváltozott, az újra bizakodó és magabiztos költőt állítja elénk, aki már elindul új célok felé. Ebben e levélben jelenik meg először az a “forradalom előtti” optimizmus, mely az emberiség minden társadalmi bajának megoldását egy közeli, kegyetlen, véres háborúban látja, s az a meggyőződése, hogy ezután “isten képeihez hasonló” emberek lakják majd a földet. 1846 tavaszától újra Pesten van, szervezni kezdi a fiatal írókat, türelmetlen cselekvésvágy fogja el. 1847. március 15-én megjelent Összes költemények című kötete.  Ennek mottója volt a Szabadság szerelem!, mely azon kívül, hogy megjelöli ekkori költészetének két legfontosabb témakörét, értékrendjét is megszabja.

Forradalmi látomásköltészet:

Költészetében 1846-tól fölerősödik a politikai líra, művészi forradalmisága megtelik politikai forradalmisággal. Ilyen tárgyú verseit az a hit hatja át, hogy az emberiség  egyenletesen, törés nélkül halad végső célja, az általános boldogság felé, a cél elérésének eszköze pedig a szabadság. Ezt a szabadságot egy utolsó, kegyetlen, véres háború fogja megszülni, melyben a rab népek leszámolnak zsarnokaikkal. Ez a derűlátás lobog benne a szabadszállási képviselőválasztás kudarcáig. Látomásversei közül az egyik legjelentősebb, az Egy gondolat bánt engemet… Ezzel a zaklatott menetű rapszódiával búcsúztatja az 1846-os esztendőt.  A bántó, az elviselhetetlen gondolat a lassú, észrevétlen elmúlás, melynek visszataszítóan hosszadalmas folyamatát a két hasonlat ( hervadó virág, elfogyó gyertyaszál) részletező kibontása érzékelteti. A cselekvő akarat két felkiáltásban utasítja el ezt a halálnemet, s rögtön ezután két metafora (fa, kőszirt) fejezi ki a költő óhaját. A metaforikus képek azonban csak annak a másik, lassú és beteg sorvadásnak vágybeli ellentétei: az épnek és erősnek hirtelen, elemi erők által okozott, nagyszerű jelenségektől kísért pusztulását jelentik. De ez a megsemmisülés is passzív halál, mint a verskezdeti, s ezért a költő számára ez is elfogadhatatlan. A három pont és a gondolatjel a töprengés csendjét jelzi, a végleges döntést megelőző időt. Az előbbi képek után jelenik meg a cselekvő halál gondolata egy nagyszabású látomásban. Ez a látomás-szakasz egyetlen versmondat, mely időben egymást követő jelenségek során át rohan a megnyugtató megoldás felé. ez a rész az előzőekhez képest is, de önmagához véve is nagyarányú fokozást valósít meg. A látási és hallási képzetek ismétlődése, kiemelése erőteljes hangsúlyt ad célkitűzésének. A költemény a feltételes mondatok főmondatával egyes szám első személyben folytatódik. A költő erkölcsi elszántsága, a föllelkesült akarat ebben az utolsó ütközetben tudja csak elképzelni a megnyugtató halált. az önfeláldozás, az életáldozat misztériumát. Elesni ebben a nagy csatában már nem passzív megsemmisülés, mert maga a hősi halál ténye is szolgálat. Ritmust vált a költemény az eddigi jambusi sorok lejtését robogó anapesztusok veszik át. A ponttal és gondolatjellel lezárt mondat után a vers lecsendesedik. Az a biztos hit szólal meg a záró szakaszban, hogy az utókor, a hálás nemzedék megadja a végső tisztességet önfeláldozó hőseinek. A rapszódia a legfőbb gondolat a “szent világszabadság” jelszavának végső zengésével fejeződik be.

A XIX. szászad költői(1847.) című verse szerint a költő Isten küldötte. A költők kötelessége a népet elvezetni a Kánaánba, az ígéret földjére. Ezt a szent és nagy küldetést állítja követelményként századának költői elé. Ennek érdekében szenvedélyes indulattal érvel és bizonyít: tiltással figyelmeztet a feladat rendkívüliségére, meghatározza a népvezér-költők szerepét, rendeltetését, felháborodottan árkozza meg a gyáva és hamis, hazug próféták magatartását. A látnok-költő feltárja a jövendőt. A cél elérése nem kétséges, a prófécia beteljesülése bizonyos, de az időpont bizonytalan. a költő itt már nem látja önmagát az elkövetkező időben, nem szól személyes részvételről. a költemény mégis a megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul. Ez a költemény minden romantikus szenvedélyessége ellenére klasszicista ízlésű kompozíció.

Júlia:

Második nagy ihletforrása a szerelem. az 1846-os szerelmes versek tele vannak belső bizonytalansággal, kétellyel.

Reszket a bokor, mert…

A dallamos versforma, az azonosan felépített strófák szerkezete, a kezdő természeti képhez kapcsolt párhuzamos érzelmi tartalom a beletörődést, az érzelmi vihar elcsöndesedését , a lelki veszteségen való rezignált felülemelkedést jelzi. a búcsúvers hangja nem kétségbeesett, inkább nyugodt lelkiállapot tükrözője. A második strófa képi anyaga ugyan a régi szenvedély megerősödéséről vall, de a záró szakaszban az évszakok ellentétéből levont következtetés a kijózanodást mutatja, s köznapi búcsúformula az indulatok lehiggadásáról ad hírt.

Petőfi teremti meg irodalmunkban a hitvesi költészetet. Szeptember végén című elégiája közvetlen tájszemléletből indul. A költő nézi a völgyet és a bérci tetőt, s ezek a nyár szépségeit, a még nyíló virágokat, a zöldellő lombokat, a tél fenyegető közelségében mutatják. ugyanezt az ellentétet fedezi fel önmagában: még fiatal, ifjú szívében még ott a viruló kor, de sötété haja őszbe vegyül már. a szubjektív párhuzam képeiben felvillannak mind a négy évszaknak motívumai, megsejtve a rohanó, feltartóztathatatlan időt. A fenyegető elmúlás közvetlen látványa személyes élménnyé mélyül, s ennek hatása alakítja a költemény további érzelmi-gondolati lírai anyagát. Az általános mulandóság, az élet eliramlása ébreszti fel a halál gondolatát, az özvegyen maradó fiatal feleség elképzelését. A fiatal özvegy képe hívja elő annak a fájdalmas elképzelését is, hogy Júlia újból férjhez mehet. A költő “eljátszik” ezzel a lehetőséggel: a szentimentális költészet kelléktárából kölcsönöz színpadias jelenetezéssel látja az özvegyi fátylat eldobó asszonyt, s a sírból kilépő halott önmagát. Mégis a hitvesi hűtlenségre nincs más szava, mint a halálon túli szerelemé, hiszen még akkor is, a sírban is örökre szeretni fogja.


Petőfi szerelmi lírája

Petőfi egyik nagy ihletforrása a szerelem, igazi mély szenvedély. 1846 szeptember 8-án ismerte meg Szendrey Júliát, aki iránt szenvedélyes szerelemre lobbant.

A Júlia-versek nem egységes költemények, több népdal is helyzetdal is van közöttük. Mivel Júlia hidegen, rejtélyesen viselkedett, az 1846-os versek tele vannak bizonytalansággal, kétellyel.

Reszket a bokor, mert…

Ez a vers a szakítás, a végleges „isten áldjon” verseként született. A búcsúvers hangja nem kétségbeesett, inkább nyugodt lelkiállapot tükröz. Ismeretes a vers sorsfordító szerepe: Júlia e vers hatására viszonozza a költő érzelmeit, és beleegyezik a házasságba („Ezerszer Júlia”).

Petőfi teremtette meg irodalmunkban a hitvesi költészetet: feleségéhez írja legszenvedélyesebb költeményeit.

Szeptember végén

Egyik legszebb elégiája, mely a mézeshetek alatt született Koltón. Az első versszakban természeti ellentéteket figyelhetünk meg (tél-nyár), s a költő ugyanezeket az ellentéteket figyeli meg önmagában (ifjú szív-ősz haj).

A rohanó, feltartóztathatatlan idő képével indul a második strófa, mely Kosztolányi szerint a legszebb magyar verssor. A múlandóság az élet eliramlása ébreszti fel a költőben a halál gondolatát, az özvegyen maradó fiatal feleség képét, akit még a sírban is szeretni fog.

Minek nevezzelek

Kitűnő alkotás ez a Júlia-vers is, mely 1848-ban született. A költemény egyetlen feladata, hogy kifejezze a Júlia iránt érzett szerelem nagyságát. A minek nevezzelek kérés állandóan visszatér, a költő tanácstalan és kétségbeesett: keresi a legméltóbb kifejezést, megnevezést. Az első három versszakban az imádott nő tulajdonságait írja le, s a vers a negyedik strófában éri el a csúcspontját. A befejezés azonban nyitott marad, ami azt tanúsítja, hogy a nyelv szegényes eszköz Júlia szépségének méltó kifejezésére.


Petőfi Sándor tájleíró lírája

Petőfi Sándor új tájeszményt teremt. A megszokott vadregényes hegyvidék helyett az Alföld tengersík vidékére kalauzolja az olvasót.

Az Alföld

Tájköltészetének első remeke Az Alföld (1844). Ez az alkotás  szenvedélyes vallomás a szülőföldről, a szülőföldhöz való ragaszkodásról. Egyik legfőbb szerkesztőelve az ellentétezés illetve a szembeállítás (1-2. vsz.).

A második versszak végén a rónák végtelenje a végtelen, korlátok nélküli szabadságot jelenti a költő számára. A 3. versszak a látókör kiszélesedésével kezdődik: „ a Dunától a Tiszáig nyúló róna képe ”  tárul a szemünk elé.

A következő versszakban az Alföld jellegzetességeit(pl: gulya, ménes, tanya, délibáb stb.) mutatja be, a nagyobbtól a kisebb egységek felé haladva. Az utolsó, 12. strófa meghitt, szenvedélyes vallomás, mely hatásosan zárja le a költeményt.

A puszta, télen

A puszta, télen című tájleíró költeményét 1848 januárjában írta Pesten. A címben szereplő puszta szó kettős jelentésű; főnévi értelemben a Rónaságot jelenti, melléknévi értelemben pedig a sivárságot, kopárságot. A mű címe a vers idejét és alanyát határozza meg.

A költemény sóhajtással kezdődik, majd megszemélyesítéssel folytatódik. A második strófában a már más alkotóktól ismert negatív festéssel érzékelteti a téli puszta halotti némaságát, hangtalan csendjét (pl.: Berzsenyi: Közelítő tél).

Az első három szakaszban a téli természet jellegzetes vonásai jelennek meg (üres halászkunyhó, hallgatag csárdák, uralkodnak a szelek, stb.), a következő egységben  azonban már  az emberi színhelyek  felé  fordul  a figyelem.

Míg a 2-6. vsz-ban konkrét képek, helyek, szereplők tárulnak a szemünk elé, a hetedik strófában a vers általánosba megy át. Az utolsó versszakban megjelenő betyárt Petőfivel is azonosíthatjuk, hiszen-akárcsak a költő-kívülhelyezi magát a fennálló törvényeken. A vers zárlatában a lemenő napot az országából elűzött királyhoz hasonlítja. A versforma eléggé bonyolult; a nyolc ütemhangsúlyos verssor szótagszáma a következőképpen alakul:

6-12-12-6-6-12-12-6

A félrímek különböző szótagszámú sorokat kötnek össze:

x a x a

x b x b


Petőfi, a forradalmi költő

Petőfi az új politikai tájékozódásáról is hírt ad. 1846 márciusában Pesten türelmetlenül vetette bele magát az irodalmi-politikai életbe. A lapkiadók „zsarnoksága” ellen szervezi a Tízek Társaságát, tíz fiatal író szövetségét.

A világforradalom lázban égett, a nemzeti és egyetemes emberi szabadság ügye 1848-ig szorosan összekapcsolódott gondolkodásában. Költészetében 1846-tól felerősödik a politikai líra, művészi forradalmiassága megtelik politikai forradalmiassággal.

Egy gondolat bánt engemet…

A forradalmi látomásversei közül egyik legjelentősebb, mely „a nagy romantikus-szimbolista víziókkal vetekszik”. Ezzel a zaklatott menetű rapszódiával búcsúztatja az 1846-os esztendőt. A bántó, elviselhetetlen gondolat a hosszú, észrevétlen elmúlás, melynek visszataszítóan hosszadalmas folyamatát a két hasonlat (hervadó virág, elfogyó gyertyaszál) részletező kibontása érzékelteti. A cselekvő akarat két izgatott felkiáltásban utasítja el ezt a halálnemet, s rögtön ezután lét metafora (fa, kőszirt) fejezi ki-egyenlőre-a költő óhaját. A metaforikus képek azonban csak annak a másiknak, a hosszú és beteg sorvadásnak vágybeli ellentétei: az épnek és erősnek hirtelen, elemi erők által okozott, nagyszerűjelenségektől kísért pusztulását jelentik. De ez a megsemmisülés is passzív halál, mint a verskezdeti, s ezért a költő számára is felfoghatatlan. A három pont és a gondolatjel a töprengés csendjét jelzi, a végleges döntést megelőző időt. Az előbbi képek után jelenik meg a cselekvő halál gondolata egy látomásban. Ez a látomásszakasz egyetlen hatalmas versmondat, mely időben egymást követő jelenségek során át rohan a megnyugtató megoldás felé. Ez a rész az előzőekhez képest is, de önmagában véve is nagyarányú fokozást valósít meg. A feltételes mellékmondatokban tárul fel a már más versekből ismert vízió: minden rabszolganép a „világszabadság” szent jelszavát harsogva megütközik a zsarnoksággal. Látási és hallási képzetek erősítik az ütközet elképzelését: lelkesedés „piros” színe az arcokon és a zászlókon s az „elharsogják” ige a földkerekségen kelettől nyugatig végighömpölygő mennydörgése.

A külön sorba kerülő világszabadság erőteljes hangsúlyt ad a nagy célkitűzésének. Egyes szám első személyben folytatódik a költemény. A felzaklatott költői képzelet a közvetlen összecsapás forgatagába vezet. Gyors mozgással kapcsolódik az acéli zörej, az ágyúdörej, a trombiták riadója, a fújó paripák száguldásának látomásai. Elesni a csatában nem passzív megsemmisülés, hanem hősi halál az utolsó csatában. A ponttal és a gondolatjellel lezáruló mondattal a költemény visszatér az előbbi ritmushoz, lecsendesedik, lelassul. Az ünnepélyes temetés a végső látomás. Az utókor, a hálás nemzedék adja meg a végtisztességet az önfeláldozó hőseinek. A rapszódia a „szent világszabadság” jelszavának zengésével zárul.

A XIX. század költői

1846 után jut el egy újfajta költői-ideál kialakításáig, egy új művészi hitvallás hirdetéséig. A vers szerint a költőket Isten küldte, egy „lángoszlop”, mely a zsidókat vezette Kánaánba, ahogy a költészet vezeti a népet. Ezt a követelményt állítja a többi költő elé. Ennek érdekében indulattal érvel és bizonyít: tiltással figyelmeztet a feladat rendkívüliségére (1. versszak), meghatározza a népvezér költők szerepét, rendeltetését (2. versszak), felháborodottan átkozza meg a gyáva és hamis, hazug próféták magatartását (3-4. versszak). (A látnok költő kétségbeesetten tengődő millióknak vigaszul feltárja a jövendőt: költői képekkel írja körül az elérendő célt (5. versszak). A vagyoni, jogi és kulturális egyenlőség elképzelése túlmutat a közeli jövőn („Ha majd…”). A cél elérése nem kétséges, de az időpont bizonytalan. A költő itt már nem láttatja magát, nem szól személyes részvételéről, sőt „talán” tétovasága  azt  jelzi, hogy „munkájának” eredményét  sem  fogja  megérni (6. versszak). A költemény mégis megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul. A képek ellágyulva, puha, tapintható finomsága (szelíd, lágy csók, virágkötél, selyempárna) a halál órájának lelki békességét sugallja. Mert nem az eredmény, hanem a szándék minősíti az embert. A biblikus motívumok átszövik a verset, s a politikai meggyőződést a vallásos hit magasságába emelik, a látomást ars poeticává avatják. Ez a költemény minden romantikus szenvedélyességének ellenére is kerek, zárt, szinte klasszicista ízlésű kompozíció; az indulatok nem teszik zaklatottá, nem bontják meg a sorok, a strófaszerkezetek és a rímek szabályos ismétlődését. Inkább érvelő, bizonyító, meggyőző retorikára esik benne a hangsúly.

Respublika

Petőfi az 1848-as év második felére csalódott, becsapott ember lett. Augusztusban verset írt a Respublikához. A 7. versszakban kétségbeesve kérdezi, hogy túléli-e a harcot, vagy nem. A respublica fenséges női alakban jelenik meg a versben. Ez a nőalak szelíd szemű, de szilaj karú, a szeretet védelmezője, de kardot is villogtat („Halálos vésznek kardja villan”). Az egyéni sors itt is alárendelődik a szent ügynek. Petőfi sírképpel zárja a verset. Az egyén halála ellenére csupa bizakodás a  vers. (Respublica=köztársaság)


Petőfi Sándor élete, pályakezdése

Petőfi Sándor 1823 január 1-én, Kiskőrösön született. Édesapja Petrovics István, egy mészárosmester volt. Édesanyja Hrúz Máriának hívták, aki cselédként dolgozott. A csecsemőt még aznap megkeresztelték, hiszen a bába csak pár órát jósolt neki.

1824-ben az ősz közepén Kiskunfélegyházára költöztek. Mivel a gyermek itt kezdett eszmélkedni, itt tanult meg magyarul. június ,- ezt a várost nevezi meg szülővárosául még a Szülőföldem című versében is („Itt születtem én, ezen a tájon / Az alföldi szép rónaságon”-Félegyháza, 1848. június 6-8 ).

Az ifjú Petrovics Sándor sok iskolába járt. Félegyházán kezdte tanulmányait, majd három éven át Kecskeméten tanult, azután egy félévet Szabadszálláson. 1831 és 1883 között a dunántúli Sárszentlőrincen tanult. Ezután két éven keresztül Pesten tanítatta az apja a piaristáknál németül. Mivel ezalatt a két év alatt nem ért el fényes sikereket, Aszódon kötött ki. Itt volt 1835 és 1838 között. Az 1838-as tanévzáróra írta a Búcsúzás 1838-ik évben című költeményét, amely 54 hexameterből áll. Ez volt az első verse. Innen Selmecbányára került. A Nemes Magyar Társaság tagja lett. Itt ismerkedett meg alaposabban a magyar költészettel, költőkkel, mint Gvadányi József, Csokonai Mihály és Vörösmarty Mihály.

Apja 1838-ban tönkrement, és „levette róla a kezét”. Így Petőfi 5-6 évig csak nyomorban, szegénységben élt örökös vándorlással tarkítva. 1839 márciusában a Nemzeti Színház kisegítő munkatársa. Májustól szeptemberig Ostffyasszonyfán élt (Vas megye) egyik rokonánál.

Végül 1839 szeptember 6-án Sopronban beállt katonának. 1840 tavaszán a császári hadsereggel Grazba jutott. Itt azonban nem bírta a megpróbáltatásokat, hisz csak 16 éves volt, és nagyon gyönge, így megbetegedett. A zágrábi katonai kórházban ápolták, végül egy orvosi vizsgálat 1841 februárjában alkalmatlanná nyilvánította, a elbocsátották.

Még ezután sem lelte nyugalmát, vándorolt ide-oda az országban. Sopronból Pápára ment. Március 20-ig időzött itt Orlay Petrics Soma vendégeként. Innen Pozsonyon keresztül Dunavecsére gyalogolt szüleihez, majd újra Pest, Selmec és ismét Dunavecse. Ozorán beállt a vándorszínészek közé. 1841 októberében visszatért Pápára, hogy tanuljon. Itt barátkozott össze Jókai Mórral. 1842 júliusáig tanult itt. Május 22-én az Atheneum című folyóiratban megjelent az első nyomtatott verse, A borozó. Augusztusban egy hetet Jókaiéknál töltött, majd Mezőberényben Orlayéknál vendégeskedett. Néha hazalátogatott a szüleihez Dunavecsére. Október végén pénztelensége miatt abbahagyta tanulmányait. Később viszont sok ismeretséget szerzett, „sokat, s az erős gondolat olvasztó tüzével olvasott”. Latinul, németül, franciául és angolul tudott, Shakespeare-t is fordított. 1842 novemberétől 1843 elejéig ismét színészkedett Székesfehérváron, majd áprilisig Kecskeméten. Ezt otthagyván Pozsonyba ment, s itt az Országgyűlési Tudósításokat másolta. Itt született a Távolból című költeménye. Innen szinte menekült Pestre. 1843 nyarán-Pesten és Gödöllőn – két angol regényt fordított le, s ennek tiszteletdíjából élt. A fővárosi értelmiségi ifjúsággal kapcsolatba került, főleg naponta a Pilvaxban.

1843 őszén Debrecenben ismét színésznek állt. A telet éhesen, fázva húzta ki egy szegény özvegyasszonynál. Ekkor írta össze nyolcvan legjobb versét. 1844 februárjában Pestre indult, hogy találkozzon Vörösmartyval. Az ő ajánlatára a Nemzeti kör vállalta a kötet kiadását.

Vörösmarty és Bajza József támogatásával Vahot Imre segédszerkesztőnek felvette az 1844 július első napján induló Pesti Divatlaphoz. Ez a kor egyik legnépszerűbb folyóirat típusa volt.  Mielőtt elfogadta volt az állást, két hónapot otthon, Dunavecsén töltött. 1844-ben jelent meg komikus eposza, A helység kalapácsa, majd 1844 novemberében napvilágot látott első verseskötete, a Versek 1842-1844. 1845 március 6-án megjelent a János vitéz című elbeszélő költeménye. Megismerkedett Pesten Vahot Imre testvérének sógornőjével, a 15 esztendős Csapó Etelkével. A meg nem valósult szerelemvágy és a gyász költeményeit egy versciklusba gyűjtötte össze (Cipruslombok Etelke sírjáról), amely 1845 márciusában jelent meg.

1845 március végén kilépett a Pesti Divat szerkesztőségéből, április elsején elindult felvidéki körútjára. Mindenütt lelkesen fogadták és üdvözölték. Erről az utazásról szól az Úti leírások című útirajza is. Még azon a nyáron ki is adták. Volt még egy sikertelen szerelme: a gödöllői Mednyánszky Berta. Petőfi szeptemberben megkérte a kezét, de a lány apja hallani sem akart a házasságról. A hozzá szóló költeményeket 1845 októberében a Szerelem gyöngyei című versciklusában adta ki.

1845 november 10-én megjelent a Versek II. is. Keserű, kétségbeesett hangulatú ember lett. Ezek hű tükre a 66 epigramma, amit Szalkszentmártonban írt, és 1846 áprilisában adták ki Felhők címmel. 1846 elején született a Tigris és hiéna című dráma, később a regényén, A hóhér kötelén dolgozott. 1846-ban megismerte, majd később feleségül vette Szendrey Júliát.

Az 1848 március 15-ei események vezető hőse lett. Királyellenes verseket írt, támadta a kormány politikáját, s elveszítette korábbi népszerűségét. 1849-ben Bem seregében szolgált. 1848-ban Petőfi és családja Aradon át Erdélybe készülődött, 1849 július 31-én tűnt el Petőfi a segesvári csatában.

Költészete: Legfőbb esztétikai elve az egyszerűség. Legjellegzetesebb költeményei:

– népies helyzetdalok, ezekben beleéli magár egy-egy sajátos emberalakba (A borozó)

– életképek, egy-egy kiragadott életdarabot jelenít meg (Megy a juhász a szamáron)

– új témakört jelentett költészetében a családi lírája; legszemélyesebb, legbensőségesebb családi kapcsolatairól beszél (Egy estém otthon)

Egy estém otthon

Tulajdonképpen leíró vers, de a leírás tárgyiasságát itt a leírás szubjektivitása egészen lírai atmoszférába helyezi. A költemény alanyiasságát nem csonkítja a leíró jelleg; a költő elbeszél, egy élményét mondja el, apja és anyja képeit varázsolja elénk, de úgy, hogy bennük és általuk önmagát is kifejezze. A költemény egészének bensőséges és közvetlen líraiassága, intim, családias hangulata sajátos egységbe olvasztja a személyeset és a tárgyiasat, a leírást és a vallomást-a költői egyéniség, a felszabaduló személyesség hőfokán.

A versforma tökéletes közvetítője a tartalomnak: a jambikus lejtés zavartalanul érvényesül a magyar előbeszéd tagolásához igazodó sorokban, illetve az előadásnak szinte prózai egyszerűségét nem keresztezi a jambikus metrum.

Sors, nyiss nekem tért..

Ezzel, és még néhány más verssel új hang csendül fel Petőfi lantján: a tettvágy, az alkotó életszeretet, a forradalmi szenvedély hangja.

Egy gondolat bánt engemet…

A lassú, értéktelen halált elutasítja. Az első két versszak a tett utáni vágyról szól, a halál, a „megfeszíttetés” csak a 3. versszak végén bukkan elő. Az utolsó két szakasz ennél torpan meg.


Petőfi Sándor

  1. Életútja
    1. Származása
      1. Kiskőrös, Hrúz Mária + Petrovics István
      2. Kiskunfélegyháza – “2. szülőhely”, anyagi jólét
      3. 1838 Aszód első fennmaradt verse – tanévzáró beszéd
      4. 1838 apja tönkremegy ? nyomor, szenvedés
      5. színésznek majd katonának állt
      6. begyalogolja az országot, 1841-ben és 42-43-ban vándorszínész
      7. 1844 Vörösmarty pártfogolja, segédszerkesztő a Pesti Divatlapnál, megjelenik A helység kalapácsa és az első kötete, belefog a János vitézbe
      8. 1845 megismerkedik Csapó Etelkéval, de hamar meghal ? Cipruslombok Etelke sírjára
      9. Mednyánszky Berta, nem adják hozzá ? Szerelem gyöngyei
      10. 1846 Szendrey Júlia ? 1847 oo
      11. 1847 barátság Arannyal