Antigoné olvasónapló (Szophoklész, Kr.e. 442)

Théba királya, Laiosz feleségével sokáig nem akart gyereket, mert azt a jóslatot kapták, hogy a születendő gyermek meg fogja ölni az apját, és anyját fogja feleségül venni. Azonban mégis gyermekük születik, akit halálra ítélnek és megbíznak egy szolgát, hogy tegye ki a csecsemőt egy hegyre. A szolga ellenben Korinthoszba viszi a gyereket Polübosz királyhoz, aki saját gyermekeként neveli fel Oidipuszt. Oidipusz fiatal korában ugyanazt a jóslatot kapja, ezért elhagyja Korinthoszt és a szüleinek vélt királyi trónt. Thébába indul, de az úton egy félreértés miatt megöli valódi apját (a thébai királyt). Amikor a városba ér, megtudja, hogy a várost Szphinx tartja rettegésben. Oidipusz megfejti a Szphinx találós kérdését, és így feleségül kapja az özvegy királynét, vagyis saját anyját. A házasságból két fia és két lánya születik (Polüneikész és Eteoklész, valamint Iphigénia és Antigoné) Egyszer, mikor járvány pusztít a városban, Oidipusz azt a jóslatot kapja, hogy a járvány addig fog tartani, amíg Laiosz gyilkosát meg nem találják. Miután kiderül az igazság, Iokaszbé öngyilkos lesz, Oisipusz pedig megvakítja önmagát, fiait pedig megátkozza, testvérháborút jósolva. Oidipusz hűséges leánya, Antigoné kíséretében bujdokolni fog. Oidipusz fiai, miután ők örökölték a királyságot, felváltva uralkodnak, de amikor Eteoklész megszegi az egyezséget, háború tör ki köztük. Polüneikész hazaáruló módon apósa, az argoszi király segítségével támad a saját hazájára. A háborúban a két testvér megöli egymást és nagybátyjuk, Kreon lesz a király. Az Antigoné című dráma a történetnek ezen a pontján kezdődik.

A dráma alapkonfliktusát Antigoné és Iszméné párbeszédéből ismerjük meg. Kiderül, hogy Kreon, a király parancsot adott, hogy Polüneikész, a hazaáruló fiú holttestét temetetlenül kell hagyni. A holttest eltemetése a görögök származása szent dolog, hisz csak az kerülhet a mennyországba, akit eltemettek. Antigoné elmondja Iszménének, hogy arra készül, hogy szembefordul a király parancsával és eltemeti fivérét. Iszméné figyelmezteti, hogy a királlyal senki sem szállhat szembe, Antigoné viszont azt válaszolja, hogy az istenek akarata fontosabb a király akaratánál.

A megjelent magatartásformák:

Antigoné: eltökélt, szándékában megingathatatlan, az istenek akaratában feltétel nélkül hisz, bátor, ellentmondást nem tűrő, képtelen a kompromisszumra, a megalkuvásra.

Iszméné: viselkedése leginkább áll közel az átlagember magatartásához, ő képtelen a cselekvésre, nem tud és nem is akar változtatni a világ, a férfiak által diktált szabályok rendjén, számára az élet fontosabb, mint a jó ügy érdekében vállalt halál.

Kreon: feltétel nélkül hisz a parancs, a fegyelem erejében, érzéketlen az emberi kapcsolatok iránt, mindenütt hátsó szándékot sejt, állandóan attól fél, hogy valaki a rend ellen lázad, gőgös, nem hisz abban, hogy fölötte is áll egy hatalom, melynek saját hatalmát is köszönheti, amikor pedig erre –késve- rájön, már túl késő, bukása elkerülhetetlen.

Haimón: vívódik apja és szerelme között két egyaránt erős emberhez fűzi érzelmi kötelék őt. Rájön azonban, hogy Antigoné cselekszik helyesen, ezért megpróbálja meggyőzni apját, de nem jár sikerrel. A lelkében dúló hatalmas szenvedély akkor válik nyilvánvalóvá, mikor karddal támad apjára.

A vének kara: nem vesznek részt aktívan a cselekményben. Végig Kreon szemszögéből vizsgálják az eseményeket, őt támogatják, erkölcsi elvek alapján.

Antigoné végig a darab folyamán hősként viselkedik. Amit teszt, olyan elveknek engedelmeskedve teszi, melyek a görög társadalomban megkérdőjelezhetetlenek voltak; az istenek feltétlen tisztelete mindennél előbbre való volt. Antigoné feltétlen hite annál is inkább tisztelni való, hogy mint az a mondakörből kiderül, családját már régóta sújtják isteni átkok  Antigoné elfogadta ezt, soha nem kérdőjelezte meg az istenek parancsainak helyességét, vagy jogosságát. Ez az egyetlen erő, hatalom, amiben hisz, ez tölti el egész lényét, képtelen feladni ezt, vagy akár engedni ebből. Különbözik mindenkitől, aki a környezetében él, eltökéltségével, kérlelhetetlenségével megijeszti az embereket, így magányossá válik.

A kar nem vesz részt aktívan a cselekményben. Szerepük, hogy tanácsaikkal támogassák a királyt. Végig Kreon oldalán állnak, nyíltan nem byrálják a király tetteit. A kar számára elképzelhetetlennek tűnik, hogy az istenek Antigonét támogassák, még akkor sem ismerik ezt el, amik már nem kell félniük Kreon haragjától.


A görög dráma sajátosságai az Antigoné alapján

Történelmi, politikai háttér: A Perzsa Birodalom az ie. VI. században leigázta Elő-Ázsiát és megindult Hellász ellen. Az idegen hódítók megállításának feladatát Athén és Spárta vállalta magára. Ie. 490-ben Miltiádész vezetésével győzelmet arattak Dareiosz perzsa uralkodó seregei felett, de tíz év múlva az új király, Xerxész újabb hadjáratot indított. Thermopülainál Leónidász parancsnoksága mellett a spártai vitézek maroknyi csapata életét áldozta a hazáért. (ie. 480). Athén is elesett. Majd ugyanebben az évben Szalamisz szigeténél szétverték a perzsák hajóhadát. Athén Periklész idején érte el fejlődésének csúcspontját: a Földközi-tenger leghatalmasabb és leggazdagabb államává tette. Kibontakozott a demokrácia, Athén újjáépült és a szellemi élet központja lett.

A műfaj kialakulása: Míg az Archaikus-korban a homéroszi eposzok, a klasszikus-korban a líra, addig az ie. V. században a dráma lett a görög irodalom vezető műneme. A dráma kialakulása vallásos szertartásokhoz, elsősorban Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódik. A szőlőművelés, a bor és a mámor istenének egy évben több ünnepe is volt. A városokban – január végén – ötven ifjúból álló kórus az isten oltára előtt kardalokat, dithüramboszokat adott elő, s ezekben Dionüszosz mitikus sorsát, tetteit, szenvedéseit, halálát és újjászületését énekelték meg. Az első lépés a “dráma” felé valószínűleg az volt, hogy a Dionüszoszt megszemélyesítő karvezető kivált a kórusból, az isten oltárához lépve egy-egy részletet elmondott életéből, s erre a kar hódoló énekkel válaszolt. Később a dráma tárgya is változott: Dionüszosz helyét a trójai, a mükénei és a thébai mondakör hősei foglalták el.

A 90 esztendőt megélt Szophoklész munkásságában érte el a görög tragédiaköltészet a tetőpontját. Ő léptetett fel először három színészt, ő vezette be a díszletezést, s a kórus tagjainak számát 12-ről 15-re emelte. Több mint 120 darabot írt, hét tragédiája közül 3-3 a trójai és a thébai mondakörből meríti témáját, egy pedig Héraklészról szól. Antigoné című tragédiája a thébai mondakörhöz tartozik. A korabeli néző ismerte a mítoszt, a mai olvasónak viszont, hogy megértse a tragédiát, az előzményekre való célzásokat, mindenekelőtt a Labdakidák végzet sújtotta családjának szomorú történetével kell megismerkednie.

A thébai mondakör: Laiosz, Labdakosz fia, Thébai királya feleségével, Iokasztéval hosszú ideig önmegtartóztató módon élt, mert az a borzalmas jóslat nehezedett a királyi párra, hogy Laiosz születendő fia meg fogja ölni apját és anyját veszi el feleségül. Egyszer (bormámorban) mégis gyereket nemzett, fia bokáját átszúrta (Oidipusz – dagadt lábú) és kitette a Kithairón hegyére. De a megbízott szolga megsajnálta és elvitte Korinthoszba, Polübosz királyhoz, aki saját fiaként felnevelte. Fiatalkorában egy lakomán valaki “cserélt gyermeknek), fattyúnak nevezte. Elment Delphoiba és ua.-t a jóslatot kapta, mint apja. Ezért nem tért vissza Korinthoszba, mert Polüboszt és feleségét hitte szüleinek. Thébai felé idegenekkel veszekedésbe keveredett és megölte igazi apját. Thébait ekkor a Szphinx tartotta rettegésben – találós kérdés (4,2,3 láb) – Oidipusz megoldja – Szphinx öngyilkos – Oidipusz elnyeri az özvegy (anyjának) kezét – teljesül a jóslat. Négy gyereke született (Polüneikész, Eteoklész – fiúk, Antigoné, Iszméné – lányok). Dögvész tör ki, a jóslat szerint addig tart, míg Laiosz gyilkosa nem bűnhődik – nyomozás – Oidipusz rájön mindenre – megvakítja magát, Iokaszté öngyilkos lesz – Oidipusz Kolónoszban éli le maradék életét. Fiúk felváltva uralkodnak – Eteoklész száműzi testvérét – veszekedés – Polüneikész argoszi sereggel tér vissza – a két testvér megöli egymást (thébai győzelem). A trón Iokaszté testvérére Kreónra száll.

Az antik dráma jellegzetes vonásai: Az események színhelye egyetlen tér, amit látni lehet. Az egyre feszültebbé váló konfliktus szenvedélyes viták, szócsaták formájában valósul meg. A valóságos tettek, a tettleges összeütközések máshol, a színpadon kívül zajlanak le. Ezekről az őr, illetve a hírnökök elbeszéléseiből értesülünk. A tragédia időtartama csupán néhány óra. A kórus (kar), mely énekel (kardal), esetleg tánccal kísérte és magyarázta a cselekményt, elválaszthatatlan a görög drámától. Fontos szerepe volt a kórusban a tragédiák (drámai művek) szerkezeti tagolásában: a mai jelenetnek, felvonásoknak megfelelő részeket választotta el egymástól. Az Antigonéban az egyes kardalok nemcsak elválasztják, hanem össze is kapcsolják az egymás után következő párbeszédes jeleneteket (pld. 1. jelenet – ujjongás a győzelem miatt, új király megjelenése). Észrevehető különbség van a dialógusok és a kardalok verselése, nyelve stílusa között. A dialógusok hatos jambikus sorokból állnak, s a harmadik lábban (a görög eredetiben) legtöbbször sormetszet található.

Az Antigoné szerkezete: Szophoklész nagy művésze a tragédia szerkezeti felépítésének: már az elején érezteti az összeütközés bekövetkeztét. Művészi tudatossága főleg a jellemek megalkotásában tűnik ki. Szerkezet:

Prologosz: 1-99. sor; expozíció; Antigoné, Iszméné

Parodosz: 100-161. sor; a kórus diadalmi éneke, a győzelem üdvözlése

1. epeiszodion: 162-331. sor; bonyodalom kezdete; Kreón, az őr

1. sztaszimon: 332-375. sor; “Sok van mi csodálatos…”- a kórus az ember titokzatos-félelmes-csodálatos hatalmáról énekel

2. epeiszodion: 376-581. sor; a drámai harc fokozódása; Kreón, az őr, Antigoné, Iszméné

2. sztaszimon: 582-625. sor; az emberi sors törékenysége, bizonytalansága a karének témája

3. epeiszodion: 626-780. sor; késleltető mozzanat; Kreón, Haimón

3. sztaszimon: 781-800. sor; a szerelem mindent legyőző hatalmáról szól az ének

4. epeiszodion: 801-943. sor; a drámai feszültség fokozódása, ennek az epeiszodionnak nagy részét a kommosz teszi ki: a kar és Antigoné közös panaszdala

4. sztaszimon: 944-987. sor: a kar Antigoné sorsától meghatva más hősök és hősnők hasonló szenvedéseiről emlékezik meg.

5. epeiszodion: 988-1114. sor; drámai feszültség tetőpontja (krízis); Kreón, Teiresziász, karvezető

5. sztaszimon: 1115-1154. sor; a kórus bizakodva Thébai védőistenéhez, Bakhoszhoz (Dionüszosz) fordul segítségért

Exodosz: 1155-1347. sor; végkifejlet, katasztrófa; első-, második hírnök, karvezető, Eurüdiké, Kreón (Kommosz 1261-1347. sor – Kreón és a karvezető panaszdala)

Exodikon: 1348-1353. sor; “Bölcs belátás többet ér…”

A drámai harc és a jellemek: Szophoklész Antigonéja az európai dráma egy sajátos típusát képviseli. Ez a tragédia egyetlen konfliktus köré épül: két, egymás ellen feszülő akarat összeütközését ábrázolja. A főszereplő rendszerint olyan erkölcsi elveket képvisel, amelyeknek igazságát az adott korban mindenki elismeri. Drámai szituáció, drámai harc. A főszereplő, sorsától függetlenül, általában eléri, amit akar: az ellenfél által létrehozott szituáció megszűnik, s ezután helyreáll az erkölcsi világrend. A drámai cselekmény arra kényszeríti a nézőt, hogy válasszon a színpadon felkínált magatartásformák közül. Az író szinte sugalmazza a helyes döntést a jellemek milyensége által, de állásfoglalása nem mindig egyértelmű és nem menti fel a nézőt a döntés felelőssége alól.

Antigoné és Iszméné: a prologoszban találkozunk velük. Drámai szituáció megjelenése. Isteni (halottat el kell temetni) és emberi törvény (Polüneikész hazaáruló, nem szabad eltemetni) szembenállása. Antigoné és Iszméné döntésének különbözősége. A mű során feltűnő őr is elismeri az isteni törvényt, de még Iszménénél is jobban félti az életét. Antigoné habozás nélkül dönt, s öntudatosan megy “szép halála” felé. De van benne valami emberen túli erő, emberfeletti szenvedély is, mely megborzongatja a nézőt.

Kreón jellemzése, szembeállítása Antigonéval, “Sok van mi csodálatos”, Haimón jellemzése (párhuzam Antigonéval, Kreónnal), Teiresziász és Kreón, Végkifejlet (már késő), Antigoné tragikuma, Kreón bukása.


A homéroszi eposzok embereszménye, értékrendje és szerkezete, magatartások és értékrendek ütközése a görög tragédiában

Az ókori görög irodalom

Az ókori görög kultúra kialakulása jelentette az európai kultúra kezdetét is. Az egyetemes európai kultúra mint múltjára tekint vissza az görög irodalomra, színházmüvészetre, építészetre és szobrászatra, s az ezekbõl áradó világ- és emberszemléletre. Világszemléletük legnagyobb újdonsága az ember felfedezése”: az a felismerés, hogy minden élõlény között a leghatalmasabb az ember, õlett minden dolgok legfobb mércéje és végsõ célja. Ebbõl az emberközpontúságból következik, hogy isteneiket is emberi formában ábrázolták. Az európai irodalom kezdetét két hatalmas elbeszélo költemény jelzi, az liász és az Odüsszeia. Az ókori hagyomány mindkét eposz költõjének Homéroszt tartotta. Mindkét eposz történetének elozményei visszanyúlnak azokhoz a mondákhoz, melyek a trójai háborúval kapcsolatosak, s amelyekbol aztán kialakult az ún. trójai mondakör. (az alma története)

A Homéroszi eposzok:

-Az ókori hagyomány az Iliász és az Odüsszeia szerzõjének Homéroszt tekinti.
-Keletkezésük kb. i.e.8.sz.
-Műfaji elozményei az un. genealógiai énekek lehettek.
-Nyelvezetük a köznapi életben nem használt műnyelv.
-Ujszerű versforma.
-Valószínűleg az Odüsszeusz egy emberöltovel késobb keletkezett.
-Mindkét eposz története a trójai mondakörhöz tartozik.

Iliász
– A trójai háború után i. e. a 8. században alkotta meg költoje a szóbeliileg hagyományozott mondaanyag felhasználásával.
– A történeti mag az a hódító hadjárat, amelyet a görög városállamok Kisázsia partvidékéért indítottak, Trója (Ilion) városának elfoglalásáért.
– Homérosz a trójai mondakör bonyolult eseménysorozatából tudatos költoi leleménnyel csupán egyetlen történetet emel ki, felvillantja az elozményeket, és sejteti a jövendot is.
– A hosköltemény a trójai háború utolsó 52 napjáról szól: Akhilleusz haragjának okáról, következményeirol és feloldódásáról.
– Szerkezete:
– in medias res
-Felvillantja az eseményeket és sejteti a jövendot is.
-Homérosz az eposzirás múzsájához ,Kallignéhoz intéz fohászt,segélykérést(invokácio), majd tömören megjelöli költeményének témáját(propoziocio).
-a rövid bevezetés(expozicio) összekapcsolja az emberi világot az istenekkel :Akhileus haragját, mint az események közvetlen okát és Zeus akaratát mint az események legfontosabb irányítóját.
– Az eposz egyenes vonalú kronologikus sorrendben adja elo a történetet.
-Homéros felhasznál néhány anakronisztikus epizódot is.
-Az Iliász embereszménye:
-Akhileusz.
-A sors látásának és vállalásának tudatossága,vitézi ereje,halálmegveto
bátorsága emeli minden trójai és görög hos fölé.
-A hosi halállal megszerzendo hírnevet ,a dicsoség emberi ideálját választotta a hosszú,békés de dicstelen élet helyett.
-A katonai erényekbe ,a harci dicsoségben megtestesülo emberi nagyság a Homérosz-kori nemesség ideálja volt,s ennek megtestesítoje volt Akhileusz.
-Ö az eposz egyetlen fejlodo jellemű hose,képes a megtisztulásra.

Odüsszeia

-Odüsszeuszt egy nimfa szerelme és Poszeidon haragja tartja távol Ithakától.
-Az ö 10 éves hányattatásairól szól az eposz.
-in medias res
-40 napot ír le de az eposz ido illetve térbeli kiterjedése sokkal nagyobb.
-24 énekre tagolódik.
-Az eposz cselekménye egyszerre két szálon ,két szintéren indul meg.
-Az új embereszmény:
-Az Odüsszeia világképe és embereszménye eltér az Iliászétól. Világkép:A világról,az életrol,
-A hírnévvel szerzett dicsoség helyébe az élet lép. a társadalmi jelenségekrol
-Uj történelmi korszak-társadalmi változások-az eszmény megváltozása vallott nézetek összessége.
-Odüsszeusz:kiváló harcos,legfobb erénye az okosság,az igazságosság,a minden tudatos megismerésének szomjúsága,a kompromisszumokra való képesség,a tapasztalat szülte óvatosság, a cselekedetek következményeinek latolgatása.
-Az Odüsszeusz embereszménye tehát nem a bátor ember hanem a sokat tapasztalt , bölcs, leleményes, politikus ember.

A görög tragédia

-A dráma egyik műfaja a tragédia.
-Uralkodó esztétikai minosége a tragikum olyan értékszerkezet, melyben hirtelen nagy értékveszteség értékpusztulás következik be.
– a tragikus hos többnyire pozitív erkölcsi értékekkel rendelkezik és az ellenségeivel folytatott harcban bukik el, bukása felemelõ.
– A legtöbb irodalomtörténész szerint a görög tragédia Szophoklész művészetében érte el a legmagasabb csúcsot
– A drámák szerkezeti felépítésében, a jellemek megformálásában kiemelkedoen nagyot alkotott.
– Szophoklész 120 tragédiát írt.Antigoné című tragédiája a thébai mondakörhöz kapcsolódik.

Szophoklész: Antigoné.

-A thébai mondakörhöz kapcsolódik.
-k.b. i.e.440
-A tragédiák egyetlen konfliktus köré épül.A fõszereplõ olyan erkölcsi elveket képvisel amelyeknek az adott korban mindenki elismer.
-A prologosz alkotja az expoziciot ,itt ismerjük meg az elõzményeket.,itt jelenik meg a drámai szituáció.
-A drámában Antigoné az egyetlen aki az emberség és a lelkiismeret parancsát többre tartja életénél.
-Antigoné tragikus hõs.Bukása ellentétes érzelmeket kelt.
-Kreont nem az Istenek sújtják le hanem a saját bűnei roppantják össze.
-Antigoné bebizonyította:létezik még erkölcs és erõ.
– Az Antigoné szereplõi mind valamilyen eszmék vagy magatartást képviselnek: Antigoné az õsi törvényt, a testvéri szeretet; Kreón a zsarnokságok; Iszméné az engedelmességet, a belenyugvást. A szereplok egyéni jellemvonásait, kedvteléseit nem ismerjük, a hosök mindvégig tragikus pózban állnak elottünk.
– Antigoné hõsi példája arra tanít ,hogy nem szabad elkövetni embertelenséget még parancsra sem.

Szophoklész:Odipusz király

-k.b. i.e. 420.
-A thébai mondakör.
-Az írói világszemléletet a Peloponnészoszi háború leírásából ismerhetjük meg.
-A cselekmény a drámai szituációból bomlik ki.
-Sajátos feszültséget ad ,hogy a nyomozó és a bűnös ugyanaz a személy.
-Odipusz olyan jellem aki nem képes élni az adott szituációban.
-Megalkuvásra önámításra képtelen.
-Az igazság felderítése nemcsak a saját származásának titkaira irányult hanem uralkodói kötelessége is volt.
-A tragikus hõs átlagon felüli,de nem tökéletes,nem hibátlan,ezért érezzük hozzánk közelállónak,emberinek.
-Csak igy válhat ki belõlünk szánalmat és részvétet.


A görög epika: Iliász és Odüsszeia – a két mű összehasonlítása

Az antik kor

Az ókori görög és római társadalom kultúráját, szellemiségét, emberfelfogását és az ebből eredő hagyományt nevezzük antikvitásnak.

Az antik művészet jellemzői:

– harmóniára való törekvés

– a szabadság és mérték összhangján alapuló esztétikai szemlélet

– az egyén megvalósítási szándéka

Az i.e. VIII-V. századig beszélünk antikvitásról. Görögországban az V. század a virágkora (Periklészi kor), ami egybeesik az athéni demokrácia virágkorával is.

A görög költők verseiben ott a bravúros formakészség: a vers zenéje (hiszen többnyire lantkísérettel énekelve adták elő: innen a líra kifejezés) ritmusa, képgazdagsága. Érzelmileg közvetlenül kifejezett bánat, öröm, félelem, nosztalgia, szenvedés. Mindezeken túl a hétköznapok megannyi személyes és közösségi szituációjának, tevékenységének és érzelmeinek megörökítése és költőivé nemesítése. A természet szépségeinek ábrázolása nemcsak a görögök szépérzékét tanúsítja, hanem azt, hogy sikerült a természet fölé emelkedniük.

A szellemi életet is azok irányították, akik a politikát – az arisztokrácia tagjai. Egymással versengtek a nagy görög és római költők. Közös sajátossága e kor valamennyi jeles tehetségének az a különleges tudásszomj, amely Cicero tökéletességigénye alapján vált embereszménnyé. (Szép test is!) Az i.e. VIII. sz. az epika kora.

A homéroszi világ

A homéroszi eposzvilág a trójai mondakort dolgozta fel, mely rendkívül szerteágazó, sok részmondából áll össze. A mű leírásakor az írónak nem az volt a lényeges, hogy hogyan írja le az eseményeket. Mindkét mű hexameterben van írva, valószínűleg azért, hogy sokkal könnyebben lehessen előadni énekes alkotásként. Fontos, hogy tér és időábrázolásuk nem megegyező. Innen van az az elképzelés, miszerint a két eposzt nem ugyanaz a személy – Homérosz – írta, bár a közhiedelem úgy tartja, hogy az Iliász és az Odüsszeia is az ő alkotása. Az irodalomtudomány mai felfogása szerint a két eposz keletkezese között egy emberöltőnyi idő van (kb. 50 év). Valószínű, hogy az Odüsszeia írója ismerte az Iliászt, és – akar Homérosz volt az író, akar nem – mindenkeppen túl akarta szárnyalni.

A két eposznak nagyon sok azonossága és különbsége van:

Mindeket alkotás műfaja eposz, és a trójai mondakört dolgozzák fel: A bilincseitől szabadult Prométheusz Thetis istennőnek azt a jóslatot adta, hogy akárkinek a felesége lesz, a fia dicsőbb lesz az apjánál. Zeusz ebben az időben készült elvenni Thetis, de a jóslat ismeretében egy földi halandóhoz adta nőül. A lakodalomra mindenkit meghívtak, csak Erist, a viszály istennőjét nem. Ezért egy aranyalmát dobott az ünneplők közé „A legszebbnek!” felirattal. Az almáért Palasz Athéné, Héra és Aphrodité versengett. Parist, a trójai királyfit kérték fel vitájuk eldöntésére. ő Aphroditének adta az almát, mert ő a világ legszebb asszonyát ígérte neki. A hölgy, Szép Heléna azonban Menelaosz felesége volt. Paris megszöktette Spártából és Trójába vitte. A görögök nemzetük sérelmének tartották az asszonyrablást, ezért egyesített sereggel vonultak ostromolni Tróját. Az Iliász a háború kilencedik évében csatlakozik a történethez, az Odüsszeia pedig ott kezdődik, ahol az Iliász befejeződik.

Az eposzokra szintén jellemzőek a hatalmas méretek: monumentális alkotások. Az akkori időben újszerűnek számító verselési formán, hexameterben íródtak. Az eposzokban megjelennek a Homérosz után általánossá vált eposzi kellékek. Ezek alapján mindegyik eposz invokációval, segélykéréssel kezdődik, amely valamelyik múzsához szól („Férfiakról szólj nékem, Múzsa”). Ezután a propozíció, a témamegjelölés következik – Akhilleusz vészes haragja. A történetek nem a mindenség kezdetétől kezdődnek, hanem a dolgok közepébe vágnak (in medias res). A cselekmény megindítása után seregszemle (enumeráció) következik, amely bemutatja a hősöket, családjukat és persze a szembenálló csapatokat. Az eposzokban találhatunk még csodás elemeket, melyek az isteni beavatkozások következményei. Hatalmas terjedelmű hasonlatokat tartalmaznak (Pl.: Andromakhé búcsúzása Hektortól), amelyeknek tulajdonképpen semmi közük nincs a végkifejletre, de így cselekvése alapján többet tudhatunk meg a szereplőről. Megjelenik az ókori Görögország emberközpontú világa, megmutatja az akkori férfi, női emberideálokat, azok külső és belső tulajdonságait. Megtalálhatjuk – az Iliászban Akhilleusz pajzsa készítése közben, az Odüsszeiában az egész művön keresztül a korabeli élet enciklopédiáját. Kisebb-nagyobb mértékben szerepet kapnak bennük az istenek is. A két eposzban még közös, hogy hősei vérengzései ellenére megbékéléssel zárulnak (tessario).

Mint az elején említettem, különböznek az ábrázolási módok. Az Iliászban az események kronologikusak, időrendi sorrendben vannak, és Trója körül játszódnak, viszont az Odüsszeiában párhuzamosan futnak a történet szálai a Földközi-tengeren és partvidékén. Ezt az eposzok keletkezésének kb. 50 évnyi eltolódása okozza.

Mindkét műben fontos szerepet játszanak a főhősök, az emberideálok. Más korszak természetesen más embert állít fel követendő példának. Az Iliász főhőse, Akhilleusz isteni származású, hatalmas erejű, nagy bátorságú ember. Jellemző, hogy a békés, hosszú de névtelen élet helyett a hősi halállal megszerezendő dicső hírnevet választja. A másik kiemelkedő alak Hektor. ő is vitéz, nagy erejű férfi, és ő is nagyobbra tarja a hírnevet, mint az életét, családját. Ezeket az embereket a dicsőség és a harcolni vágyás hajtja. Kegyetlen, vad dühükben belefeledkeznek mindenbe. Ezzel szemben az Odüsszeiában Odüsszeuszt a kíváncsiság, a mindent tudni akarás hajtja. Katonai vitézsége mellett kitűnő mesterember (pl.: tutajt ácsol), az ész embere.

A nőideálok nagyjából megegyeznek. Mindkét műben több nő által megtestesítet ideál létezik. Az Iliászban Andromakhé (Hektor felesége) és Briszéisz (Akhilleusz rabszolganője), az Odüsszeiában Kalüpszo és Pénelopé. ők együtt valósítják meg az ókori nők ideálját (férfi szemszögből): szépek, hűségesek, alázatosak, családszeretők.

Az istenek szerepe az Iliászban rendkívül nagy. ők döntenek el mindent, az ember kezükben csak játékszer, tőlük függ sorsa (Pl.: A két sereg harcát megelőzően egy párviadalban Menelaosz majdnem legyőzi Parist, de Aphrodité megmenti a trójai királyfit). Az Odüsszeiában azonban csak korlátozott szerepük van, az ember már saját maga irányítja a sorsát.

Mindkét műben szerepet kap a hétköznapi élet. Az Iliászból kiderül, hogy a görög nemességet egyáltalán nem érdekli a jövő, a múltjukból élnek, csatákat beszélnek el, az elfogott katonákból lett rabszolgák szolgálják ki őket, miközben azon vitatkoznak, hogy kinek az őse volt nagyobb hős. Itt is fontos szerepet kap a hitvilág, ami a vallás uralkodó szerepére utal. A mesterségek közül az író a kovácsmesterséget emeli ki a könyv, de ezt is isteni foglalkozásként. A hétköznapi munkákat Akhilleusz pajzsáról ismerhetjük meg (Pl.: paraszti munkák, pásztorkodás). Az Odüsszeia jobban koncentrál a hétköznapi életre. Az emberek már nem csak nyers testi erejüket használják, hanem az eszüket is. Előre megterveznek dolgokat, gondolkodásmódjuk fejlettebb, mint az Iliászban.

Az Iliász egy fenséges-tragikus eposz. Legnagyobb részben csata és harcjeleneteket beszél el. Ezért mondhatjuk, hogy az Iliász földhözragadt mű. Mivel a harcokban valamelyik félnek meg kell halnia, tragikus lesz az esemény (Pl.: Hektor halála), fenséges pedig, ha egy embertől emberfeletti teljesítményt láthatunk (Pl.: Akhilleusz gyilkos tombolása). Az Odüsszeiára jobban illik az „utaztató-kalandregény” jelző. A hős szinte minden pillanatát a tengeren tölti, s a veszélyes utazás többnyire ismeretlen célját csupán a szeszélyes szél Választja meg.

Mindkét eposz megbékéléssel végződik. Az Iliászban Akhilleusz (személyes okokból) édesapjára gondol a fia holttestéért könyörgő Priamosz láttán, érzelmei miatt hagy föl a további bosszúval. Az Odüsszeiában Odüsszeusz pedig vak dühe helyett józan eszére hallgat, emberségi okok tartják vissza. Igaz, hogy ő nagyobb vérengzést rendezett a kérők között, mint Akhilleusz a trójaiaknál, de Hektor vétke eltörpül Antinoosz és társai vétke mellett.

Az Iliász és az Odüsszeia kétségkívül az ókori görög irodalom két legfényesebben tündöklő gyöngyszeme. Segítségükkel könnyebben megérthetjük a múlt nagy alakjait, tetteik és cselekedeteik miértjét. A két mű közötti sok hasonlóság és ellentét az ókor lassú változását mutatják be nekünk, melyekből megérthetünk bizonyos örök értékű igazságokat, amelyeket nem tud megváltoztatni sem isten, sem ember.

Homéroszi kérdések:

– élt-e Homérosz

– egy szerző írta-e az Odüsszeiát és az Iliászt

– ha külön nézzük a két művet, van-e egybeesés

Válaszok:

– igen, i.e. II. században élt Homérosz nevű vak vándor énekes.

– nem, mert a felfogások, alapelvek, korszakok értékrendje különböző

–          igen, a stílusjegyek és a szerkesztés alapján

Homérosz és az eposz

A hagyomány Homérosznak tulajdonítja a két nagy ógörög eposzt, az Íliászt és az Odüsszeiát. A két eposz kultúrtörténeti sajátosságaiból megállapítható, hogy kb. száz év van a két mű között.

A rhapszodoszok hősdalai a hírnév fenntartását célozták, egyben viselkedési normát is mutattak, társadalmi értékrend erősítése,

Az eposz kötött formájú nagyepikai mű, amely egy kivételes képességű, természetfeletti erőktől támogatott hősnek egy egész nép életében döntő fontosságú tettét beszéli el.

Az eposzi kellékek:

– nagy terjedelmű, elbeszélő költemény,

– énekekből áll,

– invokáció: a Múzsa segítségül hívása,

– anticipáció: a főhős sorsának előre jelzése,

– propozíció: a téma megjelölése,

in medias res kezdés,

– expozíció,

– enumeráció: seregszemle,

– csodás elemek, isteni beavatkozás, deus ex machina,

– állandó jelzők és ismétlések,

– epikus hasonlatok,

– kiemelkedő főhős (emberideál) és nehéz győzelme,

– reflexió: elmélkedés, írói magyarázat,

– epizódok.

Iliász és Odüsszeia

Mindkét eposz története a trójai mondakörhöz kapcsolódik. Két isteni tettre vezethető vissza a háború.

1. Tündareon király feleségét Lédát hattyú képében elcsábítja Zeusz. Két hattyútojás: Heléné, Klütamnésztra és Kasztor, Polüdeikész.  Heléné Zeusz lánya, Klütamnészra pedig Tündareoné. Heléné férje Menelaosz, Spárta királya, Klütamnésztráé Agamennon, Mükéné királya.

2. Thetin és Péleusz lakodalmi ünnepségén mindenki jelen van, csak Eris, a viszály istennője hiányzik. Bosszút áll: aranyalmát gurít a terembe “a legszebbnek”. Héra, Pallasz Athéné és Afrodité versengenek, a döntőbíró Paris. Afrodité kapja az almát, Paris jutalma Helana.

Asszonyrablás: Paris elrabolja Spártából Helénát a királyi kincsekkel együtt. Agamennon vezetésével megkezdődik a 1o éves háború Trója ellen.

Iliász

Kr.e. 8. sz-ban keletkezett. A művet a trójai mondakör dolgozza fel. A mű egyetlen ostrom szempontjából nem is sorsdöntő-történetet emel ki, melyben felvillantja az előzményeket és sejteti a jövendőt is. A dolgok közepébe vágva indul a mű.

A trójai háború utolsó esztendejének 52 napjáról szól: Akhilleusz haragjának okáról, következményeiről és feloldódásáról. A hétsornyi bevezetés összekapcsolja az emberi és Isteni világot. Apollón papjának megsértésének okáért dögvészt bocsát a görög seregre. Agamennon adja vissza a papnak rabul ejtett lányát. A megalázott hős nem harcol addig, míg megfelelő elégtételt nem kap. Thetis istennő kieszközli Zeusztól, hogy a görögöket verességek érjék. Hektor, trójai királyfi vezetésével az ellenség már a görög tábort ostromolja. Akhilleusz csak abban járul hozzá, hogy Patroklosz az ő fegyverzetében induljon harcba, de ekkor Hektor megöli P-t. Akhilleusz legjobb barátja elvesztése miatti szörnyű fájdalmában bosszúra készül, s hajlandó újra bekapcsolódni a harcba. Anyja kérésére Héphaisztosz készít számára fegyvert. Végül Akhilleusz megöli Hektort, és még holttestét is meggyalázza.

Az istenek szerepe az Iliászban: Iliász világában végső soron mindent az istenek intéznek, a csaták, az egyéni összecsapások kimenetelét az ő szeszélyük, ravaszságuk dönti el: az ember az Istenek játékszerévé válik. Az istenek közvetlenül részt is vesznek az ütközetben. Az istenek halhatatlanok, sebesülésük nem okozhat nekik semmi bajt, mégis jajongva menekülnek az Olimposzra. Az emberi sorssal összehasonlítva az istenek meglehetősen komolytalanok. A halandó emberek az istenek fölé emelkednek: a harcban egyetlen életüket veszíthetik el, míg az istenek nem kockáztatnak semmit. Az Iliász embereszménye Akhilleusz: Anyjától tudja meg, hogy két lehetőség közül választhat:®dicső halál-részt vesz és meghal a csatában (ezt választja)

®hosszú élet érdekében nem harcol

Az eposz egyetlen fejlődő jellemű hőse Akhilleusz. Akhilleusz képes a megtisztulásra. Hektor és felesége találkozása. Búcsúzásként magához akarja venni fiát, de fia nem ismeri fel. A rettenthetetlen harcos lecsatolja sisakját, és karjába veszi a fiát. Elbúcsúzik és elmegy. Ez a jelenet nem békés mivel a túloldalon ott a barbár háború. Akhilleusz pajzsa: a kovácsisten gyorsan és tökéletesen dolgozik. A pajzsa kör alakú:

1)    A legbelső kör a világmindenséget ábrázolja

2)    Az első gyűrű a városi életet mutatja be 2×2 jelenetben

3)    A 2. gy. a nyári és őszi paraszti munkákat mutatja be

4)    A 3. gy. a pásztoréletből választ jelenetet

5)    A pajzs peremén a földkorongot körülvevő Okeánosz található

Odüsszeia

Az Odüsszeia a trójai háborúból hazatérő görög hősök kalandjait elbeszélő eposz. Az Iliászhoz igazodik mind formai sajátosságaiban, mind tartalmában, annak folytatásának tekinthető. Szereplői is az Iliász világából kerülnek ki. Az Iliász a törzsi-nemzetségi társadalom válságát ábrázolta, míg az Odüsszeia az individuum eposza, itt a közösség háttérbe szorul, a téma maga a címadó hős.

Hektor halála után Trója hamarosan elesett. Mindenki hazatért, csak egyetlen hősre várnak Ithakában: Odüsszeuszra. Az ő 10 éves hányódásáról és hazatéréséről szól a mű. A mű 24 énekre tagolódik

(12 ének előzmény, 12 ének otthon)

– 1.–4.: Ithaka, Pülosz, Spárta, 5.–8.: Ogügié, Szkhéria, ugyanabban az időben, JELEN,

– 9.–12.: Odüsszeusz elmeséli kalandjait,

– 13.–24. Leszámolás a kérőkkel.

Új embereszmény: Odüsszeusz. A bevezetés egyetlen embert állít az előtérbe, s elsősorban a főhős jellemzésére szolgál. A hírnévvel nyert halhatatlanság helyébe az élet legfőbb értékként kerül. Egy új történelmi korszak egyéni kezdeményezést, találékonyságot kíván. Az Odüsszeia embereszménye már nem bátor hős, hanem bölcs, leleményes ember a főhős. Odüsszeusz és társai hazatérését már nem az istenek irányítják. Pusztulásuk oka a balgaság, ostoba vétkek és a gátlástalan mohóság. Az O. világában az emberek sorsát már nem az istenek irányítják. Az új, bonyolultabb embereszmény bonyolultabb szerkezetet kíván. Az eposzi cselekmény két szálon fut.

Odüsszeusz kalandjai:

1-feldúlják Iszmaroszt, de sokan elesnek

2-lótuszevők szigete- 3 társa eszik a lótuszból és meghal

3-Küklopszok szigete(megvakítják Polüphéroszt)

4-aiolosz®aiol szelet ad®társak kibontják®vihar

5-télepülösz, ahol óriások sziklákat dobálnak rájuk

6-kirké istennő 21 görög hajóst sertéssé változtat

7-alvilág, Teéresziásztól jóst kap

8-Szirének, O. az árbochoz köti magát (dalok miatt)

9-Szkülla, tengeri szörny®O.6 emberét feláldozza neki

10-Méloisz marháiból 6 napon át lakomáznak, majd tengerre szállva vihar jön®O. éli csak túl. Ithaka-leszámolás a kérőkkel: összekapcsolódik a 2 cselekményszál, jelenidőben folytatódik a mű. Végül győz a belátás és a józan ész.

Eposzi kellékek: idővisszatekintés, enumeráció (seregszemle), in medias res, expozíció, propozíció (téma megjelölés), csodás elemek, ismétlések, retrospektív

Megfogalmazódik egy általános értékrend, erkölcsi kódex, embereszmény, nem csak Odüsszeusz, hanem szolgálók, kondás, fiú, társak, stb. Az ideális görög hős tulajdonságai:

– szellemi-fizikai kiválóság,

– tudásvágy,

– közösségi felelősség,

– céltudatosság,

– alkalmazkodóképesség,

– igazságosság,

– emberség,

– képességei istenhez hasonlóvá teszik.

Az ideál már nem a kiváló harcos, hanem a sokat tapasztalt bölcs, leleményes, politikus ember, aki tudja alakítani saját sorsát.

Az istenek szerepe korlátozott, mindenki a maga bűneiért vállalja a felelősséget.

Állandó jelzői: fényes, bajnok, leleményes, nagyleleményű, bölcsszívű, hősszívű, tarkaeszű, tűrőlelkű, isteni hős/jó, stb.

A két mű összehasonlítása:

Iliász Odüsszeia

bev: Achilleus haragja és ennek                            Odüsszeusz jellemzése

következményei

Világkép: hírnév, dicsőség a                                   legfőbb érték az élet embere: bölcs,

fontos, bátor ember az                                            leleményes, tapasztalt ember

embereszmény

Istenek: az emberek még az                                  az ember sorsát már nem kizárólag az

“istenek játékszerei”.                                                istenek intézik

Szerkezet: egy szakasz van                                    a cselekmény egyszerre, egyidőben  két

kiemelve, kronologikus szálon, két szintéren indul meg.

sorrendben folyik a történet.

Egyéb különbségek:

Az Iliász háborút, az Odüsszeia nagyrészt békés állapotokat tükröz. Tárgya szelídebb, vonzóbb az öldöklő csaták képét mutató Iliásznál. Az Iliász alapja a görög történelem, az Odüsszeia a mese, a fantázia világába visz. Az Odüsszeia egy későbbi korszakra utal szociális, vallási és erkölcsi tekintetben, legalább két emberöltővel később keletkezhetett. Tarkább, könnyedebb, igazi görög kaland. Az Iliász hősköltemény, a lovagregény őse, az Odüsszeia inkább a család-és kalandregényé. Az Iliásznál a harag, az indulat a központi téma, az Odüsszeia az Én eposza, az emberi értelemé. találékonyságé, középpontjában a leleményes Odüsszeusszal. Az Iliász jobban megkomponált, az Od. a sok epizód miatt lazább szerkezetű. Még a nyelvezet, a nyelvjárás is más a két eposznál: Az Iliász az ión és aiol dialektus  keveredéséét mutatja, az Odüsszeia inkább ión. A két eposz nyelve egyszerű, természetes, folyamatos, tiszta, jó hangzású, nem véletlenül lett a későbbi epikusok mintaképe.

Akhilleusz állandó jellem, míg Odüsszeusznál jellemfejlődés figyelhető meg (Különböző területeken gazdagodik jelleme).  Iliászban a saját érdekek alá rendelődik a közösség, az Odüsszeiára az emberközpontúság jellemző, a közösségért és a társadalomért felelősséget vállaló egyén jelenik meg.

Eposzi kellékek:

– invokáció – a Múzsa segítségül hívása

– prepozíció – a téma megjelölése

– in medias res

– enumeráció – seregszemle

– csodás elemek, állandó jelzők, epikus hasonlatok

Hatása az utókorra: (Irodalmi)

Vergilius: Aeneis

Babits: Novella a szirén kalandról

Nauszika Károly: Foják királya

A reneszánsz érdeklődése is erre fordul. XVIII. századi műeposz – mai eposz kérdése felmerül.

Devecsery Gábor fordította magyarra (XX. sz.)

Kodály Zoltán, Monteverdi, Raffaello, Kovács Margit

Babits: Homérosz

“Téged, miként a jó bort hosszú évek

minden század külön mondattal áldott”

Az ókori Európában a később klasszikusnak nevezett, máig példaképül szolgáló görög és római kultúra játszott vezető szerepet. A görög félszigeten és szigetvilágban a Kr. e. második évezred közepére dinamikusan fejlődő államok alakultak ki. Virágkor: Kr. e. V. sz.

Hősköltészet (mítoszok), eposzok, lírai költészet, dráma. Emberközpontúság, természetköltészet.


Irodalmi alapfogalmak

Dal:

A legszubjektívebb lírai műfaj. A költő közvetlenül szólal meg benne. Témája valamely egyszerű tárgy közvetlen szemléletéből fakad. Jellemzi a pillanatnyi kedélyhangulat kifejezése. A dal költője a saját érzelemvilágába bevonja a külvilágot is. Szerkezeti felépítése egyszerű, könnyen áttekinthető. A legzeneibb műfaj. Eredet szerint lehet: műdal, népdal. Tartalom és funkció szerint: világi és vallásos. Téma szerint: bordal, szerelmi dal, hazafias dal, katonadal, politikai dal, bujdosóének, búcsúvers. Az emberi élet szakaszai szerint lehet: bölcsődal, altatódal, gyermekdal, diákdal, nászdal. Hivatások szerint. napszak/évszak szerint.

Dithürambusz:

Görög eredetű lírai műfaj. Eredetileg Dionüzosz (bor és termékenység istene) csodás tetteit, szenvedéseit, halálát és feltámadását mesélte el. Ünnepélyes hang jellemzi.

Dráma:

A líra és az epika mellett a harmadik irodalmi műnem. A valóság ábrázolásában elsősorban a cselekedetek bemutatásának és a szereplők beszélgetésének (dialóg, monológ) eszközével él. A cselekmény középpontja rendszerint a konfliktus. A dráma két klasszikus műfaja a tragédia és a komédia.

Drámai költemény:

Olyan drámai mű, amely nem szinpadi előadásra, hanem csupán olvasásra készült. (könyvdráma). Madách: Ember tragédiája.

Elégia:

Jellemzi a panasz és a szomorúság. A valóság teljességének kifejezésére törekszik. Inkább a gondolati tartalom, valamint a vágyakozó hangulat jellemzi.

Epigramma:

eredeti jelentése sírvers. Rövid, tömör. Kőbe vésték. jellemzi valamely tárgy és a hozzá kapcsolódó gondolat. Görög eredetű, időmértékes verselésű műfaj.

Ecloga:

Olyan költemény, amely többnyire pásztori környezetben élő, vagy oda vágyódó emberek világát, békevágyát fejezi ki. Előadásmódjára a párbszéd jellemző. Verselése időmértékes.

Életkép, zsánerkép:

Kisebb verses, néha prózai alkotás, amelynek témája a mindennapi élet valamely tipikus jelenete, illetve egy tipikus ember ábrázolása. Közel áll hozzá a helyzetdal.

Epika:

A líra és a dráma mellett a harmadik műnem. A tetteket, eseményeket elbeszéli, ezért tárgyilagosabb a líránál. A szerző személyes érzelmei számára is ad megnyilatkozási lehetőséget. A történést többnyire a múltban ábrázolja. A hősöket küzdelmeikben és fejlődésükben mutatja be, érzékelteti egyéniségük, jellemük kibontakozását, változását. Megrajzolja a hősök társadalmi környezetét is. Szerkezetében viszonylag kötetlen. A főtéma mellett gyakori a melléktéma. ESZ/1 vagy ESZ/3 személyű előadás, az utóbbi a gyakoribb. Terjedelem szempontjából az epikai műveket feloszthatjuk: nagyepikai (eposz,regény) és kisepikai (novella, tárca) alkotásokra. Formai szempontból megkülönböztetünk verses- és prózai epikát.

Episztola, költői levél:

Verses levél. Szólhat valóságos vagy képzelt személyhez. Tárgya sokféle lehet.

Eposz:

Olyan verses, nagyepikai műfaj, amelynek rendkívüli képességekkel rendelkező hőse természetfölötti lényegtől támogatva az egész közösség sorsára nézve jelentős tettet visz véghez. Verselése időmértékes. (Pentameter & hexameter).

Helyzetkomikum:

Különféle komikus helyzetekből adódik. (Ld. komédia).

Himnusz:

Isten vagy hős ünnepélyes, zenekisérettel előadott magasztalására készült költemény. A középkorban egyre inkább a vallásos áhítat kifejezőjévé válik. A reneszánszban már mély emberi érzésekkel telítődik.

Jellemkomikum:

A szereplők jelleméből következik. (Ld. komédia).

Komédia:

Lényege a komikum, amelyben kisemberek kicsinyes küzdelem után kudarcot vallanak. (Ld. jellemkomikum, helyzetkomikum).

Líra:

Az epika és a dráma mellett a harmadik irodalmi műnem. A szubjektumnak a többi műfajhoz képest sokkal nagyobb szerepe van. A lírai mű az alkotó közvetlen reflexióit szólaltatja meg, többnyire rövid terjedelmű problémaköre fokozottabban a jelennel kapcsolatos, nagyobb részt verses. A közvetlen (személyes) líra általában én-formájú, a közvetett (objektív) líra költője más személyek nevében, látszólag teljesen személytelenül fejezi ki mondanivalóját. Epikai és drámai művek is lehetnek líraiak. A líra hagyományos felosztása: óda, dithürambosz, rapszódia, dal, elégia. (De ez bővült: bölcselőköltemény, episztola, epigramma, szatíra). Tárgya szerint: szerelmi, gondolati, leíró, hazafias, forradalmi lírai alkotás.

Népszínmű:

A nép életéből veszi témáját, megeleveníti a nép szokásait, táncait, dalait, az öltözéket és a beszédmodort.

Óda:

Magasztos, emelkedett, ünnepélyes hangú lírai költemény, melynek témája legtöbbször a haza, szülőföld szeretete, a szerelem. Verselése általában időmértékes.

Opera (zenés dráma):

Olyan drámai mű, amelyet zenekísérettel énekelnek, adnak elő. A zene fontosabb benne, mint a szöveg (szöveg=librettó). A zenés dráma fajai: nagyopera, vígopera, operett, musical.

Rapszódia:

Szabad érzelmi áradás. Zaklatottság, a képzelet csapongása jellemzi, látomásszerű. A romantikában terjedt el a legjobban.

Regény:

Nagyepikai műfaj, latinból szármázik (?). Kezdete már a tizenhatodik században megtalálható, de a 19. sz-ban terjedt el a legjobban. Fő jellemzői: 3.személyű előadás hozza létre. A regényíró beleolvad a műbe. A regény tere általában valóságos tér. Ideje valóságos idő. A táj szorosan hozzátartozik a hőshöz. A regény a világ totális ábrázolására törekszik. Fontos benne a cselekmény és a történés, a részletek gazdagsága. A regény mindig kapcsolódik az adott kor társadalmához.

Színmű:

Középfajú dráma: olyan drámai mű, amelyben a hős összeütközésbe kerül ugyan az erkölcsi világrenddel, de a küzdelemből erkölcsileg megtisztultan, győztesen kerül ki. A színmű általában szerencsésen végződik. (Ld: népszínmű).

Tragédia:

Olyan drámai mű, melynek lényege a tragikum, amely a hősnek önmagával vagy az erkölcsi világrenddel való tragikus összeütközéséből ered. A belőle származó vétség büntetést von maga után.
A tragikum 3 mozzanata:
– összeütközés / konfliktus
– a vétség elkövetése
– bűnhődés.

Zsoltár:

Emelkedett, ünnepélyes hangulatú és formájú, személyes érzéseket tartalmazó műfaj. Éneklik is.


Madách Imre: Az ember tragédiája

1., Irodalomtörténeti helye: önmagában áll a korban, a romantika és a realizmus határán.

2., Madách élete: Madách egykönyvű szerző, Az ember tragédiája című drámai költemény szerzője. A többi műve csak eszköz ennek magyarázatára.

1823 januárjában született a Nógrád megyei Alsósztregorán, régi, művelt, nemesi családból származott. Gyönge egészségű édesapja korán meghalt. Anyja magára maradva férfias eréllyel irányította a birtokot. Madách a gimnázium hat osztályát magántanulóként végezte. 1837-ben került Pestre, az egyetem bölcsészeti tanfolyamára, majd jogi karára. Már egyetemi évei alatt eljegyezte magát a felvilágosulás eszméivel, a reformkor eszményi liberalizmusával. 1840-ben visszatért Nógrádba, s szerepet vállalt a megyei közéletben. Beteg alkata miatt azonban rövidesen visszavonult. 1845-ben feleségül vette a bihari alispán lányát: Fráter Erzsébet, három gyermekük született.

A forradalom alatt betegeskedett, utána mégis letartóztatták. Kossuth titkárának rejtegetése miatt (1852-1853). Börtönideje alatt felesége megcsalta, 1854-ben elváltak. Madách csak az 1860-61-es országgyűlés idején kapcsolódott be ismét a közéletbe – megyéje képviselőnek választotta meg. Megérte még Az ember tragédiájának sikerét. A Kisfaludy Társaság és a MTA tagja lett, de szívbaja súlyosbodott, s 1864 októberében meghalt.

3., A tragédia előzménye:

a., történelmi előzmények:

kiábrándulás

– 1848-49-es forradalom és szabadságharc elvesztése

– magyar függetlenség esélyének elvesztése

– kiegyezés

b., filozófiai előzmény

A mű két korszak határán áll, ezek egymással ellentétesek.

bizakodás

– romantikus, liberális történelemfilozófia

– gyülekezés

– szólás, vallás és sajtószabadság

– filozófia megalapozója Hegel. Madách a heigeli teremtést, mely szerint a világot egy abszolút szellem hozta létre, amely maga a tökély, összekapcsolja a bibliai teremtéssel.

– tudományos felfedezések

A tragédia

Műfaja és műneme vitatott. A tragédia alapkérdései:

– Mi az élet értelme?  “Mi végre a teremtés?”

– A nő és a férfi kapcsolata hogyan alakul?

– Az emberiség történelme a fejlődés útján halad-e?

Keretszínek:

A világ keletkezését Madách a Biblia, a keresztény mitológia alapján képzeli el. A tizenöt részből álló mű első három színe és az utolsó szín keretbe foglalja a közbeeső tizenegyet. A keretszínek a Mennyben, a Paradicsomban és a Paradicsomon kívül játszódnak.

I. szín: A Mennyben

Az Úr megteremti a világot. Az Úr és Lucifer között konfliktus támad. Lucifer fellázad az Úr ellen, részét követeli: “Együtt teremténk, osztályrészemet követelem”. Lucifer célja az Úr világát megdönteni. Be akarja bizonyítani, hogy nincs értelme az életnek. Konkrét célja elérni, hogy Ádám öngyilkos legyen, megszűnjön a népesedés, megakadályozni, hogy elinduljon a dialetika.

II. szín: Paradicsomban-bűnbeesés

A Biblia történetének megfelelően Lucifer rábeszéli Ádámot és Évát, hogy egyenek a tiltott fák gyümölcséből. Éva hajlik jobban a bűn felé, azt állítja, az Úr eleve bűnösnek teremtette.

“Miért büntetne? -Hisz ha az utat

kitűzte, melyen hogy menjünk kívánja,

egyúttal olyannak is alkotott,

hogy vétkes hajlam másfelé ne vonjon.”

A bűn elkövetése miatt el kell hagyniuk a Paradicsomot.

III. szín: Paradicsomon kívül

Ádám meg akarja tudni életének értelmét, meg akarja látni jövőjét. Ezután Lucifer egy manipulált történelmet mutat be. Ádám és Éva nyomorúságban élnek a Paradicsomon kívül. Lucifer megígéri Ádámnak, hogy végigkíséri őt az emberiség múltján, aki álomba merül és megálmodja az emberiség történetét.

IV. szín: Egyiptom

Az ókori Egyiptomot mutatja be. Ádám, mint fáraó élvezi dicsőségét. Minden hatalom az övé, de mégsem boldog, mert ezt nem magának köszönheti. Ezt az Úrtól kapta. A trón magasából nem hallja a nép fájdalmas sikolyát. Ádám felemeli magához Évát és ezáltal kiábrándul a zsarnokság rendszeréből.

V. szín: Athén

Athénban játszódik, ahol Ádám mint Miltiádész szolgálja a nép ügyét. Sokáig ezért igen népszerű ember. Később a nép ellene fordul, így Ádám kiábrándul az athéni demokráciából.

VI. szín: Róma

A császárkori Rómában játszódik, ahol a gazdagok egész nap szórakoznak, mulatoznak. A közügyekkel senki sem foglalkozik. A cselszövés és a gyilkosság mindennapos. Ádám egy új vallástól, a kereszténységtől vár megoldást.

VII. szín: Konstantinápoly

A középkori Konstantinápolyban játszódik, ahol Ádám a keresztes had vezére, Lucifer pedig a fegyvernöke. Ádám lelkesedik az eszméért, a nép azonban fél, hiszen fosztogatnak és rabolnak. Az egyház üldözi az eretnekeket. Több keserű tapasztalat éri. Az egyház egyes érzéseket tilt, másokat pedig engedélyez.

VIII. szín: Prága I.

A prágai császári udvart mutatja be. A feudális rendszer hanyatlásnak indult. Az udvar körében elterjedt a babonaság. Ádám Keplert, a csillagászt testesíti meg. Kényszerűségből horoszkópokat készít. Felesége, Éva szemtelenül viselkedik, kacérkodik és állandóan pénzt kér. Ádám elaszik és a francia forradalom idején ébred fel.

IX. szín: Párizs

A forradalmi Párizs idején járunk. Ádám Danton képében szónokol a tömegeknek. Őt is magával ragadja az őszinte lelkesedés. Bár Danton vérpadra kerül, mégis ez az egyetlen szín, amely nem végződik kiábrándulással.

X. szín: Prága II.

Ádám ismét a prágai udvarban van. A forradalom után még tűrhetetlenebbnek érzi a hanyatló feudális világot, ezért ennek megszűnését kívánja. Érdekes Kepler és tanítványának beszélgetése, ahol a diák belátja, hogy csak gondolkodás révén lehet nagyobb tudáshoz jutni.

XI. szín: London

A jelen kor Londonjában vagyunk. A kapitalizmus tetszik Ádámnak, hiszen fejlettebb és szabadabb az eddigi társadalmi rendszereknél. Ez a szín is kiábrándulással végződik, mert Ádám felfedezi a hibákat. Olyan világot akar, ahol a közösség érdeke az elsődleges.

XII. szín: Falanszter

A jövő szocializmust próbálja bemutatni. A rajzolt kép torz. A “falanszterhez” hasonlítja, ahol sivárság és szürkeség uralkodik. Az emberek csak számok, az egyéni képességek nem tudnak kibontakozni. A művészetet és irodalmat tiltják, mert hasznot nem hoz. Ádám itt is kiábrándul.

XIII. szín: A világűr

A világűrben Ádám egyedül érzi magát, így arra kéri Lucifert, hogy hozza vissza a földre. Lucifer teljesíti.

XIV. szín: Eszkimó világ

Visszatérnek a Földre, ahol jégkorszak uralkodik. Ádámot megrendíti az emberek elkorcsosulása, szörnyűnek látja a világot. Vissza akar térni a jelenbe. Az álom itt véget ér, és Ádám felébred.

XV. szín: Paradicsomon kívül

Ádám felébred, és reménytelennek látja a jövőt. Öngyilkos akar lenni, de Éva megmenti. Megmondja, hogy anya lesz. Ádám elmondja az Úrnak, hogy milyen kétségek gyötrik. A mű végén elhangzik a bíztató szózat: “… ember küzdj, és bízva bízzál!”

A mű fő alakjai:

Ádám: igen rokonszenves számunkra. Mindig az igaz ügyért harcolt. A vereség után volt ereje az újrakezdéshez. A politikához nem volt reális érzéke. Sokáig Lucifer befolyása alatt állt. Az olvasó örül, amikor megszabadul a gonosz uralmától.

Lucifer: a rosszat, a tagadást képviseli. Eszét rosszra használja. Ádámnak ellentéte, de kiegészítője is. Ellenszenves vonása, hogy az embert rabszolgájává akarja tenni. A végén vereséget szenved, amit az olvasó örömmel fogad.

Éva: a jónak és a gonosznak a sajátos keveréke. Túlsúlyban a jó van. Kedves, jószívű és igazságos. Máskor viszont önző, kacér és pénzéhes. A legvégén válik egyértelműen rokonszenvessé, amikor megmenti Ádámot. Ő képviseli az érzelmet.


Dráma a XX. században

Ibsen és Csehov az, akik elsősorban megváltoztatják a drámát. „Drámaiatlan drámák!” Nincsenek igazából konfliktusok, szereplőkön belül vannak. Ezek sosem oldódnak meg. Az események a szereplőkben játszódnak le. A dialógusok megváltoznak, a monológok a jellemzőek, minden szereplő valamiféle változást vár, de ez soha nem következik be. Hiányzik az aktivitás a szereplőkből, mindig valamilyen külső tényezőtől (leginkább a szerelemtől) várják a változást. De szerelemre sem képesek, csak beszélnek róla. A XX. szd-ban elmélyülnek a dráma gondjai.

materialista

színházak

expresszionista

Csoportosítás:    a., megtartja a valóságot kiindulópontnak

b., nincs a valósághoz köze, általánosít, valamilyen tételt jelenít meg, szereplője akárki lehet. Pl.: paraboladrámák.

c., abszurd drámák: képtelen, lehetetlen helyzet, csökkent értékű emberek a szereplők.

Bertold Brecht: Kurázsi mama és gyermekei

Bertold Brecht Augsburgban született, jómódú polgári családban 1898-ban. A müncheni egyetemen orvostanhallgató volt, amikor 1918-ban behívták katonának. 1919-ben beválasztották az augsburgi munkás- és katonatanácsba. Érdeklődése a színház felé fordult: Münchenben volt dramaturg és rendező, majd Berlinbe ment. Olyan rendezők mellett dolgozhatott, mint Max Reinhard, Erwin Piscator. A fasiszta uralom idején emigrációban élt. Amerikában telepedett le. 1947-ben visszatért Európába, s feleségével, Helena Weigellel együtt megalakította a Berliner Ensemble nevű színtársulatot.

A Kurázsi mama és gyermekei (1939) a harmincéves háború idején játszódik. Brecht a témát Grimmelshausen XVII. szd-i regényéből vette. Az epikus szerkezetű dráma 12 év eseményeit tárja elénk 12 jelenetben. A mű egy tételt fejt ki: a háború minden emberi érték romlását, pusztulását idézi elő. Az író ennek a tételnek az igazságáról akarja a nézőt elgondolkodtatni.

A központi figura Fierling Anna markotányosnő, akit az emberek Kurázsi mama néven ismernek, megpróbál alkalmazkodni a háború rendjéhez. Egész életvitelét, magatartását ez az alkalmazkodás szabja meg. Életelvét a Nagy Kapituláció dalában fogalmazza meg a legvilágosabban: aki boldogulni akar, annak „nyelni kell, nyelni kell, nincs más oltalom”.

A markotányosnő sokat tud a háborúról. Csak a legfontosabbat nem tudja: az öldöklést, az embertelenséget nem lehet büntetlenül szolgálni. A háború tönkreteszi őt is. Kurázsi mama azonban nem tanul szenvedéseiből, és megint nekivág a kalmárkodásnak. Kurázsi mama alakja nem egysíkú és egyszerű. Nem tudjuk egyértelműen elítélni hibáiért, mert látjuk, hogy egy elvadult világ áldozata, őrült erők játékszere. Látjuk benne a gyermekeit reménytelenül védő anyát, az emberséges életre vágyó nőt, a kiszolgáltatott, megcsúfolt, szánandó embert is. Értékeljük hihetetlen élni akarását, a nehézségeken úrrá levő okosságát, de látjuk életvitelének csődjét is: a háború eszközévé, bűneinek megtestesítőjévé lesz, és önköréből kitörni nem tudva húzza kacatokkal teli szekerét. Figurája így válik tragikusan groteszkké: egyszerre nagy és kicsinyes, szánnivaló és nevetséges, okos és korlátolt.

Kurázsi mama megalkuvó magatartásának, egyre embertelenebb elvakultságának ellenpólusa Kattrin hősiessége. Kifejező gesztusai és az eseményekre való reagálásai nagyon sokat elmondanak a háború borzalmáról és kegyetlenségéről.

Kattrin alakja pozitív ellenképe, ellenpontja Eilif gátlástalanul erőszakos figurájának is, aki szintén „hős”: gyilkol és rabol. A kisebbik fiú, Stüsszi tisztessége viszont túlságosan is együgyű jámborság és becsületesség: az ellenség fogságába kerülve jóhiszeműen rejtegeti a zsoldpénzt. Mindkét fiú naivan következetes saját jelleméhez, egyikük sem tanult meg alkalmazkodni a körülményekhez, hiányzik belőlük a realitásérzék.

Az egész művet átjárja a sziporkázóan szellemes brechti gúny és irónia. Brecht drámája több szempontból is ellentéte a klasszikus tragédiának. Abban ugyanis a hős lázad, környezete ellen, és valami nagy tettet hajt végre, amely kihat az egész közösség életére. Ebben pedig a főszereplő bukását éppen az okozza, hogy elfogadja helyzetét, hogy belenyugszik sorsának változtathatatlanságába, és egyetlen nagy tettet sem hajt végre, élete apró tettek sorozatából áll.

Brecht színházi újításai

Gyökeresen szakított a hagyományos színházi dramaturgiával, amely a valóság illúziójának felkészítésével érzelmi hatásokra törekedett. Ezzel a színházzal szembeállította a maga epikus színházát. A „beleélés” helyébe az „elidegenedés” fogalmát állította. Azt akarta elérni, hogy a néző ne feledkezzék bele a látványba, legyen tudtában annak, hogy színházban van, ahol az ő okulására előadnak valamit. Elidegenítő hatásokkal törte meg a színházi illúziót. Ilyen elidegenítő eszköz a narrátor felléptetése, a cselekményt megszakító „song” (dalbetét), kórusok, táncok beiktatása, feliratok, képek alkalmazása az előadásban. A színész nem azonosulhat egészen a szerepével, egy bizonyos távolságtartással éreztetnie kell véleményét a bemutatott személyről.

Színműveinek központi kérdése, hogy mit tehet az ember, hogyan élhet, hogyan őrizheti meg emberségét egy olyan világban, melyben az egyén csak mások rovására boldogulhat, ha pedig jó és becsületes akar lenni, akkor elpusztul.