Az avantgárd mozgalmak

Az avantgárd (előőrs) mozgalmak szakítottak a hagyományos művészettel, a művészi kifejezés új és korszerű formáit akarta felkutatni. Nem csak a művészetet, hanem a társadalmat is át akarta formálni. Mindegyik irányzat társadalmi programmal lépett fel, azzal az elképzeléssel, hogy az ember, az erkölcs, a társadalom átalakításával az élet új távlatait nyithatja meg.

Az avantgárd irányzatoknak két fő vonalát szokták megemlíteni:

1. szertelenebb, zaklatottabb, főképp érzelmi, indulati (futurizmus, expresszionizmus, Dada, szürrealizmus) – formabontás

2. inkább intellektuális irányzat (kubizmus, konstruktivizmus) – formaépítés

A kubizmus

A művészet új korszakának kezdetét jelenti. A képépítés módját tökéletesen átalakították. “A festészetnek nem az a feladata, hogy elmondjon egy történetet, hanem az, hogy megszerkesszen egy addig nem létező képi valóságot.- A klasszikus perspektíva helyett egyszerre ábrázoltak több nézőpontból, tört síkokon. A művész a látvány töredékéből szabadon építi fel a képet; mellőzi az illúziókeltés fő eszközét, a színeket, a képeken a tárgyaktól függetlenül a barnásszürke és annak árnyalatai uralkodnak. Képviselők: Picasso, Braque.

A futurizmus

Olaszországban született stílusirányzat (tört. háttér: gyarmatszerzési háborúk, általános elégedetlenkedés). Marinetti kiáltványa: a múlt művészetének leáldozását és a jövő (futuro) művészetének megszületését hirdette, s az egész élet átalakítását ígérte. A kiáltvány a modern jövőt a technika csodáiban, a rohanó, lüktető életben látta. Megfogalmazása alkalmat adott a szélsőséges érzések belemagyarázására is.

A futuristák úgy látták, hogy az élet értelme a mozgás, korunk jellegzetes élménye a dinamika. a művész feladata ennek a dinamizmusnak a kifejezése. Legfőbb eszményük a gép.

Képviselők: Marinetti, Boccioni

Az expresszionizmus

Az expresszionizmus Németországban bontakozott ki, művészcsoportok formájában (Die Brücke, Der blaue Reiter). Művészetüket az ember iránti vonzalom jellemezte. A fametszetek fekete-fehér kontrasztjait különösen alkalmasnak találták arra, hogy kifejezzék művük elementáris mondanivalóját.

Az eldurvuló világban lévő elesett emberekért emelték fel a szavukat. Úgy látták, hogy nem az ember a rossz, hanem a társadalom, a világ.

Költészetben a költő mindig az érzések, indulatok intenzív kifejezése érdekében merész egyéni szóképeket használ, belső látomásait vetíti ki. Nem a külvilág tárgyait ábrázolja, hanem a művekben lecsapódó indulatot, szenvedélyt próbálják kifejezni. Képviselők: Van Gogh, B. Brecht.

A Dada

Svájcban született irányzat. Tagjai, képviselői szembefordultak az egész polgári világgal. Céljuk a társadalom minden hagyományos értékének lerombolása volt. Legfőbb kifejező eszközük a meghökkentés, a botrány. Ezzel akarták provokálni a jó ízlést, tiltakoztak az uralkodó erkölcsi dogmák ellen, fel akarták szabadítani az ember belső erőit.

A dadaisták a verset véletlenszerűen kiválasztott, gyakran értelem nélküli szavakból rakják össze.

Szürrealizmus

A Dada folytatása. Szenvedélyesen kereste azokat a módszereket, amelyek segítségével az ember újra megtalálhatja a közvetlen életet, az ártatlanságot, a szabadságot.

Úgy vélték, hogy az ember hamisítatlan, igazi énjét a tudatalatti világban találhatjuk meg. Ha átengedjük magunkat a tudatalatti látszólagos önkényének, az álom révén meghódíthatjuk a szürreális életet, eljuthatunk az ésszel meg nem ragadható jelenségek világába.

A mindennapok megszokott gondolkozásmódjától segít elszakadni a humor. A szürrealizmus különösen kedvelte a fekete-humort.

A szürrealisták kidolgozták sajátos alkotómódszereiket is. Ilyen volt az önműködő írás, mely a szabad képzettársításon alapult.

Képviselők: Salvatore Dali, Éluard, Breton, Aragon

Konstruktivizmus

A szürrealizmussal több vonatkozásban is ellentétes áramlat. Kompozícióit legtöbbször szigorú mértani formákból építi fel a síkban vagy a térben. Nem a mondanivaló volt a fontos, hanem a megszerkesztettség. A geometria alapegységeit, a legegyszerűbb elemeket haszmálták fel a kifejezésre.

Képviselők: Piet Mondrian


Az avantgárd néhány stílusirányzatának jellemzése és bemutatása

A 20. század világa

Ha végigtekintünk az irodalomtörténet művelődéstörténeti korszakain, láthatjuk, hogy az ókor, a középkor, a reneszánsz, majd a barokk és a felvilágosodás irodalma után a realizmussal és a romantikával kezdődött (XIX. század) az irodalomban mindaz, amit modern irodalomnak nevezünk.

A 20. század a változások százada. A század elején a földgolyó Európa-központú volt, ma többcentrumú. Faji, vallási, kulturális és gazdasági ellentétek jellemzik, tudományos-technikai forradalmak zajlanak. A 19. századi ember hitt Istenben, magában az európai kultúrában: önmagában és társaiban. Nietzsche híres kijelentésével (“az Isten meghalt”) egy közel kétezer éves világszemlélet rendült meg. Világossá vált, hogy az ember többé nem “ura” a földnek – a kor embere nem élhet az egyértelműségek világában: a század lényege a polifónia teljes körű jelenléte az emberi lét minden viszonyában.

Avantgárd mozgalmak

A 20. században nincsenek egységes korszakok, korstílusok. Az irányzatok párhuzamosak, egymásra épülők. A szecesszió képez átmenetet a szimbolizmus és az avantgárd között.

Összefoglalóan avantgárdnak nevezzük a 20. század első évtizedeiben jelentkező újító művészeti irányzatokat. Az avantgárd első jelentkezése 1905-re tehető, fénykora a 10-es, 20-as évekre esik. Az avantgárdhoz azok az áramlatok, irányzatok tartoznak, amelyek ember és ember, ember és természet megváltozott viszonyrendszerére keresik a választ. Az irányzatok kulcsszava az új: radikálisan meg kívánják újítani a művészeteket, a társadalmat, a művész és a társadalom kapcsolatát.

Kubizmus -nyitó alkotása Picasso Avignoni kisasszonyok című képe

-az első, forradalmi hatású avantgárd irányzat

Futurizmus -a veszély, az erő, a bátorság, a háború megéneklése

-kiáltványok

-Oroszországban is jelen van

Konstruktivizmus -a képző- és iparművészetben van jelen

-céljuk a technikai fejlődésre építve a világ újrateremtése, konstruálása

Expresszionizmus -tiltakozik a létező társadalom rendje ellen

-a művekben az érzelmi elemek uralkodnak

-“A világ középpontja minden egyes énben van” (Däubler)

Dadaizmus -a szürrealizmus előkészítője

-értelmetlennek tetsző művek megjelentetése

Szürrealizmus

A szürrealizmus (francia surréalisme – realizmusfölöttiség) a dadaizmussal párhuzamosan kezdett formálódni. A kifejezést először Apollinaire használta, Teiresziasz emlői című művét szürrealista drámának nevezve. Az irányzat központja Franciaország, elődjüknek tekintették a francia szimbolistákat. Lautréamont sokszor idézett szépség-meghatározása jól jellemzi a szürrealizmust: “Szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon”.

A szürrealizmus kiindulópontja a hazug világ elleni tiltakozás volt. Hadat üzentek minden hagyománynak, sokszor polgárpukkasztást valósítva meg. A szürrealisták szerint a mindennapokból segít kiszakadni a humor, ezen belül a fekete-humor különösen kedvelt volt. Az irányzat jelentkezésének időpontja 1922, ekkor jelent meg Breton és Soupault A mágneses mezők című műve. A szürrealizmus Breton szerint “tollbamondott gondolat, függetlenül az értelem bármiféle ellenőrzésétől, s minden esztétikai vagy erkölcsi törekvéstől”. Kialakítják az automatikus írás technikáját. A mozgalom legjelentősebb alkotói: Paul Éluard, Salvador Dalí.


Az epikus színház – Bertolt Brecht: Kurázsi mama

Brecht

A drámairodalom és a színjátszás egyik legnagyobb hatású megújítója Bertolt Brecht. Igazi színházi ember volt: már előadásban gondolkodva írta meg műveit, és saját színháza volt Kelet-Berlinben.

Epikus dráma, epikus színház

Brecht drámafelfogásának központi fogalma az epikus dráma, epikus színház. Az epikus dráma azoknak az átmeneti műfajú drámáknak a megnevezése, amelyekben az epikai elemek jelentős szerepet kapnak. Az epikus színház határozottan megkülönbözteti a drámai és az epikus színházat: az egyik érzelmekre indít, a másik döntéseket kényszerít ki; az első élményeket közvetít, a második ismereteket. A cselekedetek a drámai színházban úgy mutatkoznak meg, amit az embernek tennie kellene, míg az epikus színházban: amit tennie kell.

Brecht szerint meg kell akadályozni, hogy a néző azonosuljon a dráma hőseivel – ennek érdekében alkalmazni kell ún. elidegenítési effektusokat. Ilyen eszközök: az egyes jelenetek önálló minidrámák, a dráma nem zárt egység, a cselekményt tagoló songok (dalok) “kijózanítják” a nézőt, a narrátor szerepeltetése, kivetített feliratok, fejezetcímek. A színészektől nem átélésen, hanem kritikai magatartáson alapuló játékmódot követel meg a darab – az előadás játék voltát kell hangsúlyozniuk, azt, hogy ez bármikor bárkivel megtörténhet.

Brecht Koldusopera című darabja ennek az elidegenítési módszernek kiváló példája, ezen belül talán itt érzékelhető leginkább a songok szerepe. Brecht legnagyobb művei a már feloldott elidegenítési elmélettel, a dialektikus színház jegyében születtek meg (Kurázsi mama és gyermekei, Galilei élete, A kaukázusi krétakör).

A dialektikus színház

A dialektikus színház a szórakozás és a tanulás között kölcsönhatást tételez fel, s nem a tanítást, hanem a művészi meggyőződést tekinti elsődlegesnek. A drámában már nem az elidegenedés a meghatározó, hanem az emberi gondolkodás dialektikájának megjelenítése. Ez a dialektikus jelleg hatja át a Galilei élete drámai világát is: az atomfizika friss felfedezései inspirálták a témát, a tudós felelősségének kérdését, a tudomány és a hatalom, a tudomány és az etika viszonyának vizsgálatát.

Kurázsi mama és gyermekei

A dráma a harmincéves háború korába vezet el bennünket, abból mutat be jeleneteket a kisember szemszögéből nézve. A háború témája 1939-ben közvetlenül is időszerű volt, nemcsak az elvont példázat szintjén. Kurázsi mama célkitűzésének két eleme – a család tagjai és a kocsi az áruval – nyilvánvalóan együvé tartozik, mégis rendre szembekerül egymással. Az üzleti élet és a család érdekei tragikus konfliktusokat okoznak. Az asszony úgy veszíti el gyermekeit, hogy az éppen elintézendő üzleti dolgok miatt nem ér rá kellően odafigyelni, jelen lenni. Egy pillanatra sem keletkezik azonban olyan látszat, hogy Kurázsi mama rideg, szívtelen teremtés: nem tőle, hanem a háború világától idegenedik el az olvasó és a néző, aki valóban azt érezheti, hogy ő is kerülhet ilyen helyzetbe.

Az üzlet a család létalapja, de Brecht szerint (és egy jegyzetében egyértelművé teszi: nem a felmentő hangsúlyú előadásokkal ért egyet) nem szükségszerű, hogy valaki ebből éljen, a háborúnak váljon haszonélvezőjévé. A drámában a háború világállapotként mutatkozik meg. A 12 jelenet nem ezt a háborút, hanem a háborút ábrázolják. Az ellenpontozó szerkesztés szép példája a három gyermekben fedezhető fel: az egyik azonosul a háborúval, a másik becsületes áldozattá válik, a harmadik hős lesz.


Avantgárd – Bertold Brecht

A francia eredetű avantgárd (elő őrs) gyűjtő fogalom. A különböző izmusok a művészet általános reformjának jegyében alakultak ki, az átalakulás oka a művészet szerepének megváltozása. Az alkotók radikálisan újat akarnak, elvetik a bomló régit nemcsak a művészetben a társadalomban is.

Jellemzők: – a nyelv mintegy önálló erővé válik: a jelentés földúsul, a jel néha önálló életre kél a szó mágia esetenkén öncéllá válik

– önállósodnak a költői képek, elszakadnak az érzékelhető valóság hordozásától.

– az idő és a tér fogalmát szubjektívan kezelik.

Az avantgárd művészet újféle kapcsolatot keres a közönséggel, a közvetlenséget akarja érvényre juttatni. Esztétikai elveiben a művészeti ágak közelítése az interart jelleg közös vonás. Szintén közös vonás az előző század poeticai jellege elleni lázadás, a konvenciók elvetése (abszurd, groteszk). Programjaikat kiáltványokban monifesztumokban hozták nyilvánossá.

Irányzatok:

– kubizmus

– futurizmus

– dadaizmus

– konstruktivizmus

– szürrealizmus

– expresszionizmus

Bertold Brecht: Kurázsi mama és gyermekei

Bertold Brecht (1898-1956) nagypolgári család gyermeke volt, ám fiatal éveitől kezdve a baloldalhoz húzott, s csakhamar a marxizmus híve lett. Az 1919-es forradalmi mozgalmakat követően (melynek aktív részese volt) színi kritikus, majd színházi dramaturg lett, előbb Münchenben, aztán Berlinben. 1928-ban írt koldusoperájával vált világhírűvé, amelyben hatásos módon alkalmazz az expresszionista színház eszközeit. Az expresszionista dráma, “epikus színház” legnagyobb alkotójaként vált igazán ismerté. Ennek az új dramaturgiának a lényege, hogy megakarja fosztani a nézőt a színházi illúziótól, mert a régi színház “a nézőt a cselekményrészesévé teszi” és ezzel “feléli a néző aktivitását”, az új viszont elidegeníti a színpadi világtól, s ezzel kielégítetlenül hagyja a tett vágyát. Az illúzió, a beleélés szétfoszlatását szolgálják az ún. “elidegenítő effektusok”, amelyek minduntalan kizökkentik a nézőt a színpadon megjelenített világ átéléséből, és azzal szembesítik, hogy kívül áll a darabon. Ilyenek Brechtnél a rideg, üres színpadképek, az újra meg újra megjelenő didaktikus feliratok, transzparensek, az eseményeket kommentáló dalbetétek. Hiányoznak darabjaiból a konfliktusok, igazi cselekmény, sőt az egyénített jellemek is.

Bercht szerint a darab világa nem az életből épül fel vagy indul ki, s jut el különböző írói eszközök révén az általános igazsághoz, hanem az általános igazságból épül fel, indul ki, s jut el az élethez. A Kurázsi mamában ez az általános igazság így hangzik: a háború minden értéket elpusztít, mindenkit tönkre tesz, azt is aki látszólag belőle él, vagy haszonélvezője. A darab a harmincéves háború (1618-1648) idején játszódik, s Brecht itt is egy régi történetet elevenít föl. Vakmerősége miatt nevezik Kurázsi mamának; azért, mert az üzlet virágzása érdekében akár a tűzvonalon is át mer kelni. Markotányosnőként kereskedik a frontokon, s igyekszik meggazdagodni, úgy azonban, hogy eközben három gyermekét távoltartsa a harctól, s mindenáron megkímélje őket. Végül lányát is fiait is elveszíti. A háború, s a figyelem középpontjában Kurázsi mama alakja áll. Kurázsi mama három gyermekének pusztulása a dráma három ún. stációja. Eilif bátor, Stüsszi tisztességes, Kattrin pedig hőssé válik. Stüsszi és Kattrin halálának kettős jelentőségét ismerhetjük fel: egyrészt azt jelzi, hogy az erény nem számíthat jutalomra, a háború halállal fizet a tisztességét; másfelől mintha Kurázsi mamából szakadna ki egy egy rész pusztulásukkal – gyermekei egy egy hajdani jó tulajdonságát képviselik, s halálukkal Kurázsi mama is végkép elveszíti ezeket az erényeket. Kattrin halálával az anyai érzések is kivesznek belőle: érzelmek és gondolatok nélküli szinte állati szintre süllyedő lénnyé válik. Kurázsi mama  az 5. jelenetben viselkedik legellenszenvesebben, amikor sebesülteket hoznak a kocsijához, s ő megtagadja a segítségnyújtást. Az asszony közömbösségét Kattrin ösztönös részvétérzése teszi még feltűnőbbé: a szerencsétlen lány kétségbeesetten vergődik anyja tilalma és lelke parancsa közt, majd drámai módon rátámad szívtelen anyjára. A darab világát a mérhetettlen pusztulás és az emberi kapzsiság ábrázolásán túl még komorabbá teszi a befejezése. Kurázsi mama nem tanul a tragédiából: bár immár magának kell húznia a szekerét, újra nekivág az útnak, hogy folytassa a kereskedést az egymást-mészárlás földjén. Ez a befejezés is tudatos dramaturgiai megoldás: nem a hősnek kell tanulnia a történtekből, hanem a nézőnek. S minél inkább vak marad a hős, annál nagyobb az esély arra, hogy a néző fölháborodik, s ráébred tévedésére.


Avantgarde vonások Kassák Lajos és József Attila költészetében

Kassák Lajos élete

1887-ben született Érsekújvárott. Apja patikaszolga, anyja mosónő volt. Tizenegy éves korában kimaradt az iskolából, és beállt inasnak egy lakatosműhelybe. Innen segédként szabadult. 17 évesen Pestre költözött. Mint vasmunkás több gyárban és műhelyben megfordult. Dolgozott, szervezkedett, sztrájkolt, ezért sorra elbocsátották. Az irodalommal az egyletben és a munkáskörökben ismerkedett. 1909-ben útnak indult barátaival, és végigcsavarogta Nyugat-Európát.

1915-ben egy fanatikusan újat kereső kis csoportot szervez maga köré, és megindítja A Tett című folyóiratot, a magyar irodalmi avantgard első fórumát. A lapot 1916-ban betiltják, ám Kassák másik folyóiratot alapított Ma címmel. Kassákot a Tanácsköztársaság bukása után letartóztatták. Szabadulása után, 1920-ban Bécsbe emigrált. Ott folytatta a Ma szerkesztését, ami a nemzetközi avantgard egyik fontos fóruma lett.

1926-ban visszatért Magyarországra, és ismét folyóirat-alapításhoz látott. Kiadta a Dokumentumot és a Munkát. 1945 után rendkívüli aktivitással vett részt az irodalmi és művészeti élet újjászervezésében. A Magyar Művészeti Tanács alelnöke lett, és három folyóiratot is szerkesztett (Új Idők, Kortárs, Alkotás). 1949-től más írókhoz hasonlóan őt is elhallgattatták, csak 1956-ban szólalhat meg újra.

Mesteremberek

A Mesteremberek (1914) Kassák első klasszikus értékű megszólalása, mintegy magába foglalja az induló költő programját. Nem vállalták a vers közlését sehol sem, végül A Tett 3. számában jelent meg 1915-ben. Hangnemét tekintve a himnikus ódával tart rokonságot.

Már a szöveg első szava (Mi) jelzi , hogy itt a közösség hangját halljuk; ennek alapján közösségi drámai monológnak nevezhetjük a verset. A beszélők negatív jellemzést adnak magukról. A 3-5. sor monumentális képe holtakat láttat az egész földön. A költemény nem a „hősöket” dicséri, hanem az építkező embert. A „mesteremberek” a jövő emberei, szavaikból erő sugárzik, és a technika iránt érzett lelkesedés. Elvetik az ábrándokat. A költő hatalmas szerkezetek, építmények látomását idézi elénk. Egyre emelkedik a pátosz (anyagfelsorolás, túlzás, expresszív kifejezések), majd kozmikus hasonlattal („mint az ég szédületes meteorjai”) teljesedik ki a monumentális program, mely az új ember eljövetelét is meghirdeti. A művészet hivatása, hogy „az idők új arcát” énekelje, kiterjesztve a programot egész Európára. A nagyvárosok felsorolása a vers zárlatában az erő élményét is növeli.

Kassák ebben a költeményében a művész újszerű eszményét is megfogalmazza: a szórakoztató, a „szép” verset előállító költő vagy az egyéni látnok helyére a közösségi alkotás prófétáját állítja.

József Attila

Második kötete, a nem én kiáltok Szegeden jelent meg 1925 januárjában. Ebben már nagyobb számban szerepelnek kassákos expresszionista jellegű és szabad képzettársítású versek. A szabadvers a kötetlenebb formát, merészebb asszociatív képalkotás lehetőségét is jelentette a fiatal költőnek. A versekben megszólalnak a lázongásának, a testvériség hirdetésének hangjai. A kötet címadó verse (1924) költői program is.

Nem én kiáltok

Első és utolsó két mondata nem ellentétet, inkább összetartozást fejez ki. A versben kozmikus világszemlélet jut kifejezésre. A költő valami feltartóztathatatlan, elemi erejű változás közeledtét jelzi, ezt jeleníti meg apokaliptikus képekben. Nem tudja mit hoz ez a változás, borzalmas veszélyeket-e vagy nagyszerű lehetőségeket. Várja is, meg retteg is tőle. Menekül a közelgő vihar elől: el akar tűnni, a dolgokba szeretne belesimulni. A „menekülés-rész” nyolc sorának 2. személye önmegszólítás, de a többi „szegény”-hez is szól.

A versben megszólal az emberek közösségében és a világban való panteisztikus feloldódás vágy. A lírai én valami kozmikus megváltásra vár, a megőrült sátán ellen segítségül hív minden létezőt: „Ó gépek, madarak, lombok, csillagok!”. Ezek a költői fogalmak később egész költői világának jellemző motívumaivá nőnek, mint ahogy a tisztaságot, átlátszóságot, ártatlanságot kifejező forrás, üveg, gyémánt, fürösztés is.


Az avantgarde

A mind teljesebbé váló elidegenedés lehetetlenné tette az egyén és a világ egészséges kapcsolatát. A társadalom nem sok lehetőséget adott tagjainak az értelmes cselekvésre, az egyéniség elszakadt a nagy életfeladatoktól, elszigetelődött, önmegvalósítási feladatai egyre szűkebb térre szorultak.

Ezt a jelenséget már a múlt század nagy gondolkodói, Hegel, Kiekegaard és Marx, is észlelték. Marx elidegenedésnek, eldologiasodásnak nevezte a folyamatot. Sigmund Freud a tudattalan felfedezésével foglalkozott. Az emberben olyan erők működnek, amelyek közelebb állnak a természethez, mint tudatos énünk. Jung már az emberiség kollektív tudattalanjáról beszélt, amik különös szimbólumokban nyilatkozik meg.

A természettudományok újabb felfedezései tovább fokozták a bizonytalanságot. Einstein abszolút térről és időről beszélt. Nem beszélhetünk időről a tér bevonása nélkül, az időt pedig a tér negyedik dimenziójának kell tekintenünk.

Nietzsche szerint „Isten meghalt”, a magára hagyott embernek merészen szembe kell néznie a kaotikus világgal.

Marx: A marxizmus magában hordozza a társadalmi utopizmus veszélyét, s ezzel a későbbi diktatórikus lehetőségeket.

Korunk kultúrája két részre szakadt:

– a humán kultúrára

– a racionálisan gondolkodó természettudományok világára

A 20. szd. filozófiáját általában a szkepszis, az ész mindenhatóságában való kételkedést jelenti.

Egisztencializmus: elidegenedés személyiségpusztitó hatását jelenti. Előfutára a dán Kierkegaard volt.

Az avantgárd mozgalmak

Jelentése: előőrs. A 20. szd. első felében nagyarányú művészeti forradalom bontakozott ki. Szakítottak a hagyományos művészettel, a megszokott és kiüresedett értékekkel, formákkal. Legjelentősebb irányzatai a kubizmus, a futurizmus, az expesszionizmus, a dadaizmus, a szürrealizmus és a konstruktivizmus voltak.

Két fő vonalát különböztetik meg:

– egy szertelenebb, zaklatottabb, főként érzelmi és indulati irány (a futurizmus, az expesszionizmus, a dadaizmus, a szürrealizmus)

– és egy inkább intellektuális, gondolati alapról kiinduló irányt (a kubizmus és a konstruktivizmus)

Az egyikre a formabontás, a másikra a formaépítés a jellemző.

A kubizmus (kocka): A fordulatot Picasso: Avignoni kisasszonyok c. képe hozta. Braque monda ki, hogy a festészetnek nem az a feladata, hogy elmondjon egy történetet, hanem az, hogy megszerkesszen egy addig nem létező képi valóságot. A kubisták egyidejűleg több nézőpontból, síkra kivetítve ábrázoltak. A színeket mellőzik, barnásszürke és ennek árnyalatait használják.

A futurizmus (jövő): A művész belső élményét akarja kivetíteni, nem a kül-világ dolgaira figyel. Észak-Olaszországban, Torinóban és Milánóban született meg a modern gyáripar kibontakozásával együtt. A társadalmi átalakulás olyan kérdéseket vetett fel, amire a különféle szindikalista és anarchista hatások alatt álló munkásmozgalom nem tudott feleletet adni. Az állam gyarmatszerzési háborúkat indított, és a nagy olasz birodalom ábrándjával próbálta leszerelni a tömegeket. Marinetti 1909-ben kiadott első futurista kiáltványa nagy visszhangra talált. A jövőt a technika csodáiban, a rohanó, lüktető életben látta. A követelések között olyan agresszív nacionalista és reakciós nézetek is voltak, mint militarizmus és a háború dicsérete. Marinetti és a futuristák egy része végül a Mussolini-féle fasizmus kiszolgálásánál kötött ki. A futuristák a technikai civilizáció művészei voltak. Az erő, a sebesség, a mechanikus ritmusok tanulmányozásával is foglalkoztak. Úgy látták, hogy az élet lényege a mozgás, korunk jellegzetes élménye a dinamika. Marinetti ódát írt a verseny automobilhoz.

Olaszországon kívül csak Oroszországban bontakozott ki a futurizmus. Egy robbanásig feszült helyzetben forradalmi energiákkal telítődött. Majakovszkij kiáltványa: „Pofonütjük a közízlést”. Ebben írja: „Puskint, Dosztojevszkijt, Tolsztojt ésatöbbit, ésatöbbit ki kell dobni a Jelenkor Gőzhajójából”.

Expresszionizmus(kifejezés): Németországban a gyorsuló városiasodás súlyos társadalmi problémákat vetett fel, felodhatatlan ellentmondásokhoz, nagy belső feszültségekhez vezetett. Az első művészcsoport Drezdában alakult meg Die Brücke néven. A művészek proletár környezetben éltek. A fametszetek fekete-fehér kontrasztjait különösen alkalmasnak találták a nyomor megszólaltatására. A másik csoportosulás Münchenben jött létre Kandinszkij: Der balue Reiter c. képének nevével. A Der Sturm az avantgárd egyik legfontosabb folyóirata volt. Az expresszionisták egy része közvetlen kapcsolatba került a munkásmozgalommal. A irodalomban is jelentkeztek, köztük Bertold Brecht. Meggyötört, elesett emberekért emelték fel szavukat.

Expresszionizmusnak két válfaját különböztetjük meg: a mindig tragikus egyedre és a folyton harcban álló társadalmi emberre koncentrálót.

Az expresszionista költő az érzések, indulatok kifejezése érdekében széttöri a költészet hagyományos formáit, gyakran a mondatokat is, merész, egyéni szóképeket használ, belső látomásait vetíti ki, nagy szerepet kapnak az igék, a főnévi igenevek, az indulatszók, a gyakran kötőelemek nélkül egymás mellé helyezett mondat értékű szavak. Magyar képviselője Kassák Lajos volt.

A Dada: A dadaizmus Svájcban született meg, ahol a háború elől menekülő ifjak, katonaszökevények és forradalmárok szembefordultak a polgári világgal. Vezéralakja a román származású Tzara volt „Vár a tagadás, a rombolás nagy világa”. A dadaisták célja a társadalom minden hagyományos értékének lerombolása volt, tagadták és kétségbe vonták a józan ész, a logika használhatóságát. Provokálni akarták a jóizlést, tiltakoztak az uralkodó erkölcsi dogmák ellen. Művek helyett tárgyakat készítenek. Véletlenszerűen egymás mellé szegelt, ragasztott hulladékokból, képkivágásokból állítják össze.

Szürrealizmus: Vezető egyéniségei Breton, Aragon és Éluard. A szürrealisták úgy vélték, hogy az ember hamisítatlan, igazi énjét a tudatalatti világában találhatják meg. Az álom, az őrület, az önkívület, a szabadjára engedett képzelet révén hódíthatják meg a világot. A szürrealizmus különösen kedvelte a fekete humort, az iszonyatos és a nevetséges különös szorongást előidéző groteszk együttesét.

Konstruktivizmus: Kompozícióit legtöbbször szigorú mértani formákból építi fel a síkban. Három alapszín a kék, piros és a sárga. Képviselője Mondrian.


Az 1945 utáni magyar irodalom

1945 áprilisában megalakult az Írószövetség. Korábban ilyen országos szervezet nem volt. Az 1948. évi fordulat után az egzisztenciálisan is az irodalmi élethez kötődő írók teljes állami függőségbe kerültek, irányított művészet jött létre, melynek során az író nem az olvasóra, hanem a megrendelő és ellenőrző-felügyelő jogait gyakorló államra volt utalva. Az irodalompolitika az évek során egyre többet kényszerült föladni eredeti céljai közül.

Irányzatok, tendenciák a korszak magyar irodalmában

Ha a korszak irodalmát műnemekre és irányzatokra tagoljuk , a folytonosság jobban látható. 1945 után is a líra dominál, melyben a Nyugat második és harmadik nemzedéke játszik vezető szerepet. Költészetükre sajátos újklasszicista tárgyiasság jellemző.

A korszak kiemelkedő költője Weöres Sándor. Az újnépies mitologikus költészet legjelentősebb képviselői, Nagy László és Juhász Ferenc a kortárs irányzatok és a népköltészet mély rétegeinek sajátos szintéziseit hozták létre. A történelmi drámák. Németh László és Illyés Gyula művei, melyek rejtjelezett üzeneteit gyakran politikai eseményekre vonatkoztatták a nézők. A hatvanas évek közép-európai irodalmában a groteszk az uralkodó irányzat. A magyar drámairodalomban ez Örkény István Tóték című darabjával kezdődött. A nyugatos próza főként stíluseszményével, az írói autonómia következetes megvalósításával és Kosztolányi példájával hatott. Kiemelkedő képviselői Márai Sándor és Otlik Géza. A mitologikus létmegértés képviselője Hamvas Béla. A groteszk próza legjellegzetesebb darabjai Örkény István egypercesei. A neoavantgárd líra és próza több központhoz is köthető, melyek közül a legfontosabb Párizs, Újvidék és Budapest. A hetvenes-nyolcvanas években feltűnt prózaírók nem helyezhetők el a korábbi irányzatokban.

Otlik Géza: Iskola a határon

Otlik Géza (1912-1990) Kőszegen, majd Budapesten tanult. Érettségi után leszerelt. A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozik, 1931 óta jelennek meg írásai, 1939-től a Nyugatban is rendszeresen publikált. 1945-től 1957-ig a PEN Club magyarországi szervezetének titkára volt. Sokáig fordításból élt. Életműveiből kiemelkedik az Iskola a határon (1959). A regény irodalmi legendává vált. Első változatát már 1948-ban befejezte Otlik, de ezt Schöpflin Aladár, a Franklin kiadó szerkesztője tízévnyi átdolgozásra ítélte. Az elbeszélés nehézségei című bevezető rész fordulatot hozott a magyar regény történetében: a későbbi írónemzedékek tanúságtétele szerint e mű helyezte át a hangsúlyt a történet elbeszéléséről magára az elbeszélés problematikájára. Évtizedekkel megelőzve a magyar olvasók elvárásait, Otlik itt gondolta először azt, hogy elmondható-e a történet. A kézirat korrigálásával foglalkozó elbeszélő a hiteles megszólalás lehetőségeit keresi, eközben negatív tapasztalatokat szerez a nyelvről. A címbeli “határ” szó nemcsak országhatárt jelent, hanem a hallgatás és a megszólalás közti határterületet is kijelöli. A regényben gyakori a néma kommunikáció, a deformált beszéd, a kifacsart szó. A szereplők hang nélkül, szótlanul is értik egymást. A történetet évtizedekre eltávolítja a keret, Szeredy és Both Benedek beszélgetése az uszodában, 1957-ben és egy évvel később, valamint egy 1944-es epizód. Medve Gábor a hátrahagyott kézirat szerzője 1957-ben már nem él. Halála idejét és körülményeit a mű nem adja meg. Mindannyiuk legfontosabb közös élménye a katonai alreáliskolában, egy megnevezetlenül hagyott kisvárosban, a nyugati határszélen együtt töltött három év (1923-1926). A monarchia hagyományait őrző iskola hétköznapi élete klasszikus fejlődésregény témája is lehetne, de ez a közeg nem az értékek hagyományozásának színtere, felismerések a hivatalos és informális hatalmi központokkal való konfliktusok során születnek.

Medve kézirata Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből vett latin nyelvű mottóval kezdődik. Az idézet kést részlete az első és harmadik rész címe. A regény hármas tagolódása az Isteni Színjátékra utal. A megvilágosodással véget ér a pokoljárás. A határszéli kisváros múltja Kőszegével azonosítható. Végvár volt, ahol hat évvel a mohácsi vesz után megállították a törököket. Az ostrom fontos helyet foglal el a közös emlékekben. Ez az esemény indítja el a szereplők küldetéstudatát felépítő történelmi hitvallást. A harmadik év vége felé az iskola a mohácsi csata négyszázadik évfordulója ünneplésére készül. A győztesek eltűnnek, a vesztett csaták emlékét csak a túlélők őrzik. A vereség-etikát e mű, nem sokkal a befejezés előtt, minden pátosz nélkül a magyar történelem legfontosabb tapasztalataként foglalja össze.


Az avantgarde – Guillaume Apollinaire költészete

Az avantgarde a XX. század elsõ harmadában kibontakozó mûvészeti irányzatok átfogó neve: kubizmus, dadaizmus, futurizmus, szürrealizmus, konstruktivizmus, expresszionizmus.  Szakítanak a polgári világ hagyományos mûvészetével, a kiüresedett formákkal, kifejezésmóddal. Elutasítanak minden korábbi mûvészetet, az egész polgári felfogással szakítanak. Jellemzõ rájuk a kihívó hang, a meghökkentés, a provokáció. Az ágazatok egészen különböznek esztétikai értékükben és hatásukban. Egyik sem terjed ki a mûvészet egészére, nem korstílusok, párhuzamosan hatottak, ritkán jelentkeznek tisztán. A lázadás hátterében a kapitalizmus válsága, a technika rohamos fejlõdése, a katonai erõ növekedése, a sovinizmusok állnak.

Guillume Apollinaire (1880-1918), aki olasz és lengyel származású, még fiatalon Franciaországba kerül. Itt nõ fel, és itt lesz költõ. Volt nevelõ, késõbb Párizsban a mûvészvilág központi figurája lesz. Részt vett az I. világháborúban, izgalmas kalandnak éli meg. 1916-ban megsebesül, aminek következményeit haláláig viseli. Õ használja elõször a szürrealizmus szót. Leghíresebb kötete 1918-ban jelent meg Kalligrammák címmel. Két érdekes versfajta jelenik meg ebben a kötetben: a beszélgetésversek (utcán, kávéházban… ellesett szövegfoszlányokból áll össze a vers, rendezetlenül); és a kalligrammák (=képversek, a vers szavait a költõ rajzszerûen helyezi el, kép és vers egyben).

A megsebzett galamb és a szökõkút címû versének elsõ képe egy megsebzett fejjel látható galamb. A szövegben nõkrõl, lányokról szól, akiknek elkínzott az arca, megsebzettek, akárcsak a galamb. A férfiak, szerelmeik csatába mentek, ezért szomorúak. A következõ kép egy szökõkutat ábrázol. Ebben férfiakról, barátokról, férjekrõl szól, akiknek a hollétérõl nem lehet tudni. A kép alsó része megfejti az elõzõ két részt – a férfiak harcba mentek (szökõkút medencéje). A képi megjelenítés plusz tartalmat ad a versnek. Galamb – nõk, asszonyok, lányok: kiszolgáltatottság, védtelenség, gyengédség, szabadság. A béke és a háború világa ellentétezõdik. Szökõkút – férfiak, férjek: a sebbõl kiáramló vér jelképe, felelé ívelés és visszahullás (élet-halál), körforgás (az élet fel-le folytonos mozgása). A medence: ide esnek vissza vércseppek, tócsa, amibe a sorok aláhullanak. Ha szemként értelmezzük, akkor a szökõkút maga a könny – fájdalom.