Radnóti Miklós (1909-1944)

Tragikusan kezdődik a költő élete: édesanyja belehal az ikerszülésbe. A nevelőanya és a féltestvér Ági rövid időre pótolják az elvesztett édesanyát. De ha első köteteit olvassuk, nyomát sem látjuk a gyermekkori megrázkódtatásoknak, sőt az életvidám hang az ifjú ember boldog életszeretetét sugározza.

1909. május 5-én született Budapesten, édesanyja belehal az ikerszülésbe (ikertestvére is meghal)

– szülei halála után nagybátyja neveli

– kereskedelmi érettségit tesz, Liberecben folytat textilipari tanulmányokat

– a szegedi egyetemre jár magyar-francia szakra

1930- Pogány köszöntő (szabadverseket tartalmaz)

1931- Újmódi pásztorok éneke

1932- tagja lesz a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának

1933- Lábadozó szél megjelenése

1935- az Újhold című verseskötet megjelenése

1936- Járkálj csak, halálraítélt – Baumgarten díj

1937- párizsi út

1938- a Meredek út megjelenése

1939- Apollinaire – fordítások

1944 május- munkaszolgálatosként Heidenau-táborba kerül (Bor közelében)

1944. novemberének első napjaiban Abda közelében agyonlövik.

A pályakezdő Radnóti

Első két kötetének célja az öröm megéneklése. Állatok és növények kísérik az ifjú embert, bárhol jár is, s ezek az állatok még valóságosak. Talán innen erednek állathasonlatai, melyek az érett férfi verseiben már inkább szimbolikus jelentőségűek. Erre az időre tehető Sík Sándor professzor, a jeles papköltő erős hatása, valamint a szegedi diáktársakhoz fűződő önfeledt barátsága.

Radnóti huszonnégy éves Hitler hatalomrájutásakor, de azonnal megérzi, hogy zsidó származása miatt útjában lesz az új, terjedő hatalmi ideológiának. Mint a bika… című versében mintegy “bejelenti”, hogy lezárult egy korszak, s jön a küzdelem időszaka. Az ifjú bika nem vágtázik többet a szabad természetben gondtalanul, mert farkascsorda szagát hozza a szél. De el sem menekül, miként az őzek, hanem küzd, elesik, de “okulásul késő koroknak” csontjait őrzi a táj. Már ekkor írt verseire is az jellemző, hogy minden sort gondosan megmunkál, mert az a célja, hogy a versen ne érződjék, hogy szavakból írták. Ezután már a “magatartáskijelölő” versek korszaka következik.

Magatartáskijelölő versek

Arról van szó e versekben, hogy Radnóti újabb és újabb aspektusokból és más-más kiváltó élményhez kötődve megfogalmazza azt, hogy az elkövetkezőkben az üldözött, majd elhallgatott költőnek hogyan kell viselkednie. Ilyen jellegű ver a Kortárs útlevelére. A költő magatartásformákat villant barátai és önmaga elé. A megmenekülés fizikai értelemben már lehetetlen. A Járkálj csak, halálraítéltben nagyszerű érzékenységgel teremt már atmoszférát. Érdekes megemlíteni, hogy az állatmotívumok milyen dinamikusan változnak a versekben: a Mint a bikában a farkascsorda maga jelentette az veszélyt, itt a “sok sebből vérző, nagy farkasok” a követendő létforma jelképei. Verseiben a sorokat, rímeket még szabadon használja, a későbbi feszes formáknak még a nyomait sem látjuk. Az első ecloga. Vergilius VII. eclogájának fordítása közben szeret bele Radnóti az antik, bukolikus költészetbe. Úgy érzi, hogy az ecloga pásztori csevegése alkalmat adhat arra, hogy elpanaszolja a spanyol-polgárháború szörnyűséges tragédiáit, megsirathassa Lorcát és József Attilát. A Száll a tavasz… című versben a költő szinte mozgósítja a természetet, az elemeket és a néma növényeket is, mert a magatartásban most már nem elég a tisztaság, a morális példa, a költő velük és általuk cselekszik. A sok felszólítómódú igealak mutatja, hogy Radnóti számára az “itt maradás” kötelességet, és az azzal való teljes azonosulást jelenti! A XX. század talán legszebb hazafias verse a Nem tudhatom. Olyan intim világként festi a hazát, melybe a komondor, a szöcske és Vörösmarty egyaránt beletartozik. És miként az úr Babits Jónásának elmagyarázta, hogy miért kellet megkegyelmeznie Ninivének, úgy kér Radnóti a költők, a csecsszopók és a büntetlen munkások nevében isteni irgalmat. A vers utolsó sora aggodalmat , a nemzetért érzett felelősséget árasztva borul a költeményre. E költői korszak lezárása a Töredék. Minden versszaka egyformán kezdődik (“Oly korban éltem én”), mert hogy mindent el a kar mondani e korról a tanú és a szenvedő ember jogán.

A lágerben írt versek

A hetedik ecloga a szerelmes versnek és a korrajznak monumentális alkotása. Ebben az eclogában már nincs párbeszéd a költő és  felesége között. A nemzetközi tábor foglya a költő, s este, mikor a tábor elnyugodott már, csonk ceruzájával üzen Fanninak, küzdve a tökéletes hexameterért. Mert kopaszok a foglyok, mert férgek közt élnek, de bizonyíték Isten és ember előtt, hogy az ember minden körülmények között ember maradhat, ha itt is alkotásra képes. Az Erőltetett menet kér hónappal Radnóti halála előtt születik. Megindulnak Németo. felé. Ott vonulnak különböző nemzetek üldözöttjei, akik az elveszett idillt idézve szedik össze maradék erejüket, hogy tovább mehessenek a végzetes úton. Ezután már csak a Razgeldnicák következnek. A négy képeslapra írt vers a század szörnyű dokumentuma. Miközben “ágyúszó gurul” és “égnek a kazlak”, Radnóti képes meglátni a “tóra lépő apró pásztorleány” idilli jelenetét. A negyedik razglednicában hegedűművész bajtársa halálakor testi mivoltában éli meg a halált, saját lelövetése előtt számol be a következőről: “Sárral kevert vér száradt fülemen”

A lírai életműhöz szorosan hozzátartozik az Ikrek hava című, Napló a gyermekkorról alcímet viselő prózai írás 1939-ben zárja le ifjúságát e művel. Összefoglalása ez az addigi út fő témáinak, az emlékanyagnak.


Radnóti Miklós, láger versek

Zsidó értelmiségi családban született 1909-ben. Szüntelen lelkiismeret-furdalása volt, mert  anyja  és  ikertestvére  meghalt  a  születésekor. 1921-ben meghalt apja, és Grosz Dezső, nagybátyja nevelte. Pesten érettségizett, majd egy évet Csehszlovákiában töltött (textilipari tanulmányok) gyámja kérésére.

1930-ban Szegeden magyar-francia szakra jár. Tagja a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. Élete végéig nincs állandó munkahelye. Fordít, alkalmi munkákat végez. 1935-ben házasságot köt Gyarmati Fannival.

1940-től háromszor hívták be munkaszolgálatra. Utoljára 1944 májusában, a német megszállást követően. Ekkor a jugoszláviai Bor mellett elhelyezett Lager Heidenauba szállították. A munkatábort augusztus végén kiürítették, és a foglyokat szeptemberben „erőltetett menet”-ben nyugat felé indították el. November elején érték el a Győr melletti Abda községet, melynek határában a költőt huszonkét társával együtt agyonlőtték.

Az abdai tömegsírból került elő a Bori-notesz. Ez egy irka, melybe verseit írta a lágerben.

A la recherche…

A vers címe Proust: A la recherche du temps perdu (Az eltűnt idő nyomában) című művére utal. A vers egy visszaemlékezés; belenyugvó, filozofálgató mű. Sok benne a felkiáltás és a kérdés, viszont nagy nyugalom kellett a magírásához, mert hexameteres.

A régi baráti összejöveteleket, a borozgatásokat idézi, mindez most valószínűtlennek, elérhetetlennek, visszahozhatatlannak tűnik. Feltör benne a fájdalom azokért, akiket elragadott a háború. Nemcsak a munkaszolgálatos társaira gondol, hanem a harcba kergetett katonákra is. De az élőket is felidézi, őket is megnyomorították a háború évei. A nosztalgia és a tragédia egymást váltó dallama most már összefonódik, hogy együtt fejezzék ki a veszteséget, mely immár jóvátehetetlen és végleges.

A vers szomorú, rezignált hangulatát nem oldja fel a befejezés sem, de az utolsó sorok csendes fájdalma, a „távoli erdők” és „idegen legelők” nyugalmas képei mégis valami megnyugvást hoznak.

A hexameterek egységes ritmusa az emlékezés folyamatát festi alá. A klasszikus formával a költő a téma általános, örök emberi voltát érezteti.

Erőltetett menet

Az Erőltetett menet a bori lágerben született. A költemény az élethez való ragaszkodás és a fáradt halálvágy között vergődő ember drámai belső vitáját, küzdelmét tárja elénk. Két egymásnak felelő tízsoros részből áll.

Az első rész egy hat- és egy négysoros mondatra tagolódik. Az első mondat a menetelést és a reményüket vesztett, de éltükhöz mégis ragaszkodó rabok lelki állapotát jeleníti meg. Az otthon váró asszony elképzelt lehetősége ad nekik erőt a továbbhaladáshoz. Az első hat sor alanyt kifejező mellékmondatsora és a második mondat négy sora ezt az állítást magyarázza. Az egész első részt erős irodalmiasság, esztétikai megformáltság jellemzi. Erős ellentétek, szokatlan jelzőhasználat, alliterálások, sok asszociációt felidéző kifejezések és képek vezetnek el az ünnepélyessé lassított, magasztos hangvételű mondatzárásokhoz.

A költemény második fele is érvelés: ez a rész az idill vágyának, reményének belső érveit sorakoztatja fel. Az elgyötört vándor nosztalgikusan idézi az egykori otthon, az elveszett béke emlékképeit, az idillbe kapaszkodik. A szép halálról az első részben is szó esett, a másodikban pedig közvetetten van jelen: a döntés, a „fölkelek”, melynek kimondását emberi, baráti szótól várja a költő.

A kettészakított sorok mintha az elkínzott emberek roskadozó lépéseinek ritmusát idéznék. A vers időmértékes.

Razglednicák

A Razglednicák rövid helyzetképek a tájról, az emberekről, a költői sorsról.

Az első a háború ijesztő valóságával a szerelem fénylő állandóságát állítja szembe. A kezdő sorokban a hegyekről visszaverődő és lassan elülő ágyúszó megszemélyesítése félelmetes hangulatot kelt. A következő képben a lobogó sörénnyel vágtató paripa képzete uralkodik, és az értelmetlen forgatagot kozmikus méretűvé fokozza. A kedves alakját idéző második négy sorban a némán határozó a vastag, vad ágyúszóval alkot kontrasztot. A hasonlatban az angyal a szépség és a jóság megtestesítője, a halálra dermedő bogár pedig a dermedt tehetetlenségé. Szimmetrikus szerkezetű szabályos vers. Páros rímű, nyolcsoros strófa.

A második razglednicában a valóság és az idill képei kerülnek egymás mellé. A költő az égő házak és a riadt parasztok képéről a vizet fodrozó parasztlányra és a birkanyájra fordítja figyelmét. Szimmetrikus szerkezetű szabályos vers. félrímes, nyolcsoros strófa.

A harmadik razglednica a legrövidebb, de a legundorítóbb. Pusztulnak az állatok, akik tehetetlenek, és az emberek szintén. Az alliterációk is a borzalmat fokozzák. Itt az első két sor már nem rímel.

Az utolsó razglednica a tarkólövés jelenete, melynek során a költő előtt felvillan saját halála is. Két, nagy mozgást sugalló igével indul. A megjelenített halott a költő barátja, Lórsi Miklós hegedűművész volt. A német szavak a gyilkosok alakját is felidézik. A költő itt tudatosan vállalt személyes halálát foglalta versbe, és épp ezzel a gesztussal emelkedett a halál fölé. Ez a strófa már szabálytalan: hétsoros, a rímhelyezés is asszimetrikus. Az öt gondolatjel meg-megtöri, szaggatottá teszi a szöveget.