Móricz Zsigmond munkássága

– 1879. július 2-án született a Szatmár megyei Tiszacsécsén.

– édesapja: Móricz Bálint fölfelé törekvő kisparaszt

– édesanyja: Pallagi Erzsébet

– Csécsén élt hét éves koráig, ekkor következett be a család anyagi összeomlása

– Zsigmondot anyai nagybátyjához Pallagi Lászlóhoz adták.

– 1890-től a debreceni református kollégium tanulója

– 1892-ben a szülők Sárospatakra költöznek, itt végzi a gimnázium 4. és 5. osztályát

– 1879-ben a kisújszállási gimnáziumban érettségizik

– 1899-ben beiratkozik a debreceni református teológiára, fél év után átiratkozott a jogi karra

– 1900-ban a budapesti egyetemen jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytat

– 1903-ban Az Újság című napilap munkatársa, részt vesz a népköltészeti gyűjtőúton
– 1905-ben feleségül veszi Holics Jankát (Eugéniát), a házasság azonban börtön volt Móricz számára

– 1908-ban  Nyugat közli a Hét krajcárt

– 1909-ben megjelenik a Hét krajcár című első novellakötete, megismerkedik Adyval

– 1915-ben a világháború frontjait járja haditudósítóként

– 1919-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választják, sürgeti a fölosztást ezért kizárják a Kisfaludy Társaságból

– 1925-ben felesége meghal

– 1926-ban feleségül veszi Simonyi Máriát

– 1929-ben átveszi a Nyugat prózai rovatának szerkesztését, 1933-ig Babits szerkesztőtársa

– 1936-ban megismerkedik Csibével

– 1937-ben felbomlik második házassága is és Leányfalura költözik

– 1939-ben átveszi a Kelet Népe című folyóiratot, haláláig szerkeszti

– 1942. szeptember 4-én meghal

Móricz művészetének újszerűsége témaválasztásban, problémaérzékenységében, ábrázolásmódjában és stílusában egyaránt keresendő. Elsősorban a parasztság és az úri osztály világát ábrázolta. A falu világát belülről látta, ő fedezte fel irodalmunkban a falu társadalmi tagozódását éles rétegződését. Elődeivel szemben akik a vidám parasztság képet alkották Móricz a valós paraszti világot mutatja be a sok keserűséggel, szegénységgel, kínnal. Ábrázolásmódját a líraiság és ezzel egyidejűleg a drámaiság jellemzi. Móricz hősei különleges egyéniségek, mély érzelmekkel, erős szenvedélyekkel, nagyra törő vágyakkal. Művei cselekményét, a történések jellegzetesen a főszereplő nézőpontjából látjuk aki mindig színen van. Az író aprólékosan tárja fel a tettek indítékait, a tudatosult vágyak világát. Vívódó hősei két világ határán élnek: elégedetlenek önmagukkal és környezetükkel, magányosak és társtlanok. Változtatni, új világot teremteni azonban nem tudnak.

A magyar Ugar írója

A magyar irodalomnak ez az időszaka csak a romantikusra színezett parasztképet kedvelte, a népszínműveket, amelyekben a piros arcú menyecskék jókedvűen táncolnak a patyolatinges férfiakkal. Jókainál a paraszt mellékalak. Mikszáth a maga romantikus bájával vonta be a tót atyafiakat és a jó palócokat. Gárdonyi parasztjai bölcsen, elégedetten élik a maguk egyszerű életét. Tömörkény már a parasztok elesettségéről is tud, de az ő emberei még naívan együgyűek. Móricz a Hét krajcárban először fogadja leereszkedés nélkül testvérré a koldust, itt azonosul teljesen a szegény, szenvedő emberekkel. Folyik a mese az anya és a fia krajcárkeresgéléséről, minden talált krajcárral közelebb lép Móricz a leírt szegénységhez. Szorongva várjuk, mi lesz a tréfás kergetőzés, kutatás és kacagás vége. Hátha csoda történik! Átérezzük a szegénység minden fájdalmát, amely ott húzódik meg a kacagás mögött. De a mesebeli csoda helyett egy koldus érkezik, a játék egy súlyos drámává mélyül: a koldus adja oda a hetedik krajcárt. Úgy tűnik, hogy ennél súlyosabban semmi sem fejezheti ki a nyomort, pedig ez csak az egyik motívum, s ha itt záródna a novella, csattanós lenne a befejezés. A játék, a kacagás azonban tovább folytatódik, egyre világosabban érezzük az emberi indulatokat. Az anya fuldokló nevetésekor kibuggyan a vére, s ráömlik a kisfiú kezére. Nemcsak az anya “drága, szent vére” ez, hanem ezreké. Ilyen élet jut a szegény embereknek. Idillt és tragédiát, mosolyt és könnyet egyszerre, együtt látni egyetlen művön keresztül. A Hét krajcár nyomora még csak a testet törte meg, a lélek ép és egészséges maradt. Móricz azonban tovább lépett. A naturalista hatások nemcsak sötétebbre színezték írásai világát, hanem a valóság mélyebb tanulmányozására is sarkallták. Tragédia című novellája (1909) az örök éhezésről szól. Kis János egyszer lakott jól, a saját lakodalmán, s most újra itt az alkalom: gazdája lányának lakodalma. Elgondolja, mennyi mindent fog megenni, aprólékos pontossággal kigondolt haditervét azonban nem képes végrehajtani. Eltorzult bosszúja csupán önmagát pusztította el. Célja – ki akarja enni Sarudyt a vagyonából. Kis János nem klasszikus hős, hanem csak kisember. Az író és az olvasó vele kapcsolatos érzése több a sajnálatnál: megrendültség és felháborodás. Ember halálát festeni nem könnyű, egyetlen hamis hang hitelét veheti az egész műnek. Kis János halálának rajzával igazolódik Móricz művészete és embersége.

Móricz első regénye a Sárarany (1910). Művészetének, életének legnagyobb problémáit pendíti itt meg: a magyar Ugar sorsát, hogy mi a sorsa a sárba került aranynak, a szűkös, kicsinyes viszonyok közé került nagy léleknek. Túri Dani arca újra és újra kísért majd, faluban és kisvárosban, értelmiségi és dzsentri hősökben, a jelenben és a történelmi múltban. Túri Dani, a vad, büszke lázadó tudatlanságában is tehetséges, de kibontakozni képtelen, feltörekvő paraszt. A Sárarany problémája: a mostoha körülmények között elsikkadó népi tehetség sorsa. Ez a probléma Móricznál az egész magyar élet megrekedtségének tükrözőjévé nő. Túri Dani a mozdulatlanság, az ósdiság, a babonás megszokások ellen lázad. Földet akar; ő a szegény paraszti vágy hordozója. Harcba indul a népet sanyargató nagybirtok ellen. A megrekedtség a kicsinyes és nyomorúságos élet következménye, amelyben nincs más kiélési terepe az erőnek és életkedvnek, csak a csók. Asszonyéhsége nem ok, inkább csak okozat.

Az egyik legtökéletesebb Móricz-mű az Isten háta mögött (1911). Egy kisváros életét festette meg benne, annak sivár, hétköznapi, kicsinyes világát. A bogaras figurákon, a kisvároson keresztül Magyarország egész sivárságát megrajzolja. Az öregedő férj és ifjú feleség problémáját ábrázolja. Móricz megmutatja, hogy ugyanaz az emberi élet mennyire másként alakul a XIX. századi Franciaországban és a magyar Ugaron.

A környezetével, körülményeivel szemben küzdő hős A fáklya című regényben is megelevenedik (1917). Matolcsy Miklós, a debreceni református teológia jeles diákja, aki nagy tervekkel, rajongással, lobogással érkezik egy kis Szatmár megyei falu parókiájára. Mintaközösséget akar teremteni falujából a szeretet jegyében. De zátonyra fut a lelkesedése; észreveszi, hogy nincs ereje a feladathoz. Akkor magasodik fel újra, amikor a szerencsétlen véletlen, a tűzvész okozta tragédia következtében feláldozhatja magát népéért, amelyért eddig mit sem tudott tenni. Agóniájában rájön: nem a szerete váltja meg a világot. Matolcsy bukásának legfőbb oka a magyar Ugar; de oka tehetetlensége, gyámoltalansága, teologikus kultúrája is.

Parasztábrázolás

Móricz újszerű parasztábrázolása a parasztok valódi világát, nyomorát, kínjait mutatja be.

Ez jól tükröződik Barbárok című novellájában, amiben a pusztán – barbár módon – élő parasztokról (juhászokról) kapunk képet. A mű egy olyan előre kitervelt gyilkosságot és következményét tárja elénk melynek indítéka nem a szegénységben s nyomorban rejlik, hanem csak a vagyon gyarapítására szolgál. A novella három részre tagolódik.

Az első rövidebb részben meggyilkolják Bodri juhászt és fiát egy rézzel kivert öv miatt. Már a mű eleje tele van feszültséggel. “A… puli, fülelt, szimatolt s… vicsorítva kezdett ugatni”

A második, hosszabb időtartamot felölelő részben a Bodri juhász aggódó felesége családja keresésére indul. Nagy utat jár be míg rátalál az igazságra.

A harmadik, szintén rövidebb drámai részben a bíró a Veres juhászt vallatja. Aki egyéb bűneit beismeri ám a gyilkosságot – mint legaljasabb tettét – mindaddig tagadja míg a tárgyalóterem ajtajának kilincsén meg nem pillantja a bűnjelet (rézveretes szíj). Tovább nem tud tagadni beismeri tettét. Bár a bíró magasabb pozícióban van még sem érzékelteti felsőbbrendűségét, hasonló nyelvezetet használ mint a korábbi szereplők. A bíró, bűnöshöz intézett szava “barbárok” híven tükrözi a novella egész mondanivalóját.

Mert a pusztában élő rideg pásztorok környezetük sivárságának hatására vállnak barbárokká.

A dzsentri ábrázolása

A húszas években Móriczot elsősorban az foglalkoztatta, hogy tud e a dzsentri a XX. században vezetésre termett embert adni a magyarság fölemelkedéséhez. Az Úri muri c. regényével (1927) arra szándékozott figyelmeztetni, hogy a produktív szerep találása és vállalása, sőt végrehajtása létérdeke a dzsentrinek. Szakhmáry Zoltánban az író azt a hőst kereste, aki visszavezeti a dzsentrit a munkához. Nem lett belőle hős, elbukott. Háromszáz holdas birtokából mintagazdaságot akar teremteni, tudományosan gazdálkodik. Személyes életében is hadat üzen a parlagi életformának: tanyáján parkot varázsol Rozikának, a tündéri summáslánynak. Rozikáról sem tudja eldönteni azonban Zoltán, hogy a teste vagy a lelke kell e neki. Rozika más világból való, ők sem érthetik meg egymást. De nagyon bizonytalan a dolgaiban, nincs kitartása, nem visz végig soha semmit. Segítői Borbíró, Csörgheő Csuli, Balogh Ábel kedves derűs emberek. Szakhmáry az ő szintjükre süllyed, velük együtt mulat s végül egy éjszakán, amikor a leghangosabba muri felgyújtja tanyáját és szíven lövi magát.

Az Úri muriban Móricz a félfeudalizmusba rekedt magyar társadalom teljes keresztmetszetét rajzolja meg. Szerkesztési bravúrral egy idegent, egy utazó könyvügynököt hoz az unatkozó urak közé (Lekenczey Muki), őt vezetik körbe a helybéli urak a társadalmi lét jellegzetes színterein: a vendéglőn, a tanyán, a kaszinón, a kúrián, s végül Szakhmáry tanyájára érkeznek. Az élet tartalmát evés, ivás, adomázás vaskos tréfája adja. Az idő egybefolyik, egyetlen négynapos dáridóba. Az anekdotázás végtelen sora alakítja a történetet, Szakhmáry személyes sorsa sokáig csak a háttérben szövődik. A bonyodalom hirtelen robban ki. Megjelenik a tanyán a féltékeny feleség, majd eszeveszett hisztériája elűzi mellőle Zoltánt, a férfi számára a családi harmónia reménye végleg megsemmisül. Mások a céljaik nem érthetik meg egymást.  Az urak élete és az anekdoták szerves egységet alkotnak.  Az anekdotizmus Móricz kezén a jellemzésnek és ábrázolásnak egyaránt központi eszközévé válik. Kifejezi és leleplezi a szereplők álomvilágát, megóvja az írót a hősökkel való azonosulástól, lehetővé téve az irónia érvényesülését.

Móricz “benne él a hősben”  együtt vívódik alakjaival együtt keresi a megoldás gondjaikra.

Az utolsó nagy Móricz-regény, amelyben a dzsentri a főhős és központi helyet kap a vívódó ember: a Rokonok (1932). Egy város élete kapcsán forradalmi bátorsággal ábrázolja az ellenforradalom uralkodó osztályainak legtipikusabb alakjait, a polgármestertől a miniszterelnökig. Jó szava nincs már róluk, valamennyien egy nagy korrupció részesei, “rokonok”. A főhős Kopjáss István átlagon felüli, alulról a tehetségével feltörő dzsentri. Mint egyszerű kultúrtanácsosban még nagy tervek és álmok élnek, de amint Zsarátnok város főügyésze lesz, lassanként megtagadja ifjúkori elveit, elnyeli őt is a panamák világa, s csak saját karrerjével törődik. Mire rádöbben a kíméletlen igazságra, bírálatra már nincs erkölcsi alapja, öngyilkos lesz, de a regényből nem derül ki, hogy meghal-e. Kopjáss bukása nem tragikus. Az ő sorsa nem azt hirdeti, amit Matolcsyé, hogy “elvégeztetett, de semmi sem tisztáztatott”, nem azt mondja, amit Szakhmáry, hogy “kár volt mindenért”. A Rokonok azt hirdeti, hogy aki sorozatosan megalkuszik, annak értékes vonásai elkopnak, s a “született gazok közé” kerül.


Móricz Zsigmond: Úri muri

A XVII. századi Bethlen Gábor példája is sugallhatta, erősíthette Móriczban azt a elképzelést, hogy az ún. történelmi osztály, az akkori uralkodó osztály tehetséges, jobbra hivatott embereitől lehet esetleg várni az ország felvirágzását. A ‘20-as években visszatért műveiben Mikszáth Kálmán jellegzetes témája, a dzsentri, de már egészen más megvilágításban. Más a Mikszáth-kori és más a Móricz-kori dzsentri. Ez utóbbi már sokkal szélesebb kategória: a birtokot szerzett hivatalnoktól a felemelkedő nagygazdáig s az apadt birtokú földesúrig sok mindenki beletartozik.

A dzsentriregényei a „történelmi osztályból” való fokozatos és keserű kiábrándulásának egy-egy állomását jelzik, s bennük az ellenforradalmi országvezetés visszásságát, korruptságát, morális züllöttségét mutatta be.

1927-ben született meg az Úri muri. Ebben a regényben a dzsentri képtelen már megújulni, nem teremthet tündérkertet ebből az összezsugorodott kis országból. A cselekmény a milleneum nagy esztendejében (1896), az ezredéves Magyarország görögtüzes ünnepi évében játszódik, de az a kép, amelyet a társadalmi állapotokról fest az író, az 1920-as évekre is illik.

A regény problémaköre: az unalom, a sűrített semmittevés, az elmaradottság, az ijesztő kultúrálatlanság, s a mindezzel szembeszálló, újat teremteni vágyó eszme.

A regény helyszíne: a Berettyó és a Kőrösök között egy mezővárosban és a tanyavilágban, ahol Szakhmárynak és a többi dzsentrinek középbirtokai vannak.

A cselekmény ideje: 1896-ban a milleneum évében, 4 nap alatt játszódik a történet.

Az író mondanivalója: a középbirtokos réteg, a dzsentri, képtelen kitörni a történelmi hagyományokból, megújulni nem tud, így önmagát ítéli halálra. Velük a nemzetgazdaság is elpusztul.

A regény szerkezete

Bevezetés: A környezet, főbb szereplők bemutatása az idegennel folytatott tréfa kapcsán. A könyvvigéc „gróf” Lekenczey a „kultúrember” szinte mániákusan  mondja, hajtogatja a maga elképzeléseit, az író vágyálmait.

Konfliktus: A vidám muri Csörgheő Csuli lakásán, este pedig tanyáján, a „Nyomorlakon” fejeződik be. Szakhmáry problémája. Rozi története.

Kibontakozás: Szakhmáry anyagi gondjai, a felesége megjelenése a tanyán, mulatás ismét a casinoban, majd Zoltán tanyáján.

Megoldás: tűzvész és öngyilkosság. Szakhmáry önpusztításának oka: a kilátástalan helyzet miatt, a magánélete végett érzett fájdalmában.

Szakhmáry Zoltánt tulajdonképpen nem is gazdasági terhei roppantják össze, hanem családi és szerelmi életének feloldhatatlan, súlyos ellentmondásai. Tisztelve szereti feleségét, gyermekeinek anyját, imádja őt, de nem tud elszakadni Rozikától, akinek szépsége, feltétlen odaadása, szerelme valósággal elbűvöli, s egy ideje már életének legfőbb értelmét jelenti. Ugyanakkor a vele kapcsolatos új életet sem tudja másképpen, mint ahogy környezete, osztályának hagyományai megszabják: szeretőjévé teszi, s ezzel a lány jövőjét egyetlen lehetséges irányba tereli. A második dáridós éjszakán rá kell döbbennie, hogy Rozikának nincs lelke, csak vonzó gyönyörű teste. Hirtelen meggyűlöli, s mikor addig féltve őrzött kincsét kiviszi a mulatozó urak közé, már ellökte magától, s ezzel végleg elpusztította élete nagy boldogságát is. Ezen az éjszakán nemcsak Zoltánban , hanem szinte kivétel nélkül mindenkiben feltör lelke mélyéből elrontott életének fájdalmas panasza. Ezek az emberek a magyar Ugar áldozatai. Ebben a hangulatban Szakhmáry Zoltán is elveszíti minden reményét, hozzáidomul a többiekhez, önmagának vallja be élete teljes csődjét. Zoltán élete romjain elkezdi énekelni az Ég a kunyhó, ropog a nád kezdetű nótát, egy nagyúri gesztussal felgyújtja tanyáját, s szíven lövi magát.


Móricz Zsigmond élete, újszerű parasztábrázolása novelláiban

A magyar széppróza Móriczcal zárkózott fel az európai realizmushoz. Pályája a Nyugat-mozgalomhoz kapcsolódott.

1879-ben született Tiszacsécsén. Édesapja, Móricz Bálint, nagy becsvággyal rendelkező ötholdas kisparaszt, édesanyja, Pallagi Erzsébet, egy elszegényedett, árva, de művelt és rátarti kisasszony volt. Kilencen voltak testvérek, s ez súlyos anyagi gondot okozott a családban. Móricz Zsigmondot anyai nagybátyjához küldik. 1890-ben a debreceni református kollégiumban kezdte meg tanulmányait, a sárospataki, majd a kisújszállási kollégiumban folytatta. Ekkor már elhatározta, hogy író lesz. Az érettségi után teológus, jogász- majd bölcsészhallgató lett, egyetemi tanulmányait azonban nem fejezte be. 1903 végén bekerült az akkor induló Az Újság szerkesztőségébe a gyermekrovathoz. A Kisfaludy Társaság megbízásából részt vett a Szatmár megyei népdal- és népmesegyűjtésben.

1905-ben vette feleségül Holics Eugéniát, aki Janka néven vonult be az irodalomtörténetbe.  A házasság azonban nem hozott boldogságot Móricz számára. Nem voltak egymáshoz valók. A nő féltékeny volt mindenre és mindenkire, az író munkáira és sikereire. 1925-ben az asszony öngyilkos lett.

A Hét krajcár sikere (1908) hozta meg Móricznak az írói hírnevet, s Ady barátságát. Az elismerés szinte gátakat szakított fel benne: egymás után, gazdag termékenységgel írta novelláit, regényeit, színdarabjait. Az írói sikere s a könyvek, folyóiratok egyre emelkedő tiszteletdíjai véget vetettek a korábbi évek garasos kuporgatásainak. 1915-ben önként jelentkezett haditudósítónak. A Tanácsköztársaság idején élénk tevékenységet fejtett ki. Járta az országot, s lelkes hangú riportokban számolt be az élet új változásairól.

Második házassága Simonyi Mária színésznővel (1926) is boldogtalan volt, s egy évtized múlva fel is bomlott.

1929 és 1933 között Babitscsal együtt szerkesztette a nyugatot. 1939-től élete végéig szerkesztette a Kelet Népe című folyóiratot. Felkarolta a ‘30-as években induló népi írókat, helyet biztosított nekik a lapjában. Alkotóereje teljében váratlanul érte a halál 1942 szeptember 4-én. Agyvérzés vetett véget az életének.

Parasztábrázolás: Móricz paraszti témájú novellákkal kezdte írói pályafutását. Régebben romantikusra színezett parasztképeket ábrázoltak. Ezzel a faluképpel szembeszállt, meg akarta láttatni a hazug felszín mögött a szegénységet, az elégedetlenséget, sőt, a nyomort. Az egyéni szenvedés vezette el mások szenvedéséhez.

Novellái:

– Tragédia

– Szegény emberek

– Barbárok

– Úri muri

Novella: elbeszélés, viszonylag rövid terjedelmű epikai mű prózai formában. Cselekménye zárt, rendszerint egyetlen eseményt vagy eseménysort mutat be, kevés szereplővel.

Tragédia

A Tragédia című novellája már a lelket is deformáló, a komikumot súroló sajátos kelet-európai nyomorról, az örökös éhezésről szól.

Téma: evés, lehetetlen vállalkozás

Főszereplő: Kiss János (napszámos)

Novella expozíciója (felépítése):

1., rövid, tömör, a lakodalomról van szó

2., Kiss János bemutatása. A lakodalom evéssel kapcsolatos oldala egyre nagyobb jelentőséget kap: „kieszi a vagyonából”-lehetetlen vágy.

3., Eljön a lakodalom napja. Móricz Zsigmondnál megjelenik a naturalizmus. Kiss József tette nem oldott meg semmit, s észre se vették, hogy megpróbált valamit tenni. Ez a TRAGÉDIA.

Nyelvezete: egyszerű, sok a rövid, odavetett mondat.

Gúny: a humoros, komikus és szatirikus művek jellegzetes stíluseszköze. Az író egy személy vagy jelenség vonásait, hibáit erősen, néha a képtelenségig túlozva mutatja be.

Szegény emberek

A háborúellenes kisregény lélekábrázolás, bemutatja, hogy hogyan tette tönkre a háború az embert, a lelket. Főhőse egy meg nem nevezett katona, aki 26 hónapos frontszolgálat után 28 napi szabadságra jött haza. Családját nyomorban találja itthon, s megpróbálja a lehetetlent: 28 nap alatt biztosítani szeretné számukra a megélhetést.

Téma: háború

Terjedelme: hosszú

Fő cselekménye: gyilkosság, rablás

Ideje: I. világháború

Expozíció:

1., a rablás megfogalmazódik a katonába

2., háborús képek

3., rablás, gyilkosság

4., gyilkolás után emberekkel beszél

5., feleségével

6., vásár

7., rendőrség

A katona nem tud különbséget tenni a háború és a valóság között.

Barbárok

Pályája második felében, 1931-ben írta. Nyelvezete egyszerű, sok tájleíró elemet tartalmaz. A párbeszédek szűkszavúak, jellemző a juhászokra beszédjére, hiszen hónapokig egyedül vannak. A mű 3 részre bontható.

Az 1. részben megismerkedünk a becsületes Bodri juhásszal és fiával, akik a nyájakat legeltetik. Az egyik napon két rosszhírű ember érkezett hozzá Veres juhász és társa személyében. A szép szíj ürügyén vitába kerekedtek a juhásszal, valós céljuk azonban a nyáj megszerzése volt. A vita tragédiával végződött: a támadók megülték Bodri juhászt és fiát. A holttesteket elásták, a nyájat elhajtották.

A 2. részben megismerkedhetünk Bodri juhász feleségével, aki férje és fia keresésére indult. Véletlenül éppen  a gyilkosokkal találkozott. Kedvesen fogadták az asszonyt, de az gyanút fogott és hamarosan otthagyta őket. Abban az évben nem találta meg szeretteit, ezért a következő évben kutyát is vitt magával. A kutya nemsokára rátalált a holttestekre, az asszony pedig feljelentést tett Veres juhász ellen, akit időközben Szegeden más bűntettei miatt már börtönbe zártak.

A 3. részben  a  vizsgálóbíró  vallatja  a  juhászt,  aki  a  kérdések következtében ellentmondásba keveredett. Végül a bizonyíték (kivert szíj) felmutatásakor beismerő vallomást tett. Sorját nem kerülhette el, akasztófára került.

A mű végén a vizsgálóbíró megjegyezte: „barbárok”. Igaza volt, hiszen különös kegyetlenséggel végeztek áldozataikkal. Mélyebb értelme is van: az író barbárnak tekinti a fennálló társadalmi rendet, amely nyomorúságra és tudatlanságra kárhoztat milliókat.