Berzsenyi Dániel munkássága

Húsz évig írta verseit, s Kölcsey hideg, lesújtó bírálata után újabb húsz évig írt még: tanulmányok sorában magyarázta, miért formálta úgy verseit, ahogyan megformálta őket. A teljesületlen élet, a terméketlen vágyak, a félbemaradt akarások költője Berzsenyi. Életének legjellemzőbb eleme a várakozás. Képes megalkotni a magyar felvilágosodás költészetének szintézisét, és egyszersmind elindítani a romantikát. A költői hivatás, csupán mélyen rejtegetett parázs marad életében, az irodalmi élet bevilágító lángolássá soha nem bontakozhatott, noha eszméi már a reformkorban hatni kezdenek. Berzsenyi az antik minták, különösen Horatius ideálját állította maga elé, de a költői én egyénivé, eredetivé gazdagította a klasszikusoktól kapott formákat.

1776- Egyházashetye, a költő születése

1788-95- megszakításokkal a soproni líceum tanulója

1799- feleségül veszi Dukai Takács Zsuzsannát, Sömjénbe költöznek

1803- Kiss János, lelkész-barátja elküldi Berzsenyi verseit Kazinczynak

1804- Niklára költözik családjával

1808- verseskötetének kézirata kapcsán megindul levelezése Kazinczyval

1810- Pestre látogat, megismeri Vitkovics Mihályt, Szemere Pált, Kölcseyt

1813- megjelenik a kötete

1817- a Tudományos Gyűjtemény közli Kölcsey lesújtó bírálatát verseiről

1825- megjelenik az Észrevételek Kölcsey recensiójára

1833- megjelenik akadémiai székfoglalója: Poétai harmonistika

1835- elkészül A kritikáról c. tanulmánya

1836- Nikla a költő halála

Az ódák

Máig a legismertebb műve A magyarokhoz című agitatív ódája. A vers 1807-ben a napóleoni háborúk idején keletkezezz. A háború fő hadszíntere Poroszo., mely teljes függésbe került az 1806. okt. 14-i csatát követően. A balti partot Napóleon Lengyelo.-tól csatolja el, Adria öblei a harcok során többször gazdátcserélő Dalmáciát Isztriát jelölik. Szinte pontos, naprakész politikai híradás rejlik e versföldrajzban. A verstér az egész földdé szélesülve az egyetemesség egyik megvalósítója. Kilépünk az idő pillanatnyiságából is. Az első az antikizálás, amely a klasszicista ízlésirány formai követelményének is eleget tesz. Ráadásul nemcsak a helyszínek ókori neve, hanem a viszály istenének említése és az idegenek fölötti győzelem örök jelképére, Marathonra való utalása még újabb síkkal gazdagítja a jelentést. Ugyanígy az alkaioszi- horatiusi hajómetafora Európa egész történelmével kelt képzettársításokat.

De nemcsak évezredek épülnek a versbe, hanem a történeti erők megidézésével maga a véghetetlen idő: földrészek romlanak, népek születnek, trónusok omlanak le a nagy romantikus látomásokban. A korlátlan tér és idő fókuszában azonban mégis saját hazája, kora áll. Bennük elemi természeti erők hatnak, a mozgás visszafoghatatlanul dinamikus az igék jelentése alapján, a hangok harsányak, a minősítések is határozottak. A fennköltséget az egymásra torlódó rövid versmondatokban is megőrzik az összetett szószerkezetek. A kettős ritmus a lendületet tovább fokozza. Az alkaioszi strófa alapjellegét a lassúbb jambusok adják, de a belépő anapesztusok mégis magukkal sodornak. A negyedik sor ellenkező lejtése, a trocheusok és a daktilusok újabb iránnyal dinamizálják a hullámzó mozgásokat. De érvényesül a hangsúlyos, magyaros ritmus is, mint egy nyomatékot adva minden közbenső lépésnek, rohanó-megtorpanó ütemnek. A harci hangulat az utolsó részben elcsitul, a világerők kavargásában megtaláljuk a támaszt, az értelmes, cselekvő, emberi, közösségi erőt. E morális magaslaton a hangnem is visszafogottabb, noha itt van az egyetlen igazi iperatívusz, felszólítás: a szabad közösséget hirdetve, s Buda említésével ezt Mo.-ra vonatkoztatva.

Mindegy tíz évvel korábra valószínűsíthető a Romlásnak indult… kezdetű, szintén A magyarokhoz címmel közölt óda keletkezése. A két mű Berzsenyi világképének változását szinte példaerejűnek mutatja. A korai vers jelzőkkel kinagyított történelmi példái is a bölcseleti megállapítást argumentálják. A szerkezet is a jövőtlenséget, a lezáruló történelmi szerepet érzékelteti. A visszafordíthatatlanságot különösen hangsúlyozza a végső ellentétező látomás: a korábban viruló nemzetnek a jövőben csak a hamvait kavarja a szél. Az óda e zárással és az “Ó, jaj” indulatszavas, személyes indítású, de elvont bölcseleti megállapítást közlő szentenciájával egyetemes távlatba helyezi a magyar nemzet korcsosulását. Így az aktuális erkölcsi-politikai válságon, lealacsonyodáson háborgó vers a pesszimista világkép hordozója. A metafizikai síknál erőteljesebb az indulati- érzelmi sík. Átokszó kiáltására kényszeríti. de a nemzetostorozó, expresszív erejű fölkiáltások a vers egészében a dicső múlt képeibe ágyazódnak. Mind a metaforát, metonímiát, szinesztéziát egyesítő komplex képek, mind az erős indulati töltés, mind a szervezőerőként ellentétező hangnemváltás az elhivatott költő felelősségtudatának, nemzetféltésének dokumentuma.

Elégiák

A magát csöndesítő, visszafogni kényszerülő lélek áll előttünk Berzsenyi elégiáiban, az 1804-08 közötti, elégikusnak tekintett korszakában. Már a huszonhárom évesen írt Osztályrészem ál-idillje ide utal. Hiszen bármilyen elégedettség sugárzik is az első négy strófából, a következők rácáfolnak. Már az ötödik a vers szövetébe szövi a baljóslatú végzett szót. A hatodikban az eddigi kies, ragyogó, békés táj a vadon jelzőt kapja. Ha nem vissza-, de előreutalás ez az utolsó strófára akkor is éles a hangulati váltás. Az indító kép “soha” időhatározóját érvényteleníti a két végpont. A költészet az egyetlen menedék, a szív, a lélek, az értelem menedéke, lételeme, mely kiragadhatja a lehúzó mindennapiságból, eszménytelenségből. A tudatos cél a klasszicistáé, az élmény a romantikusé. Elégiái mindegyikében, de egész életművében is a nagy távlatok költője ő.

A közelítő tél ünnepélyes cím Kazinczytól származik, az eredeti az Ősz volt. Tárgya a Horatiustól kezdődően oly sokak által megénekelt topoz: az idő múlása. A sorvégek mondat- vagy tagmondathatárokra esnek. A szókincs antik reminiszcenciákat hordoz, antikizáló az aszklepiádészi strófa is. Az erős metszetű trocheusokat és daktilusokat váltó ütemekbe belecsendül a magyar felező tizenkettes ritmusa, megbontva az antik egységet, ami a visszafojtott feszültséget is hordozza. A költő nem az őszt festi, hanem a nyár és a tavasz hiányát. A pompa tagadva van jelen. A vers záró szakaiban még a mondatok szabályossága is föllazul kissé.

Az illatok, színek, fények, csillogó hangok az idő egyetlen szárnycsapására elhalványulnak, s a mégeket és majdot érvényteleníti a soha szigorúsága.  Alapszerkezete a szuverén, belső törvények működésének eluralkodását, a romantika látásmódját igazolja. A közelítő tél értékszembesítő, időszembesítő és létösszegző típusú vers. Romantikus, paradoxon jellegű képet rajzol a közelítő télről, mely után már nincs kikelet többé. A realitás feloldottságának titka ül ezen a versen. Semmi sem tud benne szilárd, nyugvó valósággá válni.

Episztolák

A Pesti Magyar Társasághoz  vagy a Vitkovics Mihályhoz a felvilágosodás tételes követelményeit a majdani reformkort megelőlegezve mutatja meg. A hevület ugyanakkor a horatiusi aranyközéppel, a carpe diem elvével társul. A személyiség föloldhatatlan belső paradoxonjait is megmutatja. Látszólag az episztolák sorát gazdagítja a Levéltöredék barátnémhoz is. Egy helyzet, egy hangulat rögtönzésszerű közlése után, annak jelképpé emelkedése is így válik lehetővé. Az utókor rezignáltan teheti hozzá, hogy a romantikus sejtelem egyszersmind a legjózanabb realitás is volt. Az életközeliség másrészt ott van a vers képanyagában. A társalgó, levélszituációt mímelő közlő mondat indítja. Akárha egy romantikus festményt szemlélnénk: est, a hatalmas diófa, a tűz fényküllői, lepelbe burkolt árnyalak. A valóság konkrétumai azonban ellenpontozzák ezt a lebegést: szüreti lárma, őszi bogár zúgása hangzik. Az emlékező álom-hangulat a jelképességbe váltással elkomorul. Az érzés és a költészet jelent kapaszkodót: a szerelem szikrája és a melankólia, az elégia oly pontosan kijelölt lélekállapotának szomorkodó nótája. Az állapotrajz summázattal zárul, de nem valamiféle klasszicizáló- bölcselkedő általános igazsággal, hanem létösszegzéssel. Ezen belül azonban bármely életre érvényesen: az élet vidám álorca. Az elmúlás, a halál teszi minden törekvésünket végül is töredékké.


Berzsenyi Dániel – Elégiák és episztolák

Horác, Fohászkodás: Horatius követőjének  mondja magát, az ő eszméi szerint vall az élet örömeinek megragadásáról, a kevéssel való megelégedés öröméről, a közélettől elhúzódó csendes idilli örömökkel megszépített életmódról.

Osztályrészem: Berzsenyinél mindezek csak vágyott ideák, s nem megvalósult rend. A példaképet magasztaló költemények, a megelégelést dicséretét hirdető alkotások is megtelítődnek be nem vallott nyugtalansággal. A megénekelt idilli örömök után váratlan, segélyt kérő fohász hangzik fel, melyben a költészet megszépítő ajándékáért könyörög élete vadonában.

A közelítő tél általánosabb, egyetemesebb jelentőségű válságról ad képet. Eredetileg Ősz volt a címe, de Kazinczy javaslatára megváltoztatta. Időszembesítő vers. A múlandóság az egyik értelmezési lehetősége a versnek.

Levéltöredék barátnémhoz: létösszegző vers. Metaforikus gondolkodásával Berzsenyi a romantikát előlegezi. Ütemhangsúlyos sorfaja van. A költő figyelme önmagára irányul. Magány a költő életének reálisan bemutatott helyzetképe.

3-4. vsz.-ban megindul az ábrándozás folyamata.

5. vsz. a korábbi reális képsor életsorsát összegző jelképpé emelkedik. Így lesz a magányos szüreti este az élet estéjévé, az öregedés jelképévé. Nincsenek antik utalások.

Elégia: bánatos alaphangulatú, többnyire bölcselkedő történetű költemény. Fájdalmat, bánatot kifejező lírai műfaj.

Episztola: egy meghatározott személyhez intézett, verses formájú levél. Gyakran általános érdekű tárgyat dolgoz fel.

Metafora: két fogalom tartalmi hasonlóságon vagy hangulati egyezésen alapuló azonosítása, amelyben a két elem együtt hat. Lehet teljes és egyszerű metafora.

Pictura: a természet, tájak, évszakok, emberek leírása.

Sentencia: az antik költők bölcs mondásainak, tanításainak, részletező kifejezése a retorika szabályai szerint.

Hangutánzó szavak: embereknek, állatoknak, továbbá a természetnek és a környezetek jellemző hangjait, zajait beszédhangokkal utánzó, érzékeltető szavak.

Hangfestő szavak: a mozgások, cselekvések, tulajdonságok hangulatát hangalakjukkal megéreztető, gyakran tréfás, gúnyos hatású szavak.


Berzsenyi Dániel – A nemesség képviselője ódáiban

Berzsenyi a világtól félrehúzódó, különc, komorságra hajlamos erőtlen és beteges fiú volt. Pályájának korai szakaszában versei két csoportra oszthatók: hazafias ódákra és szerelmes versekre. Berzsenyit alkata, pályája, visszavonultsága fordítja az ódákhoz. Mintaképe Horatius volt. Feleségül vette Duhai Takács Zsuzsannát, és Sömjénben telepedett le, ahonnan Niklára költöztek. Kiváló gazda lett, de titokban verseket is írt. Kis János evangélikus lelkész fedezte fel benne a költőt, verseit Kazinczynak küldte. Később Berzsenyi egy egész verseskötetet küldött Kazinczynak, aki megírta Berzsenyinek lelkesítő levelét. Kettőjük között hosszan tartó levelezés indult meg. Kölcseytől kapott kritikát megalázónak érezte, és elhallgatott benne a költő. Legfőbb vágya az volt, hogy méltó választ adjon Kölcseynek.

Legnevezetesebb ódája A magyarokhoz I., a leghosszabb ideig csiszolgatott költeménye. Ösztönzést Horatiustól kapott.

Verselése: alkaioszi versszak. Izgatott, zaklatott menetű, nagy ellentéteket egymásnak feszítő alkotás. A költemény pátoszát a reménytelenség hevíti. Az óda kulcsszava az erkölcs. Egyre táguló méretekben villantja össze a kétféle időt, a múltat és a jelent.

2. vsz. a múlt kemény helytállását idézi

3. vsz. ezt rombolja le a veszni tért erkölcs

4-6. vsz. ismét a múlt bizonyító tényei sorakoznak

7-10. vsz. fájdalmas önostorozás, a jelen bűneinek felsorolása

11-12. vsz. újra a dicső múlt nagysága zeng. Egyszerre van jelen a büszke öntudat és a csüggedt kiábrándulás, a múlt értékeinek visszasóvárgása és a kétségbeesett tehetetlenség.

13-14. vsz. az ódai hangot az elégikus váltja fel.

Ami a verset oly feledhetetlenné teszi, az elsősorban dübörgő nyelvének romantikája, zengő akusztikája.

A Himnusz és a Szózat előkészítője.

Magyarokhoz II.: Ebben az ódában a kezdeti riadalom a jövőbe vetett szilárd, optimista hitbe vált át. Történelmi háttere: napóleoni háborúk Európát érő hatása. A vers minden korra érvényes erkölcsi ítéleteket fogalmaz meg.

Szerkezet: 6 versszak 3-3-ra tagolódik.

Uralkodó érzelme a rémület. Az egész világot felfordulással fenyegető rémes zűrzavar létformába csap át. A legmegdöbbentőbb az, hogy az eddig örökkévalónak hitt világ és rendje összeomlott. Ebből most nem a kétségbeesett és a rendjét vesztett pesszimizmusra fakadt, hanem az ábránd és a merész hit. A bátor hit alapja a történelmi példák, melyek a hősi lélek magasabbrendűségét hirdetik a nyers erővel, s a tömeggel szemben.