Mikszáth Kálmán: Jó palócok

A jó palócok szereplői is polgárosulatlan parasztok. Bede Erzsi – Bede Anna tartozása – nem kevésbé él a régi hiedelmekben, mint Jasztrab György. Úgy próbálja meg biztosítani nővére nyugalmát a sírban, hogy letölti helyette a büntetését. A babonák világát az elbeszélő mélyen átéli, csakis így sikerül meggyőznie az olvasókat, hogy a hiedelmek mekkora szerepet töltenek be a nép életében. Az ilyesfajta hasonlóságokat leszámítva a Jó palócok erősen különböznek a Tót atyafiaktól. Sokkal nyíltabban fejezik ki érzelmeiket (Pl.: A néhai bárány történetében mikor a kisgyerek megtalálja kedvenc bárányát egy ködmön béléseként stb.).

A rövid szövegekben Mikszáth sokszor belülről közelíti meg szereplőit. Ilyen a Szűcs Pali szerencséje c. novella is. A megjavult korhely sikeres leánykérés után leissza magát a kocsmában. Másnap az ágyán találja a jegykendőjét. Kikosarazták, vagy csak álmodta az egészet? A szöveg a hős kijózanodása előtt véget ér.

Más esetekben az elbeszélő csak a történet csúcspontján vált át belső nézőpontra: A péri lányok szép hajáról írt történetben csak hézagosan ismerjük meg az előzményeket, mivel csak a nővér szemszögéből látjuk az eseményeket, aki csak annyit lát, hogy húga haját bosszúból tövig levágta a szomszédasszony. A nézőpontváltozást figyelhetjük meg a Tímár Zsófi özvegységében is: a férj szemével látjuk a világot a templomtoronyból, amíg le nem zuhan.

Mikszáth ezekben a kis történetekben tanulta meg a sűrítés mesterségét. 15 novellája kevesebbet tesz ki mint a Tót atyafiak. Ez jórészt annak köszönhető, hogy a természeti leírások hiányoznak ezekből a művekből, bár a természet még mindig aktív szereplő (Bágyi csoda – a molnárné megcsalja a férjét, a víz kezd visszafelé folyni.) Másrészt a ballada-stílusú elhallgatások is lerövidítik a szöveget. A szokatlan, nyitott befejezések is hozzájárulnak ehhez: Vér Klára és Gélyi János lagziba mennek, de útközben a férfi egy szakadék felé irányítja a szekeret. A történetet az olvasónak kell kiegészítenie.


Mikszáth Kálmán: A néhai bárány

Mikszáth Kálmán (1847-1910) itodalmunk egyik legnagyobb művésze, Jókai mellett a legolvasottabb 19. századi író. Írói nagyságát elsősorban nem regényei, hanem kisebb terjedelmű alkotásai fémjelzik. A kis műfajt választotta nagy mondanivalója közléséhez, formájául pedig a karcolatot, a rajzot, a novellát. Ezekbe a remekekbe tömötítette tehetségét. Ilyen műve az “A néhai bárány” című novellája a “Jó palócok” című novelleagyűjteményből.

Mikszáth egyes szám első személyben kezdi el a történetet. Rögtön az első mondatban egy kép bontakozik ki előttünk: a felhők elé harangoznak. Ez egy falusi szokás, amely a nagy viharok elmulasztását hivatott szolgálni. A helyszínt is megtudjuk: Bodok kozség. Már a második mondatban találkozunk egy emberrel, Csuri Jóskával, akinek “hólyagos lett a tenyere”. Az olvasónak egy picit jobban bele kell gondolnia a történetbe, hogy rájöjjön: Csuri Jóska harangozott, hogy elkergesse a vihart. ‘Az állatok megérzik a viharokat.’ Ennek a népi babonanak ad hangot az író a második bekezdésben, ahol felsorolásszerűen mutat be nehány jellegzetes példát.

Továbbolvasva a novellát, egy “csodának” lehetünk tanúi: A harangszó elfordította a vihart, megszüntette a veszedelmet. A szaladó búzamező képével leírt szelvihar is alábbhagyott, csak a Bágy vize emelkedik egyre nyugtalanítóbban.

Ezután tudjuk meg, pontosabban következtethetünk a történet szempontjából teljesen lényegtelen Csuri Jóska foglalkozására: ő a katolikus pap. Ugyanakkor egy példát is láthatunk Mikszáth sajátos írói stílusának egyik elemére: az előző mondatokkal teljesen ellentétes tartalmú megjegyzésekkel, csattanóval fejezi be a bekezdéseket (Pl.: “jó dolog keresztény katolikus papnak lenni – lutheranus vidéken”; “A gazdák barázdákban eresztették a folyóba az esővizet. Csak azan vissza ne térjen többedmagával!”)

A part megtellik nyüzsgéssel, az emberek megpróbálják levezetni a földekről a vizet.Itt találkozunk az egyik főszereplővel, Sós Pállal: “még csáklyát is hozott”. Az ember hajlamos elsiklani az ilyen kis aprásjg felett, de ha belegondolunk, hogy a csaklyát kik, és mire használját (általában hajósok, és arra, hogy a vízbeesett tárgyakat kiemljék) máris más szemmel nézhetjük az esemélnyeket. Ennek a jelenetnek a kiemelése egy a Mikszáth által alkalmazott módszerek közül, hogy “elültesse az ember fülébe a bogarat”. És mivel az író elég gyakran alkalmazza, a feszültségkeltéssel egyidőben a mű balladai homályba süllyed: csak sejtünk bizonyos dolgokat, de biztosan nem tudunk semmit.

“Amott fordul ni, a Périék pajtájánál! Nosza szaladj, hát utana, öreg láda!” Mikszath közvetlen hangvétele azt érezteti velünk, hogy az író nem a “mindent tudó úr” (mint kortársai), hanem egy a novellában szereplő, bámeszkodó parasztok közül.

A következő bekezdésben a falusi élet és a paraszti sors jelenik meg: az emberek elfogadják Sós Pál “őkigyelme” szavát, mert ő tisztviselő – és valoszínűleg gazdag is. Nem lázadoznak ellene nyíltan, bár a háta mögött mégis őt gyanusítják a lopással. A városaban a faluról általánosítot kép, a “pletykázó parasztok” ebben a műben is megjelenik. Az emberi kíváncsiság a gazdagság utáni vággyal párosulva olyan lehetetlen történeteket alkot, amelyet már az író is nyíltan elítél. A paraszti sors nehezségeit tükrözi a Balogh család sorsa: az ár elvitte mindenüket, sőt még a házuk is összedőlt. A házassághoz kötött falusi szokások egyikábe is bepillantást nyerhetünk a tragédiával kapcsolatban: a lányok nem mehetnek férjhez nyoszolya nélkül. Az író csak egyetlen reménysugarat ad a szerencsétlenekneknek: “hátha visszahozzák”.

A család makacsul ragaszkodik jogos tulajdonához. Az apa és nagyobbik lánya erővel és furfangal nem jár sikerrel. A népmesék felépítéséhez híven a legkisebb, a legártatlanabb lány oldja meg a problémét. Amikor Sós Pál válláról leesik az új ködmön, és a kislány felismeri, hogy a ruhadarab báránykájának bőréből készült, nem tudja vissatartani érzéseit. Az igazság kiderülése eléggé szarkasztrikus: Istenre való esküvés alatt csúszik le a ködmön, egyfajta isteni igazságszolgáltatásként.

A néhai bárányban, mint Mikszáth más novellaiban is a romantika keveredik a realizmussal. A romantikára jellemző például a balladai homály, a népmesei, néprajzi elemek. Az emberek életének bemutatása, a falu bemutatása a realizmust igazolja.

A mű híven tükrözi a 19. század eleji egyszerű emberek életét, érzéseit. Mikszáth azárt tudott ilyen tökéletes képet alkotni a falu életéről, mert lelkileg tökéletesen tudott azonosulni szereplőivel, amire csak a legnagyobb írók képesek.


Móricz Zsigmond munkássága

– 1879. július 2-án született a Szatmár megyei Tiszacsécsén.

– édesapja: Móricz Bálint fölfelé törekvő kisparaszt

– édesanyja: Pallagi Erzsébet

– Csécsén élt hét éves koráig, ekkor következett be a család anyagi összeomlása

– Zsigmondot anyai nagybátyjához Pallagi Lászlóhoz adták.

– 1890-től a debreceni református kollégium tanulója

– 1892-ben a szülők Sárospatakra költöznek, itt végzi a gimnázium 4. és 5. osztályát

– 1879-ben a kisújszállási gimnáziumban érettségizik

– 1899-ben beiratkozik a debreceni református teológiára, fél év után átiratkozott a jogi karra

– 1900-ban a budapesti egyetemen jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytat

– 1903-ban Az Újság című napilap munkatársa, részt vesz a népköltészeti gyűjtőúton
– 1905-ben feleségül veszi Holics Jankát (Eugéniát), a házasság azonban börtön volt Móricz számára

– 1908-ban  Nyugat közli a Hét krajcárt

– 1909-ben megjelenik a Hét krajcár című első novellakötete, megismerkedik Adyval

– 1915-ben a világháború frontjait járja haditudósítóként

– 1919-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választják, sürgeti a fölosztást ezért kizárják a Kisfaludy Társaságból

– 1925-ben felesége meghal

– 1926-ban feleségül veszi Simonyi Máriát

– 1929-ben átveszi a Nyugat prózai rovatának szerkesztését, 1933-ig Babits szerkesztőtársa

– 1936-ban megismerkedik Csibével

– 1937-ben felbomlik második házassága is és Leányfalura költözik

– 1939-ben átveszi a Kelet Népe című folyóiratot, haláláig szerkeszti

– 1942. szeptember 4-én meghal

Móricz művészetének újszerűsége témaválasztásban, problémaérzékenységében, ábrázolásmódjában és stílusában egyaránt keresendő. Elsősorban a parasztság és az úri osztály világát ábrázolta. A falu világát belülről látta, ő fedezte fel irodalmunkban a falu társadalmi tagozódását éles rétegződését. Elődeivel szemben akik a vidám parasztság képet alkották Móricz a valós paraszti világot mutatja be a sok keserűséggel, szegénységgel, kínnal. Ábrázolásmódját a líraiság és ezzel egyidejűleg a drámaiság jellemzi. Móricz hősei különleges egyéniségek, mély érzelmekkel, erős szenvedélyekkel, nagyra törő vágyakkal. Művei cselekményét, a történések jellegzetesen a főszereplő nézőpontjából látjuk aki mindig színen van. Az író aprólékosan tárja fel a tettek indítékait, a tudatosult vágyak világát. Vívódó hősei két világ határán élnek: elégedetlenek önmagukkal és környezetükkel, magányosak és társtlanok. Változtatni, új világot teremteni azonban nem tudnak.

A magyar Ugar írója

A magyar irodalomnak ez az időszaka csak a romantikusra színezett parasztképet kedvelte, a népszínműveket, amelyekben a piros arcú menyecskék jókedvűen táncolnak a patyolatinges férfiakkal. Jókainál a paraszt mellékalak. Mikszáth a maga romantikus bájával vonta be a tót atyafiakat és a jó palócokat. Gárdonyi parasztjai bölcsen, elégedetten élik a maguk egyszerű életét. Tömörkény már a parasztok elesettségéről is tud, de az ő emberei még naívan együgyűek. Móricz a Hét krajcárban először fogadja leereszkedés nélkül testvérré a koldust, itt azonosul teljesen a szegény, szenvedő emberekkel. Folyik a mese az anya és a fia krajcárkeresgéléséről, minden talált krajcárral közelebb lép Móricz a leírt szegénységhez. Szorongva várjuk, mi lesz a tréfás kergetőzés, kutatás és kacagás vége. Hátha csoda történik! Átérezzük a szegénység minden fájdalmát, amely ott húzódik meg a kacagás mögött. De a mesebeli csoda helyett egy koldus érkezik, a játék egy súlyos drámává mélyül: a koldus adja oda a hetedik krajcárt. Úgy tűnik, hogy ennél súlyosabban semmi sem fejezheti ki a nyomort, pedig ez csak az egyik motívum, s ha itt záródna a novella, csattanós lenne a befejezés. A játék, a kacagás azonban tovább folytatódik, egyre világosabban érezzük az emberi indulatokat. Az anya fuldokló nevetésekor kibuggyan a vére, s ráömlik a kisfiú kezére. Nemcsak az anya “drága, szent vére” ez, hanem ezreké. Ilyen élet jut a szegény embereknek. Idillt és tragédiát, mosolyt és könnyet egyszerre, együtt látni egyetlen művön keresztül. A Hét krajcár nyomora még csak a testet törte meg, a lélek ép és egészséges maradt. Móricz azonban tovább lépett. A naturalista hatások nemcsak sötétebbre színezték írásai világát, hanem a valóság mélyebb tanulmányozására is sarkallták. Tragédia című novellája (1909) az örök éhezésről szól. Kis János egyszer lakott jól, a saját lakodalmán, s most újra itt az alkalom: gazdája lányának lakodalma. Elgondolja, mennyi mindent fog megenni, aprólékos pontossággal kigondolt haditervét azonban nem képes végrehajtani. Eltorzult bosszúja csupán önmagát pusztította el. Célja – ki akarja enni Sarudyt a vagyonából. Kis János nem klasszikus hős, hanem csak kisember. Az író és az olvasó vele kapcsolatos érzése több a sajnálatnál: megrendültség és felháborodás. Ember halálát festeni nem könnyű, egyetlen hamis hang hitelét veheti az egész műnek. Kis János halálának rajzával igazolódik Móricz művészete és embersége.

Móricz első regénye a Sárarany (1910). Művészetének, életének legnagyobb problémáit pendíti itt meg: a magyar Ugar sorsát, hogy mi a sorsa a sárba került aranynak, a szűkös, kicsinyes viszonyok közé került nagy léleknek. Túri Dani arca újra és újra kísért majd, faluban és kisvárosban, értelmiségi és dzsentri hősökben, a jelenben és a történelmi múltban. Túri Dani, a vad, büszke lázadó tudatlanságában is tehetséges, de kibontakozni képtelen, feltörekvő paraszt. A Sárarany problémája: a mostoha körülmények között elsikkadó népi tehetség sorsa. Ez a probléma Móricznál az egész magyar élet megrekedtségének tükrözőjévé nő. Túri Dani a mozdulatlanság, az ósdiság, a babonás megszokások ellen lázad. Földet akar; ő a szegény paraszti vágy hordozója. Harcba indul a népet sanyargató nagybirtok ellen. A megrekedtség a kicsinyes és nyomorúságos élet következménye, amelyben nincs más kiélési terepe az erőnek és életkedvnek, csak a csók. Asszonyéhsége nem ok, inkább csak okozat.

Az egyik legtökéletesebb Móricz-mű az Isten háta mögött (1911). Egy kisváros életét festette meg benne, annak sivár, hétköznapi, kicsinyes világát. A bogaras figurákon, a kisvároson keresztül Magyarország egész sivárságát megrajzolja. Az öregedő férj és ifjú feleség problémáját ábrázolja. Móricz megmutatja, hogy ugyanaz az emberi élet mennyire másként alakul a XIX. századi Franciaországban és a magyar Ugaron.

A környezetével, körülményeivel szemben küzdő hős A fáklya című regényben is megelevenedik (1917). Matolcsy Miklós, a debreceni református teológia jeles diákja, aki nagy tervekkel, rajongással, lobogással érkezik egy kis Szatmár megyei falu parókiájára. Mintaközösséget akar teremteni falujából a szeretet jegyében. De zátonyra fut a lelkesedése; észreveszi, hogy nincs ereje a feladathoz. Akkor magasodik fel újra, amikor a szerencsétlen véletlen, a tűzvész okozta tragédia következtében feláldozhatja magát népéért, amelyért eddig mit sem tudott tenni. Agóniájában rájön: nem a szerete váltja meg a világot. Matolcsy bukásának legfőbb oka a magyar Ugar; de oka tehetetlensége, gyámoltalansága, teologikus kultúrája is.

Parasztábrázolás

Móricz újszerű parasztábrázolása a parasztok valódi világát, nyomorát, kínjait mutatja be.

Ez jól tükröződik Barbárok című novellájában, amiben a pusztán – barbár módon – élő parasztokról (juhászokról) kapunk képet. A mű egy olyan előre kitervelt gyilkosságot és következményét tárja elénk melynek indítéka nem a szegénységben s nyomorban rejlik, hanem csak a vagyon gyarapítására szolgál. A novella három részre tagolódik.

Az első rövidebb részben meggyilkolják Bodri juhászt és fiát egy rézzel kivert öv miatt. Már a mű eleje tele van feszültséggel. “A… puli, fülelt, szimatolt s… vicsorítva kezdett ugatni”

A második, hosszabb időtartamot felölelő részben a Bodri juhász aggódó felesége családja keresésére indul. Nagy utat jár be míg rátalál az igazságra.

A harmadik, szintén rövidebb drámai részben a bíró a Veres juhászt vallatja. Aki egyéb bűneit beismeri ám a gyilkosságot – mint legaljasabb tettét – mindaddig tagadja míg a tárgyalóterem ajtajának kilincsén meg nem pillantja a bűnjelet (rézveretes szíj). Tovább nem tud tagadni beismeri tettét. Bár a bíró magasabb pozícióban van még sem érzékelteti felsőbbrendűségét, hasonló nyelvezetet használ mint a korábbi szereplők. A bíró, bűnöshöz intézett szava “barbárok” híven tükrözi a novella egész mondanivalóját.

Mert a pusztában élő rideg pásztorok környezetük sivárságának hatására vállnak barbárokká.

A dzsentri ábrázolása

A húszas években Móriczot elsősorban az foglalkoztatta, hogy tud e a dzsentri a XX. században vezetésre termett embert adni a magyarság fölemelkedéséhez. Az Úri muri c. regényével (1927) arra szándékozott figyelmeztetni, hogy a produktív szerep találása és vállalása, sőt végrehajtása létérdeke a dzsentrinek. Szakhmáry Zoltánban az író azt a hőst kereste, aki visszavezeti a dzsentrit a munkához. Nem lett belőle hős, elbukott. Háromszáz holdas birtokából mintagazdaságot akar teremteni, tudományosan gazdálkodik. Személyes életében is hadat üzen a parlagi életformának: tanyáján parkot varázsol Rozikának, a tündéri summáslánynak. Rozikáról sem tudja eldönteni azonban Zoltán, hogy a teste vagy a lelke kell e neki. Rozika más világból való, ők sem érthetik meg egymást. De nagyon bizonytalan a dolgaiban, nincs kitartása, nem visz végig soha semmit. Segítői Borbíró, Csörgheő Csuli, Balogh Ábel kedves derűs emberek. Szakhmáry az ő szintjükre süllyed, velük együtt mulat s végül egy éjszakán, amikor a leghangosabba muri felgyújtja tanyáját és szíven lövi magát.

Az Úri muriban Móricz a félfeudalizmusba rekedt magyar társadalom teljes keresztmetszetét rajzolja meg. Szerkesztési bravúrral egy idegent, egy utazó könyvügynököt hoz az unatkozó urak közé (Lekenczey Muki), őt vezetik körbe a helybéli urak a társadalmi lét jellegzetes színterein: a vendéglőn, a tanyán, a kaszinón, a kúrián, s végül Szakhmáry tanyájára érkeznek. Az élet tartalmát evés, ivás, adomázás vaskos tréfája adja. Az idő egybefolyik, egyetlen négynapos dáridóba. Az anekdotázás végtelen sora alakítja a történetet, Szakhmáry személyes sorsa sokáig csak a háttérben szövődik. A bonyodalom hirtelen robban ki. Megjelenik a tanyán a féltékeny feleség, majd eszeveszett hisztériája elűzi mellőle Zoltánt, a férfi számára a családi harmónia reménye végleg megsemmisül. Mások a céljaik nem érthetik meg egymást.  Az urak élete és az anekdoták szerves egységet alkotnak.  Az anekdotizmus Móricz kezén a jellemzésnek és ábrázolásnak egyaránt központi eszközévé válik. Kifejezi és leleplezi a szereplők álomvilágát, megóvja az írót a hősökkel való azonosulástól, lehetővé téve az irónia érvényesülését.

Móricz “benne él a hősben”  együtt vívódik alakjaival együtt keresi a megoldás gondjaikra.

Az utolsó nagy Móricz-regény, amelyben a dzsentri a főhős és központi helyet kap a vívódó ember: a Rokonok (1932). Egy város élete kapcsán forradalmi bátorsággal ábrázolja az ellenforradalom uralkodó osztályainak legtipikusabb alakjait, a polgármestertől a miniszterelnökig. Jó szava nincs már róluk, valamennyien egy nagy korrupció részesei, “rokonok”. A főhős Kopjáss István átlagon felüli, alulról a tehetségével feltörő dzsentri. Mint egyszerű kultúrtanácsosban még nagy tervek és álmok élnek, de amint Zsarátnok város főügyésze lesz, lassanként megtagadja ifjúkori elveit, elnyeli őt is a panamák világa, s csak saját karrerjével törődik. Mire rádöbben a kíméletlen igazságra, bírálatra már nincs erkölcsi alapja, öngyilkos lesz, de a regényből nem derül ki, hogy meghal-e. Kopjáss bukása nem tragikus. Az ő sorsa nem azt hirdeti, amit Matolcsyé, hogy “elvégeztetett, de semmi sem tisztáztatott”, nem azt mondja, amit Szakhmáry, hogy “kár volt mindenért”. A Rokonok azt hirdeti, hogy aki sorozatosan megalkuszik, annak értékes vonásai elkopnak, s a “született gazok közé” kerül.


Irodalmi alapfogalmak

Dal:

A legszubjektívebb lírai műfaj. A költő közvetlenül szólal meg benne. Témája valamely egyszerű tárgy közvetlen szemléletéből fakad. Jellemzi a pillanatnyi kedélyhangulat kifejezése. A dal költője a saját érzelemvilágába bevonja a külvilágot is. Szerkezeti felépítése egyszerű, könnyen áttekinthető. A legzeneibb műfaj. Eredet szerint lehet: műdal, népdal. Tartalom és funkció szerint: világi és vallásos. Téma szerint: bordal, szerelmi dal, hazafias dal, katonadal, politikai dal, bujdosóének, búcsúvers. Az emberi élet szakaszai szerint lehet: bölcsődal, altatódal, gyermekdal, diákdal, nászdal. Hivatások szerint. napszak/évszak szerint.

Dithürambusz:

Görög eredetű lírai műfaj. Eredetileg Dionüzosz (bor és termékenység istene) csodás tetteit, szenvedéseit, halálát és feltámadását mesélte el. Ünnepélyes hang jellemzi.

Dráma:

A líra és az epika mellett a harmadik irodalmi műnem. A valóság ábrázolásában elsősorban a cselekedetek bemutatásának és a szereplők beszélgetésének (dialóg, monológ) eszközével él. A cselekmény középpontja rendszerint a konfliktus. A dráma két klasszikus műfaja a tragédia és a komédia.

Drámai költemény:

Olyan drámai mű, amely nem szinpadi előadásra, hanem csupán olvasásra készült. (könyvdráma). Madách: Ember tragédiája.

Elégia:

Jellemzi a panasz és a szomorúság. A valóság teljességének kifejezésére törekszik. Inkább a gondolati tartalom, valamint a vágyakozó hangulat jellemzi.

Epigramma:

eredeti jelentése sírvers. Rövid, tömör. Kőbe vésték. jellemzi valamely tárgy és a hozzá kapcsolódó gondolat. Görög eredetű, időmértékes verselésű műfaj.

Ecloga:

Olyan költemény, amely többnyire pásztori környezetben élő, vagy oda vágyódó emberek világát, békevágyát fejezi ki. Előadásmódjára a párbszéd jellemző. Verselése időmértékes.

Életkép, zsánerkép:

Kisebb verses, néha prózai alkotás, amelynek témája a mindennapi élet valamely tipikus jelenete, illetve egy tipikus ember ábrázolása. Közel áll hozzá a helyzetdal.

Epika:

A líra és a dráma mellett a harmadik műnem. A tetteket, eseményeket elbeszéli, ezért tárgyilagosabb a líránál. A szerző személyes érzelmei számára is ad megnyilatkozási lehetőséget. A történést többnyire a múltban ábrázolja. A hősöket küzdelmeikben és fejlődésükben mutatja be, érzékelteti egyéniségük, jellemük kibontakozását, változását. Megrajzolja a hősök társadalmi környezetét is. Szerkezetében viszonylag kötetlen. A főtéma mellett gyakori a melléktéma. ESZ/1 vagy ESZ/3 személyű előadás, az utóbbi a gyakoribb. Terjedelem szempontjából az epikai műveket feloszthatjuk: nagyepikai (eposz,regény) és kisepikai (novella, tárca) alkotásokra. Formai szempontból megkülönböztetünk verses- és prózai epikát.

Episztola, költői levél:

Verses levél. Szólhat valóságos vagy képzelt személyhez. Tárgya sokféle lehet.

Eposz:

Olyan verses, nagyepikai műfaj, amelynek rendkívüli képességekkel rendelkező hőse természetfölötti lényegtől támogatva az egész közösség sorsára nézve jelentős tettet visz véghez. Verselése időmértékes. (Pentameter & hexameter).

Helyzetkomikum:

Különféle komikus helyzetekből adódik. (Ld. komédia).

Himnusz:

Isten vagy hős ünnepélyes, zenekisérettel előadott magasztalására készült költemény. A középkorban egyre inkább a vallásos áhítat kifejezőjévé válik. A reneszánszban már mély emberi érzésekkel telítődik.

Jellemkomikum:

A szereplők jelleméből következik. (Ld. komédia).

Komédia:

Lényege a komikum, amelyben kisemberek kicsinyes küzdelem után kudarcot vallanak. (Ld. jellemkomikum, helyzetkomikum).

Líra:

Az epika és a dráma mellett a harmadik irodalmi műnem. A szubjektumnak a többi műfajhoz képest sokkal nagyobb szerepe van. A lírai mű az alkotó közvetlen reflexióit szólaltatja meg, többnyire rövid terjedelmű problémaköre fokozottabban a jelennel kapcsolatos, nagyobb részt verses. A közvetlen (személyes) líra általában én-formájú, a közvetett (objektív) líra költője más személyek nevében, látszólag teljesen személytelenül fejezi ki mondanivalóját. Epikai és drámai művek is lehetnek líraiak. A líra hagyományos felosztása: óda, dithürambosz, rapszódia, dal, elégia. (De ez bővült: bölcselőköltemény, episztola, epigramma, szatíra). Tárgya szerint: szerelmi, gondolati, leíró, hazafias, forradalmi lírai alkotás.

Népszínmű:

A nép életéből veszi témáját, megeleveníti a nép szokásait, táncait, dalait, az öltözéket és a beszédmodort.

Óda:

Magasztos, emelkedett, ünnepélyes hangú lírai költemény, melynek témája legtöbbször a haza, szülőföld szeretete, a szerelem. Verselése általában időmértékes.

Opera (zenés dráma):

Olyan drámai mű, amelyet zenekísérettel énekelnek, adnak elő. A zene fontosabb benne, mint a szöveg (szöveg=librettó). A zenés dráma fajai: nagyopera, vígopera, operett, musical.

Rapszódia:

Szabad érzelmi áradás. Zaklatottság, a képzelet csapongása jellemzi, látomásszerű. A romantikában terjedt el a legjobban.

Regény:

Nagyepikai műfaj, latinból szármázik (?). Kezdete már a tizenhatodik században megtalálható, de a 19. sz-ban terjedt el a legjobban. Fő jellemzői: 3.személyű előadás hozza létre. A regényíró beleolvad a műbe. A regény tere általában valóságos tér. Ideje valóságos idő. A táj szorosan hozzátartozik a hőshöz. A regény a világ totális ábrázolására törekszik. Fontos benne a cselekmény és a történés, a részletek gazdagsága. A regény mindig kapcsolódik az adott kor társadalmához.

Színmű:

Középfajú dráma: olyan drámai mű, amelyben a hős összeütközésbe kerül ugyan az erkölcsi világrenddel, de a küzdelemből erkölcsileg megtisztultan, győztesen kerül ki. A színmű általában szerencsésen végződik. (Ld: népszínmű).

Tragédia:

Olyan drámai mű, melynek lényege a tragikum, amely a hősnek önmagával vagy az erkölcsi világrenddel való tragikus összeütközéséből ered. A belőle származó vétség büntetést von maga után.
A tragikum 3 mozzanata:
– összeütközés / konfliktus
– a vétség elkövetése
– bűnhődés.

Zsoltár:

Emelkedett, ünnepélyes hangulatú és formájú, személyes érzéseket tartalmazó műfaj. Éneklik is.


Móricz Zsigmond élete, újszerű parasztábrázolása novelláiban

A magyar széppróza Móriczcal zárkózott fel az európai realizmushoz. Pályája a Nyugat-mozgalomhoz kapcsolódott.

1879-ben született Tiszacsécsén. Édesapja, Móricz Bálint, nagy becsvággyal rendelkező ötholdas kisparaszt, édesanyja, Pallagi Erzsébet, egy elszegényedett, árva, de művelt és rátarti kisasszony volt. Kilencen voltak testvérek, s ez súlyos anyagi gondot okozott a családban. Móricz Zsigmondot anyai nagybátyjához küldik. 1890-ben a debreceni református kollégiumban kezdte meg tanulmányait, a sárospataki, majd a kisújszállási kollégiumban folytatta. Ekkor már elhatározta, hogy író lesz. Az érettségi után teológus, jogász- majd bölcsészhallgató lett, egyetemi tanulmányait azonban nem fejezte be. 1903 végén bekerült az akkor induló Az Újság szerkesztőségébe a gyermekrovathoz. A Kisfaludy Társaság megbízásából részt vett a Szatmár megyei népdal- és népmesegyűjtésben.

1905-ben vette feleségül Holics Eugéniát, aki Janka néven vonult be az irodalomtörténetbe.  A házasság azonban nem hozott boldogságot Móricz számára. Nem voltak egymáshoz valók. A nő féltékeny volt mindenre és mindenkire, az író munkáira és sikereire. 1925-ben az asszony öngyilkos lett.

A Hét krajcár sikere (1908) hozta meg Móricznak az írói hírnevet, s Ady barátságát. Az elismerés szinte gátakat szakított fel benne: egymás után, gazdag termékenységgel írta novelláit, regényeit, színdarabjait. Az írói sikere s a könyvek, folyóiratok egyre emelkedő tiszteletdíjai véget vetettek a korábbi évek garasos kuporgatásainak. 1915-ben önként jelentkezett haditudósítónak. A Tanácsköztársaság idején élénk tevékenységet fejtett ki. Járta az országot, s lelkes hangú riportokban számolt be az élet új változásairól.

Második házassága Simonyi Mária színésznővel (1926) is boldogtalan volt, s egy évtized múlva fel is bomlott.

1929 és 1933 között Babitscsal együtt szerkesztette a nyugatot. 1939-től élete végéig szerkesztette a Kelet Népe című folyóiratot. Felkarolta a ‘30-as években induló népi írókat, helyet biztosított nekik a lapjában. Alkotóereje teljében váratlanul érte a halál 1942 szeptember 4-én. Agyvérzés vetett véget az életének.

Parasztábrázolás: Móricz paraszti témájú novellákkal kezdte írói pályafutását. Régebben romantikusra színezett parasztképeket ábrázoltak. Ezzel a faluképpel szembeszállt, meg akarta láttatni a hazug felszín mögött a szegénységet, az elégedetlenséget, sőt, a nyomort. Az egyéni szenvedés vezette el mások szenvedéséhez.

Novellái:

– Tragédia

– Szegény emberek

– Barbárok

– Úri muri

Novella: elbeszélés, viszonylag rövid terjedelmű epikai mű prózai formában. Cselekménye zárt, rendszerint egyetlen eseményt vagy eseménysort mutat be, kevés szereplővel.

Tragédia

A Tragédia című novellája már a lelket is deformáló, a komikumot súroló sajátos kelet-európai nyomorról, az örökös éhezésről szól.

Téma: evés, lehetetlen vállalkozás

Főszereplő: Kiss János (napszámos)

Novella expozíciója (felépítése):

1., rövid, tömör, a lakodalomról van szó

2., Kiss János bemutatása. A lakodalom evéssel kapcsolatos oldala egyre nagyobb jelentőséget kap: „kieszi a vagyonából”-lehetetlen vágy.

3., Eljön a lakodalom napja. Móricz Zsigmondnál megjelenik a naturalizmus. Kiss József tette nem oldott meg semmit, s észre se vették, hogy megpróbált valamit tenni. Ez a TRAGÉDIA.

Nyelvezete: egyszerű, sok a rövid, odavetett mondat.

Gúny: a humoros, komikus és szatirikus művek jellegzetes stíluseszköze. Az író egy személy vagy jelenség vonásait, hibáit erősen, néha a képtelenségig túlozva mutatja be.

Szegény emberek

A háborúellenes kisregény lélekábrázolás, bemutatja, hogy hogyan tette tönkre a háború az embert, a lelket. Főhőse egy meg nem nevezett katona, aki 26 hónapos frontszolgálat után 28 napi szabadságra jött haza. Családját nyomorban találja itthon, s megpróbálja a lehetetlent: 28 nap alatt biztosítani szeretné számukra a megélhetést.

Téma: háború

Terjedelme: hosszú

Fő cselekménye: gyilkosság, rablás

Ideje: I. világháború

Expozíció:

1., a rablás megfogalmazódik a katonába

2., háborús képek

3., rablás, gyilkosság

4., gyilkolás után emberekkel beszél

5., feleségével

6., vásár

7., rendőrség

A katona nem tud különbséget tenni a háború és a valóság között.

Barbárok

Pályája második felében, 1931-ben írta. Nyelvezete egyszerű, sok tájleíró elemet tartalmaz. A párbeszédek szűkszavúak, jellemző a juhászokra beszédjére, hiszen hónapokig egyedül vannak. A mű 3 részre bontható.

Az 1. részben megismerkedünk a becsületes Bodri juhásszal és fiával, akik a nyájakat legeltetik. Az egyik napon két rosszhírű ember érkezett hozzá Veres juhász és társa személyében. A szép szíj ürügyén vitába kerekedtek a juhásszal, valós céljuk azonban a nyáj megszerzése volt. A vita tragédiával végződött: a támadók megülték Bodri juhászt és fiát. A holttesteket elásták, a nyájat elhajtották.

A 2. részben megismerkedhetünk Bodri juhász feleségével, aki férje és fia keresésére indult. Véletlenül éppen  a gyilkosokkal találkozott. Kedvesen fogadták az asszonyt, de az gyanút fogott és hamarosan otthagyta őket. Abban az évben nem találta meg szeretteit, ezért a következő évben kutyát is vitt magával. A kutya nemsokára rátalált a holttestekre, az asszony pedig feljelentést tett Veres juhász ellen, akit időközben Szegeden más bűntettei miatt már börtönbe zártak.

A 3. részben  a  vizsgálóbíró  vallatja  a  juhászt,  aki  a  kérdések következtében ellentmondásba keveredett. Végül a bizonyíték (kivert szíj) felmutatásakor beismerő vallomást tett. Sorját nem kerülhette el, akasztófára került.

A mű végén a vizsgálóbíró megjegyezte: „barbárok”. Igaza volt, hiszen különös kegyetlenséggel végeztek áldozataikkal. Mélyebb értelme is van: az író barbárnak tekinti a fennálló társadalmi rendet, amely nyomorúságra és tudatlanságra kárhoztat milliókat.


Csehov: A “Fájdalom” című novella elemzése

Csehov a rövid, tömör, csattanós műveivel új változatát teremtette meg a novelláknak. A novella, ami most elemzésre kerül, egy tipikus példája a csehovi novelláknak. Csak néhány oldalas írásban emberi sorsok, jellemek bemutatása és az orosz társadalom rajza is elfér. A műben a realizmus jellemzői találhatók, vagyis a mű a közvetlen valóság élményét kelti, a fülledt orosz mindennapokat mutatja be és a hőse hétköznapi ember, típus, akinek a céljai, jelleme is mindennapi. A többi szereplők is típusokat testesítenek meg, ezért nincsenek jellemezve és nincs nevük. A mű legfőbb célja az orosz társadalom bemutatása Csehovra jellemző kegyetlen, éles, gúnyos írói hanggal. A társadalom minden osztályát felvázolja művében és kritizálja. Csehov bármelyik napon találkozhatott olyan bérkocsissal, mint Jona Potapov , így valóságos elképzelése volt, hogy milyen az élete Jonának. A novella nem köthető történelmi eseményhez akármikor megtörténhetett volna a korabeli Oroszországban.

A mű témája az, hogy a főhős reménytelenül keres egy embert a világban, akinek kiönthetné a szíve fájdalmát, de egyetlenegyet sem talál, így a lovával osztja meg a fájdalmát. A novella rövid terjedelmű, epikus műfaj. Egyetlen esemény dolgoz fel és kevés szereplőt mozgat. A csehovi novellákat megkülönböztetjük, más novelláktól, mert a cselekmény itt másodlagos, a legfontosabb a lélekelemző ábrázolás. A fent leírtak mind igazak erre a műre is, mert rövid, az egyetlen esemény egy bérkocsis napja és a legfontosabb a bérkocsis fájdalmának bemutatása. A történet expozíciója rövid és csak egy egyszerű bérkocsis életének egy képét mutatja be. A novella helyszíne egy orosz város egy hideg téli napon, ami a társadalom hidegségét, kegyetlenségét jelképezi. Az első utassal való beszélgetésből kiderül a szituáció, hogy Jonának egy hete meghalt a fia forrólázban. A bonyodalom akkor kezdődik el, amikor Jona megpróbálja elmondani bánatát az utasainak, de azok közönyösen nem hallgatják meg. A bonyodalom kibontakozása , amikor ráébred , hogy az utcán hullámzó sok-sok ezer ember között egy sincs ,aki meghallgatná. A magányban határtalan fájdalom zúdul rá. A novella tetőpontja, amikor nemcsak az idegen emberek, hanem a sorstársa, a fiatal bérkocsis is elutasítja.

“Ahogy a fiatal kocsis víz után kívánkozott, úgy kívánkozik ő a beszéd után.”

Félelmetesen kínlódott a tudattól, hogy senkivel sem tudta megosztani fájdalmát, amíg el nem jut a megoldáshoz, hogy a lovának önti ki a szívét . A megoldás groteszk és gúnyos célzás a beteg társadalomra , hogy senki sincs, aki meghallgasson egy reményvesztett, szerencsétlen embert . A mű középpontjába Jona Potapov áll , aki egy egyszerű bérkocsis . Jámbor, hétköznapi ember , akinek minden reménye és boldogsága a fiában volt , de ő meghalt . A fia halála után lelki válságba jut , és nem tud beilleszkedni az elgépiesedett , kegyetlen orosz társadalomba . Elveszti élete értelmét és a világban csak a fájdalom, és a szenvedés marad számára . Nehezen kommunikál az emberekkel , de érzi , hogy magányában a fiára gondolni félelmetes , ki kell beszélnie magából a fájdalmat , mert különben összeroppan alatta. A világ külső hatásaival szemben (hideg, szidalmak, a púpos utas ütése) érzéketlennek látszik. Gyenge jellem , nem tud megbirkózni az élet akadályaival, és támaszt keres emberekben , de nem talál . Határozatlan , magányos, hallgatag ember , aki gyenge akaratú és hagyja magát becsapni. Gyáva , nem tud szembenézni a saját félelmével , hogy meghalt a fia . Önsajnáló , akinek szüksége van egy emberre , aki meghallgatja . Nem férfias alkat , nincs erőszakos megnyilvánulása , minden indulatot elfojt magában. Csehov egy kísértethez hasonlítja , akiről senki nem vesz tudomást , mert olyan jelentéktelen. Mozdulataiban és viselkedésében a lovához hasonlít , lehet hogy ezért ossza meg vele a fájdalmát. A mű erkölcsi problémája az hogy igazságtalanul bántak-e az emberek Jonával ? Az én véleményem szerint igazságtalanul bántak Jonával , mert nem embernek , hanem szolgának tekintették és elhárították maguktól a halál kínos kérdését , olyan válasszal , hogy :

“Valamennyien meghalunk ! ”

Az emberek ebben az elállatiasodott társadalomban, önzők, csak magukra tudnak gondolni. Nem törődnek és nem bizalmaskodnak senkivel, főleg nem egy bérkocsissal, nem ereszkednek le az ő szintjére. A fiatal bérkocsis pedig , azért nem segített rajta , mert őneki is, elég gondja van az ő gondja nélkül is . A fiatal kora miatt is önkéntelenül elhárítja magától a halált, és nem tudja átérezni Jona helyzetét. A párbeszéd túlsúlyban van az epikus és a leíró résszel szemben. Az epikus részből van a legkevesebb, mert alig történik valami a műben a cselekmény szintjén. Csehov állapotokat rajzol, ahol a cselekmény nem fontos csak a lélekrajz. A leíró rész aprólékos és részletező. A viszonylag rövid , tömör párbeszéd túlsúlyával Csehov a dokumentatív jelleget akarja kiemelni . Ezért a mű olvasása közben, olyan érzésünk van, mintha a szemünk előtt történne mindez. Az írói hangnem objektív, de a szereplő – és témaválasztás groteszk és komikus . A nyelvezete köznyelvi.

Csehov újat teremtett a rövid , tömör , lélektanilag ábrázoló novelláival. Dosztojevszkij és Tolsztoj a regényeivel váltak világhírűvé, míg Csehov a rövid novellák írásának lett mestere, de az orosz társadalomról alkotott kritikája, és a novelláinak a mondanivalója , bizonyos értelemben túlnő Dosztojevszkij vagy Tolsztoj alkotta művek eszményén, és a XX. század előfutárát fedezzük fel benne.