Mikszáth Kálmán (1847 – 1910)



– 1847. január 16-án született Szklabonyán (Nógrád megye) – későbbi fontos szerep

– Pesten jogi egyetemre jár, de diplomát nem szerez (1866-1870)

– 1871: Mauks Mihály főszolgabíró mellett esküdt, Balassagyarmaton – megismerkedik Ilonával (72-ben megkéri a kezét – család elutasítja), a szülök tudta nélkül 73-ban összeházasodnak -78-ban felbontják

– Pestre költöznek, több lapnak is ír (Magyar Néplap szerkesztője)

– 1874 – kétkötetnyi saját novellagyűjtemény

– később a Szegedi Napló szerkesztője

– 1880 – ismét Pest: Pesti Hírlap – országgyűlési képviselő

– 1881 – két új kötet: Tót atyafiak, A jó palócok

– 1882 – ismét elveszi Ilonát

– tagja: Petőfi Táraság, Kisfaludy Társaság, MTA

– 1910. május 16-án a pesti Vigadóban az ország nagy pompával ünnepelte meg írói pályájának negyvenedik évfordulóját, két hét múlva Mikszáth hirtelen meghalt (május 28.)

Írói pályája:

– 80-82: Jókai kortársaként nehezen indult a pályája, de sikerült egyéni stílust, hangot hoznia több tekintetben is:

  • témában új (hősei a népi életből): bár vonzódik a bogaras hősökhöz, felismeri az együgyű falusiak lelkében mély gondok vannak.
  • másfajta ábrázolásmód: Petőfi, Arany népiessége bátorítja: természetes hétköznapi nyelv, romantikus pátoszt maga mögött hagyja, népi mesemondóként szövi történeteit belülről (kiszól a műből), belesző megjegyzéseket, anekdotákat, történeteket, előre, hátra utal, szereplővé lép elő, társalog a hősökkel és beavatkozik életükbe, természet – ember harmóniája.
  • romantika és a realizmus kettőssége jellemzi, szereti a különleges témát, a váratlan fordulatot, a cselekmény bonyolítást, túlzás, női alakok, valósághű környezetrajz. Törekszik a szereplők valósághű ábrázolására, kritikai hajlam.

– paraszti témájú elbeszélések: A jó palócok, Tót atyafiak

– 82-től: kisregények, regények:

történelmi regények:

  • általában az adott korból érdekességeket ragad ki, a forrásmunka helyett inkább anekdotikusak: Beszélő köntös, Fekete város, Kísértet – másik csoportja:
  • inkább társadalmi jellegű, korának szóló példázatos célú regények – Két választás Magyarországon, Különös Házasság

dzsentri téma:

  • két dzsentri típusa van: Úri Don Quijote – aki nem tudja vagy nem akarja érzékelni az idő múlását, képtelen alkalmazkodni a századvégén kialakulófélben lévő polgári életformához. Régi vagyona nélkül is ragaszkodni próbál ősi szokásaihoz, értékrendjéhez, úri allűrjéhez (pl.: Beszterce ostroma – Pongrácz István gróf). A másik típus az „úri svihák”, aki az előbbivel szemben ellenszenves. Ez erkölcsileg lezüllött, kártékony, léha szélhámos, aki semmiféle hasznos munkára nem hajlandó, másokon élősködik, s érdekházassággal szeretne gazdag hozományra szert tenni (pl.: Katánghy Menyért – Két választás Magyarországon).
  • pl.: Beszterce ostroma, Gavallérok, Noszty Feri.

karcolatok, tárca, szatirikus írás:

  • újságírói és képviselősége idején jöttek létre, korrupcióról, a bürokráciáról és egyes eseteiről ír.
  • karcolatok: szépirodalmi eszközöknek kisebb jelentősége, valóságból veszi a témát, aktuálisak és legtöbbször ironikusak.

életrajzok:

  • életrajzi regényt írt Jókai Mór életéről és koráról – magánszemélyként ábrázolja.

Paraszti témájú novellák:

1881-ben adták  ki  a Tóth atyafiakat, 1882-ben a Jó palócokat, amelyek országos hírnevet szereztek neki.

Történetei  nem  csupán  falusi idillek, a legtöbb írás mélyén ott rejlik  egy-egy  nyugtalanító  tragédia,  kettétört  embersors is. Mikszáth  parasztjai  még  patriarchális világban élnek, lojálisak uraikkal  szemben, és a természet békéje veszi körül őket. Nem érzik  a  társadalmi  elnyomást,  így nem is lázadnak ellene. Ezt az idilli békét azonban mindig feldúlja valami, s ebből bontakozik ki az  elbeszélések cselekménye. Az író népi mesemondó szerepét tölti be,  ezért  érzi  át a falusi emberek önszemléletét, babonás  hiedelmeit. A természet és a falusiak meghitt bizalmasa. A  Tóth  atyafiak novella típusát az ún. tárcanovellákból fejlesztette  ki, rövidek, mégis hiányzik belőlük a drámaiság, inkább epikus haladás jellemzi őket. A 4 novella például : Az  egyik  főhősről, Lapajról  nem  a maga véleményét, hanem a falu közvéleményét tolmácsolja, így apró megfigyelésekből, kisebb anekdotákból,  népi  mondákból  alakul  ki a kép. Ugyanígy a többi művében  sem ad konkrét ítéletalkotást a hősökről, és a nép szemével vizsgálja a népet, s általában ironikusan ábrázolja őket.

A  Jó palócok szereplői is polgárosulatlan parasztok. Régi hiedelmek szerint élnek, így a babonák világát az olvasó mélyen átéli. A falusi embereket  bigott, túlbuzgó vallásosságuk elvakulttá teszi, így mindennapi életük fontos része a  hiedelem, babona, így  lehet az  ,  hogy  nagy  fontosságot  tulajdonítanak pl. az ólomöntésnek vagy a fák susogásának. Pl. A gózoni Szűz Mária főszereplője is  ezért  tud elhitetni bármit  a  faluval. Az író írásmódja balladisztikus, népművészeti jegyekkel  alátámasztva.  A  drámai  szituáció általában ugyanazon a tényen  alapul,  a csalódáson, az emberekbe  beszélt hit megrendülésén.  Műveiben  a természet szerepe igen nagy, a hősöket is természetes  ösztöneik mozgatják, míg a természet emberi tulajdonsággal rendelkezik: cselekszik, él.

Ezekben  a művekben a költő a társadalom  perifériáján élő parasztokat irodalmi témára emeli, láthatólag önmaga  is  beleéli  magát a  történetekbe, ott nem mint  naiv  mesemondó, hanem mint lázadó. A  magyar irodalomban óriási jelentősége van munkásságának. Az átalakulás korának művésze, a romantika és realizmus hatásán.

Tót atyafiak: – 4 hosszabb novellát tartalmaz (Az arany-kisasszony, Az a fekete föld, Lapaj a híres dudás, Jasztrabég pusztulása)

– közös benne: hősök a világtól elzártan, magányosan élnek, szoros szál fűzi őket a természethez. Szerkezeti hasonlóság is megfigyelhető: hosszú bevezetés, fordulat, ábrázolja, hogy milyen a valóság.

Jó palócok: – 15 novella.

– helyszín: Palóc föld tájai, falvai, vissza térnek a novellába saját életének helyszíne is (Gozon, Majorok)

– szereplők: több novellában is előfordulnak, előre és hátrautal. A hősök különböznek az előző novellák hőseitől, ők normális falusi emberek, akik a naiv együgyűségben hisznek. Mindenki ismer mindenkit, rokoni szálak kapcsolják össze egymást. Hisznek a bűn és bűnhődés elvében.

– szerkezet: rövid, tömör, jól komponált alkotások. Mikszáth itt ott nem időzik el, inkább sűrít. Gyakori az elhallgatás, mesei hangba balladisztikus vonás is vegyül.

Beszterce ostroma:

– 1894-ben a Pesti Hírlapban jelent meg folytatásokban – kötetben 95-ben jelent meg. Alcíme: „Egy különc ember történet”. Ekkor már Madách befutott író volt.

– a keletkezés körülményeiről maga az író tájékoztatja olvasóit a Bevezetésben s más hírlapi cikkeiben is. Hősének, gróf Pongrácz Istvánnak furcsa históriáját egyik képviselő barátjától, gróf Pongrácz Károlytól hallotta. A mű hitelességét bizonyítja és támasztja alá a helyszínek, szereplők választása, valóságos ábrázolása.

– Anekdotából lépett a Beszterce ostroma színpadára a regény főhőse, Pongrácz István is. Jellemzése, lélekrajz kivételnek számit Mikszáth életművében: sok oldalról, sokféle helyzetben mutatja be alakját.

Szerkezet:

– jellegzetes indulás, anekdotikusan távolról indítja a művet. Az öreg Dugali történetével indít, felejthetelen igazságérzetből bontja ki az író a történelmi múlt megítélésének viszonylagosságát. A kuruc szabadságharc leverése után a Habsburgok várromboló bosszújától Nedec vára azon a címen  menekült meg, hogy kastély, bár valódi vár volt bástyákkal, felvonóhíddal, toronnyal.

– a színhelyek bemutatása elnagyolt, az írót láthatólag sokkal jobban érdekli a környék mondavilágának, babonás hiedelmeinek sajátos, az ősi múltat őrző hangulata.

– a négy szerkezeti egység a négy fejezet. Az első két fejezet térben és időben távol áll egymástól, kerek önálló történetet alkotnak. A szálak a harmadik fejezetben futnak össze. A negyedik fejezetben Apolka és Pongrácz története megoldódik.

1. Estella:

– helyszín: Nedec vára és környéke.

– 3 központi szereplő: Pongrácz, Behenczyek és őket Estella fogja össze

– Mikszáth részletes jellemrajzot nem ad, anekdotákból és történetekből fűzi össze történetét

– bonyodalom kezdete: Estella a fiatalabb Behenczyvel megszökött

– a fiatalabb Beneczy Károly Nedec várában István grófnak felajánlja „ősi kardját”, s itt kívánja megtalálni szerencséjét.

2. Kedélyes atyafiak:

– Zsolnán vagyunk, Trnowszky fivérek a története is anekdotikus sorból áll

– 3 karriert látunk: György orvos lett, és szegény maradt: hiszen Zsolnán a hegyi levegőben egészségesek voltak az emberek. A doktor halála után nem hagyott maga után semmit, csak egy 11 éves szőke leánykát, Apollóniát. Péter viasszal és mézzel kereskedett, Gáspár juhokkal foglalkozott (fia Emil), s mindketten megtollasodtak.

– város írnokát Klivényi Józsefet nevezték ki Apolka gyámjának

– Tarnóczy Miroszláv (Emil) szerelemes lett Apolkába, Péter elzavarja a lányt

– újra Klivényiéknél van Apolka – a züllött írnok azt tervezgeti, hogy áruba bocsátja Apolkát. Behenczy Pálnak próbálja felkínálni, az írnoknak az is megfordult a fejébe, hogy elveszi a lányt.

– a lány öngyilkosságba próbál menekülni, másnap reggel találnak rá ájultan a Vág folyó partján.

3. Hadipusz:

– gróf Pongrácz István és Apolka sorsa itt kapcsolódik össze. A Beszterce megbüntetésére felvonuló hadak éppen aznap érkeztek Zsolnára, amikor Apolkát ájultan találta a folyó Partján Blázy polgármester hajdúja.

– Pongrácz: megszelídül, kedvesebb lesz, lovagi hódolat.

4. Éj:

– Apolka nagyobb szerephez jut Pongrácz életében. Pongrácznak rögeszméi vannak.

– A regény végén Pongrácz újra középkor lovaggá nemesedett. Miután Emil visszavásárolta a megöregedett, megcsúnyult Estellát a fiatal Behenczy bárótól, a besztercei szenátorok visszavitték Nedecer a megszökött várasszonyt.

– A regény befejezése nem komikus, inkább tragédia színezi át az utolsó jeleneteket. Pongrácz Istvánt végül is nem lován ülve temették el, hanem csak gyalogosan és egyedül.

Mikszáth keserűsége végső soron abba rejlik, hogy a dzsentrik Magyarországon oly fennen hangoztatott nemes elveket, eszményeket, makacsul őrzött hagyományokat már csak egy örült veszi komolyan, a többiek számára ezek üres pózzá szegényültek.

Jellemek:

Pongrácz: az Úri Don Quiote alakja, nyugodtan éli a maga külön, rögeszmés életét. Hóbortjait kímélik, valósággal megbecsülik, cinkosa az egész vármegye. Mikszáth tudatosan bizonytalanságban tartja olvasóit abban a tekintetben, őrült-e Pongrácz, vagy nem.  A valódi Don Quiote és Pongrácz is megfeledkeztek az időről, s egy rég letűnt  világ ideáljaihoz ragaszkodnak csökönyösen, már-már tébolyult elszántsággal. De a két regényhőst lényeges különbségek el is távolítják egymástól. Pongrácz István sok tekintetben becsületre méltó ember, nemes érzések élnek benne, és egész lényében van valami lovagi finomság, tisztaság. Hiányzik belőle az önző törtetés, a mohó élvezetvágy s mindenekelőtt a hazug képmutatás.

Behenczy: Behenczy báró személyében Mikszáth megteremtette az egyéni tulajdonságaiban is elaljasodott, erkölcsileg lezüllött, a polgári fejlődés során elszegényedett és élősködővé vált, de a régi úri életmód látszatához ragaszkodni akaró dzsentri típusát, az „úri svihákot”.

Emil: ifjú álmodozó fiatal

Trnowszky: meggazdagodott, keményen dolgozik, ridegek a rokonai iránt. Az önzés, a kapzsi falánkság ütközik ki különcködésükben.

Klivényi József: kishivatalnok, mindenben üzletet szimatol, később elzüllött és erkölcstelen lesz.

Apolka: egy Jókai-regényből lépett elő: gyönyörű, nyúlánk teremtés, hosszú haja olvasztott arany, erélyes, ártatlan, őszinte.

Az irodalomban nem egyedül álló Pongrácz alakja: rokonai: öreg Toldi (estélyében), Egy régi udvarház utolsó gazdája (Radnóthy Elek)

Mikszáth ábrázolásmódja:

– köznapi, élvezetes, homár már-már az iróniába hajlik, hangnemek keveredése

Műfaja: regény


Realizmus, Beszterce ostroma

A realizmus a XIX. század egyik irodalmi és képzõmûvészeti stílusirányzata, ábrázolási módja. Lényege, hogy a mûvész nem elfordul, mint a romantikában, hanem szembefordul a saját korukkal. Megpróbálnak minél életszerûbb képet alkotni a valóságról. Ezért részleteiben vizsgálják, tanulmányozzák a világot, a környezetüket és az egyént is. Ebben az idõben születik meg a modern lélektani regény (analitikus).

Mikszáth Kálmán pályakezdése

Írói pályáját elbeszélésekkel kezdte, s legelsõ írásai még Jókai hatását tükrözték. Az elsõ kötete (Tót atyafiak – 1881.) négy hosszabb novellát tartalmaz. A második kötet (A jó palócok – 1882.) 15 kis palóc elbeszélésbõl áll. A kötetek legtöbb novelláját összekapcsolja, hogy a szereplõk egymás ismerõsei, többször is fel-felbukkannak az egyes történetekben. Mikszáth novelláinek jellemzõ vonása az a mód, írói magatartás, ahogyan elõadja történeteit. Regényei: Az eladó birtok, Szent Péter esernyõje, A két koldusdiák, A beszélõ köntös, A kis prímás.

Beszterce ostroma

A mû fõszereplõje gróf Pongrácz István. Fura, különc, késõn született ember volt, rögeszmés hóbortjainak élõ figura. Számára az idõ a XVII. században megállt, hamis illúziói elhatalmasodtak szemléletében, s egy régmúlt kor erkölcsi szokásai szerint él. Tót parasztjaiból hadsereget szervezett, vitézi tornákat, hadgyakorlatokat tartott. Hasonlóságot lehet találni Pongrácz gróf és Don Quijote között. Mindketten megfeledkeztek az idõrõl és egy rég letûnt világ ideáljának hódolnak. De a két hõs között mégis lényeges különbségek figyelhetõk meg. A spanyol író hõsének világboldogító nagy eszméi vannak, rajong az igazságért, nõk, gyerekek, árvák és szegények védelméért. Pongrácz István viszont csak a saját hóbortjának él.

Pongrácz István sok tekintetben becsülésre méltó ember, nemes, érzelmes lélek. Hiányzik belõle a mohó önzõség, a nagyravágyás és mindenekelõtt a hazug képmutatás.

Estella és Apolka

Estella szeretett volna grófné lenni, gazdag és ugyanolyan fényûzésben élni, mint gróf Pongrácz. Viszont a gróf nem törõdött vele, csak úgy szerette, mint ember egy ügyes kutyát.

Igaz, hogy Apolja eleinte – miután apja meghalt – sorsa rosszra fordult, de rövidesen megváltozott. Két nagybátyja nevelte, ellátta mindennel, kényeztették. Versenyeztek, ki tud többet adni. Apolka ezt nem igényelte, õ csak szeretetre vágyott, ezért próbált öngyilkos lenni.

Apolka döntõ szerepet játszott a gróf életében. Pongrácz úr megszelidült, boldog volt. Csak a lány neveltetésével volt elfoglalva, bõkezû, gyöngéd apa módjára bánt vele.

Anakronizmus: valamely kor ábrázolásakor a kornak nem megfelelõ vonások bevitele.

Irónia: többnyire dícsérõ, elismerõ szavakba burkolt, keserû, de szellemes finom gúny.