Kölcsey Ferenc és a reformkor

Reformkor

1823-1848-ig tartott, tehát a szabadságharccal szakadt vége. A feudalizmus korszakának, váltságában kialakul a kapitalista átalakulás igénye. Lehetségessé majd elkerülhetetlenné válik egy polgári forradalom, mely ezt az átalakulást segíti elő. A reformmozgalmakat elsősorban a liberális főnemesség és középnemesség támogatta, akik reformereknek számítanak, de forradalmároknak nem. Akik a népet fel akarják szabadítani, de annak megmozdulásától rettegnek. Akik kívánják a polgári átalakulást, de attól félnek, hogy egy gyökeres változás  megfosztja őket előjogaiktól.

A reformkornak 3 fő követelése volt:

1. Az örökváltság

2. Közteherviselés

3. A népképviselet

A reformkor alapvető törekvése az volt, hogy a feudalizmus-maradványokkal küzdő társadalmat átalakítsa és a polgári fejlődést elindítsa. Ebben a korban a nép előtt két nagy feladat állt. Először kivívni a nemzeti függetlenséget az Osztrákokkal szemben és megvívni a maguk harcát a feudalizmus erőivel a polgári átalakulásért. Ezért ennek érdekében az irodalomerősen politizálódik. A felvilágosodás eszméinek hatása erősen érződik, és megpróbálják a felvilágosodás filozófiáját saját gondolkodásuknak megfelelően átalakítani. Az irodalom alapvető követelménye az eredetiség, vagyis, hogy eredeti, nemzeti irodalmat akarnak a népességre alapozva.

Kölcsey Ferenc (1790-1838)

Kölcsey irodalmunk egyik legrokonszenvesebb személyisége. Minden önösségtől mentes férfi, aki megtestesíti a reformkor összes nemes tulajdonságát anélkül, hogy a legkisebb engedményt is tenné céljai érdekében. Előnytelen külsejétől sokat szenved. A közért végzett nemes munkákban keresi élet értelmét. A debreceni ,református Kollégiumot úgy hagyja el, hogy az antik holt nyelveken kívül ír és olvas németül, franciául, műveltsége, olvasottsága európai színvonalú.

Szemere Pállal való barátsága pótolja számára a családot. Jogvégzettsége révén kerül Szatmár megye szolgálatába. Naplójában megfogalmazza a nemzetért felelősséget érző férfi minden kétségét is önmaga tehetségét és munkabírását illetően.

1790- Sződemeteren születik középnemesi családban

korán árvaságra jut

debreceni kollégium

joghallgató Pesten – bekapcsolódik a nyelvújítási harcba

1829- Szatmár megye aljegyzője

1830- főjegyzője

1831- képviselő a reformországgyűlésen

1835- leköszön  a képviselőségről

Kölcsey Kálmán nevelése (Parainaesis)

1838- halála

Himnusz

A magyarság himnuszával Kölcsey Ferenc a nemzeti bűntudat érzésének ad hangot. Középkori vallásos műfajt elevenít fel ódai hangvételben költeményében. Alcímet használ mellyel az volt a célja, hogy a cenzúra figyelmét elterelje a költemény valós mondanivalójáról. Azt a látszatot kelti, mintha csak egy történelmi áttekintést adna a „magyar nép zivataros századaiból”.

Istenhez szól, tőle kér áldást, majd pedig szánalmat a magyar nép sorsának enyhítéséért. A költeményben úgy tűnik, mintha csak a múltat énekelné meg benne, azonban észre kell vennünk azt is, hogy a jelenről a jelennek szól. A költemény történeti tárgya a Mohácsot megelőző és azt követő időszak. Felsorolja mindazt a nagy történelmi eseményt, mely korának emberéből a múlt dicsősége által ki tudja váltani a bűntudat érzését. Ezzel a felsorolással, áttekintéssel az a célja, hogy rávilágítson arra, hogy mi mindent rombolt szét bűneivel a magyarság.

A vallásos sorok mögött természetesen politikai felismerés is húzódik, hiszen istenhez való fordulását tekinthetjük a költő pesszimizmusának is. Különösen ki kell emelnünk a Rákóczi szabadságharc bujdosó hőseinek rajzát, mellyel azt akarja éreztetni, hogy ez a hatalmas véráldozat hiábavalónak tűnik, a nemzet nem képes bűneivel megküzdeni, nem képes népe sorsán változtatni. A költemény keretes szerkezetű, melyben a keretet az első és az utolsó versszak adja. Nem szó szerinti ismétlést látunk, hiszen a keret közben foglalt mondanivaló az áldást szánalommá változtatja. 5 versszakon keresztül idézi a múlt képeit, majd a 6. versszakban a jelen problémáira utal negatív festésű képekkel. Elpanaszolja benne, hogy a hazára saját fiai törtek rá, tehát rávilágít a magyar egység hiányára. Ezekkel, a sorokkal véglegesen bebizonyosodik, hogy a Rákóczi szabadságharcosok véréből nem született a várva várt szabadság az utódok, a jelen számára. Ez a történeti tanulság a jelenre készíti fel azt a jövőt, melyben végre fel kell derülnie a szabadság fényének. A Rákóczi szabadságharc és dalainak hatása oly erős volt a költőre, hogy a költeményben szinte egy Rákóczi nóta szavit véljük felismerni: “Jaj régi szép magyar nép, Az ellenség téged miképp szaggat és tép.”


Kölcsey Ferenc, a reformpolitikus

Kölcsey Ferenc (1790-1838) szatmármegyei középnemes családból származott. A himlőjárvány kitörése miatt korán árvaságra jutott, őmaga egyik szemét vesztette el. E két ok magányra szorította. Rengeteget olvasott Innen ered az antik világ iránti vonzalma. A kollégiumban görögül, magánszorgalomból pedig franciául tanult. Németül jóval később tanult meg.

Levelezett Kazinczyval, aki bátorította, bíztatta a görög nyelv tanulására. Jogi tanulmányai befejeztével Pestre utazott. Barátságot kötött Szemere Pállal. Bekapcsolódott az irodalmi életbe. Pestről Debrecenbe, majd Csekére ment. Magányos volt, és elkeserítette a vidéki földesurak műveletlensége. Szemerével együtt szerkesztette az Élet és Literatúrát. 1825-ben Szatmár megye jegyzője lett. Széchenyi Hitel c. alkotása rendkívül nagy hatással volt rá, ezért fogadta el országgyűlési képviselővé választását. Az alsó tábla liberális vezetője lett. Szatmár megye azt követelte követeitől, hogy tagadják meg eddigi elveiket. Kölcsey erre nem volt hajlandó, ezért lemondott. Csekén a gazdálkodás mellett gondot fordított unokaöccse, Kölcsey Kálmán neveltetésére is. Halála hirtelen érte.

Lelkes híve volt a nyelvújításnak. Pécelen Szemerével együtt készítette el Felelet a Mondolatra című gúnyiratot, amivel sok ellenséget szerzett. Kölcsey Iliász fordítását Kazinczy jelentette meg, ez levelezésük végéhez vezetett. A költészetben érdeklődése a magyar népdal felé fordult.

Szónoklatai: A szatmári választó nép állapotáról, A magyar nyelv ügyéről, A magyar színjátszásról, Búcsú az országos rendektől.

Himnusz

1823-ban keletkezett a költemény. A himnusz istenhez szóló magasztos költemény, általában latin nyelvű. Nemzeti szimbólum, egy nemzethez tartozást fejez ki.

A Himnusz előzménye Berzsenyi ódái a magyarokhoz, a kurucköltészetben a Rákóczi indulók, a Bibliában a jeremiádok voltak. Kölcsey visszahelyezi költeményét a múltba. Verse követi a jeremiádok szerkezetét.

Műfaja óda. Variáns, keretes szerkezetű, a versszakok 3-3 felé tagolódnak. Rímképlete: magyaros, hnagsúlyos verselésű, 1 sor 2 ütemre esik szét. 1 sor 6 illetve 7 szótagból áll páros rímekkel.

Az 1. vsz. és a 8. vsz. kerete a versnek, a 8. vsz. csak kis változással tér vissza.

Az 1. vsz. megszólítottja az Isten. A költő az Istenhez fohászkodik a nemzetnek jobb sorsáért. A kérést nyomatékossá a felszólító igealakok teszik (álld, nyújts, hozz).

A 2-3. vsz. Isten ajándékát, a honfoglalással nyert szép hazát, mutatja be: az ország felvirágozásáról, a föld gazdagságáról, a győztes honvédő háborúkról beszél. A honfoglalási kép után a tokai bort, a kunsági kalászt, Magyarország legjellemzőbb képeit vázolja fel. Ezután Mátyás Bécset megalázó hódításával folytatja, amit alliterációval ér el: „Bécsnek büszke”. Ezekről büszkén beszél, felébred benne a nemzeti öntudat.

A 4-5. vsz. éles átmenet az előző versszakok között. A balsors évszázadait halmozza egymásra. Bűneink miatt az Isten haragja, megérdemelt a büntetés, de a sorscsapások mértéke nagyobb, mint az elkövetett bűn. A tatárjárás felidézése után a török hódoltságot említi meg. Beszél még a belső viszályról is.

A 7. vsz. a múltból a jelenbe vált át. A Rákóczi szabadságharc utáni helyzete mutatja be. Úgy látja, a nép sorsán csak az isteni kegyelem tud változtatni. Ellentétekkel teli ez a szakasz és az előző (vár-kőhalom, kedv-öröm, bércre hág-völgybe száll).

A verset Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben a Nemzeti Színház pályázatára, s így lett a magyar nép himnuszává.


Irodalmi alapfogalmak

Dal:

A legszubjektívebb lírai műfaj. A költő közvetlenül szólal meg benne. Témája valamely egyszerű tárgy közvetlen szemléletéből fakad. Jellemzi a pillanatnyi kedélyhangulat kifejezése. A dal költője a saját érzelemvilágába bevonja a külvilágot is. Szerkezeti felépítése egyszerű, könnyen áttekinthető. A legzeneibb műfaj. Eredet szerint lehet: műdal, népdal. Tartalom és funkció szerint: világi és vallásos. Téma szerint: bordal, szerelmi dal, hazafias dal, katonadal, politikai dal, bujdosóének, búcsúvers. Az emberi élet szakaszai szerint lehet: bölcsődal, altatódal, gyermekdal, diákdal, nászdal. Hivatások szerint. napszak/évszak szerint.

Dithürambusz:

Görög eredetű lírai műfaj. Eredetileg Dionüzosz (bor és termékenység istene) csodás tetteit, szenvedéseit, halálát és feltámadását mesélte el. Ünnepélyes hang jellemzi.

Dráma:

A líra és az epika mellett a harmadik irodalmi műnem. A valóság ábrázolásában elsősorban a cselekedetek bemutatásának és a szereplők beszélgetésének (dialóg, monológ) eszközével él. A cselekmény középpontja rendszerint a konfliktus. A dráma két klasszikus műfaja a tragédia és a komédia.

Drámai költemény:

Olyan drámai mű, amely nem szinpadi előadásra, hanem csupán olvasásra készült. (könyvdráma). Madách: Ember tragédiája.

Elégia:

Jellemzi a panasz és a szomorúság. A valóság teljességének kifejezésére törekszik. Inkább a gondolati tartalom, valamint a vágyakozó hangulat jellemzi.

Epigramma:

eredeti jelentése sírvers. Rövid, tömör. Kőbe vésték. jellemzi valamely tárgy és a hozzá kapcsolódó gondolat. Görög eredetű, időmértékes verselésű műfaj.

Ecloga:

Olyan költemény, amely többnyire pásztori környezetben élő, vagy oda vágyódó emberek világát, békevágyát fejezi ki. Előadásmódjára a párbszéd jellemző. Verselése időmértékes.

Életkép, zsánerkép:

Kisebb verses, néha prózai alkotás, amelynek témája a mindennapi élet valamely tipikus jelenete, illetve egy tipikus ember ábrázolása. Közel áll hozzá a helyzetdal.

Epika:

A líra és a dráma mellett a harmadik műnem. A tetteket, eseményeket elbeszéli, ezért tárgyilagosabb a líránál. A szerző személyes érzelmei számára is ad megnyilatkozási lehetőséget. A történést többnyire a múltban ábrázolja. A hősöket küzdelmeikben és fejlődésükben mutatja be, érzékelteti egyéniségük, jellemük kibontakozását, változását. Megrajzolja a hősök társadalmi környezetét is. Szerkezetében viszonylag kötetlen. A főtéma mellett gyakori a melléktéma. ESZ/1 vagy ESZ/3 személyű előadás, az utóbbi a gyakoribb. Terjedelem szempontjából az epikai műveket feloszthatjuk: nagyepikai (eposz,regény) és kisepikai (novella, tárca) alkotásokra. Formai szempontból megkülönböztetünk verses- és prózai epikát.

Episztola, költői levél:

Verses levél. Szólhat valóságos vagy képzelt személyhez. Tárgya sokféle lehet.

Eposz:

Olyan verses, nagyepikai műfaj, amelynek rendkívüli képességekkel rendelkező hőse természetfölötti lényegtől támogatva az egész közösség sorsára nézve jelentős tettet visz véghez. Verselése időmértékes. (Pentameter & hexameter).

Helyzetkomikum:

Különféle komikus helyzetekből adódik. (Ld. komédia).

Himnusz:

Isten vagy hős ünnepélyes, zenekisérettel előadott magasztalására készült költemény. A középkorban egyre inkább a vallásos áhítat kifejezőjévé válik. A reneszánszban már mély emberi érzésekkel telítődik.

Jellemkomikum:

A szereplők jelleméből következik. (Ld. komédia).

Komédia:

Lényege a komikum, amelyben kisemberek kicsinyes küzdelem után kudarcot vallanak. (Ld. jellemkomikum, helyzetkomikum).

Líra:

Az epika és a dráma mellett a harmadik irodalmi műnem. A szubjektumnak a többi műfajhoz képest sokkal nagyobb szerepe van. A lírai mű az alkotó közvetlen reflexióit szólaltatja meg, többnyire rövid terjedelmű problémaköre fokozottabban a jelennel kapcsolatos, nagyobb részt verses. A közvetlen (személyes) líra általában én-formájú, a közvetett (objektív) líra költője más személyek nevében, látszólag teljesen személytelenül fejezi ki mondanivalóját. Epikai és drámai művek is lehetnek líraiak. A líra hagyományos felosztása: óda, dithürambosz, rapszódia, dal, elégia. (De ez bővült: bölcselőköltemény, episztola, epigramma, szatíra). Tárgya szerint: szerelmi, gondolati, leíró, hazafias, forradalmi lírai alkotás.

Népszínmű:

A nép életéből veszi témáját, megeleveníti a nép szokásait, táncait, dalait, az öltözéket és a beszédmodort.

Óda:

Magasztos, emelkedett, ünnepélyes hangú lírai költemény, melynek témája legtöbbször a haza, szülőföld szeretete, a szerelem. Verselése általában időmértékes.

Opera (zenés dráma):

Olyan drámai mű, amelyet zenekísérettel énekelnek, adnak elő. A zene fontosabb benne, mint a szöveg (szöveg=librettó). A zenés dráma fajai: nagyopera, vígopera, operett, musical.

Rapszódia:

Szabad érzelmi áradás. Zaklatottság, a képzelet csapongása jellemzi, látomásszerű. A romantikában terjedt el a legjobban.

Regény:

Nagyepikai műfaj, latinból szármázik (?). Kezdete már a tizenhatodik században megtalálható, de a 19. sz-ban terjedt el a legjobban. Fő jellemzői: 3.személyű előadás hozza létre. A regényíró beleolvad a műbe. A regény tere általában valóságos tér. Ideje valóságos idő. A táj szorosan hozzátartozik a hőshöz. A regény a világ totális ábrázolására törekszik. Fontos benne a cselekmény és a történés, a részletek gazdagsága. A regény mindig kapcsolódik az adott kor társadalmához.

Színmű:

Középfajú dráma: olyan drámai mű, amelyben a hős összeütközésbe kerül ugyan az erkölcsi világrenddel, de a küzdelemből erkölcsileg megtisztultan, győztesen kerül ki. A színmű általában szerencsésen végződik. (Ld: népszínmű).

Tragédia:

Olyan drámai mű, melynek lényege a tragikum, amely a hősnek önmagával vagy az erkölcsi világrenddel való tragikus összeütközéséből ered. A belőle származó vétség büntetést von maga után.
A tragikum 3 mozzanata:
– összeütközés / konfliktus
– a vétség elkövetése
– bűnhődés.

Zsoltár:

Emelkedett, ünnepélyes hangulatú és formájú, személyes érzéseket tartalmazó műfaj. Éneklik is.