A Nap és a Naprendszer

– a Naprendszer:

– azt a teret nevezzük N-nek, ahol a Nap sugárzása és gravitációja az uralkodó

– 2 fényévnyi távolság, de vannak átfedések a csillagrendszerek között

– részei:

– Nap (tömege nagyobb, mint a Naprendszer összes bolygójának súlya együtt)

– 9 nagy bolygó (de lehet, hogy lesz egy 10. is: Transzpluto)

– Merkúr

– Vénusz

– Föld (a Nap sugarai 8 perc 19 másodperc alatt jutnak el)

– Mars

– Jupiter

– Szaturnusz

– Uránusz

– Neptunusz

– Plútó (a Nap sugarai 5 óra 30 perc alatt jutnak el

– 60 hold (állítólag 73-74 hold van)

– 100 ezer kisbolygó

– meteorok és üstökösök

– bolygóközi (interplanetáris) anyagok

– csillagászati egységek:

– fényév: 10 a 12-en km

– parsec: 3.26 fényév

– a Nap és a Föld átlagos távolsága 150 millió km2

– a Nap:

– csillag:

– mert belső energiát termel

– mert fan saját fénye

– 4.6-5 milliárd éves

– 10-15 milliárd év a jövője

– jellemzői:

– anyaga:

– hidrogén (80%) és hélium (20%)

– halmazállapota plazma

– nem szilárd de nem is folyékony

– kocsonyás anyag

– jól vezeti a hőt

– méretei:

– 110 földi átmérő (1.4 millió km2)

– gravitációja:

– 30 földi gravitáció

– hőmérséklete:

– felszíni: 5800-6000 K

– belső: 10-20 millió K

– felépítése:

– belüről:

– mag:

– energiatermelés

– hidrogén alakul át héliummáàenergia szabadul fel

– 10-15 milliárd éves készletek

– röntgensugárzási zóna:

– az energia röntgensugarak formájában terjed

– konvektív zóna:

– áramlás

– fotoszféra:

– ahonnan a fénysugarak érkeznek

– felülete

– kremoszféra és Napkorona

– a Nap légköre

– jelenségek:

– napfolt:

– hőmérsékletük: alacsonyabb, mint a Nap felszíne

– sötét, fekete foltok

– ott jön létre, ahol a Nap mágneses tere megváltozik

– csoportosak

– átlagos élettartam: 1 hét

– napfolt minimumok (legkevesebb) és maximumok (legtöbb)

– 2 maximum, vagy két minimum között 11.2 év telik el

– fáklya:

– a fotoszféra felett kialakult felhő

– hőmérsékletük 300 K-val kisebb

– kremoszféra:

– a napfoltok fölött alakul ki a mágneses mező megváltozása miatt

– napkitörések:

– a kremoszférából protonok (elektronok ritkábban) robbannak ki

– megváltozik a mágneses tér, a röntgen – és ultraibolya sugarak sugárzása

– a napkitörésekkel lehet magyarázni a sarkokon jelentkező sarki fényt

– korona:

– átmenet a bolygóközi anyagban

– határa látható a napfogyatkozásban

– napfogyatkozás:

– csak akkor jöhet létre, ha a Nap-Hold-Föld egy vonalba esik

– tőlünk a Hold takarja el a Napot

– mindig Újholdkor jön létre

– két fajtája van:

– részleges:

– nem lehet a Föld minden pontjáról látni

– teljes:

– a Föld minden pontjáról lehet látni


A Naprendszer általános jellemzői

Jelenlegi ismereteink szerint a Naprendszerben 9 nagybolygó található: a Merkúr, a Vénusz, a Föld, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó. A bolygóknak nincs saját fényük, csak a Nap fényét tükrözik vissza. Kétféle mozgás jellemző rájuk: ellipszis alakú pályán, azonos irányba keringenek a Nap körül, és a saját tengelyük körül forognak. Minél távolabb van egy bolygó a Naptól, annál nagyobb távolságot kell befutnia.  A tengely körüli forgás időtartama minden bolygó egyedi sajátossága. A bolygók többsége a Földdel azonos – direkt – irányú forgást végez. Kivételt a Vénusz és az Uránusz, amelyek ellentétes – retrográd – irányban forognak.  A bolygókat két csoportba osztjuk. Vannak a Föld-típusú – Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Plútó – és a Jupiter-típusú – Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz – bolygók.

A Föld-típusúak kisebb átmérőjű, de nagyobb sűrűségű bolygók.  Kőzetbolygóknak is nevezzük őket, mivel van szilárd felszínük, ami határozottan elválik a légkörüktől A Jupiter-típusú bolygók nagyobb átmérőjű, de kisebb sűrűségű égitestek.  Nincs szilárd felszínük. Sok holdjuk és gyűrűrendszerük van. A bolygók holdjai egyszerre forognak a tengelyük körül, keringenek bolygók körül, a bolygókkal együtt pedig Nap körül.

A belső bolygók holdjait kőzetholdaknak, a távollakat vízjég- és kőzetholdaknak nevezik. Döntő többségüknek nincs légköre.  Az üstökösök a Naprendszerben időnként feltűnő égitestek, a Nap körül keringenek és csak napközelben láthatók. Egy üstökös három részből áll: magból, kómából vagy üstökből és csóvából. Pályájuk alapján az üstökösök lehetnek rövid periódusúak (100 évnél kevesebb), és hosszú periódusúak (több száz év után térnek vissza). Naprendszerünkben kb. 100 milliárd üstökös kering a Nap körül. Az életkoruk korlátozott, elpusztulhatnak, széthullhatnak. Pusztulásukat meteorhullás is jelzi. A meteorok többsége még a Föld légkörében elég. Azokat, amelyek elérik a földfelszínt, meteoritoknak nevezzük. A meteoritoknak három fő típusuk ismert: vasmeteoritok, kő-vas meteoritok és kőmeteoritok.

A csillagok olyan izzó gázgömbből álló égitestek, amelyek fényt és más energiát sugároznak szét a világegyetem minden része felé. Távolságukat fényévvel mérik, ez az a távolság, amit a fény 1 év alatt tesz meg. Ez kerekítve 9,5 billió km. A Napon túli csillagok közül a legközelebbi a Proxima Centauri, amelynek távolsága 4,3 fényév. A csillagok fényereje méretük, tömegük és hőmérsékletük szerint különbözik. A nem állandó fényerejű csillagokat változócsillagoknak nevezzük. Ilyenek például a nóvák és a szupernóvák.

A csillagok nem rendszertelenül szétszórva, hanem csillagrendszerekben csoportosulva helyezkednek el. Fölünk a spirális alakú Tejút vagy Galaxis csillagrendszerben található. A Tejút egyik végétől a másikig 100 000 év alatt jut el a fény.

A bolygók:

  1. 1. Merkúr: (római mitológia – istenek hírnöke)

Felszíne: kráterek, síkságok

Légkör: nem jelentős

Hőmérséklet: 330-480°C

Forgás: 59 nap, direkt

  1. 2. Vénusz: (római mitológia, szépség, szerelem istennője)

Felszíne: kráterek, síkságok, vulkánok

Légkör: CO2, H2O (üvegházhatás)

Hőmérséklet: 480°C

Forgás: 243 nap, retográd

  1. 3. Föld
  2. 4. Mars: (háború istene)

Felszíne: kráterek, síkságok, vörös színű

25 km magas hegy (Mons Olympos)

Légkör: CO2, H2O

Forgás: 24 óra, direkt

Holdak: 2

  1. 5. Jupiter: (római főisten) (1320db Föld, Fényes)

Légkör: H2, sávos szerkezet, Nagy Vörös Folt

Holdak: 16, Callisto, Europa, Ganymede – Gyűrűrendszer

  1. 6. Szaturnusz: (római mitológia, idő istene)

Légkör: N, H2, sávos szerkezet

Holdak: 17, Titan – Gyűrűrendszer

  1. 7. Uránusz: (római mitológia, ég istene) (1781, William Herschel) (Zöld színű)

Holdak: 16, Titania – Gyűrűrendszer

Forgás: retográd

  1. 8. Neptunusz: (római mitológia, tenger istene) (Szélviharok, Nagy Sötét folt)

Holdak: 8, Triton

  1. 9. Plútó: (1930)

Holdak: 1

B – Magyarország földtörténete

Felszínét nagy vastagságban üledékrétegek borítják, a medencejellegéből következően. Hazánk mélyszerkezete azonban különleges, egymással majdnem párhuzamos, kristályos és üledékes kőzetsávokból épülnek fel. Az ÉK-DNy-i vonalú törésrendszer két kéregdarabra osztja a medencealjzat (É: déli félgömbről való afrikai, D: eurázsiai). A 1kőzetlemezek ütközését lemezalábukás és andezites vulkánosság kísért, ekkor kezdődött a kárpáti hegységkeret emelkedése és a medencebelső süllyedése.

Előidő: legidősebb kőzetek

Kristályso palák (Alföld mélyén)

Óidő: Szilur: csillámpalák -> Soproni-hegység

Karbon: gránit -> Velencei-hegység, Mórágyi-hegység

Perm: vörös homokkő -> Mecsek, Balaton-felvidék

Középidő: Jura: mészkő -> Bükk

Triász: dolomit -> Aggtelek

vasérc -> Rudabánya

Kréta: bauxit -> Dunántúli-középhegység

barnakőszén -> Ajka

dolomit -> villányi-hegység

feketekőszén, mészkő -> Mecsek

Tisia elmélet (Princz Gyula, 1920 körül)

A Tisia elmélet szerint egy délről jövő kőzetlemez (Tisia) az európai elá bukott, és ez emelte ki az európai-hegységrendszer tagjait.

???????????????????????????????????? ????????????????????????????????????

C – A térképek csoportosítása jelrendszerük alapján

1. Síkrajz: vízrajz, települések, vasutak, vezetékek, növények, határok ábrázolása

2. Domborzati rajz:

a) Színek: (barna, zöld, kék): a magasság és a tengermélység növekedést ábrázolják. Minél magasabb a hegy vagy minél mélyebb a tenger, annál sötétebb színt használnak. A szintvonalak közti részt festik ki.

b) Árnyékolás: a térkép domborzatrajzait árnyékolással szemléletesebbé lehet tenni. Mivel ha csak árnyékolunk, a magasság és a lejtés nem egyértelmű, ezért gyakran kombinálják a szintvonalas vagy színfokozatos ábrázolással. (Az árnyékot vető domborzatra a fényforrás szöge 45°)

c) Szintvonalak: Szintvonalnak az azonos tengerszint-feletti magasságokat összekötő, önmagába visszatérő barna színű görbe vonalakat hívjuk. Meredekebb domborzaton sűrűbben, enyhébben emelkedőn ritkábban helyezkednek el. Alapszintvonalak 5-10 méterenként, minden ötödiket megvastagítják. Az eséstüske a lejtés irányába mutat.

d) Csíkozásos módszer

3. Névrajz: domborzati elemek, vizek, települések, területek neveit és adatait tartalmazza.

Felmérési térkép:

¨                    Topográfiai

¨                    Általános, Földrajzi (atlasz 18-19. old.)

¨                    Helyrajzi (ez nemtommilyen de nagyvalószínűséggel pontolyan…)

¨                    Vízrajzi (54-55)

Tematikus térképek (szaktérképek):

¨                    Gazdasági (34-35)

¨                    Növényzeti (61/b)

¨                    Úti (autós) (ilyet nem találtam az atlaszban)

¨                    Barlang (meg ilyet se, de szerintem adja magát)

¨                    Vallási

¨                    Időjárási

¨                    Szerkezet – morfológiai térkép

Egyéb:

¨                    Dombortérkép

¨                    Földgömb

¨                    Éggömb

¨                    Csillagtérkép

¨                    Turista

¨                    Autós

¨                    Információs (ahol leírják, hogy egy faluban melyik templomot nézd meg, és hogy juss, oda úgy, hogy előtte meglátogatod a környék egyetlen és felújított ó-reneszánsz-barokk vízköpőjét)

Közös jellemzők:

Atlaszokban vannak (ehe ehe)

Saját, speciális, minden térképre jellemző jelrendszer (ún. jelkulcsban feltüntetve)

A jelek lehetnek alaprajz szerint ábrázoltak (város), meghatározott alakúak (vasút), és magyarázójelek (feliratok)

A síkrajzú térképek a természetes és mesterséges tereptárgyakat jelekkel ábrázolja (forrás, kút, út…)

A domborzatot többféleképpen rajzolhatják: Színfokozatos (kék-zöld-barna), szintvonalas, árnyékolt (általában együtt az előbbiek valamelyikével)

à (bővebb felvilágosítás és ábrás magyarázat az atlasz 2. oldalán)

Méretarány: az a kicsinyítési arány, amely megmutatja, hogy a térképen az egy centiméter a valóságban mennyi centiméter (1: 100 000, tehát 1cm = 100 000 cm, vagyis 1 km)

Nagy méretarányú, részletes térkép 1: 500 – 100 000

Közepes méretarányú: 1: 100 001 – 500 000

Kis méretarányú: 1: 500 001 – 200 000 000

Kétféle hálózat fordulhat elő a térképeken egy olyan keresőháló, amely általában A betűnél kezdődik és pontott van vége, illetve egy földrajzi fokhálózat [északi szélesség, keleti hosszúság satöbbi].

Megjegyzés:

• a keresőháló turistatérképeken mérésekre is alkalmas, egy kocka általában megegyezik egy négyzetkilométer területtel (tehát egy éle egy kilométer…)

• szintvonal: az azonos tengerszint feletti magasságú helyek pontjait összekötő, önmagába visszatérő görbe. (alap és főszintvonalak)

• Atlasz := Steifel földrajzi atlasz, az a nagy kék meg zöld…

• Szerencsére a méretarány szerinti beosztás mindenhol másféle


A csillagok életciklusai

Az Univerzumban található csillagok különböző fejlődési állapotban vannak. Némelyik nemrég keletkezett és tömegéhez képest sokkal erősebben sugároz mint a mi Napunk. Vannak viszont olyanok, amelyek messze előre jutottak a fejlődésben. A csillagok fejlődését több hipotézis próbálja leírni. Az alábbiakban az egyik legismertebbet mutatjuk be.

Valamennyi csillagról feltételezhetjük, hogy az Ősrobbanás után galaktikus ködökből fejlődött ki, de azt is, hogy anyagát visszaadja a csillagközi térnek. A Naphoz hasonló tömegű csillagok fejlődésük közben olyan termonukleáris folyamatokat indítanak be, amelyek során egyre magasabb rendszámú elemek épülnek fel, egészen a többmilliárd °C-on felépülő vasatomokig. E folyamatok alatt a csillagok mérete és hőmérséklete állandóan változik. Például amikor a héliumatommagokat szénné összeépítő magreakció beindul, a csillag szinte felfúvódik és vörös óriássá válik. Feltételezések szerint, a vasállapot után ez a folyamat megáll, és a csillagból bolygó méretű magas átlagos sűrűségű, fehér törpe lesz, amely aztán több milliárd év múlva kihűl.

A nagy tömegű csillagok nukleáris atomerőműve nagy intenzitással működik, hamarabb elfogyasztja hidrogénjét. A vasállapot után itt más típusú folyamatok zajlanak. A csillag nagyon rövid idő alatt mintegy ötven-száz kilométer átmérőjűre zsugorodik. A sürüség kritikus értékének elérésekor pedig bekövetkezik a szupernóva-kitörés, amelynek során a hirtelen felszabaduló gravitációs energia óriási robbanással szétveti a csillag külső részét. Ami a robbanás után visszamarad neutroncsillagnak nevezzük.

A Nap működése

Csillagunk működésének alapja, az a termonukleáris folyamat, amelyben a hidrogént héliummá alakító reakciók sorozata zajlik. Ebben az energiafelszabadító mechanizmusban négy proton (hidrogénmag) egyesül egy héliumatommá. A termonukleáris reakció során a proton tömegének 0,7%-a megsemmisül, mivel a keletkező héliummag és a többi részecske együtt nem egészen olyan nehéz, mint a reakció során elfogyasztott négy proton. Ez a tömegkülönbség (valójában tömegveszteség) sugárzás, azaz energia formájában jelenik meg.

A Napban (és a többi csillagban) a magenergia felszabadulását irányító folyamatok az égitestek központi hőmérsékletétől és az ott uralkodó nyomástól függnek. A Nap minden másodpercben 655 millió tonna hidrogént fogyaszt el, és kb. 650 millió tonna héliummá alakítja. Amikor a csillagunk keletkezett, tömegének még több mint 70%-a hidrogén volt. Azóta ez a tartalék másodpercenként 5 millió tonnával csökken.

Napunk jelenleg “középkorúnak” tekinthető, és még 5 milliárd esztendőig biztosan sugározni fog. Stabilitását az biztosítja, hogy a benne zajló nukleáris folyamatok önstabilizálóak.

A Nap teljesítménye kilowattokban kifejezve 3,8 x1023 kW. Csak összehasonlításként, a legtöbb háztartási gép fogyasztása 0,3-3 kW közötti. A Nap több energiát küld a Világegyetembe 1 másodperc alatt, mint amennyit az emberiség egész eddigi története során előállított.


A Napfogyatkozásról…

A teljes napfogyatkozás az egyik leglátványosabb természeti jelenség. Sajnos a Föld felszínének egy adott pontjáról ritkán látható. Hazánkból utoljára 1842. július 8-án látszott teljes napfogyatkozás, és az 1999. augusztus 11-i jelenség  után legközelebb 2081. szeptember 3-án lesz megfigyelhető. A teljes napfogyatkozás ritka jelenség,  látványa lenyűgöző, és egy életre szóló emlékkel szolgál.A napfogyatkozások alkalmával a Föld felszínének egy adott területéről nézve a Hold részben vagy egészen eltakarja a Napot — azaz a Hold árnyéka a Földre vetül. Ehhez megfelelő geometriai körülmények kellenek, melyek nem adódnak gyakran. Emellett a holdárnyék a Föld felszínének csak egy kis területére esik. Emiatt egy adott helyről viszonylag ritkán — statisztikailag 410 évente — látszik teljes napfogyatkozás. A Hold a Földről nézve közel fél fok átmérőjű. Szerencsés véletlen, hogy a nála sokkal nagyobb, de sokkal távolabb lévő Nap is kb. fél fokosnak látszik az égen. Emiatt a Hold, megfelelő helyzetben a teljes napkorongot el tudja takarni. A Hold a Föld körül kering, átlagosan 384.400 km távolságra. Különböző viszonyítási rendszerek alapján több keringési időt különböztethetünk meg a Holdnál, ezek 27,2 és 29,5 nap közé esnek. A Holdnak mindig a Nap felé eső oldala kap fényt. A holdfázis nagysága attól függ, milyen mértékben látunk rá a megvilágított oldalra. Amikor a Hold a Földhöz képest a Nap irányában helyezkedik el, a Földről a Hold árnyékos oldalát látnánk — amit nem tudunk megfigyelni. Ekkor van újhold. Ahogy a Hold tovább kering a Föld körül, egyre jobban rálátunk a megvilágított oldalára. A keskeny sarló fokozatosan félholddá dagad (D alakú), ekkor van első negyed, avagy növekvő félhold. Amikor a Földről nézve a Hold a Nappal átellenben van, a teljes megvilágított oldalát látjuk, ekkor van telehold. A továbbiakban megint egyre kisebb részét látjuk a megvilágított oldalnak, majd elérkezünk az utolsó negyedhez. Ekkor a Hold “bal oldala” a megvilágított, alakja a továbbiakban egyre vékonyabb C betűre emlékeztet, azaz csökken.

Napfogyatkozás akkor következhet be, amikor újhold van, ekkor tartózkodik a Hold a Nap irányában. Azonban mégsem látunk minden újhold alkalmával napfogyatkozást. Ennek az az oka, hogy a holdpálya síkja közel 5 fokot zár be a Föld napkörüli pályájával, az ekliptikával. Emiatt néha a holdárnyék a Föld “felett”, néha pedig “alatta” vonul el — ilyenkor nem látható napfogyatkozás. A holdpálya síkja — egyszerűen fogalmazva — rögzített a térben. Így minden évben van két időszak, amikor a pálya helyzete olyan, hogy kísérőnk az újholdkor metszi a földpályát. Ilyenkor figyelhetünk meg napfogyatkozást.     Amikor a Föld felszínének egy pontjáról nézve a Hold nem takarja el az egész napkorongot, részleges a napfogyatkozás. Ekkor a Nap képe többé-kevésbé “kicsorbul”. A részleges fogyatkozás területére a Holdnak az úgynevezett félárnyéka vetül. Teljes napfogyatkozás alatt — melynek tartamát totalitásnak is nevezik — a Hold az egész napkorongot eltakarja. Ennek látványa gyökeresen különbözik a részleges fogyatkozásétól, és nagyságrendekkel felülmúlja azt. A teljes fogyatkozás a Föld felszínének csak egy korlátozott területéről látható, és onnan is csak rövid ideig.     A napfogyatkozásoknak egy sajátos esete a gyűrűs napfogyatkozás. Ennél a Hold látszó mérete kisebb a Napénál, és nem tudja azt eltakarni. Ez azért fordulhat elő, mert a Hold és a Nap földtávolsága változik, és így látszó méretük sem állandó. A gyűrűs fogyatkozás maximumakor is látszik a Nap egy keskeny gyűrű formában.

Mivel figyelhetjük meg?

A napfogyatkozás megfigyelésénél nagyon körültekintőnek kell lenni. Egyetlen hibáért, helytelen megfigyelési módért akár szemünk világával is fizethetünk! A Nap rendkívül erős sugárzást bocsát ki a látható tartományon kívül is. A részleges fázis alatt — egészen az utolsó pillanatig, amíg a Hold az egész napkorongot le nem takarja — a Napba közvetlenül tilos belenézni. Meglepő módon a Nap fénye még akkor is vakítóan erős, amikor már csak egy keskeny sarló látszik belőle. A részleges fogyatkozás alatt szabadszemmel, vagy távcsővel kizárólag megbízható forrásból szerzett (és a távcsőre megfelelően rögzített) szűrőkkel nézhetünk közvetlenül a Napba. Napszűrőnek alkalmas például a hegesztőüveg, illetve a gyári szűrő. A Nap megfigyelésére szigorúan tilos túlexponált negatívot vagy diafilmet, napszemüveget, floppy lemezt, kormozott üveget használni. Ezek egyes hullámhosszakon gyengítik a napfényt, viszont nem szűrik ki az összes káros sugarat. Használatukkor a Napot halványnak látjuk, kitágul a pupillánk, miközben a láthatatlan káros sugarak szétroncsolják az ideghártyát, és súlyos látáskárosodást, illetve vakságot okoznak. Szemünk épsége mindennél fontosabb, ezért ne sajnáljuk a pénzt egy megbízható napszűrőre.        A Nap képét egy apró lyukon is kivetíthetjük, ez az ún. kamera obscura. Egy átlátszatlan papíron egy tűhegynyi lyukat szúrunk. Ezen keresztül fél-egy méter távolságban fehér lapra kivetíthetjük a Nap apró képet. A módszert a fogyatkozás részleges fázisa alatt alkalmazhatjuk. Hasonló jelenség figyelhető meg a fák árnyékában, ahol a levelek alkotta kis lyukakon át vetül a napkép a földre .A fogyatkozás távcsöves megfigyelésekor nagyon körültekintőnek kell lenni. Csak megbízható forrásból beszerzett objektív szűrőt használjunk, melyet erősen rögzítsünk az objektívre, nehogy valaki véletlenül lelökje. Biztonságosabb, ha a Nap képét egy papírlapra vetítjük, melyet a távcső okulárja mögé helyezük 30-50 cm-el. A kivetítéshez ragasztott lencsékből álló okulárt ne használjunk, és próbáljuk megelőzni, hogy a távcső túlságosan átmelegedjen. Szerencsére a fogyatkozás leglátványosabb időszakának, a totalitásnak a megfigyeléséhez semmilyen szűrő nem szükséges. Amikor a Hold teljesen eltakarta a napkorongot, szamadszemmel, vagy távcsővel is nyugodtan vizsgálhatjuk a Nap környékét, és a különböző jelenségeket. Egyetlen dologra figyeljünk: ha távcsővel vizsgáljuk a Hold pereme melletti látnivalókat, a teljesség vége előtt több másodperccel fejezzük be a nézelődést. A Hold korongja mögül elővillanó Nap a távcsőben egy töredék másodperc alatt megvakíthat bennünket!

Hogyan figyeljük a napfogyatkozást?

A részleges és a teljes napfogyatkozás alatt törekedjünk arra, hogy minél több látnivalót figyeljünk meg. A teljesség fázisa előtt szűrővel a Nap fogyását, szabadszemmel a táj változását követhetjük. A legtöbb érdekesség a totalitás rövid ideje alatt látható. Ilyenkor érdemes észnél lenni, ugyanis könnyen elhalaszthatunk néhány ritka jelenséget. Érdemes ösztönösen “körbe pillantani” magunk körül. Azaz figyeljük meg a Nap helyén mutatkozó sötét foltot, és a látványos napkoronát. Ha kézi távcsövünk van, azzal is vizsgáljuk meg a napkoronát, esetleg a Nap peremén látható protuberanciákat (a Nap felszíne felett lebegő gázhidakat – látsd a felvételen!), ha éppen szerencsénk lesz és látszik majd ilyen. Szabadszemmel tekintsünk körbe az égen, keressük meg a fényesebb bolygókat és csillagokat. Nézzünk körül a horizonton, lássuk meg a látóhatáron ülő sárgás-vöröses sávot. Emellett nézzük meg a táj fényviszonyait, és a fülünket sem árt kinyitni. A növény- és az állatvilág különös módon reagál a fogyatkozásra, azt hiszik ugyanis, hogy eljött az éjszaka.

Mit láthatunk a napfogyatkozáskor?

A részleges fogyatkozás

Az 1999. augusztus 11-i napfogyatkozás részleges fázissal kezdődött .  Ilyenkor a Hold a napkorong jobb oldali, azaz nyugat felé eső peremére kezd “rákúszni”. Eleinte egy apró “horpadás” formájában látszik a jelenség. Szabad szemmel — megfelelő szűrővel — ez az előrejelzett időpont után néhány perccel vehető észre. A részleges fázis kb. másfél órán át tart a teljességig. Ezalatt eleinte igen lassan telnek a percek, miközben a Nap fokozatosan közelít a sarló alakhoz. A teljesség közeledtével az ég kékje lassan sötétedni kezd, megváltoznak a fényviszonyok, változik a táj színe, megvilágítása. A teljesség előtt kb. negyed órával a nyugati égrész láthatóan sötétebb, mint a keleti. Nyugatról közeledik a holdárnyék, melynek sötét tömege egyre mélyebb színt okoz nyugat felé. Érdemes rendszeresen körülpillantani, megvizsgálni a táj és az ég látványát. A totalitás felé közeledve a nyugati égrész sötétedése egyre feltűnőbb lesz. Lassan a Nap körül is sötétebb lesz az ég — pedig a keskeny napsarló még mindig vakítóan fényes.

A teljes fogyatkozás előtti másodpercek

A teljes fogyatkozás kezdete előtti felgyorsulnak az események, az égbolt egyre gyorsabban sötétedik. Ha szerencsénk és megfelelő kilátásunk van, a teljesség előtti percekben megpillanthatjuk a felszínen a nyugat felől közeledő óriási holdárnyékot. Az utolsó másodpercekben — megfelelő körülmények esetén — a Föld felszínén hullámzó sávok jelenhetnek meg, melyek egy napsütötte medence alján látható hullámzó fénysávokra emlékeztetnek. Ezeket az árnyéksávoknak nevezett képződményeket a légköri turbulenciák, hullámzások okozzák, melyek ide-oda fókuszálják a napsarló képét.

Az utolsó másodpercekben a Napból maradt keskeny sarló is több darabra szakad. Ennek az az oka, hogy a Hold felszíne egyenetlen, így a Hold peremén mutatkozó hegyek, völgyek több részre osztják a keskeny napsarlót. Ezt nevezik Baily-féle gyöngyfüzérnek. Megjelenése nagyon gyorsan változik, az utolsó pillanatban csak a legmélyebb völgyön süt át a Nap fénye, csak ez látszik a napkorongból. Ezt nevezik gyémántgyűrűnek.

A totalitás

A totalitás a teljes fogyatkozás időtartama. Ekkor a Hold teljesen eltakarja a napkorongot, így szűrő nélkül figyelhetjük a jelenségeket. Az égbolt elsötétül, de nem teljesen. Láthatóvá válik a Naphoz közeli Merkúr és Vénusz, esetleg északnyugaton, alacsonyabban a Szaturnuszt is megpillanthatjuk. Emellett feltűnik néhány az égbolt legfényesebb csillagai közül. Érdemes a horizonton is körbetekinteni. Körös körül, a látóhatár felett világos, sárgás-vöröses sávot látunk. Ez a légkörnek a holdárnyékon kívüli része, amely már kap napfényt. A fogyatkozás egyik leglátványosabb eleme a Nap helye, mely teljesen sötét. Ez a Hold árnyékos oldala, mely ilyenkor nem kap napfényt. Ritkán halvány fényben derengve néhány alakzata kivehető.

Ezt nevezik hamuszürke fénynek, mely a Föld légköréről a Hold árnyékos oldalára, majd onnan ismét a Földre verődő fénytől keletkezik. Rendkívüli a napkorona látványa. Ez egy halvány, általában szálas szerkezetet mutató, gyöngyházszínű — azaz néha több, nehezen meghatározható színben pompázó — képződmény, mely sugár alakban veszi körül a Napot. Ez a Nap ritka külső légköre, melynek anyaga napszélként folyamatosan áramlik ki a bolygóközi térbe. A Nap mágneses erővonalai mentén gyakran szálas szerkezetet figyelhetünk meg a napkoronában. A totalitás kezdetekor a Nap keleti, azaz baloldali peremén távcsőben — szerencsés esetben szabad szemmel is láthatóan — néhány piros folt is feltűnik. Ezek az ún. protuberanciák, melyek hatalmas méretű, akár a Földnél is sokkal nagyobb lebegő gázhidak. Anyagukat a Nap felszíne felett, a kiemelkedő mágneses erővonalak tartják lebegő állapotban. Protuberanciák a totalitás vége felé a nyugati, azaz a jobboldali részen látszanak inkább. Nehéz megfigyelni, de kedvező esetben megpillanthatjuk a Nap légkörének a fotoszféra feletti “vékony” vöröses rétegét, a kromoszférát. Észrevételére a totalitás végén, a napkorong előbukkanása előtti pillanatban van esély.

A totalitás alatt általában több fokot esik a hőmérséklet, gyakran feltámad a szél, és hirtelen feltűnően csönd lesz. Mind az állatok, mind az emberek szokatlanul viselkednek. A táj elsötétedik, de nem annyira, hogy a tárgyakat ne ismerjük fel. Az égbolt látványa a horizonton körbefutó fénylő sávtól, a gyenge fényű napkoronától, és a sötét Holdtól sejtelmessé válik.

A teljes napfogyatkozás után

A teljes fogyatkozás végeztével a Hold nyugati, azaz a jobboldali peremen vakító villanással előbukkan a napkorong. A Hold egyenetlen pereme miatt több részletben jelenik meg, melyek gyorsan összeolvadnak. A kivillanó napkorong a látványos totalitás végét jelenti, gyakran mégis ujjongással üdvözli a tömeg a Nap “újjászületését”. A totalitás után a korábban említett eseményeket figyelhetjük meg, csak fordított sorrendben…