Moliere: Tartuffe

Moliere valódi neve Jean-Baptiste Poquelin. Jogot végzett, de az ügyvédi pálya nem érdekelte, és színész lett. Egyéves sikertelen párizsi szereplés után másfél évtizedig Dél-Franciaország városait járta saját társulatával. Később visszatért a fővárosba, és kényeskedők című darabjával nagy sikert aratott. Ünnepelt szerző, színész, társulatigazgató és XIV. Lajos kedvence lett. Tartuffe című komédiája ellentéteket robbantott ki. A párizsi érsek követelésére a királynak be kellett tiltatnia a darab játszását. Ezt a tilalmat csak 5 év múlva tudta feloldatni. Ezután a darabot elsöprő sikerrel játszották. A komikum legnagyobb mestere volt.

Tartuffe

Szereplők:

Pernelle asszony: Orgon anyja

Orgon: főszereplő

Elmira: Orgon felesége

Damis: Orgon fia

Mariane: Orgon lánya, Valer szerelme

Valer: Mariane szerelme

Cleante: Orgon sógora

Darine: Mariane komornája

Tartuffe: álszent

A történet Orgon párizsi házában történik. Egy rokonszenves, jómódú polgári családba  befurakodik egy gazember és ravaszsággal, mindenre elszánt aljassággal csaknem a végső romlásba dönti őket.

I. felvonás: Egy családi veszekedés közepébe csöppenünk, Pernelle asszony szidalmak közepette hagyja el Orgon házát. A vitában mindenki részt vesz, csak a két főszereplő, Orgon és Tartuffe nem; éppen róluk folyik a vita. A család két részre szakad Tartuffe személye miatt.

Pernelle asszony áhítatos rajongással beszél róla. Bár férje nincs jelen, megtudjuk, hogy ő is imádja. Az ellentáborba Elmira, Mariane, Damis és Darine tartozik. Ők elítélik, dühösen, indulatosan beszélnek róla. Megvetik és elítélik. A két vélemény között próbál középutat keresni Cleante, aki bölcs érveivel próbálja csillapítani a vitatkozókat.

Darine és Cleante dialógusából megtudjuk Orgonról, hogy valóságos bolondja Tartuffe-nek. Még a családfői szerepet is teljesen átengedte neki. Orgon színrelépése ezt bizonyítja is, mert kétnapi távollét után hazaérkezve nem a családja, hanem Tartuffe érdekli. Teljesen nevetségessé válik.

II. felvonás: A bonyodalom most kezdődik. Az elvakult Orgon Mariane férjéül Tartuffe-ot választotta, hogy így tegye szorosabbá a családhoz fűződő kapcsolatát. A lány alig tiltakozik, mert nem mer ellenszegülni apja akaratának. Ez a döntés Mariane és Valér, valamint Damis és Valér húga szerelmét zúzza össze. Az okos és bátor Darine perlekedik, de Mariane inkább a halált választja, minthogy apja kívánságának ellenszegüljön. A komorna látva Mariane szenvedését cselhez folyamodik. Dicsérni kezdi Tartuffe-ot, hogy a lányt ellenállásra ösztönözze.

III. felvonás: Tartuffe színre lép mint önsanyargató szerzetes. Alamizsnát adó, kegyesnek, testi vágyakat megvetőnek akar tűnni. A komornát nem tudja becsapni. Tartuffe szerelmet vall Elmira-nak. Damis kihallgatja a vallomást, és beárulja Tartuffe-t apjának. Tartuffe kivágja magát okosan és cselesen helyzetből úgy, hogy nem védekezik, hanem a legnagyobb gonosztevőnek vallja magát. Orgon hatalmas hibát követ el ekkor. Kitagadja fiát, és minden vagyonát Tartuffe-ra íratja.

IV. felvonás: Tartuffe már alig bírja takargatni vagyonéhségét, gonoszságát. Az elvakult Orgonra nem hatottak sem Cleante, sem Darine sem a fiatalok érvei. Tartuffe-öt végül cselszövés leplezi le. Elmira elhatározza, hogy tőrbe csalja a gazembert. Orgon az asztal alatt tanúja lett Tartuffe udvarlásának. Végre tisztán látott, és a gazembert el akarja kergetni, de az aljassággal és fölénnyel utasítja ki Orgont a házából.

V. felvonás: Orgonnak nemcsak a vagyona, hanem az élete is veszélyben forog, mert Tartuffe-re bízta politikai menekült barátja kazettáit. Orgon saját csapdájába esik, amikor anyja nem hiszi el Tartuffe-ról az álszentséget és a képmutatást. Csak akkor bizonyosodik meg, amikor megjelenik Lojális úr a kilakoltatási paranccsal. Valér is megjelenik, de nála egy letartóztatási parancs van. Biztos helyre akarja szöktetni Orgont, de már késő. Ekkor váratlan fordulat következett be. Nem Orgont, hanem Tartuffe-ot tartóztatják le, akiben az uralkodó egy szélhámost ismer fel.


Moliére: Képzelt Beteg

Szereplők:

Argan: A történet főszereplője, a “képzelt beteg”

Béline: Argan második felesége

Angyalka: Argan lánya és Cléante szerelmese

Lujzácska: Argan kislánya, Angyalka húga

Toinette: szolgáló Arganéknál

Cléante: Angyalka udvarlója

Béralde: Argan öccse

Kolikaczius: orvos

Kolikaczius Tamás: Kolikaczius fia és Angyalka imádója

Purgó: Argan orvosa

Szippants: Argan gyógyszerésze

Csavaró: közjegyző

Első felvonás

Első jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Argan

Argan a főszereplő egyedül ül a szobájában, a gyógyszerésze számláit nézegeti, és számolja a pénzét. Majd csenget Toinettnek a szolgalánynak, hogy jöjjön be.

Második jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Argan, Toinette

Argan meg akarja szidni a szolgalányt, mert nem jött be elég gyorsan a szobába, de Toinette mindig a szava közepébe vág. Ezután Argan hivatja nagyobbik lányát, Angyalkát, de ő éppen ekkor érkezik

Harmadik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Argan, Angyalka, Toinette

Argan mondani akar valamit Angyalkának, de sürgős dolga akadt és elrohan.

Negyedik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Angyalka, Toinette

Mielőtt Argan megérkezik, Angyalka a szerelméről beszélget Toinettel. Angyalka arról beszél, hogyha megcsalná a szerelme akkor az életében soha nem hinne a férfiaknak. Argan megérkezik.

Ötödik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Argan, Angyalka, Toinette

Argan közli lányával, hogy megkérték a kezét, Angyalka azt hiszi, hogy a titkos

Hódolója, Cléante az, de amikor Argan azt mondja, hogy hamarosan orvossá avatják a fiút, a lány rájön, hogy Kolikaczius Tamásról, Purgó doktor unokaöccséről van szó.

Argan szerint azért lenne kedvező a házasság, mivel ő úgyis beteg, és ha baj van, Tamás egy orvos és ő segíthet neki. De Toinette meg akarja győzni Argant, hogy Angyalka nem fog hozzámenni, de nem sikerül neki, ezért Argan mérges lesz és elzavarja Toinettet.

Hatodik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Béline, Toinette, Argan

Argan ki akarja rúgni Toinettet, de Béline hivatja a szolgalányt. Toinette elmondta Bélinenek, hogy egyet ért a házasság ügyében, de Béline azt akarja, hogy zárdába

Adja be Argan a lányait. Erre Argan mérges lesz, és végrendeletet akar írni.

Béline hivatja a közjegyzőt.

Hetedik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Csavaró, Béline, Argan

A közjegyző időközben megérkezett. Argan szándékát hallva közli, hogy a szokásjog szerint a feleségére nem hagyhat semmit. Azt tanácsolja, hagyja minden vagyonát és pénzét egy jó barátra, aki majd odaadja a feleségének. Argan átmegy a dolgozószobájába, hogy megírassa a végrendeletét. Közben Béline kíséri be Csavargót

Argan dolgozószobájába.

Nyolcadik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Angyalka, Toinette, Béline

Angyalka megkéri a szolgálólányt, hogy vigyen el Cléantenak egy levelet, amelyben leírta, hogy Tamásnak akarják nőül adni. Toinette megkéri a Polochienellet, hogy vigye el a levelet Cléantenak.

Első közjáték

Első jelenet:

Helyszín: Város tér

Szereplők: Polichinelle, vénasszony, poroszlók,

Polichinelle elkezd énekelni majd egy asszony egy ablakból ordítva válaszol.

Eközben a hegedűsök dalra fakadnak, de ezzel nagyon megzavarták Polichinellet,

Aki énekben kicsúfolja őket, de megunja, és játszani kezd. De ekkor poroszlók érkeznek.

A BALETT BELÉPÉSE

A poroszlók üldözni kezdik Polichinellet, majd mintha fegyver sülne el a poroszlók elfutnak. Polichinelle kigúnyolja őket, ezért elfogják és kihallgatják.

BALETT

Az őrség táncolva és énekelve jön. Polichinelle be akarják záratni, és csak akkor szabadulhat, ha ad 6 aranyat. De mivel nincs pénze, választhat, hogy mit szeretne:

30 fricskát vagy 12 botot. Polichinelle a fricskát választja.

BALETT

A poroszlók elkezdik ütni, de elszámolják magukat, és ezért Polichinelle a botot választja.

BALETT

A poroszlók megint elkezdik ütni Polichinellet, de nem bírja ezért inkább ad 6 aranyat.

A poroszlók elmennek.

Második felvonás

Első jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Toinette, Cléante

Toinette összefut Cléanteal, eközben Argan közeledik, ezért Toinette elküldi Cléanteot.

Második jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Argan, Toinette, Cléante

Toinette Argannak bemutatja Cléanteot, mint zenetanárt azzal az indokkal, hogy a

Másik zenetanár pár napra elutazott. Argan csak akkor engedi be Cléanteot ha

Argan szobájába tanít. Angyalka éppen ekkor érkezik meg. Argan elküldi Toinettet, hogy nézzem meg a feleségét, hogy felöltözött-e.

Harmadik jelent:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Argan, Angyalka, Cléante

Angyalka felismeri a szerelmét Cléanteot.

Negyedik jelenet:
Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Toinette, Cléante, Angyalka, Argan

Közben megérkezik Kolikaczius doktor és Tamás. Argan közli Toinette és Cléanteal, hogy négy nap múlva fogják tartani az esküvőt.

Ötödik jelenet:
Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Kolikaczius doktor és fia, Argan, Angyalka, Cléante, Toinette, Lakáj

Argan üdvözli Kolikaczius doktort és Tamást. A doktor nagyon jókat mond a fiáról, hogy ő mennyire jó orvos. Eközben Tamás Angyalkának átad egy doktori értekezést, de ő nem tudja, hogy mit csináljon vele ezért odaadja Toinettenek, aki felakasztja a falra. Tamás jóhiszeműen megkérdezi Angyalkát, hogy nem lenne-e kedve eljönni egy női hulla boncolására. De Argan megkéri Cléanteot hogy, adjon elő egy dalt.

Cléante elővesz egy ütemes prózát és elmesél egy történetet Angyalkának.

De Argan közbevág, mert neki nem tetszett neki ez a próza.

Hatodik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Béline, Argan, Toinette, Angyalka, Kolikaczius, Tamás

Argan nyomban hozzá szeretné adni Angyalkát Tamáshoz, de Angyalka nem akar

Tamás felesége lenni. Argan azzal fenyegeti, ha nem megy hozzá Tamáshoz, akkor

Zárdába küldi. Béline eközben elmegy a városba. Kalikaczius doktor megvizsgálja Argant majd ezután, elmegy fiával együtt.

Hetedik jelenet:
Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Béline, Argan

Béline még ki sem lépett a ház ajtaján de észrevette, hogy Angyalka szobája előtt egy

Férfi van. Argan a feleségével azonnal idehivatja a kisebbik lányát, Lujzácskát.

Nyolcadik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Lujzácska Argan

Amint Lujzácska Argan szobájába ért az apja tüstént megkérdezi lányát, hogy látott-e valamit. Lujzácska először mindent letagad. Ekkor Argan előveszi korbácsát és ráüt egyet Lujzácskára. Ő halottnak tetteti magát, ekkor Argan megijed, hogy megölte lányát, ezután Lujzácska felkel, és bocsánatot kér az apjától, és mindent elmond neki. Elmondta, hogy a zenetanárral volt együtt Lujzácska és megcsókolta a kezét, de

Amikor Béline benyitott, akkor elrohant.

Kilencedik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Béralde, Argan

Ezután megjelenik a színen Argan öccse, Béralde. Ő azért jött, hogy férjet ajánljon

Angyalkának. Ezt meghallván Argan nagyon dühös lett. Béralde meg akarta vigasztalni, Bátyját mórnak öltözött cigányokkal, akik táncoltak és énekeltek.

Második közjáték

Béralde behívja a mór ruhába lévő cigányokat. A cigányok elkezdtek dalolászni, énekelni és a magukkal hozott majmokat ugráltatni kezdték.

Harmadik felvonás

Első jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Béralde, Argan, Toinette

Béralde és Argan beszélgetnek, de Argannak el kell mennie.

Második jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Béralde, Toinette

Béralde és Toinette mindenféleképpen meg akarják hiúsítani ezt a házasságot, és ekkor Toinettenek eszébe jut egy ötlet. Toinette azt javasolja, hogy hozzanak a házhoz egy olyan Doktort, aki leleplezi Purgó doktort.

Harmadik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Argan, Béralde

Ezután Béralde és Argan arról beszélgetnek, hogy Angyalkát odaadják Tamásnak feleségül vagy sem. Béralde azzal akarja meggyőzni Argant, hogy minden orvos kontár és nem értenek semmihez, csak latinul és görögül beszélnek össze-vissza. Béralde

Azt mondja, hogy Angyalkának inkább a szerelméhez kéne hozzámennie, mert így boldogan fog élni a lánya.

Negyedik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Szippants, Argan, Béralde

Argan az ágyon fekszik és Szippants, be akarja adni Argannak az allövetet, de Béralde nem engedi, és elzavarja. Szippants ekkor nagyon bedühödik, és azt mondja, hogy elpanaszolja ezt Purgó doktornak.

Ötödik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Purgó, Argan, Béralde, Toinette

Belép Purgó doktor, és nagyon megharagudik Arganra, és többé nem fogja őt kezelni, mivel nem tartotta be a gyógykúrát, ezután elmegy.

Hatodik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Argan, Béralde

Argan nagyon mérges öccsére, mert megharagította Purgó doktort, és az ő gyógykúrái nélkül hamarosan meghal, de Béralde megnyugtatja bátyját, hogy életbe fog maradni.

Hetedik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Toinette, Argan, Béralde

Ekkor belép Toinette, hogy a ház előtt várakozik egy doktor, aki nagyon hasonlít rá.

Argan behivatja a doktort.

Nyolcadik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Toinette mint orvos, Argan, Béralde

Toinette orvosnak öltözve bemegy Arganhoz, de Béraldenak feltűnik, hogy ez az

Orvos nagyon hasonlít Toinettere.

Kilencedik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Toinette, Argan, Béralde

Toinette elhagyja Argan szobáját, és átöltözik, majd visszamegy a szobába. Argan fel akarja tartóztatni Toinettet, de gyorsan kirohan azzal az ürüggyel, hogy ő már elég orvost látott.

Tizedik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Toinette mint orvos, Argan, Béralde

Ezután Toinette visszarohan, mint orvos Argan szobájába, és elmondja hogy miért

Jött pont ide. Argan elmondja panaszait, hogy beteg a lépe és a mája, de az ’’orvos’’

Megállapítja, hogy a tüdeje beteg. Azt mondja Argannak, hogy egyen bőven. És hogy hagyjon fel eddigi étrendjével.

Tizenegyedik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Toinette, Argan, Béralde

Toinette tetteti magát, mintha az orvoshoz beszélne. Argan határozottan azt állítja, hogy lányát zárdába kell vitetni. Toinette erre azt állítja, hogy Béline csak a pénzéért

Vette el. Nagy nehezen ráveszi Argant, hogy tettesse magát halottnak, és akkor kiderül a turpisság.

Tizenkettedik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Béline, Toinette, Argan, Béralde

Ahogy Béline meglátta férje halott testét sírvafakadás helyett örülni kezdett, hogy meghalt a férje. Ekkor Argan felkel és Béline ijedtében elfut. Most már elhitte Argan, hogy a felesége nem szerette, és csak a pénzéért ment hozzá. Argan a nagyobbik lánya előtt is halottnak tetteti magát.

Tizenharmadik jelenet:

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Angyalka, Argan, Toinette, Béralde

Angyalka amint meglátta halott apját nagyon elszomorodott, és nem tudja, hogy mit tegyen.

Tizennegyedik jelenet

Helyszín: Argan szobája

Szereplők: Cléante, Angyalka, Argan, Toinette, Béralde

Cléante és Angyalka siratja a halott Argant és elmondja Cléantenak, hogy nem mehet hozzá, mert ez volt az apja utolsó kívánsága. Ekkor Argan felkel, és azt mondta lányának, csak akkor kehet hozzá Cléantehoz ha orvos lesz Cléanteból. Toinette azt javasolja Argannak, hogy inkább ő legyen orvos. Argan megfogadja ezt a tanácsot.

Béralde nagyon megörült ennek a hír hallatán és nagy ünnepséget akar még aznap.

Harmadik közjáték

Éppen az orvossá avatás zajlik

BELÉP a BALETT

A teremben sok ember sürög-forog, díszítik a termet, majd bevonul az orvossá avató testület: 8 kristályos 6 gyógyszerész 22 orvos, orvosjelölt 8 táncos és 2 énekes.

BALETT MÁSODIK FELLPÉSE

A kirurgosok és patikusok tiszteletet hajt Argan előtt.

BALETT HARMADIK FELLÉPÉSE

Az összes kirurgos és patikus táncol, közben énekelnek és tapsolnak.

BALETT UTOLSÓ FELLÉPÉSE

Amíg a kórus énekel, aközben mindenki kivonul.


Moliere: A fösvény

Moliere eredeti neve Jean Babptiste Poquelin. Apja révén – aki kárpitos volt a királyi udvarban – jó taníttatásban részesült. Egy vándorszínész csoport ismertette meg vele a mûvészet, a színjátszás örömét. Moliere ennek a csoportank írt számos mûvet, a Fösvény címût is. Az íro prózában írta ezt az alkotását, amiért sokan lenézték. Komédiáihoz három forrást használt fel: az ókori komédiákat, az olasz ‘comedia del arte’ rögtönzott, és a francia ‘farce’ (vásári komédia) mûveit.

Moliere a komikum mindkét változatát beillesztette mûveibe, de alkotói korszakanak megfelelõen egyik vagy másik nagyobb súllyal szerepel. A Fösvény címú mûvében a jellemkomikum ábrázolása van elõtérben, de helyzetkomikumokat is találunk.

Az elsõ felvonás harmadik jelenetében Fecske okos közbeszólásai, a zsugori apa szavainak kiforgatása, annak félelme a kirablástól teszi nevetségessé, humorossá a jelenetet. (“Életemben nem láttam ilyen gonosz csontot”, “Nincs álmom ettõl a kötnivaló inastól”)

A veszekedésig fajuló gunyoros humor is megmutatkozik a negyedik jelenetben: Eliz összeveszik apjával azon, hogy kihez menjen férjhez.

(“- (bókol) Engedelmeddel atyám, nem óhajtok férjhez menni.

– (gúnyosan visszabókol) Endegelmeddel kislányom, angyalkám én meg azt akarom, hogy férjhez menj.”

– “Inkább megölöm magam, de ilyen férj nem kell.

– Nem ölöd meg magad, s õ lesz a férjed”)

A zsugori telhetetlenség bemutatására tragikomikus elemeket használ fel az író. Például amikor Cleante megkapja hitelezõje levelet. Iniasával egyutt a közönség is visszahõköl a mérhetetlen kötelezettségek felsorolásakor. Szintén ezt mtuaja be az a jelenet, melyben Harpagon észreveszi, hogy ellopták a pénzét, és megõrülve saját magát kergeti a kertben.

A negyedik jelenetben Fecske és Fruzsina beszélgetésébõl ismerhetjuk meg Harpagont. Ebben a tragikomikus leírásban a szolgálók szókimondása révén tudjunk nevetve megismerni a fukarság emberemésztõ értéket. Jakab jóhiszemûen sorolja fel gazdájanak a róla keringõ pletykákat (túlzásokkal telített jellemrajzot adva), miközben a közönség majd megszakad a nevetéstõl.

A szavak, vélemények átalakításából, a halkan kimondott gondolatok megmásításából is adódnak furcsa helyzetek. Ezek néha jótékony célúak (Pl.: Jakab kibékíti Harpagont és Cleantet), de inkább rossz célra használják a szereplõk (Pl.: Mariannt bemutatja Fruzsina). A szó puszta eréjenek pedig az apa gyûrûje látja kárát.

Az egyik legnevetségesebb rész, amikor Fruzsina egy kis pénzt remélve hamisan dícséri Harpagont. Fantasztikus ügyességgel hiteti el urával, hogy milyen fiatalos, erõs stb., és közben beszámol leendõ felesége erélyeirõl, amelyek persze (szintén) nem igazak: “Minnél vénebb, õneki annál elragadóbb.”, azert szakított az esküvõ napján a võlegénnyel, mert “csak” 56 éves volt és nem kellett neki szemüveg az íráshoz, “csak aggastyán iránt érez hajlandóságot” és efejta badarságok.

A helyzetkomikum leginkább a félreértésekbõl és egyes szereplõk homályos céljaiból adódnak. Ilyen például az a jelenet, melyben Valér azt hiszi, hogy Elizzel való kapcsolata miatt zavarják, pedig vallatói a pénzesládáról és annak eltûnésérõl akarnak hallani. Vagy pedig, amikor Cleante nem tudta, hogy apja neki szánta Mariannt, azért mondott róla minden rosszat, mert azt hitte, hogy apja akarja feleségül venni.

Moliere a komikum két fajtájának lehetséges alosztályait kimerítve tette érdekessé ezt a mûvet. Egy olyan történetet alkotott, amely az idõszakadék ellenére még napjainkban is humorosnak is mondható.


Francia klasszikusok, Moliere

(Francia klassz. ráma)

A francia klasszicista tragédiák ma már kevésbé hatnak a színpadon, Moliére (molier – 1622-1673) vígjátékai azonban ma is elevenek. A komédiának nem kellett elszakadnia annyira a középkori és a korabeli elôzményektôl, mint a tragédiának. Moliére színpadán tovább éltek a vásári bohózatoknak s az olasz komédiának (commedia dell’arte – kommedia dellarte) hagyományai, hagyományosan kialakult típusai is, természetesen a kötelezô mértéktartáshoz igazodva. A komédiában ugyanis – a tragédia fejedelmi és antik hôseivel ellentétben – már korabeli polgári konfliktusok jelentkeznek.
A “Moliére” írói álnév, valódi neve Jean-Baptiste Poquelin (zsan batiszt poklen). Apja királyi kárpitos volt, anyját korán elvesztette. Jogot végzett, de az ügyvédi pálya nem érdekelte, és színész lett. Egyéves sikertelen párizsi szereplés után másfél évtizedig Dél-Franciaország városait járta saját társulatával. 1658-ban tért vissza a fôvárosba, s hamarosan felfigyeltek rá. Kényeskedôk című darabjával feltűnô sikert aratott. Ünnepelt szerzô, színész, társulatigazgató s XIV. Lajos kedvence lett, de állandóan szembe kellett néznie irigyei, ellenfelei mesterkedéseivel. Különösen Tartuffe (tartüf) című komédiája körül lobbantak fel az indulatok. A félig kész, háromfelvonásos művet 1664-ben mutatta be a királyi udvar elôtt. A jezsuita vezetés alatt álló Oltáriszentség Társulat azonnal támadni kezdte, s végül a párizsi érsek követelésére a király kénytelen-kelletlen betiltotta a darab elôadását. Hosszú harc után csak 1669-ben oldotta fel a tilalmat. A darabot, mely az átdolgozás után öt felvonássá egészült ki, ettôl kezdve elsöprô sikerrel játszották. – Az író egészségét is megviselték a támadások, megpróbáltatások; 1665-tôl betegeskedni kezdett. A tüdôvészben szenvedô Moliére a Képzelt beteg egyik elôadásán lett rosszul, s néhány órával késôbb meghalt.

A komédia

A komédia a dráma műnemébe tartozó műfaj. Uralkodó esztétikai minôsége a komikum, olyan értékszerkezet, melyben értékhiány leplezôdik le, vagy értékvesztés válik nyilvánvalóvá.
A komédia hôsei átlagos vagy az átlagosnál kisszerűbb alakok, akik szellemi, erkölcsi, jellembeli fogyatékosságuknak vagy nincsenek tudatában, vagy negatív vonásaikat értékesként tüntetik fel. A jellemzés nem nélkülözi a túlzás, karikírozás eszközeit. A komédia cselekményében sok a valószerűtlen fordulat, cselszövés, véletlen, megoldása pedig mindig szerencsés kimenetelű.
A komédia során az értéktelenség leleplezôdik, illetve az értékvesztés (hamis célok vagy jó célok érdekében rosszul választott eszközök, módszerek, a cél elérésére alkalmatlan személy stb.) nyilvánvalóvá válik. Komikus konfliktusra épül a darab, ha kisszerű hôsök ütköznek össze, és a küzdelembe belebuknak, felsülnek.
A komédia igazsága nem a történet hitelében, hanem a leleplezésben nyilvánul meg: a hamis látszat alól elôtűnik a valódi lényeg.

Tartuffe

Moliére általában olyan embereket mutat be darabjaiban, akik valamilyen szempontból eltértek az átlagos, egészséges, józan embertípustól, akik átlépték az “értelem” és a “természetesség” által szentesített és szokványos magatartásformák határait. Az ilyen emberek mindig a komikum és a tragikum határán mozognak: ha nem tragikusan nagy egyéniségek, akkor kacagnivalóan komikusak.
Moliére komolyan fogta fel írói hivatását. Célja nemcsak a nézôk megnevettetése volt, hanem az emberek hibáinak megjavítása, olykor veszélyes bűnök leleplezése, ostorozása. Művei gyakran sokkal inkább megrendítôek, mint amennyire nevetségesek.
Egyik legjobban sikerült vígjátéka a Tartuffe. Meséje és szerkezete világos, könnyen áttekinthetô: egy rokonszenves, jómódú polgári családba befurakodik egy démoni gazember, s körmönfont ravaszságával, mindenre elszánt aljasságával csaknem a végsô romlásba dönti ôket.
A darab felépítése követi a klasszicista szabályokat. Moliére elfogadta és megtartotta a hármas egység követelményét.
A színhely végig Orgon párizsi házának szobája, az idôtartam pedig néhány órára tehetô: egyetlen nap alatt peregnek le a színpadon az események. (Az akkori drámai szabályok szerint egy-egy darab legfeljebb 24-36 órát ölelhetett fel.) A nézôk elôtt “egyetlen eset” játszódik le.
Moliére kész, kiforrott jellemekkel dolgozik, mint az olasz commedia dell’arte. Jellemalkotási módszere, hogy kiválaszt egy-egy sajátos típust, lelki tulajdonságot, társadalmi hibát, mellôzi kifejlôdésének ábrázolását, ugyanakkor következetesen végigviszi következményeit. Hôseit több oldalról, több, egymással ellentétes szemszögbôl vizsgálja meg, s az egyes jelenetek és felvonások a változatlan jellemek újabb és újabb vonásait villantják fel.
A commedia dell’arte legfôbb műfaji sajátossága a rögtönzés volt. A színészek nem szöveget kaptak, csak a cselekmény vázlatát, mely csupán a játék lényeges fordulópontjait rögzítette. A részleteket, a párbeszédeket a színészeknek kellett rögtönözniük. Erre az adott lehetôséget, hogy a commedia dell’arte állandó típusokkal, hagyományos jellemekkel dolgozott, s egy-egy színész rendszerint ugyanazt a típust személyesítette meg.
A legfôbb állandó típusok a következôk voltak: a gazdag, zsugori, öreg velencei kereskedô, aki öntelt szoknyavadász, de folyton felsül; a bolognai (bolonyai) doktor, többnyire jogász, néha orvos: öreg, fösvény, tudálékos és kéjsóvár; a kapitány: könyörtelen, gôgös, hetvenkedô, de gyáva katona; az öregedô, hebegô-dadogó, esetlen hivatalnok; a szolgák közül az egyik okos, furfangos, mozgékony, talpraesett, a cselekmény bonyolítója; a másik vidám, naiv, közvetlen, de többnyire gyámoltalan és balkezes; végül a szerelmesek: a szemérmes kislány és a hôsszerelmes ifjú, akiknek különbözô akadályokat kell leküzdeniük.
A Tartuffe szereplôi ún. rímes (páros rímű) alexandrinusokban beszélnek, a darab tehát verses mű, éppúgy, mint a kor tragédiái.
A francia alexandrinus 12 szótagos, hangsúlyos verselésű sorfaj, a 6. szótag után felezô sormetszettel. (A 12. századi francia Nagy Sándor regényrôl – Roman d’Alexandre – nevezték el.) A magyar fordítások rendszerint idômértékes, jambikus lejtésű, 12-13 szótagos sorokban adják vissza az eredeti francia sorfajtát.

Az ostorozott bűn
Moliére Tartuffe című művében az álszenteskedés, a farizeusság társadalmilag különösen veszélyes bűnét leplezi le. Az álszent valamilyen tiszteletre méltó erény, nemes magatartás leplébe burkolózva, pozitív értékeket színlelve képmutató módon olyan tetteket hajt végre, amelyek önzôek, egyéni, anyagi haszonra törôk. Az álszenteskedés tehát másokra ártalmas tulajdonság, míg le nem leplezôdik, míg környezetét meg tudja téveszteni, amíg a látszat elkendôzi a valóságot. Tartuffe az ôszinte vallásosság, jámborság pozitív erkölcsi értékeit használja fel aljas céljai elrejtésére, s ezzel egy ideig félrevezeti, megtéveszti a valóban vallásos Orgont és édesanyját, Pernelle (pernel) asszonyt. ők viszont éppen a vallásosság erényét viszik a józan ész határait is meghaladó módon túlzásba, s így naiv hiszékenységükkel, bigottságukkal áldozatául esnek Tartuffe-nek mindaddig, míg nyilvánvalóvá nem válik elôttük is az, ami a család többi tagja és a nézô elôtt már régóta ismert.

Mesteri expozíció
A mű I. felvonása az expozíció, s kitűnô, mozgalmas tömegjelenettel indul a cselekmény. Egy családi perpatvar kellôs közepébe pottyanunk bele: az anyós, Pernelle asszony dühös – bár mértéktartó – szidalmak közepette hagyja el Orgon házát. Eleinte teljesen egyoldalú a családi veszekedés, senki sem jut szóhoz: egy-egy megkezdett, tört mondat vagy egy ártatlan kötôszó után beléjük fojtja a szót az öregasszony. Csak Elmirának van ideje a legelején néhány mondatot befejeznie.
E búcsúzási jelenet magában rejti annak a lehetôségét, hogy a családi viszonyok azonnal kiderüljenek. Pernelle asszony mindegyik megszólalásában utal arra, hogy ki kicsoda. Itt tudjuk meg, hogy Elmira a menye, Orgonnak a felesége, de a felnôtt unokáknak, Damisnak (damisz) és húgának, Mariane-nak (marian) csak a mostohaanyja; Cléante (kléant) Elmira bátyja, Dorine (dorin) pedig komorna, a gazdag polgárház alkalmazottja.
Az egyre szenvedélyesebbé váló családi vitában mindenki részt vesz, csak a két fôszereplô nincs jelen, de róluk van szó, a szócsata személyük körül forog. Pernelle-t felháborítja a család vidám, felszabadult szelleme, társaságot kedvelô jókedve, az anyagi jómódot szolidan élvezô életstílusa. A mindenben túlzó, bigott öregasszony mindezt elítélendô rendetlenségnek, léhaságnak, megbocsáthatatlannak, bűnnek s felháborító tékozlásnak tartja.
A legszélsôségesebb nézetek éppen Tartuffe személye körül csapnak össze. Pernelle asszony egy szentnek kijáró áhítatos rajongással beszél róla, a “buzgóhitű emberrôl, kinek
Egyetlen célja van: az, hogy a bűnt letörölje.
Az Isten érdeke – csak az lebeg elôtte.

Kit szükség idején küldött ide az ég,
Helyrehozni a ház megtévedt szellemét. (I. 1.)
A megszállott Pernelle-lel szemben a család más tagjai dühös indulattal beszélnek Tartuffe-rôl, megvetik és elítélik. Ćlszent törtetônek, buzgó erkölcsbírónak tartják, akinek “lélegzete sem egyéb képmutatásnál”. “Nem volt cipôje sem, mint koldus jött ide” – mondja Dorine, s most azt hiszi, ô a gazda, és zsarnoki hatalommal uralkodik a házban.
Dorine és Cléante dialógusából (2. jelenet) Orgon jellemét ismerhetjük meg: bigottságában, túlzó vallásosságában túltesz még anyján is; valóságos bolondja lett Tartuffe-nek:
Becézi, öleli, gyöngédség fogja ôt el.
Śgy bánik vele, akár egy szeretôvel. (I. 2.)
Családfôi szerepét szinte teljesen átengedte szeretett Tartuffe-jének, aki álszentséggel már egész vagyont szedett ki belôle.
Érdemes összegyűjteni a két fôhôsrôl kialakult ellentétes véleményeket. Meglepô, hogy a szereplôk túlnyomó többsége milyen világosan látja az áldatlan helyzetet, milyen józanul ítélkezik. Tartuffe képmutató viselkedése csupán Orgont és Pernelle asszonyt tévesztette meg, de ez is elegendô, hiszen a családfônek abszolút tekintélye van.
Orgon színre lépése igazolja a róla elmondottakat. Kétnapi távollét után érkezik haza, s nem érdekli ôt sem felesége, sem családja sorsa, nevetséges buzgalmában egyedül Tartuffe hogyléte nyugtalanítja.
Cléante az író szócsöve, a “rezonôr”. A rezonôr feladata, szerepe az eseményeknek, a szereplôk magatartásának tárgyilagos megítélése. Cléante mindig megôrzi mértékletességét, a józan észre hallgat, s az ész bölcs érveivel próbálja lecsillapítani a heveskedôket, meggyôzni a megszállottakat. A végletek között az okos kompromisszumok híve. Össze tudja egyeztetni a vallásosságot is a józan ésszel.
*
A vallásos ember milyen két típusát állítja szembe Moliére Orgonban és Cléante-ban?
Orgon “szabadgondolkodónak” nevezi sógorát. Igazat adhatunk-e neki?
Gyűjtsük össze mindazt, amit a színpadi cselekmény elôzményérôl megtudtunk! Ki volt azelôtt Tartuffe? Hogyan furakodott be Orgon házába?
Kiknek a boldogságát fenyegeti közvetlenül vagy közvetve Tartuffe zsarnoki hatalma?

A bonyodalom
A drámai szituáció bemutatása után a II. felvonásban indul meg a bonyodalom. Az elvakult Orgon napvilágra hozza eddig csak rejtegetett tervét: Mariane férjéül Tartuffe-öt választotta, ezzel a násszal kívánja még szorosabban családjához kötni kedvencét. Tulajdonképpen ésszerűtlen és ezért erkölcstelen házasságba akarja kényszeríteni leányát. Mariane alig tiltakozik apja döntése ellen, majd kezdeti ellenállása is megtörik, s nem mer ellenszegülni a szülôi önkénynek. A “gyermeki engedelem” tiltja meg neki, hogy szembeszálljon apjával, s a “nôi szemérem” tartja vissza, hogy harcoljon szerelméért. – Orgon döntése közvetlenül Mariane és Valér, közvetve pedig Damis boldogságát zúzza szét, hiszen ô Valér húgába szerelmes.
A korabeli vígjátékokra jellemzôen a félénk és gyámoltalan szerelmesek helyett a talpraesett, okos és bátor komorna, Dorine perlekedik, érvel, bizonyít és taktikázik. Mariane inkább a halált vagy az apácakolostort választaná, mintsem hogy nyíltan megtagadja apja kívánságát. Helyette Dorine képviseli a szerelem és az érzelmek szabadságának eszméjét, a kialakulóban levô új értékeket.
A komorna ügyes taktikusnak bizonyul. Mariane félénkségét látva hangot vált, és ironikusan dicsérni kezdi Tartuffe-öt s a vele kötendô házasságot csak azért, hogy a leányt ellenállásra ösztönözze, majd kibékíti a kölcsönösen megsértôdött fiatalokat. Végül azt tanácsolja, hogy a kisasszony látszólag nyugodjék bele az apai szeszélybe, a legfontosabb, hogy idôt nyerjenek, minél tovább elhúzzák ezt az undok esküvôt.

A címszereplô megjelenése
Két felvonáson át csak Tartuffe-rôl folyt a szó, a szélsôséges szempontokat érvényesítô vita. A nézô (az olvasó) úgy érezhette, mindent megtudott már errôl az emberrôl. S mikor a III. felvonás 2. jelenetében hosszadalmas elôkészítés, az érdeklôdés felcsigázása után maga a címszereplô színre lép, kiderül, hogy még mindig csak nagyon felületesen ismerjük. Csodálnunk kell az írói zsenialitást, mely új megvilágításba helyezve még inkább kibontja a “hôs” jellemét. Tartuffe, aki eddig a józanul gondolkodó családtagok szemszögébôl megítélve ravasz, képmutató gazember volt, egy pillanatra komikus figurának tűnik fel. Önsanyargató középkori szerzetes képében szeretne tetszelegni (“Lôrinc, rakd vissza az ostort és a szôrcsuhámat”). Alamizsnát adó, pénzét a szegények közt szétosztó kegyesnek, a testi vágyakat megvetô és elfojtó aszkétának akarja mutatni magát, a komornát azonban nem tudja félrevezetni. A szellemesen replikázó Dorine éppen szemérmességét fitogtatni akaró gesztusát (keszkenôvel födi be Dorine keblét) fordítja ellene, s ezzel bizonyítja rá mohó érzékiségét.
A komikumnak azt a fajtáját, mely a szereplô jellemébôl következik, pl. mikor valaki másnak akar látszani, mint amilyen valójában, s a látszat és a valóság ellentéte gyorsan kiderül, jellemkomikumnak nevezzük.
Tartuffe megjelenésével mozgásba lendül minden, a klasszicista dramaturgia szabályainak megfelelôen felgyorsulnak az események, megnô a jelenetek száma is. Viharos szenvedélyek robbannak ki, s Orgon a hiszékeny vakbuzgóság lejtôjén egyre gyorsabban rohan bukása felé.
A saját hatalmában és házigazdája vakságában bízó Tartuffe szerelmet vall a ház fiatal úrnôjének, Elmirának. Damis, aki kihallgatta Tartuffe türelmetlen és forró vallomását, beárulja apjának az “áruló, a gazember, a gôgös pimasz, az álszent bigott cseleit”, aljasságát. S újra csak ámulhat a nézô: ez a Tartuffe rendkívül okos, intelligens, találékony gazember. Azonnal felismeri a helyzetet, egy pillanatig sem zavarodik meg, félelmes logikával tudja, miképpen kell kivágnia magát. Nem védekezik: nemcsak a házasságtörési szándékot ismeri el, hanem krisztusi alázattal magára veszi a világ minden bűnét, s könnyes töredelemmel a legnagyobb gonosztevônek vallja magát, aki bármilyen büntetést megérdemel. Ez a térdeplô és mellet verô önvád, ez a szemforgató farizeuskodás megtéveszti Orgont, áldozatul esik Tartuffe remek ötletének, s jóvátehetetlen hibákat követ el. Fiát kitagadja és elűzi otthonából, egész vagyonát Tartuffe-re íratja, s elhatározza, hogy a tervezett esküvôt még aznap este megtartják. Tartuffe-öt váratlanul éri a szerencse, ennyire ostobának ez ideig még ô sem gondolta jótevôjét, s most alázatos lélekkel törôdik bele Isten akaratába, s elfogadja az ölébe hullt vagyont.
Cléante még megkísérli a lehetetlent (IV. 1.), megpróbálja rendbehozni, elsimítani a dolgokat. Bár tisztában van a képmutató aljasságával, most mégis kérleli, szinte alázatosan könyörög neki – vallásosságára hivatkozva -, hogy engesztelje ki az apát fia iránt, s adja vissza neki a jogtalan adományt. Tartuffe még nem veti le teljesen a vakbuzgóság, az álszenteskedés maszkját, de ez már alig-alig takarja mohó vagyonéhségét, gonoszságát. “Szent hivatására” célozva félbeszakítja a beszélgetést, s visszautasítja Cléante kérését.
Az elvakult Orgonra mind ez ideig nem hatottak sem Cléante józan, megfontolt érvei, sem Dorine heveskedô nyelvelései, sem a fiatalok ôszinte, tiszta érzelmei. – Tartuffe-öt végül cselszövés leplezi le. Elmira lesz a további események bonyolítója. Elhatározza – bár ízlése és kedve ellenére -, hogy tôrbe csalja a “ravasz és fortélyos eszű” gazembert.
Moliére darabjának legkomikusabb jelenete az, mikor az együgyű Orgon az asztal alatt feszengve tanúja Tartuffe udvarlásának s erotikus mohóságának. Igaz, Tartuffe gyanakvó és ravasz, mégis – mintha elhagyta volna eddigi okossága – befut az egérfogóba. A jelenet komikus feszültségét a furcsa helyzet okozza. A fôszereplô elbizakodottságában nem is titkolja erkölcstelenségét, s ezáltal leplezôdik le.
A megtévesztésen vagy félreértésen alapuló helyzetet, melyben a komikus hôs csapdába kerül, helyzetkomikumnak nevezzük.
Tartuffe sajátos és meghökkentô erkölcstant fejt ki Elmirának. Sokan a jezsuitizmus módszereire és érveire ismertek rá ebben a bemutató elôadás idején. E tartuffe-i etika lényege, hogy alkudozni az Istennel is lehet, s fontos tudomány a lelkiismeret kitágítása; a leggonoszabb tetteket is igazolja a cél szentsége, egyébként is csak az számít bűnnek, ami napvilágra kerül, aminek híre megy, “s ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke”.
Tartuffe ezzel az erkölcsi felfogással most már félelmetes és veszélyes alakká nôtt. Az ilyen gazember minden gonoszságra képes, nincsenek, nem lehetnek erkölcsi gátlásai. S ezt rögtön bizonyítja is. Mikor Orgon szemérôl végre lehull a hályog, s el akarja kergetni házából a gonosztevôt, Tartuffe az aljasság félelmes fölényével Orgont és családját utasítja ki otthonából. Hiszen övé már a ház s a szerencsétlen hiszékeny ember minden vagyona. Orgont mégis egy bizonyos kazetta nyugtalanítja leginkább, nem is annyira vagyona elvesztése. – A darab hangulata teljesen elkomorodik, eddigi komikus légköre fenyegetôvé válik. Az események a tragédia felé mutatnak: kacagni már senkinek sincs kedve.

Tetôpont, megoldás
A kazetta egy politikai menekült, egy felségáruló titkos iratait rejtette, s ezt Orgon már korábban – lelkiismereti okokból – Tartuffe-re bízta, hogy “biztonságban” legyen. Mindez még sötétebbre festi a helyzetet: Orgonnak nemcsak vagyona veszett el, szabadsága, sôt élete is kockán forog. Tartuffe-öt ismerve reménytelennek tűnik minden alkudozás, kibékülés, amit e szorultságban Cléante javasol.
A kétségbeejtô helyzet egy pillanatra mégis fanyarul nevetségessé válik. Moliére szívesen él a motívumismétlés, a párhuzamos jelenetek komikus hatású eszközeivel. Tartuffe pl. kétszer vall szerelmet, s mindkétszer kihallgatják. Az V. felvonásban is megismétlôdik a nyitójelenet vitája a címszereplô kilétérôl, jellemérôl. Pernelle asszony ugyanis akkor jön vissza, amikor már Orgon is meglátta Tartuffe valódi arculatát, s most ô magyarázza álszentségét, gátlástalan gonoszságát anyjának. Orgon hiába érvel, hiába bizonyít, Pernelle asszony éppen olyan süket az igazságra, s éppen olyan makacs, mint Orgon korábban. Még mindig esküszik Tartuffe jámborságára, s nem hiszi el, hogy bűnt tudott volna elkövetni. Dorine egy kis kárörömmel vágja Orgon szemébe:
Csak visszakapta a magáét – ez szabály;
Nem akart hinni s most hitelre nem talál. (V. 3.)
Csak akkor józanodik ki az öregasszony, midôn megérkezik Lojális úr, s nagyon nyájasan, tartuffe-i szemforgató kegyességgel közli a családdal, hogy holnapig haladékot kapnak a kilakoltatásra. – A tetôpontot akkor éri el a drámai feszültség, mikor Valér már a letartóztatási parancs hírét hozza, s felajánlja segítségét, hogy Orgont biztos helyre szökteti. De már késô, mert megérkezett a rendôrtiszt Tartuffe társaságában.
S ekkor jön a váratlan fordulat, a szerencsés megoldás, a Moliére-darabok “gyöngéje”: nem Orgont, hanem Tartuffe-öt tartóztatják le, akiben az uralkodó egy régóta keresett s álnéven bujkáló szélhámost ismert fel.
Sok vita folyt arról, mi lehet az oka, hogy ez a zseniális író ily módon zárja le darabjait, így oldja meg a konfliktust. Nem merte végigjárni az emberi aljasságok útját? Visszariadt attól, hogy a gonoszság diadalmaskodjék? Vagy valóban hitt, egyáltalán hihetett az igazság kiderülésében, a jóság végsô gyôzelmében? Abban az illúzióban élt, hogy a világ ésszerűen és okosan berendezhetô? Élt volna már Moliére-ben a késôbbi felvilágosodás derűs optimizmusa? Ennek ellentmond a Tartuffe elkomoruló légköre s a fôszereplô embertelen, ördögi gonoszsága.
A legvalószínűbb talán az, hogy a színházakat támogató uralkodó, akinek Moliére személyesen is lekötelezettje volt, elvárta, hogy a színpad is a szabályok, a rend, a törvények tekintélyét, sérthetetlenségét hirdesse, a legfôbb hatalom bölcsességét bizonyítsa.
Már Cléante szerepeltetése is ezt a célt szolgálhatta, hiszen a darab legkritikusabb pillanataiban is a józan észrôl prédikál, és mindig egy törvénytisztelô, a fennálló renddel megelégedô, mindenben mérsékletet tanúsító polgár életelveit fejtegeti. A rendôrhadnagy végsô szónoklata a fejedelem “helyes ítéletérôl”, “finom, nagyszerű lelkérôl”, “tiszta és átható szemének sugaráról”, megbocsátó nagylelkűségérôl, úgy látszik, Moliére háláját fejezte ki a királyi kegyért, mely lehetôvé tette az egyház intrikái ellenére a mű bemutatását. – A valószínűtlen, szerencsés befejezés egyébként kötelezô érvényű vígjátéki konvenció volt akkor, s az maradt szinte napjainkig.
Moliére végsô üzenete mindenesetre – ebben a darabban is – az, hogy az emberek lelkében élô rend és harmónia utáni vágynak két démonikus ellensége van: a fanatizmus és a gonoszság. Ezek ellen küzdeni pedig mindenkori emberi kötelesség.

A nagy francia szerzô életének és munkásságának rövid
ismertetése és a komédia részletes ellemzése kíváncsibbá tesz
bennűnket a komédia teljes meghallgatására. Mivel a Magyar Rádió
Hangarchivumában még találkozhatunk:Moliere több művénekis a
rádióváltozatával, ezért nagy élményt jelentenekmajd számunkra.
Nagy élményt nyujthat: A fösvény- és a:Képzelt beteg cimű
komédiák meghallgatása is.


A klasszicizmus és a szentimentalizmus irodalmából

a) A klasszicista dráma – Moliere egyik vígjátékának értelmezése

b) A klasszicizmus és a szentimentalizmus jellemzői

A felvilágosodás

A felvilágosodás a polgári társadalom megteremtését előkészítő eszmerendszer, mely a 18. században alakult ki. Az új világszemlélet új gondolkodói magatartást is jelentett: a gondolkodás merészségét. Jelszava: “Merj gondolkodni!” (Horatius). Elősegítették a felvilágosodás kialakulását a természettudományos felfedezések, az ipari termelés fejlődése (Kopernikusz, Galilei, Kepler, Newton). A felvilágosítók azt gondolták, hogy minden társadalmi baj fő oka a tudatlanság. Ebből következik a tudományok fejlesztésének a programja.

Empirizmus

A felvilágosodás eszmerendszerének egyik forrása az angol filozófia volt. Az empirizmus (tapasztalat) szerint ismereteink végső forrása a tapasztalat. Módszere az indukció: az egyes adatokból a tudományosig való eljutás. Fő képviselői Locke és Bacon.

Racionalizmus

A felvilágosodás egy másik kiindulópontja a racionalizmus. Azt hirdette, hogy az értelem, a ráció (ész, értelem) ismereteink végső forrása. Módszere a dedukció: az általánostól kell eljutni az egyes megismeréséig. Fő képviselője Descartes (“Gondolkodom, tehát vagyok.”).

Deizmus

A felvilágosodás képviselői kialakították az ún. deista felfogást. A deizmus értelmében Isten megteremtette ugyan a világot, de annak további működését a természetbe rejtett törvényekre bízta, s e törvények megismerése az emberek feladata: nincs tehát szükség egyházra – vallották. Az ateisták nyílt istentagadók voltak.

A felvilágosodás fő eszméi: szabadság, egyenlőség, testvériség elvezettek a nagy francia forradalomig (1789). Franciaországban ekkor egy nagy szellemi vállalkozás, az Enciklopédia került a középpontba. Ez a 18. század legmodernebb ismeretanyagát foglalta magába. Főszerkesztője Diderot volt.

A felvilágosodás stílusirányzatai

A klasszicizmus

A felvilágosodás uralkodó stílusirányzata a klasszicizmus (1630-1830), melynek alapelve, hogy az ókori antik alkotók művészileg tökéleteset hoztak létre. Racionalisták voltak: a “józan ész” az antik remekművek elemzése útján képes volt megismerni a műalkotások szabályait, s a művészeknek csak e szabályok megtartása a feladatuk – vallották. Merev szabályok születtek, mint pl. a drámaírásban a hármas egység (Moliere, Racine). Legfőbb műfajai: eposz, tragédia, óda, epigramma.

A német klasszika kiemelkedő alakjai: Goethe, Schiller, Winckelmann. Winckelmann szerint a görög művészet legfőbb jellemzője “a nemes egyszerűség és a csendes nagyság”.

A szentimentalizmus

A szentimentalizmus az érzékenység kultusza, amely az empirizmusra épült, és az érzelmeket állítja az alkotások középpontjába. Az érzelmek szabadságát hirdeti; tipikus szentimentalista szereplők, akik képtelenek cselekedni, csak gyötrődni tudnak. Kedvelt műfaja az elégia, a napló- és levélregény. A műnemek közül a lírát helyezi előtérbe.

Neves szentimentalista regények: Rousseau: Új Héloise, Goethe: Az ifjú Werther szenvedései, Kármán József: Fanni hagyományai.

Klasszicizmus más művészeti ágakban

A képzőművészetben is az antikvitás lett a példakép. Az építészet ügyelt a harmóniára, a szép oszloprendekre (Magyar Nemzeti Múzeum – Pollack Mihály). A zeneművészet kiemelkedő alakjai: Joseph Haydn, Mozart, Beethoven.

A francia klasszicista dráma

A 17. századi francia irodalom a drámában érte el a csúcspontját, s az új klasszicista elvek is itt kezdtek szabályokká merevedni. A reneszánsz nagy felfedezése: a klasszikus irodalom, a görög tragédia, a római vígjáték évszázadokra eldöntötte a francia irodalom sorsát. A klasszicista dráma gyökeresen szakított a középkori hagyományokkal, így a Shakespeare-korabeli drámákkal is.

“Történjék egy eset, egy helyen, egy napon” – ez az ún. “hármas egység” – a hely, az idő és a cselekmény egységének követelése, amely meghatározó jellemzője a klasszicista drámának. A női szerepeket már nők játszották, a színház zárt épület volt, használt eszköz volt a színházi függöny.

Moliere: Tartuffe

Moliere színpadán a tragédia fejedelmi és antik hôseivel ellentétben már korabeli polgári konfliktusok jelentkeznek.

A komédia

A komédia a dráma műnemébe tartozó műfaj. Uralkodó esztétikai minôsége a komikum, olyan értékszerkezet, melyben értékhiány leplezôdik le, vagy értékvesztés válik nyilvánvalóvá. A komédia hôsei átlagos vagy az átlagosnál kisszerűbb alakok. A jellemzés nem nélkülözi a túlzás, a karikírozás eszközeit. Cselekményében sok a valószínűtlen fordulat, a véletlen, megoldása pedig mindig szerencsés kimenetelű. Komikus konfliktusra épül a darab. A komédia igazsága nem a történet hitelében, hanem a leleplezésben nyilvánul meg: a hamis látszat alól előtűnik a valódi lényeg.

Helyzetkomikum, jellemkomikum

A megtévesztésen vagy félreértésen alapuló helyzetet, melyben a komikus hôs csapdába kerül, helyzetkomikumnak nevezzük. A jellemkomikum a komikumnak az a fajtája, mely a szereplô jellemébôl következik, pl. amikor valaki másnak akar látszani, mint amilyen valójában, s a látszat és a valóság ellentéte gyorsan kiderül.

Moliere támaszkodott az olasz vígjáték, a commedia dell’arte hagyományaira is. Ennek legfôbb műfaji sajátossága a rögtönzés volt. A színészek nem szöveget kaptak, csak a cselekmény vázlatát. A francia vásári komédia, bohózat, a farce elemeinek s témakörének hatása is megfigyelhetô vígjátékaiban.

Tartuffe

Moliere célja nemcsak a nézôk megnevettetése volt, hanem az emberek hibáinak megjavítása, bűnök leleplezése, ostorozása. A Tartuffe meséje és szerkezete könnyen áttekinthetô: egy rokonszenves, jómódú polgári családba befurakodik egy gazember, s ravaszságával csaknem a végsô romlásba dönti ôket.

Klasszicista dráma

A darab felépítése követi a klasszicista szabályokat. Moliere elfogadta és megtartotta a hármas egység követelményét. A színhely végig Orgon párizsi házának szobája, az idôtartam pedig néhány óra. A nézôk elôtt egyetlen eset játszódik le.

Moliere jellemalkotási módszere, hogy kiválaszt egy-egy sajátos típust, társadalmi hibát, mellôzi kifejlôdésének ábrázolását, ugyanakkor következetesen végigviszi következményeit. Hôseit több oldalról, több, egymással ellentétes szemszögbôl vizsgálja meg. A Tartuffe szereplôi páros rímekben (alexandrinusokban) beszélnek, a darab tehát verses mű.

Az ostorozott bűn

Moliere ebben a művében az álszenteskedés, a farizeusság társadalmilag veszélyes bűnét leplezi le. Tartuffe az ôszinte vallásosság, jámborság pozitív erkölcsi értékeit használja fel céljai elérésére, s ezzel egy ideig félrevezeti Orgont és édesanyját, Pernell asszonyt. Ők viszont éppen a vallásosság erényét viszik a józan ész határait meghaladó módon túlzásba, s így naiv hiszékenységükkel, bigottságukkal áldozatul esnek Tartuffe-nak.

Expozíció

A mű I. felvonása az expozíció. Az egyre szenvedélyesebbé váló családi vitában mindenki részt vesz, csak a két fôszereplô nincs jelen, de róluk van szó. A legszélsôségesebb nézetek Tartuffe személye körül csapnak össze. Pernell asszony egy “szentnek” tartja, míg a család más tagjai dühös indulattal beszélnek Tartuffe-ről, megvetik és elítélik.

Bonyodalom

A drámai szituáció bemutatása után a II. felvonásban indul meg a bonyodalom. Az elvakult Orgon lánya, Mariane férjéül Tartuffe-öt választotta. Mariane alig tiltakozik apja döntése ellen. A korabeli vígjátékokra jellemzôen a gyámoltalan szerelmesek helyett a talpraesett komorna (Dorine) perlekedik és taktikázik.

A címszereplô megjelenése

A III. felvonásban maga a címszereplô is színre lép, Moliere új megvilágításba helyezve még inkább kibontja a “hôs” jellemét. Tartuffe megjelenésével mozgásba lendül minden, a klasszicista dramaturgia szabályainak megfelelôen felgyorsulnak az események. Tartuffe mostanra félelmetes és veszélyes alakká nôtt. Mikor Orgon el akarja kergetni házából a gonosztevôt, Tartuffe Orgont és családját utasítja ki otthonából. Hiszen övé már a ház és Orgonnak minden vagyona (ezt Orgon íratta Tartuffe nevére). Orgont mégis egy bizonyos kazetta nyugtalanítja leginkább, nem is annyira vagyona elvesztése. A darab eddigi komikus légköre fenyegetôvé válik.

Tetôpont, megoldás

A kazetta egy politikai menekült, egy felségáruló titkos iratait rejtette – most, hogy ez is Tartuffe birtokába került, Orgon élete is veszélyben forog. A tetôpontot akkor éri el a drámai feszültség, mikor Valér már a letartóztatási parancs hírét hozza, illetve amikor megérkezik a rendôrtiszt Tartuffe társaságában. S ekkor jön a váratlan fordulat, a szerencsés megoldás: nem Orgont, hanem Tartuffe-öt tartóztatják le, akiben egy régóta keresett s álnéven bujkáló szélhámost ismertek fel.

Moliere végsô üzenete az, hogy az emberek lelkében élô rend és harmónia utáni vágynak két fô ellensége van: a fanatizmus és a gonoszság. Ezek ellen küzdeni pedig mindenkori emberi kötelesség.