a) A klasszicista dráma – Moliere egyik vígjátékának értelmezése
b) A klasszicizmus és a szentimentalizmus jellemzői
A felvilágosodás
A felvilágosodás a polgári társadalom megteremtését előkészítő eszmerendszer, mely a 18. században alakult ki. Az új világszemlélet új gondolkodói magatartást is jelentett: a gondolkodás merészségét. Jelszava: “Merj gondolkodni!” (Horatius). Elősegítették a felvilágosodás kialakulását a természettudományos felfedezések, az ipari termelés fejlődése (Kopernikusz, Galilei, Kepler, Newton). A felvilágosítók azt gondolták, hogy minden társadalmi baj fő oka a tudatlanság. Ebből következik a tudományok fejlesztésének a programja.
Empirizmus
A felvilágosodás eszmerendszerének egyik forrása az angol filozófia volt. Az empirizmus (tapasztalat) szerint ismereteink végső forrása a tapasztalat. Módszere az indukció: az egyes adatokból a tudományosig való eljutás. Fő képviselői Locke és Bacon.
Racionalizmus
A felvilágosodás egy másik kiindulópontja a racionalizmus. Azt hirdette, hogy az értelem, a ráció (ész, értelem) ismereteink végső forrása. Módszere a dedukció: az általánostól kell eljutni az egyes megismeréséig. Fő képviselője Descartes (“Gondolkodom, tehát vagyok.”).
Deizmus
A felvilágosodás képviselői kialakították az ún. deista felfogást. A deizmus értelmében Isten megteremtette ugyan a világot, de annak további működését a természetbe rejtett törvényekre bízta, s e törvények megismerése az emberek feladata: nincs tehát szükség egyházra – vallották. Az ateisták nyílt istentagadók voltak.
A felvilágosodás fő eszméi: szabadság, egyenlőség, testvériség elvezettek a nagy francia forradalomig (1789). Franciaországban ekkor egy nagy szellemi vállalkozás, az Enciklopédia került a középpontba. Ez a 18. század legmodernebb ismeretanyagát foglalta magába. Főszerkesztője Diderot volt.
A felvilágosodás stílusirányzatai
A klasszicizmus
A felvilágosodás uralkodó stílusirányzata a klasszicizmus (1630-1830), melynek alapelve, hogy az ókori antik alkotók művészileg tökéleteset hoztak létre. Racionalisták voltak: a “józan ész” az antik remekművek elemzése útján képes volt megismerni a műalkotások szabályait, s a művészeknek csak e szabályok megtartása a feladatuk – vallották. Merev szabályok születtek, mint pl. a drámaírásban a hármas egység (Moliere, Racine). Legfőbb műfajai: eposz, tragédia, óda, epigramma.
A német klasszika kiemelkedő alakjai: Goethe, Schiller, Winckelmann. Winckelmann szerint a görög művészet legfőbb jellemzője “a nemes egyszerűség és a csendes nagyság”.
A szentimentalizmus
A szentimentalizmus az érzékenység kultusza, amely az empirizmusra épült, és az érzelmeket állítja az alkotások középpontjába. Az érzelmek szabadságát hirdeti; tipikus szentimentalista szereplők, akik képtelenek cselekedni, csak gyötrődni tudnak. Kedvelt műfaja az elégia, a napló- és levélregény. A műnemek közül a lírát helyezi előtérbe.
Neves szentimentalista regények: Rousseau: Új Héloise, Goethe: Az ifjú Werther szenvedései, Kármán József: Fanni hagyományai.
Klasszicizmus más művészeti ágakban
A képzőművészetben is az antikvitás lett a példakép. Az építészet ügyelt a harmóniára, a szép oszloprendekre (Magyar Nemzeti Múzeum – Pollack Mihály). A zeneművészet kiemelkedő alakjai: Joseph Haydn, Mozart, Beethoven.
A francia klasszicista dráma
A 17. századi francia irodalom a drámában érte el a csúcspontját, s az új klasszicista elvek is itt kezdtek szabályokká merevedni. A reneszánsz nagy felfedezése: a klasszikus irodalom, a görög tragédia, a római vígjáték évszázadokra eldöntötte a francia irodalom sorsát. A klasszicista dráma gyökeresen szakított a középkori hagyományokkal, így a Shakespeare-korabeli drámákkal is.
“Történjék egy eset, egy helyen, egy napon” – ez az ún. “hármas egység” – a hely, az idő és a cselekmény egységének követelése, amely meghatározó jellemzője a klasszicista drámának. A női szerepeket már nők játszották, a színház zárt épület volt, használt eszköz volt a színházi függöny.
Moliere: Tartuffe
Moliere színpadán a tragédia fejedelmi és antik hôseivel ellentétben már korabeli polgári konfliktusok jelentkeznek.
A komédia
A komédia a dráma műnemébe tartozó műfaj. Uralkodó esztétikai minôsége a komikum, olyan értékszerkezet, melyben értékhiány leplezôdik le, vagy értékvesztés válik nyilvánvalóvá. A komédia hôsei átlagos vagy az átlagosnál kisszerűbb alakok. A jellemzés nem nélkülözi a túlzás, a karikírozás eszközeit. Cselekményében sok a valószínűtlen fordulat, a véletlen, megoldása pedig mindig szerencsés kimenetelű. Komikus konfliktusra épül a darab. A komédia igazsága nem a történet hitelében, hanem a leleplezésben nyilvánul meg: a hamis látszat alól előtűnik a valódi lényeg.
Helyzetkomikum, jellemkomikum
A megtévesztésen vagy félreértésen alapuló helyzetet, melyben a komikus hôs csapdába kerül, helyzetkomikumnak nevezzük. A jellemkomikum a komikumnak az a fajtája, mely a szereplô jellemébôl következik, pl. amikor valaki másnak akar látszani, mint amilyen valójában, s a látszat és a valóság ellentéte gyorsan kiderül.
Moliere támaszkodott az olasz vígjáték, a commedia dell’arte hagyományaira is. Ennek legfôbb műfaji sajátossága a rögtönzés volt. A színészek nem szöveget kaptak, csak a cselekmény vázlatát. A francia vásári komédia, bohózat, a farce elemeinek s témakörének hatása is megfigyelhetô vígjátékaiban.
Tartuffe
Moliere célja nemcsak a nézôk megnevettetése volt, hanem az emberek hibáinak megjavítása, bűnök leleplezése, ostorozása. A Tartuffe meséje és szerkezete könnyen áttekinthetô: egy rokonszenves, jómódú polgári családba befurakodik egy gazember, s ravaszságával csaknem a végsô romlásba dönti ôket.
Klasszicista dráma
A darab felépítése követi a klasszicista szabályokat. Moliere elfogadta és megtartotta a hármas egység követelményét. A színhely végig Orgon párizsi házának szobája, az idôtartam pedig néhány óra. A nézôk elôtt egyetlen eset játszódik le.
Moliere jellemalkotási módszere, hogy kiválaszt egy-egy sajátos típust, társadalmi hibát, mellôzi kifejlôdésének ábrázolását, ugyanakkor következetesen végigviszi következményeit. Hôseit több oldalról, több, egymással ellentétes szemszögbôl vizsgálja meg. A Tartuffe szereplôi páros rímekben (alexandrinusokban) beszélnek, a darab tehát verses mű.
Az ostorozott bűn
Moliere ebben a művében az álszenteskedés, a farizeusság társadalmilag veszélyes bűnét leplezi le. Tartuffe az ôszinte vallásosság, jámborság pozitív erkölcsi értékeit használja fel céljai elérésére, s ezzel egy ideig félrevezeti Orgont és édesanyját, Pernell asszonyt. Ők viszont éppen a vallásosság erényét viszik a józan ész határait meghaladó módon túlzásba, s így naiv hiszékenységükkel, bigottságukkal áldozatul esnek Tartuffe-nak.
Expozíció
A mű I. felvonása az expozíció. Az egyre szenvedélyesebbé váló családi vitában mindenki részt vesz, csak a két fôszereplô nincs jelen, de róluk van szó. A legszélsôségesebb nézetek Tartuffe személye körül csapnak össze. Pernell asszony egy “szentnek” tartja, míg a család más tagjai dühös indulattal beszélnek Tartuffe-ről, megvetik és elítélik.
Bonyodalom
A drámai szituáció bemutatása után a II. felvonásban indul meg a bonyodalom. Az elvakult Orgon lánya, Mariane férjéül Tartuffe-öt választotta. Mariane alig tiltakozik apja döntése ellen. A korabeli vígjátékokra jellemzôen a gyámoltalan szerelmesek helyett a talpraesett komorna (Dorine) perlekedik és taktikázik.
A címszereplô megjelenése
A III. felvonásban maga a címszereplô is színre lép, Moliere új megvilágításba helyezve még inkább kibontja a “hôs” jellemét. Tartuffe megjelenésével mozgásba lendül minden, a klasszicista dramaturgia szabályainak megfelelôen felgyorsulnak az események. Tartuffe mostanra félelmetes és veszélyes alakká nôtt. Mikor Orgon el akarja kergetni házából a gonosztevôt, Tartuffe Orgont és családját utasítja ki otthonából. Hiszen övé már a ház és Orgonnak minden vagyona (ezt Orgon íratta Tartuffe nevére). Orgont mégis egy bizonyos kazetta nyugtalanítja leginkább, nem is annyira vagyona elvesztése. A darab eddigi komikus légköre fenyegetôvé válik.
Tetôpont, megoldás
A kazetta egy politikai menekült, egy felségáruló titkos iratait rejtette – most, hogy ez is Tartuffe birtokába került, Orgon élete is veszélyben forog. A tetôpontot akkor éri el a drámai feszültség, mikor Valér már a letartóztatási parancs hírét hozza, illetve amikor megérkezik a rendôrtiszt Tartuffe társaságában. S ekkor jön a váratlan fordulat, a szerencsés megoldás: nem Orgont, hanem Tartuffe-öt tartóztatják le, akiben egy régóta keresett s álnéven bujkáló szélhámost ismertek fel.
Moliere végsô üzenete az, hogy az emberek lelkében élô rend és harmónia utáni vágynak két fô ellensége van: a fanatizmus és a gonoszság. Ezek ellen küzdeni pedig mindenkori emberi kötelesség.