Polgári forradalmak – A nagy francia forradalom



A „tulajdonosok” által kormányzott ország:

Robespierre bukása után kicsúszott a konvent irányítása a jakobinusok kezéből. Megkezdődött az úgynevezett leszámolás a terroristákkal. A sansculotte-ok két fölkelését 1795 tavaszán leverték. Ezt követte a királypártiak támadása. A polgárság azonban nem akart „se királyságot, sem terrort”, és a royalistákba kíméletlenül beleágyúztak. A tűzparancsot egy fiatal tábornok adta ki: Bonaparte Napóleon. A tekintélyét vesztett konvent alkotmányt szavazott meg, és föloszlott. Helyét kétkamarás törvényhozó testület (vének tanácsa, ötszázak tanácsa) foglalta el. A direktórium képviselte a végrehajtó hatalmat. Franciaországban a restaurációnak nem volt számottevő belső bázisa. A választójogot ismét vagyoni cenzushoz kötötték. A sansculotte-okat, a vagyonnal nem rendelkezőket kiszorították a választók, a tulajdonosok nemzetéből. Nem dőlt el viszont az angol-francia versengés. Anglia előbb Ausztriát, majd Oroszországot vonta be a háborúba. Pénzelte a belső ellenzéket is. A polgárság a személyi hatalom mögött sorakozott föl. A döntő szó a hadseregé lett. Bonaparte 1799. november 9-én (brumaire 18-án) államcsínyt hajtott végre. Másnap az ötszázak tanácsát katonáival egyszerűen szétkergette, és mint első konzul, Franciaország diktátora lett.

Kísérlet a béke helyreállítására:

Franciaország békére vágyott. Napóleonnak győzelmes békét kellett kötnie Ausztriával és Angliával. Franciaország határait akarta a polgárság megtartani. Napóleon túllépett a természetes határokon. Marengónál (1800) megverte az osztrák főerőket, és visszahódította Itáliát. Ezután Ausztria, majd Anglia is elfogadta a francia békét (Ausztria 1801-ben, Anglia 1802-ben).

Napóleon az államépítő:

Napóleon befejezte a polgári jogrend fölépítését. Hozzájárult a katolikus egyház újjászervezéséhez. Megszerkesztette a polgári törvénykönyvet. Az úgynevezett Code Napóleon az egész világon a polgári jogalkotás mintaképe lett. Megkezdődött az újgazdagok és a régi tulajdonosok összeolvadása. Napóleon 1804-ben császárrá koronáztatta magát. Uralkodása végéig folytatta Franciaország területi közigazgatásának és a főhivatalnoknak az újjászervezését. Világos, egyszerű szerkezetekre törekedett. Gazdaságpolitikájában visszatért a merkantilizmus (nemesfémeket az országba behozzák, és kiáramlását megakadályozzák). Anglia ellen irányuló védővámok és az új gyarmatbirodalom megalapítására tett kísérletek ingataggá tették a békét. A békét mindkét fél megszegte.

A „nagy birodalom”:

Napóleon erősítette a hadsereg hivatásos jellegét. Az előmenetel azonban változatlanul a személyes bátorságtól függött. A tengert a trafalgári vereség után (1805) át kellett engedni az angoloknak. Mack osztrák seregét viszont a franciák elfogták. A friedlandi véres vereség után (1807) az oroszoknak is el kellett fogadniuk Napóleon föltételeit (tilsiti béke1807). Ausztria újra próbálkozott, de Wagramnál (1809) legyőzték és Ferenc császár kénytelen volt leányát, Mária Lujzát Napóleonhoz, a lenézett korzikaihoz feleségül adni. Napóleon hatalmának tetőpontján állt. Franciaországot vazallus államok gyűrűjével vette körül. Poroszországot és Ausztriát csatlósává süllyesztette. Oroszországot szövetségre kényszeríttette. 1806-ban Napóleon kihirdette az úgynevezett kontinentális zárlatot. Európának megtiltotta, hogy Angliával kereskedjen. A blokád Napóleon szövetségeseinek kárt okozott. Angliát viszont nem kényszeríttette térdre. Napóleon a megszállt területeken bevezettette a polgári intézményeket. Mindenütt meggyorsította a feudalizmus bomlását. Eltörölt vagy függő helyzetbe hozott életképes nagy múltú államokat. Uralkodásának utolsó éveiben már a születőben lévő európai nemzetekkel is szembe kellett néznie. Ebben állt a napóleoni korszak kétarcúsága.

Hanyatlás és bulás:

A spanyol nép fölkelését (1808-tól) a francia csapatok soha nem tudták végleg elnyomni. Oroszország pedig vonakodott végrehajtani a szárazföldi zárlatot. Napóleon 1812-ben mintegy négyszázezer emberrel betört Oroszországba. Az oroszok a fölégetett föld taktikát alkalmazták. A franciák hátában partizánháború bontakozott ki. Az orosz hadsereg visszafordult, Napóleon előtt szabaddá vált az út Moszkvába. Veszteségeit azonban nem pótolhatta. Napóleon az égő Moszkvában hiába várta a békeajánlatot, visszafordult. Napóleon egész Európával találta szemben magát. 1813-ban a lipcsei „népek csatájában” a szövetségesek döntő győzelmet arattak. 1814-ben Párizs is elesett. Napóleon lemondott, a győztesek Elba szigetére száműzték. A győztesek mögött visszakullogtak a Bourbonok és az emigránsok. A kivégzett király öccsét XVIII. Lajos néven királlyá koronázták. A Bourbonok üldözték az egykori forradalmárokat és bonapartistákat. Veszély fenyegette a parasztok kivívott jogait. Napóleon kijátszotta az angol cirkálókat, és 1815 márciusában szinte fegyvertelenül partra szállt Franciaországban. XVIII. Lajos fejvesztve menekült. A császár új politikát, szabadságot és békét hirdetett. Csapatait az angol-porosz-holland seregek a belgiumi Waterloo mellett legyőzték (1815). Életét a távoli Szent Ilona szigetén fejezte be (1821-ben). Franciaországba visszatértek a Bourbonok.