Mikszáth Kálmán: Tót atyafiak



A Tót atyafiak négy közepes hosszúságú történetet foglal magában. Az arany kisasszony lassan indul, hogy aztán mind gyorsabb ütemű elbeszéléssé váltson át, s végül egyszerűen megszakadjon. A szöveg első része Selmecbányába kalauzolják az olvasót. Furcsa vidék ez: a barátnők a kertjükből átkiabálhatnak egymásnak, de ha meg akarják látogatni egymást, az másfél óra gyaloglást jelent. Az egész város egy völgykatlanba épült, s a házak lépcsőzetesen emelkednek egymás fölé. Ez a rendkívül szokatlan tér a színhelye a történetnek. Csemez úr azt fogadja el vőnek, aki a lánya súlyának megfelelő mennyiségű arannyal fizet érte. Mirkovszki Miklós vállalkozik a feladatra, és Amerikába utazik, hogy aranyat ásson. Az idő elteltével a lány fonnyadozik, az apa meghal, a fiút senki nem tudja értesíteni a történtekről, mivel nem tudják a címét. Legendává merevedik, mint az elérhetetlen külvilág. A történet nagyon rövid, nem több, mint átmenet két időtlennek tetsző állóhelyzet között.

Az időszerkezet a következő szövegben is jellegzetes. A cím – Az a fekete folt – a történet végpontjára utal. Mikszáth a jelenben indítja a történetet. Az átmenet a múltba fokozatosan történik meg, az elbeszélő múlt közbeiktatásával történik meg. A történetíró eltávolítja magától alakjait: Anikáról, a hercegről és Matyiról alig tudunk meg többet, mint a birkákról. Szereplésüknek egyetlen jelentősége van: részt vesznek Olej Tamás belső összeomlásában.

A történet röviden: A brezinai bacsa, Olej Tamás, nem hajlandó eladni a lányát urának, a hercegnek. Bár meginog egy kicsit, amikor a herceg az egész nyájat kínálja fel neki, ez a kis kilengés elég ahhoz, hogy beleőrüljön. Elveszti lányát (megszökteti a herceg) és ezt a terhet már nem bírja elviselni: felgyújtja az aklot, mely egy “fekete folttá” ég el.

Az összes szereplő a bacsa szemszögéből van értékelve; ő az egyetlen akit az író belülről láttat. Ez a belső megközelítés mindazonáltal közvetett: mindig 3. számú elbeszélésből értesülünk a bacsa gondolatairól.

Mikszáth szubjektív elbeszélő. A történet számára másodlagos az elmondás beszédművészetéhez képest. A beszélő hangneme fontosabb az eseményeknél. Az írott szöveg a szóbeliséget próbálja meg utánozni. Ezért folyamodik az írószünetet, vagy hanglejtést jelölő írásjelekhez (3 pont, vessző stb.). Pl.: A bacsa sorsát kérdő mondattal rekeszti be.

A Tót atyafiak hőseinek többsége a magányban, a természetben, természeti lényként él. Sorsedzett főszereplői önmaguk köré teljes értékű világot teremtenek, melyet aztán valami megzavar (Pl.: Lapaj, a híres dudás érzéketlenül nézi végig, hogy egy fiatal nő a szeme láttára vízbe fojtja magát, de amikor megtudja, hogy egy csecsemőt hagyott hátra, legnagyobb kincsét, a lantját is eladja, hogy etetni tudja a kicsit).