Iliász és Odüsszeia



A hagyomány Homérosznak tulajdonítja a két nagy ógörög eposzt, az Íliászt és az Odüsszeiát. A két mű kultúrtöténeti sajátosságai, az ábrázolt társadalmi viszonyok alapján a köztük megállapítható különbség jóval több, mint száz év. Ha létező személy volt Homérosz, a legvalószínűbb, hogy kb. 1.e. a VIII-VII. században élt. Lehetett azonban egy ión énekmondó iskola, az ún. Homérida nemzetség gyűjtőneve is. A legendás vak énekmondó szülővárosának rangjáért a monda szerint már az ókorban hét város versengett. A homéroszi eposzok formája ahősdalköltészet hosszú előtörténete során kialakult elemezkből építkezik. A legjelentősebbek:

– az időmértékes verselésű sor, a 6 verslábból (daktiuszból és a kiegészítő szpondeuszból) álló hexameter.

– Szavak ismétlődései, ezek közül is a legjellemzőbben az úgynevezett “homéroszi” jelzők: ezek sajátosan egy melléknévből és egy melléknévképzős főnévből állnak (pl. ezüstíjas, széphajú). Erős hangulati töltéssel színezik a szöveget.

– Ismétlődő rövidebb-hosszabb szövegrészek, pl. egy egész sor: “És hogy a rózsásujjú hajnal kél ki a ködből (…)”

– Jelenetek szerkezeti hasonlósága, pl. a harcleírásban, a vendéglátásban

Az eposz kötött formájú nagyepikai mű, amely egy kivételes képességű, természetfölötti erőktől támogatott hősnek egy egész nép életében döntő fontosságú tettét beszéli el. Kellékei, állandó elemei: invokáció, propozíció, “in medias res” kezdés, enumeráció, csodás elemz, állandó jelzők és egyéb sémák, toposzok, epikus hasonlatok. Gyakora verssora a hexameter.

Az Íliász tárgya a trójai háború történetének egyetlen szakasza, 52 nap eseménysora a tizedik évből. Előzménye (a mondai cselekményen kívül) az ógörög mitológiából elsősorban Zeusz és Léda násza, amelyből Heléna a legszebb földi asszony megszületik, vamalint Péleüsz mürmidón király és Thetisz tengeristennő esküvője, amelyet a meg nem hívott viszályistennő aranyalmája tesz nevezetessé, és amelynek következtében majd a hős Akhilleusz megszületik. A mű témáját már a kezdősor megadja: ez a harag, nevezetesen Péleidész Akhilleuszé. A mű cselekményét erre az indulatra összpontosítva tekinthetjük végig. Akhilleusz igazságérzettől fűtve, de heveskedve megtámadja a gyűlésen Agamemmónt, az ostromló sereg fővezérét.Válasul elveszik rabnőjét, és ezzel személyes jogaiban, tekintélyében óriási sérelem éri. Dacos keserűséggel félrevonul, érdektelenséget mutat az ostromló sereg (saját harcostársai!) egyre nagyobb veszteségeivel szemben. Egy görög harcos megsebesülése már szánalmat ébreszt benne, de újra szenvtelenül viselkedik. Végül – engesztelésre – részben feladja hiúságát, átengedi Patroklosznak a fegyvereit. Testi-lelki jóbaratja azonban rajtaveszt elbizakodosttságán, és ekkor már Akhilleuszt is hatalmas személyes fájdalom keríti hatalmába, kegyetlen bosszút esküszik. Kibékül Agamemmónnal, édesanyja közbenjárására Héphaisztosztól új fegyverzetet kap. Tomboló dühvel veti magát a küzdelembe, megöli Hektórt, sőt őrjöngve, körbehurcolással megszégyeníti a holttestét. Az agg Priamosz gyászának láttán (saját apjára gondolva) azonban mély részvét támad benne, kiadja a holttestet, helyreáll a lelki béke, a halott Hektór is illő végtisztességben részesülhet.

Az Íliászban tehát az epikus keretek között lelki történések játsszák a főszerepet. Egyén és közösség viszonya azéert válik válságossá, mert a hős eltér a humánus magatartástól, és az indulati ív akkor zárul, akkor ér véget a cselekmény, amikor az emberiesség ismét érvényesül.

Szerkezete arányos tagolódású. A 24 ének első harmada a görögök vereségének nyilvánvalóvá válásával ér véget (VIII. ének), a második harmad végén következik be az újabb fordulat, Patroklosz engedélyt kap a fegyver sielésére (XVIII. ének). Párhuzamok, ellenpontok teszik zárttá a művet a cselekmény, a jellemek és a hangulat terén is.

Az Odüsszeia a trójai háborúból hazatérő görög hősök kalandjait elbeszélő eposz. Az Íliászhoz igazodik mind formai sajátosságaiban, mind tartamában (a folytatásának tekinthető, annak részleteit sehol nem ismétli). Szereplői az Íliász világából kerülnek ki. Odüsszeusz itt főszereplővé ép elő. A két mű társadalmi világát jelentős különbség választja el egymástól: az előbbi a törzsi-nemzetségi társadalom válságát ábrázolta, az utóbbi viszont az individuum eposza. Az Odüsszeiában a közösség a háttéerbe kerül, a téma: maga a címadó hős. Odüsszeusz személyiségében és sorásban már a később klasszikussá váló görög embersezmény elemit fedezhetjük fel. Szellemi-fizikai kiválóság, tudásvágy, racionalitás, közösségi felelősség, céltudatosság, alkalmazkodóképeség, végső igazságosság, és emberség nyilvánul meg tetteiben. A mű szerkezete különösen arányos és feszes. Az első 12 énekben a múlt felé fordulás dominál, a XIII-XXIV. énekben végig a jelenben vagyunk. A cselekményt isteni határozat indítja el: induljon “már” haza Odüsszeusz illetve induljon apja elébe a fiú, Télemakhosz. Az I-IV. éneket Télemakheiának is nevezik; az ármánykodó “kérők” szorongatásából Télemakhosz Póloszba az agg Nesztórhoz, Spártába Menelaoszhoz megy. E két királyi udvarban sokat megismer az elmúlt 20 év epizódjaiból. Az V-VIII. énekben hazaindul Ogügié szigetéről, de előbb a phaiákok szigetére vetődik. A IX-XII. énekben pedig Odüsszeusz meséli el a hazaút első hárám évén, annak tíz akalandját. A XIII. énekben Ithakába érkezik, s Athene tanácsai szerint koldusnak öltözve kerüli ki a veszélyeket. Elsőnek Télemakhosz imseri fel; a dajkája alábmosásjelenetben. Pénelopé majd csak az ágy és a hálóterem ácsolásának titkából bizonyosodik meg férje személyéről. Előbb azonban kegyetlen leszámolásnak kell sorra kerülnie: Odüsszeusz egy dús lakoma utáni íjversenyen bizonyítja emberfeletti képességeit, majd hívei segítségével lemészárolja ellenfeleit. Az utolsó énekben meglátogatja idős édesapját, Ithakában létrejön a béke.

Homérosz művei a világirodalom számos alotásában él tovább: Dante megfogalmazza Odüsszeusz utolsó kalandját.