Értelmezze a „hidegháború” fogalmát és mutassa be a nagyhatalmak viszonyának alakulását 1945-53 között!



1946 márcus elején Churchill volt angol miniszterelnök az amerikai Fulton nevű kisvárosban élesen támadta a Szovjetuniót elzárkózása miatt. A kihívásra Sztálin azonnal felelt és kollegáját háborús gyújtogatónak nevezte. Egy amerikai publicista Walter Lippmann 1947-ben nevezte el hidegháborúnak a két nagyhatalom viszonyát, vagyis az USA és a Szovjetunió fegyverek árnyékában, de az összecsapást kerülve politikai és gazdasági háborúba kezdett befolyásos övezeteik biztosítása és kiterjesztése érdekében.

1945-46-ban az angolok és a szovjetek között a távolodás felgyorsult. És ebben az időszakban vállalta magára az USA a tőkés világot vezető hatalom szerepét.

Görögországban 1944 decembere óta tartott a polgárháború az emigrációból hazatért polgári-monarchista kormány és kommunisták vezette Nemzeti Felszabadítási Front (EAM) seregei között. A kormányerők angol pénztámogatást kaptak, az EAM Jugoszláviától kapott segítséget. 1947 elején az angolok közölték Washingtonnal, hogy válságos gazdasági helyzetük miatt nem tudnak több pénzt folyósítani, és csak amerikai közreműködéssel kerülhető el a kommunisták hatalomra jutása Görögországban. A beavatkozást sürgőssé tette hogy a Szovjetunió Törökországtól ismét jogot követelt a Dardanellák ellenőrzésében. Az amerikai külpolitikában két elmélet volt uralkodó. Feltartóztatás és dominó. A feltartóztatás lényege, hogy elejét kell venni a további szovjet terjeszkedésnek Moszkván túl. Meg kell határozni az USA térségeit, és a fenyegetett országok segélyben részesülnek, az ellenük való támadás háborús oknak számit. A dominó-elmélet szerint, ha valamely országban kommunisták kerülnek hatalomra, az láncreakciószerűen vonja maga után a kommunista uralmat és a szovjet befolyást. Trumann elnök kifejtette, hogy két életforma létezik. Az egyik a többség uralmára épülő demokrácia, a másik a kisebbség erőszakos uralma a terror, a kommunista diktatúra. Trumann kötelezettséget vállalt arra, hogy az USA segíti a szabad életformát védelmező népeket.

A háborús országok újjáépíteni kezdték nemzetgazdaságukat. Erősödött a szocialista és a kommunista pártok befolyása. Az amerikai vezetés felismerte, hogy a feltartóztatási politika része kell, hogy legyen gazdasági rekonstruációt szolgáló kormány.

Marshall tábornok külügyminiszter kifejezte kormánya készségét egy európai segélyezési program finanszírozására. Nem szabott feltételeket a segély mindenkire vonatkozhatott. Az USA ellenőrzési jogot kívánt az általa rendelkezésre bocsátott összegek felhasználása fölött. A Szovjetunió elzárkózási politikájába semmilyen ellenőrzés nem fért bele. Sztálin ugyancsak megtiltotta az előkészítő tárgyalásokba való bekapcsolódást is Lengyelországnak, Csehszlovákiának, Magyarországnak és Finnországnak.

Márciusban a szovjet képviselő elhagyta a SZET ülését, amit nem hívtak többé össze. Július 20-án a nyugati övezetekben valutareformot vezettek be. Kelet-Berlinben sem volt egységes német fizetőeszköz már. Ezzel egyidejűleg a Szovjetunió blokád alá helyezte Nyugat-Berlint, megakadályozva a közlekedést a nyugati és keleti zónák között. A blokádot és az ellenblokádot négyhatalmi egyezmény követett. Ugyanekkor Németország mindkét felében külön-külön alkotmányt fogadtak el, majd szeptember 7-én megalakult a Német Szövetségi Köztársaság, októberben pedig a Német Demokratikus Köztársaság.

Nagy-Britannia, Franciaország és a Benelux államok 1948 márciusában aláírták a brüsszeli szerződést a gazdasági, szociális és kulturális együttműködésről és az együttes védelemről. Az USA is csatlakozni kívánt az egyezményhez, majd 1949. április 4-én Kanada, Dánia, Norvégia, Izland, Olaszország, Portugália és még 12 ország írta alá az Észak-atlanti Szerződést. 1952-ben csatlakozott Görögország és Törökország, 1955-ben az NSZK, 1982-ben pedig Spanyolország. Az aláírók kölcsönös katonai segítségnyújtási kötelezettséggel tartoznak. A NATO legfőbb szerve az Észak- atlanti Tanács. Legfontosabb részei a vezérkari főnökökből álló Katonai Bizottság. A közös vezérkar az Európai Legfőbb Parancsnokság és Atlanti Legfőbb Parancsnokság. 1949. május 5–én Londonban alakult meg az Európa Tanács.

A két nagyhatalom már szinte minden helyet felosztott, kivéve a Távol-Keleten a Koreai- félszigetet. Koreát északon szovjet, délen amerikai csapatok szállták meg. Északon Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néven kommunista diktatúra, délen pedig Koreai Köztársaság néven jobboldali, tekintélyuralmi állam jött létre. A szovjet és a kínai vezetés 1950 júniusában megtámadta Dél-Koreát az ország egyesítése céljából. A Szovjetunió tartózkodott a közvetlen katonai szerepvállalástól, Trumann elnök pedig megtiltotta a bombázásokat. Megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások és a haderők szétválasztására demilitarizált övezetet hoztak létre.

Sztálin már egy újabb háborúra készült. Egy 3-5 éves tervidőszakban a nehéz- és az energiaipar fejlesztését látta a hadikészülődés alapjául. 1947 szeptemberében megalakult a kommunista és munkáspártok tájékoztatási irodája a Kominform. Az SZKP vezető ideológusa Zsdanov szerint a világ két fő táborra szakadt. Imperialista az USA és célja egy új háború előkészítése, és az antiimperialista tábor, mely vezetője a Szovjetunió, és célja a háborús veszély elhárítása és a demokrácia megszilárdítása.

A szovjetizálás fő lépései a proletárdiktatúra megvalósítása, az erőszakos szövetkezetesítés, és az államosítás volt.  Egypárt rendszer alakult ki, a népképviselet megszűnt, a munkáspárton belül a demokratikus centralizmus érvényesült, és teljes államosítás valósult meg. Megkezdődött 1949-től a tisztogatás a Szovjetunióban és a kelet-közép európai országokban. Tito és a jugoszláv kommunista párt ragaszkodott önállóságához. Sztálin félve, hogy mások is követik Tito példáját, felhasználva a tájékoztató irodát megfenyegette, végül kiátkozta őket a nemzetközi kommunista mozgalomból. A Szovjetunió és a kelet-közép európai országok barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződéseket írtak alá. A szovjet vezetés tartva egy ellene szóló szövetkezésektől eleve lehetetlenné tették az ilyen kezdeményezéseket.

Sztálin halála után 1953-tól enyhülés indult a nemzetközi kapcsolatokban. 1955-ben megszüntették Ausztria négyhatalmi megszállását és megkötötték az osztrák államszerződést. A nagyhatalmak garantálták örök semlegességét. Az MSZK 1955-ben békét kötött nyugati ellenfeleivel és felvették a NATO-ba is. A Szovjetunió a varsói szerződés felállítása mellett döntött. 1955 májusában Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió kölcsönös védelmi és segítségnyújtási egyezményt kötött.