Arany János balladái



Az irodalmi közvélemény Petőfi mellett az egyik legnagyobb magyar költőnek tartja Arany Jánost. “Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja” – írta róla Szerb Antal. Tehát összefoglalója mindannak, amit a magyar irodalom az ő koráig produkált. Németh G. Béla szerint a “magyar vers és nyelv legnagyobb mestere”, aki a magyarságot és a műveltséget elválaszthatatlannak tartotta. Mint tudjuk, a Toldi elolvasásakor Petőfi a legnagyobb elismerés hangján köszöntötte az akkor még ismeretlen nagyszalontai jegyzőt. Petőfinek arra a kérdésére: “Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt | Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki” öntudatosan felelte válasz-episztolájában: “S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék, | Ki törzsömnek élek, érette, általa; | Sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék, | Otthon leli magát ajakimon dala.”.

Arany közönség- és feladathiánytól válságkorszakba került az 1840-es évek vége felé. Nem nyugodt ebbe bele, kiutat akart keresni: kezdetben Byron modorában romantikus, epikus műveket alkotott, melyekben világutálatát fejezi ki (Bolond Istók 1850). Később népies jellegű idilleket vagy tanító költeményeket alkotott (Családi kör, Fülemüle, A bajusz).

Végleges megoldást jelentett a balladák írása. A műballada Európában a romantika korában lett népszerű, mikor megnőtt az érdeklődés a népi költészet iránt. A ballada ugyanis eredetileg ősi népköltészeti műfaj. A romantikus ballada epikus műfaj, de három műnem határán helyezkedik el. Greguss Ágost meghatározása szerint: “a ballada tragédia dalban elbeszélve”. Cselekménye sűrített, a történet elbeszélésmódja szaggatott, bizonyos részeit a balladai homály borítja. Drámai jellegét a párbeszédes forma és rendszerint a tragikus téma adja, lírai jellegét a dalforma és az érzelmekről szóló tartalom szolgáltatja, s az elbeszélés kölcsönzi az epikai jelleget. De az események nagy része drámai párbeszédekből vagy lírai monológokból áll össze. A magyar műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre. A skót, a kelta és a székely balladákat tekintette mintának. Ez a műfaj végleges megoldást jelentett neki válságkorszaka után, hiszen remekül el tudott rejtőzködni szereplői mögött.

1853-tól kezdte írni őket Nagykőrösön. Erre az időre kibontakozott a passzív ellenállás a császári hatalommal szemben. Az ellenállást irányító csoport magához vonta s nézeteiket az ellenállást illetően részben magáévá tette. Ennek szolgálatában alkotta sorra balladáit. Rendszerint a történelem nehéz korszakaiból merítette témáját, s ezzel is a nemzet ügyét kívánta szolgálni: a nemzeti öntudatot, a jövőbe vetett hitet szerette volna ébren tartani és fokozni, a nemzeti egységet erősíteni. Történelmi balladái ugyanis nagyrészt allegorikus jelentésűek. Balladáit különböző szempontok szerint lehet csoportosítani:

1, Keletkezési hely szerint: – Nagykőrösi balladák (1850-es évek)

– öregkori, pesti balladák (1870-es évek)

2, Szerkezete szerint: – lineáris (Ágnes asszony)

– párhuzamos (Szondi két apródja)

3, Témája szerint:

– Történelmi balladák, tárgyukat főleg a XIV.-XV. századból, az Anjouk, a Hunyadiak korából s a török korból merítette (Mátyás anyja, Szondi két apródja)

– Népéleti (Ágnes asszony, Szőke Panni, Tengeri – hántás)

– Lélektani: lélekállapot – változásokat tükröz, gyakran tragikus végkicsengésűek (Tetemre hívás, Ágnes asszony)

Arany balladái az emberi lélek mélységeit járják be. Balladáinak szerkezete újszerű: találkozunk párhuzamos szerkesztéssel, idősíkok váltogatásával, filmszerű vágással, a képzettársítások összekapcsolásával.

Arany lélektani balladáiban nagy gondot fordít a lélektani hitelességre, a bűn és bűnhődés problémáját állítja középpontba. Ilyen lélektani ballada az Ágens asszony (1853). Megírásának közvetlen élménye az volt, hogy Arany gyakran látott egy szótlan parasztasszonyt, aki estig mosott a patakban. Kulcsmotívuma a már említett bűn és bűnhődés, mely az első négy strófában – a balladai homálynak megfelelően – még csak sejthető (véres lepedő, hajdú megjelenése enged erre következtetni). A mű elején és végén helyet foglaló patak-jelenet mintegy keretbe foglalja. Ebből következően nemcsak lineárisnak, hanem körkörös szerkezetűnek is tekinthető. A mű három szerkezeti egységre osztható a helyszínek szerint: 1-4. szakasz: patak partja; 5-19. szakasz: börtön, tárgyalóterem; 20-26. szakasz: patak partja. A ballada az asszony megőrüléséről szól. Barta János szerint Ágnes elmezavara megrázkódtatásszerűen következik be a vér láttára.

Már az 1. szerkezeti egységben lélektani ábrázolás figyelhető meg. Ágnes félre akarja vezetni a falubelieket férjét illetően. Az asszony bűne itt még csak sejthető. A refrén: “Oh, irgalom atyja ne hagyj el” többrétegű: mondhatja Ágnes belső zűrzavarában, mondhatja a költő csodálkozva a bűn fölött, s majd a 2. szerkezeti egységben mondhatják a bírák, szintén csodálkozásukban.

A következő szerkezeti egységben a színhely a börtön és a bíróság helyisége, az események azonban a lélekben peregnek. Arany finoman festi meg a megőrülés folyamatát, a kezdeti kényszerképzetektől a teljes tébolyig. A részletező elbeszélést hosszabb párbeszédek szakítják meg. Ágnes asszony bűne – szeretőjével együtt megölte férjét – csak ezekben a dialógusokban világosodik meg. Az asszonyt a bírák is szánalommal nézik. Ágnes a vádat fel sem fogja, csak annyi jut el a tudatáig, hogy nem mehet haza, nem moshatja ki a vérfoltot a lepedőből. Balladai homály fedi a bírák viselkedésének okát, hiszen nem tudni miért engedték haza, s miért ejtették el az életfogytiglani börtönbüntetést. Arany is mély részvétet érez iránta, de bűne alól feloldozni mégsem tudja: “eredj haza szegény asszony! | Mosd fehérre mocskos lepled”.

A 3. szerkezeti egység visszatér a vers indításához, a patak-parti jelenthez. Ez a pár strófa hosszú évek történetét sűríti magába. Az idő megmásíthatatlan múlását néhány motívum jelzi: a ronggyá foszlott lepedő, a szöghaj, a finom arcon szanaszét megjelenő ráncok. Az itt felhangzó refrén a már megtébolyult asszony gépies, üres motyogása. A lélektani folyamat mellett a másik értelmezési lehetőség az erkölcsi: a földi bírák Ágnest hazaengedik, mert létezik-e az őrületnél nagy büntetés; A harmadik értelmezési lehetőség szerint Ágnes a bűnbe esett ember jelképe. Isten megmenti azzal, hogy őrületet bocsát rá, mert ezáltal még életében lehetősége nyílik a vezeklésre, elkerülve az örök kárhozatot. A mitikus olvasat még ennél is tragikusabb: a mű az örök, értelmetlen, hiábavaló munkát jeleníti meg. Ágnes szánandó és félelmetes alakja sikálja “régi rongyát”, mintha évezredek óta mosná a véresnek látott lepedőt.