A feudalizmus bomlása és a kapitalista viszonyok kialakulása a XVI. Század elejétől 1640-ig



Vázlat: –    Németország gazdasági helyzete a 16.sz.-ban

–          Luther fellépése

–          A reformáció okai, hatása a lakosságra

–          Warms, Speyer

–          A reformáció irányzatai

–          Az ellenreformáció

A reformáció a 16.sz elején Németországból indult útjára. A 16.századi Németország nem volt egységes állam, inkább városállamok, grófságok halmazaként tekinthető. A Német-Római Császárságon belül, amely csupán politikai keretként szolgált, mindenki saját hatalmát próbálta továbbfejleszteni. A császárnak szinte nem is volt hatalma, ugyanis őt az 1356-os Német Aranybulla értelmében a választófejedelmek választották, tehát nagymértékben függött tőlük. A városszövetségeknek azonban igen nagy hatalmuk volt. Gyakran olyan kiváltságaik voltak, amelyekkel máshol csak királyok bírhattak (pl.: pénzverés joga). Az ország gazdaságilag sem volt egységes, de voltak élen járó területek (pl.: a Hanza szövetség, amely a későbbiekben el is veszítette jelentőségét). A Hanza szövetség a Balti államokkal kereskedett; a Rajna-menti városok Champagne-val; a dél-német városok Itáliával; Nürnberg pedig Magyarországgal, kelet-Németországgal. Ebből is látszik, hogy az államnak nem volt belső piaca. A kelet-német területek igen fejletlenek voltak, többen bekapcsolódtak – a földes-urak közül – a majorság mozgalomba.

A 16.század elején sem gazdasági, sem politikai egység nem volt tehát. Ehhez kapcsolódott a reformáció megjelenésével a vallási megosztottság is. Okai:

ü  A búcsúcédulákat X. Leó (Giovanni Medici) adta ki először. Az ebből származó bevétel az egyházat gazdagította, e pénzből fejezték be, pl. a Római Szent Péter templom építését. A búcsúcédulák száma azonban oly nagymértékben elszaporodott, hogy őszinteségük megkérdőjeleztetett.

ü  A simonia nagy felháborodást váltott ki a népen belül. A Mainzi érsek pl. a Fuggerektől felvett kölcsönből fizette ki a tisztségét a pápának. Majd a pápa tudtával búcsúcédulákat adott ki, hogy vissza tudja fizetni a kölcsönt. Ez a súlyos visszaélés igen felháborította a népet.

ü  IV. Szép Fülöp a 16. században megtiltotta a pápai jövedelmek kivitelét Németországból. Most azonban akadálytalanul áramlott a pénz Rómába.

ü  Bordzsa Sándor pápasága alatt az egyház mélyponton volt.

1517.október 31-én Luther Márton (Martin Luther) 95 pontból álló vitairatot függesztett ki a Wittenbergi apátság falára. Luther ágoston – rendi szerzetes volt, s tette nem volt meglepő. Hiszen a korban a papok közötti hitvita szinte mindennapos volt. Volt azonban e vitairatban –amelynek címe: A búcsú erejéről – egy pont, amely azellen tiltakozott, hogy az ember valójában nem a búcsúcédulák által nyer bűnbocsánatot, hanem saját hite által. Ezt továbbvezetve arra a következtetésre jutottak, hogy ha az ember bűnbocsánata csupán önnön magától függ, akkor nincs szükség az egyházra. Ez pedig jól jött a tartományfejedelmeknek, s a polgárságnak egyaránt. A tartományfejedelmek rögtön arra gondoltak, hogy ha nincs szükség az egyházra, akkor az egyház birtokait szét lehet osztani, vagyis szerintük szekulari-zációra van szükség. A polgárság ezzel szemben úgy gondolta, hogy az egyház hiányában az ünnepek is megszüntethetők, vagyis dolgozni lehet azon napokon is, és az adományozás is feleslegessé válik. A parasztságnak az kedvezett leginkább, hogy így nem kellett volna adót fizetnie. Luther tanai főleg Németországban, Skandináviában, Dániában és Svédországban voltak igen népszerűek.

Tehát a reformáció valamilyen szempontból minden réteget magával ragadott, mindenki mást helyezett a tanok középpontjába. A pápa azonban felismerte Luther veszélyességét, s kiátkozta őt. Erre reagálva Luther széttépte a pápai bullát, s a pápát Antikrisztusnak nevezte. 1519-től V. Károly is a reformáció ellen lépett fel.

V. Károly császársága azzal fémjelezhető, hogy uralkodása alatt „soha nem nyugodott le a nap”. Felismerte, hogy államában nincs gazdasági egység, s a reformáció vallási megosztottságot eredményezhet. Ezért birodalmi átokkal sújtotta Luthert. 1521-ben a Warmsi zsinaton kimondták, hogy Luther Márton akár meg is ölhető. Luther helyzete tehát egyre súlyosabb lett, s hogy a tartományurak megmentsék őt a császár haragjától, Bölcs Frigyes (szász választófejedelem) Wartburg várába menekítette Luthert ún. látszatfogságba. 1521-ben Luther itt fordította le a Bibliát német nyelvre, megteremtve ezzel a német irodalmi nyelvet. A reformáció tanai azonban közben is folyamatosan terjedtek, egyre népszerűbbé váltak, ezért V. Károly úgy döntött, hogy újabb birodalmi gyűlést hív össze.

Az 1529-ben tartott Speyeri birodalmi gyűlésen a császár olyan döntést hoz, miszerint az eddig áttért vallásúak megtarthatják új vallásukat, de mindenkinek az 1529-es vallását kell megtartania. Tehát az új hívek toborozását megtiltotta V. Károly. A hívek ezellen protestáltak tiltakoztak 1530-tól. Luther követői Melanton Fülöp vezetésével pontokba foglalták tiltakozásukat. Ezzel alapozták meg az ágostai hitvallást (1531).

A katolikus vallásúak csupán egy kiutat láttak: a fegyveres háború lehetőségét. Így alakult ki az ún. Schmalkaldeni háború, a vallásháború; amely a katolikus unió és a protestáns liga között dúlt. A háborút végül V. Károly nyerte meg, s Ferdinánddal intéztette el az ügyet. Az 1555-ös Augsburgi vallásbékében rögzítették a „cuius regio, eius religio” (Akié a föld, azé a vallás.) elvét. Ez azt jelentette, hogy a földbirtok tulajdonosa határozhatta meg, hogy a földjén élők milyen vallásúak legyenek.

Luther követőinek egyháza az evangélikus egyház.

Bár Luther eszméi a parasztság körében is elterjedtek, ők mégis radikálisabbak voltak. Kialakult tehát a reformáció népi irányzata, az anabaptizmus. Ők pl. a csecsemőkori keresztelkedést elvetették, ugyanis úgy gondolták, hogy csak felnőtt fejjel hozható érett döntés a vallást illetően. Amikor a jobbágyi származású plébános, Münzer Tamás, Zwickau prédikátora az élükre állt, akkor váltak igazán veszélyessé. Fontosabb tanaik azok voltak, hogy Isten országát – amely békés, nyugodt környezetet jelent – itt, a földön kell megteremteni. Ehhez pedig csak úgy lehet eljutni, ha társadalmi és jogi egyenlőség alakul ki. A vagyoni egyenlőség tehát igen fontos. Münzer és a tartományurak között így alakult ki a nagy ellentét, amely elvezetett a nagy német parasztháborúhoz (1524-26). Az egyik vezetője a parasztháborúnak Florián Geyer volt. A tartományurak végül leverték a parasztokat, ezt pedig tömeges kivégzések követték. Sok anabaptista Magyarországra menekült, főleg Baranyába (itt nevük: habánok)

A reformáció harmadik nagy irányzata a svájci (vagy helvét) vallás volt, az ún. kálvini reformáció. Ezen vallást nem Kálvin indította el, hanem egy zürichi lelkész, Ulrich Zwingli. A vallás kiterjesztője azonban Kálvin János (Jan Kálvin) volt. Kálvin nem volt felszentelt pap, csupán a párizsi egyetem teológia tanára volt, de nézetei miatt Genfbe kellett menekülnie. Itt a polgárságot fogták meg a kálvini tanok. Kálvin a predestináció elvét vallotta, ami az eleve elrendelést jelentette. Eszerint az adott ember sorsát a fogantatása pillanatában Isten dönt el. Vagyis hivatásunk nem tőlünk, hanem csakis istentől függ. Pl. az uzsorások válláról leemelte a terhet Kálvin azzal, hogy azt mondta, hogy ha valaki uzsorakamat fejében ad kölcsönt, azzal nem saját erkölcstelenségét bizonyítja, hanem azt, amelyet Isten rendelt neki. Az uzsorásokat ugyanis a korban az egyház nagyon elítélte.

Kálvin vázolta fel a zsarnokölési elméletet is, amely szerint a király a hatalmát Istentől kapja ugyan, de csak a nép érdekeit szolgálhatja azzal, vagyis ha nem teszi ezt, akkor a nép felléphet ellene, akár meg is ölheti azt. Ezt Kálvin tulajdonképpen a híres olasz gondolkodó, Nicolo Machiavelli: A fejedelem című művére alapozva jelentette ki.

Kálvin szerint nagyon fontos volt átalakítani az egyházszervezetet, mégpedig svájci minta szerint. Az egyházat úgy kell tehát felépíteni, mintha köztársaság lenne. A katolikus egyházat túl hierarchikusnak gondolta Kálvin, ezért azt javasolta, hogy az irányítást ne a pápa, hanem egy választott testület, a prédikátorokból (egyháziak) és presbiterekből (világiak) álló consistorium végezze. Ezen elv népszerűvé vált azon területeken, ahol a polgárság erősödése volt jellemző, így pl. Skóciában, Franciaországban, Németalföldön és Magyarországon. Luther tanai egyébként nagy népszerűségnek örvendtek a Németalföldön, Skandináviában, Dániában és a Balti tenger környékén.

Kálvin saját tanaival szemben elfogult volt, és másokra féltékeny. Mivel szabad kezet kapott a vallási ügyekben Genfben, ő volt a „genfi pápa”. Genfben üldözte a katolikusokat, és ellenezte a reformáció negyedik irányzatát, az antitrinitáriusok elveit. Kálvinék csupán három dolgot tartottak meg a katolikus szertartásból: az éneket, a keresztelkedést és az imát. Kálvin követőiből alakult ki a protestáns egyház.

Az antitrinitáriusok vezetője Servet Mihály (Miguel de Servet) volt, a spanyol király udvari orvosa. Az ő nevéhez fűződik a tüdő vérkeringésének felismerése. Bármilyen jó orvos is volt, Spanyolországból menekülnie kellett nézetei miatt. Genfbe menekült, ahol megölette őt Kálvin, 1553-ban máglyán végezte. Az antitrinitáriusok az atya, a fiú és a szentlélek egységét tagadták. Servet követőinek is menekülni kellett, s sokan Erdélybe telepedtek le unitárius név alatt. Az unitárius templomok egyszerűek, polgári puritanizmus jellemzi őket, s csillag van a tetejükön. Az unitáriusok jelszava „Egy az Isten” volt.

Az egyház nem nézhette tétlenül a történteket, valamit lépnie kellett. Az 1545-ben összehívott Tridenti zsinaton (1545-63) kezdődött az ellenreformáció.

  • Eltörölték a búcsúcédulák árusítását.
  • Az egyházfőnek saját egyházterületén kellett tartózkodnia, felügyelnie kellett a vallási életre, s a teológia oktatására.
  • Felismerték, hogy egyetemekre van szükség, hogy mindenki megismerhesse a Bibliát. A protestánsok is igen sok egyetemet alapítottak, a katolikusok is belekezdtek hát a katolikus egyetemek megalapításába.
  • Újból felállították az Inkvizíciót (Szent Offícium). Rávették az 1540-ben megalakult Jezsuita rendet, hogy álljanak ők az inkvizíció élére. A Jezsuita rendet (Jézus társasága) Loyolai Ignác alapította, a rend élén álló személyt pedig generálisnak vagy „fekete pápának” nevezzük. A jezsuiták előtt a domonkosok látták el e feladatkört. Az inkvizíciónak kellett végezni a hittérítést az újvilágban, Amerikában.
  • Bevezették az indexet, a tiltott könyvek jegyzékét. Főleg olyan természettudósok által írt művek tartoztak ide, amelyek kikezdték a katolikus vallást.
  • Képzett papok vezették ezután a miséket.

Az ellenreformáció megjelenésével vette kezdetét az új művészeti stílus, a barokk elterjedése. Az ellenreformáció kulturális hatása igen nagy volt. A képzett papok tömeges elterjedése volt jellemző. Egyetemek egyre nagyobb számban kerültek megalakításra. Egyre több helyen oktattak teológiát. Hiedelbergben (Németország) ekkor alakult meg a protestáns egyetem, valamint Hollandiában is alakult egyetem a protestáns tanoncok számára.

A nyomdaipar fellendülése is e korban indult meg. Kezdetét vette az egyházi, teológiai művek nyomtatásban való megjelenése.